Szíria
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Iszlám Állam
- szíriai tüntetések
- Irak
- Oroszország
- Törökország
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Újabb letartóztatások a gázpalackokkal teli gépkocsi miatt
Egy második házaspárt is őrizetbe vett a francia rendőrség a közép-franciaországi Montargisban a gázpalackokkal teli gépkocsi miatt, amelyet a hétvégén Párizs belvárosában találtak. A villogó elakadásjelzőkkel az út szélén hagyott üres autóban gázolajjal teli kannák is voltak – közölték csütörtökön rendőrségi források.
- címkék:
- Szíria
- terrorizmus
- Címkefelhő »
Erdogan fegyvert fogna Obamával az Iszlám Állam fővárosáért
Erdogan török elnök azt mondta, Törökország részt venne egy közös hadjáratban az Egyesült Államokkal az Iszlám Állam fővárosa, Rakka felszabadítására. A török elnök szerint Barack Obama a G20-csúcstalálkozón vetette fel neki a hadjárat tervét. Washington nem erősítette meg Erdogan szavait.
A törökök ragaszkodnak hozzá: nem késhet a vízummentesség
Törökország nem fogadja el, hogy az Európai Unió a vízummentesség megadását az év végéig késleltesse – jelentette ki kedden Ibrahim Kalin elnöki szóvivő az NTV török hírtelevízió adásában. Azt mondta: ez a lehetőség fel sem merülhet.
A szíriai rezsim klórgázt vetett be Aleppóban helyi aktivisták szerint
Helyi aktivisták és orvosok kedden klórgáz bevetésével vádolták meg a damaszkuszi rezsimet, miután az ostromgyűrűbe zárt, észak-szíriai Aleppó ellenzéki fegyveresek kezén lévő asz-Szukkari nevű kerületére hordóbombákat dobtak le, és mintegy 80 ember légzési nehézségekkel orvosi kezelésre szorult - derül ki abból a nyilatkozatból, amelyet Ibrahim al-Haddzs, a szíriai ellenzékhez köthető segélyszervezet, a Fehérsisakosok egyik munkatársa adott a helyszínen. Az áldozatok között 50 gyermek is van.
- címkék:
- Szíria
- klórgáz
- Címkefelhő »
Dzsihádisták ezrei indulnak Európa felé
A szíriai polgárháború öt évvel ezelőtti kezdete óta 5-7 ezer európai csatlakozott az Iszlám Államhoz és más szélsőséges szervezetekhez. Kisebb részük már visszatért Európába, de az igazi rohamra akkor számíthatunk, ha sikerrel jár az Iszlám Állam elleni hadjárat, és elfogynak a terrorszervezet területei. A helyzetet nehezíti, hogy a visszatérők között gyerekek is lehetnek.
- címkék:
- Szíria
- terrorizmus
- Iszlám Állam
- Címkefelhő »
Összehangolt bombatámadás ért több szíriai várost
Több szíriai városban robbantak bombák egy időben. Az egyik helyszínen két katona meghalt, négy pedig megsebesült.
- címkék:
- Szíria
- Címkefelhő »
Képtelenek megállapodni a szíriai tűzszünetről
Kudarcba fulladtak hétfőn az egyeztetések az amerikai és az orosz külügyminiszter között a szíriai tűzszüneti megállapodásról. A sikertelen tárgyalás után néhány órával a két ország elnöke is informális megbeszélést folytatott egymással.
- címkék:
- Szíria
- tűzszünet
- USA
- Oroszország
- Címkefelhő »
Elűzték az Iszlám Államot a török határról
Elűzték vasárnap a török határon még megmaradt utolsó állásaikból az Iszlám Állam terrorista szervezet fegyvereseit a török hadsereg által támogatott szíriai felkelő erők - jelentette be az Anadolu török hírügynökség, amit megerősített az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja nevű szervezet is.
- címkék:
- Törökország
- Szíria
- Iszlám Állam
- Címkefelhő »
Törökországból lőtték az Iszlám Államot
Az Egyesült Államok a török területen nemrégiben telepített mozgatható rakétavetőkből mért csapásokat az Iszlám Állam fegyvereseinek állásaira Szíriában.
