szabályozás
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Magyarország
- Európai Unió
- Európa
- koronavírus
- adó
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Mi lesz Blöki von Kútágas törzskönyvével?
Fél év múlva már csak kilenc magyar kutyafajtát támogat az állam – a többi, Magyarországon tenyésztett 146 fajtával nem foglalkozik többé. Ezzel ismét a Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesületének kezébe kerül az irányítás, az ezen kívül dolgozó fajtaszervezetek civil szervezetekként működnek majd tovább.
Újabb génmódosított állatok kerülhetnek piacra
Tavaly génmódosított gyógyászati fehérjét adó tyúk és egy gyors növekedésre képes lazac felhasználását engedélyezték az Egyesült Államokban – január 25-ig azonban még finomítani lehet a termékek megjelölésének szabályait.
Szomszédokat ugraszthat össze az új szabályozás
Az engedélyeztetés egyszerűsítésével könnyebben és gyorsabban épülhetnek majd a lakóházak, azonban az előzetes kontroll nélkül megépülő házak a szomszédoknak közvetlen károkat is okozhatnak. Az új szabályozás szerint három évig ingyenes az engedélyeztetés, azonban három év felett már fizetni kell a hatósági bizonyítványért, ha pedig tíz év alatt sem fejezik be a ház építését, akkor azt még el is kell bontani.
Rendszámot kapnak a drónok Amerikában
Február 19-től csak regisztrált drónok repülhetnek fel a levegőbe az Egyesült Államokban. Az új szabályozás egyelőre csak az amatőr pilótákra vonatkozik.
Kőbe vésett szabályon buknak el a munkáltatatók
A munkaidő, pihenőidő, az alap- és pótszabadságok megállapításával és a szabadságok kiadásával van a gyakorlatban leginkább probléma a munkaügyi ellenőrzések során.
Európa dönthet az Uber sorsáról
A személyszállításról szóló új rendelet hazánkban augusztus 6-án lép életbe. A szabályozás módosítását a hazánkban zugtaxiként emlegetett Uber és Wundercar szolgáltatásai generálták. Az Uber ügye ugyanakkor már az Európai Unió bíróság előtt is ott hever.
Nem engedélyeznek új szálláshelyeket Barcelonában
Mindent megtenne az Uber, hogy legális legyen Magyarországon
Túlbonyolított és idejétmúlt a hazai taxisszabályozás az Uber szerint. Több javaslatuk is van, ezeket elküldték a fejlesztési minisztériumnak. Szerintük ha ezeket megfogadják, akkor kétezer új munkahely jöhet létre, és azok is elégedettebbek lennének, akik Budapesten közlekednek.
San Francisco utcáin: háború a cukros üdítők ellen
San Francisco megszavazta, hogy a cukros üdítők reklámjait hasonló címkékkel lássák el, mint a cigarettásdobozokét. Ezzel ők lesznek az elsők, akik valós lépéseket tesznek a közkedvelt italok ellen indított nemzetközi háborúban.
- címkék:
- szabályozás
- üdítő
- Coca-Cola
- Címkefelhő »
New York megregulázta a Bitcoint
New York általános szabályozást adott ki a BitCoinról. A kiskereskedők és a szoftvercégek gond nélkül elfogadhatják az online valutát.
- címkék:
- New York
- Amerika
- szabályozás
- pénzügy
- Bitcoin
- Címkefelhő »
Több pénz jut a látnivalókra, összefogás kell a Balatonra
Több pénz jut a világörökségi helyszínekre és tematikus túrákra, egy kiadós áfacsökkentés pedig olcsóbb szállásdíjakat is eredményezhet. Többek között ezek is témái voltak a Figyelő és a Travelo közös turisztikai konferenciájának, ahol az Airbnb szabályozása mellett az a kérdés is felmerült, vajon miért nem fognak össze a balatoni települések a turistákért folyó versenyben.
Magatartási kódex várja az Angkort felkereső turistákat
Magatartási kódex várja az Angkort felkereső turistákat.
- címkék:
- Kambodzsa
- Angkor
- szabályozás
- Címkefelhő »
Az MNB szigorítaná a tőkepiaci szabályozást
A jegybank több jogszabálymódosítást indítványoz a pénzügyi ellenőrzés szigorítása és a befektetők védelmének erősítése érdekében, közölte a Magyar Nemzeti Bank.
Minden második kft.-nek tőkét kell emelnie
Az előfizető a király
Alapjaiban alakulhat át az európai távközlési piac, ha a most bejelentett új szabályozásra az uniós tagországok rábólintanak. A leglátványosabb változást a roamingdíjak eltörlése hozza, de számos más módosítás is jön, amelyek lényege, hogy az előfizető jogai nagyon megerősödnek.
