technikai elemzés

címke rss

Kemény haszonkulccsal dolgozik a Zara

Gazdaság2013.06.13, 08:41

Hiába jártak kevesebbet az emberek a Zara, Pull&Bear, és a Bershka boltjaiba, a spanyol Inditex negyedéves számai annyira mégsem lettek rosszak, hogy "sokkolja" a befektetőket. Bár az árbevétel csak 5 százalékkal tudott növekedni a vállalatcsoportnál, és a korábbi 10-15 százalékos bővülés is egyre távolabbi célnak tűnik, a vezérigazgató szerint az online értékesítések jelentősen felpörgethetik az eladásokat, amit akár a spanyolországi makrokörnyezet esetleges javulása is támogathatna. A befektetők úgy tűnik, hogy elhitték Pablo Isla szavait, hiszen az árfolyam már 3 százalékos pluszban van, nagyban hozzájárulva a spanyol IBEX 35 inddex ...

Újabb 150 dolláros zakó előtt az arany?

Gazdaság2013.06.10, 15:43

Nem sikerült az elmúlt hetekben tartósan megragadnia az aranynak az 1400 dolláros szint fölött, sőt úgy fest, az áprilisi és a májusi mélypontok ismét veszélybe kerülhetnek. Az aranyba fektetők ráadásul tovább aggódhatnak, ha ezek a szintek elesnek, mivel akár 1215 dollárig is bezuhanhat a nemesfém egy jellegzetes technikai formáció, a fordított füles-csésze miatt.

Kikre figyeljünk a francia tőzsdén?

Gazdaság2013.06.09, 10:16

Rendkívül fontos szintekig korrigáltak vissza az elmúlt napokban a francia parkett meghatározó részvényei. Rövidesen eldőlhet, hogy kitart-e a hosszabb távú emelkedés vagy tartóssá válik az elmúlt napok csökkenő tendenciája. Mindenesetre érdemes lehet résen lenni!

Alakul a molekula, csúcsközelben a vegyipar

Archívum2013.06.08, 12:21

Nem tágítanak a csúcsoktól az amerikai vegyipari cégek, bár az elmúlt napokban valamelyest gyengébben szerepelnek. Ettől azonban még nem kell megijedni, ahogyan a múltban többször, úgy most is akár remek beszállási pont is nyílhat.

5000 forint fölé ugrott az OTP

Gazdaság2013.06.07, 17:29

Az 5300 forintos szintről pár nap leforgása alatt 4800 környékéig zuhant vissza az OTP bank árfolyama. A pénteki mozgások alapján úgy fest, véget érhet a rossz széria és ismét emelkedő pályára állhat az OTP.  Első körben azonban ismét 5000 forint fölé kellene emelkednie. Kora délután sikerült az 5000 forintos lélektani szint fölé emelkednie az OTP papírjának. Pozitívum lenne, ha záráskor is fölötte tudna maradni. A részvény végül 5050 forinton fejezte be a napot.

Nincs már baj Amerikában

Gazdaság2013.06.10, 09:27

Nagyon hirtelen vége szakadhat az amerikai tőzsdék esésének, legalábbis egy tetszetős technikai ábra alapján. Szélsőségesen szétterjedt már az esés a részvények között, ami általában a lejtő alját szokta jelezni. Meglátjuk ezúttal hogy lesz, de az S&P500 index mindenesetre igen erőteljes támaszokhoz érkezett, innen inkább felpattanás jöhet. 

Ezek a legmenőbb szektorok Amerikában

Gazdaság2013.06.05, 10:32

Kiváló formát mutatnak az amerikai vállalatok teljesítményét lekövető szektor ETF-ek az elmúlt hónapokban, többen is új történelmi csúcsokat döntöttek. Az indikátorokra viszont érdemes lehet figyelni, számos esetben már negatív jelzéseket mutatnak.

Ezért erősödött ma ekkorát a forint

Gazdaság2013.06.03, 18:44

Sose tudhatjuk biztosan, hogy pontosan mi miatt mozognak nagyot napon belül az árfolyamok. A hangulat változása, netán egy - vagy több - makroadat, nyilatkozat valamelyik fontos gazdaságpolitikustól, vagy csupán technikai tényezők? Ezek közül egyszerre többel is lehet például magyarázni a forint mai látványos erősödését, mi azonban érzésre arra szavaznánk, hogy ezúttal a technikai faktor volt a forint vásárlása mellett szóló elsőszámú érv.

Ezek a szárnyaló légitársaságok

Archívum2013.06.02, 10:08

Nagy emelkedést mutattak be az elmúlt hetekben a légitársaságok, komoly profitot hozva ezzel a részvényeseknek. A szárnyalásnak pedig még nem biztos hogy vége, ha áttörik a fontosabb ellenállásokat, akkor nagyobb tér nyílhat az emelkedés előtt.

Mindenhonnan az olaj folyik

Archívum2013.06.01, 10:30

Nem panaszkodhatnak azok, akik az elmúlt hónapokban az amerikai olajipari cégek emelkedésében bíztak. Komoly pluszokat tudtak felmutatni a vállalatok. Igaz pár napja gyengélkednek, de ha javul a hangulat, akkor újra a lokális csúcsokat támadhatják a részvények.

Erste Bank: tetszetős összkép

Archívum2013.05.31, 08:46

A világot özönvízként elöntő olcsó pénz hatására a tőkepiacokon hatalmas mértékű hozamvadászat kezdődött meg. A részvényindexek régóta nem látott mértékű emelkedéseket produkálnak. Egy ilyen környezetben semmi nem drága, és ha ismét csúcshódításba kezdenek az indexek, az eddigi vezetők állhatnak az élre újra.