- címkék:
- Szíria
- rakétavető
- Iszlám Állam
- Címkefelhő »
Újabb török harckocsik hatoltak be Szíria területére
A török hadsereg mintegy 20 harckocsija hatolt be szíriai területre szombaton a dél-törökországi Kilis tartomány Elbeyli nevű határátkelője közelében.
- címkék:
- Törökország
- Szíria
- Címkefelhő »
Evakuálják a lakosságot Damaszkuszból
Megkezdődött mintegy 300 civil evakuálása pénteken Damaszkusz Muadamíje nevű külvárosából, amelyet jelenleg a felkelők ellenőriznek. A városrész kiürítéséről korábban megállapodott a kormány és a felkelők.
- címkék:
- Szíria
- Damaszkusz
- háború
- Címkefelhő »
Külföldi turistákat csábítanak Szíriába
Reklámkampányt indított a szíriai turisztikai minisztérium, hogy külföldi nyaralókat csábítson a polgárháború sújtotta országba.
- címkék:
- Szíria
- turizmus
- Címkefelhő »
Sorra tárják fel az Iszlám Állam tömegsírjait
Az AP amerikai hírügynökség 72 tömegsírt dokumentált az Iszlám Államtól visszafoglalt iraki és szíriai területeken, de valószínű, hogy a számuk növekedni fog, ahogy visszaszorítják a szervezetet.
- címkék:
- Irak
- Szíria
- tömegsír
- Iszlám Állam
- Címkefelhő »
Megvan a szíriai török hadjárat első török áldozata
Meghalt egy török katona Szíriában, amikor kurd harcosok tüzet nyitottak török harckocsikra. Ő a hadjárat első török áldozata.
- címkék:
- Törökország
- Szíria
- Címkefelhő »
Török harckocsik összecsaptak a kurd erőkkel Szíriában
Török harckocsik összecsaptak a kurd többségű Szíriai Demokratikus Erők nevű ellenzéki szövetséggel szombaton Szíria északi részén. Ez volt az első összecsapás, amióta a török tankok a héten átlépték a szíriai határt - közölte egy civil szervezet és egy kurd vezető. Értesülések szerint egy török katona meghalt, három társa megsebesült.
- címkék:
- Törökország
- Szíria
- kurd
- Címkefelhő »
Kerry és Lavrov tisztább képet kapott a szíriai helyzetről
Lényegében csak a hogyan tovább kérdést sikerült valamennyire tisztázni - ezt mondta John Kerry amerikai külügyminiszter miután tíz órán keresztül egyeztetett Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel a szíriai helyzetről.
Gyermekek haltak meg a kormányerők bombázásaiban Aleppóban
Tizenegy gyermek és négy nő vesztette életét helikopterről ledobott hordóbombák miatt Aleppó felkelők kezén lévő részén - jelentette pénteken a kiterjedt aktivistahálózattal rendelkező Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH). A hordóbombákat a szíriai kormányerők vetik be.
- címkék:
- Szíria
- Aleppó
- Címkefelhő »
Tömegpusztító fegyvert vetett be az Iszlám Állam és a szíriai kormány
A szíriai konfliktusban a kormány és az Iszlám Állam többször is vegyi fegyvert vetett be – jelentette az ENSZ illetékes vizsgálóbizottsága, amely három esetben egyértelműen bizonyítani tudta, az elkövetőket is azonosítva, a tömegpusztító fegyverek használatát.
Török segítséggel foglaltak el falvakat a szíriai felkelők
Elfoglaltak négy falut Észak-Szíriában az Ankara támogatását élvező szíriai felkelők annak a szerdán indított török offenzívának a keretében, amely az Iszlám Állam nevű terrorszervezet dzsihadistáinak kiűzését tűzte ki célul a török-szíriai határ térségéből - jelentette katonai forrásokra hivatkozva a Dogan török hírügynökség.
