temetés

címke rss

Szombaton temetik Szita Bencét

Itthon2012.11.07, 08:12

Legalább ezer gyászolóra számítanak a meggyilkolt felsőmocsoládi kisfiú temetésén.

Eltemették Komár Lászlót

Kultúra2012.11.06, 18:30

Az októberben 67 évesen elhunyt énekes temetésén Szikora Róbert, Benkő László és számos egykori slágerének szerzője is beszédet mondott. 

Most temetik Komár Lászlót

Life.hu2012.11.06, 13:46

Több száz rajongó és a hazai művészek búcsúznak ma Komár Lászlótól, akit az Újpesti Köztemetőben, édesanyja mellé helyeznek örök nyugalomra.

Elbúcsúztatták Komár Lászlót

Life.hu2012.11.06, 17:42

Pályatársak, barátok és rajongók kíséretében temették el az október 17-én , 67 éves korában elhunyt énekest. A temetésen megjelent egykori szerelme, Zalatnay Cini, kislánya, Karolina és beszédet mondott többek között Szikora Róbert és Benkő László is.

Zalatnay elfelejtett szoknyát venni Komár temetésére

Life.hu2012.11.06, 20:06

Furcsa öltözékben jelent meg Zalatnay Sarolta élete szerelmének titulált Komár László temetésén. Mintha elfelejtett volna szoknyát venni - jegyezte meg a Life.hu munkatársa, aki részt vett a magyar Elvis búcsúztatásán.

Így búcsúztatták el barátai Komár Lászlót

Life.hu2012.11.07, 08:36

"Ismét telt házat csináltál, Laci!" - így búcsúzott el barátjától és pályatársától Szikora Róbert. Több ezer rajongó búcsúztatta az énekest azÚj Köztemetőben, akinek koporsója tetejére helyezett fekete-fehér fellépőcipője emlékeztetett arra, hogy itt a "Táncoló fekete lakkcipők'" atyjától, a rock 'n' roll hazai királyától búcsúzunk.

Ilyen lesz Komár László temetése

Archívum2012.11.04, 10:38

Több ezer ember is megjelenhet kedden Komár László temetésén, de maguk a szervezők sem tudják még megbecsülni, hogy az énekes hány rajongója teszi majd tiszteletét a búcsúztatón. - írja a Blikk.hu.

Amire százból egy ember alkalmas

Itthon2012.11.02, 11:04

Van olyan temetkezési vállalkozó, akit 25 év után is megvisel, ha valaki meghal. A munkájuk révén a halállal mindennap találkozók többsége szerint nem szabad foglalkozni az érzelmekkel, pedig a felindult hozzátartozók sokszor rajtuk töltik ki a dühüket. A boncmesterségre csak százból egy ember alkalmas, ám a hullák szagához egy év alatt teljesen hozzá lehet szokni. A gyerekek halálával azonban még a legedzettebbek is alig tudnak megbirkózni.

Megtudtuk, hová szórták a Való Világ sztárjának hamvait!

Archívum2012.10.31, 12:28

Három hónappal végzetes balesete után a Csendes-óceánban helyezték örök nyugalomra Gerzsényi László, azaz VV Lorenzo hamvait. A 40 éves, kétgyermekes apáról szörfös barátai emlékeztek meg - tudta meg a Life.hu.  

Komár gyermekei nélkül búcsúzik a földi élettől

Archívum2012.10.25, 15:48

Kitűzték Komár László végső búcsúztatásának napját és idejét, amely nyilvános szertartás lesz. Ugyanakkor a család kérésére a temetés megszervezését magára vállaló jóbarát, G. Németh György kijelentette, hogy hagyományos szertartást, nem pedig showműsort szeretnének. Gyerekei nem lesznek jelen édesapjuk temetésén.

Eltemették a hős rendőrt

Itthon2012.10.26, 09:19

Katonai tiszteletadás mellett eltemették Szegeden a két hete Apátfalván elgázolt rendőrt. A temetésen ott volt Pintér Sándor belügyminiszter és Hatala József országos rendőrfőkapitány is.

Saját temetésére sétált be egy halottnak hitt férfi

Nagyvilág2012.10.24, 09:45

Egy brazil férfi megdöbbenve értesült arról, hogy családja éppen a temetésére készül. A telefonhívását viccnek vélték, ezért személyesen ment el saját temetésére, nagy riadalmat keltve. Végül kiderült, hogy félreértésről van szó.

Komár László imádott édesanyja mellé lesz eltemetve

Life.hu2012.10.21, 21:22

Az énekes a végrendeletében meghagyta, hogy az édesanyja mellett szeretne nyugodni. Komár László özvegye már azt is tudja, ki tartja a temetési szertartást - írja a Blikk.

Egy hét múlva temetik a hummeres áldozatát

Itthon2012.10.18, 13:04

Jövő hét csütörtökön temetik el Szegeden Kenéz Imrét, akit a múlt héten gázolt halálra a hummeres osztrák férfi.

