SZDSZ Országos Tanácsa

címke rss

Tovább birkóznak a pártok a válságjavaslatokon

Itthon2008.10.21, 16:16

Ötpárti tanácskozáson egyeztetnek a parlamenti pártok szerdán a gazdasági válság miatt elkerülhetetlen intézkedésekről. A találkozót az MDF és az SZDSZ kezdeményezte, szerintük ugyanis a szombati nemzeti csúcs fontos volt, de jelentősége szimbolikus.

Színdarabbal házalt az önkormányzati miniszter

Itthon2008.10.20, 18:51

Földije színdarabjait ajánlotta hivatalos levélben a színházat fenntartó városok polgármestereinek figyelmébe Gyenesei István. Az önkormányzati minisztert Deutsch Tamás interpellálta a parlamentben, de a szocialisták megvédték. A független képviselőből lett tárcavezetőt az SZDSZ is lemondásra szólította fel.

Az MSZP-nek és az SZDSZ-nek mégsem kell a kisebb parlament

Itthon2008.10.20, 18:17

Hatvanadik alkalommal is elutasította az MSZP és az SZDSZ, hogy napirendre vegyék a Fidesz kisebb parlamentről szóló javaslatát, annak ellenére, hogy két hete már nekiálltak az általános vitának.

Liberális halászlével csábít az SZDSZ

Itthon2008.10.15, 10:56

Az SZDSZ online szervezetének, az SZDSZ Netpártnak a honlapján adnak egymásnak tanácsokat - saját példáikat ismertetve - a helyi szervezetek arról, hogy milyen módszerekkel erősíthetik tagságukat, és gyűjthetnek több szavazatot. Az egyik legnépszerűbb ajánlott tevékenység a főzés: legyen szó halászléfőző-versenyről vagy bogrács gulyásról, az SZDSZ-esek szívesen politizálnak főzés közben.

OS: Menesztenék a gúnyolódó képviselőt

Itthon2008.10.11, 11:36

Megalázó módon kigúnyolta fogyatékos képviselőtársát, és általa a fogyatékos társadalmat is Nógrádi Gergely gödi képviselő - vik a Városvédők. Amint az az országos sajtóhírekben is olvasható volt, az SZDSZ listájáról a testületbe jutott képviselő a kijelentését nem bánta meg, azért nem kért bocsánatot, a fogyatékos képviselő érdekében felszólaló jelnyelvi tolmács felszólalását is kikérte magának, és a tévé kamerái előtt azon véleményének adott hangot, hogy az általa mondottak szerinte nem számítanak sértésnek. A képviselőnél nem ez volt az első eset, hogy a fogyatékosságot gúnyolta - áll Országos Sajtóiroda (OS) anyagában.

Többet akar az SZDSZ Gyurcsány javaslatainál

Itthon2008.10.11, 14:42

Tárgyalási alapnak tekintik a szabad demokraták a kormányfő 12 pontos gazdasági javaslatait, és egyetértenek a Gyurcsány által kezdeményezett a nemzeti gazdasági megbeszéléssel is. Ugyanakkor az SZDSZ többet szeretne: elfogadtatnák az általuk kezdeményezett költségvetési plafont, és nem mondanának le az adócsökkentésről sem.

Meghazudtolta egymást az MSZP és az SZDSZ az adatgyűjtési ügyben

Itthon2008.10.08, 17:12

Másként emlékszik a nemzetbiztonsági bizottság ülésén elhangzottakra Tóth Károly és Gulyás József. Az MSZP-s Tóth szerint a testület meggyőződött arról, hogy a szolgálotak mindenben törvényesen jártak el, míg az SZDSZ-es Gulyás szerint ilyesmiről szó sem volt. A két párt másként látja a teendőket is.

