Szalay-Bobrovniczky Kristóf
címke rss- kapcsolódó címkék:
- honvédelem
- Honvédelmi Minisztérium
- biztonság
- Habony Árpád
- hadsereg
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Újabb korszakhatárhoz ért a magyar honvédség fejlesztése
A nemzeti ellenálló-képesség növelése és a haderő folyamatos fejlesztése korszakhatárhoz ért, a Magyar Honvédség átfegyverzése a legmodernebb, NATO-kompatibilis high-tech eszközökkel szemeink előtt valósul meg - mondta Szalay-Bobrovniczky Kristóf Szentesen.
A Magyar Honvédség helikopterei is segítenek Szlovéniában
A honvédelmi miniszter szlovén kollégájával, Marjan Sareccel folytatott egyeztetését követően bejelentette, hogy a Magyar Honvédség helikopterei indulnak Szlovéniába a mentési munkálatok támogatására.
Ennek a háborúnak rövid távon nem lesz katonai megoldása
Miről tárgyalt az MCC Feszten Sebastian Kurz volt osztrák kancellárral? Miért fegyverkezünk, ha békepártiak vagyunk? Hogy áll a honvédség megújítása? Erről készített interjút a Mandiner Szalay-Bobrovniczky Kristóffal.
Magyarország nem sodródhat bele a háborúba
Magyarország és a NATO sem sodródhat bele az ukrajnai háborúba - jelentette ki a honvédelmi miniszter a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.
Szombaton a Hősök terén a Magyar Honvédség több száz fiatal katonája teszi le az altiszti esküjét
Minden évben július közepén teszik le a Magyar Honvédség leendő altisztjei az altiszti esküt az ünnepélyes avatáson a Hősök terén. Az eseményen számos haditechnikai eszközt is felvonultatnak, derül ki a Honvédelmi Minisztérium közleményéből.
Hazaszállították a horvátországi helikopter-baleset áldozatait
Katonai tiszteletadással fogadták a Horvátországban, kiképzés közben helikopter-balesetben meghalt magyar katonák földi maradványait kedden Szolnokon.
Itt vannak a legújabb hírek a Horvátországban lezuhant helikopterről
Szolgálatteljesítés közben lezuhant egy magyar katonai helikopter Horvátországban - közölte a Honvédelmi Minisztérium.
Francia gyártmányú légvédelmi rakétákat vesz Magyarország
A Párizsban aláírt szándéknyilatkozat értelmében francia gyártmányú légvédelmi rakétákat fog Magyarország beszerezni a jövőben - mondta a honvédelmi miniszter kedden a Facebook-oldalára feltöltött videóban.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf: Szövetségbe hívom a magyar fiatalokat, mert a haza védelme közös ügyünk
Nem maradt több időnk, és nincs új esélyünk hazánk védelmi képességeinek megfelelő szintre emelésében, sokkal gyorsabban és hatékonyabban kell a haderőfejlesztést végrehajtanunk – jelentette ki az Origónak adott interjúban a honvédelmi miniszter. Szalay-Bobrovniczky Kristóf, aki egy éve tette le a miniszteri esküjét, lapunknak kifejtette, miért kiemelten fontos, hogy a magyar haderő ütőképes legyen. Az interjúban a miniszter többek között az orosz-ukrán háború okozta kihívásokról, a területvédelem fontosságáról, és arról is beszélt, mi a lényege a honvédelmi szolgálati juttatásnak, és mit vár el az új vezérkari főnöktől.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf: A területvédelmi tartalékos rendszer a honvédség szerves része
A 2017-ben létrejött önkéntes területvédelmi tartalékos rendszer ma már a magyar honvédelem szerves része - mondta a honvédelmi miniszter kedden a budai Várban, a "175 éves a Magyar Honvédség" emlékév első rendezvényén, ahol megkapta csapatzászlóját az április 15-én megalakult Magyar Honvédség Területvédelmi Erők Parancsnoksága.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf: Hiába állnak rendelkezésre a legmodernebb eszközök, ha nincs a katonákban bátorság
Magyarország a béketárgyalások és az azonnali tűzszünet mellett áll ki, de ez egyelőre kisebbségi álláspont - mondta Szalay-Bobrovniczky Kristóf. A honvédelmi miniszter szerint egyre többen vélik úgy, hogy a háborút nem lehet katonailag megoldani és a diplomáciának kell átvennie a megoldás keresését.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf: A honvédelem területén Olaszország és Magyarország stratégiai szövetségesek
Olaszország és Magyarország stratégiai szövetségesek - mondta Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter szerdán Rómában azt követően, hogy kétoldalú megbeszélést folytatott Guido Crosetto olasz védelmi miniszterrel.
