szabályozás

címke rss

Segítené a kormány a fuvarozókat az új útdíjrendszerre való átállásban

Gazdaság2013.06.14, 16:53

A kormány egy várhatóan több mint tízmilliárd forintos kompenzációs csomagot dolgoz ki a fuvarozóknak, amely segíti a szektort a használatarányos útdíjrendszerre való áttérésben.

A flashmob-szervezést is szabályozná a belügyminiszter

Itthon2013.05.23, 23:35

A spontán, előre be nem jelentett gyűlések és a villámcsődületek rendezésére vonatkozó feltételekkel frissítené a gyülekezési törvényhez kapcsolódó elavult rendőrségi szabályozást a belügyminiszter. Pintér Sándor javaslata szerint a nyilvános véleménykifejezés joga akkor is  megillet mindenkit, ha a rendezvényt csak előzetes szervezés vagy bejelentés nélkül lehet megtartani. A szélsőséges szervezetek gárdaavatóival és masírozásaival már nem ilyen megengedő a tervezet.

Mari néninek nem kell félnie

[origo] Gasztro2013.05.24, 09:50

Ésszerű és érthető lépés vagy a vetőmaglobbi nagy húzása? Az EU-s vetőmag-szabályozással az a legnagyobb baj, hogy nem tudni, kiket fog érinteni, de a saját célra megművelt veteményes nincs veszélyben. Egyelőre.

Félmillió végrehajtás indul évente

Gazdaság2013.06.14, 16:51

Magyarországon évente majdnem 500 ezer végrehajtási ügy indul, és ez a szám évről évre növekszik. A végrehajtási ügyek nem feltétlenül végződnek árverezéssel, az adósok 1 százaléka veszíti el otthonát vagy fontosabb ingóságait.

Két férfi és a lombikbébi

Archívum2013.04.04, 13:49

A béranyaság kérdése önmagában is megosztó téma, a homoszexuális párok családalapítása pedig egyenesen tabunak minősül. Vallási és politikai csoportok vitatkoznak: etikus-e egy nő méhét "bérbe adni", míg mások úgy vélik: miért ne segíthetne egy családon, aki szabad akaratából esik teherbe mesterséges megtermékenyítés útján. A Life.hu utánajárt, mit tehet egy meleg férfi, ha saját gyermekre vágyik.

Az egykézést támadják a kínai kormány tanácsadói

Nagyvilág2012.10.31, 11:21

Egy a kínai kormányhoz közel álló alapítvány szerint be kellene szüntetni Kínában a kormány által előírt egygyerekes családmodellt.

Káosz van a lelki terapeuták piacán

Egészség2012.09.25, 11:45

Komoly rendetlenség van a pszichológiai tanácsadások és terápiák piacán, nem kevesen oklevél, illetve szakképesítés nélkül foglalkoznak az emberek lelki gondjaival - írta a Népszava kedden.

Autót mosni tilos, sírgödröt falazni szintén

Itthon2012.06.29, 14:31

Ötezer forinttól százötvenezer forintig terjedő közigazgatási bírság is kiszabható mindazokra, akik megsértik a közösségellenes magatartásokról szóló helyi rendeletben foglaltakat Kiskunhalason, írja a baon.hu.

Egyenlítő: Magyar és európai élelmiszerek

Ozone Network2012.02.22, 13:49

Az EUrópai Unióhoz való csatlakozásunk óta folyamatosan kovácsolják a szabályokat, amelyeket be kell tartanunk. Mit nem termelhetünk, mit csak korlátozottan, és milyen higiéniás szabályoknak kell betartanunk annak érdekében, hogy elkerüljük a büntetést. A legújabb a baromfik ketrecének cseréjét követeli meg, ami miatt akár 50 Ft-ra is emelkedhet egy tojás ára. A magyar élelmiszerek európai helyzetéről Éder Tamás, a Magyar Húsiparosok Szövetségének elnöke és Ruthner Szabolcs, a Vetőmag Szövetség ügyvezető igazgatója beszélgetnek.

