Szudán
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Dárfúr
- Kartúm
- ENSZ
- Csád
- szudáni konfliktus
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Szudáni katonák támadtak menekülttáborokra
A szudáni hadsereg megtámadott két menekülttábort Darfúrban. A katonák sok táborlakót elszállítottak. A hadsereg később azzal indokolta a támadást, hogy egyesek csak azért adják ki magukat menekültnek, hogy élelemhez jussanak. Nyugat-Szudánban az utóbbi hetekben újra intenzívvé váltak a harcok a kormány támogatta milicisták, a hadsereg és az ellenzékiek között. Darfúrban már több mint másfél millió ember kényszerült elhagyni otthonát a tomboló erőszak miatt. A menekülttáborokban embertelen körülmények uralkodnak.
Rejtélyes afrikai birodalmak emlékeit mentik magyarok
Magyar expedíció indul Szudánba, az emberiség egyik legrégebben lakott területére. Mivel az afrikai ország egy hatalmas duzzasztógátat épít néhány éven belül a Nílusra, a kőkorszaktól a középkorig folyamatosan lakott területek kerülnek víz alá. Ezért egy nagyszabású, nemzetközi leletmentő akció indul, amiben magyar régészek is részt vesznek. Többek között egy eddig titokzatos afrikai királyság, a meroitikus birodalom emlékei kerülhetnek elő a föld alól.
Államcsínykísérletet lepleztek le Szudánban
Iszlám ellenzékiek által tervezett államcsínykísérletet lepleztek le a szudáni biztonsági erők - jelentette be pénteken este a kartúmi belügyminisztérium.
Tömeggyilkosok őrzik a menekülteket Szudánban
Társaik gyilkosai őrzik a szudáni menekülteket. Az ENSZ szerint a szudáni kormány a menekülteket pusztító Dzsandzsavíd milícia tagjait betagolta a rendőrségbe, amely a menekülttáborok biztonságára felügyel. A szudáni kormányzat tagadja a világszervezet vádjait, de a menekültek szerint a táborok körül ott vannak az egykori gyilkosok.
- címkék:
- Szudán
- Kartúm
- rendőrség
- menekültek
- tábor
- ENSZ
- Címkefelhő »
Annan sürgeti az ENSZ BT-t Darfúr ügyében
A Szudán darfúri térségéről előkészített határozat azonnali elfogadására szólította fel a Biztonsági Tanácsot csütörtökön Kofi Annan ENSZ-főtitkár.
Die Welt: Szíria vegyi fegyvereket próbált ki Szudánban
Szíriai különleges egységek júniusban vegyi fegyvereket próbáltak ki a nyugat-szudáni Dárfúr fekete bőrű lakosságán, az akciónak emberek tucatjai estek áldozatul - közölte a Die Welt című berlini lap. A német újság kedden este tette közzé európai szakszolgálatokra hivatkozó beszámolójának néhány részletét. A teljes beszámoló a lap szerdai számában jelenik meg.
Népirtás folyik Szudánban
Emberi jogi szervezetek után Colin Powell is népirtásnak nevezte a Szudánban zajló eseményeket. Noha az ENSz szudánnak adott határideje már tíz napja lejárt, senki sem lépett, annak érdekében, hogy az országot gazdasági szankciókkal kényszertítsék rá a népirtás leállítására. A darfúri konfliktus eddig legalább ötvenezer ember halálát követelte, és egymillióan kényszerültek elhagyni otthonukat.
- címkék:
- Colin Powell
- Szudán
- kékfény
- leállítás
- ENSZ
- Címkefelhő »
Habozik lépni az ENSZ Darfúrban
Habozik határozott lépéseket tenni az ENSZ Szudán ellen, miután lejárt az országnak adott harminc napos határidő. Korábban a világszervezet nemzetközi szankciókkal fenyegette meg Szudánt amennyiben az ország vezetése nem fékezi meg a Darfúr tartományban pusztító arab milicistákat. A darfúri felkelők és a szudáni kormányzat közti tárgyalások továbbra is eredménytelenek. Noha Szudán reményét fejezte ki, hogy az eddig elért eredményekért cserébe az ENSZ nem vezet be szanciókat, az USA kijelentette, keményen lobbizik majd a büntetőintézkedésekért, ha a menekültek sorsa nem fordul jobbra.
- címkék:
- USA
- Szudán
- menekültek
- arab milicista
- ENSZ
- Címkefelhő »
Segélyszervezetek munkatársait rabolták el Szudánban
Segélyszervezetek nyolc munkatársát rabolták el a szudáni Dárfúr térségében: hárman az ENSZ Világélelmezési Programjának (WFP), öten a szudáni vöröskeresztnek dolgoztak. Az emberbaráti szervezetek alkalmazottainak eltűnéséről hétfőn számolt be a szudáni kormány és római székhelyén a Világélelmezési Program.
Eritreai menekültek eltérítettek egy líbiai repülőgépet
A szudáni fővárosba, Kartúmba térítette 76, Líbiából kitoloncolt eritreai menekült pénteken azt a repülőgépet, amelynek Eritreába kellett volna hazaszállítania őket. Az eredetileg Európába kívánkozó menekültek attól félnek, hogy hazájukban letartóztatják és megkínozzák őket, ezért politikai menedékjogot kértek Szudánban.