Szépművészeti Múzeum

címke rss

Orbán: Válság idején érdemes költeni a kultúrára

Itthon2012.10.25, 20:25

Firenze, New York és Szentpétervár múzeumaihoz hasonlította Orbán Viktor a Szépművészetit a Cézanne-kiállítás megnyitóján. A kormány rekordösszeggel támogatta a kiállítás létrejöttét, még törvényt is módosítottak miatta.

Beveszik-e Bécset a Nyolcak?

Kultúra2012.09.20, 13:44

Bécs egyik legismertebb kiállítóhelyén, a Kunstforumban nyílt több mint százdarabos válogatás a Nyolcak munkáiból. A csoport, amelyet néhány éve még a magyarok többsége sem ismert, hirtelen a korábbi sztárkiállítások főszereplőivel, Chagallal, Frida Kahlóval, Roy Lichtensteinnel és Picassóval egy sorban kapott helyet. A tárlat egyben nyitánya a Szépművészeti Múzeum programjának, amely a magyar képzőművészetet kívánja külföldön is elismertté és megbecsültté tenni. Meggyőzik-e a nyugat-európai közönséget a magyar festők? Valós képet mutat-e róluk a kiállítás?

Összeházasodott a Nemzeti Galéria a Szépművészetivel

Itthon2012.09.05, 13:41

A Nemzeti Galéria pénzügyi helyzetének rendezése után szeptembertől egy intézményként működik a Szépművészeti Múzeummal. A két intézmény anyagát fizikailag a múzeumi negyedben várhatóan öt-hat év múlva elkészülő létesítményben egyesítik.

Cézanne, Banksy és a többiek

Kultúra2012.09.19, 14:17

Az ősz a nagyüzemi művelődés évszaka, lesz mit nézni a szeptemberben induló múzeumi szezonban is. Banksy, a street art arctalan sztárja iránt már most óriási az érdeklődés, de kihagyhatatlan lesz a 19. századi francia grafikaművészet nagymestere, Honoré Daumier szellemes karikatúráit bemutató kiállítás éppúgy, mint az októberben Budapestre érkező mintegy száz Cézanne-kép. A Várban a Derkovits Gyula életművét bemutató tárlat nyílik, de bemutatkozik Budapesten a 2007-ig teljesen ismeretlen, rendkívüli tehetségű amerikai fotográfus, Vivian Maier kiállítása is. És ez még mindig nem minden.

Gigantikus tervek múzeumi negyedre

Itthon2012.07.06, 16:48

Öt új épületnek és hat intézménynek adhat otthont a legkorábban 2018-ban megvalósuló múzeumi negyed a kormány döntése értelmében. A kabinet 160 millió forint többletforrás biztosításáról is határozott a Magyar Nemzeti Galéria gazdasági konszolidációjára, és az intézmény egyesülését a Szépművészeti Múzeummal kitolta augusztus 31-re.

Forma-1-es rajtzászlót is adott az országnak Victor Vasarely

Kultúra2012.06.18, 09:22

Nem örültek a magyar művészek, amikor Victor Vasarelynek 1969-ben kiállítása nyílt a Műcsarnokban, mégis neki köszönhető, hogy a szocializmus alatt az absztrakt festészet elterjedt Magyarországon. Meg részben az is, hogy a magyar alkotókat nemzetközi szinten is megismerték. A Szépművészeti huszonöt éves Vasarely Múzeuma a Vasarely által Magyarországnak adományozott képekből rendezett kiállítást, de a művész a budapesti, pécsi és belgrádi utcákon is jelen van, és egy Forma-1-es rajtzászlóval is gazdagította az országot.

