szépségverseny

címke rss
Egy rövid hajú, dél-afrikai szépség kapta a koronát a 2019-es Miss Universe szépségversenyen

Egy rövid hajú, dél-afrikai szépség kapta a koronát a 2019-es Miss Universe szépségversenyen

A Dél-Afrikai Köztársaságot képviselő Zozibini Tunzit választották meg Miss Universe-nek 2019-ben.

Megválasztották az Év Szupermodelljét - Videó

Life.hu2019.12.06, 15:52

Idén is megválasztották az Év Szupermodelljét. 10 lány egy budapesti szórakozóhelyen mérkőzött meg az ismert emberekből álló zsűri előtt. Az ítészek között helyet foglalt Hajdu Péter is, aki a Life.hu-nak elmondta, ő mi alapján pontozza a modelleket. Az est során a lányok egyöntetűen azt vallották, számukra a felkészülésben a sportedzések okozták a legnagyobb kihívást. Edzőjük az Európa Játékok aranyérmes sportolója, Farkas Balázs volt, aki azt is elmondta, mit gondol a lányok sportfelkészültségükről. A nyertes pedig Kapusi Kira lett, aki nem számított arra, hogy ő lesz az első. 

Lökdösődés és pofozkodás egy olasz szépségversenyen: egy magyar lány elmesélte, mi történt

Life.hu2019.12.03, 12:51

Hajas Imelda is részt vett a botrányba fulladt nápolyi szépségversenyen. A lány a Blikknek mesélt a borzalmas verseny részleteiről.

A magyar modell végignézte, ahogy a gyönyörű lányok egymásnak esnek

Itthon2019.12.03, 17:19

Hajas Imeldát egy nápolyi szépségversenyre hívták meg, ahol állítása szerint eredetileg 50 társával versenyzett volna. 1080 eurót fizetett a részvételéért, s az első meglepetés akkor érte, amikor a helyszínen kiderült, sokkal több lányt hívtak a nápolyi versenyre. De ekkor még nem volt vége, ennél nagyobb probléma is akadt.

Nagypál Krisztina hamarosan utazik a londoni Miss World versenyre

Life.hu2019.11.05, 14:12

Százöt ország képviselője vesz részt december 14-én az idei Miss World versenyen, amelyen Magyarország Szépe is ott lesz. A 23 éves Nagypál Krisztina november közepén indul Londonba.

Gelencsér Timinek szándékosan húzták le a szoknyáját egy szépségversenyen

Life.hu2019.11.04, 12:57

Gelencsér Timi egy kellemtlen élményéről számolt be Szulák Andreának: egy szépségversenyen a szoknyájára léptek, és nem is véletlenül. 

Ő a világ legszebb fenekű nője - Fotók

Life.hu2019.10.01, 16:21

Suzy Cortez nyerte az idei Miss BumBum fenék-szépségversenyt.

Belépés csak természetes lányoknak!

Tévé2019.09.16, 15:24

Felleg Tícián, a Nemzet Szépe alapító-tulajdonosa alapította a Miss Nation szépségversenyt, amelynek regionális döntőjét idén már 87 országban megtartották. A világdöntő idén novemberben lesz az Egyesült Arab Emirátusokban.

Nemzet Szépe: csere történt a legjobb 10 lány között

Tévé2019.09.09, 20:43

A 2019-es Nemzet Szépe szigorú időbeosztással rendezi meg a szépségversenyt, amit az egyik idei királynő-jelölt nem tudott vállalni.

Nemzet Szépe: megvan a 10 legszebb lány

Tévé2019.09.04, 09:16

A döntés végül megszületett és eldőlt, ki az a tíz szerencsés lány, aki bekerült az online döntőbe, ezzel esélyt kapva a Nemzet Szépe 2019 cím elnyerésére.

Megműttette az orrát Sydney van den Bosch

Archívum2019.08.26, 16:30

Sydney van den Bosch elárulta, hogy megműttette az orrát.