50 milliárd font hiányozhat a brit bankokból
Szigorúbb tőkemegfelelési szabályokat írhatnak elő a nemzetközi bankoknak a szabályozó hatóságok néhány év múlva a Bázel IV-es rendszer keretében. Emiatt a nyolc legnagyobb brit pénzintézetnek további 50 milliárd fontos tőkeemelésre lehet szüksége, legalábbis ezt állítja a KPMG tanulmánya. A brit bankok még szorosabb harapófogóba kerülhetnek, miután az elmúlt hónapokban már így is fontmilliárdos tőkeemeléseket hajtottak végre.
Tönkremehetnek a kisebb nyelviskolák
Jóval kevesebb helyen sokkal drágábban lehet majd nyelvet tanulni, ha a kormány rábólint a Nemzetgazdasági Minisztérium terveire. A megnövelt anyagi terhek miatt ugyanis csak a nagyobb iskolák maradhatnak talpon, magasabb képzési díjakkal.
- címkék:
- szabályozás
- csőd
- nyelviskola
- letét
- Címkefelhő »
Új Ptk.: jelentős változások lesznek a részvénytársaságok szabályozásában
Az új Polgári törvénykönyv hatályba lépésétől kezdve részvénytársaságot csak zártkörűen lehet majd alapítani, ismét bevezetik a mennyiségi korlátozást a saját részvények megszerzése esetén, és új részvényfajtákat alapíthatunk - vázolta fel az Origónak a részvénytársaságokat érintő legfontosabb változásokat a Kovács Réti Szegheő Ügyvédi Iroda szakértője. Dr. Kapetz Mónika rámutatott: a további változások közé tartozik, hogy az alaptőke kötelező leszállítása esetére új határidőt vezet be a polgári kódex, és változni fognak az osztalékelőleg kifizetésére vonatkozó szabályok is.
Olcsóbbá tenné a bankkártyadíjakat az EU
Maximálná a bankkártya és hitelkártya tranzakciók után felszámítható díjakat az Európai Unióban a Európai Bizottság egy készülő javaslat szerint. Ha a tervezet életbe lépne, az eurómilliárdos bevételkiesést jelentene az európai bankoknak, és a főbb kártyakibocsátónak számító Visa Europe és MasterCard számára. Emiatt a pénzügyi szolgáltatók már figyelmeztettek, hogy megemelhetik más szolgáltatásaik árát a kieső bevételek pótlása érdekében.
Mostantól minden naptejért felel valaki
Csütörtökön életbe lépett az EU 2009-ben elfogadott, új, kozmetikumokra vonatkozó irányelve, hogy a fogkrémtől a naptejeken keresztül a sminkkellékekig biztonságosabbá váljanak a kozmetikai termékek az Európai Unióban.
Keményen bánnának az amerikai bankokkal
Szigorúbb szabályozással nézhetnek szembe az amerikai nagybankok az USA-ban, mint az a nemzetközi előírásokban szerepel. Az USA pénzügyi szabályozói ezzel is azt szeretnék elérni, hogy ne történhessen meg olyan krízis mint 2008-ban. Ellenben a bankvezetők szerint a keményebb előírások a hitelezés visszaeséséhez és a profitok csökkenéséhez vezethet.
- címkék:
- USA
- szabályozás
- bankszektor
- Címkefelhő »
Káoszra számítanak a kamionosok
Két fuvaros-szervezet is arra hívja fel a figyelmet, hogy az e-útdíj bevezetése nincs előkészítve. Ellátási gondok is lehetnek – állítják.
- címkék:
- szabályozás
- fuvarozó
- fuvarozás
- MLBKT
- Fuvosz
- Címkefelhő »
Nem lenne többé ingyen a bankkártyás vásárlás
Varga Mihály bejelentésének megfelelően augusztustól emelkedik a tranzakciós illeték. Az elektronikus fizetésekre is 3 ezrelékes terhet róna az állam, így pedig a bankoknak nettó veszteséget fog okozni a bankkártyás fizetés, ezért kénytelenek lesznek annak költségeit áthárítani ügyfeleikre.
Mentességet kérnek az útdíj alól a zöld fuvarozók
Ne kelljen útdíjat fizetniük az intermodális logisztikai szolgáltató központok 70 kilométeres körzetében a központból, vagy a központba fuvarozó nehézgépjárműveknek - közölte javaslatát a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetségének (MLSZKSZ) csütörtökön az MTI-vel.
