szegénység

címke rss

Kétszázezer magyar éhezik Európa egyik legkövérebb országában

Tudomány2010.10.15, 14:47

Bár pontos számot nehéz mondani, körülbelül tizenötezer gyerek a szó szoros értelmében nem jut elegendő mennyiségű táplálékhoz Magyarországon, sok más gyerek pedig elhízik a minőségi éhezés miatt. A szegénység újratermelődésének ördögi körébe az éhezés is beleilleszkedik, és a jelenleginél nagyobb társadalmi összefogásra van szükség ahhoz, hogy Európa egyik legkövérebb államában megszűnjön ez a jelenség.

A világ éhezőinek nincs pénze enni

Tudomány2010.10.15, 11:21

Több mint egymilliárd ember szenvedett alultápláltság és éhezés miatt 2009-ben. Az éhezés fő oka nem az élelmiszerhiány, nem is a művelhető földek hiánya és még a népességrobbanás sem. Az emberiség hatoda azért alultáplált, mert egyszerűen nincs pénze enni.

Megdorgálta Obama a szegényeket magukra hagyó világot

Nagyvilág2010.09.23, 00:28

Kritikus hangon szólt a szegénység felszámolásának kudarcáról tanácskozó ENSZ közgyűléséhez szerdai beszédében Barack Obama amerikai elnök. Obamai azt mondta, hogy a világ nem teljesített elég jól a szegénység leküzdésében, majd hozzátette, hogy ennek ellenére az USA csökkenti a szegények megsegítésére fordított segélyadományait.

Pénz helyett költekezési tanácsokat ígér a nyomorgó világnak az ENSZ

Nagyvilág2010.09.20, 19:44

A segélyek növelése helyett inkább a hatékonyabb felhasználásáról beszélnének a hétfőtől szerdáig tartó ENSZ-konferencia résztvevői, akiknek számot kell vetniük 2000-ben tett, várhatóan bukásra ítélt ígéreteikről. Bár az ENSZ 2015-ig teljesen fel akarta számolni az extrém szegénységet a világban, a gazdasági válság miatt most azért kénytelen küzdeni, hogy az akadozó programokból a donor országok ne vonják ki az eddig folyósított pénzeket.

"Lesz roma miniszterelnöke Magyarországnak" - interjú a Nobel-békedíjas Muhammad Yunusszal

Gazdaság2010.07.19, 20:28

Az emberek nem pénzcsináló gépek, a kapitalizmus pedig egy tévedésen alapul, nem vesz tudomást ugyanis arról, hogy mindenkiben ott van az önzetlenségre való hajlam. Ezekről is beszélt az [origo]-nak adott interjújában a Nobel-békedíjas bangladesi közgazdász, Muhammad Yunus, aki szerint Magyarországnak nincs más választása, mint hogy integrálja a roma lakosságot.

Több mobiltelefon van Indiában, mint WC

Tudomány2010.04.15, 16:45

Az ENSZ felmérései alapján Indiában az embereknek csak egyharmada jut hozzá normális WC-hez, ami komoly közegészségügyi problémákat okoz. A több mint egymilliárd lakosú, fejlődő gazdaságú országban ehhez képest minden második emberre jut egy mobiltelefon.

Kock�zatos k�s�rlet lesz a szeg�nyek bankja

Gazdaság2009.12.04, 11:23

Sz�zmilli�s nagys�grend� t�mogat�st ny�jt az �llam egy hazai alap�tv�nynak ahhoz, hogy megindulhasson a legszeg�nyebb emberek v�llalkoz�i hitelez�se. Az eddigi egyetlen hasonl� hazai pr�b�lkoz�s elbukott, �s a komoly szakmai h�tt�r ellen�re a mostani sikere sem vehet� biztosra. A kamat nem lesz alacsony, �gy tartan�k t�vol a komolytalan v�llalkoz�kat.