Balogh Eleni lett a Miss Balaton 2019 győztese

Life.hu2019.08.18, 10:03

A 19 éves budapesti Balogh Eleni nyerte el idén a Miss Balaton címet a zsűri döntése alapján, egyúttal ő lett a közönségszavazás győztese is, sőt a cukormadárkák egyéves modellszerződését is ő kapta. Az első udvarhölgy Kulin Brigitta lett, aki egyben a közönségszavazás harmadik helyezettje lett, míg a második udvarhölgynek Lakatos Annabellát választották. A közönségszavazás második helyét Németh Mónika szerezte meg.

Modellmúltjáról vallott Sütő Enikő

Archívum2019.08.09, 12:56

Sütő Enikő, a '70-es évek egyik legkedveltebb magyar modellje elárulta, mit gondol a szépségiparról és a szépségideálokról.

Sokat köszönhet a szépségversenynek Geszler Dorottya

Archívum2019.07.20, 09:34

19 évesen ismerte meg az ország Geszler Dorottyát, aki akkor a Miss Hungary versenyen a 3. helyezést érte el. Állítja, sokat profitált a versenyből, de meg kellett küzdenie a beskatulyázással, és nem volt egyszerű helyzetben a férfiak terén sem. A TV2 Mokkájában ezekről mesélt. 

Geszler Dorottya: "Azt hitték, hogy csak egy üresfejű cicababa vagyok"

Archívum2019.07.14, 08:08

Rohan az idő, szinte hihetetlen, hogy 30 éve ismerte meg az ország Geszler Dorottyát. Az akkor 19 éves lány a szépségversenyen mindenkit elbűvölt. Dorottya úgy érzi, visszatekintve – bár nem az ő fejére került a korona – nagyon sokat profitált a versenyből. 

Molnár Csilla: Ártatlanul áldozták fel a haszon és az érdek oltárán!

She2019.07.09, 14:33

Tíz éves voltam, amikor az első szépségversenyt megrendezték. Persze nem az első volt, csak kimaradt ötven év, gyakorlatilag egy emberöltő, így ez újdonság volt akkor - nemcsak nekem, hanem mindenkinek.

Íme Fanni, az első magyar, aki részt vett a sellők világversenyén

Life.hu2019.07.04, 21:58

Hallottál már a Miss Mermaid International versenyről? Íme Fanni, az első magyar lány, aki részt vett a sellők nemzetközi versenyén. Elmondta, milyen versenyszámokban kellett megmérettetnie magát.

Élete legjobb napjait éli Magyarország Szépe

Tévé2019.06.25, 21:04

Vasárnap ő lett Miss World Hungary, két napra rá pedig sikeresen államvizsgázott.

Megvan a 2019-es Magyarország Szépe, ő utazik a Miss Worldre

Tévé2019.06.24, 08:37

A 2019-es Magyarország Szépe nagy kérdése volt, ki követheti a korábbi győzteseket, például Gelencsér Tímeát vagy Kulcsár Edinát, akik komoly karriert futottak be a médiában. A mezőny lassan fogyott, kettesével estek ki a lányok, miközben fellépett Király Linda, Wolf Kati, Király Viktor, Kállay-Saunders András, Oláh Gergő. A közönségdíjas lány nem jutott be a zsűri által megszavazott legjobb öt közé. Aki Thaiföldre utazik idén, hogy Magyarországot képviselje, és Miss World Hungary lett idén: Nagypál Krisztina!

A szépségkirálynő-választás sok lánynak ad nagy esélyt

Tévé2019.06.23, 16:57

Vasárnap este 19-30-kor indul a Magyarország Szépe döntője a Duna TV-n és a Duna Worldön, a győztes pedig utazhat a Miss World világdöntőjére, ami hatalmas esély arra, hogy befusson, ismert modell lehessen. Kulcsár Edina és Gelencsér Tímea is ezt a versenyt nyerték meg itthon, azóta országosan ismertek – de tesznek is érte, hogy ne feledje el őket a közönség.

Este kiderül, ki lesz Magyarország Szépe - szavazzon!

