Szíria
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Iszlám Állam
- szíriai tüntetések
- Irak
- Oroszország
- Törökország
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Ima közben bombáztak le egy mecsetet Szíriában
Legkevesebb 42-en meghaltak egy mecsetet ért légitámadásban Szíria északi részén - közölte az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelõ Központja (OSDH).
- címkék:
- Szíria
- légitámadás
- mecset
- Címkefelhõ »
Szökött terrorista ellen emeltek vádat Németországban
Németországban vádat emeltek az Iszlám Állam egy német állampolgárságú tagja ellen. A szövetségi legfõbb ügyészség szerint a férfi évekkel ezelõtt Szíriába utazott és csatlakozott a terrorszervezethez.
Legalább 25 halott egy damaszkuszi merénylet miatt
Most van a hatodik évfordulója annak, hogy Bassár el-Aszad elnök rezsimje ellen kitört a lázadás Damaszkuszban, ezért szaporodnak a merényletek a fõvárosban. Szombaton két merényletben halt meg 40 ember, ma legalább 25 áldozatot szedett egy öngyilkos robbantó.
2016 a legsúlyosabb háborús év volt a gyerekek szempontjából
Legalább 652 gyerek halt meg Szíriában a háború miatt 2016-ban. Összesen 20 százalékkal többen, mint 2015-ben, ami azt jelenti, hogy 2016-os volt az eddigi legrosszabb polgárháborús év volt a szíriai gyerekek számára.
- címkék:
- Szíria
- polgárháború
- UNICEF
- Címkefelhõ »
Soha ennyi gyerek nem halt még meg Szíriában
Az UNICEF jelentése szerint a hatéves szíriai polgárháború történetében a tavalyi évben halt meg a legtöbb gyerek. Nagyon sokan az iskolájukban, bombatámadás miatt.
- címkék:
- Szíria
- halál
- polgárháború
- gyerek
- Címkefelhõ »
Szinte nem maradt sértetlen épület a négy évig ostromlott Aleppóban
Több, mint négy évig tartott a Szíria legnépesebb városáért folytatott harc a kormáynerõk és a felkelõk között. A 2012 júliusától 2016 decemberéig tartó csata 31 000 halottat eredményezett, amely a szíriai polgárháború eddigi áldozatainak csaknem tizedét teszi ki, akiknek a többsége polgári áldozat.
- címkék:
- Szíria
- Aleppó
- Aleppo
- Címkefelhõ »
Több tucat szíriai kurd milicistával végeztek az utóbbi egy hétben
A török hadsereg 71 szíriai kurd milicistával végzett az utóbbi egy hétben Észak-Szíriában. Míg az Egyesült Államok szövetségesének tekinti a szíriai kurd fegyvereseket az Iszlám Állammal szemben, Törökország terrorszervezetként tartja nyilván az YPG-t.
Tizenöt embert ölt meg két öngyilkos merénylõ Szíriában
Két öngyilkos merénylõ megölt 15 embert vasárnap Szíria egyik északi, Aleppó nevû tartományában - jelentette az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelõközpontja.
Lelõtte a hadsereg egyik gépét a szíriai ellenzék
A szíriai ellenzék lelõtte a damaszkuszi kormányhadsereg egyik harci gépét, amely török területen zuhant le, a pilóta katapultált - írta vasárnap a Daily Sabah címû isztambuli lap.
- címkék:
- Szíria
- Címkefelhõ »
Nézze meg, mi maradt Palmürából!
Itt az elsõ drónfelvétel a visszafoglalt Palmüráról
Itt az elsõ drónfelvétel a visszafoglalt Palmüráról
- címkék:
- Szíria
- Palmüra
- isis
- Címkefelhõ »
Eredmények nélkül zárult a szíriai béketárgyalások negyedik fordulója
Konkrét eredmények nélkül ért véget pénteken a szíriai politikai rendezést szolgáló genfi béketárgyalások negyedik fordulója, de az általános légkör sokkal derûsebb, mint egy évvel korábban - jelentette ki Naszr al-Hariri, a Rijád támogatását élvezõ Tárgyalási Fõbizottság (HNC) küldöttségének vezetõje Genfben.
