Szlovák Nemzeti Párt

címke rss

Fico nacionalista mozgalomnak minősítette a Fideszt

Nagyvilág2008.10.01, 11:54

"Nacionalista mozgalomnak" nevezte a Fideszt Robert Fico szlovák miniszterelnök, aki szerint egy jobboldali kormányváltás esetén a NATO beavatkozására is szükség lehet a Magyarország és Szlovákia közötti konfliktus megakadályozására. Fico egy német lapinterjúban arról is beszélt, hogy "Gyurcsány urat bárhol és bármikor" kész fogadni, illetve hogy továbbra is kitart a Benes-dekrétumok mellett.

A Pravda bírálta az életüket féltő magyarokról beszélő Csákyt

Nagyvilág2008.09.25, 16:56

A pozsonyi Pravda szerint túl messzire ment a szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának vezetője, amikor arról beszélt, hogy félnek a szlovákiai magyarok. A lap újságírója baleknek nevezi cikkében Ján Slotát, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnökét, mert szerinte Slota magyarellenes megnyilvánulásaival épp a magyarok érdekeit szolgálja.

Gyurcsány és Fico hétfőn tárgyal Brüsszelben

Nagyvilág2008.08.30, 10:25

Informális megbeszélést tart Gyurcsány Ferenc magyar és Robert Fico szlovák kormányfő hétfőn Brüsszelben - erősítette meg az MTI információját a kormányszóvivő szombaton. Mindkét politikus az Európai Tanács (az EU állam- és kormányfőinek értekezlete) rendkívüli ülésén vesz részt.

Repülőjeggyel szabadulna a cigányoktól a cseh Nemzeti Párt

Nagyvilág2008.08.26, 11:33

Egyirányú repülőjegyet adna a csehországi cigányoknak az ultranacionalista Nemzeti Párt. Cserébe azt várják el, hogy a támogatott romák 2010 végéig ne térjenek vissza Csehország területére. Becslések szerint Csehországban 200-250 ezer roma élhet. A Nemzeti Párt már korábban is azt javasolta, hogy Indiába kellene kitelepíteni őket.

Egyéves huzavona után hajlandó találkozni Gyurcsány és Fico

Itthon2008.08.21, 11:08

Szeptemberben találkozik Gyurcsány Ferenc és Robert Fico szlovák kormányfő. A két miniszterelnök találkozóját az elmúlt egy évben több alkalommal elhalasztották. Egyszer Jan Slota szlovák kormánypárti politikus szólt be Göncz Kinga magyar külügyminiszternek, máskor a szlovákok sértődtek meg egy magyar önkormányzati döntés miatt. A Nyitrán megvert magyar egyetemista, Malina Hedvig ügye pedig még régebben mérgezi a két ország kapcsolatait.

Lecserélteti Slotával egyik miniszterét Fico

Nagyvilág2008.07.22, 22:24

Új környezetvédelmi miniszter jelölésére szólította fel a magyarellenes kirohanásairól ismert Ján Slotát a szlovák kormányfő, Robert Fico, aki a tárcánál történt visszaélések miatt menesztené a jelenlegi tárcavezetőt. Elemzők szerint mélyebb koalíciós konfliktus állhat a döntés hátterében.

Magyarországi nyaralást lebegtet Fico

Nagyvilág2008.07.16, 18:57

Bár Robert Fico szlovák kormányfő nem tervez külföldi nyaralást, ha mégis elszánná magát, akkor akár Magyarország is lehet az úti célja. Fico egy sajtótájékoztatón tette ezt a megjegyzést, amelynek azért van jelentősége, mert a magyar és a szlovák kormány között az utóbbi években feszült a viszony.

Nem hivatalosan beszélgetne Ficóval Gyurcsány

Itthon2008.06.17, 17:06

Informális találkozókon beszélne a két ország viszonyáról szlovák kollégájával Gyurcsány Ferenc magyar kormányfő, mielőtt igent mondana Pozsony hivatalos meghívására. Gyurcsányt tavaly októberben hívták először Robert Ficóék, ám vonakodik menni a rossz viszony miatt.

