svájci frank

címke rss

Három forinttal drágult az euró reggel óta

Gazdaság2011.11.23, 14:59

A forint viszonylag szűk sávban mozgott a reggeli kereskedésben, dél előtt azonban gyengülésbe kezdett, ennek eredményeként az euró árfolyama 310 forint körüli szintre emelkedett. 

Bankszövetség: Százmilliárdos veszteséget is lenyelnének a bankok a devizahiteleken

Gazdaság2011.11.22, 16:32

A bankok által kidolgozott, a kormány előtt lévő devizahitelek leépítését célzó csomag a kilencven napon túli késedelemben lévő adósok és a fizetőképes adósok helyzetét is kezeli, valamint a bankadót is érinti - mondta el a Magyar Bankszövetség alelnöke egy keddi konferencián. Gyuris Dániel szerint a bankok hajlandóak a tehervállalásra, ha a jogszabályi környezet legalább két évig kiszámítható. A bankár szerint a forinthitel akkor lehet a devizahitel reális és versenyképes alternatívája, ha a kamattámogatással együtt a kamat nem haladja meg a 10 százalékot.

Másfél forinttal drágult a svájci frank

Gazdaság2011.11.22, 17:10

Bár a forint a javuló nemzetközi befektetői hangulat miatt erősödéssel kezdte a keddi kereskedést, a délelőtt folyamán veszített lendületéből, délutánra pedig már valamennyi fontos külföldi devizával szemben hátrányban volt.

Két-három forinttal drágultak a legfontosabb külföldi devizák

Gazdaság2011.11.21, 16:22

Stablian nyitott hétfő reggel a forint, később azonban gyengülni kezdett a magyar fizetőeszköz. Délután az euró és a svájci frank több mint két forinttal, míg a dollár három forinttal volt drágább, mint reggel

Kéthetes csúcson a forint, 303 alatt az euró

Gazdaság2011.11.18, 19:58

Az eurót 308 forint körül jegyezték a devizapiacon pénteken kora reggel, ami azt jelenti, hogy a csütörtök reggeli árfolyamhoz képest hat forinttal erősödött a magyar fizetőeszköz. Kora délután 305 forint körül járt, estére 303 forint alá ment az árfolyam. Két nap alatt több mint tíz forinttal erősödött a magyar deviza az euróhoz képest.

Egyből erősödni kezdett a forint az NGM közleménye után

Gazdaság2011.11.17, 20:05

A spanyol és francia kötvényaukciók eredményét megelőző piaci kivárás közepette csütörtök reggel a forint átmenetileg gyengült, később azonban korrigált. Délután a Nemzetközi Valutaalap és Magyarország között kialakítandó új együttműködésről kiadott közleményt követően hirtelen három forinttal erősödött a forint az euróhoz képest.

Több forinttal lett olcsóbb az euró reggel óta

Gazdaság2011.11.16, 20:15

Mindhárom főbb devizával szemben gyengült a forint szerda reggelre, a forint csak kevéssel maradt el a csúcsától. Később azonban az euró erősödésének köszönhetően a forint is kilőtt, így az euró árfolyama délután 314 forint alá csökkent. A piacokat kissé megnyugtatta, hogy gyorsan alakult meg és szakértőkből áll az új olasz kormány.

Veszített előnyéből a forint

Gazdaság2011.11.15, 15:04

Kedden reggel felemásan alakultak az árfolyamok a forint piacán, késő délelőtt azonban erősödésnek indult a magyar deviza, ennek eredmményeként 314 forintos szintre csökkent az euró jegyzése, később azonban 315 forintra emelkedett a jegyzés.

"A devizahitel kockázatos, de nem hibás termék" - állítja a PSZÁF volt elnöke

Gazdaság2011.11.15, 15:17

A devizahitelek elterjedése elsősorban a forint- és a frankkamatok közötti jelentős különbségnek volt köszönhető - állítja Farkas István volt PSZÁF-elnök friss tanulmányában, amely szerint a 2004 utáni időszakban a felügyelet a vonatkozó törvénynek megfelelően tájékoztatta az ügyfeleket a devizahitelek kockázatairól.

Soha nem látott mélyponton a forint az euróval szemben

Gazdaság2011.11.14, 20:35

A legfontosabb nemzetközi devizanemekkel szemben valamelyest gyengült hétfő reggelre a forint a bankközi devizapiacon, majd délelőtt esni kezdett az árfolyam. A forintgyengülés eredményeként délután másfél forintra megközelítette a két és fél évvel ezelőtt felállított csúcsot, majd este az euró át is lépte a rekordnak számító 317,59 forintos szintet.

Megtorpant a forint a Fitch döntése után

Gazdaság2011.11.11, 18:53

A héten nagyot gyengült a forint, az euró árfolyama csütörtökön a 317 forintos negatív csúcs közelébe ért. Pénteken erősödéssel kezdett a magyar deviza, 313 forint közelében nyitott az euró. Délutánra belendült a magyar fizetőeszköz: az euróval szemben négy, a svájci frankkal szemben három forintot is erősödött.

315 forintnál, csúcsközelben járt az euró

Gazdaság2011.11.11, 00:26

Csütörtök reggel a forint árfolyama valamelyest javult az összes irányadó devizához képest, de hamar elfogyott a lendület, és gyengülni kezdett a magyar fizetőeszköz. Az euró jegyzése új idei csúcsot állított be, délután négy órakor 314,40 forinton jegyezték. Estére enyhén korrigált a forint.

