Szaddám Huszein

címke rss

Golyót akar kötél helyett Szaddám

Archívum2006.07.27, 11:46

Szaddám Huszein volt iraki elnök kéthetes éhségsztrájk után szerdán ismét megjelent az ügyét vizsgáló bíróságon. Szaddám kijelentette, hogy akarata ellenére vezették a tárgyalóterembe, illetve egy megszálló hatalom jogtalan eljárásának nevezte a pert. Ugyanakkor felszólította a tárgyalást vezetõ bírót, hogy ha halálbüntetést szab ki rá, akkor golyó és ne kötél általi ítéletet hozzon.

Tovább húzzák az ítélethirdetést Szaddám perében

Archívum2006.07.27, 15:15

A per kezdetének egyéves évfordulójára napolták el Szaddám Huszein perének utolsó tárgyalását. Október 19-én várhatóan ítéletet is hirdetnek a volt iraki diktátor ellen 148 síita 1982-es megöletése miatt indított eljárásban. Szaddám ugyanakkor még augusztusban újra bíróság elé áll, akkor iraki kurdok tízezreinek legyilkolása miatt.

Szaddám szerint akarata ellenére cibálták a bírók elé

Archívum2006.07.26, 11:55

Szaddám Huszein is jelen volt perének szerdai tárgyalásán, jóllehet azt hangoztatta, hogy akarata ellenére hurcolták a tárgyalóterembe a kórházból. A volt iraki diktátor éhségsztrájkja miatt szorult kórházi kezelésre, és ezért nem vett részt a per hétfõi tárgyalásán.

Több sebbõl vérzõ per oszt igazságot Szaddámról

Archívum2006.07.25, 13:30

Ha minden jól megy, a héten lezárul Szaddám Huszein pere, és szerdán elhangzanak az eredetileg hétfõre tervezett - a volt diktátor koplalása és a védõk tiltakozása miatt - elhalasztott védõbeszédek. A bíróság várhatóan augusztus közepéig meg is hozza az ítéletet. Az eljárás azonban számos sebbõl vérzik: az elsõ fõbíró kormányzati nyomásra hivatkozva távozott, a védõket sorra gyilkolták le ismeretlenek, és a per közvetítése is gyakran megszakadt.

Kórházba vitték a koplaló Szaddámot

Archívum2006.07.23, 15:42

Éhségsztrájkja miatt kellett kórházba szállítani Szaddám Huszeint. A volt iraki diktátor így nem lehet jelen pere hétfõi tárgyalásán. Szaddámot mesterségesen táplálják.

Merénylet Szaddám államcsínyének évfordulóján

Archívum2006.07.17, 13:37

Legalább 40 ember halt meg abban a merényletben, amely hétfõn történt a Bagdadtól 30 kilométerre délre fekvõ Mahmúdíja város egyik piacán. A zsúfolt piacot elõször robbanások rázták meg, majd fegyveresek jelentek meg, akik lõni kezdtek az embereket.

Péntek óta éhségsztrájkol Szaddám

Archívum2006.07.13, 07:45

Péntek óta nem eszik Szaddám Huszein. Az egykori iraki diktátor így próbál tiltakozni az ellene folyó bírósági per miatt.

Döntéshez ér a kifulladt Szaddám-per

Archívum2006.07.10, 13:18

A védelem pár napos záróbeszédével ér véget a Szaddám Huszein volt iraki elnök ellen októberben indult elsõ per. Szaddámot és társait emberiségellenes bûncselekményekkel vádolják. Az ügyész korábban halált kért rájuk.

Szaddám Huszein lányát védelmezi Jordánia

Archívum2006.07.03, 08:15

A királyi család vendégének tekinti és megvédi Jordánia Szaddám Huszein lányát, akinek neve felkerült a terrorizmussal gyanúsított, legveszélyesebb körözött személyek listájára Irakban. Szaddám lánya 2003 óta él Jordániában húgával és gyermekeivel.

Szaddám Huszein feleségét, lányát is körözik

Archívum2006.07.02, 13:14

Szaddám Huszein volt iraki elnök legidõsebb lánya és elsõ felesége felkerült a terrorizmussal gyanúsított, 41 legveszedelmesebb körözött személy listájára Irakban. A lista élén a diktátor egykori helyettese áll.

Zarkávi halála óta bizakodóbbak az amerikaiak

Archívum2006.06.21, 06:55

Bizakodóbbak lettak az amerikaiak Abu Muszab az-Zarkávi megölése óta, és George Bush népszerûségének is jót tett az elsõ számú iraki terrorista lebombázása. Megfigyelõk azonban emlékeztetnek, hogy Szaddám Huszein elfogása is csak rövidtávon hozott népszerûség-javulást az amerikai elnöknek.

Halálbüntetést kért az ügyész Szaddámra

Archívum2006.06.19, 13:16

Halálbüntetés kiszabását kérte Szaddám Huszeinre és hét vádlott-társára a volt iraki elnököt emberiségellenes bûncselekményekkel vádoló ügyész. A vád szerint Szaddám és társai egy nem létezõ merényletkísérletet használtak fel ürügyként egy síita falu megtizedelésére és egy síita párt megtörésére. A védelem július 10-éig mondhatja el zárszavát.