- címkék:
- Szíria
- béketárgyalás
- eredménytelen
- Címkefelhõ »
A szíriai kormányerõk visszafoglalták Palmürát
Befejezték a Palmüra visszavételét célzó hadmûveletet a szíriai kormánycsapatok az orosz légierõ támogatása mellett - jelentette csütörtökön Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter Vlagyimir Putyin elnöknek. Errõl Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivõje tájékoztatta a médiát Moszkvában.
- címkék:
- Szíria
- Palmüra
- Címkefelhõ »
Oroszország és Kína megvétózta a Szíria elleni szankciókat
Oroszország és Kína kedden megvétózta az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozattervezetét, amellyel a testület szankciókat akart kiróni Szíriára, amiért Damaszkusz vegyi fegyvereket vetett be a hat éve tartó konfliktusban.
- címkék:
- Kína
- Oroszország
- Szíria
- vétó
- szankciók
- Címkefelhõ »
A kurdokat veszi célba a török hadsereg Szíriában
A korábban az Iszlám Állam terrorszervezet uralta észak-szíriai Báb város felszabadítása után a török hadmûvelet következõ állomása a szíriai kurd Népvédelmi Egységek nevû milícia ellenõrzése alatt álló Manbídzs lesz - jelentette ki Recep Tayyip Erdogan török elnök kedden az isztambuli Atatürk nemzetközi repülõtéren, pakisztáni hivatalos útja elõtt tartott sajtótájékoztatóján.
- címkék:
- Törökország
- Szíria
- kurd
- Címkefelhõ »
Szír pátriárka: A keresztényüldözés felnyithatja az európaiak szemét
A közel-keleti keresztények üldözése talán felnyitja az európaiak szemét, és ráébrednek, hogy ami ott történik, az bármikor megtörténhet Európában is - mondta II. Efrém Ignác szír ortodox pátriárka az M1-en.
- címkék:
- II. Efrém Ignác
- Szíria
- pátriárka
- Címkefelhõ »
Törökország újabb 290 kilométer falat épített a szír határra
Újabb 290 kilométeres szakaszát készítette el Törökország a Szíriával közös határára tervezett, összesen mintegy ezer kilométeres határvédõ betonfalnak. Összesen már a fal több mint fele, 490 kilométer elkészült.
- címkék:
- Törökország
- Szíria
- határvédelem
- Címkefelhõ »
77-re nõtt a szíriai öngyilkos merénylet áldozatainak száma
Irak Szíriában is bombázza az Iszlám Államot
Hajder al-Abadi iraki elnök bejelentette, hogy parancsot adott a légierõnek az Iszlám Állam szíriai állásainak a bombázására a Bagdadban végrehajtott merényletek megtorlásaként.
- címkék:
- Irak
- Szíria
- Iszlám Állam
- Címkefelhõ »
Legalább 35 ember halt meg egy szíriai öngyilkos merényletben
Autóba rejtett pokolgép robbant az észak-szíriai el-Báb város közelében. Az öngyilkos merénylõ legalább 35 embert megölt.
- címkék:
- Szíria
- el-Báb
- öngyilkos merénylet
- Címkefelhõ »
Négyezer orosz csatlakozott a kormányellenes felkelõkhöz Szíriában
Csak Oroszországból már négyezer ember csatlakozott a kormányellenes felkelõkhöz Szíriában - mondta Vlagyimir Putyin orosz elnök.
Több száz holttest több tömegsírban Szíriában
- címkék:
- Szíria
- tömegsír
- Címkefelhõ »
Egymillió fontos kártérítést kapott a brit dzsihádista
Öngyilkos merényletet követett el egy brit dzsihádista a héten egy Moszul közelében lévõ katonai támaszpont ellen. Mint kiderült, arról a férfiról van szó, akinek a brit kormány egymillió fontos kártérítést fizetett, amiért „ártatlanul" ült Guantánamón.
Izrael légicsapást mért Damaszkusznál egy katonai konvojra
Az izraeli légierõ légicsapást mért szerdára virradóra Damaszkusz határánál egy Libanonba tartó katonai konvojra - jelentette arab forrásokra hivatkozva szerda reggel az izraeli média.
- címkék:
- Izrael
- Szíria
- Címkefelhõ »
Legalább tizenöt halottja van a hétfõi bombázásoknak Szíriában
Legalább tizenöt halottja és tizenkét sebesültje van a szíriai fõvárosban, Damaszkuszban, valamint az Iszlám Állam "fõvárosának" számító szíriai Rakka városában végrehajtott hétfõi légicsapásoknak - közölte az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelõ Központja (OSDH).