Késő este javított a forint

Gazdaság2011.11.10, 09:25

Az euróhoz, a dollárhoz és a svájci frankhoz képest még erősödött szerda kora reggel a forint a bankközi devizapiacon, később azonban jelentősen gyengülni kezdett. Az euró 311 forint felett is megfordult.

A svájci jegybankelnök megszólalása után megugrott a frank

Gazdaság2011.11.08, 20:38

Az euró enyhén erősödött, a svájci frank gyengült a forinthoz képest a bankközi devizapiacon kedd reggel. Dél körül azonban megugrott a frank árfolyama, miután a svájci jegybank elnöke arról beszélt egy konferencián, hogy helytelen lenne beszállni a saját fizetőeszközök globális leértékelési versenyébe.

Erősödőben a forint, 248 alatt a svájci frank

Gazdaság2011.11.07, 17:50

Bár a svájci frankkal és a dollárral szemben még erősödött a forint hétfő kora reggel, később erőre kapott a dollár és az euró is a magyar fizetőeszközzel szemben. A Raiffeisen Bank elemzői az európai adósságválságban további negatív meglepetésekre számítanak, ezért pesszimisták a forint kilátásait illetően is, a forint ennek ellenére kicsit lábra kapott délután.

Kész a frank további gyengítésére a svájci jegybank

Gazdaság2011.11.06, 17:41

A svájci gazdaság recesszióját, illetve a deflációt elkerülendő a svájci központi bank (SNB) kész további intézkedésekre a frank erejének gyengítésére - jelentette ki az SNB elnöke vasárnap, az "NZZ am Sonntag" hasábjain.

Tovább erősödött a forint, 303 körül az euró

Gazdaság2011.11.04, 17:38

Erősödött a forint péntek reggelre a devizapiacon. A csütörtök reggeli jegyezésekhez képest az euró és a svájci frank több mint három, a dollár több mint négy forinttal gyengült a forinthoz viszonyítva.

Megfogta a forinterősödést az európai kamatcsökkentés

Gazdaság2011.11.03, 17:05

Az euró árfolyama ma reggel megközelítette a 308 forintos szintet, de kora délutánra a görög politikai bizonytalanság enyhülése erősítette a forintot is, 304 forint közelébe jutott az euró árfolyama. Az európai kamatdöntés azonban megállította a forint erősödését.

Erősödött a forint, de így is 306 körül az euró

Gazdaság2011.11.02, 17:59

Szerda reggelre enyhén erősödött a forint a devizapiacon az után, hogy az euró jegyezése kedden megközelítette a 310 forintot. Elemzők szerint a forint árfolyamát elsősorban a görögországi helyzet alakítja majd.

A 309 forint felett is járt az euróárfolyam

Gazdaság2011.11.01, 21:35

Kedden kora reggel hirtelen gyengülni kezdett a forint, az euró árfolyama délelőtt 2009 óta nem látott magasságba került. Délelőtt 11 óra előtt egy kissé visszaerősödött a forint, de ezután már a 309-as szintet is meghaladta az árfolyam.

303 forint felett az euró

Gazdaság2011.10.28, 18:49

Valamennyi fontosabb nemzetközi fizetőeszközzel szemben stagnált péntek reggelre a forint a bankközi piacon, majd gyengülni kezdett.

Visszatért 300 forint fölé az euró

Gazdaság2011.10.27, 16:38

Bár a nap első felében az euró árfolyama 302 forint fölé került, délután azonban részben az európai adósságválságról szóló uniós egyezség miatt kialakult kedvező befektetői hangulat eredményeként javítani tudott a magyar deviza.

Több mint két forinttal drágult a svájci frank és az euró

Gazdaság2011.10.26, 19:30

Enyhén gyengült a dollár a forinthoz képest a devizapiacon szerda reggelre, az euró és a svájci frank jegyzése lényegében megegyezett az előző esti árfolyamokkal. Később gyengülni kezdett a forint, az eurót 299 fölött, a frankot 245 fölött jegyezték tíz óra után.

Csökkent a forint hátránya az euróval szemben

Gazdaság2011.10.26, 08:25

A jegybank keddi kamatdöntése nem befolyásolta kedden a forint árfolyamát, a magyar deviza délután azonban gyengült, ami egyik bank devizakereskedője szerint elsősorban a kedvezőtlen nemzetközi hangulatra vezethető vissza.

Az euróhoz és a frankhoz képest erősödött a forint

Gazdaság2011.10.24, 13:50

Bár hétfő reggel még erősödött a forint a nemzetközi devizakereskedelemben, délelőtt ismét gyengülni kezdett valamennyi fontosabb külföldi pénzhez képest. Később az euró gyengült, a dollár azonban tartotta árfolyamát. A szerdai uniós csúcsig a kereskedők széles árfolyam-ingadozásokra számítanak.

Rövid idő alatt három forinttal lett olcsóbb a frank és a dollár

Gazdaság2011.10.21, 17:12

Gyengült a forint a hét utolsó napjára, bár szépített kissé csütörtöki meredek veszteségeihez képest. A devizapiacok figyelmét egész héten a hét végére bejelentett uniós csúcstalálkozóval kapcsolatos hírek, találgatások és azok cáfolatai kötötték le.

Több mint kétéves mélypontra süllyedt a forint, 301 felett járt az euró

Gazdaság2011.10.20, 22:26

A délelőtti hullámzó teljesítmény után délután jelentősen gyengült a forint. Az uniós csúcs esetleges elhalasztásáról szóló meg nem erősített sajtóértesülés megjelenése után ugyanis eluralkodott a pesszimizmus a piacon, ennek következtében két és fél éve nem látott szintre süllyedt a forint az euróval szemben. Később megnyugtató hírek érkeztek, amik megfogták az árfolyamokat.