Nem fogják ellepni az országot a stratégiai gyerekek

Itthon2010.01.29, 12:43

A magasabb családi pótlék megszerzése érdekében magzatuknak ártó terhes nőkről szóló elmélet a rendőrség, a védőnők és a háziorvosok szerint is sületlenség. Két szociológiai kutatás szerint viszont léteznek olyan, nem csak cigány, munkanélküli családok, ahol más jövedelem híján stratégiai gyerekek vállalásával küzdenek a túlélésért. A téma a demográfusok között is tabu, az elméletben a szociológusok nagy része nem hisz, a szegény családokban szerintük teljesen más okból születik sok gyerek.

ENSZ: Az emberiség harmada kénytelen sötétben élni

Nagyvilág2009.11.24, 07:42

Az ENSZ szerint az emberiség közel egyharmada él sötétben azért, mert nem rendelkezik energiaforrással. Az ENSZ által készített kutatás szerint a burundiak, csádiak, libériaiak mindössze 3 százalékának van áramellátása.

Jav�tott a BUX, elbocs�t a K&H - v�ls�gh�rad�

Gazdaság2009.09.02, 09:08

Elbocs�t a K&H, j�l z�rt a BUX, unalomba fulladt a forintpiac, 263 milli�t k�lt karbantart�sra a M�V, �rinthetetlen a magyar banki b�nuszrendszer. Elt�ntek az amerikai vev�k az eur�pai ingatlanpiacr�l, felv�s�rolja a Marvelt a Disney. V�ls�gh�rad� kedden hajnalban.

25,5 millió orosz él szegénységben

Archívum2009.08.31, 15:22

Oroszországban 24,5 millió ember, a tavalyinál 1,5 millióval több élt a szegénységi küszöb alatt az év elején - közölte a Roszsztat, az orosz statisztikai hivatal. A válság minden társadalmi réteget sújtott, s majd mindenkinél a  reáljövedelem csökkenéséhez vezetett, de a legfájdalmasabb csapást a kiskeresetűekre mérte, s jelentősen megnövelte a létminimum alatt élők számát.

Etiópia lehet a következő nagy durranás

[origo] utazás2009.05.03, 08:27

Kurdisztán és Bosznia után Etiópia is felkerülhet a világ turisztikai térképére. Az éhínségeiről, mélyszegénységéről, szívós hosszútávfutóiról, és jófajta kávébabjáról ismert kelet-afrikai ország már az idén egymillió turista igényeit igyekezne kielégíteni. Hogy a légi úton egyetlen átszállással, mindössze hat óra alatt elérhető ország vajon képes lesz-e megfelelni a világutazók elvárásainak az elkövetkezendő években kiderül, mindenesetre Etiópia nem nyomorturizmusra készül.

Világbank: nincs itt az ideje az önelégültségnek

Gazdaság2009.03.31, 11:59

A Világbank elnöke, Robert B. Zoellick szerint a fejlődő világban komoly gazadsági lassulással kell számolni az idén, ami sokakat a szegénységi küszöb alá lökhet. A szakember szerint a G-20 országoknak mindent meg kell tennie a bizalom helyreállítása érdekében.

Nálunk csökken a jövedelmek különbsége

Archívum2009.02.09, 20:35

Magyarországon az átmenet korai éveiben, 1990 és 1995 között megemelkedtek a jövedelmi egyenlőtlenségek és a szegénység, azóta azonban lényegében változatlan szinten, valamivel az OECD-átlag alatt stabilizálódtak a mutatók - mondta Medgyesi Márton, a TÁRKI kutatója egy hétfői sajtótájékoztatón.

Fegyverkeznek az összeomlott bankárok

Egészség új2009.02.04, 23:08

Anarchiára, statáriumra készülnek a paranoiás tévképzetekkel küzdő befektetési bankárok. Egyesek a szegénységtől való félelmükben inkább nem esznek, mások elmenekülnek, hogy a szomszédok ne lássák szégyenteljes "lecsúszásukat". Az amerikai The Haven klinikán nap mint nap több beteget kezelnek az egyre gyakrabban csak recessziós pszichózisként emlegetett mentális zavarral.

