színész
címke rss- Legfrissebb
- Legrégebbi
Meghalt Charles Aznavour
Kilencvennégy évesen elhunyt Charles Aznavour örmény származású francia sanzonénekes, zeneszerző és színész - jelentette az AFP francia hírügynökség a zenészlegenda sajtószóvivőire hivatkozva, a halálhírt később a kulturális minisztérium is megerősítette.
Távozik a Mayer Ottó karakterét alakító Pribelszki Norbert a Barátok köztből
Józan László és Hajnal János után még egy szereplő mond búcsút a Barátok köztnek. Őt nem láthatjuk többet.
Kulisszatitkok Terence Hill budapesti látogatásáról
Kicsit botrányosabbra sikeredett Terence Hill budapesti látogatása, mint ahogy azt rajongók zöme várta. Mint ismeretes, Mario Girotti napokkal ezelőtt azért érkezett Budapestre, hogy itt is a legújabb filmjét promózza. A 79 éves színész csütörtöki programja eredetileg egy vörösszőnyeges bevonulással, köszöntővel és később a BOK csarnokban szervezett közönségtalálkozóval volt meghirdetve, amihez fotózkodást és autogramosztást is ígértek a szervezők. Ebből a közönségtalálkozó valóban megtörtént, hiszen a közönség láthatta, hallhatta a színpadon Terence Hillt, de a sokadjára elmesélt sztorija után (ami a Bud Spencerrel történt első tallálkozót ...
Mark Wahlberg napi időbeosztásánál durvábbat még nem láttál - Hajnalban már az edzőteremben izzad
Mark Wahlberg nem csupán a Pain & Gain című film kedvéért gyúrta szét magát. A korábban énekesként is tevékenykedő színész otthonáról korábban már írtunk, ebből pedig többek közt az is kiderült, hogy szuper kis edzőtermet rendezett be magának a házában. Tehát kijelenthetjük, hogy Wahlberg szenvedélyesen szeret edzeni.
Elhunyt Peter Donat, az X-Akták című sorozat sztárja
Kilencven éves korában, a napokban elhunyt az X-Akták című sorozat sztárja, Peter Donat. A színész Fox Mulder ügynök édesapját játszotta.
Alain Delon fia, Alain-Fabien Delon nagyon hasonlít jóképű apjára
Kísértetiesen hasonlít szívtipró édesapjára, Alain Delonra Alain-FAbien Dalon. Modellként keresi a kenyerét és a legnagyobb divatházaknak dolgozik.
Ádám Tamás félt a mellőzöttségtől: dolgozni szeretett volna a Família Kft. egykori sztárja
Ádám Tamás nem tudott könnyen belenyogodni abba, hogy nyugdíjasként már nincs annyi munkája. Félt, hogy így nem segítheti családját.
- címkék:
- Ádám Tamás
- halál
- munka
- színpad
- színész
- Címkefelhő »
Meghalt Dudley Sutton színész
Dudley Sutton szombat délután halt meg. 85 éves volt.
- címkék:
- Dudley Sutton
- színész
- Címkefelhő »
Elhunyt Bill Daily színész: 91 évesen érte a halál
91 évesen távozott az élők sorából Bill Daily színész. Természetes halállal halt meg.
- címkék:
- Bill Daily
- halál
- színész
- Címkefelhő »
Rövid betegség után elhunyt Peter Benson angol sorozatszínész
Peter Benson, a Fekete Vipera című sorozat sztárja csütörtökön hunyt el, rövid betegség után.
- címkék:
- Peter Benson
- elhunyt
- színész
- Címkefelhő »