Öt hónapos mélyponton a svájci frank

Gazdaság2011.10.19, 17:03

Erősödött szerda reggelre a forint a bankközi devizapiacon. Az eurót 295,5, a svájci frankot 238 körül jegyezték nyolc órakor. Egyelőre nem hatott a forint árfolyamára az, hogy a hírek szerint mégsincs megállapodás az uniós mentőcsomag kibővítéséről. A Raiffeisen elemzői szerint már több befektető játszik a frank gyengülésére, mint erősödésére.

Újra közelíti a 300 forintot az euró árfolyama

Gazdaság2011.10.18, 18:29

297 forint közelében is járt az euró árfolyama kedden reggel, hétfőn egy esetleges magyar leminősítés hírére esett a forint árfolyama. A 240 forintos szint közelében jár a svájci frank is.

Tovább gyengítenék a frankot svájci szakszervezetek

Gazdaság2011.10.18, 14:05

Korlátozná a svájci frankkal való szabad kereskedést több svájci szakszervezet, és 1,4-es szinten rögzítenék az euró/frank árfolyamot. Indoklásuk szerint így lenne elkerülhető a recesszió.

Leminősítési előrejelzések miatt gyengül a forint

Gazdaság2011.10.17, 18:29

A svájci frankkal és az euróval szemben stagnált, az amerikai dollárhoz képest valamelyest gyengült hétfő reggelre a forint a bankközi devizapiacon. A délelőtti erősödés után visszapattant a forint, és gyengülni kezdett az euróval, a svájci frankkal és a dollárral szemben is. A gyengülés hátterében az a piaci pletyka állhat, hogy több hitelminősítő "bóvli" kategóriába sorolhatja Magyarországot.

Hullámvasúton a forint, 292 fölött az euró

Gazdaság2011.10.14, 18:21

Hullámzó teljesítményt nyújtott a forint péntek délelőtt: erősödéssel kezdett, majd veszített értékéből, később újból emelkedőre került, majd dél előtt nem sokkal ismét gyengülni kezdett. Az eurót egy óra körül 292 forint fölött, a svájci frankot 236 fölött jegyezték.

Reggel óta közel négy forinttal drágult a svájci frank

Gazdaság2011.10.13, 17:01

Annak ellenére, hogy csütörtök kora reggelre az euróhoz, a dollárhoz és a svájci frankoz viszonyítva is erősödött a forint, később erősen gyengülni kezdett. A reggel még 232,30-as svájcifrank-jegyzés délelőtt 236 forint fölé ment. Kereskedők szerint, ha a szlovák parlament még csütörtökön megszavazza az euróövezeti mentőalap bővítését, az erős támogatást adhat a térségi valutáknak.

Hét forinttal lett olcsóbb a dollár

Gazdaság2011.10.13, 09:38

Hullámzó teljesítményt nyújtott szerda délelőtt a forint, kora reggel még erősödött, majd gyengült, később pedig újból erőre kapott. Valamennyi fontos külföldi deviza gyengült, a frank másfél forintot veszített értékéből. Délutánra az euró négy forinttal, a dollár pedig hét forinttal lett olcsóbb. Az erősödést az okozza, hogy jó a hangulat a nemzetközi piacokon, az euró erősödik a dollárral szemben.

240-es svájci frankról pattant vissza a forint

Gazdaság2011.10.11, 18:01

A hétfői erősödés után alig változott a forint árfolyama a főbb devizákhoz képest kedd kora reggel: az eurót 293 alatt, a svájci frankot 237 forint körül jegyezték a devizapiacon. Kilenc óra előtt gyengülni kezdett a forint, devizapiaci kereskedők szerint bizonytalanságot okoz, hogyan szavaz majd a szlovák parlament az uniós mentőcsomag kibővítéséről. Kora délután javított a forint, bár a svájci frankot 240 forint fölött is jegyezték.

Erősödik a forint, 293 közelében az euró

Gazdaság2011.10.10, 16:34

Erősödött a forint hétfőn délelőtt a bankközi devizapiacon, az eurót 293 forint közelében jegyezték tizenegy óra előtt, miközben a múlt héten még 300 forintnál is járt az árfolyam. Kereskedők szerint a befektetők pozitívan értékelik a lengyel választási eredményt, a javuló nemzetközi hangulat miatt erősödik a forint is.

Visszaerősödött a reggeli szintre a forint

Gazdaság2011.10.07, 19:00

Péntek délelőtt két forinttal emelkedett az euró árfolyama, a dollár és a svájci frank is erősödött a magyar devizával szemben. A forintgyengülést az válthatta ki, hogy a devizapiacon elterjedt egy pletyka, amely szerint leminősíthetik Magyarországot. Este hétkor az eurót 296, a svájci frankot 239 forint körül jegyezték.

Lejtőre küldené a frankot a svájci kormány

Gazdaság2011.10.06, 20:17

A frankárfolyam napközben 239 forint alatt is járt, az euró és a dollár a reggeli szintekhez képest erősödött a forinttal szemben. 

K&H: Forintválság előjelei látszanak

Gazdaság2011.10.05, 20:44

Erősödött a forint szerda reggelre a devizapiacon, később azonban veszített értékéből, ennek eredményeként 300 forint fölé került az árfolyam. Az euró mellett a frank és a dollár is drágult. A K&H Bank elemzője szerint a magas kamatok és a jegybanki kamatemelés megkésettsége egy forintválság előjelei.