Rettenetesen hiányzik az énekesnek a fiatalon elhunyt nevelt fia

Life.hu2012.09.18, 23:06

Ahogy arról a Life.hu is beszámolt , Ushert és volt feleségét nyáron hatalmas tragédia érte, amikor egy jet ski balesetben végzetes sérülést szerzett, majd elhunyt az asszony korábbi kapcsolatából született fia, Kile, akit közösen neveltek. Usher azóta nem beszélt a veszteségről, most először Oprah Winfrey-nek árulta el érzéseit.

Kallódó urnák ezrei vándorolnak az országban

Itthon2012.08.27, 12:15

Hamvakkal teli urnák ezreit viszik haza minden évben a temetőkből, ezek időnként a legváratlanabb helyeken bukkannak fel, a múlt héten a Balatonból fogtak ki egyet. Kerültek már elő hamvak a Duna-partról vagy szeméttelepről is. Az üres zsebű rokonok mellett a temetői lehúzás is szaporítja a kallódó urnák számát, de változóban van a halálhoz való hozzáállásunk is. Sokan nem igénylik, hogy egy sírhely emlékeztesse őket az elhunytra.

Ötszázan tüntettek a halálbüntetésért Bándy Kata temetése estéjén Pécsett

Itthon2012.07.23, 22:24

Több százan hagyták figyelmen kívül a hvg.hu tudósítása szerint hétfő este Pécsett Bándy Kata családjának kérését, hogy lányuk tragédiáját ne használják fel politikai véleménynyilvánításra. A két hete meggyilkolt rendőrségi pszichológus temetésének estéjén ötszázan halálbüntetés mellett, ötvenen pedig ellene tüntettek a baranyai megyeszékhelyen. A halálbüntetés visszaállítását követelők egy ponton kiabálásokkal zavarták meg a helyi roma lakosokat, de végül atrocitás nélkül ért véget mindkét megmozdulás.

Több százan voltak Bándy Kata temetésén

Itthon2012.07.23, 18:30

Eltemették hétfőn Szekszárdon Bándy Katát. A Pécsen meggyilkolt 25 éves rendőrségi pszichológust több százan kísérték utolsó útjára. A lányt a  kormány nevében búcsúztató Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter "méltó és elrettentő büntetést" kért az elkövetőre.

Nyirőt nem lehet eltemetni

Nagyvilág2012.06.27, 15:52

A román kormány képviselője támadta meg a Nyirő József író székelyudvarhelyi eltemetését engedélyező határozatot, amelynek a kiállításánál formai hibát követtek el. Hivatalosan senki sem árulta el, Romániában vannak-e a hamvak.

Elhunyt Monyók Ildikó színművész

Archívum2012.06.06, 14:38

Július 5-én 13 óra 15 perckor temetik az Új köztemetőben Monyók Ildikó színművészt - tudatta a Színházi Dolgozók Szakszervezete az MTI-vel.

Feltartóztatták a Nyirő-újratemetés szervezőjét

Nagyvilág2012.05.26, 20:46

A román rendőrök Korondon feltartóztatták Lukács Csabát, a Nyirő József erdélyi író újratemetéséért felelős kommunikációs vezetőt és a vele utazó MTI-s fotóst. A rendőrök egy üres urnát is találtak Lukács Csabánál, akit öt és fél óra után engedtek el a rendőrségről. Közben a temetés sorsa is bizonytalanná vált, miután Hargita megye prefektusa közölte, hogy felfüggesztették az újratemetési engedélyt.

Vasárnap lesz Nyirő újratemetése

Nagyvilág2012.05.24, 14:18

Vasárnap kora délután tartják Nyirő József újratemetését Székelyudvarhelyen, a szervezők szerint nincs akadálya az ünnepségnek, de azt nem árulták el, hogyan jutnak el az író hamvai a városba.

A román külügy akadályozza Nyirő újratemetését

Itthon2012.05.23, 17:43

Egy román tévé szerint a bukaresti külügyminisztérium utasította a román vasutat, hogy ne szállítsa Nyirő József hamvait Románia területén. A románia magyar író 1953-ban Spanyolországban hunyt el, több román civil szervezet szerint a fasiszta terror kiszolgálója volt.

A román vasút fúrja Nyírő újratemetését

Itthon2012.05.22, 13:17

A román vasút nem kapott engedélyt a minisztériumtól, hogy a csíksomlyói zarándokokat szálító vonat vigye Székelyudvarhelyre Nyirő József maradványait. Az 1953-ban Madridban elhunyt író pünkösdi újratemetését a román hatóságok igyekeznek megnehezíteni, de nem adnak hivatalos indoklást, hogy miért.

Újabb magyar színésznő távozott: május 10-én búcsúztatják a Thália Színház egykori tagját

Life.hu2012.04.26, 23:28

Polónyi Gyöngyi április 16-án, hosszan tartó, súlyos betegség után elhunyt - tudatta a MASZK Országos Színészegyesület és a Színházi Dolgozók Szakszervezete az MTI-vel. A színésznőt május 10-én 10 óra 30 perckor búcsúztatják a Rákoskeresztúri új köztemetőben.

