szomszéd
címke rss- kapcsolódó címkék:
- krimi
- rendőrség
- támadás
- gyilkosság
- kutya
- Legfrissebb
- Legrégebbi
A ValóVillából a bíróságra került VV Laci
Két nappal azután, hogy beköltözött a ValóVillába a Budai Központi Kerületi Bíróságon találta magát VV Laci. Nem véletlenül.
VV Dyára közmunka várhat
Az egykori valóságshow-hőst többször feljelentették a szomszédai, ezért a rendőrök eljárást indítottak ellene.
Felgyújtotta otthonát, mert megtiltották, hogy maszturbáljon
Kenneth Haskins ablaka előtt végzett önkielégítését megelégelték szomszédjai, akik szépen megkérték, fejezze be. A férfi válaszként felgyújtotta a lakóépületet.
Kiakasztják szomszédaikat az x-faktorosok
Hiába a tehetség és a jó hang, az állandó énekelgetés minden szomszédnál kiveri a biztosítékot. Kocsis Tibor és Gyurcsík Tibi is került már összetűzésbe a ház lakóival kissé hangos szenvedélye miatt.
Eltűntek a kihallgatott soroksári lakók
Nyoma veszett azoknak a soroksári lakosoknak, akiket a brutálisan meggyilkolt asszony ügyében kihallgattak a rendőrök.
Nem tudta, hogy terhes, megszült a fürdőben
Egy brit nő nem tudta, hogy terhes, mindaddig, amíg meg nem szülte gyermekét a fürdőszoba padlóján. Barátja az egészet végigaludta.
Betörtek Lendvai Ildikóhoz
A politikusasszony szomszédja próbálta megakadályozni a betörést, de a rablók paprikaspray-vel lefújták a bátor szemtanút.
Szomszédünnep - Nyissunk egymásra!
Szomszédünnep – Nyissunk egymásra!
- címkék:
- szomszéd
- szomszédünnep
- 80 helyszín
- Címkefelhő »
Kirakatban lakik a magyar zenész
Pély Barna a Hal a tortán keddi adásában megmutatta a lakását, amit kedvesével, Dorinával rendeztek be. A vendégeknek legjobban az étkező tetszett, ahol a falak helyett ablakok vannak, így az összes szomszéd láthatja, mi folyik Barnánál. Kasza Tibi fantáziáját be is indította a kirakatétkező.
- címkék:
- Pély Barna
- lakás
- üveg
- zenész
- távcső
- szomszéd
- Címkefelhő »
A legrémesebb celebszomszédok
Sokan csak álmodoznak és reménykednek abban, hogy egyszer személyesen is találkozhatnak kedvenc sztárjukkal, de a valóság néha kiábrándító tud lenni. A hírességek szomszédjai kitálaltak és elpanaszolták, milyen sztárallűrökkel kell megküzdeniük nap mint nap.
Mindenki utálja James Franco színészt
Szörnyű, figyelmetlen és hanyag ember James Franco. Legalábbis a szomszédai szerint. Az amerikai színész állítólag szemetel és állandóan zajong. De legalább elmondhatják, hogy egy sztár lakik mellettük!
Részegen balhézott a szomszédjával az RTL Klub műsorvezetője
Istenes Bence nemrég durván berúgott, és roppant kellemetlen helyzetbe került az alkohol miatt.
Meglőtte a szomszéd macskáját, két évet kaphat
Légpuskával lőtte meg a szomszéd macskáját egy férfi a Fejér megyei Óbarokon. Az állat túlélte, a légpuskával lövöldöző férfi állatkínzás miatt akár két év börtönt is kaphat.
- címkék:
- Óbarak
- állatkínzás
- macska
- szomszéd
- légpuska
- Címkefelhő »
Összeesküvők: Hajdú Péter magyarázkodik - feljelentették a szomszédok
Hajdú Péternek nincs könnyű dolga - az Összeesküvők forgatási helyszínén a szomszédokat zavarja a műsor szereplőinek hangoskodása, és az utcában megnövekedett forgalom.
Agyonlőtte a szomszédasszonyt egy rigyáci férfi
Puskával lőtte agyon szomszédját egy idős férfi Zala megyében, aki a támadás után magával is végzett.