Íme, a dohánybiznisz éllovasai

Gazdaság2013.05.30, 11:37

Kiváló formában vannak a nagy dohányipari cégek részvényei az utóbbi hónapokban, többen közűlük új történelmi csúcsokat értek el. A napokban azonban megbicsaklani látszik az emelkedés, továbbá érdemes lehet az indikátorokat is kiemelt figyelemmel követni.

Valósággal szárnyal a légiipar

Gazdaság2013.05.29, 13:03

Hatalmas szárnyaláson vannak túl az utóbbi hónapokban a légiipari cégek, nemcsak a korábbi fontos ellenállások legyőzése, hanem az új történelmi csúcsok is velejárói ennek az emelkedésnek. Érdemes lehet odafigyelni az indikátorokra, sok esetben már figyelmeztető jeleket adnak.

Pengeélen táncol az európai olajszektor

Archívum2013.05.27, 18:40

Bár az elmúlt napokban nem teljesítettek jól a nagy európai olajipari cégek, a komolyabb ellenállásoktól egyelőre nem kerültek messzire. Bár az indikátorok hagynak némi kívánni valót maguk után, az emelkedő trend egyelőre több esetben is sértetlen.

Sebesen viszik a szállítmányokat a cégek

Gazdaság2013.05.26, 17:36

Nagy emelkedésen mentek keresztül az utóbbi napokban a szállítmányozó vállalatok árfolyamai, a fontosabb ellenállásokat is gond nélkül vették a papírok. Az indikátorok is jól festenek, mely a további hegymenet folytatódását vetíti előre, bár nem árt óvatosnak lenni, mivel a túlzó optimizmus veszélyes lehet.

3 skandináv bankrészvény, amire figyelni kell

Gazdaság2013.05.25, 18:28

Imponzáns képet mutatnak a meghatározó skandináv bankpapírok. A részvények a lokális csúcsokról ugyan lecsorogtak, ettől függetlenül a hosszabb távú emelkedő trend továbbra is sértetlen.

Erőre kapott az ING, csúcson a holland papírok

Gazdaság2013.05.19, 12:28

Kiváló formában találhatóak a holland nagyvállalatok részvényei, többen közülük új történelmi csúcson járnak. Az indikátorok sem festenek rosszul, több pozitív jelzés is látható a árfolyam emelkedésének folytatódására.

Lendületben a német részvénypiac

Gazdaság2013.05.18, 10:37

Továbbra is lendületes emelkedést mutatnak a német részvények, melyek közül többen is új történelmi csúcsra törtek az elmúlt napokban. Ugyan az emelkedő trend töretlen a papírok esetében, azért fél szemmel néha nem árt az indikátorokra figyelni.

Lenyűgöző formában az olasz bankok

Archívum2013.05.16, 18:02

Nagy menetelésen vannak túl az utóbbi hetekben a meghatározó olasz bankpapírok, de jó formában található a milánói börze indexe is. Nemcsak a korábbi fontos ellenállásokat törték át, hanem sikerrel vissza is tesztelték azokat.  

Észak felé zakatolnak a lengyek cégek

Archívum2013.05.12, 09:27

Jó formában vannak a lengyel WIG20 nagyobb komponensei, az utóbbi hetekben fontosabb szinteket törtek át, miközben több képviselőjük új történelmi csúcsot ért el. A további emelkedés pedig nem zárható ki, hiszen az indikátorok sem árulkodnak a menetelés kifulladásáról.

Ezeket a ruhákat veszik az amerikaiak

Gazdaság2013.05.11, 18:09

Szinte megkérdőjelezhetetlenül emelkednek az amerikai tőzsdén forgó ruhacégek papírjai. Van köztük történelmi csúcson mozgó is, de a többiek is erőtől duzzadnak, sokan kitörés közelében tartózkodnak.

Már megint ütik az aranyat

Archívum2013.05.10, 16:26

Úgy fest, az elmúlt hetekben látott felpattanás az arany esetében nem tartott túl sokáig. A grafikon alapján a nemesfém ismét megcélozhatja az áprilisban látott 1320 dollár körüli szintet. Rosszabb esetben pedig akár újabb mélypontot is üthet az arany.

Kicsattanó erőben a kiskereskedők

Gazdaság2013.05.09, 16:50

Meghatározó szintek közelében járnak az amerikai kiskereskedelmi cégek, melyek megugrása után nagyobb tér is nyílhat egy jelentősebb emelkedésre. Valamelyest ez ellen szól azonban, hogy az indikátorok nem festenek túl jól.

Kezd megtáltosodni a Bayer

Gazdaság2013.05.08, 09:11

A Bayer első negyedéves eredménye elmaradt az elemzői várakozásoktól, ennek azonban nem volt jelentős hatása a részvények árfolyamára. Sőt! Vételi jelzés jelent meg a napos grafikonon úgy, hogy  közben a potenciális veszteségünket behatároló szint is igen közel esik a belépési ponthoz.

Elképesztő formában az amerikai biztosítók

Archívum2013.05.07, 16:50

Tartják jó formájukat az amerikai biztosítók, az árfolyamok hónapok óta meredeken emelkednek. Bár lassan komolyabb akadályokba ütközhet a menetelés, egyelőre az indikátorok még nem kérdőjelezik meg a száguldást.

Észak felé masíroznak a lakberendező cégek

Gazdaság2013.05.06, 20:15

Kiváló formát mutatnak a nagy amerikai lakberendező cégek, a legtöbben közűlük rég nem látott szinteken, valamint történelmi csúcson tartózkodnak. A további emelkedés pedig nincs kizárva, vételi jelzések, valamint aranykereszt is segítheti az újabb csúcsok elérését.

Csak egy kis múló fejfájás a gyógyszercégeknél?

