Steve Jobs
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Apple
- iPhone
- Apple Inc.
- iPad
- iPod
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Steve Jobs négy hete a közelgő haláláról beszélt
Négy héttel ezelőtt adta utolsó interjúját az önéletrajzán dolgozó Walter Isaacsonnak az Apple első embere, aki ekkor már érezte, hogy nem sok van hátra - számolt be a Wall Street Journal Speak Easy című blogja.
Milyen víziókat hagyott maga után Steve Jobs?
Látnoki képességeivel és széles látókörével magyarázták csodálói a szerdán elhunyt Steve Jobs rendkívüli sikereit. Az Apple társalapítójának pályáját felhasználóbarát, a kézikönyv vagy rendszergazda nélkül is használható eszközök kísérték, de vajon milyen további újdonságok kerülhetnek elő az örökségéből?
- címkék:
- Steve Jobs
- számítástechnika
- Apple
- Címkefelhő »
Premier előtt jutott iPadhez Obama elnök
Barack Obama elnöknek személyesen Steve Jobs, az Apple korábbi elnök-vezérigazgatója adta át az iPad 2 egyik első példányát egy hónappal a táblagép premierje előtt, februárban.
Steve Jobs visszavonul az Apple éléről
Lemondott az Apple cég elnök-vezérigazgatói tisztjéről Steve Jobs, mivel saját bevallása szerint nem képes ellátni az ezzel járó feladatokat. Jobsot a cég élén Tim Cook, a gyártó ügyvezető igazgatója váltja, aki hosszú betegszabadsága miatt korábban is helyettesítette a cégalapítót, aki az Apple elnökeként folytatja munkáját a jövőben - számolt be a BBC brit közszolgálati médium.
Steve Jobs távozását nem díjazza a piac, zuhant az Apple árfolyama
A második negyedéves rekorderedmények után még négyszáz dollár felett járó Apple-árfolyam Steve Jobs távozása után öt százalékkal csökkent.
Előlép az árnyékból az Apple szerény zsenije
Mi lesz a világ egyik legsikeresebb cégének számító Apple-lel a nagy vizionáriusnak tartott Steve Jobs távozása után? Az új főnökről, Tim Cookról ismerői azt mondják, hogy ugyanúgy érzi a vállalat minden rezzenését, csak nem olyan rocksztáralkat , mint Jobs.
A Facebook atyja a legrosszabbul öltözött tech guru
Mark Zuckerberget, a Facebook alapítóját választotta a Szilícium-völgy legrosszabbul öltözött férfijának a GQ férfimagazin. A közösségi oldal vezetőjének nem ez az első ilyen jelölése az évben, januárban az Esquire magazin által összeválogatott rosszul öltözött híreségek toplistájára is felkerült.
"Hibázhatsz, de csak gyorsan" - a Pixar sikertörténete
A fanyalgó kritikák ellenére úgy tűnik, nem a Verdák 2 lesz az a film, amely megtöri a Pixar Animations stúdió másfél évtizedes diadalmenetét. A film már most, egy hónappal az amerikai bemutató után visszahozta az árát, és több országban - mint például nálunk - csak most került a mozikba. Utánajártunk, mitől jön be minden, amibe csak a Pixar belevág, és mit tud az egyik első embere, a kreatív igazgató, John Lasseter.
Jól sikerülnek a továbblépő techguruk második dobásai
Ha a személyi számítógép, és ezen belül az Apple nem bizonyul óriási üzletnek, talán sosem készül el a Toy Story vagy a WALL-E. Tudták, hogy a Paypal alapítója bármikor ki tud lőni egy műholdat az űrbe? Összegyűjtöttük a technológiai guruk milliódolláros megvalósított álmait.
Képregényhős lesz Steve Jobs
Képregény formájában jelenik meg életrajz Steve Jobsról, az az iPhone-t, az iPodot és a Mac számítógépeket gyártó Apple cég alapító elnök-vezérigazgatójáról
- címkék:
- Steve Jobs
- képregény
- Címkefelhő »
Óriási felhőbe menti el adatainkat az Apple
Az Apple legújabb operációs rendszeréért már a boltba sem kell majd elmenni, mivel csak letölthető változatban fogják árulni. A cég az iPhone-on vagy Mac számítógépen lévő fájlokat vadonatúj adatközpontjában helyezné biztonságba, laptopjain pedig több évtized múltán végre teljes képernyős módban is futni fognak a programok. Steve Jobs újból megszakította betegszabadságát, hogy bemutassa vállalata új fejlesztéseit.