- címkék:
- Szíria
- légicsapás-sorozat
- Címkefelhõ »
Csapdába esett hatvanezer ember Szíriában
Az ENSZ egyik magas rangú tisztségviselõje felszólította kedden a szíriai polgárháborúban szemben álló feleket, hogy sürgõsen engedjék be a humanitárius segélyszállítmányokat négy ostromlott településre, ahol rövidesen katasztrófahelyzet állhat elõ.
Klórgáz vetthettek be a szíriai kormányerõk Aleppónál
A szíriai kormányerõk vegyi fegyvereket vetettek be a lázadók uralta kelet-aleppói negyedek tavalyi ostroma alatt - állapította meg hétfõn közzétett jelentésében a Human Rights Watch (HRW) nemzetközi jogvédõ csoport.
- címkék:
- Szíria
- Aleppó
- klórgáz
- Címkefelhõ »
Szíriai gyilkosság miatt ítéltek el egy dzsihadistát Belgiumban
Egy Szíriában elkövetett gyilkosság miatt huszonnyolc év börtönbüntetésre ítéltek egy dzsihadistát hétfõn Belgiumban; helyi sajtóhírek szerint ez az elsõ alkalom, hogy visszatérése után olyan bûncselekményért ítélnek el egy külföldi harcost, amelyet a hazájától távol követett el.
- címkék:
- Belgium
- Szíria
- gyilkosság
- Címkefelhõ »
Szem elõl vesztettek 700 dzsihádistát
A marokkói hatóságok szeme elõl eltûnt mintegy hétszáz szélsõséges iszlamista, aki Szíriában és Irakban az Iszlám Állam terrorszervezet harcosai közé lépett, és menekülõben van azóta, hogy a terroristák elleni nemzetközi koalíció fellépett a szervezet ellen.
- címkék:
- Marokkó
- Szíria
- dzsihádista
- Iszlám Állam
- Címkefelhõ »
A szír elnök szerint terroristák vannak a menekültek között
A szíriai konfliktus elõl menekülõ emberek között "terroristák" rejtõznek - jelentette ki Bassár el-Aszad szíriai elnök abban az interjúban, melyet pénteken tett közzé a Yahoo News amerikai hírportál.
- címkék:
- Szíria
- terrorizmus
- menekültek
- kínzás
- Címkefelhõ »
A török felderítés vezette a török katonák ellen az oroszokat
A török felderítés adta meg az oroszoknak azokat a koordinátákat, amelyek alapján véletlenül lelõttek három török katonát Szíriában – közölte pénteken a Kreml szóvivõje.
Többen meghaltak egy homszi pokolgépes támadásban
Többen életüket vesztették és sokan megsérültek egy pokolgépes támadásban csütörtökön, a nyugat-szíriai Homsz egyik forgalmas lakónegyedében - közölte a Szúríja állami televízió.
- címkék:
- Szíria
- Homsz
- merénylet
- Címkefelhõ »
Felkelõk vették tûz alá a vörösfélhold központját Aleppóban
- címkék:
- Szíria
- Aleppo
- Címkefelhõ »
Washington szerint légicsapásban megölték az al-Kaida egyik régi vezetõjét
Az amerikai védelmi minisztérium bejelentette szerdán, hogy egy február 4-i szíriai légicsapásban megölték Abu Hani al-Maszrit, az al-Kaida egyik veterán parancsnokát, aki még a 80-as években csatlakozott a terrorszervezethez.
- címkék:
- Szíria
- al-Kaida
- Címkefelhõ »
Trump felhívta Erdogant Szíria miatt
Legalább kéttucatnyian meghaltak az idlíbi bombázásokban
- címkék:
- Szíria
- bombázás
- légitámadás
- Címkefelhõ »
Tömeges akasztások voltak egy szíriai katonai börtönben
A szíriai kormány foglyok ezreit végezte ki tömeges akasztásokkal, és módszeresen megkínoztatta foglyait egy Damaszkusz-közeli katonai börtönben – állítja kedden közzétett jelentésében az Amnesty International.