Az UD Zrt. kiállna a parlamenti vizsgálóbizottság elé

Itthon2008.10.03, 11:23

Kész részletes beszámolót tartani munkájáról az adatgyűjtési ügybe keveredett UD Zrt. egy parlamenti vizsgálóbizottság előtt - közölte pénteken a vagyonvédelmi cég ügyvédje. A bizottság felállítására csütörtökön tett javaslatot az SZDSZ. Az UD Zrt. pénteki közleményében a nyilvánosságra került lehallgatott telefonbeszélgetések kapcsán azt írta: igazolni tudja, hogy a cég munkatársai nem követtek el bűncselekményt.

Szent-Iványi lett az SZDSZ ot új elnöke

Itthon2008.09.27, 16:09

Hankó Faragó Miklós ellenében Szent-Iványi István választották meg szombaton az SZDSZ Országos Tanácsának (ot) új elnökének. Szent-Iványi helye ezzel felszabadult az SZDSZ ügyvivői testületében, helyére a párt Új Generáció nevű ifjúsági szervezetének elnöke kerül. Az ot ülésén elfogadtak egy határozatot, amely szerint az SZDSZ nem kíván újból koalíciót kötni az MSZP-vel.

Juhász nyilvánosságra hozná az összes lehallgatást

Itthon2008.09.26, 15:42

Az MSZP a költségvetés megszavazásához nem fenyegetésekkel kívánja megszerezni az SZDSZ szavazatait - mondta Juhász Ferenc, az MSZP elnökhelyettese. A politikus a megfigyelési ügy összes beszélgetését nyilvánosságra hozná, szerinte így kiderülne: az MSZP-nek van igaza.

"Szakítani kell a kifogáspolitikával" - interjú Fodor Gáborral, az SZDSZ elnökével

Itthon2008.09.26, 13:51

A költségvetési törvények benyújtásáig adna időt a szakértői kormányról szóló egyeztetéseknek Fodor Gábor, az SZDSZ elnöke. A szabad demokraták szövetsége világos utat jár be, állította az [origo]-nak adott interjúban Fodor, aki nem érzi problémának, hogy az SZDSZ-nek több mint egyéves a programja, amelynek vannak még szerinte is vitatható elemei. Azt ígérte, benyújtják a parlament elé konkrét elképzeléseiket, de nem most, ugyanis kormányozni nem az ellenzéknek kell.

Hankó Faragó is ringbe száll az SZDSZ ot-elnökségért

Itthon2008.09.25, 09:36

Ismét fodoristák és kókisták küzdelme várható az SZDSZ országos tanácsának elnökválasztásán, miután Hankó Faragó Miklós bejelentette, indulni kíván a posztért. A képviselő korábban Kóka Jánost támogatta a a párt elnökválasztásán, míg ellenfele, Szent-Iványi István EP-képviselő Fodor Gábor mellé állt. Hankó Faragó szerint változtatni kell azon, hogy a pártvezetés és a frakció nem ugyanazt a filmet nézi.

Hiányzó képviselő miatt bukik a fővárosi költségvetés

Itthon2008.09.25, 22:29

A kelleténél egyel kevesebb képviselője volt a fővárosi közgyűlésben az MSZP-nek és az SZDSZ-nek, emiatt nem tudták elfogadni a költségvetés 20 milliárd forintos módosítását.

Optimista szocialisták mentek az SZDSZ-hez

Itthon2008.09.23, 13:19

Kedden ült ismét tárgyalóasztalhoz az MSZP és az SZDSZ, mindkét párt szakértői anyagokkal készült az egyeztetésre. A Népszabadság szerint a tárgyaláson megegyezés nem, legfeljebb az álláspontok közeledése várható. Mesterházy Attila szocialista elnökségi tag szerint a két párt közti tárgyalás után, akár már kedden eldőlhet, mikorra hívják össze az MSZP kongresszusát. Csodát nem várnak - tette hozzá.