- címkék:
- Törökország
- Szíria
- háború
- Címkefelhő »
Törökország harckocsikkal támadja az Iszlám Államot
Török harckocsik átlépték a szíriai határt, és lövik az Iszlám Állam terrorszervezet állásait Dzserablúsz környékén - jelentette szerdán az NTV török hírtelevízió.
Lavrov: Moszkva győzte meg Aszadot, hogy váljon meg vegyi fegyvereitől
Moszkva győzte meg Bassár el-Aszad szíria elnököt három évvel ezelőtt, hogy váljon meg vegyi fegyvereitől, és ezzel elkerülték a Szíriára nézve pusztító következményekkel járó amerikai légicsapásokat - jelentette ki kedden Szergej Lavrov orosz külügyminiszter.
- címkék:
- Szergej Lavrov
- Aszad
- Szíria
- Címkefelhő »
A vérző fejű szíriai kisfiú világa mostantól még félelmetesebb
Szombat éjjel meghalt annak az ötéves szíriai kisfiúnak a bátyja, akit napokig kezeltek válságos állapotban egy aleppói kórházban, miután a házukat bombatalálat érte. A tízéves Ali Daqneesht a romok alól mentették ki, de olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy az orvosok már nem tudták megmenteni az életét. A mentőautóban sokkos állapotban ülő öccséről készült fotó a napokban bejárta az egész világsajtót és a közösségi oldalakat, közben pedig számos fontos kérdést vetett fel az ikonikus képek szerepéről és a nyugati társadalmak közönyéről.
- címkék:
- Szíria
- Aleppo
- háború
- bombatámadás
- ikonikus
- Címkefelhő »
Omran testvére meghalt a bombázásban
Meghalt annak a szíriai kisfiúnak a bátyja, akinek a képe bejárta a héten a világsajtót. A tízéves Ali is a szerdai bombázásban sebesült meg, és szombaton vesztette életét a kórházban.
- címkék:
- Szíria
- Aleppo
- Címkefelhő »
Újabb orosz légi bázisok lehetnek Iránban
Nem kizárt, hogy Irán újabb légi bázisokat bocsát Oroszország rendelkezésére a szíriai műveletekhez - közölte szombaton Hoszein Dehgán iráni védelmi miniszter.
- címkék:
- Irán
- Oroszország
- Szíria
- Iszlám Állam
- Címkefelhő »
Aktívabbak lesznek a törökök Szíriában
Törökország a következő fél évben aktívabb szerepre törekszik majd a szíriai konfliktus rendezésében - mondta szombaton újságíróknak Binali Yildirim török miniszterelnök.
- címkék:
- Fethullah Gülen
- Törökország
- Szíria
- Címkefelhő »
Az amerikai vadászgépek látványa is elijeszti a szíriai bombázókat
Két amerikai F–22-es riasztotta el a szíriai légierő két vadászbombázóját, hogy megvédje a kurdokkal együtt dolgozó amerikai kommandósokat. Incidensre nem került sor a gépek között.
Amerikai harci gépek érkeznek a szíriai koalíciós erők védelmére
Harci repülőgépet küldött az Iszlám Állam terrorszervezet ellen küzdő, amerikai vezetésű koalíció azoknak a szárazföldi egységeknek a megvédésére, amelyek Szíria északi részén támogatják a kurd fegyvereseket - tudatta pénteken az amerikai védelmi minisztérium szóvivője.
- címkék:
- USA
- Szíria
- vadászgép
- Címkefelhő »
Fotók bizonyítják, hogy emberi pajzsként használták a civileket
A Szíriai Demokratikus Erők légi felvételeket hozott nyilvánosságra arról, hogy az Iszlám Állam harcosai emberi pajzsként használták a civileket, amikor elmenekültek Manbidzsból. A túszok egy részét azóta elengedték.
- címkék:
- Szíria
- Iszlám Állam
- Címkefelhő »
Egy hónapja nem érkezett segély Szíriába
Az elmúlt hónapban nem jutottak be segélyszállítmányok a polgárháborús káoszba süllyedt Szíria ostromgyűrűbe zárt területeire - mondta csütörtökön Staffan de Mistura, az ENSZ szíriai különmegbízottja, aki a harcok beszüntetését követelve nyolc perc után megszakította Genfben a világszervezet Szírián belüli humanitárius segélyezésért felelős munkacsoportja ülését.
