színész
címke rss- Legfrissebb
- Legrégebbi
Sztárcsaládok a filmvásznon
Hollywood az elmúlt évtizedekben jó néhány színészcsaládot kitermelt már magából, így hát gyakran megesik, hogy a színészdinasztiák egy-egy tagja egyszerre tűnik fel ugyabban a filmben. Sőt az az eset sem ritka, hogy a családtagokat a filmvásznon, szerepük szerint is rokoni szálak fűzik össze. Az alábbiakban ezekből az esetekből válogattunk.
Gyász! Elhunyt Versényi László, a Nemzeti Színház örökös tagja
84 éves korában hunyt el Versényi László. A hírt a szinkron szakma Facebook-oldalán tette közzé.
Régi-új nő tűnik fel Bereczki Zoltán mellett
Előkerült egy nő Bereczki Zoltán múltjából, és hamarosan együtt állnak színpadra. Az énekes elárulta, a kilencvenes években gyakran „kerülgették" egymást Váczi Eszterrel, hiszen mindketten aktív szereplői voltak a hazai klubéletnek.
Rettentően megöregedett a Doktor House sztárja, Hugh Laurie
A világ egyik legmorcosabb orvosaként ismerhettük meg, és bár eddig sármosságáról volt híres, a legújabb fotóin inkább a ráncai szúrtak szemet.
- címkék:
- Hugh Laurie
- London
- Doktor House
- fotó
- színész
- Címkefelhő »
Mégsem lesz világhírű színész Krasznai Tünde
Ahogy a Life.hu is beszámolt róla, Krasznai Tünde egy amatőr társulatnál tanulta a színészmesterséget, hogy tavasszal már Brigitte Bardot bőrébe bújhasson. Úgy látszik, mindez meghiúsult, mert Tünde rájött: neki az éneklés az élete.
- címkék:
- Krasznai Tünde
- zene
- színész
- Címkefelhő »
Boldog születésnapot, Kern András: 68 évvel ezelőtt született a színész
A Kossuth - és Jászai Mari-díjas magyar színművész, rendező, író, énekes, humorista, érdemes és kiváló művész 68 évvel ezelőtt született meg Budapesten.
- címkék:
- Kern András
- születésnap
- színész
- Címkefelhő »
Kit Harington elárulta, mi lesz Havas John sorsa
A Trónok harca-rajongók már tűkön ülnek, hogy vajon mi lesz egyik kedvenc karakterük sorsa. Havas Jon meghalt, vagy sem? Most kiderült!
Csonka András karácsony után összeköltözött a barátnőjével
A Life.hu sztárszerzője és Ács Kató lassan harminc éve ismerik egymást. Az első találkozásuk egy balatoni nyaralás során történt, ahol rögtön tudták, hogy életük végéig barátok lesznek.
Beengedik a díjátadókra, mert hasonlít Bradley Cooperre
A férfi szinte kiköpött mása a világsztárnak, és ezt ki is használja. Fotózkodik a rajongókkal, és többen össze is keverték már a színésszel vörös szőnyeges eseményeken.
Galkó Balázs újra kórházban van
Galkó Balázs december végén közösségi oldalán tudatta ismerőseivel, hogy önként vonult be az Országos Onkológiai Intézetbe. A színésznél gégerákot diagnosztizáltak. Pár nappal később Galkó bizakodó sorokat írt, tudatta mindenkivel: hisz a gyógyulásában. A beteg színész most azonban újra kórházba került.
- címkék:
- Galkó Balázs
- színész
- Címkefelhő »
5 milliárd forintért kelt el Robin Williams meseszép villája
Az elhunyt komikus Napa völgyi otthonát egy francia házaspár vásárolta meg, akik a közelben lévő híres borvidékek miatt nem tudtak nemet mondani az ingatlanra.
- címkék:
- Robin Williams
- ingatlan
- milliárd
- ház
- színész
- Címkefelhő »
Kiderült, mikor jön hozzánk Ryan Gosling és Harrison Ford
Az Alcon Entertainment közleményben tudatta a világgal, hogy júliusban állnak neki a Szárnyas fejvadász 2 forgatásának. Tehát júliustól esély van rá, hogy akár az utcán is összefussunk Hollywood két legdögösebb sztárjával.