Tévé2019.06.23, 11:33

Az ország legszebb lányai mellett igazi sztárparádé várja a Duna Televízió nézőit vasárnap este a Magyarország Szépe élő adásában. A döntőbe jutott tizenhat szépség bemutatkozása mellett exkluzív zenei produkciók és dalpremierek szórakoztatják a közönséget. A cikk alján szavazhat!

Íme a Magyarország Szépe versenyzői bikiniben

Archívum2019.06.22, 07:29

Minden erejükkel az előttük álló megméretésre koncentrálnak a Magyarország Szépe döntősei. A 16 lányt most bikiniben is láthatjuk koreográfiatanulás közben.

Miss World Hungary 2019: négy lány elbúcsúzott a versenytől

Life.hu2019.06.14, 13:01

Kialakult a Magyarország Szépe, azaz a Miss World Hungary 2019-es versenyének végső mezőnye. A négy alverseny alkalmával négy lánynak kellett elköszönnie a többiektől.

Magyarország Szépe 2019: a Life.hu olvasói szerint ő a legszebb lány a döntősök közül

Life.hu2019.06.06, 15:26

Olvasóink megszavazták: szerintük Csonka Rebeka a legszebb lány a Magyarország Szépe döntősei közül.

Magyarország Szépe 2019: szavazz, ki a legszebb lány!

Life.hu2019.05.31, 13:51

Mint arról már beszámoltunk, kihirdették a Magyarország Szépe 2019 döntőseit. A 20 gyönyörű lány fotóját most mi is megmutatjuk, a cikk végén pedig szavazhatsz, szerinted melyikük a legszebb!

Magzatszépségverseny - van ennél lejjebb?

She2019.05.31, 13:24

Biztos vagyok abban, hogy ha egy idegen civilizáció űrhajója landolna a Földön két idegennel a fedélzetén, még aznap meghirdetnének egy "A legszebb UFO a galaxisban" versenyt.

Magyarország Szépe 2019: íme a döntősök

Archívum2019.05.29, 16:07

Magyarország húsz legszebb lánya közül néhányan a Life.hu riporterének elmondták, miért jelentkeztek a versenyre. Többen is vannak közöttük, akik nem először próbálkoznak. Íme a Magyarország Szépének mezőnye!

Több száz csillogó kristállyal kirakott korona kerül Magyarország Szépe fejére

Kultúra2019.05.29, 14:23

Idén is több száz lány jelentkezett a Magyarország Szépe versenyre, és áhítozott arról, hogy elnyeri a Miss World Hungary címet és a vele járó csodálatos koronát. A szerencsés szépség decemberben Thaiföldön képviseli majd hazánkat a Miss Earth nemzetközi szépségversenyen. Vasárnap este 19:30-tól élőben közvetíti a verseny döntőjét a Duna TV és a Duna World tévécsatorna is.

Magyarország szépe 2019: Több száz csillogó kristállyal készült az új korona

Life.hu2019.05.29, 14:08

Idén is több százan jelentkeztek a Magyarország Szépe versenyre, amelynek győztese elnyeri a Miss World Hungary címet és a koronát, illetve ő képviselheti majd Magyarországot a Miss Earth nemzetközi szépségversenyen decemberben, Thaiföldön. A verseny döntőjét június 23-án, vasárnap este 19:30-tól élőben közvetíti majd a Duna TV és a Duna World tévécsatorna.

Zimány Linda szépségversenyzős múltjáról vallott: nem ért egyet a sztereotípiákkal

Archívum2019.05.23, 12:15

Hibátlan külső és gyönyörű mosoly. Sokan gondolják azt, hogy mindössze ennyi kell ahhoz, hogy egy fiatal lányból szépségkirálynő válhasson. Zimány Linda több mint 10 évvel ezelőtt csöppent a szépségversenyek világába, azóta nemcsak versenyzőként, de zsűritagként is rengeteg tapasztalattal és élménnyel lett gazdagabb. A Miss Balaton 2019 közeledtével az egykori királynő is visszaemlékezett.