Slota bunkó volt Gönczcel, Fico mégis megvédte

Nagyvilág2008.06.10, 16:52

Robert Fico szlovák kormányfő nemhogy gyengíteni próbálta Jan Slota, a Szlovák Nemzeti Párt vezetőjének sértő kijelentését Göncz Kinga magyar külügyminiszterrel kapcsolatban, még Gönczöt kritizálta. Fico a Malina Hedvig-ügyet is kommentálta, szerinte azt kormánya lejáratására próbálták sokan felhsználni.

Ján Slota Göncz Kingát is sértegeti

Nagyvilág2008.06.06, 19:54

Ján Slota, a pozsonyi kormányhoz tartozó Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnöke olyan "kócos asszonynak" nevezte Göncz Kingát, aki szerinte "többet törődhetne a külsejével". Nemrég a magyargyűlőlö politikus az államalapító Szent Istvánt lovasbohócozta le.

Fico nem érti Gyurcsány távolmaradását

Nagyvilág2008.05.17, 15:48

Nevetséges ürügynek nevezte Robert Fico a magyar Külügymnisztérium magyarázatát a miniszterelnöki csúcstalálkozó elhalasztásáról. A szlovák kormányfő úgy véli, Gyurcsány Ferenc azért nem látogat hozzá, mert "nagyon kellemetlen dolgokról" kellene beszélni. A kormányszóvivő szerint a szlovák partner lökte félre a felé kinyújtott kezet. Egy osztrák lap közben arról ír, hogy a magyar és szlovák vezetőknek fontosabb a történelmi sérelmek felemlegetése, mint országaik problémáinak megoldása.

A Fidesz győzelmével riogatott Fico

Nagyvilág2008.05.10, 17:53

Magyar nacionalista támadásokkal szembeni ellenállásra kell készülnie a szlovákoknak Robert Fico kormányfő szerint, ha Magyarországon a Fidesz kerül hatalomra. Fico védelmébe vette a szélsőséges Szlovák Nemzeti Párt oktatási törvényjavaslatát, amely a magyarok szerint súlyosan korlátozná az anyanyelvi oktatást.

Slota lebohócozta Szent Istvánt

Nagyvilág2008.05.10, 00:27

Lovasbohócnak nevezte a magyar államalapító Szent István királyt Ján Slota, a Robert Fico kormányához tartozó szlovák Nemzeti Párt magyarellenességéről hírhedt elnöke.

Sikk lett bojkottálni az olimpiai megnyitót

Sport2008.04.29, 12:15

Sem Angela Merkel német kancellár, sem pedig Frank-Walter Steinmeier külügyminiszter nem vesz részt a pekingi nyári olimpia megnyitóünnepségén - közölte maga a német diplomácia irányítója pénteken, az európai uniós külügyminiszterek találkozójának színhelyén, a szlovéniai Brdóban. A politikusok - csakúgy, mint Ivan Gasparovic szlovák államfő és Robert Fico kormányfő - ezt azonban nem bojkottnak, hanem jelzésérték nélküli távolmaradásnak szánják. A bojkott mellett döntött viszont pénteken az egyik legjobb norvég kerekes, Thor Hushovd. Hendrey Tibor, a Tibetet Segítő Társaság elnöke mindeközben azt kérte nyílt levelében, hogy Schmitt ...

Slota bezáratná az ügynöklistákat őrző levéltárat

Nagyvilág2008.04.26, 11:42

Ján Slota, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnöke a kommunista államrendőrség ügynöklistáit őrző Nemzeti Emlékezet Intézetének (ÚPN) megszüntetését kezdeményezte a parlamenthez eljuttatott indítványban. A lépésre azzal egyidejűleg derült fény, hogy több szombaton megjelent szlovákiai lap újabb, ezúttal bírósági levéltárból előkerült rendőrségi felvételeket közöl Slotáról.

Egy netezőé lehetett a Magyarország nélküli térkép

Nagyvilág2008.04.22, 17:27

A Ján Slota vezette radikális szlovák Nemzeti Párt honlapján feltűnt, Magyarország területét Szlovákia és Ausztria között felosztó térképet az oldal regisztrált olvasói közül bárki feltehette. A párt honlapja szerint a moderátorok nem vállalnak felelősséget a vitafórumban szereplő hozzászólásokért.