A sztárság ára: Milliárdokat ér Sofía Vergara arca
A gyönyörű színésznő személyével reklámozta termékeit egy szépségipari cég. A gond ezzel az volt, hogy erről az érintetett nem kérdezték meg.
- címkék:
- Sofía Vergara
- per
- arc
- fotó
- színész
- kozmetika
- Címkefelhő »
Matthew Perry életéből kiesett három év - Sokáig drogozott a sztár!
A színész meghökkentő nyilatkozatot adott a BBC egyik rádióadásában. Elmondása szerint vannak dolgok, melyekre egyáltalán nem emlékszik az elmúlt évekből.
- címkék:
- Matthew Perry
- drog
- elvonókúra
- színész
- Címkefelhő »
Jeff Bridges bátran mutatkozik fürdőnadrágban
Az Oscar-díjas színészt a tengerparton fotózták le, miközben feleségével együtt sziesztázott. A 66 éves Jeff még most is jól tartja magát.
- címkék:
- Jeff Bridges
- színész
- fürdőnadrág
- Címkefelhő »
Így tette túl magát a négy évvel ezelőtt váláson Katie Holmes
A színésznőt anno nagyon megviselte Tom Cruise-zal való válása. Mára már túltette magát a szakításon, és a hírek szerint újra randizik.
- címkék:
- Tom Cruise
- Katie Holmes
- munka
- válás
- színész
- Címkefelhő »
Vele randizik hetek óta Katie Holmes - Fotó!
A színésznő a hírek szerint eddig Jamie Foxxal találkozgatott, azonban valami rosszul sülhetett el, mert már egy új férfi oldalán keresi a boldogságot.
Itt a nap képe: A Jóbarátok és az Agymenők csapa együtt pózol
A színészek a National TV Awards díjátadón futottak össze, ahol persze nem maradhatott el a közös csoportkép. Egyszerűen imádjuk!
Rajongók, figyelem! Sarah Jessica Parker újra New York-i szingli lesz
A színésznő legújabb filmjében egészen Toszkánáig utazik, hogy megtalálja a boldogságot. Mindannyiunk kedvenc stílusikonja egy igazán romantikus produkcióval tér vissza a mozivászonra.
Barátnőjével perecezett az osztrákoknál Schwarzenegger
Arnold Schwarzenegger vakációzni vitte barátnőjét, Heather Milligant szülőhazájába, Ausztriába.
Rékasi Károly: „Nem tudom tisztességgel ellátni a munkámat”
Már hét hónapja annak, hogy a színész motorbalesetet szenvedett, de még mindig nem gyógyult meg teljesen - ami nagyon zavarja őt.
Már nyolc éve, hogy nincs köztünk Heath Ledger
Már nyolc éve annak, hogy holtan találták meg New York-i lakásában a híres színészt.
- címkék:
- Heath Ledger
- Joker
- színész
- halál
- élet
- emlék
- Címkefelhő »
Peter Dinklage olyat tett, amit a sztárok nem szoktak - Fotó!
A színészről egy rajongó készített felvételt pár nappal ezelőtt: Peter Dinklage épp a New York-i metrón ül és nyomkodja a telefonját.
- címkék:
- Peter Dinklage
- New York
- metró
- fotó
- színész
- Címkefelhő »
Eszenyi Enikő: "Gyengédséggel és humorral könnyen le lehet venni a lábamról"
A Vígszínház igazgatója egy interjúban árulta el, mivel lehet őt levenni a lábáról.
Teljesen elolvadtunk Chris Hemsworth bicepsze láttán - Micsoda pasi!
A sármos színész leruccant a barátiaval egy kis iszogatásra a tengerpartra, ahol megmutatta dögös felsőtestét a rajongóknak. Lettünk volna az ott strandolók helyében!
- címkék:
- Chris Hemsworth
- edzés
- fotó
- izom
- színész
- Címkefelhő »
Alig ismertük fel a nagypapakülsejű Bruce Willist - Kislányaival pózol!
A sármos színészt felesége fotózta le gyermekeikkel egy színházi előadás után. A sztár a képeken úgy fest, mintha az unokáit tartaná az ölében.
