Tanítsunk Magyarországért!
címke rss- kapcsolódó címkék:
- közösség
- mentor
- program
- segítség
- György László

“Minden második halmozottan hátrányos helyzetű általános iskolás gyereket mentor segítheti majd” - Tanítsunk Magyarországért
Az eddigi kilenc mellé négy új felsőoktatási intézmény csatlakozott a Tanítsunk Magyarországért programhoz; az erről szóló együttműködési megállapodásokat csütörtökön írták alá Budapesten, az Innovációs és Technológiai Minisztériumban. Itt vannak a részletek!
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Tanítsunk Magyarországért díjátadó: További gondolatok a novellákat beküldő gyerekektől
A Tanítsunk Magyarországért program két és fél éve működik. Ennyi idő alatt 554 mentor 2326 diákkal foglalkozott, a programban eddig 69 település vett részt, és kilenc egyetem diákjai dolgoztak mentorként.
Megvannak a Tanítsunk Magyarországért és a Mediaworks közös novellaíró pályázatának győztesei
Novellaíró pályázatot hirdetett az Innovációs és Technológiai Minisztérium Tanítsunk Magyarországért programja a Mediaworks Hungary Zrt. kiadóval és a SuliLife.hu oktatási portállal közösen. A győzteseket június 17-én, ünnepélyes keretek között hirdették ki a Fővárosi Állat- és Növénykert „Varázshegy" rendezvénytermében.
Tanítsunk Magyarországért díjátadó: A kilenc legjobb novella
Tegnap hirdették ki Az Innovációs és Technológiai Minisztérium Tanítsunk Magyarországért programjának és a Mediaworks Hungary Zrt. kiadó SuliLife.hu oktatási portáljának közös novellaíró versenyének győztes pályamunkáit.
Átadták a novellaíró pályázat győzteseinek nyereményeiket
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium Tanítsunk Magyarországért programjának és a Mediaworks Hungary Zrt. kiadó SuliLife.hu oktatási portáljának közös novellaíró pályázatára az ország több pontjáról érkeztek be pályaművek. A fődíjas alkotás a szuperhős kategóriába érkezett.
Holnap kerül sor a novellaíró pályázat ünnepélyes díjátadójára
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium, a Tanítsunk Magyarországért program és a SuliLife.hu közreműködésében meghirdetett pályázat győzteseit holnap hirdetik ki.
“Hihetetlen, hogy ennyi szeretetet adnak” - Tanítsunk Magyarországért
"Fontos, hogy legyen a gyerekek mellett több olyan ember, aki segítséget tud nyújtani az életük kibontakoztatásában" - vallja Benedek Marcell, másodéves biológia-testnevelés tanár szakos hallgató. Ő az első perctől tudta, hogy a Tanítsunk Magyarországért programot neki találták ki!
Sikeres a Tanítsunk Magyarországért és a Teqball együttműködés
Tudod mi az a Teqball? A Tanítsunk Magyarországért program és a Teqball együttműködése kapcsán most 69 kistelepülési általános iskola és 7 egyetem részesült egyedi, logózott Teqball LITE asztalban az elmúlt tanév folyamán. Mutatjuk a részleteket!
Tudod mi az a Teqball?
A Teqball a labdarúgás és az asztalitenisz elemeinek kombinálásával kialakított sportág, amelyet egy ívelt asztalon játszanak. A sport egyaránt játszható beltéren és kültéren, népszerűsége egyre nő! A Tanítsunk Magyarországért program és a Teqball együttműködése kapcsán ráadásul most 69 kistelepülési általános iskola és 7 egyetem részesült egyedi, logózott Teqball LITE asztalban az elmúlt tanév folyamán. Mutatjuk a részleteket!
“Ez egy iszonyatosan nagy önismereti lehetőség”- Tanítsunk Magyarországért!
"A mentor fogalmát azért szeretem, mert ez a szó kifejezi azt, hogy nem állok a gyerekek fölött, hanem segítem őket, parterük, barátjuk vagyok" - vallja Mayer Bori, az ELTE negyedéves tanár szakos hallgatója, aki a Tanítsunk Magyarországért programban szerzett élményeiről, tapasztalatairól mesélt nekünk.