Szent István a bezzegkirály a szlovák parlamentben

Nagyvilág2008.02.13, 14:31

Ha nincs Szent István király, nincs szlovák nép sem - erről vitáztak szerdán a szlovák parlamentben. A kereszténydemokraták azt szeretnék, ha ünnepe lenne Szlovákiában Szent Istvánnak, Mária Teréziának és egy csodarabbinak is.

Megbocsátottak Ficónak az európai szocialisták

Nagyvilág2008.02.05, 22:16

Lehet, hogy visszaveszik soraikba az európai szocialisták Robert Fico pártját. A Smer tagságát akkor függesztették fel, amikor koalícióra lépett a Szlovák Nemzeti Párttal.

Lefasisztázta Slota pártját, fizetnie kell

Nagyvilág2008.01.30, 19:00

A pozsonyi bíróság 1 millió korona pénzbírságra és bocsánatkérésre ítélte Duray Miklóst szlovákiai magyar politikust. Durayt azért büntették meg, mert állítólag fasisztának nevezte a Ján Slota vezette Szlovák Nemzeti Pártot.

Ján Slota a magyarok létezését is tagadja

Nagyvilág2008.01.04, 18:34

Újabb aranyköpéssel gazdagította magyarellenes kirohanásainak listáját Ján Slota. A Szlovák Nemzeti Párt elnöke szerint Szlovákiában nem élnek magyarok, csak olyan szlovákok, akik magyarul fejezik ki magukat.

Elnöki segítséggel fúrta meg a koalíciós partnerét Fico

Nagyvilág2007.11.23, 13:51

Az államfő segítségével fúrta ki a kormányból saját koalíciós partnerének miniszterét Robert Fico szlovák miniszterelnök. A korrupcióval vádolt agrárminiszter, Miroslav Jurena önszántából nem volt hajlandó lemondani. Menesztése akár a szlovák kormánykoalíció felbomlásához is vezethet, bár a menesztett tárcavezető pártja még nem döntött erről.

Gyurcsány Lisszabonban találkozott Ficóval

Nagyvilág2007.10.18, 23:33

Őszinte és egyenes beszélgetés zajlott Gyurcsány Ferenc és Robert Fico között Lisszabonban, amelyen megállapodtak arról, hogy felkérik Kiss Péter kancelláriaminisztert, illetve Dusan Caplovic szlovák miniszterelnök-helyettest: belátható időn belül kezdjenek el előkészíteni egy találkozót a két miniszterelnök közöt.

Fico találkozóra hívta Gyurcsányt

Nagyvilág2007.10.10, 17:33

Szerdán megerősítette a kormányszóvivő, hogy Robert Fico szlovák miniszterelnök találkozóra hívta Gyurcsány Ferencet, ugyanakkor sem helyszínt, sem időpontot nem jelölt meg. Az elmúlt hetekben feszültté vált szlovák-magyar viszony enyhülése érdekében Gyurcsány nyitott a találkozóra, amelynek részleteit várhatóan már a jövő heti lisszaboni EU-csúcson tisztázhatják.

A szlovák főügyész nyomoz tovább a Malina-ügyben

Nagyvilág2007.09.13, 18:45

Hibázott a rendőrség és az ügyészség Malina Hedvig ügyében - állította csütörtökön Szlovákia legfőbb ügyésze. Az ügyész nem mondott konkrétumot arról, hogy kik követtek el hibákat a szlovákiai magyar lány ügyében, da a legfőbb ügyészség nyomoz tovább az ügyben.

Slota megfosztana magyar nevétől több települést

Nagyvilág2007.09.07, 17:20

Ján Slota megvonná a magyar helységnévhasználat jogát mintegy harminc vegyesen lakott szlovákiai településtől, amelyeken becslései szerint az utóbbi években 20 százalék alá esett a magyar népesség aránya. A kormánykoalícióhoz tartozó radikális Szlovák Nemzeti Párt elnöke pénteken bejelentette: javaslatát indítványként a parlament elé terjeszti.