Szerdán temetik a kulcsi családgyilkos áldozatait

Itthon2012.04.17, 12:32

A temetés költségeit a kulcsi önkormányzat megelőlegezi, így a családnak csak később kell kifizetnie. Egy 23 éves kulcsi fiatalember április elején négy családtagját is megölte, három embert megsebesített, ketten még mindig kórházban vannak.

Eltemették a toulouse-i gyilkost

Nagyvilág2012.03.29, 20:16

Mohamed Merah-t családja Algériában akarta eltemetni, az afrikai ország azonban ezt elutasította. Toulouse polgármestere az áldozatok emlékére hivatkozva szintén ellenállt, végül a férfit az egyik külvárosban temették el.  

Így temették el a magyarbarát tongai királyt

Nagyvilág2012.03.27, 20:18

Fűszoknyás polinéz férfiak vitték a hátukon a kriptáig a tongai király koporsóját, amikor kedden végső nyugalomra helyezték országa fővárosában, Nuku'alofában. A magyarokért rajongó óceániai uralkodót, V. George Tupout ezrek gyászolták, és katonai rezesbanda fújta a búcsúindulót a temetéséhez. Képek a király temetési szertartásáról.

Eltűnt az énekesnő lánya a temetés után

Life.hu2012.02.20, 17:08

Bobbi Kristina egy időre eltűnt édesanyja, Whitney Houston temetése után.

Eltemették Whitney Houstont

Nagyvilág2012.02.19, 19:36

Vasárnap a család, valamint egy szűk baráti kör jelenlétében eltemették Whitney Houstont New Jerseyben.

Eltemették Csurka Istvánt

Itthon2012.02.18, 18:34

Az életének 78. évében elhunyt Csurka Istvánt szombaton temették el a Fiumei úti sírkertben a fővárosban. Politikustársai, művészek és hívei búcsúztak tőle.

Kevin Costner is beszélt Whitney Houston búcsúztatásán

Nagyvilág2012.02.19, 09:33

Egy héttel halála után ezerötszáz rokon és barát búcsúztatta Whitney Houstont a New Jersey állambeli Newarkban tartott temetési szertartáson. Az énekesnő egy Beverly Hills-i hotelben hunyt el, 48 évesen. Halálának pontos okáról még nincs meg a toxikológiai vizsgálat eredménye.

Mága Zoltán búcsúztatta a Costa Concordia magyar áldozatát Kispesten

Itthon2012.02.01, 20:11

Roma szokás szerint cigányzenekar búcsúztatta Fehér Sándort, az olasz luxushajó balesetének egyetlen magyar áldozatát Kispesten. A neves zenészdinasztiából származó hegedűs temetésén Mága Zoltán mondott beszédet.

Fotók Garas Dezső temetéséről

Archívum2012.01.11, 16:17

A Farkasréti temetőben búcsút vettek Garas Dezsőtől. A Kossuth-díjas színművész, a Nemzet Színésze, a Nemzeti Színház társulatának tagja 77 éves korában, hosszan tartó betegség után hunyt el december 30-án. Temetésén beszédet mondott Réthelyi Miklós nemzetierőforrás-miniszter, Alföldi Róbert, a Nemzeti Színház igazgatója, Törőcsik Mari színművész és Sándor Pál filmrendező. A képre kattintva megnézhetők a temetésen készült felvételeink.

Így búcsúztatták Mary Zsuzsit

Life.hu2012.01.07, 10:06

A hideg és szeles idő ellenére több százan kísérték el utolsó útjára a karácsonykor tragikus hirtelenséggel elhunyt énekesnőt. Mary Zsuzsit gyermekei és volt férje, Klapka György is megtörten búcsúztatta az egykori zenészkollégákkal együtt. Az énekesnő hamvait a Fiumei úti temetőben a szélben szórták szét egy szökőkút közepéről.

Eltemették Mary Zsuzsit

Life.hu2012.01.07, 10:13

A hideg és szeles idő ellenére több százan kísérték el utolsó útjára a karácsonykor tragikus hirtelenséggel elhunyt énekesnőt. Mary Zsuzsit gyermekei és volt férje, Klapka György is megtörten búcsúztatta az egykori zenészkollégákkal együtt.

Sűrű hóesésben kezdődött Kim Dzsong Il temetése

Nagyvilág2011.12.28, 15:55

Könnyezve kísérte apja, Kim Dzsong Il koporsóját Kim Dzsong Un a december közepén elhunyt észak-koreai vezető kétnapos temetési szertartásának szerdai kezdetén. A temetés pontos menetét nem közölték, külföldi delegációkat nem hívtak meg. A végső búcsú csütörtök délután lesz.