Titokzatos polipot lát az adatgyűjtés mögött Szilvásy

Itthon2008.09.23, 23:37

Polipszerűen működő árnyék-titkosszolgálat állhatott a két hete kirobbant adatgyűjtési ügy mögött és a szervezet kapcsolatban állt ellenzéki politikusokkal is - állította Szilvásy György, a titkosszolgálatokat felügyelő miniszter. Demeter Ervin kedden elismerte, hogy ő és Kövér László fideszes politikus rendszeresen beszélt az adatgyűjtési ügybe keveredett biztonsági cég vezetőjével. Szilvásy egy esti tévéműsorban azt mondta, a tízes nagyságrendet is elérheti azok száma, akikről adatot gyűjtöttek. Az SZDSZ vizsgálóbizottságot állítana fel az ügyben.

Mire jutott Fodor és Orbán? Nézze élőben!

Itthon2008.09.18, 16:43

Fodor Gábor, az SZDSZ és Orbán Viktor, a Fidesz elnöke csütörtökön tárgyalt a kialakult politikai helyzetről. Fodor korábban kijelentette, hogy a szakértői kormány felállításáról szereten tárgyalni az ellenzéki pártok vezetőivel, illetve meg akarja találni a közös pontokat az SZDSZ és a többi párt politikájában. Mire jutottak Orbánnal? Nézze élőben az [origo]-n!

Csak a Megegyezés hibáiban ért egyet Fodor és Orbán

Itthon2008.09.18, 18:24

Nem hozott előrelépést a Fidesz és az SZDSZ csütörtöki tárgyalása abból a szempontból, hogy a szabad demokraták még mindig a szakértői kormányt szeretnének, a Fidesz szerint viszont kormányváltásra van szükség - ez derült ki abból, ahogy Orbán Viktor és Fodor Gábor értékelte a megbeszélést. Egyeztettek viszont az SZDSZ javaslatáról, miszerint törvényi plafonnal kellene letörni a költségvetési túlköltekezést.

Hiba volt Gyurcsány leváltását követelni Gusztos szerint

Itthon2008.09.18, 13:43

Bírálta pártját Gusztos Péter szabad demokrata ügyvivő, aki szerint az SZDSZ politikájában külső és belső korrekcióra is szükség van. A politikus arról is beszélt, hogy taktikai hiba volt kijelenteni, hogy az SZDSZ csak a szakértői kormányról hajlandó tárgyalni, ráadásul a pártban vitákat váltott ki az is, hogy a kormányfő leváltását erőltették. Ugyanakkor szerinte tartalmi kérdésekben egység van a párton belül, a kialakult nézetkülönbségeket pedig feloldhatja a jövő héten összeülő új országos tanács.

Beindul Gyurcsány a válságtól

Itthon2008.09.18, 09:59

Még az MSZP vezetői sem látják Gyurcsány Ferenc miniszterelnök minden kártyáját, de bíznak benne, hogy a kormányfőnek van még muníciója. Az [origo] szocialista vezetőket és kormányzati háttérembereket kérdezett az MSZP és SZDSZ konfliktusáról. Mindegyikük arra számít, hogy ha a koalíció nem is állítható helyre, az SZDSZ így vagy úgy, de segíteni fogja a kisebbségi kormány túlélését. Vagy önszántából, egységesen, vagy megosztottan, titkos háttéralkuk nyomán.

Nyílt levélben támadja Fodort egy SZDSZ-s polgármester

Itthon2008.09.16, 17:36

Nem sikertörténet Fodor Gábor pártelnöksége Csécsei Béla, Józsefváros SZDSZ-es polgármestere szerint. A politikus nyílt levélben élesen bírálta Fodort, aki szerinte szembe megy az SZDSZ-es politikusok és támogatóik akaratával. Csécsei szerint "ez így nem mehet tovább". Gegesy Ferenc ferencvárosi polgármester tegnap hasonló indokkal kilépett az SZDSZ-ből.

Gyurcsány odaszólt, marad az Országgyűlés

Itthon2008.09.15, 20:40

Leszavazták a képviselők a parlament feloszlatásáról szóló MDF-es javaslatot az őszi ülésszak első napján. A saját programját védő Gyurcsány Ferenc miniszterelnök beszólt az SZDSZ-re, miután a szabad demokratát számon kérték rajta a programja beterjesztésének elmaradását.