Kizavarták öccsét Szaddám perérõl

Archívum2006.06.12, 17:53

Állandóan félbeszakította pert, ezért eltávolították a tárgyalóterembõl Szaddám Huszein féltestvérét. Barzan at-Tikríti és exelnök bátyja ellen, hat másik egykori állami vezetõvel együtt 148 síita 1982-es lemészárlása miatt folyik bírósági eljárás Bagdadban.

Hamis tanúzást kiáltanak Szaddám védõi

Archívum2006.05.31, 12:54

Hamis tanúzással vádolták meg a Szaddám-per egyik tanúját a bukott iraki diktátor védõi. Az ügyvédek ezt azokra a videofelvételekre alapozzák, amelyeken a tanú, Ali al-Haidari egymásnak ellentmondó kijelentéseket tesz. A védelem szerint emellett a per fõügyésze pénzért keresett tanúkat Dudzsailban, ahol a per tárgyát képezõ eset - az 1982-es, 148 síita áldozatot követelõ mészárlás - történt.

Elfogták Szaddám egyik unokaöccsét

Archívum2006.05.24, 15:32

Bejrútban elfogták Szaddám Huszein megbuktatott iraki diktátor egyik unokaöccsét. A férfit erõszakos bûncselekmények elkövetésével gyanúsítják.

Tanúk tucatjaival bizonyítanák Szaddám ártatlanságát

Archívum2006.05.15, 11:22

Több tucat tanú beidézését kezdeményezték Szaddám Huszein védõi. A héten három napon keresztül hallgatja a vallomásokat a bíróság. A volt iraki diktátor ellen 148 síita lemészárlása miatt folyó per most érkezett el a védelmi szakaszba.

Szégyennek tartja Szaddám perét amerikai védõje

Archívum2006.05.10, 06:51

Szégyenrõl, vallási üldözésrõl, az amerikai invázió igazolásáról beszél Ramsey Clark, Szaddám Huszein védõje a volt diktátor perével kapcsolatban. A volt amerikai igazságügy-miniszter azt követeli, hogy az eljárást másik bíróságra helyezzék át.

Síitákat kivégzõ ügynököket jutalmazott Szaddám

Archívum2006.04.17, 12:32

Szaddám Huszein aláírása szerepel azon az iraton, amely a síiták elleni 1982-es mészárlásban részt vevõ ügynökök díjazását tartalmazza - közölték az ügyészek az iraki diktátor perének hétfõi tárgyalásán.

Halálosztagok garázdálkodnak Irakban

Archívum2006.04.12, 13:52

Az iraki belügyminiszter elismerte, hogy halálosztagok mûködnek az országban. Bajan Dzsabr azt ugyanakkor tagadta, hogy ezeknek közük lenne a kormányzathoz. Becslések szerint legalább 1300 ember veszett oda az elharapózó vallási erõszakban az utóbbi hónapokban, a belügyminiszter szerint ezért nagyrészt a rengeteg magán biztonsági cég felelõs.

A belügyi tárcát káromolta Szaddám

Archívum2006.04.05, 16:54

Szunniták ezreinek meggyilkolásával vádolta meg az iraki belügyminisztériumot Szaddám Huszein perének szerdai tárgyalásán. Az egykori iraki diktátor ezenkívül nem volt hajlandó aláírásmintát adni, és nemzetközi vizsgálatot követelt.

Újabb per indul Szaddám ellen

Archívum2006.04.04, 18:02

Akár már áprilisban újabb per indulhat Szaddám Huszein ellen. Az elûzött iraki diktátort ezúttal a kurdok elleni akcióiért vonják felelõsségre, amelyekben több mint százezer ember vesztette életét. A vádiratban népirtás és emberiesség elleni bûncselekmények szerepelnek, többek között az ötezer halottal járó Halabdzsa elleni gáztámadás miatt.

Zárt tárgyalást rendeltek el Szaddám perén

Archívum2006.03.15, 14:36

Szaddám mindenáron politikai üzenetet akart felolvasni perének szerdai tárgyalásán. Ezt a vezetõ bíró nem tûrte, és miután a volt diktátor felszólításait eleresztette a füle mellett, zárt tárgyalás rendelt el.

Felszámolják a rettegett bagdadi börtönt

Archívum2006.03.10, 11:21

Felszámolja az amerikai hadsereg a hirhedt bagdadi Abu Graib börtönt. Az intézményben már Szaddám Huszein uralma idején is kínozták a rabokat, de a helyzet hatalmának megdöntése után sem változott. Az amerikai katonák is kivették a részüket a kegyetlenkedésekbõl.

Irakban felakasztottak 13 felkelõt

Archívum2006.03.09, 18:37

Felakasztottak csütörtökön tizenhárom felkelõt Irakban, elõször végezve ki szélsõségeseket azóta, hogy közel három évvel ezelõtt az amerikai erõk vezetésével a szövetségesek megbuktatták Szaddám Huszein elnök rendszerét.