Kabát Péter megkoronázta Újpest legszebb szurkolóját

Sport2019.05.10, 11:02

Csütörtök délután az újpesti Szusza Ferenc Stadionban megválasztották a szezon szépét. Az Újpest FC által – hagyományteremtő jelleggel – meghirdetett szépségversenyt a 34 éves édesanya, Erdei-Sallai Mónika nyerte, aki legnagyobb kedvencétől, Kabát Pétertől vehette át az első helyezettnek járó nagy értékű ajándékcsomagot.

Megválasztották 2019 legszebb menyasszonyát

Itthon2019.05.04, 15:54

Miskolcon választották meg az idei év legszebb magyar menyasszonyát és két udvarhölgyét. A versenyzők három fordulóban vonultak a zsűri elé, akik végül meghozták a döntést.

Megvan az első Miss Duci Uganda! - képek

[origo] utazás2019.04.29, 06:57

Uganda turisztikai minisztériuma a telt női idomokkal szeretne több látogatót vonzani az országba.

Ilyés Jenifer új kihívás elé néz, és Pintér Tibornak is adna egy esélyt

Life.hu2019.04.09, 15:04

Az egyik szépségverseny tanácsadója lett Ilyés Jenifer. Úgy tűnik, Pintér Tibor is elindulna a megmérettetésen.

Elefántlábúnak csúfolják, mégis szépségversenyt nyert a lány

Life.hu2019.03.11, 16:55

Nyiroködémája miatt hatalmasra duzzadt az egyik lába Amynek, ő azonban nem adta fel, így is megvalósította régi vágyát: szépségkirálynő lett és rendszeresen eljár sportolni.

Ilyen volt Halle Berry 20 évesen: szépségversenyeken indult - Fotó

Archívum2019.02.23, 09:05

Halle Berry 20 évesen szépségversenyeken indult, ebből az időszakból kerültek elő róla fotók. 

Telt idomú nőivel akar több turistát vonzani Uganda

[origo] utazás2019.02.07, 15:18

Kereszttűz alá került Uganda idegenforgalmi minisztere, amiért szerinte az ország formás nőivel kellene több látogatót becsalogatni.

Shany Hagan 50 évesen nyer szépségversenyeket fiatalabb versenytársak ellen

Archívum2019.01.16, 12:36

Nem zavarja Shany Hagant, hogy versenytársai feleannyi idősek mint ő, hiszen a szépségversenyeken így is maga mögé utasítja őket. Azt mondja, szépségének egyik titka a stresszmentes élet, amit annak köszönhet, hogy 14 éve szingli. 

Rettenet: nagy lánggal égett a szépségkirálynő haja - videó

Tévé2018.12.30, 15:40

Nagyobb baj is történhetett volna a Miss Africa választáson.

Elképesztő felvétel: a színpadon gyulladt ki az afrikai szépségkirálynő haja

Archívum2018.12.30, 10:47

Tragédiával is végződhetett volna a Miss Africa szépségverseny. A győztes haja felgyulladt a színpadon.

A mexikói Vanessa Ponce de Leon nyerte az idei Miss World szépségversenyt

Archívum2018.12.10, 10:47

A mexikói Vanessa Ponce de Leon nyerte az idei Miss World szépségversenyt.

Bikinis képpel jelentkezett be Kínából a magyar szépségkirálynő

Tévé2018.11.19, 21:49

„Egész nap a tengerparton voltunk, ahol kemény munka folyt, de azért maradt egy kis idő csobbanni. Nektek további kellemes délutánt, én lassan alszom, hosszú volt ez a mai nap is" – írta képe mellé a 2018-as Magyarország Szépe, Szarvas Andrea, aki a Miss World szépségversenyre készül kinn. Bikinis fotói alatt mutatunk még kettőt.

Nézegessen képeket Kolumbia legszebb nőiről!

Nagyvilág2018.11.11, 18:05

A kolumbiai országos szépségverseny selejtezőjét november 10-én rendezték meg Cartagenában.