Kilépett az SZDSZ-ből Gegesy Ferenc

Itthon2008.09.15, 10:24

Kilépett az SZDSZ-ből, és lemondott parlamenti mandátumáról Gegesy Ferenc, Ferencváros polgármestere. A politikus pártja reménytelen helyzetével indokolta döntését.

Gyurcsány is szavaztatna a parlament feloszlatásáról

Itthon2008.09.14, 12:52

Túl akar lenni a "politikai cívódáson" Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, ezért felkarolta az MDF javaslatát, hogy már hétfőn tartsanak szavazást a parlament feloszlatásáról. A kormányfő azt javasolja az MSZP-frakciónak, hogy szavazza meg a sürgős tárgyalást, ugyanakkor a szocialisták a feloszlatás ellen voksolnak majd. Mivel az SZDSZ sem akarja szélnek ereszteni az országgyűlést, a szükséges feles többség valószínűleg nem lesz meg. Korábban a Fidesz is beszélt a feloszlatás lehetőségéről.

Az SZDSZ nem támogatja a parlament feloszlatását

Itthon2008.09.12, 15:09

Nem támogatja az SZDSZ az Országgyűlés feloszlatására vonatkozó MDF-es javaslatot - jelentette be a szabad demokraták kétnapos frakcióülésén tartott sajtótájékoztatóján Kóka János frakcióvezető és Fodor Gábor pártelnök. Az SZDSZ azt ígéri, benyújtja a gazdaság élénkítésére vonatkozó törvényjavaslatait.

Kiss Péter: Nincs szó Gráf József miniszterelnökségéről

Itthon2008.09.12, 07:19

Kiss Péter kancelláriaminiszter a Magyar Televízióban péntek reggel azt mondta: nincs napirenden, hogy Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter kormányfő lehetne. A műsorvezető annak kapcsán vetette fel a kérdést Kissnek, hogy sajtóértesülés szerint az SZDSZ elnöke telefonon Gráfot ajánlotta az MSZP elnökségi tagjainak figyelmébe.

Öregotthonból üzent az SZDSZ-nek Gyurcsány

Itthon2008.09.11, 17:50

Ami az államnak kiadás, az máshol gazdagodás - vette védelmébe a szociális kiadások szinten tartását Gyurcsány Ferenc egy nyugdíjasotthon megnyitóján. A kormányfő a kiadáscsökkentést követelő SZDSZ-nek üzent.

Már látja Gyurcsány programjának erényeit az SZDSZ

Itthon2008.09.11, 16:37

Nem volt szó Gyurcsány Ferenc miniszterelnök leváltásáról az MSZP és az SZDSZ csütörtöki tárgyalásán. Az egykori koalíciós partnerek azért találkoztak, hogy az együttműködés lehetséges formájáról tárgyaljanak. Az MSZP Gyurcsány programjához kérte az SZDSZ támogatását. Bár a szabad demokraták korábban azt mondták, tárgyalási alapnak sem tudják elfogadni Gyurcsány javaslatait, ehhez képest Fodor Gábor SZDSZ-elnök most már látja a program erényeit is. A két pártelnök külön-külön tartott sajtótájékoztatón értékelte a tárgyalást, amelyet a jövő héten folytatnak.

Nem kell Gyurcsány kényszerpályája a megyei MSZP-seknek

Itthon2008.09.10, 12:52

Több megyei MSZP-s szervezet jelezte nyilatkozatban: támogatja Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt és programját - voltak viszont, akik nem tettek ilyen gesztust. E megyék vezetői közül többen nem is látják értelmét a kormány hangos támogatásának, és a heteken belül összeülő rendkívüli pártkongresszust is értelmetlennek tartják. Az [origo]-nak nyilatkozó megyei vezetők még mindig bíznak az SZDSZ-ben.

Orbán feloszlatná a parlamentet

Itthon2008.09.10, 10:38

Orbán Viktor felvetéséről - mely szerint felmerült a parlament feloszlatásának lehetősége - is szó lesz a szerdai ellenzéki találkozón. A Fidesz elnöke kedden kijelentette: szerinte a parlament feloszlatása lenne a legjobb megoldás. Az ellenzéki pártok szerdán az SZDSZ nélkül, jövő csütörtökön viszont már a liberálisok részvételével egyeztetnek.