Archívum2013.05.04, 15:16

Bár a nagy tőzsdei ralikból jellemzően kimaradnak, ezúttal nagyon jól teljesítettek az amerikai gyógyszergyártók részvényei. Bár megtorpanás jelei mutatkoznak, és egyes indikátorok is óvatosságra intenek, vannak még olyan fogódzók, amik óvatos optimizmusra adnak okot.

Csillapíthatatlan a befektetők étvágya

Archívum2013.05.03, 13:31

Továbbra is impozáns képet festenek a gyorséttermi részvények, melyek között akad olyan is, amelyik történelmi csúcsa közelében mozog. Ide tartozik a McDonald's, illetve az elsősorban fánkjairól híres Dunkin' Brands is.

Meglódult a bankszektor

Archívum2013.05.01, 15:10

Jelentős ellenállásaikon jutottak túl az elmúlt napokban a főbb nyugat-európai bankrészvények, melyek a kedvező hangulat fennmaradásával akár nagyobb emelkedés elé is nézhetnek.

Halálkereszt lökheti a mélybe a BUX indexet

Archívum2013.04.29, 10:03

Egy rendkívül negatív technikai formáció rajzolódhat ki a BUX index grafikonján. Az 50 napos mozgóátlag felülről készül metszeni a 200 naposat, úgy hogy az árfolyam ezen szintek alatt mozog. Leginkább hosszabb távon számít negatívnak a jelzés, bár igaz, a legutóbbi ilyen szignál után egy hónap alatt 11 százalékot emelkedett a BUX, de azt megelőzően viszont több mint 30 százalékot zuhant bő két hónap alatt.

Megállíthatatlanul törnek előre az ételgyártók

Gazdaság2013.04.28, 18:52

Kiváló formában vannak idén az élelmiszeripari vállalatok részvényei, nagy menetelések és történelmi csúcsok jellemzik az elmúlt heteket. Bár fontosabb ellenállások nem veszélyeztetik jelentősen a további hegymenetet, a divergencia jelei mutatkoznak az indikátorokban, ami mindenképpen óvatosságra intheti a befektetőket.

Richter: itt a fordulat?

Gazdaság2013.04.28, 15:28

Technikai alapon komoly fordulat elé nézhet a nagyobbik hazai tőzsdén forgó gyógyszergyártónk, a Richter. A részvény grafikonján tavaly november óta egy nagyobb csökkenő ék rajzolódott ki, amiből ha ki tud törni, akkor akár 35 000 - 36 000 forintos szint környékére is eljuthat. Azt viszont nem szabad elfelejteni, hogy május 9-én jelent a cég, ami után akár komolyabb mozgás is jöhet.

Örülnek a befektetők: kitört az óriásbiztosító

Archívum2013.04.26, 17:12

Mind fundamentálisan, mind pedig technikai alapon nézve kedvező képet fest a világ egyik legnagyobb biztosítótársasága, az AIG.

Stabil lábakon áll az építőipar

Archívum2013.04.25, 18:02

Meghatározó támaszokról pattantak fel áprilisban a legnagyobb amerikai lakásépítő cégek részvényei. A további emelkedést az indikátorok is támogatják, ugyanakkor a korábbi csúcsok elérésére még várni kell, az odavezető úton még számos ellenállást kell leküzdeniük.

Most kell Niveát venni?

Archívum2013.04.23, 18:35

Az elmúlt hetek csökkenése után fontos támaszhoz érkezett a Beiersdorf részvényeinek árfolyama, ahol szűk stop szinttel akár megfontolásra is érdemes a papír, hiszen hosszabb távon töretlen az emelkedés.

Tovább drágul a gáz

Archívum2013.04.20, 17:35

Az elmúlt pár hét alatt több mint 10 százalékot drágult a földgáz ára Amerikában annak ellenére, hogy a média tele van a palagáz forradalommal és sokan arra számítanak, hogy a növekvő kínálat miatt alacsony marad az energiahordozó ára. A hideg, és némileg elhúzódó tél miatt azonban a készletek visszaestek, ami rövid távon pedig felfelé tolhatja a gáz árát.

Ragyogó formában a szépségipar

Archívum2013.04.20, 14:04

Kiválóan festenek a nagy szépségipari cégek technikai szempontból, szinte valamennyi nagy cég árfolyama történelmi magasságokban jár. Bár az indikátorok nem szólnak egyértelműen az emelkedés mellett, így nem árt óvatosnak lenni.

Forró napok jöhetnek a német tőzsdén

Archívum2013.04.18, 19:20

A DAX index heti grafikonján igen markán eladási jelzés jelent meg. Az elkövetkező hetekben pusztán ez alapján az árfolyamok esésére lehet számítani, így fokozott óvatosság javasolt részvények vásárlásakor.

Kilövés előtt a technológiai cégek?

Gazdaság2013.04.18, 18:09

Bár erőteljes emelkedést mutatnak az amerikai internetes cégek, egyelőre még komoly ellenállásokkal kell szembenézniük. Nagymértékben befolyásolhatják a papírok sikerét a közeljövőben érkező gyorsjelentések, melyeket érdemes lehet figyelemmel kísérni.

A csúcson tombolnak a médiasztárok

Archívum2013.04.13, 12:27

Továbbra is lehengerlő formában találhatjuk a híres tengerentúli szórakoztatóipari cégek részvényeit, melyek többsége újabbnál újabb csúcsora emelkedett az elmúlt napokban.

Baljós párhuzam: újabb sokk közeleg?

Archívum2013.04.12, 19:10

Egymást érik az interneten a közelgő összeomlást jósoló grafikonok, az egyik legújabb ilyen "elemzés" szerint alig hetek választhatják el a világot egy, a Lehman Brothers összeomlásához hasonló hatású sokktól, ami miatt a mostani, erőltetett ütemű emelkedés még meredekebb esésbe kapcsolhat. Tökéletesen cáfolni nehéz a felvetést, de a módszerrel kapcsolatban szkeptikusak vagyunk.