Két és fél éves csúcson, 300 forint felett az euró

Gazdaság2011.10.04, 20:16

Gyengült a forint a főbb devizákhoz képest kedd reggel a nemzetközi bankközi piacon. Az euró gyengülését követte a dollárral szemben: az eurót 298 fölött, a svájci frankot 245 forint körül jegyezték fél nyolc előtt.

297 forint fölött járt az euró

Gazdaság2011.10.04, 08:26

A dollárhoz képest három forintot, a svájci frankhoz és az euróhoz képest közel két forintot veszített hétfő kora reggelre a forint a péntek esti jegyzésekhez viszonyítva. Később az euró jegyzése 296 forint fölé ment a bankközi devizapiacon A forint az euróval párhuzamosan gyengül, a görög fizetésképtelenség közvetlen veszélye és az euróövezeti adósságszolgálati válság elhúzódása miatt.

Frankot gyengítő lépést mérlegel Svájc

Archívum2011.10.02, 22:11

A svájci pénzügyminiszter szerint vizsgálják annak a lehetőségét, hogy hogyan lehetne negatív kamatot bevezetnie a külföldiek betéteire, hogy így csökkentsék a svájci frankot. Svájc ezzel már az 1970-es években is kísérletet tett, de nem járt sikerrel.

294 forint fölött is járt az euró

Archívum2011.09.30, 17:05

Péntek reggelre gyengült a forint a legfontosabb nemzetközi devizákkal szemben a bankközi devizapiacon, a legtöbbet a dollár erősödött, egy napon belül három forintot. Napközben a dollár kis lépésekben, de folyamatosan drágult a forinttal szemben. Délután több fontos amerikai makroadatok jelenik meg, amelyek érdemben befolyásolhatják a kereskedést.

292 forint közelében az euró

Gazdaság2011.09.29, 17:01

Csütörtök reggelre veszített a forint az euróval szemben a bankközi devizapiacon, a svájci frankkal és a dollárral szemben viszont még tartja magát. Az árfolyamokat várhatóan befolyásolja majd, hogy csütörtökön tér vissza Görögországba az Európai Unió küldöttsége, és döntenek arról, hogy megkapja-e az ország a mentőcsomagból esedékes hitelrészt.

Gyengült a forint, 289 fölött az euró

Gazdaság2011.09.28, 18:40

Valamelyest gyengült szerda reggelre a forint a legfontosabb nemzetközi devizákkal szemben a bankközi piacon, az eurót 287, a svájci frankot 235 fölött jegyezték. Szerdára elromlott az előző napi jó hangulat, ami az euróövezeti államadósság-válság kezeléséről megjelent híreknek szólt, nem sokkal dél előtt az euró árfolyama 288 forint fölé ment, délután a 289 forintot is meghaladta.

Három forintot veszített az euró, kettőt a svájci frank reggel óta

Gazdaság2011.09.27, 15:59

A kedd reggeli erős nyitás után előbb gyengülni látszott a magyar fizetőeszköz, később az euró dollárral szembeni erősödését követve a forint is erősödött a főbb devizákkal szemben. Kereskedők szerint a piacok mindenhol optimisták, mivel a befektetők abban bíznak, hogy az európai vezetők hamarosan lépnek a görög adósságválság rendezése ügyében. Az európai tőzsdék is jelentős pluszban vannak.

Gyengül a forint, 237 forintnál a svájci frank árfolyama

Gazdaság2011.09.26, 19:13

Hétfőn kora reggel még erősödött a forint, nyolc óra után azonban gyengülni kezdett a magyar fizetőeszköz, az euró jegyzése 291 fölé ugrott. Az MTI által megkérdezett elemzők a devizapiacon uralkodó negatív hangulatot az euróövezeti adósságválság elhúzódásával magyarázzák. Kora délutánra átmeneti erősödés után gyengült a forint a svájci frankkal szemben, az euróval szemben azonban tartja magát.

Lefaragott veszteségéből a forint, 290 körül az euró

Gazdaság2011.09.23, 15:46

A forint pénteken kora reggel erősödött a svájci frankkal és az euróval szemben a csütörtök esti jegyzéshez képest, és ezt az előnyét délelőtt is megtartotta. Az előző napi nagy esés után péntek reggel emelkedtek az európai tőzsdeindexek, a londoni, párizsi, frankfurti piacon ugyanakkor délután már erős mínuszokat mutattak a piacok.

Délután erősödött a forint, de 295 felett is járt az euró

Gazdaság2011.09.22, 17:58

Nagymértékben gyengült csütörtök reggel a forint a devizapiacon. Az eurót 295 forint fölött is jegyezték nyolc óra után. A Fed hosszú távú kötvényhozam-csökkentő művelete jelentős dollárerősödést hozott, a kockázatkerülés fokozódott, az euró és a térségbeli devizák gyengültek. Tíz óra után javított a forint az euróhoz és a svájci frankhoz képest.

Irányt váltott a forint, ismét 290 forint felett az euró

Gazdaság2011.09.21, 17:17

Alig változott a forint árfolyama szerda reggel az előző estéhez képest, az eurót 287 forint körül, a svájci frankot pedig 235 forint körül jegyezték fél nyolckor. Délelőtt azonban gyengülni kezdett a magyar fizetőeszköz, és fél 11-kor már ismét 290 forintnál járt az euró, a svájci frankot pedig 237,60 forinton jegyezték.