Az infobiznisz fejesei nem panellakásban élnek
A technológiai óriáscégek vezetői forintra átszámítva milliárdokat költenek otthonukra, a napokban Mark Zuckerberg, a Facebook alapítója is borsos áron tett szert új otthonra. Steve Jobs és a Google-vezér Larry Page álmaik ökopalotáit tervezik felhúzni. Bill Gates házát a Windows irányítja, míg kollégája, Steve Ballmer átlagos családi házzal is beéri, szemben az Oracle-vezér Larry Ellisonnal, aki egy kisebb japán falut húzott fel a birtokára.
Bon Jovi szerint Steve Jobs ölte meg a zeneipart
Jon Bon Jovi amerikai rocksztár az Apple alapítóját vádolja azzal, hogy cége digitális zeneszolgáltatásával, az iTunesszal kinyírta a zeneipart.
Március 25-től kapható Magyarországon az iPad 2
Vékonyabb, könnyebb, kétmagos processzora és két kamerája is van, az ára viszont változatlan, magyar billentyűzettel is ellátják, és már március végén a hazai boltokban is kapható lesz: Steve Jobs betegsége ellenére maga mutatta be az iPad 2-t San Franciscóban.
- címkék:
- Steve Jobs
- iPad
- táblaszámítógép
- iOS
- iPad 2
- Apple
- Címkefelhő »
Obama elnökkel találkozott Steve Jobs
Az Apple alapító vezérigazgatója betegsége ellenére részt vett az amerikai elnök technológiai vezetőkkel szervezett találkozóján.
Jobs haláláról spekulált a Netgear főnöke
A Steve Jobs utáni Apple-ről beszélt nagy vihart kiváltó nyilatkozatában a Netgear főnöke. Patrick Lo szerint az Apple csak az után lesz képes nyílt platformot építeni, hogy Jobs eltűnik a cégből.
- címkék:
- Steve Jobs
- Apple Inc.
- Netgear
- Címkefelhő »
A várakozásoknál jobban teljesített az Apple az utolsó negyedévben
Az amerikai Apple nyeresége 78 százalékkal, bevételei pedig 71 százalékkal nőttek a tavalyi negyedik negyedévben, éves összevetésben, köszönhetően annak, hogy a vártnál jóval több iPadet és iPhone-t értékesítettek az ünnepi bevásárlásoknak köszönhetően. A hírre az elektronikus kereskedésben megugrott a cég papírjainak árfolyama.
Ismét betegszabadságra megy Steve Jobs
Betegszabadságra vonul Steve Jobs, az Apple ikonikus vezérigazgatója. Jobs egy nappal a cég negyedéves eredményeinek bejelentése előtt közölte a céggel a hírt.
- címkék:
- Steve Jobs
- betegség
- Apple
- Címkefelhő »
Negyvenkétmillióért kelt el az Apple első gépe
Az Apple által gyártott egyik első számítógép kerül kalapács alá egy londoni árverésen. A gép eredeti csomagolásában, a Steve Jobs által aláírt adásvételi szerződéssel együtt érkezett.
Ha Írország megmenekül, Portugália lehet a következő
Az íraek valószínűleg elfogadják a külső segítséget, de egyelőre nem akarják a rájuk erőltetni próbált feltételeket elfogadni; az eurózóna problémáira fogékony befektetők már Portugáliára sandítanak; beszólt Kínának a Fed első embere; az internetes cégvezetők vezetnek az év üzleti személyiségeit bemutató Fortune-listán; tizennyolc millió dolláros kártérítést bukott el Will Ferrell amerikai színész egy brókercég ellen. Külföldi gazdasági lapszemle.
Steve Jobs nem akar kicsi iPadet
Az Apple vezetője cáfolta azokat a híreszteléseket, melyek szerint cége nem tervezi az iPad kompakt, hét colos képernyővel szerelt változatban piacra dobni.
Érintős iPod Nanót és webes iTunest várnak az Apple-től
Az Apple szeptember elsején, szerdán tartja őszi sajtótájákoztatóját, ahol az elemzők szerint a kétkamerás, retina display-es iPod Touch és az érintőképernyős Nano lehet majd a fő újdonság, de egy webről elérhető, közösségi funkciókkal ellátott iTunes zeneáruházat is várnak a cégtől.