Egyedülálló a távhő áráról szóló hazai szabályozás Európában

Jog2011.10.19, 15:57

Európában egyedülálló a távhő hazai ártámogatási rendszere, az erről szóló kormányrendelet október elsejétől hatályos. Az új szabályozás a megszűnt KÁT-rendszernek lépett a helyébe, termelők és szolgáltatók egyaránt türelmetlenül várták - mondta el a Bán, S. Szabó & Partners Ügyvédi Iroda szakértője.

Lázár szerint csak egészséges hamburgerhez jár ajándék

Itthon2011.06.10, 15:00

A Fidesz frakcióvezetője még júliusig a parlament elé terjeszti a gyorséttermi ételek szabályozásáról szóló javaslatát. Lázár János elképzelései szerint ezeken a helyeken a jövőben már csak az egészséges ételekhez adhatnának a gyerekeknek ajándékot.

A lakás-takarékpénztárak vitatják a GVH magas jövedelmezőségre vonatkozó állításait

Gazdaság2011.05.20, 12:18

A lakás-takarékpénztári megtakarításoknak eddig nem sikerült betölteniük eredeti céljukat, hogy alacsony kamat mellett biztosítsanak ügyfeleiknek kedvezményes lakáshitelt. Az emberek inkább megtakarításra használják ezt a konstrukciót és a pénztárak magas jövedelmezőséggel működnek- állítja a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). A lakás-takarékpénztári szektor két szereplője azonban nem ért egyet a GVH-val, szerintük a magas jövedelmezőség csak egy rövid időszakra igaz.

Partnercégen keresztül adózhatnak az online szerencsejátékcégek

Gazdaság2011.02.06, 11:16

Magyarországon és a többi uniós tagállamban is alkalmazható javaslatot dolgozott ki a Magyar Szerencsejáték Szövetség az online szerencsejátékok szabályozására. A szövetség szerint két módon is elérhető, hogy az internetes szerencsejátékok szervezői ne kerülhessék ki az adót.

Csak jegyzői engedéllyel lehet majd bulikat tartani a szórakozóhelyeken

Itthon2011.02.03, 08:33

Elfogadta a kormány a szórakozóhelyek biztonságának szigorításáról szóló előterjesztést - írja a Magyar Nemzet. Zenés, táncos rendezvényt mostantól csak előzetes engedéllyel lehet tartani, amelyet az illetékes jegyzőnek kell kiadnia.

Szigorítják a szórakozóhelyek működését a West-Balkán-tragédia után

Itthon2011.01.29, 10:01

A tervek szerint a jövőben a rendőrség, a tűzoltóság és az ÁNTSZ is korlátozhatja a szórakozóhelyek nyitva tartását. Tállai András belügyi államtitkár elmondta, hogy készül egy kormányrendelet, amelynek célja a zenés-táncos rendezvények biztonságosabbá tétele.

Új szerencsejáték-törvény készül

Itthon2010.12.14, 20:05

Jövőre várhatóan új szerencsejáték-törvény készül, mivel az elmúlt évtizedben új tendenciák jelentkeztek a piacon - mondta a Szerencsejáték Zrt igazgatója.

Nagyobb hatalmat kaphat a PSZÁF

Gazdaság2010.10.29, 14:45

Egy pénteken benyújtott törvényjavaslat rendeletalkotási jogkörrel ruházná fel a pénzügyi felügyeletet.

Szigorúbb uniós ellenőrzés vár a spekulációs alapokra

Archívum2010.10.19, 16:56

Luxembourgban sikerült megállapodniuk az EU-tagországok pénzügyminisztereinek a spekulációs alapok szabályozásáról, amely 2013-tól jelenthet szigorűbb ellenőrzést.

Néhány héten belül szabadon lehet pálinkát főzni

Gazdaság2010.07.26, 17:16

Heteken belül 50 liter mennyiségig szabadon főzhető pálinka, bejelenteni sem kell a tevékenységet.

Van Rompuy: Büntetés jár a költekező országoknak

Gazdaság2010.05.21, 19:44

A jövőben az euróövezet tagországainak szankciókkal kell számolniuk, ha túllépik az előírt hiányszámot és ezzel veszélybe sodorják az közös fizetőeszköz stabilitását - derült ki az uniós pénzügymimniszterek pénteki ülésén.