A lift a földszintig közlekedik

Kultúra2012.05.08, 11:40

A múzeumok fejlesztését a magyarnál gazdagabb államok sem engedhetik meg maguknak. Marosi Ernő művészettörténész szerint a múzeumnak állami kézben a helye, de semmiképpen sem műemléképületben; a blockbuster kiállítások a hazai kincseket parlagon hagyják, ugyanakkor a 20. század művészettörénetének alig van olyan első osztályú alkotója, akit Magyarországon tanulmányozni lehetne. Baán László kormánybiztos Nemzeti Galériára tett kijelentéseit tévedésnek tartja, a Galériát viszont szívesebben látná egy high-tech épületben.

Neten kereshetők a Szépművészeti és az MNG műkincsei

Kultúra2012.04.03, 16:47

A Google globális virtuális múzeumában keddtől a budapesti Szépművészeti Múzeum és Magyar Nemzeti Galéria több mint kétszáz műtárgya is elérhető a világ harmincezer műtárgya között.

Évekig tart a nagy múzeum-összevonás

Kultúra2012.03.23, 09:53

Ha minden az optimista tervek szerint alakul, 2019-ben kerülhet egy tető alá a Magyar Nemzeti Galéria és a Szépművészeti Múzeum. Októberben döntötték el, hogy a két intézmény az idén tavasszal egybeolvad, a fúziót a Galériában felhalmozódott adóssághiány miatt február végén azonban nyárra halasztották, a Galéria elbocsátott dolgozói még várják a végkielégítésüket.

Elhalasztják a Szépművészeti és a Nemzeti Galéria összevonását

Archívum2012.03.01, 16:58

A kormány határozata értelmében a tervezetthez képest négy hónappal később, július 1-jén valósul meg a Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria összevonása. A döntés oka az MNG-nél feltárt több mint 100 millió forintos adósságállomány.  

"A kormány logikájába illő megaprojekt" - Baán László a Múzeumi negyedről egy angol lapnak

Kultúra2011.11.10, 11:42

Tökéletesen beleillik a kormány logikájába, hogy egy ilyen kulturális megaprojektbe kezdjen a költségvetési megszorítások kellős közepén - mondta Baán László, a Szépművészeti Múzeum igazgatója a londoni The Art Newspapernek. Mint hozzátette, a beruházás fontos szimbolikus üzenetet hordoz. A lap szerint a Múzeumi negyed költségeinek előteremtése a Baán előtt álló egyik legnagyobb kihívás.

Az élet mint gyűjtemény: Nemes Marcell a Szépművészetiben

Kultúra2011.11.04, 09:19

Az El Grecótól Rippl-Rónaiig címmel nyílt tárlat a huszadik század első felének egyik legjelentősebb mecénásának, Jánoshalmi Nemes Marcellnek állít emléket gazdag műgyűjteményének bemutatásával a Szépművészeti Múzeumban.  

"Nem kell fájnia a fejünknek" - Baán László kormánybiztos a múzeumi negyedről

Kultúra2011.10.03, 08:06

Most már biztos, hogy a Magyar Nemzeti Galéria és a Szépművészeti Múzeum összeolvad; az új múzeumépületek leghamarabb 2017 végére készülhetnek el, és ha lesz pályázható uniós forrás, akkor nem kell aggódni a beruházás anyagi fedezete miatt. A múzeumi negyed pénteken kinevezett kormánybiztosa két évre kapott megbízást az új múzeumépületek tervpályázatának kiírásáig. Baán László elképzeléseiről beszélt az [origo]-nak.

Kormánybiztossá nevezték ki a Szépművészeti főigazgatóját

Kultúra2011.09.30, 10:32

Baán László, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója 2013-ig kormánybiztosként felel az Ötvenhatosok terére tervezett nemzeti közgyűjteményi épületegyüttes koncepciójának kidolgozásáért, és a Szépművészeti, valamint a Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményeinek újraegyesítéséért.