- címkék:
- Szíria
- Címkefelhõ »
3,5 milliárdos ENSZ-segélyterv szíriai menekülteknek
- címkék:
- Törökország
- Szíria
- migráns
- ENSZ
- Címkefelhõ »
Bezárult az ostromgyûrû el-Báb körül
Bezárult az ostromgyûrû hétfõn az Iszlám Állam második legfontosabb szíriai erõdítménye, el-Báb körül – közölte egy emigráns szervezet.
- címkék:
- Szíria
- el-Báb
- Iszlám Állam
- Címkefelhõ »
Összeült a szíriai tûzszünetet ellenõrzõ mûveleti csoport
Megkezdõdött hétfõn Asztanában az orosz, iráni, török és ENSZ-szakértõkbõl álló, a szíriai tûzszünet ellenõrzését végzõ mûveleti csoport elsõ ülése - közölte a kazah külügyminisztérium. Jordániai szakértõk késõbb csatlakoznak a csoport munkájához.
- címkék:
- Szíria
- Kazahsztán
- Asztana
- Címkefelhõ »
Az Iszlám Állam harcosaival végzett a török hadsereg
Több tucat dzsihadistával - az Iszlám Állam terrorszervezet tagjaival - végzett egy nap alatt a török hadsereg. A légierõ gépei 56 épületet és három parancsnoki központot romboltak le.
- címkék:
- Törökország
- Szíria
- Iszlám Állam
- Címkefelhõ »
Aknagránátok csapódtak be a szíriai orosz követség közelében
Aknagránátok csapódtak be a damaszkuszi orosz nagykövetség közelében az elmúlt két napban, de nem sérült meg senki a támadásokban - közölte az orosz külügyminisztérium pénteken.
- címkék:
- Szíria
- Címkefelhõ »
Rakkában nincs vízellátás a légicsapások miatt
A Washington vezette nemzetközi katonai szövetség légicsapásai lerombolták az Iszlám Állam „fõvárosát", Rakkát ellátó vízvezetéket, így az észak-szíriai városban nincs vízszolgáltatás.
- címkék:
- Szíria
- Rakka
- Iszlám Állam
- Címkefelhõ »
Az ENSZ újra élelmiszersegély-csomagokat dob le Deir-ez-Zórban
Az ENSZ újra élelmiszersegély-csomagokat dob le repülõgépekrõl Szíriában, az Iszlám Állam terrorszervezet által ostrom alatt tartott Deir-ez-Zór városban rekedt mintegy 93 500 ember megsegítésére.
3,3 milliárd dollárt kér az UNICEF
2017-ben 3,3 milliárd dollárra van szüksége az ENSZ gyermekvédelmi szervezetének, az UNICEF-nek.
Moszkva egyszerre hat stratégiai bombázót vetett be Szíriában
Hat Tu-22M3-as orosz hadászati bombázó mért csapásokat az Iszlám Állam terrorszervezet szíriai állásaira Deir-ez-Zór tartományban – közölte hétfõn az orosz védelmi minisztérium.
- címkék:
- Oroszország
- Szíria
- Iszlám Állam
- Címkefelhõ »
Alkotmánytervezetet készít a szíriai ellenzék
A szíriai ellenzék elkészíti saját alkotmánytervezetét, amely kidolgozásakor minden hasznos észrevételt figyelembe fog venni, és az alaptörvény végleges változata a szíriai nép érdekeit fogja szolgálni - közölte Kadri Dzsamil, a szíriai ellenzék úgynevezett "moszkvai csoportjának" szóvivõje, akit orosz hírügynökségek idéztek.
- címkék:
- Szíria
- alkotmány
- ellenzék
- Címkefelhõ »
Mustárgázt találtak Moszulban
Mustárgázt találtak az iraki Moszulban az orosz gyártású rakétákat tartalmazó egyik raktárban - közölte szombaton Haider Fadil, az iraki különleges erõk dandártábornoka.
- címkék:
- Irak
- Moszul
- Szíria
- Címkefelhõ »
A szír kormány visszadobta Moszkva alkotmányjavaslatát
A damaszkuszi vezetés elutasította az orosz szakértõk által készített, 85 pontból álló szíriai alkotmánytervezet egyes rendelkezéseit - jelentette pénteken az al-Hajat pánarab hírlap, amely szerint Bassár el-Aszad szíriai elnök kormánya észrevételeit és módosítási javaslatait a dokumentum szövegéhez átadta Moszkvának.
