támogatás

címke rss

Eddig 3300 induló a nyílászárós pályázaton

Archívum2007.04.26, 17:17

Még mindig érdemes indulni a lakossági energiatakarékossági pályázaton, mivel a becslések szerint az idei keret körülbelül 15 ezer lakás korszerűsítésére elegendő, és egyelőre alig több mint ötödennyien kérelmeztek támogatást. Az első döntések május végén jelennek meg.

Tízmilliárdoktól eshetnek el a gazdák

Gazdaság2007.04.25, 10:05

Egy hét múlva megszűnnek a notifikált, nemzeti forrásból adott, de az EU-nak bejelentett és jóváhagyott nemzeti támogatások az agrárgazdaságban - közölte Jakab István.

Fityiszt mutat Bayrou a francia elnökjelölteknek

Nagyvilág2007.04.25, 16:59

Kikosarazta Nicolas Sarkozy és Ségolene Royal francia elnökjelölteket a versenyből kiesett Francois Bayrou, a Francia Demokrácia Uniójának (UDF) centrista jelöltje, és bejelentette, hogy Demokrata Pártot alapít az UDF helyett. Sarkozy és Royal azt remélték, hogy elnyerhetik Bayrou támogatását, akinek szavazóin sok múlhat a május 6-i második fordulóban. Bayrou szerint szavazói ezt nélküle is el tudják dönteni. A Le Monde szerint a bejelentés Sarkozynek kedvezhet.

Állást keresnek az elbocsátott orvosok

Állás 20112007.04.23, 10:12

Megkezdték a munkahelykeresést a kórházi intézménybezárások miatt állástalanná vált orvosok. Sokan lakhelyüktől több száz kilométerre lesznek kénytelenek elhelyezkedni. Több helyen továbbképzéssel, szolgálati lakással és vissza nem térítendő támogatással segítik az elhelyezkedőket - írja a Népszabadság.

Kisebb a roham a nyílászárócsere-pályázaton

Archívum2007.04.13, 08:25

Idén eddig körülbelül fele annyian adtak be jelentkezést a Nemzeti Eneregiatakarékossági Program pályázataira, amelyekkel a lakossági fűtés korszerűsítésére lehet támogatást elnyerni, mint tavaly. Az idei keretből mintegy 15 ezer háztartás modernizálható, és a jelek szerint nem merül ki olyan gyorsan, mint egy évvel ezelőtt.

A fragmentumoktól a Corvinákig

Mindentudás egyeteme2007.04.12, 18:43

2007. április 11-én aláírták az MTA és az Országos Széchényi Könyvtár közös kutatócsoportjának támogatásáról szóló nyilatkozatot. Beszélgetés Monok István főigazgatóval.

Leváltható a távfűtés a nyílászáró-pályázattal

Gazdaság2007.04.11, 06:51

Április 10-től lehet benyújtani a nyílászárócsere címen közismert lakossági energiatakarékossági pályázatokat. Az önerő nélkül is elnyerhető támogatás igénylésével nem árt sietni, mivel tavaly szinte pillanatok alatt kimerült a keret, vagyis egy esetleges hiánypótlásra sem biztos, hogy jut idő. Az [origo] ezért összegyűjtötte a legfontosabb gyakorlati jó tanácsokat és tudnivalókat.

Uniós pénzhez jutottak a prostituáltak

Állás 20112007.04.06, 08:48

15,2 millió forintos képzési támogatást nyert a Magyar Prostituáltak Érdekvédelmi Egyesülete egy EU pályázaton. Az örömlányok egyéni vállalkozóvá képezhetik át magukat. A vállalkozói engedéllyel dolgozó prostituáltak vendégeiknek számlát adnak majd, futtatóik helyett pedig az államnak adóznak - írja a Népszabadság.

Rekordtámogatások k+f projektekre

Gazdaság2007.04.05, 10:02

Nagy lehetőség előtt állnak azok a vállalkozások, amelyeknek sikerül támogatást szerezniük a kutatás-fejlesztési pályázatokon. Meghirdetése idén májusban és szeptemberben várható - írja a Világgazdaság.

Kötelező együttműködés a rehabilitációs járadék mellett

Archívum2007.03.30, 06:34

A jövőre tervezett rehabilitációs járadék folyósítása mellett, a munkanélküliekhez hasonlóan, kötelező lesz a munkaügyi központtal együttműködni. Aki ilyen járadékot kap, az jogosulttá válik a rehabilitációt elősegítő szolgáltatásokra és támogatásokra, ugyanakkor bizonyos kötelezettségeket is teljesítenie kell.