Szaddám szerint jogosan végeztek a síitákkal

Archívum2006.03.02, 13:49

Szaddám Huszein megbuktatott iraki diktátor tárgyalásának szerdai napján beismerte: áttételesen volt köze ahhoz az 1982-es vérengzéshez, amelyért emberiség ellenes bûncselekményekkel vádolják. Szaddám azonban azt állítja: nem bûn, amit tett.

Tinik akasztását bizonyítanák Szaddámra

Archívum2006.03.01, 13:45

Közel 150 ember, köztük 11-17 éves tinédzserek kivégzésének aláírását próbálják Szaddám Huszein megbuktatott iraki diktátorra bizonyítani vádlói az ellene zajló perben. Az ügyészek által kedden bemutatott kivégzõparancsokon állítólag Szaddám kézírása olvasható, bár a Times szerint ezt semmilyen független írásszakértõi véleménnyel nem támasztották alá. Az egyik beterjesztett irat azt javasolja, hogy a kiskorúságuk miatt megkímélt tinikkel titokban végezzenek.

Szaddám kiabált, féltestvére dulakodott a bíróságon

Archívum2006.02.13, 14:23

Szaddám Huszein szerint erõszakkal cibálták a bíróság elé perének 11-ik napján. A volt iraki diktátor hevesen kikelt a bíróság, az USA és George Bush amerikai elnök ellen, míg féltestvére õreivel dulakodott, majd a bírónak háttal foglalt helyet. A hétfõi tárgyaláson volt magas rangú iraki vezetõket hallgatnak meg tanúként, a 148 emberáldozattal járó, 1982-es dudzsaili mészárlás ügyében. A pert elnapolták.

Szaddám Huszein választhatott: Napóleon vagy Mussolini akar lenni

Archívum2006.02.10, 06:30

A számûzetésbe vonulás lehetõségét ajánlotta fel az Egyesült Államok Szaddám Huszein bukott iraki diktátornak cserébe azért, hogy befolyását latba vetve segítsen felszámolni az iraki lázadást - állította a volt elnök egyik védõügyvédje, akinek szavait amerikai részrõl máris cáfolták.

Kétmillió síita vett részt Kerbelában az asúra ünnepén

Archívum2006.02.09, 20:08

Közel kétmillióan vettek részt csütörtökön az iraki Kerbelában az asúra ünnepen, amelyen a síiták Huszein imám mintegy 1300 évvel ezelõtti halálát gyászolják.

ENSZ-repülõvel ugratta volna háborúba Bush Szaddámot

Archívum2006.02.06, 12:03

Egy ENSZ-színekre mázolt U2-es repülõt küldtek volna Bushék csalétekként Irak fölé, hátha Szaddám rálõ a gépre. Ez adott volna okot az Irak elleni háború megindítására, mert sokáig nem találtak más igazolható indítékot. Az amerikai elnök, egy 2003-as találkozón ezen kívül több lehetõséget is vázolt Tony Blair brit miniszterelnöknek háborús ok kialakítására - állítja egy közelmúltban megjelent könyv.

Nem engedik Szaddámhoz ügyvédeit

Archívum2006.02.06, 10:26

Jogsértõ módon nem teszik lehetõvé, hogy Szaddám Huszein megbuktatott iraki diktátor védõivel találkozzon - állítja a volt iraki elnök egyik ügyvédje. Halil Dulajmi szerint magyarázat nélkül zárták el védencétõl.

Bojkottálják perüket Szaddámék

Archívum2006.02.01, 08:41

Szaddám Huszein és védõi szerdán bejelentették: bojkottálják a volt iraki diktátor ellen indult pert. A védõk egyebek mellett új fõbírót követelnek és azt, hogy a pert egy másik országban folytassák. A per újabb tárgyalását szerdára tûzték ki, de Szaddámék várhatóan nem jelennek meg.

Szaddám kivonult perérõl

Archívum2006.01.29, 16:15

Káoszba torkollott Szaddám Huszein perének vasárnapi tárgyalása. A volt diktátor - és elõzõleg védõi is - elhagyta a tárgyalótermet, miután kivezettették a terembõl féltestvérét, Barzan Ibrahim al-Haszan at-Tíkritit, aki szidalmazta a bírókat. Szaddám, perének nyolcadik tárgyalási napján így alig pár percig ült a bírók elõtt, akikkel ezúttal is heves vitába keveredett.

Elgázosított faluból jön a Szaddám-ügy új fõbírája

Archívum2006.01.24, 12:12

Tilitoliznak Szaddám Huszein bukott iraki diktátor ügyének bíráival. Az elsõ fõbírónak azért kellett felállnia székébõl, mert sokat kritizálták, amiért nem elég kemény a tárgyalóteremben színpadiasan viselkedõ Szaddámmal. A helyére kinevezett bírót hétfõn áthelyezték egy másik ügyre, a gyanú szerint azért, mert korábban Szaddám pártjában volt tisztviselõ. Az új jelölttel azonban feltehetõen biztosra mennek: nem csak kurd, de olyan a faluból származik, ahol Szaddám idején 5000 embert öltek meg gáztámadással.