Fordulnak a bankpapírok?

Archívum2013.04.11, 11:04

Ugyan az elmúlt hetekben némileg elgyengültek a meghatározó amerikai bankpapírok, de most úgy fest, mintha erőt gyűjtenének és újra hódító útra indulnának. Nem lesz egyszerű leküzdeni a korábbi lokális csúcsokat, mivel több akadályon is át kell jutniuk.

Így keresnek többet a tőzsdén a profik

Gazdaság2013.04.10, 10:45

A technikai elemzés segítségével jobb eredményt értek el a portfoliómenedzserek azoknál, akik nem használták ezt a kereskedési eszköztárat, derül ki egy nemrégen publikált, a technikai elemzés hatékonyságát vizsgáló amerikai tanulmányból. Emellett azt is megtudhatjuk, hogyan vált egyre elfogadottabbá a technikai elemzés az évek során. Az igazán profi részvénybefektetők a két elemzési módok kombinálásával érnek el kimagasló eredményeket. Az Investor.hu hasábjain napi rendszerességgel foglalkozunk technikai elemzéssel, ezeket a cikkeinket a "technikai elemzés" címkére kattintva érheti el.

Súlyos árnyék vetült Amerikára

Archívum2013.04.09, 15:55

Rövid távon kifejezetten tetszetős, további emelkedést előre vetítő mozgást mutat a napokban a legnagyobb szállítmányozási vállalatokat tömörítő Dow Transportation Index, miután a grafikonon pénteken egy kalapács alakzat jelent meg. A kulcsfontosságú támaszokról az index akár megkísérelheti megdönteni a korábbi csúcsát is. Ha nem jön össze, az viszont könnyen vezethet akár 10 százalékot meghaladó esésekhez a szélesebb részvénypiacokon is, legalábbis az elmúlt években a Dow Transportation előreszaladása vastagabb korrekciókat jelzett előre. Márpedig az elmúlt hónapokban a Dow Transportation fékevesztett száguldást mutatott.

Kirobbanó formában az európai gyógyszergyártók

Gazdaság2013.04.09, 12:10

Jelentős felülteljesítés figyelhető meg az európai gyógyszergyártóknál a teljes piaccal szemben az elmúlt 1 évben, melynek mértéke az utóbbi hetekben csak fokozódni látszik. A gyógyszeripari képviselők közel 25 százalékot emelkedtek az utóbbi 52 hét során, míg a teljes piac "csak" nagyjából 15 százalékos bővülésre volt képes. A különbség pedig tovább emelkedhet, hiszen számos gyógyszercég árfolyama technikailag is kedvező képest fest, annak ellenére is, hogy azok valamelyest megtorpantak az utóbbi napokban, továbbá az indikátorok is figyelmeztető jeleket küldenek.

A medvepiac szélén az arany?

Gazdaság2013.04.09, 11:33

Egyhavi mélypontra esett a napokban az arany. A történelmi csúcsnak számító 1900 dollár fölötti szintekről már nagyjából 18 százalékot csökkent az árfolyama, ezzel pedig már csak egy hajszálra van az instrumentum a medvepiactól. A végső menedékként funkcionáló arany folyamatosan veszít a fényéből, mivel a világ gazdaság és a pénzügyi rendszer összeomlását egyelőre elnapolták. A nemesfémek ráadásul hozamot sem biztosítanak, amire viszont nagyon vágynak mostanában a befektetők.

Kritikus szinten billeg Shanghai

Gazdaság2013.04.08, 09:52

A 200 napos mozgóátlagra és az 50 százalékos Fibonacci szintre zuhant vissza a Shanghai Composite index. Rövidesen eldőlhet, hogy az erősnek számító támaszszint megtartja-e. Ha nem, akkor a közelben még húzódik néhány menedék, de felpattanás esetén sem lesz egyszerű új csúcsra emelkednie. Ma reggel Ázsiában az egyik legnagyobb mínuszt a Shanghai Composite index érte el, mivel a befektetők aggódnak a madárinfluenza járvány miatt.

Van, ahol jól megy a közműcégeknek

Archívum2013.04.06, 09:44

Szenzációs formában vannak az amerikai közműcégek. A fontosabb piaci szereplők árfolyama mind emelkedik, és bár minimális megtorpanás látszik az elmúlt napokban, az indikátorok egyelőre továbbra is a hegymenetek folytatódását jelzik előre.

Nagyot ütöttek az olajon - Mi történt?

Archívum2013.04.04, 15:05

Öt hónapja nem látott mértékben esett tegnap az olaj ára, mellyel az 50 napos mozgóátlag alá bukfencezett a nyersanyag. Főként a palaolaj kitermelés növekedése miatt Amerikában 1990 óta a legmagasabb szintre kapaszkodtak az olajkészletek, érthető tehát, hogy az ezzel kapcsolatos tegnapi bejelentés nagy eladói nyomás alá helyezte az olaj piacát.

Halálkereszt jelenhet meg a Mol grafikonján

Archívum2013.04.03, 18:45

Nem volt jó formában a mai kereskedés során a Mol, az olajpapír az optimista nyitás után mélyrepülésbe kezdett és több mint 3 százalékos mínuszban is járt. A részvény nagyon gyengének tűnik, főleg, ha a szektortársak teljesítményét is megvizsgáljuk. A grafikonon ráadásul egy rendkívül negatív, ún. "halálkereszt" jelzés rajzolódhat ki, ami hosszabb távon is súlyként nehezedhet a részvényre.