Még ma is rettegünk az élve eltemetéstől

Tudomány2011.12.12, 12:00

Bár ma már alapos vizsgálatokkal győződnek meg egy ember haláláról, és az élve eltemettetésnek szinte nullával egyenlő az esélye, ritkán még mindig előfordulhat. Pár száz évvel ezelőtt viszonylag gyakran megesett, hogy eszméletlen, de még élő betegeket fektettek a sírokba, a 19. században pedig rémtörténetek erősítették az ettől való félelmeket.

Élő tévéközvetítés Albert Flórián temetéséről

Sport2011.11.04, 09:17

A Magyar Televízió m1-es csatornája vasárnap déltől élőben közvetíti a hétfőn hetvenévesen elhunyt Albert Flórián temetését. A műsorvezető Novotny Zoltán lesz.

Titkos helyre temették Kadhafit a líbiai sivatagban

Nagyvilág2011.10.25, 10:40

A Koránra kellett felesküdnie annak a néhány embernek, aki jelen lehetett a múlt héten megölt volt líbiai vezető, Moammer Kadhafi temetésén, hogy senkinek sem árulják el a helyszínt - írja a Reuters hírügynökség. Kadhafit kedd hajnalban temették el a sivatag egyik titkos helyére.

Eltemették Makovecz Imre építészt

Itthon2011.10.10, 10:53

Több ezren vettek részt Makovecz Imre Kossuth-díjas építész temetésén a fővárosi Farkasréti temetőben szombaton. A gyászszertartás után elmondott beszédében Orbán Viktor miniszterelnök halhatatlannak nevezte Makovecz Imre életművét.

A tömegbe lőttek egy ötvenezres tüntetésen Szíriában

Nagyvilág2011.10.08, 14:54

Két ember meghalt, többen megsérültek Szíriában, amikor a biztonsági erők a tömegbe lőttek egy meggyilkolt kurd ellenzéki vezető temetésén. Az ellenzéki megölését az Európai Unió is elítélte.

Útját állná a kormány az utaztatott holttesteknek

Itthon2011.07.28, 11:17

Kemény és sokszor tisztességtelen verseny zajlik a temetkezési piacon, ebbe avatkozna bele a kormány egy törvénymódosítással, amely lehetővé teszi, hogy megszabja a holttestek szállításának árát. Az [origo]-nak nyilatkozó temetkezési vállalkozók szerint drága a temetkezés Magyarországon, és átláthatatlan, hogy mire megy a pénz, úgyhogy a kérdés még mindig tabutéma.

Adele: "Amy Winehouse elérte, hogy az embereket újra izgalomba hozza a brit zene"

Nagyvilág2011.07.26, 12:16

"A legnagyobb lelkű énekes volt, akit ez az ország valaha látott", "Megnyitotta az utat a hozzám hasonló művészek előtt" - ilyen és ehhez hasonló mondatokkal méltatják brit sztárok a szombaton elhunyt énekesnőt, Amy Winehouse-t, akit a nyilvánosság kizárásával temetnek kedden. A BBC úgy tudja, az énekesnő halála miatti nyomozást október végéig meghosszabbították.

Öngyilkos lett az énekesnő? A rendőrség le is zárta a nyomozást

Archívum2011.07.26, 19:23

Minden jel arra utal, hogy a szombaton otthonában holtan talált énekesnő, Amy Winehouse öngyilkos lett - az idegenkezűségre utaló nyomokat ugyanis ezidáig nem talált a rendőrség, és az erre vonatkozó nyomozást le is zárta. Ám még mindig nem tisztázódott minden körülmény Amy halálával kapcsolatban.

Búcsút vettek Amy Winehouse-tól

Nagyvilág2011.07.27, 08:49

Hozzátartozó és barátai zártkörű szertartáson búcsúztak Amy Winehouse-tól. A rendőrség szerint nincsenek olyan gyanús körülmények, amelyek miatt tovább kellene vizsgálni a halálesetet.

Ezrek búcsúztatják Amy Winehouse-t

Fotó2011.07.26, 19:33

Sorra róják le tiszteletüket Amy Winehouse emléke előtt a britek. Az énekesnőt szombaton holtan találták londoni otthonában, ahol most rajongók tömege gyűlt össze, hogy búcsúzzon a  kétezres évek soulzenéjének egyik legtehetségesebb alakjától. A halál oka egyelőre ismeretlen. A család tudatta, hogy az énekesnőt kedden helyezik végső nyugalomra, de a búcsúztatás zártkörű. Winehouse huszonhét évet élt.

Ilyen volt Amy Winehouse temetése

Life.hu2011.07.26, 18:34

Július 26-án, kedden eltemették a szombaton elhunyt énekesnőt, Amy Winehouse-t.

Széttört koporsó, kiesett holttest miatt perelnek egy siklósi temetkezési vállalkozót

Itthon2011.07.19, 13:23

Pert indítanak egy temetkezési vállalkozó ellen annak az elhunytnak a hozzátartozói, akinek búcsúztatásakor összetört a koporsója Siklóson - közölte az Új Dunántúli Napló kedden. Kiderült, hogy a halottat nem öltöztették fel megfelelően, a temetkezési vállalkozó százezer forint kártérítést ajánlott fel.