Két évet kapott a szomszédjára rálövő férfi
Egy átalakított légpuskával rálőtt szomszédjára, ezzel életveszélyes sérülést okozott az az 52 esztendős ópusztaszeri férfi, akit jogerősen két év négy hónap börtönbüntetéssel sújtott a bíróság pénteken.
- címkék:
- bíróság
- szomszéd
- légpuska
- Címkefelhő »
Felgyújtottak egy koroncói házat, egy férfi meghalt
Valószínűleg gyújtogatás miatt majdnem teljesen leégett egy koroncói ház. Az ott lakó 47 éves férfi meghalt a hajnali tűzben, ketten ki tudtak menekülni. A szomszédok szerint nem ez volt az első gyújtogatás, amely a házban lakók ellen irányult.
Pisztollyal kereste lányát a szomszédnál egy férfi
Egy svájci férfi Szabadiban átment szerda este a szomszédaihoz azzal, hogy a lányát keresi. Az egyik szomszéd fejéhez tartotta pisztolyát, és mindenkit megfenyegetett, hogy el ne merjék hagyni a házat. A férfi a kiérkező rendőröknek átadta a fegyvert.
A pszichoterápiás kapcsolat
Hétköznapi szerepeink mindegyikében számos kapcsolatban veszünk részt - gyerekként, szülőként, feleségként, férjként, szomszédként, és sorolhatnánk a végtelenségig. És sokszor kerülhetünk konfliktusba, nehéz helyzetbe, bármely szerepünkbe. Pszichiáter szakértőnk arra keresi a választ, mik a legfontosabb vonásai kapcsaoltainknak - a hétköznapokban és a tudomány szempontjából is.
Megölte a feleségét egy sándorfalvai férfi
A Csongrád megyei Sándorfalván megölte a feleségét egy férfi csütörtök este. A szomszédok veszekedést hallva kihívták a rendőröket, de mire kiértek a helyszínre, a nő már halott volt.
Segítőkész szomszéd a Windows mellé
Bár kifejlesztőik nem kifejezetten csípik egymást, a legújabb Ubuntu Linux olyan a Windowsnak, mint egy ezermester szomszéd, aki segít a bajban, és még pénzt sem kér érte. Bár vannak gyengéi, készítői a tavaly év végén megjelent előző verzió óta nagy lépést tettek a tökéletesítés felé.
Kamerákkal figyeltette szomszédját egy pécsi férfi
Eljárás indult az ellen a pécsi férfi ellen, aki - a lakását védve - kamerákkal figyelte meg szomszédja telkét. A rendőrség vizsgálja a felvételeket.
- címkék:
- rendőrség
- kamera
- szomszéd
- Címkefelhő »
Csúnya beszéd
Amikor egy kicsi gyereket hallunk csúnya szavakat kimondani, vagy elszörnyedünk, vagy mókásnak találjuk. És ha a sajátunkról van szó, sokszor másokra mutogatunk; óvodából, szomszédtól, unokatestvértől hozza haza a gyerek, biztos nem itthon tanulta.. Hogyan reagáljunk okosan, hogy megerősítés helyett a feledés homályába merüljön a szókincsük nemkívánatos része?
Kiutálták Nicole Richie-t a leendő szomszédai
Nem vehette meg a kiszemelt házat Nicole Richie amerikai híresség és kedvese, Joel Madden zenész: a leendő szomszédok ugyanis nem járultak hozzá, hogy a botrányos életű pár a környékükre költözzön.
Kanadai bevásárlók rohanták le Amerikát
Bevásárlóturizmus kezdődött a napokban Kanadából az Egyesült Államokba. A kanadaiak az amerikai dollár látványos gyengülése miatt tudnak sokkal olcsóbban vásárolni szomszéduknál.
Kínával barátkozó kormányfője lehet Japánnak
Az ázsiai szomszédaival jobb viszonyra törekedő Fukuda Jaszuot választotta meg pártelnöknek vasárnap a japán kormánypárt. Az új pártelnököt várhatóan kedden választják meg kormányfőnek. A korábbi miniszterelnök szeptember közepán mondott le vártalanul.