Megregulázza az EU a spekulatív fedezeti alapokat

Archívum2010.05.18, 14:40

Megállapodtak az Európai Unió tagállamainak pénzügyminiszterei kedden, hogy szigorítani fogják a tőzsdei spekulációban is érintett fedezeti alapokra vonatkozó szabályok at, jelentette be a soros uniós elnök, Spanyolország pénzügyminisztere, Elena Salgado. A cél, hogy az eddig szabályozatlan pénzügyi piacok működését egységes uniós szabályoknak vessék alá, így javuljon a pénzügyi piacok működésének átláthatósága. Mentesülnének a szabályozás alól azok az alapok, amelyek például nem rendelkeznek tőkeáttétellel.

Hazavághatják a magyar termelőket az ízetlen cigik

Archívum2009.12.19, 12:58

Egy brüsszeli tervezet tulajdonképpen csak a Virginia típusú dohány használatát engedélyezné a cigarettagyártásban, az aromás Burley eltűnne a palettáról. A legtöbb cigi a két dohányfajta keverékéből áll, ráadásul a szakértők szerint nem bizonyított a Burley hátránya, így a magyar dohányipar nem érti a tervezetet és reménykedik abban, hogy nem lesz belőle semmi. Amennyiben mégis átviszik, akkor minden márkának közel azonos íze lehet, és jelentősen lecsökkenhet a magyar termőterület.

Felfüggesztené a lakások elárverezését a banki kódex

Archívum2009.09.14, 07:48

Szakértői szinten megszületett a megállapodás a banki magatartási kódex szövegéről és tartalmáról.

Egyszerűsödhet az üzletnyitás októbertől

Archívum2009.08.26, 07:14

Csak az életet, a testi épséget és az egészséget esetleg veszélyeztető termékeket árusító üzletek üzemeltetőinek kell engedélyt kérniük októbertől, a többieknek elegendő, ha bejelentik a nyitást a jegyzőnek - az erről szóló kormányrendelet tervezete a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium honlapján olvasható.

A pápa is a szigorúbb szabályozás híve

Gazdaság2009.07.07, 18:15

A világ vezető országai a G8 ülésen fognak tanácskozni, de eközben a Vatikán és XVI. Benedek pápa is hallatja hangját. A pápa kedden adta ki új enciklikáját "Szeretet az igazságban" névvel és középpontjában a gazdaság válság és annak hatásai állnak.

Túlszabályozással vádolják Obamát

Archívum2009.06.29, 10:50

A túlzott szabályozás csak a költségeket fogja növelni és emellett beszűkülnek majd a fogyasztók hitelfelvételi lehetőségei Jamie Dimon a JPMorgan Chase vezérigazgatója szerint. A Wall Street Journalban jelent meg Dimon írása, aminek az kölcsönzött nyomatékot, hogy a jelenleg Dimont tekintik a válság által legkevésbé megtépázott tekintélyű vezető bankárnak.

PSZ�F: Egys�ges szab�lyoz�s kell

Gazdaság2009.05.19, 18:50

Az �gyfelek �rdekeinek v�delm�ben a p�nz�gyi piacokon m�k�d� k�zvet�t�k egys�ges, szektorsemleges szab�lyoz�s�ra van sz�ks�g a P�nz�gyi Szervezetek �llami Fel�gyelete (PSZ�F) szerint.

Soros: Ez a válság más, mint a többi

Archívum2009.05.01, 10:32

A jelenlegi gazdasági válság nemcsak a pénzügyi rendszer összeomlását hozta, hanem kiderült, hogy hibás az önkorrigáló piac uralkodó paradigmája - mondta Soros György csütörtök este a PEN nemzetközi írószövetség New York-i rendezvényén.

Brüsszel perli Prágát és Varsót

Gazdaság2009.04.14, 15:41

Az Európai Bizottság bírósági eljárást kezdeményez Csehországgal és Lengyelországgal szemben, mert az árampiac működésére vonatkozó szabályaik nem felelnek meg az uniós előírásoknak.