Eltemették Habsburg Ottót

Nagyvilág2011.07.17, 21:04

Több mint ezren vettek részt a Habsburg Ottóért mondott gyászmisén a bécsi Szent István-székesegyházban. A 98 éves korában Németországban elhunyt egykori trónörököst gyászmenetben kísérték a Kapucinusok templomába, ahol a Habsburgok családi kriptájában helyezték végső nyugalomra.

Vasárnap este helyezik el Habsburg Ottó szívurnáját Pannonhalmán

Itthon2011.07.13, 20:04

Vasárnap este hét órakor helyezik el a Habsburg Ottó szívét tartalmazó urnát a pannonhalmi apátságban. Az utolsó magyar király fiának lelki üdvéért vasárnap délután három órakor tartanak gyászmisét Budapesten.

Újratemették a második világháborúban Magyarországon eltűnt amerikai pilótát

Nagyvilág2011.06.22, 08:42

Újratemették az Egyesült Államokbeli Iowában azt az amerikai pilótát, aki a második világháborúban Magyarországon tűnt el. Marvin Steinford holttestének kiadását hét éves diplomáciai huzavona előzte meg az Egyesült Államok, Magyarország és Oroszország között.

Hetvenezren voltak két rendszerellenes tüntetéssé fajult szíriai temetésen

Nagyvilág2011.06.18, 20:45

Jogvédő szervezetek szerint legalább tizenkilenc halottja van a pénteki szíriai tüntetéseknek, több áldozat temetésen spontán tömegdemonstrációk alakultak ki szombaton, egy kelet-szíriai városban két násznép egyesülésével hetvenezres tömeg tüntetett a rendszer ellen.

Százezren tüntettek a jemeni elnök visszatérése ellen

Nagyvilág2011.06.10, 21:11

Közel százezren követelték pénteken Szánában a megsebesült jemeni elnök lemondását, és egy ideiglenes kormány megalakítását. Ali Abdalláh Száleh hívei szerint a megsebesült elnök napokon belül visszatérhet Szaúd-Arábiából Jemenbe, ami a harcok kiújulásához vezethet.

Viharra figyelmeztetik a Mádl temetésén részt vevőket

Itthon2011.06.07, 14:07

Narancssárga riasztás van az ország több pontján, Mádl Ferenc temetésének idején vihar és jégeső is előfordulhat a Fiumei úti sírkert környékén. A szervezők arra kérik a gyászolókat, hogy ha szélsőséges időjárás lesz, akkor csak az este nyolc órakor kezdődő szentmisére menjenek inkább. A volt köztársasági elnök temetése délután fél ötkor kezdődik.

Belehalt kísérletébe az orosz férfi, aki élve temettette el magát

Nagyvilág2011.06.02, 11:49

Kitartását akarta próbára tenni az az orosz férfi, aki élve temettette el magát barátai kertjében. Hogy levegőt kapjon, lyukakat fúrt a koporsóba, ám azokat egy éjszakai vihar eltömítette, így a férfi reggelre megfulladt.

Jövő kedden temetik Mádl Ferenc volt köztársasági elnököt

Itthon2011.06.01, 15:52

Június 7-én, kedden helyezik örök nyugalomra Mádl Ferenc volt köztársasági elnököt a Fiumei úti sírkertben. Mádl Ferenc május 29-én, vasárnap életének 81. évében hunyt el.

Eltemették a Girón elhunyt belga kerékpárost

Archívum2011.05.18, 16:54

Rajongók ezrei, kerékpárosok és sportági vezetők búcsúztak el szerdán Wouter Weylandttól, aki a Giro d'Italia múlt hétfői szakaszán vesztette életét.

Ha egy koporsóban ébredsz

Life.hu2011.04.27, 10:38

A 127 óra után néhány héttel ismét egy halálos csapdába esett szereplőről szóló film látható a magyar mozikban. Hősét ezúttal nem a természet, hanem a rosszfiúk tartják fogva, de ő is csak magára számíthat - több méter mélyen a föld alatt. Élve eltemetve, kritika.

Steiner Kristóf: Felemás zokniban a temetésemen

Life.hu2011.04.04, 23:37

Megtörtént. Nem hittem volna, de tagadhatatlanul megesett. Nem minden ember életében jön el a pillanat, amikor egyszeriben felfedezi: nem dől össze a világ, de még csak a vacsoraparti sem torkollik tragédiába attól, ha nem egyforma tányérokon kínálja a vacsorát. A kérdés csupán az: ezt a spirituális evolúciós mérföldkövet előrelépésként vagy visszalépésként értelmezzük?

Orbán is elment az autóbalesetben elhunyt képviselő temetésére

Itthon2011.03.27, 16:07

Tízezren búcsúztatták a püspökladányi temetőben Arnóth Sándort, a település autóbalesetben elhunyt polgármesterét. A szertartás délután egy órakor harangzúgással kezdődött. A polgármester végső búcsújára a Fidesz több vezető politikusa - közte Orbán Viktor miniszterelnök - is a helyszínre érkezett.

