Szellemi Sportok Világjátéka

címke rss

Kiemelkedő évet zártak a sakkozók

A sakktörténelemben még sohasem volt egy esztendőben ennyi kiemelkedő fontosságú verseny, mint 2008-ban. Minden korábbi rekordot megdöntött a résztvevők számát tekintve a Drezdában megrendezett sakkolimpia, óriási érdeklődés kísérte a Bonnban megrendezett férfi világbajnoki döntőt, ahol az indiai Viswanathan Anand 6,5-4,5-ös győzelemmel megvédte címét, új női világelsőt avattak Nalcsikban. Lékó Péter harmadszor is győzött Dortmundban, férficsapatunk pedig megnyerte az I. Szellemi Sportok Világjátékán a villámsakk versenyét.

Pekingben villogtak a kínai sakkozók

Archívum2008.10.18, 16:59

Pekingben, az I. Szellemi Sportok Világjátékán a rapid csapatversenyekkel fejeződtek be a küzdelmek. Kettős kínai siker született, az első helyre rangsorolt válogatottjaik aranyérmesek lettek, megnyerték a kétfrontos kínai-ukrán párharcot. Férficsapatuk először Irán ellen győzött, majd a döntőben Ukrajna négyesével szemben diadalmaskodott. Irán szerezte meg a bronzérmet. A nők versenyében óriási meglepetésre az oroszok botlottak az elődöntőben, kikaptak Ukrajnától. Így elmaradt a nagy meccs, Hou Ji-fan vezetésével simán nyert a kínai válogatott. Összesítésben a házigazdák voltak  a legeredményesebbek, négy aranyérem mellett még hároom ...

Sakkcsapatainknak nem sikerült a hajrá Pekingben

Archívum2008.10.17, 06:33

Pekingben, az I. Szellemi Sportok Világjátékán befejeződtek a rapid csapatverseny előselejtezői. A 32 férficsapat 9 fordulós svájci rendszerű tornáján válogatottunk ötödik lett, nem jutott az elődöntőbe. A mai három meccsből csak egyet nyert meg együttesünk, és a kevesebb táblapontjuk döntötte el a sorrendet. Kína nyolc csapatgyőzelem mellett csak Indiával játszott 2-2-öt. Irán-Kína és Ukrajna - Egyesült Államok párharc lesz a legjobb négy között. A nők versenyében 28 csapat indult, válogatottunk hatodikként zárta szereplését, a hajrá nagymesternőinknek sem sikerült. Folytatódott az orosz-kínai versenyfutás, Ukrajna-Oroszország, Vieetnam-Kína ...

Aranyérmes a férfi sakkcsapat Pekingben

Archívum2008.10.14, 09:26

Nagyszerű magyar sikert hozott Pekingben az I. Szellemi Sportok Világjátékán a villámsakk csapatverseny. Almási Zoltán vezetésével a válogatott az elődöntőben Ukrajna ellen először 2-2-re végzett, majd a második meccset 3-1-re megnyerte. A döntőben kettős vereséget mért a jóval esélyesebb, az első helyre rangsorolt kínai csapatra, 32 együttes küzdelmében aranyérmes lett. A női csapatok viadalán a papírformának megfelelően kínai-orosz döntőre került sor. Az éltáblán a világbajnoknő Alekszandra Kosztenjuk kétszer is nyert Hou Ji-fan ellen, az orosz válogatott kettős győzelemmel megnyerte a versenyt. A csapatok rapidversenye az utolsó ...

Villámsakk: Almásiék négy között Pekingben

Archívum2008.10.13, 21:50

Pekingben, az I. Szellemi Sportok Világjátékán elődöntőbe jutott férfiválogatottunk a villámsakk-csapatversenyben. Almási Zoltán vezetésével csapatunk 32 együttes küzdelmében, a 11 fordulós, svájci rendszerű viadal előversenyében 7 győzelem mellett kétszer 2-2-re végzett, két meccset elvesztett. Ukrajna négyese lesz válogatottunk ellenfele a legjobb négy között. Női csapatunk sokáig esélyes volt a továbbjutásra, de szereplésüket kettős vereséggel zárták. Együttesünk 29 csapat versenyében a hatodik helyen végzett. Kína és Oroszország csatája várható a döntőben. A vegyes párok rapid küzdelme a papírformának megfelelően kínai győzelemmel zárult.