Sietni kell a fűtéstámogatási kérelmekkel

Gazdaság2007.03.27, 09:31

Ezen a héten adhatja fel utoljára igénylését az, aki január elsejétől visszamenőleg szeretne fűtéstámogatást kapni. Az érintett fogyasztók valamivel több mint fele élt igényelt eddig támogatást. A gáz- és távhőfogyasztó családok felében az egy főre jutó jövedelem 94 ezer forint alatt van.

Burkolt kedvezmény külföldi cégeknek

Gazdaság2007.03.22, 10:44

Burkolt állami támogatást ad Magyarország multinacionális cégeknek - ezzel vádolja az Európai Bizottság a kormányt. A gyanú a cégcsoporton belüli kamatfizetések adóztatása kapcsán merült fel.

Trombitás Zoltán: A bank a pályázatkészítésben is segít

Vendégszoba2007.03.22, 11:14

Trombitás Zoltán az Erste Bank uniós pályázatokkal kapcsolatos tanácsadással foglalkozó EU Irodájának vezetője. A 2004-ben nyílt iroda célja, hogy a vállalkozásokat és az önkormányzatokat segítse az EU-pályázatokon való sikeres szereplésben, és pénzügyi partnerként támogassa az így létrejövő beruházásokat. A pályázati szakértőt olvasóink az uniós támogatások igénybevételének feltételeiről kérdezték, illetve konkrét projektötletekkel kapcsolatban kértek segítséget.

Önerő nélkül is pályázható a nyílászárócsere

Gazdaság2007.03.20, 10:42

Mintegy 2,6 milliárd forintos keretet biztosít idén a kormány a lakossági energiatakarékossági pályázat vissza nem térítendő támogatására, amelyhez az MFB 16 milliárd forintért kiegészítő hitelt nyújt. A felújítással a hagyományos építésű lakások energiafelhasználása 30 százalékkal csökkenthető.

Fokozódhat a munkaerőhiány az építőiparban

Állás 20112007.03.19, 08:53

Ha beindulnak az Európai Unió támogatásával finanszírozott projektek, akkor a jelenleginél is nehezebb helyzetbe kerülhet a munkaerőhiánnyal küszködő építőipar - számol be a Magyar Hírlap.

Megijesztették a megszorítások a vállalkozásokat

Gazdaság2007.03.07, 14:41

Váratlan sokként értékelték, ám annál kevésbé kedvezőtlenül élték meg a kis- és középvállalkozások a tavaly októberben bevezetett költségvetési szigorításokhoz kapcsolódó intézkedéseket - derül ki az MKIK Gazdaság- és Vállalkozáselemző Intézetnek a Volksbank és a Figyelő támogatásával készített legújabb felméréséből.

Adózási zűrzavar az agrárszférában

Gazdaság2007.03.06, 10:27

Valószínűleg rosszul értelmezte a vonatkozó törvényeket a közvetlen földalapú támogatásban részesülő agrárgazdálkodó cégek egy része, ezért több adót fizettek a tavalyi társaságiadó-feltöltés során, mint amennyit kellett volna.

Elbukott üzletek hiányos nyelvtudás miatt

Állás 20112007.02.26, 08:23

Minden tizedik európai kis- és középvállalkozás szalasztott már el üzleti lehetőséget a munkatársak hiányos idegennyelvtudása miatt. A cégek ötöde idegen anyanyelvű munkatárssal, míg felük a dolgozók nyelvi képzésének támogatásával szeretné elejét venni a hasonló eseteknek - írja a Világgazdaság.

Tanfolyamtámogatás 350 ezer forint értékben

Állás 20112007.02.21, 17:32

Az elbocsátott köztisztviselők 300-350 ezer forintos képzési támogatást kaphatnak a Munkaerőpiaci Alap keretéből. Tavaly július óta közel százan vették igénybe, azonban nem egyszerű ehhez hozzájutni. Cégvezetői szándéknyilatkozatot kell szerezni a jövőbeli alkalmazás lehetőségéről, amit az ismeretlenségből érkezve nem könnyű kicsikarni.

Népszerű béren kívüli juttatások

Állás 20112007.02.19, 10:44

Az étkezési utalvány, a beiskolázási támogatás, és a tömegközlekedési bérlet a legnépszerűbb béren kívüli juttatás a munkavállalók körében. Egy felmérés alapján a munkáltatók dolgozónként átlagosan évi 170 ezer forintot költenek béren kívüli kompenzációra.