A Henkel húzta a német piacot

Archívum2013.04.02, 20:12

Ezen a héten is utánajártunk, hogy melyik részvény bizonyult a német DAX index legerősebb komponensének. A hét sztrárpapírja a Henkel 2,6 százalékos emelkedésével, míg a DAX eközben 1,5 százalékot esett a ciprusi események nyomán bizonytalanná vált európai hangulatban.  

A Pepsi előbb érhet csúcsra, mint a Coca-Cola

Gazdaság2013.04.01, 09:05

Az édességgyártók mellett az üdítőitalgyártók részvényei is kicsattanak az erőtől. Igaz, amíg a PepsiCo már csak egy karnyújtásnyira található történelmi csúcsától, addig a Coca-Cola esetében még közel 10 százaléknyi emelkedés hiányzik ehhez.

Még hogy nem édesszájúak a befektetők?

Gazdaság2013.03.31, 09:40

Egyaránt új történelmi csúcsot állítottak fel idén a világ meghatározó édességipari részvényei, melyekre az elmúlt hetekben sem lehetett panaszuk a befektetőknek. Ha kitart az optimista hangulat, és persze a kereskedők étvágya, akkor folytatódhat a menetelés újabb és újabb magasságokba.

Szárnyal a légiipar

Archívum2013.03.30, 12:40

Erős éve van a légiipar meghatározó szereplőinek, a részvények árfolyama továbbra is emelkedő pályán található, sőt, az Airbusok gyártója, az EADS új történelmi csúcsot állított fel. Az indikátorok figyelmeztető jeleire persze jó lesz odafigyelni, ugyanis könnyen vége szakadhat a hegymenetnek.

Hiába a palagáz, elszállhat a földgáz ára

Gazdaság2013.03.29, 10:39

Rossz esetben akár 50 százalékot is emelkedhet a földgáz ára Amerikában annak ellenére, hogy folyamatosan nő a kitermelés a palagáz forradalom kibontakozása révén. A földgáz grafikonjának technikai képe ugyanis viszont arról árulkodik, hogy a megnövekvő kínálatot bőven ellensúlyozza majd a kereslet és elszáll majd az energiahordozó ára.  

Elborzasztó mozgások az Apple-nél

Archívum2013.03.27, 18:33

Elképesztően rondán fest az Apple grafikonja a mai 2 százalékos árfolyamesést követően. A technikailag fontos ötven napos mozgóátlag elesett, így lényegében már csak az eső trendvonalban bízhatunk, hogy később megfogja majd az eladói nyomást. Ha törnek a támaszok, úgy a kitörés behalását újabb mélypontok követhetik a részvény piacán.

Nagyon erős képet festenek a kiskereskedők

Gazdaság2013.03.27, 17:29

Kedvező képet festenek az amerikai kiskereskedelmi láncok tőzsdei grafikonjai, melyek közül a Best Buy idén már 50 százalékos emelkedést produkált. Egyelőre azonban a Wal-Mart és a Costco részvényesei sem panaszkodhatnak.

OTP: Észak Dél ellen!

Gazdaság2013.03.26, 10:11

Kulcsfontosságú szinteken billeg az OTP árfolyama, akár már ma eldőlhet, hogy kitart-e a korábbi kitörés szintje 4400 forintnál. A hírek és az elemzői kommentárok inkább az emelkedő trend végére jellemző képet mutatnak, de a technikai kép akár jó hozam-kockázat arányú beszállásra is lehetőséget adhat, ha jó irányba billennek a dolgok. A szigorú kockázatkezelést persze soha nem szabad sutba dobnunk.

Raliznak az amerikai autógyártók

Archívum2013.03.25, 13:38

Továbbra is emelkedő pályán mozognak a főbb amerikai autógyártók részvényeit annak ellenére, hogy idén egyelőre nehezebben veszik az akadályokat a papírok. A pozitív hangulat fennmaradása mellett persze nem zárható ki, hogy ismét gyorsabb sebességbe kapcsoljon a Ford és a General Motors.

Válság ide vagy oda, szépen meneteltek a bankok

Gazdaság2013.03.21, 17:13

Hiába állnak a bankok a válság epicentrumában, a bankszektor alakulását leképező amerikai tőzsdén kereskedett alap, azaz az ETF árfolyama tetszetős emelkedő trendcsatornában mozog, és egyelőre nem utal semmi arra, hogy ebből ki szeretne törni.

Cementgyártó a DAX sztárja

Gazdaság2013.03.20, 08:57

Ezen a héten is utánajártunk, hogy melyik részvény bizonyult a német DAX index legerősebb komponensének. A hét sztrárpapírja a HeidelbergCement lett 6,4 százalékos emelkedésével, míg a DAX eközben 0,7 százalékos növekdést mutatott fel.

Kielégíthetetlen a befektetők étvágya

Archívum2013.03.19, 14:17

A befektetők étvágya továbbra sem csökkent az elmúlt hetekben, aminek köszönhetően a világ meghatározó gyorséttereminek részvényei történelmi magasságokba emelkedtek.  A Burger King nemrégiben újabb mindenkori csúcsot állított fel, de legnagyobb vetélytársának, a McDonald'snak sem kell sok ehhez.

Meglódult az Apple - Itt a fordulat?

Gazdaság2013.03.18, 20:02

Szépen megindult ma az Apple a ciprusi helyzet miatti bizonytalan környezetben is, ezzel pedig mintha megerősítené a pénteki bágyadt kitörését is. Vannak még akadályok a részvény előtt, de akár tetszetős emelkedést is láthatunk rövid távon, amit a túlzóvá vált pesszimizmus és néhány fundamentális katalizátor is segíthet.