ENSZ Akadémia: Százmilliókra hoz szegénységet a válság

Nagyvilág2008.11.12, 19:48

A pénzügyi válság miatt kiemelten kell támogatniuk a szegényebb államokat a fejlett országoknak, mert ha most csak magukra figyelnek, később sokkal nagyobb árat fizethetnek - figyelmeztetett az ENSZ Akadémia budapesti előadásán a brit nagykövet. A diplomata szerint a fejlődő világban százmilliók kerülhetnek a szegénységi küszöb alá, ami súlyos konfliktusokat hozhat a világnak.

Az afgán elnök szerint megbukott a stabilizálási kísérlet

Nagyvilág2008.10.29, 17:30

Az afgán elnök szerint kudarcot vallott a nemzetközi erők Afganisztán stabilizilására tett kísérlete. Hamid Karzai a biztonság romlásáról, szegénységről és szenvedésről beszélt szerdán egy kabuli rendezvényen.

Százezrek maradhatnak nyugdíj nélkül

Gazdaság2008.09.09, 08:38

A következő évtizedekben tömegessé válhat a Magyarországon az időkori szegénység - írja a Világgazdaság egy, az Országos Érdekegyeztető Tanács asztalán lévő jelentésre hivatkozva.

Szegényebb a világ, mint gondoltuk

Archívum2008.08.27, 15:40

A fejlődő országokban sokkal nagyobb a szegénység, mint azt korábban gondolták, bár történt némi előrehaladás  - áll a Világbank legújabb elemzésében.

A munkahely elvesztése szegénységbe dönt

Állás 20112008.08.15, 08:04

Ugyan az utóbbi 15 évben sokat javult az általános életszínvonal, bizonyos rétegeknél tartósan 50 százalékot meghaladó a szegénységi küszöb alatt élők aránya. A Központi Statisztikai Hivatal felmérést készített, hogy 2001 és 2005 között milyen tényezők okozhattak társadalmi leszakadást. Ennek egyik legfőbb tényezője a munkahely elvesztése, ám a szülési szabadságra menetel is sokakat a szegénységbe sodor - írja a Világgazdaság.

Hiába nő az életszínvonal tömeges a szegénység

Archívum2008.08.15, 07:13

A szegénység annak ellenére nagy tömegeket érint, hogy az átlagjövedelmek és az általános életszínvonal sokat javult az elmúlt tíz-tizenöt évben - olvasható a Világgazdaság pénteki számában.

A részmunkaidő konzerválja a szegénységet

Állás 20112008.08.06, 07:45

A részmunkaidős munkavégzés nem kedvező a családok anyagi helyzete szempontjából, mert konzerválja a szegénységet - állítja Borbély Szilvia, az Európai Szociális Alap és a magyar kormány támogatásával megjelent elemzésben. A foglalkoztatási ráta növelésére, a családi élet és a munka összehangolására sokkal kedvezőbb hatással van a távmunka, vagy az azzal kombinált rugalmas vagy kötetlen munkaidő.

A női bérhátrány miatt éheznek a gyerekek

Archívum2008.06.20, 15:00

A nők alulfizetettségének megszüntetése kulcsfontosságú lenne a gyermekszegénység felszámolása érdekében - állítja az angol szakszervezeti szövetség (TUC). A teljes állású munkakörökben átlagosan 17,2 százalék a férfiak javára mutatkozó fizetési előny. A kormány szerint ez már így is eredmény, de azt igérik, 2020-ra teljesen felszámolnák a kiskorúak szegénységének problémáját.

Válságot okoz az élelmiszerek árrobbanása

Gazdaság2008.04.21, 08:10

Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár szerint az átfogó élelmiszerár-emelkedés visszavetheti a szegénység leküzdésére tett nemzetközi erőfeszítéseket, és ha nem kezelik megfelelőképpen, kihathat a globális gazdasági növekedésre és a nemzetközi biztonságra is.