- címkék:
- Bruce Willis
- színész
- színház
- család
- fotó
- kislány
- Címkefelhő »
Megdöbbentő! Pasikkal smárolt Christian Bale
A színész a vasárnapi Critics' Choice Awardson nyert a legjobb vígjátékszínész kategóriában. A nagy öröm közepette több férfi is lekapta őt, melyről fotók is készültek.
- címkék:
- Christian Bale
- rendező
- fotó
- csók
- színész
- Címkefelhő »
DiCaprio szívesen eljátszaná az orosz elnököt, Vlagyimir Putyint
A színész egy német lapnak nyilatkozta pár nappal ezelőtt, hogy szívesen játszana el több történelmi szereplőt, vagy jelenkori politikust.
Tordy Géza: "Csak múltam van, nincs jelenem, sem jövőm"
Borús interjút adott a nemzet színésze: saját bevallása szerint már nem találják meg őt a szerepek, és bár korábban is zárkózott volt, idősebb korára még inkább megkeseredett.
A világ legsikeresebb asszonyai: Yao Chen
Hogy mi kell ahhoz, hogy egy nő sikeresnek, befolyásosnak mondhassa magát, és hogy a világ is ezt gondolja róla? Sorozatunk következő szereplője amellett, hogy Kína egyik legfelkapottabb színésznője, több mint 77 millió internetes követővel büszkélkedhet, sőt,ő az ENSZ Menekültügyi Főbiztosának első kínai, jótékonysági nagykövete.
Csonka András: Anyu, ugye hallasz? Kéne egy jó színdarab!
Ez Csonka András hétfői blogja a Life.hu-n.
Kiderült: ezért volt Hugh Jackman Budapesten
A világsztár a Budai Várral a háttérben szelfizett még tegnap. Sok hír felröppent arról, hogy mit keres a fővárosban. A jelek szerint egy reklámot forgatott nálunk.
Harrison Ford teljesen el van ájulva a Saul fiától
Nemes Jeles László munkásságát több színész és rendező is elismerő szavakkal illette a közelmúltban, egyikük azonban személyesen kereste fel a magyar csapatot, hogy dicséretek tömkelegével árassza el őket.
Lemmy, Bowie, Rickman? Íme, az utolsó fotók, amik sztárokról készültek a haláluk előtt
Sajnos az utóbbi időben számtalan híres művészt veszítettünk el, akik fájóan fiatalon, vagy hosszú betegség után hagytak itt minket. Bár emlékük örökké él bennünk, néhány felvétel azért maradt az utókor számára az utolsó napjaikról.
Ki ez a pasi? Nagyon kigyúrta magát John Krasinski
John Krasinski nem tartozott a különösebben szexi hollywoodi pasik közé - eddig. Új filmje kedvéért azonban igencsak megváltozott a sztár külseje. Nekünk nagyon bejön!
- címkék:
- John Krasinski
- film
- színész
- Címkefelhő »
Ő lenne az új áldozat? Íme, Leonardo DiCaprio friss hódítása
Épphogy szingli lett, máris új hölgy oldalán látni a hét elején Golden Globe-díjjal jutalmazott színészt. Ezúttal is kíváncsian várjuk a folytatást!
- címkék:
- Leonardo DiCaprio
- barátnő
- színész
- Címkefelhő »
Virágcsokrok a 9 és 3/4. vágánynál - Rajongók emlékeztek Alan Rickmanre
A 69 éves korában elhunyt sztár emlékére a híres King’s Cross helyszínét ellepték a Harry Potter fanok emléktárgyai. A fotó igazán szívszorító.
- címkék:
- Alan Rickman
- film
- Harry Potter
- emlék
- színész
- Címkefelhő »
Damu Roland segélyt kapott
A Színházi Dolgozók Szakszervezetétől kért támogatást a színész, amit meg is kapott.
A Harry Potter sztárjai így gyászolják Alan Rickmant
A Piton professzorként híressé vált színész halála az egész világot lesújtotta. Kollégái és barátai mind kifejezték fájdalmukat és tiszteletüket a közösségi oldalakon.
Alan Rickmanre emlékezünk - 3 film, amit imádtunk tőle!
A nagyszerű színész a mai napon, 69 éves korában hunyt el családja körében. Igazi színészlegenda volt, akit most egész Hollywood gyászol. Összeszedtünk három olyan produkciót, melyek pályája során a legnagyobb alakítások voltak.