Kóstolgatja egymást az SZDSZ és az MSZP

Itthon2008.09.09, 17:05

Az MSZP nyitottságot vár az SZDSZ-től, és a gazdaság fékezésétől fél, a szabad demokraták szerint viszont hiába fitogtatja erejét az MSZP, ha a parlamentben nincs többsége. A két párt a héten tárgyal az együttműködésről, bár egészen mást akarnak.

Az SZDSZ szerint nem reális Gyurcsány programja

Itthon2008.09.10, 01:38

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök Megegyezés című programja ellentmondásos és nem reális - állítja az SZDSZ. A szabad demokraták szerint politikai üzenetnek sok, programnak és cselekvési tervnek kevés és még csak nem is szociáldemokrata.

Csatakiáltás az MSZP-sek szerint Gyurcsány ötlete

Itthon2008.09.08, 18:25

Összehívja az MSZP rendkívüli kongresszusát szeptember végére Gyurcsány Ferenc pártelnök-miniszterelnök, aki a pártra bízná annak eldöntését, mi legyen azután, hogy az SZDSZ nem vele képzeli el jövőjét. A kormányfő által felvetett lehetőségek között szerepel saját leváltása is. Az  [origo]-nak az MSZP egyik névtelenséget kérő vezetője azt mondta, nem venne mérget arra, hogy valóban megszervezik a kongresszust.

A szocialisták szerint csapdába esett az SZDSZ

Itthon2008.09.08, 08:21

A szocialista párt szerint az SZDSZ került csapdahelyzetbe a két fél közötti ellentétek miatt - írja a Népszabadság. A név nélkül nyilatkozó politikusok a szabad-demokraták arculatvesztéséről vagy szakadásáról beszélnek annak ellenére, hogy Fodor Gábor pártelnök szerint egységes a frakció, és továbbra is szakértői kormányt akar.

Gyurcsányon át vezet az út az erős SZDSZ-hez

Itthon2008.09.06, 08:26

Gyurcsány Ferenc távozása a feltétele annak, hogy az SZDSZ ismét együttműködjön a szocialistákkal - derült ki Fodor Gábor pénteki nyilatkozatából és több névtelenséget kérő szabad demokrata ügyvivő magyarázatából. Egy Gyurcsány nélküli kormányt ugyanis az SZDSZ arcvesztés nélkül támogathatna, sőt, a népszerűtlen kormányfő megbuktatásával még vissza is nyerhetné szavazói egy részét.

Új megyei elnököt választott a borsodi SZDSZ

Itthon2008.09.05, 18:15

Új elnököt választott az SZDSZ borsodi szervezete, a posztra Novák Éva vállalkozó került. A jelöltséget nem vállalta a korábbi elnök, T. Asztalos Ildikó, aki év elején gyanúba keveredett a szabad demokraták küldöttbotrányában.

Csak szakértői kormányról hajlandó egyeztetni az SZDSZ

Itthon2008.09.05, 15:57

Az SZDSZ nem hajlandó tárgyalni Gyurcsány Ferenc múlt héten közzétett új programjáról, hanem csak a szakértői kormányról egyeztetne a szocialistákkal - jelentette be Fodor Gábor pártelnök. A szocialisták viszont a programjukról akarnak tárgyalni, míg a Fidesz szerint "Magyarország érdeke az előre hozott választás". A miniszterelnök még péntek reggel is azt mondta, bízik cselekvési tervében, és az ehhez kapcsolódó költségvetés parlamenti támogatásában.

Látja értelmét a beszédnek az SZDSZ

Itthon2008.09.04, 18:04

Valódi tárgyalási alap lehet a koalíció visszaállításának a lehetősége a szocialista párt MTI-nek nyilatkozó vezetői szerint, akik új politikai keretek közt ismét együttműködnének az SZDSZ-szel. A szabad demokraták ügyvivője, Horn Gábor szerint valószínűleg elmennek az MSZP által kezdeményezett egyeztetésre. Párttársa, Gulyás József szerint a megbeszélésen nem a személyi kérdések kerülnek majd előtérbe.