- címkék:
- Steve Jobs
- iPod
- iTunes
- Apple
- Címkefelhő »
Az iPhone-osok gumival is boldogok
Az Apple-nek szinte meg sem kottyant az iPhone 4 antennahibája körüli botrány. A befektetőket megnyugtatta, hogy nem hívják vissza a készülékeket, csak védőtokot adnak hozzájuk, egy elemző szerint pedig egyenesen boldoggá teszik az i-kütyük az embereket a válságos időkben.
Ingyenes tokkal orvosolják az iPhone 4 problémáját
Bár Steve Jobs pénteki sajtótájékoztatóján tulajdonképpen elbagatellizálta az iPhone 4 térerővesztést okozó problémáját, az Apple mégis ingyenes tokot ad a telefont megvásárlóknak, amelyet használva a zavaró jelenség teljesen megszűnik.
Hátat fordított az Apple az iPhone-vásárlóknak
Miközben a fél internet azon vitatkozik, hogy mennyire súlyos az új iPhone antennahibája, a cég nem hajlandó érdemben foglalkozni a kérdéssel, amit már a részvényeinek árfolyama is megsínylett.
Tényleg lapos lett az új iPhone
Az iPhone 4 névre keresztelt készülék tényleg úgy néz ki, mint a korábban az Apple műhelyéből kikerült prototípusok. A legfontosabb újításokat előre tudni lehetett: az Apple-mobil vékonyabb, könnyebb, szebb a kijelzője és HD videót vesz fel, amit vágni is lehet rajta, és van rajta videós csevegőfunkció - de ez utóbbi csak wifin.
- címkék:
- Steve Jobs
- iPhone 4
- iOS
- Apple
- Címkefelhő »
Nehéz nap elé néz Steve Jobs az iPhone 4 bemutatóval
Ilyen helyzetben még soha nem volt az Apple alapító-vezérigazgatója, mint most: egy új iPhone-nal kell elkápárztatnai a közönséget, de titokban őrzött prototípusai idő előtt napvilágra kerültek, miközben a konkurencia is szorongatja az okostelefon-piacon. Izgalmas kérdés, hogy sikerül-e valamilyen, eddig titokban tartott, nagy horderejű újítást előrántania a cilinderből - vagy hogy legalább sikerül-e kielégítenie a közönség, egyébként továbbra is jelentős várakozásait.
Egy kis i betűvel verte meg az Apple a Microsoftot
Az iPod, iPhone, iPad, vagyis az i-termékek: ezeknek köszönheti a számítógépgyártóból egyre inkább mobileszköz-gyártóvá alakuló Apple, hogy piaci értéke immár meghaladja a Microsoftét. Az elemzők szerint egy korszak zárult le azzal, hogy a hagyományos számítógépes szoftverek terén sokáig egyeduralkodó céget a tőzsdei rangsorban maga mögé utasította a kétezres évek legsikeresebb zsebkütyüinek gyártója, amelyik másfél évtizeddel ezelőtt még a csőd szélén táncolt.
Apple: a világ legkreatívabb zsarnoka
Kreatív, jópofa, eredeti és barátságos - leginkább ezt a benyomást szeretné kelteni magáról az Apple a reklámjaiban, ami, ha a termékeit nézzük, nagyon is illik a közelmúlt több korszakalkotó újdonságát - iPod, iTunes, iPhone, Macbook Air, iPad - megalkotó vállalatra. Nagyon mást tapasztalhat viszont az, aki akarva-akaratlan keresztezi a cég útját: a kaliforniai számítógépgyártó az utóbbi években rendre agresszívan lép fel vélt vagy valós ellenfeleivel szemben, nem törődve azzal, milyen képet alakít ki ezzel magáról.
- címkék:
- Steve Jobs
- iPhone
- Apple
- iPad
- Macintosh
- Címkefelhő »
Steve Jobs szerint nem jó a Flash
Az Apple első embere alaposan levette a keresztvizet a többek közt weboldalakban használatos videók megjelenítésére is használt Flash technológiát. Steve Jobs szerint az Adobe platformja azért nem lesz elérhető az iPhone-on és az iPaden, mert az megbízhatatlan, nem elég gyors és nem is biztonságos. Szakértők szerint inkább a cég üzleti stratégiája áll az okok hátterében, nem technológiai problémák.