- címkék:
- Szíria
- Címkefelhõ »
Szíriai ellenzékiek nem mennek Moszkvába tárgyalni
Két befolyásos szíriai ellenzéki ernyõszervezet is visszautasította csütörtökön Szergej Lavrov orosz külügyminiszter moszkvai találkozóra szóló meghívását.
- címkék:
- Lavrov
- Szíria
- meghívás
- visszautasítás
- Címkefelhõ »
Izrael befogad száz árván maradt gyermeket Szíriából
Arije Deri belügyminiszter jóváhagyta száz 12-14 éves szíriai gyermek letelepedési engedélyét Izraelben. A gyerekek eleinte ideiglenes, majd négy év elteltével állandó letelepedési joghoz jutnak.
- címkék:
- Izrael
- Szíria
- árva gyerekek
- Címkefelhõ »
Elítéltek egy osztrák fiatalt, mert Szíriában akart harcolni
Három év letöltendõ börtönbüntetésre ítéltek hétfõn Bécsben egy 23 éves férfit, aki a vád szerint terrorista egyesülésben vett részt és Szíriában akart harcolni.
- címkék:
- Bécs
- Szíria
- terrorizmus
- Iszlám Állam
- Címkefelhõ »
A szíriai hadsereg visszafoglalt egy Aleppó melletti települést
A hadsereg és a damaszkuszi kormánnyal szövetséges erõk visszafoglaltak egy települést az Iszlám Állam dzsihádista szervezettõl az észak-szíriai Aleppótól keletre - közölte az állami sajtó vasárnap.
- címkék:
- Szíria
- Aleppó
- Iszlám Állam
- Címkefelhõ »
Különleges alakulatot küld Dánia az Iszlám Állam ellen
Dánia egy nagyjából 60 fõs különleges alakulatot küld Szíriába az Iszlám Állam nevû dzsihadista szervezet elleni harchoz – jelentette be pénteken a kormány.
Szíriai helyzet: Ankara nem ragaszkodna tovább Aszad távozásához
- címkék:
- Bassár el-Aszad
- Törökország
- Szíria
- Címkefelhõ »
Az EU képviselõje is ott lesz a szíriai béketárgyalásokon
Az Európai Unió hivatalos küldöttséggel képviselteti magát az Asztanában tartandó szíriai béketárgyalásokon - jelentette be Nabila Massrali, az Európai Bizottság kül- és biztonságpolitikai szóvivõje pénteki brüsszeli sajtótájékoztatóján.
- címkék:
- Szíria
- béketárgyalás
- Címkefelhõ »
Az Iszlám Állam 12 fogollyal végzett Palmürában
- címkék:
- Szíria
- Palmüra
- Iszlám Állam
- Címkefelhõ »
Moszkva meghívta Washingtont a szíriai béketárgyalásra
Oroszország meghívta az Egyesült Államokat a kazah fõvárosban rendezendõ szíriai béketárgyalásokra Irán ellenkezése ellenére. Moszkva reméli, hogy Donald Trump adminisztrációja elfogadja majd a meghívást.
Harcok akadályozzák a damaszkuszi vízellátás helyreállítását
Ismét harcok dúltak vasárnap a Damaszkusz közeli Barada-völgyben a szíriai kormányerõk és a felkelõk között. Így továbbra is kétséges, hogy sikerül-e helyreállítani a fõváros vízellátását, amely még december 22-én szakadt meg.
- címkék:
- Szíria
- Damaszkusz
- vízbázis
- Címkefelhõ »
Iraki katonák felszabadították a moszuli egyetemet
- címkék:
- Szíria
- Címkefelhõ »
Az Iszlám Állam jelentõs támadást indított
- címkék:
- Szíria
- Iszlám Állam
- Címkefelhõ »
Újra lesz ivóvíz Damaszkuszban
Szíriai kormányerõk pénteken elfoglalták a Barada-völgyben fekvõ Ajn al-Fidzsa települést, amelynek közelében található egy azonos nevû forrás, Damaszkusz legnagyobb ivóvízbázisa - közölte a kormányhoz közel álló al-Majadín tévécsatorna.