Leonardo DiCaprio kifejtette, mi a véleménye a gyerekvállalásról
Miközben az egész világ (és valószínűleg maga a színész is) arra vár, hogy Leo végre megkapja azt a bizonyos Oscar-díját, addig a Rolling Stone magazin olyan nagy kérdésekről faggatta a sztárt, mint a megállapodás és a gyerekkérdés.
Magyar siker! Oscar-díjra jelölték a Saul fiát
Magyar idő szerint csütörtökön délután fél háromkor kezdték el bejelenteni a 2016-os Oscar-jelöléseket. Nemes Jeles László filmje az élmezőnyben!
Elhunyt a Harry Potter sztárja, Alan Rickman
Elképesztő tragédia rázta meg a világot a mai napon. 69 éves korában elhunyt a nagyszerű Golden Globe-díjas brit színész, akit a legtöbben Piton professzorként ismerhettek meg.
Micsoda hír! Újra összeállnak a Jóbarátok szereplői!
Kétórás, különleges műsorra áll össze a hat jóbarát. Erre nem volt példa a kultsorozat vége óta.
Elhunyt a Szellemirtók sztárja, David Margulies
78 éves korában meghalt az 1984-es klasszikus mozifilm főszereplője.
Ma 50 éves Patrick Dempseyt - Ünnepeljünk szexi fotókkal!
A színész január 13-án ünnepli a születésnapját, ami mellett nem mehettünk el szó nélkül. Dempsey jelenleg Hollywood egyik ügyeletes szívtiprója, aki a kor előrehaladtával csak egyre jóképűbb lett.
Itt a nap híre: Steven Seagal szerb állampolgár lett
A színész az orosz RT hírei szerint a napokban szerb állampolgár lett. Aleksandar Vucic miniszterelnök saját maga írta alá az ehhez szükséges dokumentumokat.
Meghalt a Disney Channel sztárja, Michael Galeota
A 31 színész a csatorna Jersey című sorozatában játszott korábban, más szériák mellett.
Egy képen a Szex és New York két jó pasija - Nézd meg, hogy megváltoztak!
Igencsak eljárt az idő Mr. Big és Aiden Shaw felett. Te felismered még a népszerű csajsorozat egykor jóképű sztárjait?
Eddie Redmayne apa lesz! Megerősítette a hírt a népszerű brit színész is
Eddie Redmayne várandós feleségével vonult fel a 73. Golden Globe-gála vörös szőnyegén, ahol egy nagyon kedves ajándékkal köszöntötték a leendő apukát.
Meghalt a Golden Globe-díjas színész, Pat Harrington Jr.
86 éves korában elhunyt Pat Harrington Jr., akit számos sorozatban láthattak a nézők, Golden Globe-ot és Emmy-díjat is kapott.
Vin Diesel megható dallal emlékezett meg barátjáról, Paul Walkerről
A színész a 42. People’s Choice-gálán mondott beszédet, és sokáig nem is említette elhunyt barátját, majd egyre jobban elérzékenyült, és Wiz Khalifa See You Again című számából énekelt el pár sort Paul Walker emlékére.
Ősz haj és nagy szakáll: így néz ki most a Vad angyal szívtiprója, Facundo Arana
Ugye, emlékeztek még Facundo Aranára, aki többek között Natalia Oreiro partnerét is alakította a Vad angyal című sorozatban? Nézd meg, milyen sokat változott!
Galkó Balázs már hisz a gyógyulásában
A rákbetegséggel küzdő színész az onkológiáról küldött üzenetet.
Botrány! Közutálat tárgyává vált Mel Gibson?
Igazi kommentháború tört ki a népszerű színész ellen, méghozzá azért, mert beválasztották a 2016-os Golden Globe-gála díjátadói közé. Több színész, és néző is kiakadt a hír hallatán.
Felismerhetetlen lett a Szex és New York sztárja - Cynthia Nixon nagyon megöregedett!
A világhírű sorozat dögös Mirandájára ma már alig lehet ráismerni. Cynthia Nixon arcán nagyon erősen nyomott hagyott az idő.