A szlovák kormányfőt is bevonnák Malina Hedvig ügyébe

Nagyvilág2007.09.03, 19:14

Robert Fico miniszterelnök beidézését kérte Malina Hedvig és ügyvédje, szerintük Fico többet tud annál, mint ami a nyomozati aktákból megtudható. Pénteken a legfőbb ügyész jelentette be, hogy bekérette a magyar lány állítólagos megveréséről szóló iratokat.

Fico a "nemzeti felágaskodást" hiányolja a szlovákokból

Nagyvilág2007.07.05, 22:42

"Hazafias, építő, egybetartó nevelésre" szólította fel Szlovákia polgárait csütörtökön Robert Fico szlovák államfő a szláv írásbeliség megteremtői, Cirill és Metód napján elhangzott beszédében a dévényi (Devín) várban megtartott ünnepségen.

A Gyurcsány-Fico beszélgetésre kíváncsi a Fidesz

Nagyvilág2007.06.22, 14:06

Felszólította a kormányfőt Németh Zsolt fideszes politikus, hogy árulja el, mit beszélt Robert Fico szlovák miniszterelnökkel Malina Hedvigről. Németh azt mondta: ha az állítólag magyarsága miatt megvert lány nem számíthat Gyurcsányra, akkor a felvidéki magyarok sem.

Fico nem tervez revánsot Gyurcsány ellen Pozsonyban

Nagyvilág2007.06.18, 15:05

Vesz-e revánsot Robert Fico szlovák kormányfő Gyurcsány Ferenc miniszterelnökön a tavaly októberi fiaskó után vagy sem? - ez a kérdés tűnik a legizgalmasabbnak a Visegrádi Négyek (V4) pozsonyi csúcstalálkozóján, ahol várhatóan ezúttal lesz kétoldalú megbeszélés Fico és Gyurcsány között. Tavaly októberben Gyurcsány azért mondta le a találkozót, mert Fico nem határolódott el a szlovákiai magyarellenes atrocitásoktól. Mivel ez azóta sem történt meg, legfeljebb enyhülést várnak a szlovák-magyar viszonyban. A V4-ek az európai mini-alkotmány kérdésében is megosztottak.

Slota a békét félti a trianoni emlékektől

Nagyvilág2007.06.05, 15:51

Az Európai Unió és Közép-Európa békéjét fenyegeti a trianoni egyezmény megkérdőjelezése - mondta Ján Slota, a pozsonyi kormánykoalícióhoz tartozó radikális Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnöke. Slota szerint az EU-nak hivatalosan deklarálnia kellene a trianoni döntés betartásával kapcsolatos - Magyarországon számon kérhető - kötelezettségeket. Ezért tárgyalást kezd a Magyarországgal szomszédos államok nacionalista pártjaival. A szlovákiai magyar politikusok szerint viszont Szlovákiának is van kötelezettsége Trianon kapcsán: a magyar kisebbséggel való törődés.

Rátámadt egy nőre az SNS volt alelnöke

Nagyvilág2007.03.30, 21:14

Nekirohant, és fizikailag bántalmazott egy nőt az egyik pozsonyi benzinkúton pénteken Vítazoslav Móric, a jelenlegi szlovák kormányhoz tartozó Szlovák Nemzeti Párt (SNS) volt alelnöke, a párt parlamenti képviselője, Ján Slota egykori helyettese, aki politikailag aktív évei során gyakran igyekezett felülmúlni pártelnöke magyarellenes kirohanásait.

Slotáék írják az új szlovák történelemkönyvet

Nagyvilág2007.03.04, 17:28

A Szlovák Nemzeti Párt kezében levő oktatási tárca már íratja a szlovák általános és középiskolákban majd használandó történelem-tankönyveket. Ján Slota pártelnök elképzelhetetlennek tartja, hogy valaha is közös magyar-szlovák történelem-tankönyv lásson napvilágot.

Elhagyták Irakot a szlovák katonák

Nagyvilág2007.01.27, 17:04

Elhagyták Irak területét az ott szolgálatot teljesítő szlovák katonák. Hazarendelésükről a tavaly nyáron felállt, Robert Fico vezette kormány már korábban döntött.