- címkék:
- Szíria
- Damaszkusz
- Címkefelhõ »
Az USA szír katonákat szankcionált vegyi fegyver bevetése miatt
Az Egyesült Államok további szíriai személyek és intézmények ellen hozott büntetõintézkedéseket, most elõször vegyi fegyver használata miatt - jelentette be csütörtökön a Fehér Ház.
Szíriai börtönben halt meg a náci háborús bûnös
A Magyarországon született Alois Brunner Adolf Eichmann egyik legközelebbi munkatársa volt, közel 130 ezer ember haláláért volt felelõs. A háború után Szíriába menekült, ahol a rezsim megvédte, sõt, kiképzõként dolgozott. Azt viszont évtizedek óta nem lehetett tudni, mi történt vele késõbb. Most kiderült: börtönben halt meg.
- címkék:
- Alois Brunner
- Szíria
- háborús bûnös
- náci
- Címkefelhõ »
Felrobbantotta az Iszlám Állam az INA szíriai lelõhelyét
Felrobbantotta az Iszlám Állam terrorszervezet az INA szíriai lelõhelyeit, ahol - állításuk szerint - naponta 3 millió köbméter gázt termeltek ki.
- címkék:
- Szíria
- INA
- Iszlám Állam
- Címkefelhõ »
A szíriai elnök bármirõl hajlandó tárgyalni
- címkék:
- Bassár el-Aszad
- Szíria
- Címkefelhõ »
Aszad szerint a szír kormány a gyõzelem útjára lépett a lázadók ellen
Aleppó elfoglalása "kritikus pillanat", a damaszkuszi rezsim a gyõzelem útjára lépett - mondta vasárnap francia médiumoknak adott interjúban Bassár el-Aszad szíriai elnök.
- címkék:
- Bassár el-Aszad
- Szíria
- Címkefelhõ »
Majdnem ezer embercsempészt fogtak el tavaly Németországban
Több mint 900 embercsempészt vettek õrizetbe tavaly a német hatóságok - jelentette vasárnap a Welt am Sonntag címû német lap a belügyminisztérium kimutatására hivatkozva.
Üzemanyag-szállítót robbantottak fel egy szíriai városban
Legalább 43-an meghaltak, amikor egy üzemanyag-szállító teherautó felrobbant szombaton egy lázadók kezén lévõ észak-szíriai városban, az áldozatok többsége civil – közölte az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelõközpontja (OSDH) aktivistahálózat.
- címkék:
- Szíria
- autóbomba
- Iszlám Állam
- Címkefelhõ »
Török miniszter: Washington szíriai stratégiai hibájának árát Ankara fizeti meg
Az Egyesült Államok stratégiai hibát követett el Szíriában azzal, hogy a Népvédelmi Egységek (YPG) kurd milíciát választotta szövetségesének az Iszlám Állam (IÁ) elleni harcban, aminek Törökország és a régió fizeti meg az árát - jelentette ki Fikri Isik török védelmi miniszter a Habertürk török hírtelevíziónak adott pénteki interjújában.
- címkék:
- USA
- Törökország
- Szíria
- Iszlám Állam
- Címkefelhõ »
Autóba rejtett pokolgép robbant Szíriában
Legalább tízen meghaltak csütörtökön, miután autóba rejtett pokolgép robbant a nyugat-szíriai Latakia tartomány Dzseble városának stadionja mellett - közölték szíriai hírforrások.
- címkék:
- Szíria
- robbantás
- Pokolgép
- Címkefelhõ »
Szíriában újra bombáztak a kormányerõk
Szíriai harci repülõgépek ismét légicsapásokat intéztek vasárnap a felkelõk uralta Barada-völgyben levõ célpontok ellen Damaszkusztól északnyugatra - közölte az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelõközpontja, az OSDH.
- címkék:
- Szíria
- Címkefelhõ »
Magyarországon építi újra mûhelyét a szír csokigyáros
Bassam Ghraoui már 2015 óta Magyarországon él. Idén nyitja a csokigyárát Hatvanban.
- címkék:
- Hatvan
- Szíria
- csokoládé
- Címkefelhõ »
Alekszandrov-kórus: hogyan tovább a tragédia után?