Szigorú szabályok az elbocsátottak kifizetésére

Állás 20112007.02.13, 08:54

Meglehetősen szigorú feltételek mellett igényelhetnek támogatást elbocsátott dolgozóik járandóságainak kifizetésére a központi költségvetési szervek a költségvetés céltartalékából - derül ki a Napi online cikkéből.

A leszokásért fizetnek a dohánygyárak

Gazdaság2007.02.09, 09:59

Míg az Egyesült Államokban perek, addig Európában az adóterhek apasztják a cigarettagyárak nyereségeit. Az USÁ-ban volt rá példa, hogy 82 millió dollárt sajtolt ki egy özvegy az egyik cégből, de arra is, hogy a bírósági ítélet leszoktató program támogatására kötelezett gyárakat.

Nemcsak észre lesz szükségük a szegény diákoknak

Itthon2007.01.28, 11:27

A legszegényebb családokból származó kitűnő tanuló diákoknak jelent könnyebbséget az a rendelet, amely átalakítja a felsőoktatási juttatások rendszerét. Az ezen a szűk rétegen kívül kerülő, de hátrányos helyzetű diákok számára azonban egyelőre lehetetlen kiszámolni, hogy a jövő évben összesen mekkora összegű támogatásra számíthatnak - tudtuk meg az őket segítő szervezetek képviselőitől. A diákoknak azt tanácsolják, hogy nézzenek utána alapítványi támogatásoknak is.

Leállítaná az EU a túlzottdeficit-eljárásokat

Archívum2007.01.23, 17:56

Az Európai Bizottság támogatásáról biztosította kedden Németország, Franciaország és Olaszország hosszú távú államháztartásihiány-csökkentési tervét, kilátásba helyezve a túlzott deficit miatt folyó eljárások megszüntetését. Joaquín Almunia pénzügyi biztos emellett nagyobb erőfeszítésekre is ösztönözte az országokat.

Sok pénz érkezik, de kevés a munkás

Ingatlan2007.01.23, 17:44

Az építőipar az uniós fejlesztési támogatások révén nagy megrendelésekre számíthat ettől az évtől kezdődően, miközben szakképzett munkaerőből már most sincs elég. A termelés közel felét az ötfős mikrovállalkozások adják.

Tízből kilenc jogosult kért gáztámogatást

Gazdaság2007.01.11, 15:20

Az új gáz- és távhőtámogatási rendszer által meghatározott rászorultaknak közel 90 százaléka postázta határidőre az igénylését, így számukra már februári számlájukon jóváírják a támogatást. Legnagyobb arányban a legalacsonyabb jövedelmi kategóriába tartozó fogyasztók folyamodtak kompenzációért.

Pongyola önkormányzatokon keresnek közpénzt

Itthon2007.01.10, 16:26

Gyakorlatilag nincs olyan önkormányzat, amelynek az Állami Számvevőszék ne róná fel, hogy szabálytalanul bánik a támogatásokkal. Sokszor úgy adnak pénzt, hogy arról utólag semmiféle elszámolást nem kérnek, vagyis elvileg bármire elkölthetik. Külön-külön nem nagy tételekről - százezres nagyságrendről -, de összességében komoly pénzekről van szó.

Munkavállalói képzési támogatásokra lehet pályázni

Állás 20112007.01.10, 08:38

Január 30-tól lehet pályázni a mikro- és kisvállalkozások munkahelyi képzéseit támogató kiírásra. Az elnyert vissza nem térítendő támogatás szakmai és európai uniós, idegen nyelvi, számítástechnikai, informatikai, munka- és egészségvédelmi, vezetői és a vállalkozás működésével kapcsolatos képzésekre vehető igénybe - tudósít a Világgazdaság.

Lejár a gázártámogatás első határideje

Gazdaság2007.01.08, 17:33

Aki legkésőbb január 8-án leadja gázártámogatási igénylését, az már februárban hozzájuthat az új támogatás első részletéhez. Visszamenőleg azonban az is megkapja a kompenzációt, aki legkésőbb márciusban kérelmezi azt.

Hideg étel és olvasnivaló kell a gázátíráshoz

Gazdaság2007.01.06, 19:13

"Hideg élelmet és olvasnivalót hozzon!" - közölte láthatóan megkönnyebülten egy édesanyjával távozó hölgy egy új ügyfélnek a gázművek hivatala előtt. Ők is a gázóra ügyében jöttek, és szerencséjük, hogy a kora délután elfogyó sorszámokból részesülhettek, így aztán egy nap alatt végeztek a dologgal.