Elbukott a magyarellenes Slota

Nagyvilág2006.12.03, 12:48

Jelentős veszteségek nélkül őrizte meg eddigi önkormányzati pozícióit a szombaton lezajlott szlovákiai önkormányzati választásokon a Magyar Koalíció Pártja (MKP). A választások nagy vesztese a kormánykoalícióhoz tartozó Szlovák Nemzeti Párt magyarellenes kirohanásairól ismert elnöke, Jan Slota, aki 16 évig volt Zsolna (Zilina) polgármestere.

Slotával már Meciar sem ért egyet

Nagyvilág2006.10.22, 23:03

Az első pozsonyi reagálások szerint pusztába kiáltott szónak bizonyul majd a kormánykoalícióhoz tartozó Szlovák Nemzeti Párt (SNS) élén álló Ján Slota szombaton elhangzott felhívása, aki a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) kiközösítésére szólította fel a szlovák pártokat. A politikus azt mondta: a bojkott addig tartson, amíg a magyar párt nem hajt fejet a trianoni döntés előtt és nem tesz le a Benes-féle dekrétumok semmissé nyilvánítását célzó törekvéseiről.

Kiközösítené a magyar pártot Slota

Nagyvilág2006.10.21, 20:47

A Magyar Koalíció Pártja kiközösítésére szólított fel Jan Slota, a magyarellenes kirohanásairól hírhedt szélsőséges szlovák politikus. A Szlovák Nemzeti Párt elnöke szombaton pártja kongresszusán azt követelte a magyarok pártájától, hogy nyilatkozatban határolódjon el egyebek mellett Orbán Viktortól. Slota azt állította, neki nem a magyarokkal, csak pártjukkal van baja.

Az értetlen Ficóval civakodott a bölcselkedő Gyurcsány

Nagyvilág2006.10.10, 16:43

A kétoldalú megbeszélések elmaradásán keveredett vitába egymással Robert Fico szlovák és Gyurcsány Ferenc magyar kormányfő a Visegrádi Együttműködés keddi csúcstalálkozóján. Míg a magyar miniszterelnök azzal érvelt, hogy úgyis csak vita lett volna egy kétoldalú találkozóból, ezért nem kezdeményezték azt, szlovák kollégája értetlenségét hangoztatta a tárgyalás elmaradása miatt, és közölte, ő maga kész lenne a megbeszélésekre.

Igazát bizonygatja a magyar diáklány

Nagyvilág2006.09.13, 13:03

Kitart korábbi állításai mellett M. Hedvig, a Nyitrán állítólag megvert diáklány, annak ellenére, hogy Robert Fico szlovák miniszterelnök közölte, perdöntő bizonyítékok támasztják alá, hogy a lány csak kitalálta a megveréséről szóló történetet. A kormányfői bejelentés után most először szólalt meg a lány a pozsonyi Új Szónak adott nyilatkozatában, amelyben részeletesen beszámolt a történtekről.

DNS-mintával cáfolják a nyitrai magyarverést

Nagyvilág2006.09.12, 22:20

A szlovák kormányfő, Robert Fico bejelentette, bizonyítékok vannak arra, hogy nem mondott igazat az a szlovákiai magyar diáklány, aki azt állította, azért verték meg, mert magyarul beszélt mobiltelefonján. A rendőrség a telefonhívások ellenőrzése és DNS-minták alapján jutott erre az eredménye. Fico burkoltan utalt arra is, a magyar kormánynak bocsánatot kellene kérnie korábbi bírálataiért.

A szlovákiai magyarok pártját hibáztatja Fico

Nagyvilág2006.09.01, 09:25

A Magyar Koalíció Pártja tevékenységének eredménye a mostani viszály a két szomszédos ország között - állította Robert Fico miniszterelnök a közszolgálati televízió Az Este című csütörtöki műsorában sugárzott interjújában. A politikus hozzátette: Szlovákiának nincs szüksége elszámoltatásra, a szlovák kormány betartja az európai normákat és mindent megtesz az idegengyűlölet megfékezésére.

Őrizetben egy szlovák újnáci csoport vezetője

Nagyvilág2006.08.29, 19:42

A szlovák rendőrség őrizetbe vette kedden Besztercebányán egy újnáci csoport vezetőjét és 11 szimpatizánsát az 1944-es fasisztaellenes szlovák nemzeti felkelés évfordulóján rendezett központi ünnepségen.