A Szaddám-bíróság húsz munkatársát menesztenék a Baasz-vadászok

Archívum2006.01.20, 21:29

A Szaddám Huszein volt iraki diktátor és vádlott-társai perét tárgyaló bíróság összesen húsz állandó munkatársának menesztését követelte a feloszlatott Baasz Párt tagjaira vadászó bizottság pénteken arra hivatkozva, hogy az érintettek egykor mindannyian a kormányzó párt sorait erõsítették.

Baasz párti lehet a Szaddám-per új fõbírája

Archívum2006.01.18, 22:17

Újabb botrány rázta meg szerdán a Szaddám Huszein volt iraki diktátor ügyét tárgyaló bíróságot: egy magas rangú illetékes szerint az újonnan kinevezett fõbíró tagja volt Szaddám Huszein betiltott Baasz Pártjának, és emiatt nem viselheti ezt a tisztséget.

Kinevezték ki a Szaddám-per új fõbíráját

Archívum2006.01.16, 18:45

Helyettes vezetõt neveztek ki a Szaddám Huszein bukott diktátor ügyében ítélkezõ iraki különleges törvényszék élére, miután nem tudták rávenni a testület eddigi elnökét a múlt héten benyújtott lemondásának visszavonására - közölte az iraki fõügyész.

Százharminc halott az iraki robbantásokban

Archívum2006.01.05, 19:35

Legalább százharminc ember halálát okozta két öngyilkos merénylõ két iraki városban. Az egyik merényletet Kerbela egyik legszentebb helye, Huszein imám sírja közelében hajtották végre.

Kötél helyett golyót akar Szaddám

Archívum2006.01.03, 13:47

Szaddám Huszein megbuktatott iraki diktátor állítólag a golyó általi halált választaná az akasztás helyett, ha kivégzik. Szaddám ügyvédeinek beszélt elképzeléseirõl.

Újabb tömegsírt fedeztek fel Irakban

Archívum2005.12.27, 20:14

Vízvezeték fektetésekor fedeztek fel egy újabb tömegsírt Irakban, Kerbela városában. A sír feltehetõleg azoknak a siíta lázadóknak a holttestét rejti, akikkel 1991-ben végeztek Szaddám Huszein katonái - írja a BBC.

Szaddám azt állítja, megverték

Archívum2005.12.21, 17:53

Szaddám Huszein azt mondta az ellene folyó per szerdai bírósági tárgyalásán, hogy az amerikaikak verték és kínozták is. Azt azonban nem árulta el a volt diktátor, hogy ki, vagy kik tették ezt vele.

Washington cáfolja, hogy verték Szaddámot

Archívum2005.12.21, 22:17

Képtelennek nevezte és határozottan visszautasította szerdán a washingtoni Fehér Ház Szaddám Huszein iraki exdiktátor állítását, miszerint az amerikaiak "ütlegelték és kínozták" a börtönben.

Motoron menekült volna Szaddám

Archívum2005.12.19, 16:53

Állítása szerint motorkerékpáron menekült volna el az amerikaiak elõl Szaddám, de elárulták és csak ezért sikerült elfogni õt 2003. december 13-án - írja a The Sun. A bukott zsarnok egyik védõügyvédjén, Ramsey Clark volt amerikai igazságügy-miniszteren keresztül juttatott el nyilatkozatot a brit bulvárlapnak elfogásáról.

Iraki fegyveresek kirkuki kórházra támadtak

Archívum2005.12.07, 19:37

Mintegy húsz fegyveres rátámadt szerdán az észak-iraki Kirkuk kórházára, hogy kiszabadítson egy férfit, aki a Szaddám Huszein megbuktatott diktátor felett ítélkezõ törvényszék egyik bírájának meggyilkolását tervezõ terrorista sejt egyik tagja.

Nem ment el tárgyalására a feldühödött Szaddám

Archívum2005.12.07, 13:15

Nem jelent meg perének szerdai tárgyalásán Szaddám Huszein. A volt iraki diktátor ügyvédei a bírókkal, majd védencükkel egyeztettek, a tárgyalás ezért egy órával késõbb kezdõdött. Azt ugyanakkor nem tudni, Szaddám végül megjelent-e bírái elõtt.

Elítélték Szaddám egyik unokaöccsét

Archívum2005.12.06, 21:29

Tizenöt éves szabadságvesztésre ítélte egy bagdadi törvényszék Szaddám Huszein egyik unokaöccsét, Ajman Szabavit az iraki lázadók pénzeléséért és felfegyverzéséért, továbbá az iraki-szíriai határ illegális átlépéséért.

Szaddám nem fél a kivégzéstõl

Archívum2005.12.06, 11:30

"Én 30 évig szolgáltam ezt az országot" - jelentette ki bírósági tárgyalásán Szaddám Huszein megbuktatott iraki diktátor. Szaddám az elsõ tanú hétfõi meghallgatását követõen azt is elmondta, hogy nem fél a halálbüntetéstõl. A per kedden folytatódik.