Erősödik a forint a jegybank kamatdöntése után

Gazdaság2011.09.20, 18:55

Kissé gyengült a forint a főbb devizákhoz képest kedd reggelre a nemzetközi bankközi piacon, az eurót 291, a svájci frankot 241 forint körül jegyezték. Délelőtt szűk sávban ingadozott a forint, csak a dollár gyengült enyhén. Bár londoni elemzők nem tartották kizártnak, hogy a jelenlegi kockázati környezetben az MNB kamatemelésre szánja el magát, maradt a hat százalékos alapkamat.

Akiknek nem jutott mentőcsomag - mi lesz a bajba került forinthitelesekkel?

Gazdaság2011.09.19, 07:11

Az adósmentő intézkedések kormányzati indoklásában az euróválság, a gyenge forint és az erősen ingadozó devizaárfolyamok állnak az első helyen, pedig nem minden adós az árfolyamok miatt dől be. A munkahelyek elvesztése legalább olyan nagy probléma, és ez ugyanúgy sújtja a forintadósokat is. A rossz hitelek aránya a forinthitelesek körében időnként még magasabb is, mint a devizásoknál, az állami mentőcsomagok többségéből ők mégis ki vannak zárva.

Két és fél éves mélypontja közelében a forint az euróval szemben

Gazdaság2011.09.19, 19:03

Valamennyi fontosabb külföldi devizanemmel szemben gyengült hétfő reggelre a forint a bankközi piacon, a svájci frank közel három forinttal, a dollár négy forinttal drágult. A Takarékbank elemzése szerint negatív hangulattal kezdődik a hét, mivel az euróövezeti pénzügyminiszteri csúcson nem született áttörés az adósságválság kezeléséről. Délután az euró megközelítette a 292 forintos szintet, a svájci frank 242 forint közelében is járt.

Orbán már törlesztette ötmilliós frankhitelét

Itthon2011.09.17, 13:42

Két hónapja fizette vissza frankhitelét Orbán Viktor miniszterelnök - derül ki a Blikknek adott interjújából. Orbán szerint minden képviselőnek joga lesz élni a 180 forintos végtörlesztés lehetőségével, a kormány pedig a fiókban őrzi a terveket arra az esetre, ha a bankok nemzetközi bíróságon lendülnének ellentámadásba.

Vizsgálja a kormány, hogyan szűkíthető a végtörlesztők köre

Gazdaság2011.09.16, 11:20

Mérlegeli a kormány, hogy a problémás ügyfeleket és a magas hitelösszeget felvevőket is kizárja azok közül, akik a piacinál kedvezőbb árfolyamon törleszthetik devizahitelüket - tudta meg az [origo]. A kormány eddig is több olyan részletet jelentett be a végtörlesztésből, amely szűkíti azok körét, akik élhetnek a végtörlesztéssel, de információink szerint megbízást kapott a kormányzati apparátus, hogy mérje fel, milyen kritériumokkal szűkíthető tovább a csoport.

Erősödött a forint Matolcsy bejelentései után

Gazdaság2011.09.16, 19:37

Alig változott a forint a vezető devizákkal szemben kora reggel, az eurót 285 forint alatt, a svájci frankot pedig 236 forint alatt jegyezték nyolc órakor. Később azonban az euró gyengülésével párhozamosan rontott a forint is, a svájci frank 238 forint fölé drágult. Kora este, Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter bejelentései után azonban erősödni kezdett a forint az euróval, a dollárral és a svájci frankkal szemben is.

Megéri végtörleszteni

Gazdaság2011.09.15, 16:41

Aki nem számít arra, hogy a svájci frank, az euró és a jen forinthoz mért árfolyam jelentősen eshet a jövőben, annak mindenképp megéri élni a tervezett végtörlesztési lehetőséggel. Jó eséllyel a havi törlesztőrészlete is csökkenhet, de a végtörlesztéskor mindenképp jókora megtakarítást érhet el. Egy nyolcmilliós frankhitel esetén, mostani árfolyamokkal számolva havonta hétezer forint pluszt hoz a váltás. Mindehhez vagy saját tőke, vagy hitelképesség kell. A végtörlesztéssel azonban nemcsak árfolyamkockázattól szabadul meg, de egy lehetséges nyereségről is lemond a hiteles.

Reggel óta öt forinttal lett olcsóbb az euró

Gazdaság2011.09.15, 17:50

A szerdai esés után csütörtökön továbbra is erősek a külföldi devizák a forinthoz képest. Az euró 287 forint felett járt, a svájci frank közelíti a 240-es, a dollár 210-es szintet. Délután háromkor a világ több jegybankja összehangoltan avatkozott be a piaci folyamatokba, amelynek hatására jelentősen erősödött a forint az euróval, a dollárral és a svájci frankkal szemben is.

Napi: A képviselők harmada járna jól a végtörlesztéssel

Gazdaság2011.09.15, 17:10

A képviselők harmadát érintené egy esetleges, 180 forintos frankárfolyam melletti végtörlesztés. Az egyik nagy nyertes Gyurcsány Ferenc lehet, de jól járna Kósa Lajos és Rogán Antal is - írja a csütörtöki Napi Gazdaság.

Ismét 240 forint közelébe ért a svájci frank

Gazdaság2011.09.14, 17:39

Szerdán a forint gyengült valamennyi külföldi devizával szemben, a dollár délelőtt 210 forint felett is megfordult. Délután egy ideig úgy látszott, stabilizálódott a forint árfolyama, majd újabb esés következett.