Még a szlovák sajtó is többet vár Ficótól

Nagyvilág2006.08.29, 15:56

A szlovák sajtó összességében nem értékeli úgy, hogy olaj volt a tűzre Gyurcsány Ferenc nyilatkozata, és maga is egyértelműbb elhatárolódást vár Robert Fico miniszterelnöktől a magyarellenes atrocitásokkal kapcsolatban. Miközben a szlovákiai Magyar Koalíció Pártja (MKP) elnöke közös nyilatkozat aláírására szeretné rábírni a parlamenti politikai erőket, a párt alelnöke az [origo]-nak azt mondta: nem csupán a politikusok dolga, hogy tiltakozzanak az etnikai alapú megkülönböztetés és erőszak miatt.

Gyurcsány a magyarverésért bírálta a szlovák kormányt

Nagyvilág2006.08.28, 08:04

Nem tartja szükségesnek Szlovákia, hogy szélsőségek elleni küzdelemre buzdítsák mondta Robert Fico, aki Gyurcsány Ferenc felhívására válaszolt szombaton. Gyurcsány azt követelte a szlovák miniszterelnöktől, hogy ítélje el a magyarellenes megnyilvánulásokat. Gyurcsány bírálta a szlovák kormányt, és az abban helyet kapó "nacionalista erőket". A miniszterelnök azután beszélt erről, hogy pénteken Szlovákiában megvertek egy szlovákiai magyar egyetemista lányt, mert magyarul beszélt a mobiltelefonján.

Szlovákiáról egyeztetnének a magyar EP-képviselők

Itthon2006.08.14, 20:00

Közös fellépést sürget az Európai Parlament magyar pártdelegációi között Szent-Iványi István SZDSZ-es képviselő az új szlovák kormány megalakulása utáni politikai helyzettel kapcsolatban. A politikus szerint a nyíltan magyarellenes Szlovák Nemzeti Párt kormányra kerülése Szlovákiában már önmagában is aggasztó, ezért szeptember elejére egyeztetésre hívta össze a pártdelegációk vezetőit.

Szlovákiában megszüntették a vizitdíjat

Nagyvilág2006.08.04, 13:59

Megszünteti a szlovák kormány szeptember elsejétől az orvosi kezelések után fizetendő, közel 140 forintos vizitdíjat. A Robert Fico vezette szociáldemokrata SMER választási ígéreteiben kiemelten szerepelt a vizit-és ágydíjak megszüntetése. A Magyarországon is tervezett vizitdíj öltetét a Gyurcsány-kormány szlovák szakértőkre támaszkodva dolgozta ki.

Elfogadták a szlovák kormányprogramot

Nagyvilág2006.08.04, 16:57

Elfogadta péntek reggel a szlovák parlament a Robert Fico vezette koalíciós kormány programját. Az ellenzék - köztük a Magyar Koalíció Pártja - szerint Fico meglehetősen általánosra sikerült programja lerombolhatja az előző kormány által megvalósított reformok eredményeit. Meciar lekéste a szavazást, mert nem talált parkolóhelyet a kocsijának.

Beperli Slotát az MKP

Nagyvilág2006.08.01, 16:59

Nemzetközi segítségére számítanak a magyar Európa-politikusok, hogy nyomást lehessen gyakorlolni a Robert Fico vezette szlovákiai szociáldemokrata-nacionalista koalícióra a kisebbségi jogok tiszteletben tartása érdekében. A szlovákiai Magyar Koalíció Pártja (MKP) pedig bírósági beadványt készít elő a magyarellenes kijelentéseiről elhíresült Jan Slotával szemben.

Slota újabb magyarellenes kijelentést tett

Nagyvilág2006.07.31, 08:00

Brutális magyarosítás zajlik Szlovákiában - véli Ján Slota, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS), a szlovák koalíció magyarellenes kijelentései miatt többször is bírált elnöke a Die Presse című osztrák lap hétvégi kiadásának adott interjúban. Hiller István, az MSZP elnöke aggodalmát fejezte ki a politikus nyilatkozatai miatt a szlovák miniszterelnöknek szombaton írt levelében.

Előző
Következő