Meghalt a börtönben Szaddám egyik volt bizalmasa

Archívum2005.12.05, 21:21

Meghalt az amerikai hadsereg egyik iraki börtönében Mohammed Hamza az-Zubaidi volt iraki miniszterelnök, Szaddám Huszein megbuktatott elnök egykori közeli munkatársa - közölte hétfõn a bagdadi amerikai katonai parancsnokság. Amerikai közlemény szerint a férfi szívrohamban hunyt el.

Szaddám emberhúsdarálójáról beszélt egy tanú

Archívum2005.12.05, 21:29

A Szaddám Huszein uralma alatt elkövetett borzalmakról, többek között emberihús-darálóról számolt be a nyilvánosság elõtt személyazonosságát vállaló elsõ tanú, akit a volt iraki diktátor ellen folyó perben hallgattak meg hétfõn.

Szaddám közbekiabálva éltette Irakot a tárgyalásán

Archívum2005.12.05, 11:37

Kivonultak Szaddám Huszein bukott iraki diktátor tárgyalásáról a védõk, mert a tárgyalást vezetõ bíró nem adott nekik lehetõséget arra, hogy panaszt emeljenek a bíróság legitimitása és a védelem tagjainak nyújtott, elégtelen biztonsági intézkedések miatt. Szaddám a kialakult szóváltás közben felpattant helyérõl és azt kiabálta: "Éljen soká az arab állam".

Szaddám tárgyalótermét akarták Irakban felrobbantani

Archívum2005.12.04, 15:06

Szunnita felkelõk rakétatámadást terveztek Szaddám Huszein bírósági tárgyalása ellen - derítették ki az iraki hatóságok. Az ellenállók a bírósági tárgyalás épületét akarták felrobbantani hétfõn, amikor folytatódik a megbuktatott iraki elnök pere. További részleteket az iraki nemzetbiztonsági tanács nem közölt.

Lemondott a Szaddám-per egyik bírája

Archívum2005.12.04, 18:54

Lemondott Szaddám Huszein perének egyik bírája. A tárgyalás hétfõn folytatódik, a volt iraki elnököt és hét társát ezúttal az észak-iraki Dudzsailban, 1982-ben elkövetett vérengzés miatt vonja felelõsségre egy különleges törvényszék.

Folytatódik Szaddám Huszein pere

Archívum2005.11.27, 14:13

A volt amerikai igazságügy-miniszter és a volt katari igazságügy-miniszter is Bagdadba utazik, hogy segítse a volt iraki diktátor elleni perben a védelem ellátását. Szaddám Huszeint és hét társát az emberiesség ellen követett bûncselekményekkel vádolják.

Allávi: Rosszabb a helyzet, mint Szaddám idején

Archívum2005.11.27, 09:48

Sok irakit megkínoznak, vagy megölnek a bagdadi belügyminisztériumi kihallgatások során - állítja a volt iraki kormányfõ. Az ENSZ iraki megbízottja attól tart, hogy a felkelõk folytonos támadásai és a fogolykínzások sokakat visszatartanak majd a decemberi parlamenti választásokon való részvételtõl.

Szaddám haláláért tüntettek Bagdadban

Archívum2005.11.26, 17:22

Szaddám Husszein halálos ítélete mellett tüntettek Muktada asz-Szadr radikális síita imán hívei szombaton Bagdadban. Szadrnak több családtagjával végzett annak idején a Szaddám-rezsim.

Bush tudta, hogy Iraknak nincs köze a terrortámadásokhoz

Archívum2005.11.25, 19:19

Tíz nappal 2001. szeptember 11. után George Bush amerikai elnököt úgy tájékoztatta a hírszerzés, hogy nincs semmiféle hitelt érdemlõ bizonyíték, amely a New York-i és washingtoni terrortámadást vagy pedig az al-Kaida terrorhálózatot összekötné Szaddám Huszein volt iraki elnök rezsimjével - olvasható a The National Journal hírmagazin legfrissebb számában.

Szaddám unokaöccsének kiadását kérik Jementõl

Archívum2005.11.17, 18:39

Irak kérte Jementõl Szaddám Huszein volt elnök egyik unokaöccsének kiadását, hogy bíróság elé állíthassák terrorcselekmények elkövetése miatt - közölte csütörtökön az amerikai hadsereg.

Ütésváltásba keveredett Szaddám a bíróságon

Archívum2005.11.17, 12:24

Ütésváltás alakult ki két bírósági alkalmazott és Szaddám Huszein között az egyik meghallgatáson az iraki állami tévé szerint. A bírósági forrásokra hivatkozó Irakíja televízió azt nem közölte, hogy mikor történt az eset. A volt diktátorra két feldühödött férfi támadt, amikor becsmérlõen szólt két szentként tisztelt síita imámról. Szaddám fejsérülést szenvedett.

Meghalt Szaddám helyettese

Archívum2005.11.12, 18:24

Elhunyt Szaddám Huszein egykori helyettese. A még pénteken elhunyt Izzat Ibrahím ad-Dúrit a bukott diktátor leglojálisabb hívei között tartották számon..