Döntött a kormány: kiszűrik a "nyerészkedőket" a hitelváltásból

Itthon2011.09.14, 23:14

Kizárná a kormány a végtörlesztést igénybe vevők köréből azokat a devizahiteleseket, akik a 180 forint feletti svájcifrank-árfolyamon vettek fel hitelt. Az érvelés szerint ők "nyerészkednének" azon, hogy 180 forintos frankárfolyamon egy összegben törleszthetnék a hitelüket.

A végtörlesztési javaslatról tanácskozik a kormány

Itthon2011.09.14, 07:57

A hétfőn bejelentett adósmentő lépésekről és a jövő évi költségvetésről is tanácskozik szerdai ülésén a kormány.

Standard & Poor's: Visszaeshet a magyar gazdaság a végtörlesztések miatt

Gazdaság2011.09.14, 10:10

A jövő évi gazdasági növekedésre, az államháztartási hiányra és a bankok hitelezésére is negatív hatással lehetnek a magyar kormány hétfőn bejelentett adósmentő lépései - állítja a Standard and Poor's hitelminősítő.

A zloty gyengülése is rontja a forint helyzetét

Gazdaság2011.09.14, 06:42

Délelőtt gyengült a forint a devizapiacon, euró jegyzése 285 forintnál is megfordult a kereskedés során, a frankot pedig 235 forint felett jegyezték kora délután.

Az éves csúcs elérése után gyengült az euró a forinttal szemben

Gazdaság2011.09.12, 20:32

Gyengült a forint árfolyama hétfőn, Orbán Viktor miniszterelnök beszéde alatt az euró 284 forint fölé ment, később azonban valamivel lejjebb ment az árfolyam.  

A forint lejtőre került a fideszes javaslat ismertetése után

Gazdaság2011.09.09, 17:53

Pénteken reggel a fontosabb külföldi devizák erősödtek a forinttal szemben. A magyar deviza több mint nyolc hónapos mélypontra gyengült az euróval szemben, 282 forint fölé szaladt az árfolyam. A forintot kedvezőtlenül érintette a pénzügyi rendszer számára rossz hírnek számító Lázár-féle nyilatkozat és az euró dollárral szembeni esése is.

Nagy kockázatot vállalnak a hitelátváltással a kormánypártok

Gazdaság2011.09.09, 18:33

A kormánypártok egy pénteki bejelentés szerint lehetővé tennék a devizahitelesek számára, hogy nyomott árfolyamon, egy összegben törlesszék vagy forintalapúra váltsák át hitelüket. Az ötlet nem új, az elmúlt másfél évben a kormány képviselői és közgazdászok is előálltak hasonlókkal. Az [origo] által megkérdezett képviselőket mégis meglepte a csütörtök este előkerült javaslat, amelyről kemény vita folyt. Egyikük szerint a terv "finoman szólva nincs előkészítve".

A Fidesz lehetővé tenné a frankhitelek végtörlesztését 180 forintos árfolyamon

Gazdaság2011.09.19, 19:21

A devizahitelesek adósságának rögzített árfolyamon történő, egyösszegű végtörlesztését javasolja a kormánynak a Fidesz - jelentette be Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője pénteken. A Fidesz javaslata szerint a svájci frankot 180, az eurót 250 forintos árfolyamon törleszthetnék a hitelesek, és az átváltás teljes költségét a bankoknak kell viselniük. A Bankszövetség egyelőre nem kommentálja a javaslatot.

Erősödött az euró és a dollár

Gazdaság2011.09.09, 06:30

Kora délutánig szűk sávban mozgott a forint árfolyama a bankközi devizapiacon, ezután azonban az euró és a dollár is enyhén erősödni kezdett. Mindkettő több mint egy forinttal lett drágább, miközben a svájci frank tartja a 228 forint alatti szintet.

Mostantól az euró miatt izgulhatnak a frankhitelesek

Gazdaság2011.09.08, 12:36

Csak részleges megoldást jelent a magyar devizahiteleseknek az, hogy a svájci jegybank bejelentette, gátat szab a frank erősödésének. Tartós megkönnyebbülést az európai adósságválság megoldása hozhatna, addig viszont az [origo]-nak nyilatkozó elemzők prognózisa szerint legfeljebb arra számíthatnak az adósok, hogy 220-230 forintos frankárfolyamon törleszthetnek. Mostantól már nem csak a frank árát, hanem az euróét is érdemes lesz figyelniük.

Este növelte előnyét a forint a frankkal szemben

Gazdaság2011.09.07, 21:54

A szerdai kereskedésben kora délutánig minimálisan erősödtek a külföldi devizák, később azonban a forint erősödött. A frank árfolyama 228 forint alá süllyedt, az euró is olcsóbb lett.

Fél órán belül húsz forinttal zuhant a frank

Gazdaság2011.09.06, 18:47

Délelőtt hatalmasat esett a frankárfolyam, miután a svájci jegybank közölte, a frankerősödés megállítása érdekében megcélozza az euróval szemben a 1,20-as árfolyamot, ami gyakorlatilag árfolyamrögzítést jelent.

Svájc bevetette a frankfegyvert, Magyarországnak is jót tesz

Gazdaság2011.09.06, 13:03

Hatalmasat zuhant a svájci frank árfolyama, miután a svájci jegybank bejelentette, hogy drasztikus lépésekre is hajlandó a frank erősödésének megállítására. Az árfolyam rögzítése azt jelenti, hogy tartósan 220-230 forintos sávba eshet le a frank, de egy elemző szerint ettől még nem várható azonnal a magyar gazdasági bajok megoldása.