Liz Taylor lekéste saját temetését

Life.hu2011.03.25, 14:43

A díva saját kérésére tizenöt perccel később kezdődött a temetése.

Elizabeth Taylor a temetéséről is el akart késni

Film2011.03.25, 12:03

A szerdán, 79 éves korában elhunyt Elizabeth Taylort Los Angeles-i idő szerint csütörtök délután kettőkor temették el a kaliforniai Glendale-ben, a Forest Lawn Memorial-Parks and Mortuaries temetőben. Többek közt Taylor jó barátja, Michael Jackson is ebben a temetőben nyugszik. A temetés késve kezdődött. Sally Morrison, Taylor PR-osa közleményt adott ki, mely szerint "a szertartás 2-re volt kiírva, de Miss Taylor kívánságával összhangban késve kezdődött. Miss Taylor utasítást hagyott, hogy a szertartásnak a meghirdetettnél legalább tizenöt perccel később kell kezdődnie, azzal a bejelentéssel, hogy 'még a saját temetéséről is el akarrt ...

Eltemették Ranschburg Jenőt

Itthon2011.03.23, 20:00

Családja, tanítványai, munkatársai és tisztelői búcsúztatták szerdán Ranschburg Jenő pszichológust Budapesten a Fiumei úti  temető szóróparcellájánál.A népszerű pszichológus, tanár, számos szakkönyv szerzője, Budapest díszpolgára 75 évesen, március 10-én hunyt el.

Elhunyt a rapper brutálisan bántalmazott nagyapja

Life.hu2011.01.17, 16:24

Álmában hunyt el Dopeman nagypapája, a 90 éves Kövesdi Péter, akit január elején ért brutális támadás otthonukban.

Nem lehet koporsóban temetni a belvíz miatt Hajdú-Bihar egy részén

Itthon2011.01.14, 17:00

Hajdú-Bihar megyében már hat település van, ahol egyáltalán nem, vagy csak a temető egyes részein lehet koporsóban temetni a magas talajvízszint miatt. 2006 óta nem kellett a megyében hasonló tilalmat elrendelni.

Drágább lehet a temetés a fővárosban

Itthon2010.12.09, 14:49

Átlagosan mintegy 10 százalékkal nőhetnek a kegyeleti szolgáltatási díjak a fővárosban a jövő évtől, ha a Fővárosi Közgyűlés elfogadja a javaslatot.

Autó az utolsó útra - halottaskocsi-körkép

Auto2011.06.06, 13:00

Bármennyire szomorú esemény, a halál életünk része, az elhunytak búcsúztatása pedig legalább olyan ünnepélyes kereteket kíván, mint a születés vagy éppen az esküvő. A templomtól a temetőig a gyászolók kísérik a koporsót, szállításához egyedi felépítésű autókat használnak. Összegyűjtöttünk néhány különleges típust a világ minden tájáról.

Hétfőn temetik Tony Curtist

Film2010.10.04, 16:25

Tony Curtist, a magyar származású filmlegendát hétfőn helyezik örök nyugalomra Las Vegasban, a Palm Green Valley Temetőben. A magyar kormány nevében Bokor Balázs Los Angeles-i főkonzul nyilvánítja részvétét a családnak. Tony Curtis Curtis 85 éves korában, szerda éjjel hunyt el hendersoni otthonában, Las Vegas közelében. A színész hatodik felesége, a nála 45 évvel fiatalabb Jill Vandenberg egy televíziós műsorban azt nyilatkozta, hogy Curtis csendben, álmában távozott. "A szíve sok olyan dolgot túlélt, ami egy hétköznapi ember megölt volna. Ezúttal a szíve készen állt a távozásra". "Tony és én szegény családból való, ...

Több ezren vettek részt az Alsóörsön lelőtt rendőr temetésén

Itthon2010.08.13, 15:20

Eltemették azt a 29 éves rendőrt, akit egyelőre ismeretlen okból lőttek le augusztus elején, miközben egy autót igazoltatott. Gamauf János temetésén több ezren vettek részt, köztük sok rendőr.

Rendőri biztosítás mellett temették el az Alsóörsön lelőtt fiatalt

Itthon2010.08.11, 17:55

Ötszáznál is többen búcsúztak Alibánfán attól a főiskolástól, akit a múlt szerdán lőttek le egy rendőrrel együtt Alsóörsön. A búcsúzóknak a templom is szűknek bizonyult, és a nagy tömeg miatt rendőrök irányították a forgalmat a települést átszelő, Zalaegerszeget Sümeggel összekötő úton.

Szerdán és pénteken temetik az alsóörsi gyilkosság áldozatait

Itthon2010.08.10, 17:32

A nyilvánosság kizárásával szeretnék eltemetni az alsóörsi gyilkosság mindkét áldozatát. A múlt szerdai lövöldözésben egy rendőr és egy főiskolás vesztette életét. Előbbit pénteken temetik Balatonalmádiban, utóbbit szerdán a zalai Alibánfán.