Januártól magasabb a családi pótlék összege

Gazdaság2007.01.02, 14:56

Idén 6,2 százalékkal emelkedik a családi pótlék összege. A családok gyermekenként legfeljebb 1400 forinttal több támogatásban részesülhetnek havonta, a megemelt támogatást februárban kapják kézhez.

Az ipari parkoknak 2,4 milliárd forint jutott

Archívum2006.12.29, 08:27

Az első Nemzeti Fejlesztési Tervből 2,4 milliárd forint támogatás jutott a magyarországi 179 ipari parknak. A GKM szerint minden régióban van már olyan ipari park, amely fejleszti a kistérségek gazdaságát. Az Új Magyarország fejelesztési tervben szintén lesz olyan tétel amelyre ipari parkok pályázhatnak.

Jelentősen drágulnak a gyógyszerek januártól

Itthon2006.12.28, 16:39

Átalakul jövőre a gyógyszerfinanszírozás rendszere. Megszűnik az ingyenes gyógyszer, és csökkenek a támogatási kulcsok is. A megszorítással 40 milliárd forint pluszköltség hárulna a betegekre, ha nem változtatnak gyógyszervásárlási szokásaikon.

Kevesebb kedvezmény lesz januártól

Gazdaság2006.12.19, 12:00

A januártól életbe lépő adóváltozások számos kedvezményt hátrányosan érintenek. Egyes támogatások mértéke azonban emelkedik - írja a Napi Gazdaság.

Több szakképzési költség számolható el

Archívum2006.12.08, 07:13

Az adminisztrációs terhek csökkentésével és a költségként elszámolható összeg felemelésével próbálja a képzésben való részvételre ösztönözni a vállalkozásokat a kormány. A tervezett szigorításnak köszönhetően ellenben kizárólag az akkreditált felnőttképzési intézmények juthatnak állami támogatásokhoz a jövőben.

Romlott a tejágazat helyzete

Gazdaság2006.12.07, 12:24

Csökkent Magyarországon a tejfogyasztás, ráadásul növekszik az import tej részaránya a Tej Terméktanács szerint. Ugyanakkor csökkent a tej felvásárlási ára is, sok termelő inkább külföldre adja el a nyers tejet. A terméktanács vezetői szerint legalább 10 százalékkal kellene emelni a tejtermelők állami támogatását 2007-ben.

vargaferi

T-Online Portal2006.11.30, 15:29

Varga Feri és Balássy Betti közös kislemeze - érdemes belehallgatni! Egy bolond százat csinál! Keveset hallani mostanság a Megasztár harmadik szériájának legsikeresebb férfitagjáról, Varga Feriről. Feri egyébként sem botrányokkal, szaftos bulvárhírekkel szeretné felhívni magára a figyelmet, hanem csak és kizárólag arra vágyik, hogy a zenéje és színpadi teljesítménye kerüljön a figyelem középpontjába. Voltaképpen már a Megasztárt is azért vállalta be, hogy nagyobb publicitást kapjon lassan már hat esztendeje működő zenekara, akik hosszú éveken át csak Miskolcon és környékén kaptak fellépési lehetőséget. A kocka azóta fordult, s Feri ...

A gyógyszergyártók profitkiesésre számítanak

Gazdaság2006.11.29, 10:54

Jelentősen ronthatja a hazai gyógyszergyártók eredményeit a gyógyszer-gazdaságossági törvény múlt hétfőn elfogadott verziója. A cégek az idén mintegy 22 milliárd forinttal járulnak hozzá a támogatásokhoz, azonban ez az összeg, a jelenlegi támogatási mértékek mellett jövőre akár 70-75 milliárd is lehet - írja a Világgazdaság.

Támogatás nélkül nem a gáz a legolcsóbb

Gazdaság2006.11.29, 12:02

A gázártámogatás januári változása után is megmarad a távhőt használó családok hátránya az egyedi fűtéses lakásokkal szemben. Támogatási rendszer még méltánytalanabb a fával, szénnel vagy a villamos energiával tüzelőknek.

Szép Fruzsina: Nagy potenciál van a magyar zenében

Vendégszoba2006.11.28, 18:14

Tavaly ősszel, a PANKKK program keretében kezdte meg működését a Könnyűzenei Export Iroda, amely legfőbb feladatának a tehetséges magyar zenészek külföldi érvényesülésének támogatását tartja. Az Iroda vezetője, Szép Fruzsina nem győzte hangsúlyozni a Vendégszobában, hogy a közhiedelemmel ellentétben egyáltalán nem reménytelen a külföldi siker a hazai előadók számára. Felsorolta azokat az előadókat és műfajokat, amelyek sikerre képviselik Magyarországot nemzetközi szinten, és szerinte még a nyelv sem lehet probléma.