Íme az 5 legmegdöbbentőbb haláleset a Barátok köztben
A magyarok egyik kedvenc sorozata lassan 17 éve fut az RTL Klubon. Az évek alatt számtalan szereplőt kiírtak már a készítők, a magyarázat pedig legtöbbször az volt, hogy a karakter "elfáradt." Nézzük, az öt legdurvább sztorit, amivel egy-egy színész elbúcsúzott.
Bradley Cooper 41 éves lett - 3 film, amiben szexistent játszott!
Igazi hollywoodi szívtipró, akiért döglenek a nők. A sármos sztár az idő múlásával egyre dögösebbé vált, sőt, mondhatni most éli az igazi fénykorát.
5 színész, aki majdnem meghalt forgatás közben
Sokan azt gondolják, hogy a sztárok élete csak csillogásból és fényűzésből áll. Ennél nagyobbat nem is tévedhetnének! Pár hollywoodi filmcsillag ugynis kis híján életét vesztette egy-egy forgatás során.
Chris Hemsworth újévi fotójától lepattan a tangánk
A jóképű színész igazán hatásvadász képpel köszöntötte az új esztendőt.
- címkék:
- Chris Hemsworth
- színész
- 2016
- Címkefelhő »
Justin Timberlake kisfia egyszerűen tündéri - Családi fotó!
A színész-énekes idén ünnepelte első karácsonyát apaként, melyről egy megható bejegyzéssel emlékezett meg.
Óvadék ellenében szabadlábra került Bill Cosby
Szabadlábra került Bill Cosby, aki ellen szerdán délelőtt emeltek vádat szexuális bántalmazás miatt. Családja egymillió dolláros óvadékot tett le.
Nem műtik meg a rákbeteg Galkó Balázst
Gyógykezelése miatt eltiltották a beszédtől a gége- és szájüregi rákkal diagnosztizált színészt, akinek hangulata a körülményekhez képest jó, és örömmel, mosolyogva fogadja az őt biztató és felépülésének szóló jókívánságokat.
Verebes István: "Nem szép dolgokat csináltam"
A rendező lassan húsz éve van együtt jelenlegi párjával, bár volt idő, amikor nem ő volt a hűség mintaszobra. A 67 éves színész sokszor csalta meg aktuális partnereit.
Rákbeteg a magyar színész - Befeküdt az onkológiára Galkó Balázs
Galkó Balázs közösségi oldalán tudatta ismerőseivel, hogy önként vonult be az Országos Onkológiai Intézetbe.
Százmilliókat adományozott a menekülteknek Borat és felesége
Egymillió dollárt, azaz közel 280 millió forintot adott át egy segélyszervezetnek Sacha Baron Cohen és párja, Isla Fischer.
Jamaicában romantikázott Michael Douglas és felesége
A pár lassan 15 éve él boldog házasságban, és mindig Amerikában töltötték az ünnepeket. Most viszont szakítottak a hagyománnyal, és elutaztak a reggae hazájába.
Nagyon megöregedett a Jóbarátok sztárja, Matthew Perry - Alig ismerni rá
Szinte rá sem ismerni a Jóbarátok egykori sármos sztárjára. Matthew Perryt pluszkilókkal, kopaszodó, ősz hajjal és borostával kapták lencsevégre.
Lopással vádolják Dwayne Johnsont és Mark Wahlberget
A két hollywoodi szupersztárt a Nagypályások írói perelték be, méghozzá azért, mert szerintük ellopták az általuk írt sztorikat.
Elhunyt Bősze György
Hetvennégy éves korában elhunyt Bősze György, a Miskolci Nemzeti Színház tagja.
- címkék:
- Bősze György
- halál
- elhunyt
- színész
- Címkefelhő »
Nagyon dögös csajszi lett Paul Walker lánya: Íme a legfrissebb fotója!
A tragikus autóbalesetben meghalt színész lánya szebb, mint valaha.
- címkék:
- Paul Walker
- Meadow Walker
- színész
- Címkefelhő »
Meghalt a kilencvenes évek legszexisebb vámpírja, Brooke McCarter
Veleszületett májbetegsége következtében elhunyt Az elveszett fiúk című kultikus sorozat vámpírja.
Channing Tatum újra apa lesz?
A szexi színész egy olyan fotót posztolt, ami arra enged következtetni, hogy felesége áldott állapotban van.