Ellenállók egyenes adásban: az ősz kulturális csúcspontjai

Kultúra2011.09.08, 08:41

Rudolf Péter pedofilt játszik, Kern András náci karszalagban pompázik, a legnagyobb magyar fotós képei végre Budapestre érkeznek, egyedülálló aranymúzeum nyílik az Andrássy úton, antiszemita perről készített előadást Mundruczó Kornél, Kepes András pedig regényt írt a 20. századról. Kezdődik a nyüzsgés a múzeumokban, a színházakban és könyvesboltokban is. Ezeket várjuk ősszel.

Szupersztár festő érkezik Magyarországra

Archívum2011.08.30, 16:51

Szeptember 20-tól a budapesti Szépművészeti Múzeumban látható az ismert dél-afrikai művész, William Kentridge egyik videomunkája, amiben a szovjet kommunista párt gyűlésein vizsgálja az abszurd és fantasztikus formáit. A kamarakiállításhoz kapcsolódóan október 4-én maga a művész is ellátogat Budapestre, ezen a napon jelentősebb filmjeit levetíti a múzeum. Kentridge azért fogadta el a meghívást, mert imádja az elfeledett magyar művész, Kovásznai György animációs filmjeit.

Csempészett műtárgyakat állít ki a Szépművészeti Múzeum

Archívum2011.06.15, 11:13

Lefoglalt ókori műtárgyakat mutat be a Szépművészeti Múzeum szerdán nyíló kiállítása. A hatóságok által elkobozott régészeti leletek többsége nem tartalmaz különleges értékű műalkotásokat, és sok köztül a hamisítvány. A kiállítás szeptember közepéig látható.

Budapest legjobb nyári helye lehet - csónakkal a városligeti úszó szobrok között

Kultúra2011.05.23, 09:46

Egy finn házikó süllyedni készül, nem messze tőle használaton kívüli mobilvécé ad ki űrbéli hangokat, és rózsaszín Marx-fejek köpnek vizet. Huszonöt európai művész vízen úszó szobra között lehet csónakázni vasárnaptól egészen szeptember 5-ig a Városligeti-tavon. A kiállítás egyik kurátora, Jerger Krisztina kalauzolt minket a művek között. Tárlatvezetés evezőlapáttal.

"Jégkorszak kezdődik" - segíthet-e a magántőke a kultúrán?

Kultúra2011.05.20, 19:20

Az elmúlt egy évben megközelítőleg 8 milliárdot vont ki a kulturális ágazatból az állam. Minden eddiginél aktuálisabb most a kérdés: mennyire működik a kultúrában a magánfinanszírozás rendszere? Esélyt jelenthet-e a nehéz helyzetbe jutott intézményeknek, vagy az állami források apadásával lehúzhatják a rolót? Színházaknál és múzeumoknál érdeklődtünk.

Budapestre jöttek a Nyolcak

Kultúra2011.05.18, 09:00

A huszadik század elejének nemzetközi (de leginkább francia) modernista törekvéseit ötvöző, és azokat saját hangon újraértelemző magyar művészeti csoport volt a Nyolcak: Pór Bertalan, Czóbel Béla, Czigány Dezső, Berény Róbert, Kernstok Károly, Márffy Ödön, Orbán Dezső és Tihanyi Lajos műveinek kiállítása Pécs után Budapestre érkezett. A kétszáz műből álló tárlat szeptemberig tekinthető meg a Szépművészeti Múzeumban: a pécsihez képest a jelentősbb művekre összpontosít, ám az előző tárlaton nem látott művek is szerepelnek rajta. A kiállításon egy korábban nem látott, a csoport tevékenységét bemutató dokumentumfilm is látható.  

Nemzetközi toplistára került a Szépművészeti egyik kiállítása

Kultúra2011.04.19, 12:57

A Szépművészeti Múzeumban bemutatott Botticellitől Tizianóig című kiállítás saját kategóriájában a világ hetedik leglátogatottabb tárlata volt 2010-ben - áll a The Art Newspaper című művészeti szaklapban. A múzeum a világ 96. leglátogatottabb intézménye, a győztes a Louvre, amely megelőzte a British Museumot és a New York-i Metropolitan Museum of Artot.