- címkék:
- szabályozás
- fuvarozás
- e-útdíj
- Címkefelhő »
Ismét romlott a vállalkozói környezet Szlovákiában
Tovább romlott a vállalkozói környezet indexe (IPP) Szlovákiában 2013 első három hónapjában - közölte az MTI-vel aktuális felmérése alapján a Szlovákia Vállalkozói Szövetsége (PAS) csütörtökön.
Nehezebben jutunk a pénzünkhöz
Tíz év óta először tavaly csökkent a magyarországi ATM-ek száma.
30 százalékos drágulást is hozhat az e-útdíj
A élelmiszer-feldolgozók úgy látják, őket különösen hátrányosan érinti az útdíj.
- címkék:
- szabályozás
- agrár-élelmiszer
- Címkefelhő »
Már telepítik az útdíjrendszert
Két hét alatt kell a helyükre és működő állapotba kerülniük az e-útdíj díjszedő és ellenőrző berendezéseinek. Az utolsó pillanatban egy hiányzó minisztériumi rendelet is megszületett.
Úgy kezdik el, hogy eszükben sincs fizetni
Mire lehet számítani ott, ahol maga az állam is egymilliárd forinttal tartozik egy vállalkozónak? A végletekig elkeseredett és sokszorosan körbetartozó építőipart új hivatallal segítené a kormány. Van, aki szerint elérhető közelségbe került az ágazat kitisztulása, de közel sem mindenki optimista.
A kisebb települések belefulladhatnak a szemétbe
Több hulladékszállító céggel is kénytelenek voltak szerződést bontani a települések, a júliustól életbe lépő új szabályok miatt. A cégek végső soron nem termelhetnek profitot, a szemetet csak önkormányzati többségű társaságok szállíthatják majd, ám ezt sok helyen egyelőre nem tudják megoldani.
Segítené a kormány a fuvarozókat az új útdíjrendszerre való átállásban
A kormány egy várhatóan több mint tízmilliárd forintos kompenzációs csomagot dolgoz ki a fuvarozóknak, amely segíti a szektort a használatarányos útdíjrendszerre való áttérésben.
A flashmob-szervezést is szabályozná a belügyminiszter
A spontán, előre be nem jelentett gyűlések és a villámcsődületek rendezésére vonatkozó feltételekkel frissítené a gyülekezési törvényhez kapcsolódó elavult rendőrségi szabályozást a belügyminiszter. Pintér Sándor javaslata szerint a nyilvános véleménykifejezés joga akkor is megillet mindenkit, ha a rendezvényt csak előzetes szervezés vagy bejelentés nélkül lehet megtartani. A szélsőséges szervezetek gárdaavatóival és masírozásaival már nem ilyen megengedő a tervezet.
Mari néninek nem kell félnie
Ésszerű és érthető lépés vagy a vetőmaglobbi nagy húzása? Az EU-s vetőmag-szabályozással az a legnagyobb baj, hogy nem tudni, kiket fog érinteni, de a saját célra megművelt veteményes nincs veszélyben. Egyelőre.
Félmillió végrehajtás indul évente
Magyarországon évente majdnem 500 ezer végrehajtási ügy indul, és ez a szám évről évre növekszik. A végrehajtási ügyek nem feltétlenül végződnek árverezéssel, az adósok 1 százaléka veszíti el otthonát vagy fontosabb ingóságait.
Két férfi és a lombikbébi
A béranyaság kérdése önmagában is megosztó téma, a homoszexuális párok családalapítása pedig egyenesen tabunak minősül. Vallási és politikai csoportok vitatkoznak: etikus-e egy nő méhét "bérbe adni", míg mások úgy vélik: miért ne segíthetne egy családon, aki szabad akaratából esik teherbe mesterséges megtermékenyítés útján. A Life.hu utánajárt, mit tehet egy meleg férfi, ha saját gyermekre vágyik.
Az egykézést támadják a kínai kormány tanácsadói
Egy a kínai kormányhoz közel álló alapítvány szerint be kellene szüntetni Kínában a kormány által előírt egygyerekes családmodellt.
- címkék:
- Kína
- szabályozás
- születésszám
- Címkefelhő »
Káosz van a lelki terapeuták piacán
Komoly rendetlenség van a pszichológiai tanácsadások és terápiák piacán, nem kevesen oklevél, illetve szakképesítés nélkül foglalkoznak az emberek lelki gondjaival - írta a Népszava kedden.
- címkék:
- szabályozás
- pszichológia
- terapeuta
- Címkefelhő »
Autót mosni tilos, sírgödröt falazni szintén
Ötezer forinttól százötvenezer forintig terjedő közigazgatási bírság is kiszabható mindazokra, akik megsértik a közösségellenes magatartásokról szóló helyi rendeletben foglaltakat Kiskunhalason, írja a baon.hu.