Frankgyengülés után frankerősödés jött

Gazdaság2011.09.05, 20:10

Gyengüléssel kezdte a hét első kereskedési napját a forint. Valamennyi külföldi deviza árfolyama feljebb került, a frank árfolyama délelőtt 252 forint felett is megfordult, majd csekély mértékben gyengült.

Kifizette legjobb dolgozói devizahitelét egy hódmezővásárhelyi cég

Gazdaság2011.09.02, 13:38

A cég úgy gondolta: azzal segíthet a legtöbbet a devizahitelek megemelkedett törlesztőrészlete miatt nehéz helyzetbe került munkatársainak, ha kifizeti a banknak tartozásukat. Az összeget fokozatosan vonják majd le a négy kisegített dolgozó béréből.

Estére öt forintot gyengült a svájci frank

Gazdaság2011.09.02, 21:08

A forint pénteken reggel gyengült valamennyi fontos külföldi devizával szemben: a frank árfolyama fokozatosan emelkedett délelőtt, kora délután, az amerikai foglalkoztatási adatok megjelenése után a lélektani határnak tekintett 250 forint fölé ment. Az euró árfolyama pedig átlépte a 275 forintot.

"A szociális fenyegetettség velünk marad" - interjú Surányi Györggyel, a CIB Bank elnökével

Gazdaság2011.09.01, 09:46

"Összességében sem a piac, sem az egyének, sem a hitelt nyújtó bank problémáit nem oldja meg" - mondta az [origo]-nak Surányi György, a CIB Bank elnöke a kormány devizahiteleseket megmentő csomagjáról. A Magyar Nemzeti Bank korábbi elnöke szerint a csomaggal egy "illúzió elszállt", mert sokan hihették, hogy az állam "helyettük belép, és rendezi a feszültséget". Surányi a kormány gazdaságpolitikájáról nem beszélt, mert szerinte arról nem egy "magánbank tisztségviselőjének kell állást foglalnia".

Hat forinttal erősödött a frank, kettővel a dollár

Gazdaság2011.09.02, 08:52

Csütörtök délelőtt a forint tovább gyengült a svájci frankkal szemben, a reggeli 234 forintos jegyzés tíz óra után már 238,50 forintra módosult. Kisebb mértékben, de drágult az euró és a dollár is. A forint akkor kezdett gyengülni, amikor a vártnál rosszabb európai feldolgozóipari indexet közzétették.

Együtt kell élni az erős frankkal a svájci gazdasági miniszter szerint

Gazdaság2011.08.31, 18:12

Svájcnak egyelőre együtt kell élnie az erős frankkal - jelentette ki szerdán a svájci gazdasági miniszter, Johann Schneider-Ammann. Úgy vélekedett, hogy a frank továbbra is erősen túlértékelt, de azt mondta, csak a svájci nemzeti bank (SNB) tud rövid távon hatással lenni a valuta árfolyamára.

A frank erősödött, az euró és a dollár gyengébb lett

Gazdaság2011.08.31, 20:21

A frank szerdán első körben másfél forinttal erősödött, majd lejjebb került, később újra emelkedett az árfolyama, délután 233-234 forint között mozgott az árfolyam.

Az erős frank 330 milliárddal megdobta a devizahiteleket

Gazdaság2011.08.31, 11:28

Július végén a háztartások hiteállománya meghaladta a 8600 milliárd forintot, a vállalatok pedig 7400 forinttal tartoztak a bankoknak.

A svájci frank 231 forint fölé drágult

Gazdaság2011.08.30, 19:11

A hétfő este jegyzett árfolyamok közelében nyitotta a napot a forint a devizapiacon, a svájci frank kismértékben tovább gyengült, tíz óra után azonban ismét 231 forint fölé ment az árfolyam.

Bár javított a frank, 230 forint alatt maradt az árfolyam

Gazdaság2011.08.29, 21:26

Péntek este közel hat forintot gyengül a svájci frank, és a forint erősödése hétfő reggel is folytatódott. Július vége óta nem volt ilyen erős a forint a frankhoz képest, az árfolyam tartósan 230 forint alá került.

A svájci ementáli exportjárt is visszaveti az erős frank

Gazdaság2011.08.26, 10:40

A legkeresetebb napi fogyasztási cikkeket, az ementálit és csokoládét gyártó svájci cégek érzik legjobban az erős frank hatását. Az export visszaesése miatt csökken a termelés és a profit is.

Nyolc forinttal esett a frankárfolyam pénteken

Gazdaság2011.08.26, 18:51

A forint a nap első felében szerény mértékben gyengült a legfontosabb külföldi devizákkal szemben, késő délután azonban a frank lejtőre került a nemzetközi piacon, ennek eredményeként 231 forintos szintre süllyedt az árfolyam.

A cégek nem kapnak, az emberek nem kérnek hitelt

Gazdaság2011.08.25, 17:31

A jegybank hitelezési felmérése szerint a következő hónapokban egyre több önkormányzat hitelét kell átütemezni a lejáró türelmi idők és a frank erősödése miatt.

Frankerősödés követte a frankgyengülést

Gazdaság2011.08.25, 16:28

A svájci frank a csütörtök reggeli órákban közel két forinttal gyengült, ezzel párhuzamosan a dollár és az euró is veszített értékéből. Később azonban a frank magára talált, és ledolgozta a forinttal szembeni hátrányát.