- címkék:
- Szíria
- Címkefelhő »
Egyetlen kép kifejezi az aleppói gyerekek szenvedéseit
Az egész világsajtót bejárta az ötéves Omran Dakní története, és talán ráirányítja a figyelmet az aleppóiak, elsősorban a gyerekek szenvedéseire.
- címkék:
- Szíria
- Aleppo
- Címkefelhő »
Verés, kínzás, nemi erőszak
2011 és 2015 között legalább 17 723 ember halt meg a szíriai kormány kezében lévő börtönökben – állítja az Amnesty International többek között a túlélők beszámolói alapján. A nemzetközi emberjogi szervezet felszólította a nemzetközi közösséget: gyakoroljon nyomást Damaszkuszra a kínzások leállítása érdekében.
Az oroszok Iránból is bombázzák Szíriát
Oroszország Tu–22M3 és Szu–34 bombázókat telepített az Irán nyugati részén található hamadai bázisra. A gépek innen fogják támadni a szíriai célpontokat.
- címkék:
- Irán
- Szíria
- Címkefelhő »
Az Iszlám Állam vállalta a szíriai öngyilkos merényletet
A kamikaze akcióban meghalt legalább 32 szíriai lázadó harcos egy autóbuszon, a szíriai Atme településen, a török határ közelében. A merénylet elkövetését az Iszlám Állam vállalta.
Több tucat civil vesztette életét a támadásokban
Az utóbbi 24 óra leforgása alatt több mint 70 polgári személy vesztette életét a bombázások és tüzérségi támadások miatt Szíria felkelők uralta északi részén - közölte vasárnap az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja nevű emigráns szervezet.
- címkék:
- Szíria
- civil áldozatok
- Címkefelhő »
Kiszabadultak az Iszlám Állam élő pajzsai
Az Iszlám Állam kétezer civil túszt használt élő pajzsként, amikor kivonult a szíriai Manbídzsből. A túszok nagy részét elengedték, a többiek sorsa ismeretlen.
- címkék:
- Szíria
- Iszlám Állam
- Címkefelhő »
Új orosz fegyverek érkeztek a Krímbe
Megérkeztek a Krím félszigetre az S-400-as légvédelmi rakétarendszerek, odavezénylésükről Moszkva még júliusban döntött. Feladatuk hivatalosan egy szíriai orosz bázis védelme lesz.
- címkék:
- Ukrajna
- Oroszország
- Szíria
- Krím
- Címkefelhő »
Férje adta fel a gyerekeivel együtt terroristának készülő asszonyt
Kisgyermekeikkel akart három szaúdi lánytestvér Szíriába menni, hogy csatlakozzon az Iszlám Állam nevű terrorszervezethez, ám őrizetbe vették őket Libanonban - közölte pénteken a szaúd-arábiai belügyminisztérium.
- címkék:
- Libanon
- Szíria
- Iszlám Állam
- Címkefelhő »
Bevenné egész Aleppót egy lázadó csoport
Elfoglalná, illetve saját szóhasználata szerint "felszabadítaná" a szíriai Aleppót lázadók egy csoportja, amely állítása szerint sikereket ért el a kormányhű erők elleni harcban.
- címkék:
- Szíria
- Aleppó
- Címkefelhő »
Heves harcok Aleppónál
Heves harcok dúltak az utóbbi napokban a Bassár el-Aszad szíriai elnökhöz hű kormányerők által ostromgyűrűbe zárt Aleppóban, a település keleti részét uraló szíriai felkelőknek szombati beszámolóik szerint hetek óta először sikerült áttörniük a kormányerők állásain, és csatlakozni a település északi részén harcoló társaikhoz.
- címkék:
- Szíria
- Aleppo
- Címkefelhő »
Fontos várost foglaltak vissza az Iszlám Államtól
A szíriai ellenzéki erők amerikai támogatással, két hónapig tartó harcok után "szinte teljesen" visszafoglalták az Iszlám Államtól az észak-szíriai Manbidzs városát. Ez volt az Iszlám Állam kezén lévő utolsó város a szíriai–török határ térségében.