Szárnyalnak a légitársaságok

Archívum2013.03.17, 10:05

Jó formában vannak a légitársaságok részvényei, a korábbi lejtmenetnél kialakult ellenállásokat egyelőre sikerrel törik át az árfolyamok, ha továbbra is pozitív marad a nemzetközi hangulat, akkor akár rég nem látott szinteket is elérhetnek a papírok.

A válság ellenszere a gyógyszergyártóktól

Gazdaság2013.03.16, 20:57

Történelmi magasságokban jár több gyógyszergyártó cég, idén jó erőben vannak a részvények. Ha nem romlik el a hangulat a piacokon, akkor akár folytathatják is menetelést.

A Thyssenkrupp a hét német sztárja

Gazdaság2013.03.14, 10:19

A német piac legerősebb részvényeit kereső heti cikkünkben ezúttal a ThyssenKruppra esett a választásunk, amely látványos emelkedő háromszögön belül tart a felső szár felé.

Jól pörög a szállítmányozás

Archívum2013.03.13, 10:29

Optimista képet mutatnak a világ meghatározó csomagküldő és szállítmányozó cégeinek grafikonjai. A chartok az utóbbi hetekben lendületes megindulásról árulkodnak, ha kitart a jó hangulat a tőzsdéken, akkor akár újabb lokális csúcsokat is elérhetnek a részvények. 

Csúcson a médiasztárok

Archívum2013.03.11, 14:16

Rendkívül jó formában találhatóak a nagy amerikai szórakoztatóipari cégek részvényei, melyek közül több is történelmi csúcsán, vagy éppen annak közelében tartózkodik. A kevedző hangulat fennmaradása esetén újabb történelmi magasságok kerülhetnek előtérbe, míg a pesszimiszmus előretöése esetén célszerű lehet odafigyelni a korábbi fontos szintekre.

Őrült tempót diktálnak a kártyakibocsátók

Archívum2013.03.10, 14:52

Hatalmas növekedésen vannak túl a világ nagy bankkártya kibocsátóinak részvényei, melyek közül a Visa és a Mastercard is újabbnál újabb történelmi csúcsot állít fel, de az American Express sem áll tőlük messze.

Íme, a tőzsdék divatdiktátorai!

Gazdaság2013.03.06, 11:28

Kedvező képet festenek a világ nagy ruhaipari cégek árfolyamgrafikonjai, melyek közül akad olyan részvény is, amelyik hónapok óta újabbnál újabb történelmi csúcsot dönt.

Újabb csúcsok felé zakatolnak a vasúti cégek

Archívum2013.03.05, 14:22

Erőteljes emelkedést mutatnak a nagyobb észak-amerikai vasúti cégek grafikonjai. A piacon az elmúlt hetekben látott bizonytalanság jeleit alig lehet a grafikonon felfedezni. Ha marad a jó hangulat, folytatódhat a megkezdett rali is.

A telekomszektor csiszolatlan gyémántjai

Gazdaság2013.02.24, 09:22

Az európai telekommunikációs részvények többsége csak szenvedett az elmúlt hónapokban. Ennek ellenére közöttük is találni jó formában lévő papírokat, sőt, a történelmi csúcsok döntögetése sem olyan távoli a számukra.

Halálkereszt sújtja az aranybefektetőket

Gazdaság2013.02.20, 15:58

Egy rendkívül negatív technikai formáció rajzolódott ki az arany napi grafikonján: az 50 napos mozgóátlag a 200 napos mozgóátlagot felülről metszette, ráadásul az árfolyam ezen szintek alatt mozog. A szakzsargonban halálkereszt jelzésnek nevezik a kirajzolódó alakzatot, mely hosszabb távon negatív lehet az aranyra.

Tarol a Telenor

Gazdaság2013.02.18, 17:31

5 éves csúcsa közelében tartózkodik a norvég tőzsde elsőszámú indexe, az OBX. A parkettet elsősorban az olaj- és gázipari részvények uralják, de érdemes néhány pillantást vetni olyan nagyágyúkra, mint a Magyarországon is tevékenykedő Telenor és a világ egyik meghatározó műtrágyagyártója, a Yara. A telekompapír tőzsdei teljesítménye például kiemelkedőnek számít európai versenytársaival szemben.

Véget érhet az arany tündöklése

Gazdaság2013.02.14, 13:31

Nagyjából 1,5 éve ért el utoljára történelmi csúcsot az arany, azóta viszont képtelen markáns megindulásra, sőt az elmúlt napokban inkább a déli lejtőkön indult meg az árfolyama. A grafikonok alapján könnyen előfordulhat, hogy lesz még lényegesen olcsóbb is a nemesfém, ráadásul az eddigi mozgatórugókra sem úgy reagál már a nyersanyag, mint korábban.  

Tépik az OTP-t, már 4 százalékot ugrott a papír!

Gazdaság2013.02.08, 16:32

A nap első felében ugyan a MOL-ról szóltak a hírek, és meg is ütötték a papírt, de nemcsak negatív mozgásokat lehet ma látni. Az OTP-re érkezett egy pozitív vélemény a Morgan Stanleytől, részvény már 4 százalékos pluszban mozog, kora délután lódult meg a papír. Ugyan a régiós bankok közül többen jól szerepelnek ma, az OTP ettől függetlenül az élmezőnyben foglal helyet.

Megjött a jel! - Itt van Kína ideje

Archívum2013.02.04, 15:11

Fontos jelzés, egy aranykereszt alakul ki a kínai Shanghai Composite grafikonján, ami tovább hajthatja az egyébként is lehengerlő emelkedést. A korábban lemaradó kínai piac az elmúlt hónapokban kiemelkedő erőt mutatott, és ismét a legnagyobb feltörekvő piacok élére állt. Ha sikerülne a kitörés a jelenlegi szintről, akkor az tartós trendfordulót és további markáns emelkedés lehetőségét hozná el.