Bin Ladennel Bamakóba

Bamako2008.01.29, 14:57

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=lCWBb5VITQ5zJiOz

Orosz ellenszéllel küzd Sztálin szülőföldje

Archívum2008.01.19, 08:30

A minap Grúziában tartott elnökválasztás legfontosabb témája a gazdaság volt, megelőzve még a demokráciát vagy a Moszkvával való feszült viszonyt illető kérdéseket is. Az újraválasztott Szaakasvili ugyan komoly sikereket könyvelhetett el négyéves kormányzása alatt, ám kritikusai szerint a prosperitás csak a felszín, valójában a korrupció és a szegénység jellemzi az országot.

Bob Geldof, Afrika védelmezője

Gazdaság2007.12.03, 01:23

A szegénység ellen kampányoló Bob Geldof és egy Afrikát támogató csoport, a Data Afrikai Kereskedelmi Kezdeményezést mutattak be az Európai Unió és Afrika csúcstalálkozója előtt. Céljuk, hogy Afrikát a gyarapodó export és a regionális kereskedelem eszközeivel kiragadják a nyomorból, és közben óva intik a feket kontinenst a szerintük tisztességtelen Európától.

Lassan nő az ökoházak kedveltsége

Ingatlan2007.11.13, 12:16

Míg a nyugati országokban növekszik a természetközeli lakásokat építők tábora, addig idehaza sokan a szegénységgel kötik össze, például a vályogépítészetet. A megújuló energiaforrások, illetve általában az ökomegoldások alkalmazására a dráguló lakásfenntartási költségek, valamint az esetenként elviselhetetlen nyári hőség hívja fel a figyelmet.

Demj�n: Takar�ksz�vetkeztek, ir�ny a v�ros!

Gazdaság2007.11.06, 18:29

A szeg�nys�g takar�koss�gra �szt�n�z, amiben jelent�s szerep h�rul a takar�ksz�vetkezetekre - �ll�totta Demj�n S�ndor, az Orsz�gos Takar�ksz�vetkezeti Sz�vets�g (OTSZ) eln�ke cs�t�rt�k�n Debrecenben, a takar�koss�gi vil�gnap alkalm�b�l rendezett �nneps�gen.

Az év legnagyobb bulija - hétvégi partyajánló

Partytár2007.10.20, 14:31

Október huszonharmadika miatt hosszú- és mozgalmas hétvége elé nézünk. Eljön a Mayday-re Dave Clarke, ATB, Anthony Pappa, de lesz Világrendetlenségi Fesztivál a szegénység ellen és elvetemült klubbulik is.

A szegénység négy napig tart - Világrendetlenség Fesztivál

Partytár2007.10.18, 10:54

A szegénység elleni küzdelem világnapja alkalmából, szerdától szombatig a West-Balkán négynapos fesztivállal szeretné felhívni a figyelmet a problémára. Filmvetítés, koncertek és dj-k a szerdai Szegénység Napján és a csütörtöki Gazdagság Napján, aztán a hétvégén is.

Dél-Amerika kétarcú gazdasága

Gazdaság2007.09.01, 11:08

Latin Amerikában az utóbbi időben egyre jobban terjednek a populista, radikális jelszavak, amelyek forradalmat, vagy ahogy Hugo Chávez venezuelai elnök nevezi, 21. századi szocializmust hirdetnek. Eszerint a "fehér elit" egy kis csoportja tartja elnyomás alatt az őslakos többséget, akiknek mérhetetlen szegénységét csak súlyosbítják a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az USA által rájuk erőszakolt szabadpiaci reformok.

Először csökkent az amerikai szegénység az évtizedben

Nagyvilág2007.08.29, 07:44

Az Egyesült Államokban tavaly első ízben csökkent a szegénységi küszöb alatt élők aránya ebben az évtizedben. A kedden nyilvánosságra hozott kormányzati adatok szerint ugyanakkor a lakosság egyre nagyobb hányada él egészségbiztosítás nélkül, és a szegények több mint egyharmada gyerek.