Udvarolt az SZDSZ-nek Gyurcsány

Itthon2008.09.03, 09:08

Közvetlen, pártok közti tárgyalásra hívta az SZDSZ-t Gyurcsány Ferenc pártelnök-miniszterelnök. Gyurcsány kedd délután először reagált érdemben arra, hogy a szabad demokraták hétvégén viszautasították gazdasági és adópolitikai programját. A szocialista elnökség tagjai is felsorakoztak Gyurcsány mellett, aki úgy fogalmazott, megértették az SZDSZ-es képviselők elmúlt napokban tett megjegyzéseit. Az SZDSZ rövid közleményben azt válaszolta: a párt ügyvivői testülete pénteken dönt Gyurcsány ajánlatáról.

Nem tabutéma a személyi kérdés Gyurcsány szerint

Itthon2008.09.03, 16:19

Nem tabutéma a személyi kérdés egy jó megállapodásért cserében - az MSZP név nélkül nyilatkozó elnökségi tagjai szerint ezt mondta keddi gyűlésükön Gyurcsány Ferenc. Ennek ellenére a kormányfő állítólag nem tervezi lemondását, és Kiss Péter kancelláriaminiszter szerint sincs napirenden a pártban a miniszterelnök-csere. A szocialista párt vezetése egyetért azzal, hogy kezdeményezni kell az SZDSZ felé.

Gyurcsány nélküli szakértői kormányt akar Fodor

Itthon2008.09.02, 13:11

Fodor Gábor, az SZDSZ elnöke szerint jelenleg egy szakértői kormány megalakulása szolgálná legjobban Magyarország érdekét. A szabad demokraták elnöke erről a Népszabadságnak adott interjúban beszélt. Fodor azt mondta, ismer olyan embert, akit mind az öt parlamenti párt elfogadna kormányfőnek, nevet azonban nem említett.

Próbál örülni a savanyú szőlőnek az MSZP

Itthon2008.09.01, 21:03

Az SZDSZ keményen visszautasította a kormányfő programját, és bár az [origo] által megkérdezett szocialisták nem örültek ennek, mégis próbáltak jó képet vágni a történtekhez. Szerintük az SZDSZ zsarolja az MSZP-t és próbál minél határozottabbnak tűnni, hogy visszanyerje támogatóit, de a kezdeti keménység alábbhagy majd és megenyhülnek a szabad demokraták. Igaz, akadt olyan szocialista képviselő is, aki szerint Gyurcsány távozásán gondolkozni sem túl merész ötlet.

Nem kell az SZDSZ-nek Gyurcsány programja

Itthon2008.08.30, 20:07

Elfogadhatatlannak tartja és nem tekinti tárgyalási alapnak az SZDSZ Gyurcsány Ferenc miniszterelnök szerdán nyilvánosságra hozott programját - mondta Horn Gábor a szabad demokraták ügyvivője az [origo]-nak szombaton. A kisebbségben kormányzó MSZP lépéskényszerben van. A szocialisták a volt partner javaslatait várják.

Kiss Péter keringőzne az SZDSZ-szel

Itthon2008.08.29, 17:32

Kiss Péter kancelláriaminiszter szerint a kormányfő adócsökkentési javaslata azt üzeni az SZDSZ-nek, hogy új alapokon helyreállítható a koalíció. Kiss, az MSZP alelnöke erről az ATV-nek adott interjúban beszélt pénteken.

SZDSZ: Gyurcsány még nem jelentkezett be

Itthon2008.08.19, 17:23

Egyelőre semmilyen megkeresés nem érkezett az MSZP-től egy újabb Gyurcsány-Fodor találkozóval kapcsolatban - állította kedden az SZDSZ. A szabad demokraták elnöke június 24-én már találkozott a kormányfővel, Fodor Gábor akkor közölte, cselekvési programot kér Gyurcsány Ferenctől.