Megölték a Szaddám-per egyik ügyvédjét

Archívum2005.11.09, 10:55

Rálõttek kedden, Bagdadban Szaddám Huszein volt iraki diktátor egyik vádlott társának két ügyvédjére. A merényletben az egyik védõ meghalt, a másik súlyosan megsebesült.

Lelépnek a Szaddám-per ügyvédjei

Archívum2005.11.09, 16:51

Megszüntetik az együttmûködést Szaddám Huszein ügyvédjei a volt iraki diktátor ügyét tárgyaló bírósággal, mert veszélyben érzik az életüket. Már több merényletet követtek el a jogászcsapat tagjai ellen, legutóbb kedden gyilkoltak meg egy ügyvédet.

Megtévesztõ jelentéssel igazolták az iraki háborút

Archívum2005.11.07, 07:27

Az USA vezetése annak ellenére is felhasználta az Irak elleni háború igazolására Szaddám Huszein és az al-Kaida kapcsolatát, hogy az errõl szóló jelentések megtévesztõ voltára már 2002 elején figyelmeztetett a katonai hírszerzés - derül ki egy frissen nyilvánosságra hozott amerikai titkosszolgálati dokumentumból

Dollármilliókhoz jutott Szaddám az ENSZ kijátszásával

Archívum2005.10.29, 10:38

Szaddám Huszein Irakja 1,8 milliárd dolláros törvénytelen jövedelemhez jutott az ENSZ "Olajat élelmiszerért" programjának kijátszásával - írja a Népszabadság. A programban részt vevõ 4500 vállalatból 2400 fizetett kenõpénzt az irakiaknak, köztük több óriáscég, például a német Siemens is. A korrupció nemcsak anyagi, hanem politikai természetû is volt, a megkent politikusok között egy sor ismert név is szerepel.

Kurd önállóságot hoz az elfogadott iraki alkotmány

Archívum2005.10.25, 13:31

Az iraki lakosság nagy többsége igent mondott az október 15-i népszavazáson az alkotmány tervezetére. Ezzel a kurdok gyakorlatilag autonómiát kapnak északon, a síiták pedig délen. lehetõség nyílik továbbá Szaddám Huszein egykori diktátor pártkatonáinak felelõsségre vonására is.

Plakátról kiált Hitler a mexikói autósokra

Archívum2005.10.21, 09:44

Mexikóvárosban ismert és rettegett történelmi, politikai személyiségeket ábrázoló plakátokkal próbálják a közlekedési szabályok betartására bírni az autósokat. A képeken felntûnik George W. Bush amerikai elnök, de a rendõrök lefizetéséért például Teréz anya, a szabálytalan parkolásért pedig Szaddám Huszein dorgálja meg a vezetõket.

Megölték Szaddám egyik bûntársának védõjét

Archívum2005.10.21, 14:17

Csütörtökön elrabolták, majd nem sokkal késõbb agyonlõtték az egyik ügyvédet azok közül, akik Szaddám Huszeint és bûntársait védik a szerdán Bagdadban indult perben. Szaadun Dzsanabi a Szaddám-rezsim egyik volt fõbíróját védte.

Elfogták Szaddám egyik unokaöccsét

Archívum2005.10.20, 01:17

Az iraki rendõrség szerdán Bagdadban elfogta Szaddám Huszein megbuktatott diktátor egyik unokaöccsét, miután Szíria visszatoloncolta õt Irakba, a férfit a lázadás pénzelésével gyanúsítják - közölték magas rangú iraki biztonsági illetékesek.

Elnapolták Szaddám perét

Archívum2005.10.19, 16:55

November 28-ig elnapolták Szaddám Huszein perét. A volt diktátor elõzõleg ártatlannak vallotta magát a szerdán kezdõdött tárgyaláson. A per elején Szaddám beszédbe akart kezdeni, és nem akarta megadni személyazonosságát, ezért rendreutasította a felette ítélkezõ bírói testület vezetõje, a kurd származású Rizgar Mohammed Amin. A per kezdetekor teljesen lezárták a bagdadi zöld zónát.

Nyilvános lesz Szaddám pere

Archívum2005.10.14, 10:22

Jövõ kedden kezdõdik Szaddám Huszein iraki diktátor pere. A tárgyalás nyilvános lesz.

A rabok is voksolhatnak az iraki népszavazáson

Archívum2005.10.10, 21:20

Az iraki börtönök több ezer lakója, köztük akár Szaddám Huszein volt iraki elnök is leadhatja voksát az új alkotmányról szombaton tartandó népszavazáson - így foglalt állást az iraki választási bizottság.

Gyilkosságokat ismert be Szaddám Huszein

Archívum2005.09.07, 01:03

A rendszere alatt elkövetett bûncselekményeket, köztük gyilkosságokat ismert be Szaddám Huszein volt iraki diktátor a jelenlegi államfõ szerint.

Októberben kezdõdik Szaddám pere

Archívum2005.09.02, 23:49

Szaddám Huszein volt iraki elnök büntetõpere október 19-én kezdõdik. A tárgyalás napirendjére annak a tömegmészárlásnak az ügyét tûzték, amelyet a volt diktátor-elnök rezsimje követett el 1982-ban egy síita faluban.