Felmentették Ruszin-Szendi Romuluszt, a Honvéd Vezérkar főnökét
Novák Katalin köztársasági elnök a mai nappal felmentette beosztásából dr. Ruszin-Szendi Romulusz altábornagyot, a Honvéd Vezérkar főnökét - áll a Honvédelmi Minisztérium közleményében.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf: 32 embert, köztük 7 magyart sikerült kimenekíteni Szudánból
A szudáni polgárháborús helyzet miatt a magyar kormány a Magyar Honvédség erőforrásaira támaszkodva, a kül- és belügyi tárcával együttműködve egy különleges akció keretében 32 embert, köztük 7 magyar állampolgárt menekített ki az országból - jelentette be a honvédelmi miniszter csütörtökön hajnalban a kecskeméti repülőbázison.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf: Hazánk jelentős szerepet vállal a NATO keleti szárnyának megerősítésében
Magyarország jelentős szerepet vállal a NATO keleti szárnyának megerősítésében - jelentette ki a honvédelmi miniszter a bukaresti kilencek védelmi minisztereinek találkozója után szerdán Varsóban.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf: Hazahozzuk a magyarokat Szudánból
A szudáni helyzet azt tette szükségessé, hogy a Külgazdasági és Külügyminisztérium koordinálásával, a Terrorelhárítási Központ részvételével és a Magyar Honvédség kapacitásait kihasználva hazahozzuk a magyarokat Szudánból - jelentette ki a honvédelmi miniszter szombaton a Facebook-oldalára feltöltött videójában.
High-tech norvég rakétarendszer erősíti Magyarország légvédelmét
Magyarország légvédelmét 21. századi, high-tech norvég rakétarendszer erősíti az idei évtől - jelentette ki a honvédelmi miniszter a norvégiai Kongsbergben.
Honvédelmi miniszter: A NATO-ra napjainkban nagyobb felelősség hárul, mint korábban bármikor - videó
A világ legnagyobb védelmi szövetségére napjainkban nagyobb felelősség hárul, mint korábban bármikor – jelentette ki Szalay-Bobrovniczky Kristóf legújabb videójában. A honvédelmi miniszter szerint az egyik legfontosabb feladatunk, hogy ezt a Szövetséget tovább erősítsük, ez azonban csak úgy lehetséges, ha mi magunk is erős és folyamatosan fejlődő haderővel járulunk hozzá.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf: Nemcsak a kormány, a nemzet is a NATO mögött áll
„Nemcsak a magyar kormány, hanem a teljes nemzet a NATO mögött áll, mert rendkívül fontos garanciája a biztonságunknak” – jelentette ki a honvédelmi miniszter pénteken Székesfehérváron, a NATO Közép-európai Többnemzeti Hadosztály-parancsnokság kezdeti műveleti képesség elérése alkalmából szervezett ünnepségén.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf a kenyai és a nigeri védelmi miniszterrel tárgyalt
Mivel az illegális migráció gyökerei Afrikáig nyúlnak vissza, a magyar emberek és Európa védelme érdekében a kenyai és a nigeri védelmi miniszterrel tárgyalt Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter Brüsszelben.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf: A Magyar Honvédség mindig emlékezni fog hősi halottaira
A Magyar Honvédség mindig emlékezni fog hősi halottaira - mondta a honvédelmi miniszter csütörtökön Várgesztesen, ahol megkoszorúzta a második világháború idején a Vértesben elesett honvédek sírját.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf: Hagyományaira támaszkodó, jövőbe mutató honvédséget építünk