- címkék:
- Szíria
- Iszlám Állam
- Címkefelhő »
Őrizetbe vettek egy szíriai férfit Olaszországban
Őrizetbe vett a terrorizmus elleni olasz nyomozóhatóság egy fiatal szíriai férfit Genova városában.
- címkék:
- Olaszország
- Szíria
- terrorizmus
- Címkefelhő »
Új arculattal próbálkozik a terrorszervezet
Az al-Kaidától függetlenül fog a jövőben működni az egyik legjelentősebb szíriai kormányellenes csoport, az an-Núszra Front – jelentette be múlt héten a szervezet vezetője. A lépés minden bizonnyal szimbolikus: így akarnak elfogadható partnerként feltűnni a többi lázadó csoport és a nagyhatalmak szemében. A radikális iszlamista, de az Iszlám Államnál valamelyest mérsékeltebb csoportnak nem lesz könnyű dolga, de szervezettsége és ereje jóvoltából továbbra is megkerülhetetlen szereplő maradhat a szíriai káoszban.
- címkék:
- Szíria
- al-Kaida
- Iszlám Állam
- an-Nuszra
- Címkefelhő »
Megölték az Iszlám Állam egyik parancsnokát
Több mint hatvan szélsőségessel végeztek a szíriai kormányerők az ország keleti felében, Deir ez-Zór városnál.
- címkék:
- Szíria
- Iszlám Állam
- Címkefelhő »
Klórgázos hordókat szórt egy helikopter Szíriában
Egy helikopter klórgázt tartalmazó hordókat szórt le Szíria északi részén.
- címkék:
- Szíria
- klórgáz
- Címkefelhő »
Lelőttek egy orosz helikoptert Szíriában
Lelőttek egy Mi-8-as orosz helikoptert, amely segélyt vitt Aleppóba, és úton volt visszafelé a bázisra.
- címkék:
- Szíria
- Címkefelhő »
Százezrek éheznek a körbezárt városban
Több százezer civil rekedt az ostrom alatt lévő Aleppó városában, Szíriában. A várost ostromló kormánycsapatok és az őket támogató oroszok ugyan felajánlottak több folyosót, amelyen át elhagyhatják a várost, de az ENSZ és az USA szerint ez csak trükk, hogy a lázadók letegyék a fegyvert. Néhány tucatnyian mentek el eddig. A többiek félnek, hogy ha a kormánycsapatok kezére kerülnek, akkor megölik őket, vagy börtönbe kerülnek. A városban viszont az éhhalál vár rájuk.
Szkeptikusan fogadták Moszkva ajánlatát az aleppói folyosóról
Moszkva kész együttműködni az ENSZ-szel és a humanitárius szervezetekkel a szíriai Aleppónál a humanitárius folyosók kialakításában – közölte az orosz védelmi miniszter helyettese. Az ENSZ és az Egyesült Államok tisztségviselői azonban kételyeiket fejezték ki az orosz kezdeményezéssel kapcsolatban.
- címkék:
- Aszad
- Moszkva
- Szíria
- Aleppó
- Címkefelhő »
Bombatalálat ért egy szülőotthont Szíriában
Bombatalálat ért egy szülőotthont pénteken a szíriai Idlíb tartományban, és súlyosan megrongálta az épületet – adta hírül a Save the Children (Mentsük meg a Gyermekeket) nemzetközi alapítvány, amely ennek a szülőotthonnak is támogatója.
- címkék:
- Szíria
- bomba
- szülőotthon
- Címkefelhő »
Pokémonokkal fotózták végig Szíria romjait
Egy művész felkavaró képsorozatban vegyítette Szíria romjait és a zsebszörnyeket, így szeretné felhívni a figyelmet a valós élet problémáira.
A török határnál robbantott az Iszlám Állam
A többségében kurdok lakta északkelet-szíriai Kámisli városában robbant két pokolgép. Legalább 44-en meghaltak és 140-en megsebesültek.