Újra beindultak a kivégzések Irakban

Archívum2005.09.01, 15:00

Három embert felakasztottak csütörtökön Irakban, mert a bíróság szerint bebizonyosodott, hogy rendõröket öltek meg és az al-Kaida egyik iraki csoportjának dolgoztak. Szaddám Huszein 2003-as megbuktatása óta nem hajtottak végre halálbüntetést Irakban.

Szaddám Huszein kirakta legtöbb ügyvédjét

Archívum2005.08.23, 23:30

Szaddám Huszein volt iraki diktátor megerõsítette, hogy sok ügyvédje közül csak egyet akar megtartani. Döntését sem õ, sem családja nem indokolta meg. A Szaddám Huszeint védõ csoport mintegy 1500 önkéntes segítõbõl és 22 ügyvédbõl állt, akik között volt amerikai, francia, jordániai, iraki és líbiai is.

Az arabokért áldozná fel magát Szaddám

Archívum2005.08.22, 11:50

Az arab ügy érdekében áldozza fel magát Szaddám Huszein - legalábbis errõl ír egy levelében. A volt iraki diktátor egy jordániai barátjának küldte az utólag cenzúrázott levelet. Ez az elsõ alkalom, hogy Szaddám nem családtagnak ír a rabságból.

Egyenesben közvetítik Szaddám perét

Archívum2005.08.01, 07:37

Élõ egyenes adásban közvetítik Szaddám Huszein bukott iraki diktátor perét. Az iraki nemzetbiztonsági tanácsadó szerint a nyilvános per az irakiaknak is bebizonyítja majd, hogy Szaddám uralmának vége.

Svédország nem vállalja Szaddám perét

Archívum2005.07.25, 20:09

Svédország nem lesz a színhelye Szaddám Huszein perének, és a késõbbiekben sem hajlandó befogadni a bukott iraki elnököt valamelyik börtönébe - közölte hétfõn a stockholmi igazságügy-minisztérium illetékese, válaszul az iraki exdiktátor egyik ügyvédjének ilyen tartalmú kérelmére.

Szaddám meghallgatásáról közvetített az al-Arabíja

Archívum2005.07.21, 18:53

Videofelvételt sugárzott az al-Arabíja mûholdas hírtelevízió csütörtökön arról, hogy Szaddám Huszein volt iraki diktátor megjelent egy bírósági tisztviselõ elõtt.

Kulturális központtá alakítják át Szaddám palotáit

Archívum2005.06.22, 19:37

Kulturális központtá alakítják át Szaddám Huszein hatalmától megfosztott iraki diktátor 170 palotáját Irakban - közölte az arab ország kulturális minisztere szerdán Párizsban.

Sajtos chipset szeret legjobban ropogtatni Szaddám

Archívum2005.06.21, 14:11

Újabb, nem mindennapos részletek kerültek napvilágra a fogságban levõ, és éppen tárgyalására váró, Szaddám Huszein ex-diktátorról. Amerikai õrök szexista disznónak nevezték Szaddám Huszeint, aki még mindig azt képzeli, hogy õ Irak elnöke, miközben Ronald Reagan volt amerikai elnök rajongója.

Egy falusi mészárlással indul a Szaddám elleni per

Archívum2005.06.07, 10:15

Összesen 14 vádpontból áll majd a Szaddám Huszein elleni vádirat, melyet a volt diktátor perének indulásakor, két hónap múlva ismertetnek. Az eddig kiszivárgott információk szerint Szaddámot többek között a dudzsaili mészárlással, egy kurd törzs szétverésével, a halabdzsai kurd civilek elleni vegyi támadással és az 1991-es síita felkelés leverésével vádolják majd meg.

Két hónapon belül kezdõdik Szaddám pere

Archívum2005.06.04, 13:07

Két hónapon belül bíróság elé áll Szaddám Huszein. A volt iraki diktátor és társai elleni vádak tizenkét dossziét töltenek meg. A vizsgálóbíró úgy tájékoztatta az arab sajtót, hogy Szaddám lelkileg teljesen mélyponton van, mert tisztában van a vádak súlyával.

Halálra ítélték Irakban Szaddám egyik századosát

Archívum2005.05.25, 18:48

Halálra ítélte Szaddám Huszein egykori hadseregének egyik századosát a hillai különbíróság a biztonsági erõk több tagjának meggyilkolása miatt.

Elengedték Szaddám egyik volt beosztottját

Archívum2005.05.23, 08:32

Több iraki képviselõt is meglepett, hogy egészségügyi okokra hivatkozva szabadon engedték a Szaddám-rezsim egyik volt magas rangú vezetõjét. Gázi Hammúd al-Obeidi, a Baath Párt egykori Kút tartományi vezetõje rákban szenved.

Szaddámnál húzta meg magát Zarkávi

Archívum2005.05.19, 13:00

Szaddám Huszein bukott iraki diktátor nem adta ki Jordániának a több merénylet kitervelésével és túszgyilkosságokkal, lefejezésekkel vádolt Abu Muszab az-Zarkávi terroristát. Jordánia nem sokkal a 2003-as iraki háború megindulása elõtt kérte Zarkávi kiadatását.