Körbeevezhető szobrok nőnek a Városliget taván

Archívum2011.03.25, 11:03

Art on Lake című kiállítás nyílik a Városligeti-tavon május végétől. A Szépművészeti Múzeum által rendezett víziszobor-kiállításon tizennégy ország huszonhat művésze állít ki. A magyar EU-elnökséghez kapcsolódó eseményt 80 millió forinttal támogatta a magyar állam.

Régi gipszek, új tervek - a Szépművészeti Román Csarnokában jártunk

Kultúra2011.03.16, 18:41

Egy hónap telt el azóta, hogy a kormány lefújta a Szépművészeti Múzeum négy évig tervezett föld alatti bővítését, Baán László főigazgató máris új tervekkel állt elő. Művészettörténeti korszakhatár szerint osztaná szét a Nemzeti Galéria és a Szépművészeti újraegyesített anyagát, a modern festőket az új múzeumi negyedbe költöztetné. A 65 éve lezárt Román Csarnokban letört fejű, szomorú gipszangyalokkal találkoztunk.

Az '56-osok terén akar múzeumi negyedet a kormány

Kultúra2011.02.15, 18:15

Az '56-os emlékművet lebontaná, helyére visszaépítené a Regnum Marianum-templomot Szőcs Géza kulturális államtitkár, az egykori Felvonulási térre pedig egy több épületből álló múzeumnegyedet tervez kialakítani a kormányzat. A tervek szerint ideköltözhetne a Nemzeti Galéria, a Néprajzi Múzeum és a Közlekedési Múzeum. A Szépművészeti bővítésére szánt 3,7 milliárd forintos uniós támogatást az új múzeumi koncepció elindítására szánják, és további forrásokat remélnek a múzeumi negyedbe települő, múzeumok helyére költöző kormányzati intézmények épületeinek hasznosításából is.

Lefújta a Szépművészeti föld alatti bővítését a kormány

Itthon2011.02.05, 18:25

A föld alatti bővítés helyett a felszín felett bővítik a Szépművészeti Múzeumot - közölte a szaktárca. A négymilliárdos projekt főleg uniós forrásból valósult volna meg.

A Szépművészetinek adta egyik képét Fernando Botero

Kultúra2011.01.11, 17:38

A világhírű kolumbiai festőművész először csak letétbe akarta odaadni egymillió eurót érő képét, míg a budapesti múzeum szponzort nem talál a vásárláshoz. Aztán meggondolta magát, és inkább ingyen odaadta.

Gustav Klimt és a bécsi szecesszió kezdetei

Life.hu2011.03.25, 10:32

A bécsi Secession művészegyesület Gustav Klimt nevével fémjelzett korai szakaszának kiemelkedő alkotásaiból láthat kiállítást még pár napig a nagyközönség a Szépművészeti Múzeumban.

"Épületfotói sem emberidegenek" - 100 Hervé-kép a Szépművészeti Múzeumban

Kultúra2010.10.27, 16:35

Éppen száz éves lenne a magyar származású Lucien Hervé, ezért a százas szám szellemében pontosan száz fotót állított ki tőle a Szépművészeti Múzeum. Nemcsak nagyszerű épületfotókat lehet látni az Eiffel-toronyról vagy az épülő Brazíliavárosról; a kiállításon kiderül, Hervé az emberek felé is érzékenyen fordult.

Sztárok, csikósok és az őrült Széchenyi - kiállítások őszre

Kultúra2010.10.21, 11:57

Egy magyar fényképész, aki Amerikában forradalmasította a divatfotózást, egy hős államférfi, aki súlyosan depressziós volt és egy mexikói nő, aki védfalat épített maga köré álmokból és színekből. Többek közt velük találkozhatunk az ősszel, valamint azt is megtudhatjuk, hogy lett az ostor és a parasztgúnya nemzeti ikonográfiánk kelléke. Kiállításajánlónk következik, szeles hétvégékre. 