Ózdon temették el a halálra gázolt rendőrt

Itthon2010.07.29, 19:09

Csütörtökön temették el Ózdon azt a rendőrt, akit a múlt pénteken gázolt halálra egy rendőrök elől ,menekülő BMW-s. Radovic Dusán temetésén a családtagokon kívül megjelent a rendőri vezetés, több politikus és 1500 rendőr.

Ezrek vettek végső búcsút Toller Lászlótól

Itthon2010.05.20, 18:33

Csütörtök délután eltemették Toller Lászlót, Pécs korábbi szocialista polgármesterét. A temetésen több ezren vettek részt, megjelent többek között Mesterházy Attila, Gyurcsány Ferenc, Lendvai Ildikó és Szili Katalin.

Eltemették Popper Péter pszichológust

Itthon2010.04.20, 16:14

A Kozma utcai zsidó temetőben eltemették Popper Pétert. Az ország évtizedek óta egyik legismertebb pszichológusa 76 éves volt.

Állami pompával temették el a lengyel elnököt

Nagyvilág2010.04.18, 18:47

Vasárnap délután eltemették Lech Kaczynski lengyel elnököt és feleségét. Krakkóban több mint százezer ember gyűlt össze, hogy elbúcsúzzon Kaczynskitől, de a múlt hétvégén repülőszerencsétlenségben elhunyt államfő temetésére sok állami vezető nem tudott elmenni a légi közlekedést megbénítő vulkáni hamufelhő miatt.

Kaczynskire emlékeznek Lengyelországban

Nagyvilág2010.04.17, 15:21

Szombaton több tízezer ember gyűlt össze Varsóban, ahol a repülőbalesetben elhunyt lengyel elnök, Lech Kaczynski gyászszertartását tartják. A elhunyt államfőt vasárnap temetik el Krakkóban, ahová egymillió embert várnak. A temetésre 96 ország jelezte részvételét, de az európai légi közlekedést blokkoló vulkáni hamufelhő miatt nyolc ország képviselője nem tud elutazni Krakkóba. Az ügyezető elnök hálás Oroszországnak a támogatásért.

Obama és Merkel is lemondta a lengyel elnök temetését

Nagyvilág2010.04.17, 23:17

Barack Obama amerikai elnök és Angela Merkel német kancellár is kénytelen volt visszamondani részvételét a légiszerencsétlenségben elhunyt lengyel elnök temetésére. Lech Kaczynskit és feleségét vasárnap temetik Krakkóban, de az eseményre meghívott közel 100 ország vezetőjének útját állja az izlandi vulkán miatt megbénult légi közlekedés. A magyar delegáció autókonvojjal, a csehek vonattal próbálnak eljutni a ceremóniára.

Kaczynski kiszemelt sírhelye ellen tüntettek Lengyelországban

Nagyvilág2010.04.14, 21:45

Lengyelország több városában is tüntetések kezdődtek, miután a krakkói bíboros bejelentette, hogy a város székesegyházában, a Wawelban fogják eltemetni a múlt héten légi katasztrófában elhunyt lengyel elnököt. A tüntetők azért tiltakoznak a kiszemelt hely ellen, mert az lengyel királyok és hősök nyughelye: az utcára vonuló tömeg Lech Kaczynski elnököt inkább egy varsói temetőben helyezné végső nyugalomra.

Több ezren búcsúztatták Daróczi Dávidot

Itthon2010.04.14, 18:46

Több ezren, köztük politikusok és közéleti személyiségek gyűltek össze a csepeli köztemetőben Daróczi Dávid korábbi kormányszóvivő temetésén. A szertartás középső szakasza nyilvános volt, amelyen beszédet mondott Gyurcsány Ferenc korábbi kormányfő is.

Királyok közé temetik a légikatasztrófában elhunyt lengyel elnököt

Nagyvilág2010.04.13, 19:42

Varsóban ravatalozzák fel, de a krakkói Wawel-székesegyházban temetik majd el a múlt héten repülőgép-szerencsétlenségben meghalt lengyel elnöki házaspárt. Lech Kaczynski elnök holtteste után kedden felesége koporsóját is Varsóba hozták, ahol hatalmas tömegek vártak rá. Az elnöki pár temetési szertartása kétnapos lesz

Szombaton temetik a lengyel államfőt

Nagyvilág2010.04.12, 14:23

Szombaton tartják Lech Kaczynski lengyel államfő temetését - jelentette a lengyel Gazeta Wyborcza című lap. Az államfő hivatalának vezetője szerint nem kizárt, hogy kétnapos szertartáson búcsúztatják majd az oroszországi Szmolenszk közelében, repülőbalesetben elhunyt egykori államfőt.