Multitask is lesz nyártól az iPhone 3GS-ben
Steve Jobs április 8-án bemutatta az iPhone nyáron érkező új, 4-es verziószámú alapszoftverét. A legfontosabb újdonságok között szerepel a legtöbbször hiányolt multitask, az iPadre is megjelent elektronikus könyvesbolt, egy a programokba beépülő reklámozási megoldás, végül a számunkra fontos magyar nyelvű kezelőfelület. A telefon mellett ősszel az iPad is megkapja ugyanezeket az újításokat, viszont a szintén nyáron frissíthető régebbi készülékek csak az új fejlesztések egy részét élvezhetik - a 3G tulajdonosok például lemaradtak a multitaskingról.
- címkék:
- Steve Jobs
- iPhone OS 4.0
- Apple
- Címkefelhő »
Szoftverhiba miatt lehet késésben az Apple iPad
Az Apple március közepe helyett április 3-ára tolta ki az új csodakütyü megjelentetésének időpontját, mivel nem készültek el időben a szoftverével.
- címkék:
- Steve Jobs
- Oscar-díjkiosztó
- iPad
- Apple
- Címkefelhő »
Megíratja az életrajzát Steve Jobs
Az Apple alapító vezérigazgatója első ízben járul hozzá maga is a róla szóló könyvhöz, amivel a New York Times szerint saját örökségét szeretné megalapozni.
- címkék:
- Steve Jobs
- iPhone
- iPod
- számítógép
- Apple
- Címkefelhő »
Steve Jobs kiosztotta a Google-t
A Google "Ne légy gonosz" mantrája marhaság, az Adobe pedig egyszerűen lusta - Steve Jobs kiosztotta a technológiai ipar nagyjait.
- címkék:
- iPad
- Steve Jobs
- Apple
- Adobe
- Címkefelhő »
Apple iPad: forradalom helyett összegzés
Mindenki sokkal többet várt az Apple-től, mint amivel végül Steve Jobs szerdán előrukkolt, pedig az iPad valójában nem egy rossz készülék, és teljesen logikus lépés volt a megjelentetése. Nem valami különleges csodagépet, hanem egy, a hétköznapokban praktikusan hazsnálható terméket állított elő az Apple.
- címkék:
- Steve Jobs
- tablet PC
- iPad
- Apple tablet
- Apple
- Címkefelhő »
Ma este Steve Jobs elhozza néktek
Hiába rántja le a leplet Steve Jobs az Apple titokzatos táblagépéről ma este San Franciscóban, a globális pletykagépezet, az állítólagos kiszivárogtatók és a Photoshop-művészek az utolsó pillanatig nem bírnak magukkal, és ontják az információt. Már áttekinteni is szinte lehetetlen, ki mit vár az Apple-től: legalábbis egy kisebbfajta csodát.
- címkék:
- Steve Jobs
- iSlate
- Apple táblagép
- iPad
- Címkefelhő »
Nagyra nőtt iPodot mutatott be az Apple
Lehet rajta internetezni, filmet nézni és könyvet olvasni, de forradalom elmaradt. Bemutatta iPad nevű táblagépét az Apple, amit az e-book-olvasók és a netbookok ellenfelének szán.
- címkék:
- Steve Jobs
- iPhone
- Apple tablet
- Apple
- Címkefelhő »
Steve Jobs visszatért és új iPodokat hozott
Az Apple alapító-vezérigazgatója több hónapos távollét után ismét színpadra lépett a cég őszi termékbemutatóján. Forradalmi újdonságot nem jelentett be, de ahogyan az várható volt, valóban lett kamerás iPod és feltalálták a letölthető CD-borítót.
- címkék:
- Steve Jobs
- iPod
- iTunes
- iPod Touch
- Apple
- Címkefelhő »
Maga Steve Jobs lehet ma este a meglepetés
Az Apple hagyományosan szeptember elején mutatja be zenei újdonságait, vagyis mindent, ami az iPodokhoz és az iTunes zeneáruházhoz kapcsolódik. Várhatóan ma este sem lesz ez másként, azonban két dolog ezen kívül is rendkívüli izgalomban tartja a nagyközönséget immár hónapok óta: az Apple táblagépe és Steve Jobs lehetséges visszatérése a rivaldafénybe.
