szülő

címke rss

Olvasó leszek!

Babalapozó2007.10.23, 15:24

Kezdő szülőknek a gyerekkönyv-piac kínálta óriási választék első ránézésre meglehetősen kaotikusnak tűnhet. Hogy a szinte végtelen kínálatból végül mi kerül a legfiatalabb olvasók kezébe - elsősorban rajtunk, felnőtteken múlik (mondhatnánk, "ez a mi munkánk és nem is kevés"). Gyerekkönyv-piaci körképünk első állomásán a Naphegy Könyvkiadó, a Pozsonyi Pagony Kiadó és a Ciceró Könyvstúdió három-három kiadványát mutatjuk be.

Ragaszkodnak a brit szülők a pofonhoz

Nagyvilág2007.10.26, 12:11

A brit kormány úgy tűnik, megadta magát a szülői nyomásnak és mégsem vezetik be a gyerekek pofozását tiltó törvényt. A pofonhoz való joghoz ugyanis még azok a szülők is ragaszkodnak, akik állításuk szerint sosem ütötték meg gyereküket és soha nem is tennének ilyet. A gyerekek szerint a büntetés fontos része nevelésüknek, de az alternatív büntetési módszereket hatékonyabbnak találják.

Variációk gyurmára

Babalapozó2007.10.28, 18:03

A gyermekkori "kézműveskedés" fejlesztő hatásairól, mérhető és "mérhetetlen" előnyeiről már rovatunkban is többször volt szó. A gyurmázás, rajzolás sokszor azért marad ki a gyerekek mindennapi tevékenységeiből, mert maguk a szülők sem járatosak a formázás tudományában. Összeállításunkkal a magukat "ötlettelennek" valló (nagy)anyákat-apákat szeretnénk meggyőzni: nemhogy a figurákat, de magát a gyurmát is el tudják készíteni, akár házilag, a gyerekekkel együtt is.

Testvérféltékenység

Babalapozó2007.11.04, 14:11

Úgy érezzük, minden tőlünk telhetőt megteszünk, hogy gyerekeink jó barátok és játszótársak legyenek, a nagyobb legszívesebben mégis a  kukásokkal vitetné el kistestvérét. Természetes állapot a szülők számára idegtépő hadiállapot, vagy az anya kudarca, ha úgy tűnik, a gyerekek nem viselik el egymást?

Ha meghal a gyermek

Babalapozó2007.11.06, 18:03

Ma a gyermekhalál szokatlan, ritka dolog, természetellenes, sokkoló. Az elfogadás, a gyászmunka is nehezített, a szülők feldolgozhatatlannak érzik veszteségüket.

Rugalmasan dolgozhatnának a brit szülők

Nagyvilág2007.11.07, 13:50

Négy és fél millióval több szülő élhetne a rugalmas munkaidő jogával Gordon Brown brit miniszterelnök javaslata szerint. Brown kiterjesztené a rugalmas munkaidő lehetőségét mindazokra, akik 17 évnél fiatalabb gyereket nevelnek. Jelenleg a hat éven aluli gyerekek szülei dolgozhatnak rugalmas munkaidőben, és ez a forma nagyon közkedvelt a körükben. A javaslat megvalósítása ugyanakkor költséges lenne, ezért sokan ellenzik.

Játékstoppert szerelnek az Xboxba

Archívum2007.11.08, 16:24

Hamarosan heti és napi szinten limitálni tudják majd a szülők azt, hogy gyerekük mennyi időt tölthet Xbox 360 játékgépe előtt - a készülő új funkcióval a Microsoft családbarátabbá akarja tenni konzolját.

Elveszítheti Zaharát Angelina Jolie

Női Lapozó2007.11.14, 15:54

Elveszítheti örökbefogadott lányát Angelina Jolie amerikai színésznő: kiderült ugyanis, hogy a kétéves Zahara szülei mégsem haltak meg, és most minden követ megmozgatnak azért, hogy visszakaphassák a gyereket.

Könyvajánló: Tündéri Lonka

Babalapozó2007.11.20, 19:17

Könyvajánló sorozatunk első cikkében (Olvasó leszek!) három kiadó kínálatát ismerhettük meg. A továbbiakban - kéthetente - egy-egy újabb kiadót mutatunk be, szülők és gyerekek figyelmébe ajánlva néhány könyvújdonságot. Mai részünkben a Prospero Könyvei Kiadó Tündéri Lonka sorozatát tekintjük át.

Anya, hogyan születik a kisbaba?

Babalapozó2007.11.26, 09:08

A szexualitás az emberi lét fontos része, és a fogantatástól jelen van az életünkben. A szexről való nagy beszélgetés rendszerint a kamaszok szüleinek rémálma, úgy képzelik, hogy akkoriban jön majd el az ideje a részletek tisztázásának.