Paris Hiltont utálják a szomszédai
Utálják a Paris Hilton közelében élők azt a felhajtást, amely a botrányos életű örökösnő mindennapjait kíséri, ezért azt tervezik, bírósághoz fordulnak. A közösség egyik fő szószólója Cameron Diaz amerikai színésznő.
Kommandósok fogták le a csepeli fenyegetőzőt
Kommandósok hoztak ki kedd éjjel egy csepeli társasház nyolcadik emeleti lakásából egy orvosi kezelés alatt álló 50 éves férfit. A beteg megfenyegette a szomszédokat, majd bezárkózott otthonába.
- címkék:
- lakás
- szomszéd
- orvosi kezelés
- Címkefelhő »
Régi pesti ügy törte össze a kanadai idillt
Kisebb mozgalom indult Kanadában egy magyar állampolgárságú afgán férfi megsegítésére, akit tíz év után adtak ki a helyi hatóságok Magyarországnak. A szomszédok pénzt gyűjtenek, a helyi országgyűlési képviselő pedig leveleket írogat. A férfit csalással és tizenötszörös sikkasztással gyanúsítják, a családja szerint viszont Magyarországon veszélyben foroghat az élete. Az [origo] megpróbálta kibogozni a szövevényes történet szálait.
- címkék:
- Kanada
- sikkasztás
- csalás
- szomszéd
- Címkefelhő »
Tehénszag miatt éhezik egy férfi
Az elviselhetetlen tehénszag miatt kezdett éhségsztrájkba egy adácsi férfi a település polgármesteri hivatala előtt. A férfi évek óta küzd azért, hogy a Heves megyei településen betartassák szomszédaival azt a rendeletet, miszerint egy portán maximum négy tehén tartható.
Szomszéd országba járnak a lengyelek az internetért
Miközben a németek ezrével járnak Lengyelországba olcsóbb benzinért és cigarettáért, a határ közelében élő lengyel diákok felfedezték, hogy jelentősen csökkenthetik kiadásaikat, ha átsétálnak Németországba, ahol ingyenesen böngészhetik az internetet.
- címkék:
- internet
- lengyelek
- szomszéd
- Címkefelhő »
Működött az emberi pajzs az izraeli légierővel szemben
Első alkalommal alkalmazták a palesztinok azt a módszert, hogy emberi pajzzsal óvjanak meg Izrael által lebombázni szándékozott épületeket. Vasárnap két palesztin fegyveres házára is rakétákat akart kilőni az izraeli légierő, ám a tűzparancsot visszavonták, miután az épületek környékét és a tetejüket tucatjával lepték el a szomszédok. Az akcióra mecsetekben és a palesztin televízióban bátorították az embereket.
- címkék:
- Izrael
- palesztin
- pajzs
- szomszéd
- Címkefelhő »
Társasházak: a szomszédé mindig romosabb
A társasházban élő budapestiek 44 százaléka saját házát jobb vagy sokkal jobb helyzetben lévőnek érzi más házaknál - derül ki egy felmérésből. A ház állapotával és anyagi helyzetével ennek ellenére sokan elégedetlenek.
- címkék:
- társasház
- szomszéd
- anyagi helyzet
- Címkefelhő »
Irak szomszédaitól vár segítséget Bush
Elsősorban Irak szomszédait szólította fel a közép-keleti ország megsegítésére George Bush amerikai elnök helyi idő szerint hétfő este.
Állítólag megvertek egy Fidesznek gyűjtő drávaszentesi asszonyt
Bántalmazás miatt feljelentést tett a rendőrségen az az 56 éves drávaszentesi asszony, akit országgyűlési képviselőjének, a Fidesz jelöltjének közlése szerint azért vert meg szomszédja, mert a Fidesznek gyűjtött ajánlószelvényeket.
- címkék:
- rendőrség
- szomszéd
- Fidesz
- Címkefelhő »
Légiutas-kereső szingliknek
Nemrégiben kezdte meg működését egy online szolgáltatás, amelynek segítségével előre kiválaszthatjuk, hogy hosszabb-rövidebb repülőutunk alatt milyen szomszéd mellett szeretnénk ülni. Az oldal üzemeltetői a szingli utasoknak is szeretnének segítséget nyújtani az ismerkedésben - írja az ABC News.