A feladatunk az, hogy a hagyományaira támaszkodó, jövőbe mutató honvédséget építsünk - mondta a honvédelmi miniszter csütörtökön Budapesten, a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf: Azt az ajánlatot tettem a fiataloknak, hogy lépjünk szövetségbe
Azt az ajánlatot tettem a fiataloknak, hogy lépjünk szövetségbe, csatlakozzanak egy olyan haderőhöz, amely a bátrak hadereje - mondta Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a közösségi médiában vasárnap közzétett videóban.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf: Emberi életeket csak békével lehet megmenteni
„A magyar álláspont teljesen világos: mi a béke pártján állunk” - fogalmazott Szalay-Bobrovniczky Kristóf az egy évvel ezelőtt kitört orosz-ukrán háború alkalmából pénteken közzétett videójában, amelyről a Honvédelmi Minisztérium tájékoztatta az MTI-t.
Honvédelmi miniszter: A sport az élet alapkiképzése, közös értékei vannak a honvédelemmel
Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter szerint jó döntés volt a kormány részéről, hogy nemzetstratégiai ágazatnak nyilvánította a sportot, amely tulajdonképpen az élet alapkiképzése, és számos közös értéke van a honvédelemmel.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf: A haza igényli, hogy szükség esetén meg is védjük
A haza igényli, hogy szükség esetén kiálljunk mellette és meg is védjük - mondta a honvédelmi miniszter a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában csütörtökön.
Csúcstechnológiás és modern eszközök: toborzó kampányt tart a Magyar Honvédség - videó
Országos toborzókampányt indít a Magyar Honvédség, hogy minél többen megismerhessék az általuk kínált szolgálati formákat és életpálya-lehetőségeket. A toborzókampány nyitórendezvényét hétfőn tartották Budapesten, a Bálnában. Rengeteg érdeklődő fiatal vett részt a hétfői toborzó napon, amely külön érdekességekkel várta az oda látogatókat. Szimulátorok, modern harcjárművek, lőfegyverek, és különböző bemutatók is nagy sikert arattak. Az eseményen a Honvéd Vezérkar főnöke és a honvédelmi miniszter is kifejtették, miért fontos, hogy a csúcstechnológiás eszközöket fiatalok használják, és minél többen csatlakozzanak a Magyar Honvédséghez.. ...
Orbán Viktor: Folytatni kell a hadiipari fejlesztéseket
Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön a Karmelita kolostorban fogadta Armin Pappergert, a német Rheinmetall hadi- és járműipari nagyvállalat vezérigazgatóját - közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf: A magyar haderő harckészségének a legjobbnak kell lennie
Fontos, hogy a magyar haderő harckészsége mindenkor a legjobb legyen - jelentette ki Szalay-Bobrovniczky Kristóf a kormány Facebook-oldalára vasárnap feltöltött videóban. A honvédelmi miniszter többek között arról is szót ejtett, mit jelent a haderő fiatalítása és hol tart a haderőfejlesztés.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf: A békéhez a fiatalok ereje kell
A veszélyek korát éljük, amelyben Magyarország elkötelezett a béke mellett, de a békéhez erő, a fiatalok ereje kell, "ezért kezdtük el és folytatjuk a fiatalítást" a Magyar Honvédségben - mondta a honvédelmi miniszter Kaposváron vasárnap.
Honvédelmi miniszter: Magyarországnak a biztonság a legnagyobb érték
A 2022 megmutatta, hogy Magyarország számára a biztonság a legnagyobb érték - mondta Szalay-Bobrovniczky Kristóf Facebook-oldalán pénteken megjelent videóüzenetében.