A hitelhez jut�st seg�tik az �j z�logjogi szab�lyok

Gazdaság2009.03.12, 19:32

Az elfogad�sra v�r� �j Polg�ri T�rv�nyk�nyv t�bb helyen is m�dos�tja a z�logjogi szab�lyoz�st. Fokozza a hitelez�s biztons�g�t, b�v�ti a b�r�s�gi v�grehajt�son k�v�li �rt�kes�t�s lehet�s�geit, �gy v�rhat�an jav�tja a hitelhez jut�s felt�teleit. K�nny�t�s, hogy a j�v�ben a z�logszerz�d�st nem kell k�zokiratba foglalni.

Dr�g�thatj�k a hiteleket az �j szab�lyok

Gazdaság2009.02.10, 18:04

A Magyar Banksz�vets�g att�l tart, hogy megemelkednek az indul� hitelk�lts�gek, ha t�ls�gosan rugalmatlan szab�lyoz�s sz�letik a Gazdas�gi Versenyhivatal (GVH) aj�nlatainak hat�s�ra - mondta Osv�th Piroska, a Magyar Banksz�vets�g vezet� jogtan�csosa kedden az MTI-nek.

Kétféle módon rövidíthető le a heti munkaidő

Állás 20112009.01.13, 08:13

A cégek egy része már megtette, több pedig tervezi a heti munkaidő csökkentését a bevételek visszaesése miatt. A Világgazdaság annak járt utána, hogyan teheti ezt jogszerűen. A négynapos, illetve 32 órás munkahét a jelenlegi szabályozás alapján kétféle módon, az úgynevezett állásidő bevezetésével vagy időleges részmunkaidő-foglalkoztatással oldható meg - mondta a lapnak Suba Ildikó, a Fővárosi Munkaügyi Bíróság elnökhelyettese.

Víz alatti múzeum lesz a Titanic testvérhajójából

[origo] utazás2009.01.07, 13:54

Az Égei-tenger mélyén, 120 méterrel a felszín alatt 93 éves nyugalmából ébredhet újra az 1916-ban elsüllyedt Britannic nevű óceánjáró. A Britannic Foundation közleménye szerint, szigorú szabályozás mellett, idővel a turisták is megcsodálhatják a Titanic legfiatalabb testvérét. Az akkori kapitány ma 72 éves unokája főleg nagyapja kardjára vágyna, és az egykori túlélők rokonaival együtt áldását adta a víz alatti múzeum tervére.

Megsemmisítette az Ab a luxusadótörvényt

Ingatlan2008.12.15, 17:29

Az Alkotmánybíróság alkotmányellenesnek minősítette a luxusadóról szóló törvényt. A döntés alapvető indoka az ingatlanokra megállapított adókötelezettség szabályozási módja.

"Darabokra szedjük ellenfelét" - de nem itthon

Jog2009.11.03, 17:56

Legkorábban január elsejétől léphet életbe a Magyar Ügyvédi Kamara munkabizottsága által kidolgozott, módosított ügyvédi etikai szabályzat, amelyben újraírták az ügyvédi reklámra és annak tilalmára vonatkozó fejezetet. Bár "reklámügyben" a hazai ügyvédség véleménye megoszlik, a legtöbben arra számítanak, a változások jótékonyan hatnak a jogi szolgáltatások színvonalára.  

Az EU átformálja a magyar pénzügyi rendszert

Archívum2008.11.26, 08:17

Több ponton is változtatni kell a magyar pénzügyi rendszer szabályozásán, miután ezt írja elő az Európai Unió. Az EU annak a 6,5 milliárd eurós hitelmegállapodásnak a fejében kéri a változtatásokat, amelyet még az IMF mentőhitelével együtt jelentettek be. (Az IMF, az EU és a Világbank összesen 20 milliárd eurót ad Magyarországnak.)

Ötmillióba kerül egy autólopás kiderítése

Archívum2008.11.24, 08:21

A kötelező eredetvizsgálat felülvizsgálatát, átalakítását, vagy akár a megszüntetését tartaná szükségesnek a Gazdasági Versenyhivatal, mivel a mai rendszer fenntartása egyértelműen több költséggel jár a társadalom számára, mint amekkora haszon származik belőle.A statisztikai adatok szerint egyetlen el nem lopott autóra közel másfélmillió forintos kiadás eshet, míg egy lopott autó kiszűrésének ára elérheti akár az ötmillió forintot is.