December 25-én zuhant a Fekete-tengerbe egy Szíria felé tartó orosz katonai repülõgép, a katasztrófa legvalószínûbb oka jelenleg az, hogy a pilóták egy nem túl ritka mûszaki hibára rosszul reagáltak. A fedélzeten volt az orosz hadsereg világhírû kórusa, az Alekszandrov-kórus 64 tagja és karmestere is. A latakiai légi támaszponton adtak volna újévi koncertet a katonáknak. A repülõgép-szerencsétlenséget az utasok közül senki nem élte túl, Oroszországban nemzeti gyásznapot hirdettek. Az Alekszandrov-kórus a világ egyik leghíresebb kórusa, így a katasztrófa után az egyik elsõ kérdés az volt: mi lesz most velük?
Máris megsértették a szíriai tûzszünetet
Szíriában pénteken nulla órakor hatályba lépett az egész országra kiterjedõ tûzszünet, de a hírek szerint kevesebb mint két órával késõbb máris mindkét oldal megsértette a fegyvernyugvásról szóló megállapodást.
Erdogan: A NATO magára hagyta Törökországot az Iszlám Állam elleni harcban
A NATO magára hagyta Törökországot Észak-Szíriában az Iszlám Állam terrorszervezet ellen vívott harcban - jelentette ki Recep Tayyip Erdogan török elnök csütörtökön egy ankarai díjátadón.
Megállapodás született a szíriai tûzszünetrõl
Megállapodás született a szíriai általános tûzszünetrõl a szíriai kormány és a felkelõk között – jelentette be Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtökön Moszkvában.
- címkék:
- Szíria
- tûzszünet
- Címkefelhõ »
Közel a tartós tûzszünet Szíriában
Szíriában közel a tartós tûzszünet és a politikai megoldás - mondta Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter szerdán Ankarában.
- címkék:
- Szíria
- tûzszünet
- Címkefelhõ »
Megállapodtak a szíriai tûzszünetrõl
A Szíria északi részére benyomuló Törökország és a Bassár el-Aszad elnököt fegyveresen is támogató Oroszország megállapodott az egész Szíriára kiterjedõ tûzszünet feltételeirõl - jelentette szerdán meg nem nevezett forrásokra hivatkozva az Anadolu török állami hírügynökség.
- címkék:
- Szíria
- tûzszünet
- Címkefelhõ »
Ivóvízellátás nélkül maradt Damaszkusz
- címkék:
- Szíria
- Damaszkusz
- Címkefelhõ »
Lezuhant egy orosz katonai utasszállító
Az orosz védelmi minisztérium repülõgépe Szocsiból Szíriába indult, és nem sokkal a felszállás után eltûnt a radarokról. Az elsõ hírek szerint a gép mûszaki hiba vagy a pilóta hibája miatt a Fekete-tengerbe zuhant. Az orosz elnök nemzeti gyásznapot hirdetett.
Aleppóba vezényeltek egy orosz katonai zászlóaljat
- címkék:
- Oroszország
- Szíria
- Aleppó
- Címkefelhõ »
Újabb török légitámadás érte Báb városát
Újabb török légitámadás érte az Iszlám Állam kezén lévõ észak-szíriai Báb városát, ebben 16 civil halt meg.
Az Iszlám Állam két török katona élve elégetésérõl tett közzé videót
Valószínûleg két novemberben eltûnt török katona látható az Iszlám Állam propagandavideóján. A felvételen az látható, hogy lassan élve elégetnek két török katonai egyenruhás embert.
- címkék:
- Szíria
- Iszlám Állam
- Címkefelhõ »
A szíriai hadsereg teljes ellenõrzése alá vonta Aleppót
- címkék:
- Szíria
- Aleppó
- Címkefelhõ »
Tehenek Budapest utcáin és egy ölelés Csubakkától Vilmos hercegnek az év sajtófotóin - Április
Áprilisban volt párnacsata a Hõsök terén, tejtermelõk teheneket tereltek Budapest utcáin, Angela Merkel és Barack Obama bepillantottak a virtuális valóságba. Nézze meg, és kövesse az év sajtófotóiból készült válogatássorozatunkat!
- címkék:
- Szíria
- tejtermelõk
- Star Wars
- párnacsata
- ISS
- TEK
- Címkefelhõ »
Egy következõ Aleppó miatt aggódik az ENSZ szíriai különmegbízottja
A harcok Szíria-szerte történõ beszüntetése létfontosságú lenne ahhoz, hogy elkerülhetõ legyen egy Aleppó ostromához hasonló következõ gyilkos csata - jelentette ki csütörtökön Staffan de Mistura, az ENSZ szíriai különmegbízottja.