Egyenlítő: Magyar és európai élelmiszerek
Az EUrópai Unióhoz való csatlakozásunk óta folyamatosan kovácsolják a szabályokat, amelyeket be kell tartanunk. Mit nem termelhetünk, mit csak korlátozottan, és milyen higiéniás szabályoknak kell betartanunk annak érdekében, hogy elkerüljük a büntetést. A legújabb a baromfik ketrecének cseréjét követeli meg, ami miatt akár 50 Ft-ra is emelkedhet egy tojás ára. A magyar élelmiszerek európai helyzetéről Éder Tamás, a Magyar Húsiparosok Szövetségének elnöke és Ruthner Szabolcs, a Vetőmag Szövetség ügyvezető igazgatója beszélgetnek.
Egyedülálló a távhő áráról szóló hazai szabályozás Európában
Európában egyedülálló a távhő hazai ártámogatási rendszere, az erről szóló kormányrendelet október elsejétől hatályos. Az új szabályozás a megszűnt KÁT-rendszernek lépett a helyébe, termelők és szolgáltatók egyaránt türelmetlenül várták - mondta el a Bán, S. Szabó & Partners Ügyvédi Iroda szakértője.
Lázár szerint csak egészséges hamburgerhez jár ajándék
A Fidesz frakcióvezetője még júliusig a parlament elé terjeszti a gyorséttermi ételek szabályozásáról szóló javaslatát. Lázár János elképzelései szerint ezeken a helyeken a jövőben már csak az egészséges ételekhez adhatnának a gyerekeknek ajándékot.
A lakás-takarékpénztárak vitatják a GVH magas jövedelmezőségre vonatkozó állításait
A lakás-takarékpénztári megtakarításoknak eddig nem sikerült betölteniük eredeti céljukat, hogy alacsony kamat mellett biztosítsanak ügyfeleiknek kedvezményes lakáshitelt. Az emberek inkább megtakarításra használják ezt a konstrukciót és a pénztárak magas jövedelmezőséggel működnek- állítja a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). A lakás-takarékpénztári szektor két szereplője azonban nem ért egyet a GVH-val, szerintük a magas jövedelmezőség csak egy rövid időszakra igaz.
Partnercégen keresztül adózhatnak az online szerencsejátékcégek
Magyarországon és a többi uniós tagállamban is alkalmazható javaslatot dolgozott ki a Magyar Szerencsejáték Szövetség az online szerencsejátékok szabályozására. A szövetség szerint két módon is elérhető, hogy az internetes szerencsejátékok szervezői ne kerülhessék ki az adót.
Csak jegyzői engedéllyel lehet majd bulikat tartani a szórakozóhelyeken
Elfogadta a kormány a szórakozóhelyek biztonságának szigorításáról szóló előterjesztést - írja a Magyar Nemzet. Zenés, táncos rendezvényt mostantól csak előzetes engedéllyel lehet tartani, amelyet az illetékes jegyzőnek kell kiadnia.
Szigorítják a szórakozóhelyek működését a West-Balkán-tragédia után
A tervek szerint a jövőben a rendőrség, a tűzoltóság és az ÁNTSZ is korlátozhatja a szórakozóhelyek nyitva tartását. Tállai András belügyi államtitkár elmondta, hogy készül egy kormányrendelet, amelynek célja a zenés-táncos rendezvények biztonságosabbá tétele.
Új szerencsejáték-törvény készül
Jövőre várhatóan új szerencsejáték-törvény készül, mivel az elmúlt évtizedben új tendenciák jelentkeztek a piacon - mondta a Szerencsejáték Zrt igazgatója.
Nagyobb hatalmat kaphat a PSZÁF
Egy pénteken benyújtott törvényjavaslat rendeletalkotási jogkörrel ruházná fel a pénzügyi felügyeletet.
Szigorúbb uniós ellenőrzés vár a spekulációs alapokra
Luxembourgban sikerült megállapodniuk az EU-tagországok pénzügyminisztereinek a spekulációs alapok szabályozásáról, amely 2013-tól jelenthet szigorűbb ellenőrzést.
Néhány héten belül szabadon lehet pálinkát főzni
Heteken belül 50 liter mennyiségig szabadon főzhető pálinka, bejelenteni sem kell a tevékenységet.
- címkék:
- adózás
- szabályozás
- pálinka
- orbán-csomag
- Címkefelhő »
Van Rompuy: Büntetés jár a költekező országoknak
A jövőben az euróövezet tagországainak szankciókkal kell számolniuk, ha túllépik az előírt hiányszámot és ezzel veszélybe sodorják az közös fizetőeszköz stabilitását - derült ki az uniós pénzügymimniszterek pénteki ülésén.