Orosz politikusok is kaphattak olajpénzt Szaddámtól

Archívum2005.05.16, 21:04

Orosz politikusok is törvénytelenül üzleteltek Szaddám Huszein diktátor rezsimjével a kõolajat élelmiszerért humanitárius ENSZ-program kijátszásával az amerikai szenátus egyik bizottságának hétfõn közzétett jelentése szerint. Többek között Putyin pártja is hasznot húzott Szaddám Huszein olcsó olajából. Az érintettek tagadnak.

Életérõl mesél Szaddám

Archívum2005.05.14, 14:05

Önéletrajzi könyv írásába kezdett Szaddám Huszein volt iraki diktátor. Szaddám állítólag verseket is ír.

Új-Zélandon bujkál Szaddám több volt beosztottja

Archívum2005.05.09, 13:41

Menekültstátusért folyamodott Új-Zélandon Szaddám Huszein volt iraki diktátor egykori minisztere, miután egy ellenzéki képviselõ felfedte, hogy a csendes-óceáni országban tartózkodik - közölte hétfõn a miniszter ügyvédje.

Talabani nem írná alá Szaddám halálos ítéletét

Archívum2005.04.18, 18:43

Nem írná alá Szaddám Huszein korábbi államfõ esetleges halálos ítéletét Dzsalal Talabani új iraki elnök. Szaddámot Kuvait lerohanásáért és a kurdokon elkövetett gyilkosságokért vonják felelõsségre.

Visszavág az iraki segélyprogram miatt kritizált Annan

Archívum2005.04.15, 14:50

Az USA és Nagy-Britannia felelõsségét hangoztatja az iraki olajpénzekkel kapcsolatban az ENSZ-fõtitkár. Az ENSZ "olajat élelmiszerért" programjában elkövetett visszaélések miatt sokat kritizált Kofi Annan szerint Szaddám Huszein volt iraki diktátor sokkal több pénzt keresett az amerikaiak és britek által ellenõrzött szankciók kijátszásával, mint az ENSZ-programban résztvevõ olajcégek által fizetett sápokból. Közben az USA három ember ellen emelt vádat az ENSZ segélyprogramjával kapcsolatos visszaélések miatt.

Tömegtüntetés volt Bagdadban a megszállás ellen

Archívum2005.04.09, 17:04

Tömegtüntetést tartottak Bagdad központjában egy radikális síita vezetõ hívei, követelve a megszálló erõk távozását, és Szaddám Huszein gyors elítélését, az elõzõ rendszer bukásának második évfordulóján, szombaton.

Hetven felkelõt öltek meg Jemenben

Archívum2005.04.08, 12:39

Több mint 70 lázadót öltek meg az elmúlt napokban Jemenben. A felkelõk a tavaly meggyilkolt Huszein el-Húszi radikális hitszónok hívei voltak.

Perbe fogták Szaddám holland mérgesgáz-ellátóját

Archívum2005.03.18, 15:11

Elsõ alkalommal indul per háborús bûnök és népirtás vádjával holland állampolgár ellen. Frans van Anraatot azzal vádolják, hogy õ látta el vegyi anyagokkal Szaddám Huszein volt iraki diktátort. Ezeket a mérgezõ gázokat az iraki háborúban és a kurdok ellen vetette be a Szaddám-rezsim.

Egy arab újság szerint Szaddámot másként fogták el

Archívum2005.03.11, 01:30

Heves ellenállást tanúsított Szaddám Huszein mielõtt az amerikai katonák 2003 decemberében elfogták - állította egy volt amerikai õrmester egy szaúd-arábiai lapnak nyilatkozva. Az El-Medina al-Munavvara címû újságban csütörtökön lehozott interjúban Nadim Abu Rabih elmondta: a megbuktatott diktátort nem 13-án fogták el - mint azt az amerikai hadvezetés állítja - hanem egy nappal korábban.

Megölték Szaddám egyik bíráját

Archívum2005.03.02, 11:40

Szerdán meggyilkolták Bagdadban annak a különleges iraki törvényszéknek az egyik tagját, amely Szaddám Huszein és társai ügyében hivatott ítélkezni. A törvényszék kedden jelentette be, hogy megkezdi Szaddám öt csatlósának perét.

Bíróság elé állítják Szaddám embereit

Archívum2005.02.28, 19:01

A Szaddám-rendszer vezetõinek felelõsségre vonása céljából felállított különleges iraki törvényszék hétfõn bejelentette, hogy befejezte az elõzetes vizsgálatot Szaddám Huszein megbuktatott iraki elnök több volt vezetõ munkatársának feltételezett bûncselekményei ügyében, és közülük az elsõ ötnek megkezdik a perét.

A CIA tudott az iraki vegyi fegyverkezés leállításáról

Archívum2005.02.01, 20:31

Az amerikai  Központi Hírszerzõ Ügynökség (CIA) belsõ jelentésben helyesbítette korábbi álláspontját és megállapította, hogy Szaddám Huszein volt iraki elnök már 1991-ben feladta vegyifegyver-programját.

Elõzõ
Következõ