Csak Kiss Péter bosszantaná a spekulánsokat

Gazdaság2008.11.20, 12:07

A hétvégén vita kezdődött a magyar pártok között az úgynevezett Tobin-adó bevezetéséről. Az ötletgazda, a Nobel-díjas James Tobin egyébként még életében elhatárolódott azoktól a politikai mozgalmaktól, amelyek az eredeti felvetést teljesen eltérítették az általa javasolt pénzpiaci, technikai jellegű szabályozástól.

G20: akcióterv a válság leküzdésére

Archívum2008.11.15, 22:29

A pénzügyi rendszerek nemzetközi szabályozásáról, az e területen való együttműködésről, a stabilizációs intézkedésekről fogadtak el akciótervet szombaton Washingtonban a G20-értekezlet részvevői.

Vizsgálja az életjáradék-piacot az EU

Ingatlan2008.11.14, 12:31

Kíváncsi rá az Európai Unió, hogyan működik a lassan elterjedő életjáradék-szolgáltatás a tagállamokban, de ettől még nem biztos, hogy lesz egységes szabályozás. Itthon továbbra sincs, a cégek viszont zavartalanul működnek, sőt a válságtól sem tartanak.

London ellenére akar pénzügyi felügyeletet Barroso

Gazdaság2008.10.15, 13:21

Jose Manuel Barroso, az EU bizottságának elnöke szerint a pénzügyi válság alagútjának végén már látható a fény, de a pénzpiacok rendbetétele után azt is biztosítani kell, hogy a piacok ne annyira önmaguk, hanem inkább a polgárok, az üzleti élet javára működjenek. Újra kell gondolni a szabályozásokat és a felügyelet módját is - jelentette ki kedden Brüsszelben.

E-vásárlás: most éri utol az uniós jog hazánkat

Techbázis2008.10.09, 15:18

Az egész Európai Unióra kiterjedő egységes fogyasztóvédelmi szabályozást terveznek bevezetni az elektronikus vásárlások kapcsán. Az uniós tervezettel már ma nagyjából azonosak a hazai jogszabályok, ezért nálunk nagy változás nem várható.

Gyurcsány: A hitelezők is felelősek

Gazdaság2008.10.02, 20:16

A mostani pénzügyi váláság nem a szociális piacgazdaság halálát jelenti, az csak egyik egyik modelljének a válsága - mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök A tudatos pénzügyekért elnevezésű konferencián csütörtökön. Szerinte globális pénzügyi piacon a felügyeletnek és a szabályozásnak is globálisnak kell lennie.

Változik az USA-cégek pénzügyi beszámoltatása

Archívum2008.09.29, 15:00

Az amerikai tőzsdén szereplő vállalatok működési költségeinek csökkenését eredményezheti, és jobb versenyképességi feltételeket teremthet, amennyiben a SEC, vagyis az USA értékpapír- és tőzsdefelügyelete néhány éven belül valóban a nemzetközi pénzügyi beszámolási szabványok (IFRS) alkalmazását írja elő az amerikai tőzsdei vállalatok számára.

Újraszabályozzák a világ pénzpiacait

Gazdaság2008.09.23, 14:03

Három területen is újra fogják szabályozni a világ pénzpiacait. Erről érkeztek hírek hétfő este és kedd hajnalban Amerikából és Angliából. Szigorítják a határidős pénzáramlásokra kötött üzletek (CDS-ek) szabályozását és lehetővé teszik a nagybankokba (tőzsdén kívüli) magántőke azaz, private equity beforgatását. Az amerikai tervek mellett Nagy-Britanniában bankreformokra készülnek.

Az ÁSZ módosíttatná a szerencsejáték-törvényt

Archívum2008.09.22, 18:41

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) szükségesnek tartja, hogy a kormány intézkedjen a szerencsejáték ágazatra kidolgozott stratégia aktualizálásáról és az új törvényi szabályozás előkészítéséről. Az ÁSZ a közelmúltban végezte el az országban a szerencsejátékokkal kapcsolatos ellenőrzését, amelynek összefoglalója keddtől olvasható a számvevőszék honlapján - közölte az ÁSZ az MTI-vel.