támogatás

címke rss

Szociális feszültségeket gerjeszt az agrárreformterv

Archívum2008.05.26, 16:04

Az Európai Unió közös agrárpolitikája (CAP) reformjának vesztesei a közvetlen jövedelemtámogatásban részesülő gazdálkodók lehetnek. A magyar képviselők - pártállástól függetlenül - a magyar érdekekkel ellentétesnek nevezték a tervezetet. Az agrárszervezetek előnyöket is kiemeltek.

Révbe ért a Bahart

Archívum2008.05.23, 18:01

Két és fél év után eldőlt, hogy mégis megkapja a 22 balatoni település a Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) 49 százalék tulajdoni hányadot képviselő állami részvényeket. A települések hiába reménykedtek abban, hogy sikerül tartalékokból kifizetni a kisebbségi részvénycsomgot, mire megszületett a döntés, szinte minden település inkább támogatásra szorul, mintsem plusz pénzzel rendelkezne. Az állam egyik feltétele, hogy az érintett önkormányzatoknak kétmilliárd forintos tőkeemelést kell végrehajtaniuk négy éven belül, s ebből 576 millió forintot 90 napon belül kell átutalniuk.

Új pályázatokat írt ki az NFÜ

Archívum2008.05.21, 15:15

A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) június 2-án öt új pályázatot ír ki a vállalatok kutatás-fejlesztési (K+F) tevékenységének támogatására, összesen 50,51 milliárd forintos keretösszeggel - közölte az NFÜ szerdán az MTI-vel. Az új konstrukciókban elsősorban a versenyképesség szempontjából kiemelt szakmai területeken nyerhető támogatás. Ezek között szerepel a biotechnológia, az agrártudományok, az egészségtudományok, az energetika, a méréstechnika, a nanotechnológia.  

Több jut az EU-ban környezetvédelemre

Archívum2008.05.21, 15:13

Észrevehető javulást jelez az Európai Bizottság szerdán kiadott átfogó eredménytáblája az Európai Unió tagországaiban a jogellenes és összeegyeztethetetlen állami támogatások visszafizettetése terén, továbbá az elmúlt évek egyértelmű támogatási nyerteseként mutatja a környezetvédelem ágazatát.

EB: Egyszerűsödik a kkv-k támogatása

Archívum2008.05.20, 15:59

Egyszerűsített lehetőségeket kínál a jövőben az Európai Bizottság a kis- és középvállalkozások számára a kezességvállalások formájában nyújtott állami támogatások igénybe vételére.

Kaderják: Káros a Déli Áramlat-szerződés

Vendégszoba2008.05.19, 17:13

A pr-fogások ellenére nem elégséges a Nabucco projekt kormányzati támogatása - mondta a Vendégszobában a Magyar Energiahivatal (Meh) egykori első embere. Kaderják Péter szerint magánbefektetőknek kellene atomerőművet építeni, de az MVM privatizálását rossz ötletnek tartja. Olvasóink emellett főleg a benzin és a gáz áráról, valamint az alternatív energiaforrásokról kérdezték az energetikai szakértőt.

Nekünk bejön az uniós borreform

Archívum2008.05.17, 13:13

Az Európai Unió Bizottsága nemrég hivatalosan is elfogadta a borreformot, amely a remények szerint növelni fogja az európai borok versenyképességét. A reformról a mezőgazdasági miniszterek már decemberben politikai megállapodásra jutottak. Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter magyar szempontból nagy sikernek nevezte a megállapodást. A borászok véleménye megoszlik.

Emeli a fizetést egy nyerő tanfolyam elvégzése

Állás 20112008.05.16, 16:28

Május 16-án kezdődött és három napon át tart egy felnőttképzési és szakképzési kiállítás Budapesten. "A Te Életed. A Te Döntésed" mottóval második alkalommal rendezett börzén több száz tanfolyamajánlattal várják a képző intézmények a látogatókat. A felnőttképzés piaca széles, nehéz eligazodni. Mit érdemes tanulni? Mennyibe kerül? Milyen támogatásokat lehet igénybe venni? Többek között ennek jártunk utána.

Elrontotta Clinton örömét a demokrata szépfiú

Nagyvilág2008.05.15, 16:53

A demokrata elnökjelöltségért korábban maga is versenyző John Edwards szerdán bejelentette, hogy Barack Obamát támogatja Hillary Clintonnal szemben. Az egykori first lady így nem sokáig örülhetett egyébként sem túl jelentős keddi előválasztási győzelmének. Edwards támogatása elvileg segítheti Obamát abban is, hogy maga mögé állítsa a tőle idegenkedő fehér fizikai munkásokat is.

Túljegyezték a kisvállalatok a pályázatokat

Archívum2008.05.15, 08:19

Az Új Magyarország fejlesztési terv (ÚMFT) forrásaiért eddig mintegy ötszáz cég jelentkezett, közel kétszeresen túljegyezve a kiosztható támogatásokat - írja a Népszabadság. Idén jóval kevesebb nagyvállalat pályázott, mint korábban. Az exportáló cégek gyakrabban pályáznak, mint a csak hazai piacra termelő vállalatok.