Szavazzon Ön is, hogy ki nyerje a legszebb menyasszony címet

Itthon2018.10.24, 20:09

Csak tizenkét lány juthat be a területi döntőbe, közülük egyet a közönség szavazhat be a legszebbek közé – már elindult a szavazás az Esküvő Okosan által szervezett  „2019 Legszebb Menyasszonya” dunántúli fordulójában. Hamarosan újabb régiókban is lehet nevezni a megmérettetésre.

1 millióval kevesebben nézték a Miss Americát, mert nem volt bikinis felvonulás

Archívum2018.09.15, 06:08

1922 óta először tartották meg úgy a Miss America versenyt, hogy nem volt bikinis forduló. Így már 1 millióval kevesebben nézték a közvetítést. 

45 évesen meghalt a korábbi Miss Universe

Tévé2018.09.12, 12:04

45 éves korában májrákban halt meg Chelsi Smith, aki 1995-ben elnyerte a Miss Universe címet.

Keresik az ország legszebb péniszét

Life.hu2018.09.11, 16:11

Hiánypótló verseny indul hazánkban: keresik az ország legszebb péniszét.

Pintér Tibor fia, Máté szépségversenyt nyert

Archívum2018.09.11, 11:22

A Nemzeti Lovas Színház igazgatója, Pintér Tibor nagyon büszke fiára, hiszen korosztályában ő lett a legszebb fiú az országban. Tenya azonban azt szeretné, ha fia nem csak szépségére alapozna, rendes szakma tanulására biztatja. 

Nagy változást hozott az új Miss America

Tévé2018.09.10, 17:02

Lement az első amerikai szépségverseny, ahol a versenyzőknek már nem kellett fürdőruhában megmutatniuk magukat – aminek az új királynő csak örülni tudott.

Íme, a Miss Balaton szépségverseny 12 döntőse

Archívum2018.08.03, 14:16

Forró napsütésben álltak modellt a Miss Balaton gyönyörű döntősei. A profi fotózás helyszíne a festői szépségű Balatonfüred volt, ahol a tizenkét versenyző már gőzerővel készül a szombat esti fináléra. Ám mielőtt a zsűri meghozná döntését, a közönségen a sor, hogy letegye voksát kedvence mellett.

Szépségversenyen indul Pintér Tibor 12 éves fia, Máté

Archívum2018.07.27, 09:55

Szépségversenyre nevezett be Pintér Tenya 12 éves kisfia, Máté.

Elhalmozták nyereményekkel Magyarország legszebb nőjét - képek

Tévé2018.07.26, 09:26

A Magyarország Szépe július 8-i döntőjét Szarvas Andrea nyerte, ő lett a 2018-as Miss World Hungary, és ő képviselheti hazánkat a Miss World világversenyen decemberben Kínában. A 20 éves szépségkirálynő és udvarhölgyei, Galambos Patrícia és Józsa Eszter egy nyereményátadó ünnepségen vehették át ajándékaikat - nézze meg a galériában, hogy miket nyertek az ország legszebb női!

Szépségverseny bikini nélkül = feminista képmutatás

She2018.07.27, 11:52

Pár hete a Miss America szervezői bejelentették, hogy lecserélik a bikinis fordulót. Ezentúl egy beszélgetés lesz helyette, ahol a versenyzőket komolyabb, aktuális témákról kérdezik majd.

A 60 éves Robyn Canner lett a Ms World szépségverseny győztese

Life.hu2018.07.19, 17:58

Robyn Canner győzött idén a Ms World szépségversenyen, ezzel országa legidősebb szépségkirálnyője lett - írja a Daily Mail.

Csaltak a magyar szépségverseny szavazásán

Tévé2018.07.19, 12:51

Le kellett állítani, majd újra kellett indítani a Nemzet Szépe internetes közönségszavazását, miután ismeretlenek meghekkelték a Nemzetszépe.hu weboldalt.

Megvan Magyarország legszebb nője

Tévé2018.07.09, 07:17

A Magyarország Szépe július nyolcadikai döntőjére tizenhat lány maradt versenyben, közülük került ki az idei Miss World Hungary, Szarvas Andrea, ő képviselheti majd hazánkat a Miss World világversenyen decemberben Kínában. Itt megnézheti a galériánkat is a fináléról!