Svájc 131 millió frankkal támogatja Magyarországot

Gazdaság2006.11.26, 18:00

A svájci szavazók többsége támogatta azt a törvényjavaslatot, hogy az ország nyújtson gazdasági támogatást az EU 10 új tagállamának, szorosabbra fűzve ezáltal az együttműködést az Európai Unióval, amelynek nem tagja.

Változnak a földhivatali illetékek

Ingatlan2006.11.24, 11:45

Változnak a földhivatalok eljárási szolgáltatási díjai a kormány döntése értelmében. Emelkedik az elsőfokú ingatlan-nyilvántartási eljárásért fizetendő díj, azonban továbbra sem kell fizetni többek között a fiatalok otthonteremtési támogatását igénybe vevőknek az első lakás ingatlan-nyilvántartási bejegyzéséért, illetve törléséért.

Faragó Sándor: Természetvédelem - biztató jövő

Vendégszoba2006.11.24, 18:33

Faragó Sándor erdőmérnök, vadbiológus. Régésznek készült, de kurzus híján a Soproni Erdészképzésben kötött ki. Ma a Soproni Egyetem rektora, a város pedig második otthonává vált. Tudományos érdeklődésének fókuszában a túzok áll, ez Európa legnagyobb madara, érzékeny állat, vizsgálata során sokat tudhatunk meg a környezet állapotáról, hiszen a túzok (és a fogoly is) indikátorként működik. Faragó Sándor vallja, hogy az emberré válás folyamata vadászat nélkül másképp alakult volna.

Számolja ki gázszámláját az [origo]-val!

Gazdaság2007.10.30, 16:49

Januártól akár 70 százalékkal is nőhet a gázszámla összege az új támogatási rendszer miatt. A januártól életbe lépő szabályozás az anyagi és a családi állapot függvényében határozza meg a rászorulók körét, akiknek a támogatáshoz igénylőlapot kell kitölteniük. A többség számára drágul a gáz, de ennek mértékét bonyolult kiszámolni. További problémák adódhatnak a társasházakban, bérlakásokban és a jövedelmi helyzet évközbeni változásával.

ENSZ segítséggel derítenék fel a Dzsemájel-gyilkosságot

Nagyvilág2006.11.22, 20:59

Fuád Szinjóra libanoni kormányfő az ENSZ segítségét kérte Pierre Dzsemájel libanoni ipari miniszter meggyilkolása hátterének a felderítéséhez. George Bush fontolóra vette, hogy fokozott katonai támogatásban részesítse a libanoni kormányt.

Januárban jön az új gázártámogatás

Gazdaság2006.11.18, 09:01

Jóváhagyta a kormány a gáz- és távhőár-támogatás változásának tervezetét, amely jövő év januártól lép életbe. Az új rendszer kiküszöböli az igazságtalannak tartott fogyasztás utáni támogatást, és rászorultsági alapra helyezi a kompenzációt.

Ázsiában oldódhat a világkereskedelmi vita

Gazdaság2006.11.18, 13:42

Az Ázsiai-Csendes-óceáni Gazdasági Szervezet ülésén a megnyitó után rögvest a szabadkereskedelmi tárgyalások mihamarabbi felújítását sürgették. Ennek érdekében a legfontosabb kérdésekben engedményeket is tennének, így például hajlandóak lennének csökkenteni a mezőgazdasági támogatásokat.

Nem átcsoportosítható az agrártámogatás

Gazdaság2006.11.15, 17:15

Elutasította az Európai Parlament kedden az Európai Bizottság javaslatát, amely lehetővé tette volna a közvetlen mezőgazdasági támogatások egy részének vidékfejlesztési célokra történő önkéntes átcsoportosítását.

Egyszerűsödhet a pályázatok rendszere

Gazdaság2006.11.10, 11:24

A pályázatírók reményei szerint gyorsabb, áttekinthetőbb lehet jövőre az eljárásrend. Szakértők szerint még az is elképzelhető, hogy januártól lesznek olyan kis összegű támogatások, amelyeket a keretösszeg kimerüléséig egyszerű elbírálás után, lényegében automatikusan megkaphat minden pályázó.