A csőd szélére jut az Apple? - Kísértetiesek a párhuzamok

Gazdaság2013.02.03, 12:24

Elképesztő párhuzamot lehet a világ legnagyobb technológiai cége, az Apple és a magyar alternatív hőszolgáltató E-Star grafikonján felfedezni. A legutóbbi, december 1-jén írt cikkünkben már felhívtuk a kísérteties hasonlóságra az olvasóink figyelmét, most érdemes két hónap elteltével ismét ránézni a grafikonokra. Sokakat biztosan megdöbbentenek majd a mozgások.

A 2600-as csúcsot célozták meg a sógorok

Gazdaság2013.02.01, 12:12

A legtöbb indexhez hasonlóan az osztrák ATX is meredek emelkedésen van túl nyár óta. Az elmúlt hónapban másfél éves csúcsok közelében járt a benchmark, amiben nagy szerepe van a főbb komponensek jó formájának. A Raiffeisen Bank mai gyatra teljesítménye ellenére látni technikailag vonzó papírokat a bécsi parketten is. Érdemes rájuk néhány pillantást vetni! 

Vágtat a német tőzsde: további emelkedés jön?

Gazdaság2013.01.30, 16:34

A történelem és a tőzsde egyaránt hajlamos ismételni önmagát, a technikai elemzés segítségével pedig nemcsak megtalálhatjuk ezeket az ismétlődéseket, de ideális esetben még sikeres pozíciókat is építhetünk a segítségével. Márpedig a DAX indexben egy nagyon hasonló formáció rajzolódik ki, mint ami 2005-ben már sikerrel kecsegetett a szemfüles befektetők számára.

Tombol a bika a spanyol riviérán

Gazdaság2013.01.29, 11:42

Nyugat-európai versenytársaihoz hasonlóan a spanyol IBEX35 index is kiugró teljesítményt tud felmutatni, július óta csaknem 50 százalékot emelkedett az értéke. Mindebben kiemelkedő szerepe volt annak, hogy legnagyobb kompnensei egyaránt lenyűgöző teljesítménnyel vetették észre magukat, némelyik papír 60-80 százalékot is emelkedett nyár óta.

Száguldoznak a brit részvények

Archívum2013.01.25, 18:00

2008 óta nem látott szintre emelkedett tegnap a brit FTSE 100 index értéke. Ebben nagy segítségére voltak a történelmi csúcsot célba vevő komponensei, illetve azok a papírok, melyek korábbi gyengébb teljesítményük után összekapták magukat.

Ezek miatt olyan erős a német tőzsde

Gazdaság2013.01.24, 08:53

Nemrégiben 2008 eleje óta nem látott szintekre emelkedett Európa vezető indexe, a német DAX, aminek hátterében a jó teljesítményt nyújtó komponensek állnak. Egy részüknek új történelmi csúcsot is sikerült felállítaniuk, most pedig szemügyre vesszük, hogy van-e tér a további áremelkedés előtt.

Nagy változásokra figyelmeztet Mr. Gazdaság

Archívum2013.01.23, 10:29

Egy szűkülő háromszög jelent meg a réz hosszabb távú, heti grafikonján. A nyersanyag a technikai álmos könyvek szerint markánsabb elmozdulást mutathat be hamarosan. Ha az északi irányban lép ki az alakzatból az árfolyam, akkor akár 4,5 dollárig is elszáguldhat a nyersanyag, ha viszont dél felé, akkor pedig 3 dollár alá is benézhet a termék.

Nem adja fel a Carlsberg, irány a csúcs!

Gazdaság2013.01.21, 16:46

Az elmúlt hónapokban masszív emelkedést mutattak a világ nagy sörgyártói a részvénypiacokon, ugyankkor egyes papírokon már gyengeség jeleit lehet észrevenni. Kivételek persze találhatók, a Carlsberg és a SABMiller továbbra is emelkedő trendben mozog, akár újabb történelmi csúcsot is dönthetnek.

Az egekig száguldanak a vasutak

Gazdaság2013.01.19, 10:26

Még mindig erőtől duzzadnak az amerikai vasúti cégek részvényei, amelyek közül egy szép csokorra valót gyűjtöttünk. Árfolyamuk egyaránt újabbnál újabb történelmi csúcsot állított fel az elmúlt napokban. Egyelőre nem látni a grafikonokon komoly fordulós jelzéseket, folytatódhat a zakatolás felfelé. Az sem elhanyagolható szempont, hogy a vasutakat is magába foglaló Dow Transportation Index történelmi csúcsra futott, javarészben pont ezeknek a cégeknek köszönhetően. Ez pedig, ahogy korábbi elemzésünkben is rámutattunk, nagyon jó jel a szélesebb részvénypiacok számára is.

Beszáll a raliba a lemaradt autógyártó?

Gazdaság2013.01.18, 15:10

Az elmúlt hónapokban azon autógyártók részvényei is magukra találtak, melyek korábban nem mutattak túl kecsegtető teljesítményt. Az európai prémiumgyártók folytatták a hegymenetet az utóbbi időszakban is, de jól teljesítettek a nagy amerikai mamutok, sőt az európai volumengyártók egyes képviselői is. A Renault egy kifejezetten szép kitörést produkált, bár számos ellenállás vár még rá, ha folytatódik az emelkedés.

Imádják a luxust a befektetők

Archívum2013.01.15, 17:07

Elképesztő emelkedést mutattak be az elmúlt hónapok során az európai luxusipari cégek. Ugyan pici megbotlásokat lehet látni néhány grafikonon, de ha javul a hangulat a piacokon, akkor újabb történelmi csúcsokat üthetnek a papírok.