Szlovénia télen-nyáron
Ha nyaralni, ha telelni, síelni, túrázni, strandolni, hegyet mászni, jó levegőt szívni, gyönyörködni vagy csak úgy utazni akarunk, akkor keresve sem találunk alkalmasabb úticélt, mint dél-nyugati szomszédunkat, Szlovéniát.
- címkék:
- Olaszország
- Európa
- Szlovénia
- hegy
- Kikötő
- szomszéd
- Címkefelhő »
Fischer: Izraelnek meg kell őriznie katonai fölényét
Joschka Fischer német külügyminiszter szerint Izraelnek megalapítása után 57 évvel is meg kell őriznie katonai fölényét szomszédaival szemben. Fischer a német-izraeli diplomáciai kapcsolatok felvételének 40. évfordulóján nyilatkozott a Die Zeit című hetilapnak.
Kamerával figyeli szomszédját egy képviselő
Kékesi Tibor szocialista képviselő több olyan térfigyelő kamerát is felszerelt a házára, amellyel a szomszédok mozgását és a szemben lévő utcákat is figyelni tudja. Az adatvédelmi törvény értelmében a képviselő csak akkor rögzíthetné a képeket, ha ahhoz az érintettek is hozzájárulnak, ez azonban nem történt meg. A képviselő négy éve háborúzik a szomszédjával.
Megfagyott két ember Szabolcsban
Megfagyott egy 51 éves nő és egy 70 éves férfi Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. A nő holttestét házának udvarán a férje, míg az idős emberét a szomszédok fedezték fel. Az idei télen eddig tíz ember fagyott meg Szabolcsban.
Lefejeztek egy forgatókönyvírót Hollywoodban
Los Angeles-i otthonában különösen kegyetlen módon gyilkoltak meg egy 91 éves forgatókönyvírót, a gyilkos miután levágta az idős ember fejét, agyonszúrta annak szomszédját is.
Egyre inkább elkülönülten élnek a romák
Jelentősen nőtt a romák települési elkülönülése az elmúlt évtizedben - írja a Magyar Hírlap az MTA legfrissebb kutatásának alapján. Eszerint ma minden második romának jórészt roma szomszédai vannak, és az állapot a harminc évvel ezelőttihez hasonló.
Roma szomszédokról érdeklődnek a lakásvásárlók
A Budapesten lakást keresők harmada megkérdezi az ingatlanközvetítőtől, hogy a kiszemelt házban laknak-e romák - írja a Magyar Hírlap. Az irodák már számítanak erre a kérdésre, ezért megnézik hogy kik a szomszédok, mielőtt eladásra kínálnának egy lakást. Az adatvédelmi biztos szerint azonban senkiről nem lehet önkényesen megállapítani, hogy roma-e vagy sem.
Csak darabolt, nem gyilkolt az amerikai milliomos
Felmentette a gyilkosság vádja alól kedden egy texasi esküdtszék Robert Durst New York-i milliomost, akit azzal vádoltak, hogy két évvel ezelőtt lelőtte és feldarabolta szomszédját.
- címkék:
- New York
- gyilkosság
- milliomos
- szomszéd
- Címkefelhő »
Költöznek a szomszédok
Az Encore Software megkezdte a Neighbours from Hell című, egyedi hangvételű stratégiai játék terjesztését. A programban a feladat egy televíziós show keretein belül halálra idegesíteni kedvenc szomszédunkat.
- címkék:
- játék
- szomszéd
- Encore Software
- Címkefelhő »
Hamarosan kezdhetjük bosszantani a szomszédot
Elkészült az Encore műhelyében a Neighbors from Hell című, meglehetősen egyedi hangulatú stratégiai játék, melyben egy TV-show nézői előtt kell halálra idegesítenünk szeretett szomszédunkat.
- címkék:
- játék
- szomszéd
- Encore
- Címkefelhő »
Szomszédok jelentik fel a gyerekverő szülőket
Naponta több bejelentést is kap a családon belüli erőszak ellen küzdő NaNE egyesület olyan gyermekekről, akiket rendszeresen vernek a szüleik. Akad olyan felnőtt, aki ütlegelés helyett szóban alázza meg gyermekét: üvöltözik vele, vagy éppen féregnek nevezi. A bejelentéseket jellemzően nem a hozzátartozók, hanem a szomszédok, ismerősök teszik.