- címkék:
- Szíria
- Aleppo
- Címkefelhõ »
ENSZ-bizottság vizsgálja a szíriai háborús bûnöket
ENSZ-különbizottság fogja vizsgálni a háborús bûnöket Szíriában. A bizottság létrehozásáról szóló határozat ellen szavazott mások mellett Szíria, Oroszország, Irán és Kína.
- címkék:
- Szíria
- ENSZ
- Címkefelhõ »
Az ENSZ szerint rejtély, ki támadta meg a szíriai segélykonvojt
Az ENSZ-fõtitkár által felállított vizsgálóbizottság nem tudta megállapítani, hogy kik hajtották végre szeptember 19-én az ENSZ-konvoj elleni légicsapást Szíriában, amelyben 18-an haltak meg.
- címkék:
- Szíria
- ENSZ
- Címkefelhõ »
Folytatják a civilek kimenekítését Aleppóból
Egynapos szünet után szerdán folytatódott a polgári személyek kimenekítése az észak-szíriai Aleppóból - közölte egy ENSZ-hivatalnok.
- címkék:
- Szíria
- Aleppó
- evakuálás
- Címkefelhõ »
Ezreket evakuáltak Aleppóból
Hétfõn újrakezdõdött az emberek evakuálása Aleppó keleti felébõl és ostrom alatt álló két síita faluból. Az autóbuszkonvojokkal több ezer ember távozott.
Folytatódik Aleppó evakuálása
Néhány órás fennakadás után folytatódott hétfõre virradóra Aleppó keleti városnegyedeinek evakuálása.
- címkék:
- Szíria
- Aleppó
- Címkefelhõ »
Megint elakadt a kimenekítés Aleppóból
Újraindult vasárnap, de azután elakadt a felkelõk és családjaik kiköltöztetése Aleppó keleti negyedébõl, holott szombaton sikerült megállapodniuk a lázadóknak a kormányt támogató erõkkel az evakuálásról. Az elakadás oka feltehetõen az, hogy támadás ért az evakuáláshoz küldött öt vagy hat, még utasok nélküli autóbuszt.
- címkék:
- Szíria
- Aleppó
- evakuálás
- Címkefelhõ »
Oroszország nem akar ENSZ-megfigyelõket Aleppóba
Oroszország az ENSZ Biztonsági Tanácsának állandó tagjaként meg fogja vétózni azt a Franciaország által benyújtott határozattervezetet, amelynek értelmében nemzetközi megfigyelõket küldenének a kelet-aleppói evakuálások felügyeletére és a városrészben maradt civilek védelmének biztosítására - közölte vasárnap Vitalij Csurkin orosz ENSZ-nagykövet.
- címkék:
- Oroszország
- Szíria
- Aleppó
- ENSZ
- Címkefelhõ »
Aleppó bombázása ellen tüntetnek Törökországban
Törökországban a muzulmánok kivonultatk Isztambul és Ankara utcáira tüntetni, az Aleppóban zajló bombázások miatt, és azért, hogy imádkozzanak az áldozatokért. Mindeközben leállították az emberek evakuálását Aleppóban. Az AFP hírügynökség egy szíriai biztonsági forrásra hivatkozva azt jelentette, hogy a kormányerõk állították le az evakuálást, mert "egyes fegyveresek nem tartották tiszteletben a kiürítésrõl szóló megállapodást".
- címkék:
- Törökország
- Szíria
- Aleppó
- tüntetés
- Címkefelhõ »
Gyerek volt az öngyilkos merénylõ Damaszkuszban
- címkék:
- Szíria
- öngyilkos merénylet
- Címkefelhõ »
Csak Moszkva szerint fejezõdött be Aleppó kiürítése
Az orosz hadügyminisztérium szerint sikeresen befejezõdött Aleppó keleti felének evakuálása. A szír katonaság, a felkelõk és civil szervezetek szerint félbeszakadt, valüszínûleg még ezrek várják, hogy elhagyhassák a várost.
- címkék:
- Szíria
- Aleppó
- Címkefelhõ »