Ma lesz a Magyarország Szépe verseny döntője

Archívum2018.07.08, 06:12

Ma este tartják az idei Magyarország Szépe - Miss World Hungary szépségverseny döntőjét, amelyet élőben sugároz a Duna Televízió és a Duna World csatorna.

Börtönőrből lett pornósztár az ausztrál szépség

Life.hu2018.07.04, 20:06

Börtönőrből pornósztár lett az az ausztrál nő, aki egy meztelen szépségversenyt is megnyert.

A transznemű Angela Ponce képviseli Spanyolországot a Miss Universe szépségversenyen: videó

Archívum2018.07.04, 20:04

A spanyol Angela Ponce az első transznemű nő, aki részt vehet a Miss Universe szépségversenyen.

Kiderült, ki a Magyarország Szépe verseny 16 döntőse

Archívum2018.06.28, 19:47

Kiderült, ki az a 16 lány, aki versenyben maradt a Magyarország Szépe döntőjében. A lányokról szexi bikinis fotókat is készítettek. 

Magyarország Szépe: Reiszweber Ziara kiesett a legjobbak közül

Archívum2018.06.26, 12:21

A Magyarország Szépe 20 döntőse közül nem kerülhet be mindenki a végső fordulóba, a szakmai zsűri ki is ejtett valakit közülük, akinek így már nem teljesülhet az álma.

Ez a 20 lány esélyes a 2018-as Magyarország Szépe címre: videó

Archívum2018.06.14, 09:53

Kiderült, ki az a 20 lány, aki esélyes a 2018-as Magyarország Szépe címre.

Magyarország Szépe: gyönyörű lányok, hosszú lábak, kerek popsik - VIDEÓ

Itthon2018.06.13, 16:31

Ma vonultak fel először a Magyarország Szépe – a legrangosabb hazai szépségverseny – versenyzői. A húsz gyönyörű lányt pólóban és farmer rövidnadrágban fotózták. Július 8-án este fél 8-tól közvetíti a Duna Televízió a show-műsort – ahol immár ötödik alkalommal választják meg Magyarország Szépét. A győztes a Miss World-ön képviseli majd Magyarországot.

Fenesi Krisztina egyetemista lett a nemzet szépe

Archívum2018.06.04, 15:57

Fenesi Krisztinát választották a 2018-as Nemzet Szépe győztesének vasárnap a gödöllői királyi kastélyban. A 21 éves egyetemista nem egyedül képviseli majd Balin Magyarországot: egy közönségkedvenc is csatlakozhat hozzá.

Szépségversenyeken, milliókból növelte meg lánya önbizalmát az édesanya

Archívum2018.06.01, 19:45

Elképesztő összegeket költött egy édesanya arra, hogy növelje lánya önbizalmát. Azt mondja, hogy az elköltött pénz megérte, hiszen látja, hogyan lánya mosolyog a színpadon. 

Kizártak egy magyar lányt a szépségversenyen

Tévé2018.05.24, 20:10

A Nemzet Szépe szervezői Szolnoki Karinát a verseny egyik esélyesének tartották. Ennek tükrében a szakmai zsűri tovább is juttatta az előválogatón, de a beauty fotózáson kiderült, hogy tetoválása van, ami kizáró ok.

Itt van Miss USA, nézze meg mámoros ünneplés közben!

Tévé2018.05.22, 11:40

A nebraskai Sarah Rose Summers nyerte az amerikai versenyt, nézze meg képgalériánkat!

Veterán autóritkaságok érkeznek Balatonfüredre

Auto2018.05.03, 14:43

Igazi ritkaságok, nagy múltú és mesés autócsodák mutatkoznak be május első hétvégéjén a füredi Tagore sétányon. A Concours d'Elegance elnevezésű, máig legigényesebb magyar oldtimer kiállításon összesen 52 régi luxusautót láthatnak majd az érdeklődők. Az 1912-es évjáratig visszanyúló négykerekűek között lesz olyan autókülönlegesség, amelyből összesen egy található a Közép-Európai régióban, illetve olyan is, amely először mutatkozik be veterán autó-szépségversenyen. 