- címkék:
- Channing Tatum
- terhesség
- család
- apa
- színész
- Címkefelhő »
Megmutatta újszülött kislányát Dwayne Johnson - Fotó!
A hollywoodi sztár és párja, Lauren Hashian első közös gyermeke múlthéten látta meg a napvilágot Los Angelesben. Most meg is osztották az első fotót a kicsiről.
- címkék:
- Dwayne Johnson
- baba
- család
- fotó
- színész
- Címkefelhő »
Gesztesi anyja tehetetlennek érzi magát - Nem tud segíteni fiának
Nagyon aggódik fiáért Gesztesi Károly édesanyja, Gesztesi Zsuzsa, aki a Borsnak nyilatkozott arról, hogy tehetetlennek érzi magát a jelenlegi helyzetben.
Sokkoló! Macaulay Culkin lepukkantabb, mint valaha
Sokkoló fotó látott napvilágot a Reszkessetek betörők drogproblémákkal küzdő egykori főszereplőjéről, Macaulay Culkinról.
Natalie Portman lett az új First Lady - Fotó!
A gyönyörű hollywoodi színésznő a történelem ikonikus alakját, Jackie Kennedyt fogja játszani a következő filmben. Az átváltozás láttán leesett az állunk.
Ma 52 éves a világ egyik legszexibb pasija, Brad Pitt - Dögös fotósorozat!
Oscar-és Golden Globe-díjas színész. Családapa, férj, és ma már filmrendező. Magánélete szinte napi szinten téma a magazinok címlapján, és nem telik el év, hogy ne szerepelne minimum egy hollywoodi szuperprodukcióban.
Leonardo DiCaprio: "Háromszor majdnem meghaltam"
A világsztár legújabb filmjében egy medvetámadást elszenvedett vadászt játszik, akit élve eltemetnek a társai. A színész elmondása alapján nem csak a mozivásznon, de az életben is sokszor közel került a halálhoz.
Örömhír! Megszületett Dwayne Johnson kislánya
A hollywoodi sztár és párja, Lauren Hashian első közös gyermeke tegnap látta meg a napvilágot Los Angelesben. A mama és a baba is jól vannak.
- címkék:
- Dwayne Johnson
- kisbaba
- Születés
- apa
- színész
- Címkefelhő »
Súlyos autóbalesetet szenvedett James Woods hollywoodi színész
A sztár csupán a szerencsének köszönheti, hogy túlélte a balesetet, amely hét autót érintett a Sziklás-hegységben.
Rajongók figyelem! Budapest utcáin sétálgat Kit Harington és Dakota Fanning
Majdnem elájultunk, amikor megláttuk egy oktogoni étterem Facebook posztját, melyen a hollywoodi színésznő pózolt éppen egy ott dolgozó lánnyal. A hírek szerint a Trónok harca sztárja is hazánkban tartózkodik.
Jól áll az idő Richard Gere-nek
Vannak pasik, akiknek jót tud tenni az öregedés - Richard Gere a jelek szerint ezt a tábort erősíti.
Súlyos betegségben szenved Robert de Niro
Az Oscar-díjas színész ugyanabban a gyógyíthatatlan kórban szenved, mint az öngyilkos Robin Williams. A hírek szerint az állapota folyamatosan romlik, és egy idő után már nem is fog emlékezni a pár évvel ezelőtt történtekre.
Nicole Kidman: "Még gyerek voltam, amikor hozzámentem Tomhoz"
Sokáig nem beszélt Tom Cruise-zal való házasságáról, a 48 éves színésznő azonban most megosztott pár titkot a 10 évig tartó románcról.
Gesztesi-ügy: "Vannak dolgok, amelyek öltözőn belül maradnak"
Ahogy már írtunk róla, kiakadtak a nézők Gesztesi Károlyra, aki a minap nem érkezett meg győri fellépésére. A színész nem kívánt nyilatozni arról, hogy mi történt, a darab producere, Horváth Csaba azonban a Life.hu-nak elmondta: elnézést kérnek a közönségtől, és szeretné majd ő is megtudni, miért nem érkezett meg az előadásra Gesztesi, nélküle ugyanis nehéz a darabot színpadra vinni. Úgy tűnik, tartottak attól, hogy a színész a szegedi előadás előtt is köddé válik, így kollégái vitték le Gesztesit vidékre.