Szűk sávban ingadozik a forint, 272 körül az euró

Gazdaság2011.08.24, 20:44

Csekély mértékben változott a forint árfolyama szerda este; a svájci frankhoz képest kissé erősödött, az euróhoz képest enyhén gyengült a bankközi kereskedésben.

A forint valamennyi fontos külföldi devizával szemben erősödött

Gazdaság2011.08.23, 19:03

Erősödött kedden a forint a bankközi devizapiacon, a frankárfolyam kora estig egy forinttal került lejjebb. A forint árfolyamát nem befolyásolta számottevően a magyar jegybank hatszázalékos alapkamatot változatlanul hagyó döntése.

Megjelent a rendelet az árfolyamrögzítés utáni törlesztőrészlet számításáról

Archívum2011.08.22, 21:23

Csak a gyűjtőszámlára, nem pedig a devizahitel egészére állapít meg felső határt a kormány hétfőn megjelent rendelete az árfolyamrögzítés utáni törlesztőrészlet számításáról. A szerződésmódosításokhoz szükséges közjegyzői díjat a banknak kell fizetnie.

Így lett Magyarország devizapokol

Gazdaság2011.08.22, 17:38

Orbán Viktor a múlt héten bejelentette, vizsgálatot vár a nemzetgazdasági minisztertől arról, hogyan szaporodtak el a devizahitelek Magyarországon. A kormányszóvivői iroda szerint a Medgyessy- és Gyurcsány-kormányok tehetnek róla. A baloldali kormányok valóban kockázatos piaci körülményeket hoztak létre, a Járai Zsigmond és később Simor András vezette jegybank, valamint a pénzügyi felügyelet pedig hagyta elszabadulni a frankhiteleket.

Az egymillió frankos kérdés

Vélemény2011.08.22, 16:10

Jogosan keresik a politikai felelősöket a mostani nehézségeikért azok a devizahitelesek, akik elhitték, hogy lakáskölcsönük futamidejének első felében az ország bevezeti az eurót. Kiket hibáztathatnak?

Közel két forinttal erősödött reggel óta az euró

Gazdaság2011.08.22, 17:58

Hétfő kora reggel alig változott a forint árfolyama, a svájci frankot 240 forint felett, az eurót pedig 272 forinton jegyezték. Később azonban rontott a forint, délben az euró 274 közelében is járt a bankközi devizapiacon. Kora délután azonban enyhén ismét erősödött a magyar fizetőeszköz, a svájci frank árfolyama 240 forint alá ment.

Keresztbe tehet a svájci parlament a kormány gazdaságélénkítő tervének

Gazdaság2011.08.20, 16:13

Előfordulhat, hogy a svájci parlament nem támogatja a kormány kétmilliárd frankos gazdaságélénkítő tervét, amellyel a rekorderős svájci frank gazdaságra gyakorolt hatását próbálnák enyhíteni. Az erős frankárfolyam ugyanis elkezdte gyengíteni a gazdaságot, svájci politikusok pedig eltérő megoldásokat javasolnak a problémára.

A francia Riviérán is aggodalmat okoz az erős svájci frank

Gazdaság2011.08.20, 15:48

A svájci frank erősödése miatt aggódnak több francia városban, köztük Saint-Tropez-ben is. A francia önkormányzatok hiteltörlesztő részlete ugyanis - magyar városokhoz hasonlóan - jelentősen megugrott az emelkedő svájcifrank-árfolyam miatt, és az így kialakult több millió eurós adósságok komoly problémát jelentenek.

Fel-le rángatják a forintot, újra 240 közelében a svájci frank

Gazdaság2011.08.19, 20:45

Csütörtök délután 244 forint felett is járt a svájci frank árfolyama, péntek reggel viszont már a 239 forintos árfolyamot ostromolta. Délelőtt visszafordult a forint, a svájci frank újra 244 forint fölé jutott.

A bankok fizethetik a közjegyzőt a devizahitelesek szerződésmódosításánál

Gazdaság2011.08.19, 12:35

Orbán Viktor a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumot olyan rendelet kidolgozására kérte fel, amely csökkenti az ügyfelek terheit - írja a Magyar Nemzet.

Nem indít konkurenciát az állami eszközkezelőnek az OTP

Gazdaság2011.08.19, 20:27

Az OTP Bank általános ingatlanközvetítőt indít, aminek nem lesz hasonló funkciója, mint a Nemzeti Eszközkezelő Társaságnak. Ez utóbbit a kormány fogja felállítani, hogy átvegye azoknak a devizahiteleseknek az ingatlanjait, akik már egyáltalán nem tudják fizetni a hitelüket.

Reggel óta tíz forintot erősödött a svájci frank

Gazdaság2011.08.18, 21:24

Csütörtök reggel újra esett a svájci frank, az árfolyam a szerda esti 236 fölötti szinthez képest újra 235 forint alatt járt. Szerdán Orbán Viktor beszéde után erősödött a forint, akkor 234 alatt járt a frank, este azonban már újra a 237-es szintet ostromolta. A svájci frank csütörtökön napközben újra 237 fölé erősödött.

A svájci frank után a cseh korona lehet az új befektetési célpont

Gazdaság2011.08.18, 20:52

Kimerült a svájci frankban lévő mozgástér a jegybank beavatkozásával, ezért a befektetők új, biztonságosnak vélt országok felé fordulhatnak. Az alacsony kamatszint és stabil deviza miatt a következő célpont Csehország lehet, így a cseh korona lehet az új svájci frank - vélte egy befektetőház igazgatója.