Keresik Szeged Szépét, még több jótékonysági programon vehetnek részt a versenyzők

Archívum2018.04.25, 14:00

A Szeged Szépe szépségkirálynő-választásra exkluzív programokkal, háromféle jótékonysági projekttel, és számos nyereménnyel készülnek a szervezők. A 15 és 25 év közötti hölgyek május 31-ig jelentkezhetnek és érdemes sietni, hiszen maximum százan indulhatnak az idei versenyen, ahova országosan és határon túlról egyaránt várják a jelentkezőket.

Fele olyan idős lányokkal versenyez a 47 éves dögös nagymama - videó

Nagyvilág2018.04.14, 20:13

Az egyedülálló, ausztrál nagymama meglepően fiatalos kinézete miatt már több ezer rajongót szerzett magának.

Moravszki Enikő Magyarország legszebb menyasszonya

Itthon2018.04.14, 12:54

Vonyarcvashegy, ragyogó napsütés, gyönyörű környezet, vidám csevegő „násznép". Ezek fogadták a 2018 Legszebb Menyasszonya Szépségversenyre, Magyarország első élményalapú szépségversenyére kíváncsi látogatókat, amely mind hangulatában, mind vizualitásában vetekedett egy igazi esküvővel.

Ki lesz 2018 legszebb menyasszonya?

Itthon2018.03.10, 13:50

Több száz szebbnél szebb menyasszony jelentkezett Magyarország első élményalapú menyasszony-szépségversenyére, melyet az Esküvő Okosan menyasszonyoknak szóló portál indított. A közönségszavazás már elindult, Ön is dönthet arról, hogy ki legyen az esküvői szezon legszebb menyasszonya.

JonBenét Ramsey gyermek szépségkirálynő 1996-ban halt meg, a nyomozás még tart

Life.hu2019.01.11, 12:14

JonBenét Ramsey-t 6 éves korában ölték meg 1996-ban. A gyermek szépségversenyeket sorra nyerő lány gyilkosait még mindig nem találták meg. Édesapja, aki maga is gyanúsított volt, egy magánnyomozó segítségével most új bizonyítékokra bukkant. 

Luxus Vivi megmutatta csodaszép anyukáját - Fotó

Archívum2018.02.22, 19:33

Vasvári Vivien kétségtelenül édesanyjától örökölte a szépségét, aki 1985-ben nyolcadik helyezett lett a Miss Hungary szépségversenyen.

Ő Berki Krisztián új barátnője, Katona Renáta

Archívum2018.02.20, 06:24

Berki Krisztián tegnap mutatta meg először új barátnőjét, Renátát: a közösségi oldalára posztolt a lányról és új kiskutyájáról egy képet. A Bors utánajárt, ki is valójában a csinos, kecskeméti lány, aki meghódította Berki szívét.

Így nézett ki 11 éve egy szépségversenyen fekete hajjal Hódi Pamela

Life.hu2018.02.10, 09:23

A kép, amelyen Pamela fekete hajjal pózol egy 2007-es szépségversenyen, a gyömrői Tószépe Választáson készült, amit a lány meg is nyert, ő lett Miss Gyömrő abban az évben.

Botrány a teveszépségversenyen: botoxolták a tevéket

Tudomány2018.01.23, 11:35

Botox miatt zártak ki egy tucat tevét a hagyományos szaúdi tevefesztivál szépségversenyéről.

Bikiniben mutatta meg alakját Pintér Tibor 20 éves barátnője, Frida

Archívum2017.12.22, 11:02

Második lett a Miss Hungary 2017 szépségversenyen Pintér Tibor 20 esztendős barátnője, Friderika. A gyönyörű lány a verseny során bikiniben is megmutatta tökéletes alakját.

Ő a világ legszebb kislánya: 6 évesen már modellkedik - Fotók

Archívum2017.12.05, 15:10

A 6 esztendős orosz Anastasia Knyazevát választották a világ legszebb kislányának.

Előző
Következő