Megtört a gazdag országok pénzosztó kedve

Nagyvilág2007.07.19, 17:04

Egyre több az éhező, több mint félmilliárd ember él ivóvíz nélkül, miközben az évente fegyverkezésre költött pénz töredékéért megoldhatók lennének ezek a problémák - ez az egyik eredménye annak, hogy a gazdag országok jóval kevesebb pénzt adnak a szegénység elleni küzdelemre, mint amit 2000-ben megígértek. Az ENSZ országai akkor nyolc számon kérhető célkitűzést fogadtak el, és vállalták, hogy 2015-ig radikálisan javítanak a legszegényebbek helyzetén. Félidőben már látszik, hogy a teljesítésre kevés esély van.

Esélyt ad nekünk Afrika tragédiája

Nagyvilág2007.07.01, 19:45

Romantikus naplemente a Kilimandzsárónál, oroszlánok és szegénység - nagyjából így jellemezték a szakértők az átlagos magyar Afrika-képét. De mitől lenne ez más egy olyan országban, amely korábbi, nem túl szoros kapcsolatait is leépítette a rendszerváltás után? Egyáltalán, mi keresnivalója van Magyarországnak Afrikában? Néhány hete először látogatott magyar államfő Algériába, hogy "felelevenítse a régi barátságot". Göncz Kinga külügyminiszter pedig szintén "komoly történelmi hagyományok" megújításáról, "növekvő figyelemről" beszélt egy hónapja. Irány Afrika?

Nyomort hoz a világra a városlakók áradata

Nagyvilág2007.06.27, 16:59

Jövőre fordulat áll be a világ népességében, mivel a városlakók száma meghaladja a falusi népességét - áll az ENSZ egyik friss tanulmányában. Amennyiben a várostervezők nem reagálnak erre az elkerülhetetlen fejleményre, szegénység és az emberádat veszélye fenyegeti a városokat, főként a fejlődő világban.

Kevesebben élnek napi egy dollárból

Gazdaság2007.04.16, 10:31

A világban csökken a szegénység, a gazdag országoknak azonban be kell tartaniuk a segélyek növelésére tett ígéreteiket - hangoztatta a Világbank.

Venezuela szocialista gazdaságot épít

Archívum2007.02.15, 13:17

Venezuelában magánosítják a kulcsfontosságú energetikai és távközlési cégeket, mivel Hugo Chávez elnök teljesen szocialista alapra kívánja helyezni a dél-amerikai ország gazdaságát. Az érvelés szerint így jobban sáfárkodhatnak természeti kincseikkel és hatásosabban küzdhetnek a szegénység ellen.

fogadjorokbe

T-Online Portal2006.11.07, 16:51

Jakupcsek Gabriella és a világ árvái "Fogadj örökbe!" Új sorozatot tűzött a héten műsorra a TV2: a Baptista Szeretetszolgálat segítségével és a népszerű riporter, Jakupcsek Gabriella vezetésével árva gyerekek és nehéz sorsú fiatalok életét ismerheti meg a néző, miközben olyan távoli, egzotikus országok mindennapjaiba nyerhet betekintést, mint pl. Kambodzsa, Vietnám, Sri Lanka vagy Mongólia. Az első rész a kongói gyerekek életét mutatja be, de a már említett országokon kívül a későbbiekben lesz szó erdélyi, kárpátaljai és ukrajnai csöppségekről is. A jelenleg hétfőnként, a késő esti órákban képernyőre kerülő dokumentumsorozat máris kkomoly ...

Nekigyürkőznek a gazdagok az afrikai szegénységnek

Nagyvilág2006.06.26, 15:37

Bill Gates Microsoft-vezér által pénzelt testület próbál segíteni az afrikai szegénységen - írja a Times. A Tony Blair brit miniszterelnök ötlete alapján összeülő bizottság tagja lesz többek között Kofi Annan ENSZ-főtitkár és a nigériai elnök.