Az MSZP-sek szerint "megjön Fodor józan esze"

Itthon2008.08.16, 08:40

Gyakorlatilag üres kézzel áll Fodor Gábor elé Gyurcsány Ferenc miniszterelnök augusztus végén. Fodor korábban azt mondta, csak akkor támogatja az SZDSZ a kisebbségben kormányzó MSZP-t, ha megismerheti cselekvési tervét. A terv elkészült, konkrétumokat viszont az [origo] információi szerint nem tartalmaz. Az általunk megkérdezett szocialisták mégsem aggódnak: hosszú hatalmi harcra számítanak, és bíznak benne, hogy Fodor felhagy a keménykedéssel.

Már a választásokra készül Dávid Ibolya

Itthon2008.08.15, 07:09

Készülnie kell az MDF-nek az előre hozott választásokra, mert egyre valószínűbb, hogy a Gyurcsány-kormány nem tölti ki négyéves ciklusát - erről ír levelében Dávid Ibolya MDF-elnök pártja megyei elnökeinek. A pártelnök szerint az SZDSZ nem fogja megszavazni a költségvetést, így az előre hozott választásokon az MDF tíz százalékra is számíthat - írja a Magyar Nemzet.

Az SZDSZ nélkül nyomná át a költségvetést Gyurcsány

Itthon2008.08.13, 09:22

Az SZDSZ nélkül is többséget szerezhet a parlamentben a kormányzat költségvetési terve - írja a Népszabadság szocialista forrásokra hivatkozva. A lap szerint jelenleg ezt a forgatókönyvet tartják a legvalószínűbbnek az MSZP vezetésében és a miniszterelnöki kabinetben. Gyurcsány Ferenc mindenestre augusztus 25-én előáll a Fodor Gábor szabad demokrata pártelnök által szorgalmazott stratégiai koncepcióval.

Ráül az MTV a Nap-kelte szerződésére is

Itthon2008.07.25, 10:05

Nem lesz nyilvános az MTV szerint az a dokumentum, amellyel a köztévé kuratóriuma két évvel meghosszabbította a Nap-kelte szerződését. Az MTV csak a dokumentumban foglalt közérdekű adatokat hozza majd nyilvássogra, a szerződés teljes szövegét nem. A Nap-kelte szerződésének meghosszabbítására igennel szavaztak az MSZP, az SZDSZ és az MDF által delegált kurátorok. A két fideszes delegált nem volt jelen a szavazásnál, a harmadik pedig tartózkodott.

Titokzatos módon lesz a jövő hírnöke Magyar Bálint

Itthon2008.07.07, 17:03

Titokzatos körülmények között nyert el Magyar Bálint volt SZDSZ-es oktatási miniszter egy, az egész EU jövője szempontjából fontos állást. Az uniós szabályok szerint a Magyar által elnyert kutatás-fejlesztési igazgatósági posztra bármilyen szervezet vagy hivatal jelölhet embert, de csak átlátható módon, a jelölt tudtával, beleegyezésével és részvételével. Ehhez képest senki nem mondja meg, ki jelölte Magyart, az SZDSZ szerint ő maga sem tudja, a volt miniszter nem nyilatkozik. A jelölteket kiválasztó négyfős bizottság magyar tagja pedig - aki Magyar minisztersége idején kapott kinevezést a magyar kutatási hivatal élére - nem árulja ...

Fodor szerdán Semjénnel tárgyalt

Itthon2008.07.03, 10:51

Orbán Viktor, a Fidesz elnöke és Gyurcsány Ferenc miniszterelnök után szerdán Semjén Zsolt KDNP-elnökkel találkozott az SZDSZ nemrégen megválasztott vezetője. Távol állnak egymástól, de a környezetvédelem, a pártfinanszírozás és az emberi jogok kérdéseiben egyet tudnak érteni - mondták. Fodor Gábor azt ígérte: az összes parlamenti párt vezetőjével párbeszédet kezdeményez.

Előző
Következő