Magyarország folytatja a honvédség modernizálását
A jövő évi költségvetésben - a vállaltnál egy évvel korábban - Magyarország katonai kiadásai elérik a NATO által elvárt GDP-arányos 2 %-ot, amelyre a Honvédelmi Alap is garanciát jelent. A 2023-as költségvetés biztosítja a forrásokat a Magyar Honvédség modernizációjának folytatásához - jelentette ki a honvédelmi miniszter.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf: A magyar honvédség fegyvereit cseh licensz alapján készülőkkel cserélik le
A magyar honvédség kézifegyver-állományát cseh licensz alapján készülő kézifegyverekkel cseréljük le - mondta Szalay-Bobrovniczky Kristóf csütörtökön Kiskunfélegyházán.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf: Időszerű az izraeli Vaskupola-rendszer tanulmányozása
A keddi lengyelországi események fényében időszerű volt Magyarország szempontjából is az izraeli Vaskupola-rendszer tanulmányozása - minderről Szalay-Bobrovniczky Kristóf beszélt Izraelben. A rendszer lényege, hogy az Izrael területére berepülő idegen tárgyakat minél előbb megsemmisítse.
Nyugalomra int a kormány, a kőolajellátás biztosított
A jelenlegi helyzetben a legfontosabb a nyugalom - mondta Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter az m1 hírcsatornán. Meg kell várni, míg a lengyel kormány tájékoztatást ad az esetleges rakétatámadásról, a kőolajvezetéknél pedig fontos, hogy nem a vezetéket, hanem egy transzformátort találtak el. A MOL-nak egyébként 90 napi készlete van, ez alatt újra lehet indítani a szolgáltatást.
Kiderült, hol folytatja Palkovics László
Magyarországot és a magyar embereket csak jól felszerelt és jól kiképzett haderővel, valamint erős védelmi ipari háttérrel lehet megvédeni - mondta Szalay-Bobrovniczky Vince honvédelmi miniszter Brüsszelben. Beszélt Palkovics László jövőbeli szerepéről is.
Honvédelmi miniszter: Emlékezzünk hősi halottainkra is!
Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter arra kéri a temetőbe látogatókat, hogy szeretteik nyughelyein kívül látogassanak meg egy hősi emlékművet, hadisírt is.
Felvonták, majd félárbócra engedték a nemzeti lobogót az Országház előtt
Katonai tiszteletadás mellett, Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter és Ruszin-Szendi Romulusz, a Magyar Honvédség parancsnoka jelenlétében ünnepélyesen felvonták, majd félárbócra engedték a nemzeti lobogót az aradi vértanúk emléknapján, csütörtök reggel az Országház előtti Kossuth Lajos téren.
Kiválóak Horvátország és Magyarország katonai kapcsolatai
Kiválóak Horvátország és Magyarország katonai kapcsolatai - mondta a honvédelmi miniszter, miután megbeszélést folytatott horvát partnerével csütörtökön Budapesten.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf: Magyarország elkötelezett haderőfejlesztési programjának folytatása mellett
Elkötelezettek vagyunk a megkezdett haderőfejlesztési programunk folytatása mellett - jelentette ki Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter Pozsonyban azon a sajtótájékoztatón, amelyet szlovák hivatali partnerével, Jaroslav Nad védelmi miniszterrel lezajlott kétoldalú találkozója után közösen tartottak hétfőn.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf: Magyarországnak kiemelt fontosságú a Nyugat-Balkán biztonsága
Magyarország számára kiemelt fontosságú a Nyugat-Balkán biztonsága, amihez a KFOR (koszovói békefenntartó erők) -misszióban részt vevő magyar katonák is jelentősen hozzájárulnak - jelentette ki a honvédelmi miniszter Koszovóban.