Szegénység fenyegeti az osztrákok nyolcadát

Gazdaság2006.03.31, 22:50

Az osztrák lakosság 13 százalékát fenyegeti a szegénység - adta hírül pénteken a bécsi tömegtájékoztatás az európai uniós SILC (Statistic on Income and Living Conditions) legfrissebb tanulmányát ismertetve.

A növekedés ne legyen abszolút cél

Gazdaság2006.01.13, 11:44

A tudás, a civil szféra fejlesztését jelölték meg a nemzeti fejlesztés legfontosabb feladatául vezető társadalomtudósok. Baráth Etele európai ügyekért felelős miniszter a pannonhalmi apátságban vitatta meg szociológusokkal és politológusokkal a II. Nemzeti Fejlesztési Tervet. A konferencián részt vevő szakemberek szerint nem lehet hosszú távú gazdasági sikereket elérni a társadalom megfelelő átalakítása nélkül, ugyanakkor a növekedésnek az embert kell szolgálnia.

Magyarország a legsikeresebb a szegénység felszámolásában

Archívum2005.11.25, 16:36

Magyarország a legsikeresebb a közép- és kelet-európai országok közül a szegénység felszámolásában, áll a The Economist térségi elemzésében. A lap szerint a legfontosabb kérdés az, hogy mely volt kommunista országok nem képesek tartósan felszámolni a szegénységet. Az Economist szerint a nyolc újonnan csatlakozott EU-tagország és Horvátország sikeres a szegénység visszaszoraításában.

A gyerekeket sújtja a szegénység Oroszországban

Nagyvilág2005.11.15, 12:23

A gyermekek után járó támogatások sürgős emelésére szólította fel az orosz kormányt az UNICEF. Az ENSZ gyermekjóléti szervezete szerint Oroszországban főleg a többgyermekes családok szenvednek a szegénységtől, mivel többségük kívül került a szociális juttatások rendszerén. Ha az orosz kormány vezetése eleget tesz felszólításuknak, a népesség 8,5 százaléka emelkedhet ki a szegénységből - állítják.

A Capitoliumban ravatalozták fel Rosa Parksot

Nagyvilág2005.10.31, 17:12

Az egész politikai elit is búcsút vett Washingtonban az ötvenes évek legendás fekete polgárjogi harcosától, az egy hete szegénységben elhunyt Rosa Parkstól, a Capitolium kupolacsarnokában rendezett ravatalozási szertartáson.

Botswanánál is korruptabb Magyarország

Archívum2005.10.19, 08:10

Negyvenedik helyre jött fel Magyarország a Transparency International (TI) korrupció listáján. A tízes skálán az ország 5 pontot kapott. Még a legtisztábbnak számító Izland is csak 9,7 pontot kapott a korrupcióskálán. A TI szerint a korrupció megfékezése nélkül nem lehet visszaszorítani a szegénységet - írja a Világgazdaság.

Gyurcsány jólétet, Orbán kevesebb politikust ígér

Itthon2005.10.17, 12:26

Nagygyűlést tartott vasárnap az MSZP és szintén vasárnap értékelte a nemzeti konzultációs rendezvényeket a Fidesz. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a szegénység leküzdését, igazságos és biztonságos Magyarország megteremtését nevezte fontos feladatnak beszédében. Orbán Viktor szerint mélyreható változásokra és radikális politikuscsökkentésre van szükség.

A kormánytagok büszkék üzleteikre

Gazdaság2005.10.13, 15:02

Ez az első magyar kormány, melynek tagjai nem takargatják, hanem büszkék arra, hogy értenek az üzlethez - mondta Gyurcsány Ferenc a Francia Gyáriparosok Szövetségében csütörtökön tartott előadásán. A miniszterelnök egy német újságnak nyilatkozva elmondta: amennyiben Magyarország az olcsó munkabérekkel akarna versenyezni, csak a szegénységet tartósítaná, ami nem értelmes dolog.