A Louvre-ra hasonlít majd a Szépművészeti Múzeum

[origo] utazás2010.04.09, 08:34

Előreláthatóan június közepe és szeptember közepe között zárva tart majd a Szépművészeti Múzeum az új látogató- és turisztikai központ belső munkálatainak megkezdése miatt, utána pedig átmenetileg a Városliget felől lesz a bejárat.

Olimpikonok a Szépművészeti Múzeumban

Sport2008.10.18, 17:47

Október 17-én, péntek este a magyar olimpikonokat köszöntötték a Szépművészeti Múzeumban a MOL Olimpikon Partyn. A sportolók felidézték Peking legemlékezetesebb pillanatait, s így egy rövid időre azok is részesei lehettek az olimpiai hangulatnak, akik csak itthonról izgulhatták végig a versenyeket.

Holnap derül ki melyik az év legjobb vállalata

Gazdaság2007.10.30, 16:07

A Szépművészeti Múzeumban szombaton adják át az előző gazdasági évben legjobban teljesítő vállalatok elismeréseit, a Figyelő TOP200 Díjat. A névsor titkos.Tavaly az év leghatékonyabb vállalata az ALCOA-Köfém volt, míg a legeredményesebb a GE Hungary Nyrt. volt.

Gyurcsány: Ötszázmilliárd jut fejlesztésre

Gazdaság2007.07.25, 16:38

Megújul a Budai Vár, az esztergomi bazilika pincerendszere, a budapesti Szépművészeti Múzeumban térszint alatti bővítés kezdődik. Felújítják a több mint százéves Zeneakadémiát, támogatásban részesül a szentendrei skanzen. A kormány ugyanis több mint 500 milliárd forintot osztott szét fejlesztésre - közölte Bajnai Gordon önkormányzati és területfejlesztési miniszter szerdán. 

Baán László: A mostani tárlat Európa egyik legjobb kiállítása

Vendégszoba2006.12.20, 18:35

A Vendégszobában olvasóink Baán Lászlót, a Szépművészeti Múzeum főigazgatóját kérdezhették az intézmény fennállásának századik évfordulója és természetesen a márciusig nyitva tartó Van Gogh-kiállítás kapcsán. Kiderült, hogy mennyit ér a legdrágább Van Gogh-festmény, illetve hogy mennyibe került a holland zseni képeit Magyarországra hozatni.

Ötmilliós bírság a Szépművészeti Múzeumnak

Archívum2006.05.29, 17:33

A Szépművészeti Múzeumot 5 millió forintra bírságolta a Közbeszerzési Döntőbizottság az épület homlokzatának felújítása során elkövetett szabálytalanság miatt.

Díszvacsora zárta a Putyin-látogatás első napját

Itthon2006.03.01, 01:22

Szorosabbá és bizalmasabbá váltak a kapcsolatok Oroszország és Magyarország között - mondta pohárköszöntőjében Vlagyimir Putyin orosz elnök a tiszteletére adott díszvacsorán a Szépművészeti Múzeumban kedden. Vlagyimir Putyin a magyar államfő és kormányfő együttes meghívására aznap érkezett kétnapos hivatalos látogatásra Budapestre.

Fociról, gázról tárgyalt Gyurcsány a horvátokkal

Itthon2006.01.26, 19:05

Közös kormányülést tartottak csütörtökön a Szépművészeti Múzeumban a horvát és a magyar miniszterek. Az ülésen szóba került a közös foci-Eb terve, valamint a két ország közötti gázipari együttműködés. A két kormány megállapodott arról, hogy nyártól a magyar turistákra való tekintettel az Adriai-tenger partján közösen járőröznek majd a horvát és a magyar rendőrök. Korábban a magyar kormány a román és az osztrák miniszterekkel szervezett közös ülést.