Kínai páros nyerte a rapidsakk-előversenyt

Archívum2008.10.11, 17:37

Pekingben, az I. Szellemi Sportok Világjátékán az elődöntőig jutott a vegyes párok rapidversenye. A 9 fordulós viadalon a legjobb négy között Kína-Indonézia és Irán-Vietnam párharcokra kerül sor. A 28 pár svájci rendszerű versenyében a magyar színeket képviselő Medvegy Nóra és Gyimesi Zoltán duó 15. lett, három meccsüket megnyerték, három párbajuk 1-1-gyel zárult, három mérkőzésüket elvesztették. A szervezők nagy örömére érvényesült a papírforma, a kínai kettős nyerte az előversenyt.

Ecuador sakkduója nyerte a villámversenyt

Archívum2008.10.09, 22:08

Pekingben, az I. Szellemi Sportok Világjátékán nagy meglepetésre az ecuadori kettős győzelmével fejeződött be a vegyes párosok villámversenye. Az elődöntőben India legyőzte Ukrajnát, a másik ágon a két meglepetést okozó együttes, Ecuador és Irán párharcát a dél-amerikaiak nyerték. A hivatalos honlap szerint Ecuador és India döntőjében kétszer is 1-1 lett az eredmény, de a holtverseny végül ecuadori győzelmet jelentett. Megkezdődött a párok rapidversenye, a 9 fordulós viadalon a Medvegy-Gyimesi duó vereséggel kezdett, majd kettős győzelemmel javított.

Sztefanova és Bu Xiangzhi nyerte a pekingi rapidtornát

Archívum2008.10.08, 16:24

Pekingben, az I. Szellemi Sportok Világjátékán a nők rapidversenyén a bolgár exvilágbajnoknő Antoaneta Sztefanova diadalmaskodott. A döntőben 2-0-ra nyert a kínai Zhao Xue ellen. A férfiak versenyének fináléjában a kínai Bu Xiangzhi 1,5-0,5-re győzte le az ukrán Anton Korobovot. Lejátszották a vegyes párok villámversenyének 11 fordulós előversenyét. Az ukránok remekeltek, rajtuk kívül az elődöntőbe Irán, Ecuador és India duója került. Hoang Thanh Trang és Balogh Csaba kettőse 11. lett, hatalmas meglepetésre a kínai páros csak tizenkettedikként zárta szereplését. Csütörtökön fejezik be a villámtornát, és elkezdődik a duók rapidversennye, ...

Kínai esélyek a Szellemi Sportok Világjátékán

Sport2008.10.07, 17:20

Pekingben, az I. Szellemi Sportok Világjátékán lejátszották a női és férfi rapidsakk-torna befejező két fordulóját és az elődöntőket. A nők viadalán a bolgár exvilágbajnoknő Antoaneta Sztefanova és a kínai Zhao Xue került be a döntőbe. Az orosz világbajnoknő Alekszandra Kosztenjuk és az első helyre rangsorolt 14 éves kínai Hou Ji-fan holtversenyben hetedikként végzett. A magyar színeket képviselő Hoang Thanh Trang a 9 partiból 5 pontot gyűjtve holtversenyben tizenegyedikként zárt. A férfiak versenyében kínai-ukrán döntő lesz, Bu Xiangzhi és Anton Korobov csatázik majd az aranyéremért. Balogh Csaba kettős vereséggel zárta szereplésétt, ...

Sztefanova és Zhang Zhong vezet a pekingi rapidtornán

Archívum2008.10.06, 21:05

Pekingben, az I. Szellemi Sportok Világjátékán a sakkozók küzdelmei a női és férfi egyéni rapidversennyel folytatódtak. A nők viadalán negyvennégyen indultak, a 9 fordulós svájci rendszerű tornán 7 kör után a bolgár exvilágbajnoknő Antoaneta Sztefanova vezet 6,5 ponttal, féllel előzi meg a kínai Zhao Xue-t. Az újdonsült világbajnoknőnek, az orosz Alekszandra Kosztenjuknak csak 4,5 pontja van, küzdenie kell az elődöntőbe jutásért. A magyar színeket képviselő Hoang Thanh Trang 4 pontos. A férfiak mezőnyében 34-en szerepelnek. A szingapúri Zhang Zhong az éllovas, előnye másfél pont. Balogh Csaba holtversenyben kilencedikként várja a beefejező ...

Előző
  • 1
  • 2
Következő