Magyarországot és Lengyelországot történelmi barátság és szövetség köti össze
Magyarországot és Lengyelországot történelmi barátság, mi több, szövetség köti össze – ami azt jelenti, hogy nemcsak támogattuk, de segítettük is egymást a nehéz időkben – közölte a közösségi oldalán a honvédelmi miniszter. Szalay-Bobrovniczky Kristóf szerint hasznos és előremutató egyeztetést folytattak Mariusz Blaszczak lengyel nemzetvédelmi miniszterrel.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf: Két lépcsőben nő a katonák fizetése - videó
A kormány egy kiemelt mértékű illetményemelésről hozott határozatot, amely két lépcsőben, először ez év szeptemberétől, majd 2024 januárjától lesz a katonáinknak kiutalva - jelentette be Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a Facebookon.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf: A kormány erkölcsileg és anyagilag is támogatja a honvédelmi nevelést
A nemzeti kormány nemcsak felismerte a honvédelmi nevelés fontosságát, hanem erkölcsileg és anyagilag is támogatja - közölte a honvédelmi miniszter szerdán Hódmezővásárhelyen.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf: Két biztonsági kihívás is éri egyszerre Magyarországot
Évtizedek óta nem volt példa arra, hogy Magyarországot egyszerre két jelentős, katonai kockázatokat is tartalmazó biztonsági kihívás érje - fogalmazott a honvédelmi miniszter a magyar haderőfejlesztésről szóló pénteki előadásában a tihanyi Tranzit Közéleti Évadnyitó és Gondolatexpón.
Ők kaptak honvédségi kitüntetést augusztus 20. alkalmából
A Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség központi ünnepségén Szalay-Bobrovniczky Kristóf tárcavezető Ruszin-Szendi Romulusz altábornaggyal, a Magyar Honvédség parancsnokával közösen kitüntetéseket adott át a honvédelem terén kifejtett munkáért. A honvédelmi miniszter az átadóünnepségen hangsúlyozta: Magyarország ismét útelágazáshoz érkezett, akárcsak Szent István idejében, és ebben a helyzetben is joga van megvédenie magát.
A magyar kormány Közép-Európa legjelentősebb haderőfejlesztését hajtja végre
A magyar kormány Közép-Európa legjelentősebb haderőfejlesztési programját hajtja végre; Magyarország továbbra is a béke pártján áll a jelenlegi külpolitikai helyzetben, de a békéhez erő kell, az erőt pedig haditechnikáink és katonáink garantálják - mondta a honvédelmi miniszter csütörtökön Székesfehérváron.
Riasztották a balti légteret védő magyar Gripeneket
Megkapták idei első éles riasztásukat a balti légteret védő magyar Gripenek - közölte a honvédelmi miniszter csütörtökön Facebook-oldalán.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf: Érkezik Magyarországra az első PzH2000 típusú önjáró löveg
Szerdán érkezik Magyarországra az első PzH2000 típusú önjáró löveg, amely - a baloldali kormány alatt felszámolt - páncélos erő újjáépítésének fontos eszköze - emelte ki a honvédelmi miniszter szerdán a Facebook-oldalán közzétett videóban.
Haza csak addig van, amíg van, aki megvédje!
Háború van a szomszédunkban, minden eshetőségre fel kell készülnünk. A hadsereg arra való, hogy megőrizze a békét, de azt csak úgy lehet, ha harcra készül, nem várhatjuk senkitől, hogy megvédjen minket; nekünk kell megóvni hazánk békéjét, a NATO is csak így tud mellettünk állni - minderről Szalay-Bobrovniczky Kristóf beszélt az Origónak. A Honvédelmi Miniszter közölte, a nemzeti össztermék 2 százalékát írja elő a NATO tagjai számára védelmi költségeik alsó határaként, Magyarország ezt a határt a korábban vállalt 2024-es dátumnál egy évvel hamarabb, már 2023-ra eléri és a következő években is fent fogja tartani. A tárcavezető a honvéédéshez ...