Alexander Skarsgard lesz az élőszereplős Tarzan főszereplője - Szexi fotó!
A színészt legtöbben a True Bloodból ismerhetik, ahol ugyancsak kockahasat villantott, bár nem úgy, mint a legújabb filmjében.
Nem érkezett meg az előadására Gesztesi Károly
A győri Vaskakas Bábszínház hiába próbálta elérni a színészt, nem reagált a telefonhívásokra. Gesztesi előadása végül elmaradt.
Rékasi Károly: "Értékén akarom kezelni azt a boldogságot, amire rátaláltam"
A Mikulás jövetele után pár nappal beszélgettünk, és rögvest az ünnepi készülődésbe és buktatóiba bonyolódtunk bele. Hogyan jó adni, ajándékozni? Milyen hibákat követhetünk el? Aztán persze túlléptünk az aktualitásokon, és beszélgettünk mindarról, ami volt, és főleg arról, ami lesz... Hite szerint másképp.
Tom Hanks borzalmasan fest: Hidrogénszőke lett!
A világsztárnak jó oka volt rá, hogy séróját borzalmas színűre festesse.
- címkék:
- Tom Hanks
- haj
- frizura
- színész
- hidrogénszőke
- Címkefelhő »
Mi történhetett? Véres arccal mászkált az utcán Ben Affleck!
A színészt egy kórházi hálóingben kapták lencsevégre Los Angelesben, méghozzá egy pszichiátrián. A rajongók megnyugodhatnak: csak egy filmforgatás kedvéért csúfították el a sztár arcát.
Meghalt a Mickey Mouse Club egykori oszlopos tagja, Marque Lynche Jr.
A 34 éves színész holttestét a hírek szerint lakótársa találta meg, a hatóságok egyelőre nem közöltek részleteket a halál lehetséges okairól.
A 49 éves Vincent Cassel irtó szexi félmeztelenül - Fotó!
A jelenleg agglegényként élő színész Rio de Janeiro utcáján sétálgatott a barátival, amikor pár igazán dögös felvételt készítettek róla.
- címkék:
- Vincent Cassel
- fotó
- színész
- szexi
- Címkefelhő »
Hűha! Öltözködés közben fotózta le szerelmét Rékasi Károly
Meglepő képet posztolt a színész Pikali Gerdáról, akit éppen öltözködés közben kapott lencsevégre.
Megszületett Az éhezők viadala sztárja, Alan Ritchson gyermeke
Háromszoros apuka lett a népszerű mozifilm színésze, aki különleges nevet választott gyermekének.
Morgan Freeman repülőbalesetet szenvedett
A világhírű hollywoodi sztár éppen egy filmforgatásra tartott a magánrepülőjén, amikor út közben az egyik futómű felrobbant, így kényszerleszállást kellett végrehajtaniuk.
- címkék:
- Morgan Freeman
- baleset
- színész
- repülő
- Címkefelhő »
Csonka András: Anyu, ugye, hallasz? Az év legfittebb színésze vagyok!
Ez Csonka András blogja a Life.hu -n.
- címkék:
- Csonka András
- blog
- színész
- fitt
- Címkefelhő »
Elhunyt Robert Loggia, Oscar-jelölt karakterszínész: 85 éves volt
Nyolcvanöt éves korában elhunyt Robert Loggia, a sokoldalú amerikai karakterszínész, aki félelmetesen kiszámíthatatlan volt brutális maffiózóként David Lynch Útvesztőben című filmjében, ugyanakkor aranyosan ugrált Tom Hanksszel együtt méteres zongorabillentyűkön egy játékboltban a Segítség, felnőttem! című vígjátékban.
Gyászhír Hollywoodból: 73 évesen elhunyt Melvin Williams
Melvint a Drót-ból, Deacon szerepéből ismerhetik leginkább a nézők. Nemcsak játszott a sorozatban, de ihletője is volt a történetnek.
- címkék:
- Melvin Williams
- halál
- színész
- Címkefelhő »
MÁZS 20 évet öregedett – Vajon mi történhetett?
Durván elmaszkírozták az Operettszínház sztárját egy darab miatt.