Lendületben a régiós bankok

Gazdaság2013.01.14, 16:32

Továbbra is hegymenetben  mozognak a főbb régiós bankpapírok, melyek az elmúlt hónapokban igen impozáns teljesítményt mutattak. Többségük jelenleg igen masszív támasz közelében tartózkodik, ahonnan sikeres felpattanás esetén folytatódhat az emelkedés, ugyanakkor érdemes lehet odafigyelni a fordulós jelzésekre is.

Felpörögtek a chipgyártók

Gazdaság2013.01.13, 12:06

Jó erőben vannak az amerikai és az európai chipgyártók. Lokális, sőt nem egy esetben történelmi csúcsot ütöttek a részvények. Technikai alapú válogatás a szektor ígéretes képviselőiből.

Dow Jones: Beindulhat a bika

Archívum2013.01.11, 14:59

Charles Dow szerint a Dow Jones és a Dow Transportation indexeknek vissza kell igazolniuk egymás mozgását ahhoz, hogy azonosítani tudjuk a piacon a trendeket. 2012 első felében ugyan némileg elszakadt egymástól a két benchmark, de most úgy fest, változhat a helyzet. Ennek mi a lehet következménye? Ha a Dow Jones képes lesz követni a Transportationt és meg tud indulni az északi irányba, akkor akár történelmi csúcsot is üthet az előbbi.

Őrült tempót diktált a Nokia! Hogyan tovább?

Archívum2013.01.11, 07:23

Fél év alatt mintegy 150 százalékos emelkedést produkált a Nokia árfolyama, amely ma egy újabb lökést kapott az előzetes negyedik negyedéves jelentés közzétételét követően. Bár igen impozáns a közelmúltbeli teljesítmény, egyáltalán nem biztos, hogy a jövő is hasonló erőtől kicsattanó teljesítményt rejt. Egy masszív akadály ugyanis a Nokia útját állhatja.

300 dollár lehet az Amazon célja

Archívum2013.01.10, 13:13

Történelmi csúcs közelében kereskednek a világ egyik legnagyobb internetes kereskedő cégének papírjaival. Az Amazon jól kezdte az évet és ha pozitív marad a hangulat a piacon, illetve jó gyorsjelentéssel rukkol elő a vállalat január végén, akkor akár 300 dollár közelébe is eljuthat a részvény.

Nekilódult a Danske Bank

Gazdaság2013.01.08, 08:18

Meglódulni látszik a tetszetős technikai formációból a dán Danske Bank árfolyama, ahogy múlt héten figyelmeztettünk rá, kilépett a szimmetrikus háromszögből, és öles léptekkel vette célbe korábbi lokális csúcspontját. Jelentősebb eséstől már erősnek tűnő támaszok védenek, és bár a hosszú távú kép alapján a 112 koronás csúcs feletti szintek elérhetősége is kétséges, addig meglehetősen szabadnak tűnik az út.

Starbucks: Történelmi csúcs a láthatáron?

Gazdaság2013.01.08, 10:18

Megszakadhat a tavaly április óta tartó rossz szériája a Starbucks árfolyamnak, technikai alapon komoly fordulós alakzat rajzolódott ki. Ha képes lesz folytatni a ralit, akkor nem zárhatjuk ki, hogy történelmi csúcsot üt a részvény. A papír ezen szándékát segítheti a rövidesen megjelenő aranykereszt-jelzés is.

Mélyrepülésben az arany és az ezüst

Gazdaság2013.01.04, 13:14

Ismét a 200 napos mozgóátlag alatt tartózkodik az ezüst és az arany kurzusa is. Nem tett jót egyik nyersanyagnak sem a Fed legutóbbi ülésének jegyzőkönyve, amiben több jegybankár is megosztott a kötvényvásárlási programokkal kapcsolatban. A grafikonok alapján könnyen jöhetnek újabb mélypontok.

Richter: Halálkereszt teheti tönkre az emelkedést

Gazdaság2013.01.04, 16:29

Egy rendkívül negatív jelzés rajzolódhat ki rövidesen a Richter napi grafikonján. Az 50 napos mozgóátlag felülről készül metszeni a 200 napos mozgóátlagot úgy, hogy az árfolyam ezen szintek alatt van. A formációt halálkereszt jelzésnek nevezik a szakzsargonban. Hosszabb távon is negatív üzenete lehet mozgásnak a nagyobbik hazai gyógyszergyártó papírunk esetében.

Danske Bank: Óriási mozgás jöhet

Archívum2013.01.02, 16:08

Technikai szemszögből nagyon érdekes formációt lehet látni a Danske Bank grafikonján. Komoly mozgásokat is bemutathat a következő napokban a részvény.

Ez kell egy jó szilveszteri bulihoz

Gazdaság2013.01.02, 07:34

Összeállítottuk a szilveszteri mulatsághoz szükséges listánkat, melyek elengedhetetlenül kapcsolódnak az év végi ünnepléshez. A menüről nem maradhatott le a virsli, a pezsgő és a konfetti sem. A buli kellékeihez egy kiskereskedelmi láncon keresztül juthatunk hozzá, és habár újévi malac nem szerepel a listán, szerencsénket próbára tehetjük egy kaszinóban. Mindezt persze részvényeken keresztül.

Nagyító alatt az idei csúcsrészvények

Gazdaság2012.12.27, 17:45

Az S&P 500 index 2012-ben legjobban teljesítő komponensei közül szemezgettünk ki néhányat. A vállalatok között találhatunk biotech céget, online utazási irodát, valamint vegyipari társaságokat. Teljesítményük irigylésre méltó, a legalacsonyabb növekedés is 60 százalékos, míg az Expedia árfolyama duplázásra volt képes idén.