Budapestre szállították a pécsi ámokfutót

Itthon2009.12.02, 16:55

Nem tudják kihallgatni csütörtökön a Pécsi Tudományegyetemen lövöldöző fiút, mivel a budapesti Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetbe kellett őt szállítani. Az ámokfutása közben lelőtt diákot csütörtökön temetik el Kaposváron. Javul a sérültek állapota, egyiküket szerdán engedték haza, a másik kettőt a jövő héten engedhetik ki.

Csütörtökön temetik el Bujtor Istvánt

Itthon2009.10.01, 08:54

Családja kérésére Balatonszemesen, testvére, Latinovits Zoltán sírja közelében temetik el Bujtor István színészt. Bujtor múlt pénteken halt meg, halálát több egészségügyi probléma együttes fellépése okozta.

Nyomoznak a pécsi temetkezési cég ellen

Itthon2009.08.13, 11:06

Hűtlen kezelés miatt nyomoznak a Pécsi Temetkezési Vállalat ellen. Az önkormányzati cég igazgatója a pécsi városháza vizsgálata szerint indokolatlanul emelt fizetéseket és osztott üdülési csekkeket, és a vállalat szükségtelenül vásárolt egyszerre 630 koporsót.

Eltemették Michael Jacksont, állítja a család ügyvédje

Nagyvilág2009.08.10, 18:02

Csak a napokban sikerült eltemetni Michael Jacksont, miután a halottkém visszaszolgáltatta a teljes holttestet. A ceremónia szűk körben zajlott le Hollywoodban. Jacksont jelöletlen sírba temették, hogy megóvják a rajongói rohamtól.

Nem rokon lopta meg a felravatalozott kislányt

Itthon2009.07.20, 12:36

A rendőrség szerint nem tudott ésszerű magyarázatot adni tettére az az 55 éves mosonmagyaróvári asszony, aki pénteken ellopta egy felravatalozott 9 éves kislány arany fülbevalóját. A nő épp a temetőben járt saját hozzátartozóinak sírjánál, amikor elkövette a bűncselekményt.

Százmilliók nézték Jackson búcsúztatását

Tévé2009.07.10, 13:25

Pontos adatok nincsenek, de mindenképp a világ egyik legnézettebb tévés eseménye volt Michael Jackson gyászszertartása.

Tévés rekord lehet Michael Jackson búcsúztatása

Tévé2009.07.07, 13:21

A világ egyik legnézettebb televíziós közvetítése lehet Michael Jackson keddi búcsúztatása, a ceremónia szervezői több százmillió nézővel számolnak.

Itthon is közvetíti a tévé Michael Jackson temetését

Tévé2009.07.06, 15:50

Július 7-én este 19 órától a Reflektor TV egyenes adásban közvetíti a popkirály gyászszertartását.

Rendőri készültség mellett temették el az öngyilkos dél-koreai elnököt

Nagyvilág2009.05.29, 08:49

Tizenötezer rohamrendőr és csaknem 3000 ember részvétele mellett zajlott Ro Mu Hjon volt dél-koreai elnök gyászszertartása, aki múlt szombaton korrupciós vádak miatt lett öngyilkos. Ro hívei kifügyülték a szertartáson megjelent új elnököt.

Ráncfelvarrás a koporsóban

Egészség új2008.12.16, 10:57

Egyre többen rendelkeznek arról, hogyan sminkeljék ki őket a saját temetésükre. Sőt, az sem ritka, hogy ajakfeltöltést, ráncfelvarrást is rendelnek a temetkezési vállalkozótól, hogy az utolsó megjelenésük tökéletes legyen.

Ezrek siratták a tömeggyilkos merénylőket Balin

Nagyvilág2008.11.09, 12:43

Több ezer gyászoló kísérte a Balin kivégzett terroristák temetési menetét. A kivégzettek 2002-ben robbantottak Balin, a merényletben 202 ember halt meg, köztük számos turista. A radikális muszlim terroristák célja az volt, hogy elriasszák a turistákat Indonéziából, ahol kalifátust akartak létrehozni.

Kihagyta egy fontos pártvezető temetését Kim Dzsong Il

Nagyvilág2008.10.31, 08:31

Nem ment el a 95 évesen elhunyt Pak Szong Csol temetésére Kim Dzsong Il észak-koreai vezető. Távolmaradása tovább táplálja az egészségi állapotára vonatkozó találgatásokat.

Tízezrek vettek részt Jörg Haider temetésén

Nagyvilág2008.10.18, 14:10

Államférfinak illetve popsztárnak kijáró külsőségek közepette búcsúzott Jörg Haidertől mintegy 20-30 ezer ember Klagenfurtban szombaton. A gyászszertartáson a hozzátartozók mellett osztrák és külföldi politikusok vettek részt. A jobboldali politikus holttestét hamarosan elhamvasztják.

Eltemették az Afganisztánban meghalt tűzszerészt

Itthon2008.07.21, 21:36

Végső búcsút vettek hétfőn az Afganisztánban meghalt tűzszerésztől, Nemes Krisztiántól. Temetésen részt vettek bajtársai, és a katonai vezetők is.