- címkék:
- Steve Jobs
- iPhone
- iPod
- Beatles
- Apple
- Címkefelhő »
Január óta először nyilatkozott Steve Jobs
Több mint egymillió iPhone 3GS fogyott el a készülék pénteki megjelenése óta. Az új, erősebb processzorral felszerelt kütyü sikeréről szóló bejelentést Steve Jobs, a cég január óta betegszabadságon lévő vezetője tette meg - adta hírül az AFP hírügynökség.
- címkék:
- Steve Jobs
- iPhone
- Apple
- Címkefelhő »
Új májat kapott Steve Jobs
Májátültetést hajtottak végre Steve Jobson, az Apple alapító vezérigazgatóján két hónappal ezelőtt. A műtét okát nem közölték, de Jobs a hírek szerint jól van, és hamarosan visszatér a vállalat vezetéséhez.
- címkék:
- Steve Jobs
- számítógép-piac
- Apple
- Címkefelhő »
Chipgyártásra készül az Apple
A mikroprocesszor-gyártás terén nagy nevű szakembereket csábított magához az Apple: elemzők szerint elképzelhető, hogy az iPhone és a Mac számítgépek készítője saját lapkákkal jelenik meg a piacon.
- címkék:
- Steve Jobs
- iPhone
- Apple
- ARM
- Samsung
- Címkefelhő »
Betegszabadságra megy Steve Jobs
Egészségügyi problémái miatt június végéig visszavonul az Apple éléről Steve Jobs, a cég ikonikus vezérigazgatója. Az Apple mindennapi ügyeiért Tim Cook lesz felelős, a stratégiai döntésekbe azonban még Jobs is bele fog szólni.
- címkék:
- Steve Jobs
- betegség
- Apple Inc.
- Apple
- Címkefelhő »
Steve Jobs tényleg beteg, de jól van
Az Apple-vezér egy nyílt levélben ismerte be: valóban betegség miatt marad távol az idei Macworld expótól, de nem életveszélyes rákkal küzd, mint ahogy sokan sejtették, csak hormonproblémákkal kezelik.
Steve Jobs nem lép színpadra januárban
Szokásával ellentétben nem Steve Jobs tartja majd a januári Macworld expó nyitóbeszédét, hanem egyik kollégája, és a cég jövőre vesz részt utoljára a szakvásáron.
15 millió Apple iPhone érkezik
Steve Jobs, az Apple iPhone 3G bemutatása során, szerényen 10 millió tervezett értékesített példányról beszélt az idei évre vonatkozólag. Ezzel szemben a legújabb hírek szerint az Apple-nek módosítania kellett a megrendeléseket, melyek már 15 millió készülékről szólnak.
Apple iPhone 3G: áttörés a mobilinternetben
Steve Jobs a napokban lerántotta a leplet a sokak által várt iPhone második verziójáról, amely 3,6 Mbit/sec-es HSDPA-val és beépített GPS-szel is rendelkezik. Az már szinte biztos, hogy a mobilinternetről alkotott fogalmainkat teljesen meg fognak változni ezzel a készülékkel.
Olcsóbb lett és gyorsabban tölt le az új iPhone
Steve Jobs hétfő este mutatta be az iPhone 3G-t, amely gyorsabb mobilinternet-elérésre képes elődjénél, GPS-t is építettek bele, hordozható játékgépként is megállja a helyét, ráadásul az Apple oldalán lévő információk szerint az idehaza szürkepiaci importból beszerezhető, egy éve debütált elődjétől eltérően hivatalosan is meg lehet majd vásárolni a T-Mobile-nál.
Jön a kártyafüggetlen, nyitott iPhone
Franciaországban lehet majd elsőként kártyafüggetlen változatban is kapni az Apple mobilját, bár valószínűleg drágábban, mint a szolgáltatóknál, Steve Jobs pedig bejelentette, hogy megnyitják a készüléket a szoftverfejlesztők előtt.
Az Apple kinyírhatja a feltört iPhone-okat
Steve Jobs, az Apple elnök-vezérigazgatójának nyilatkozatai szerint cége mindent megtesz annak érdekében, hogy megakadályozza kizárólag hűségszerződéssel, mobilszolgáltatónál megvásárolható telefonjának feltörését.
Mindent az Apple mobiltelefonjáról
Pénteken este kerül a boltokba Amerikában az iPhone, vagyis az Apple-mobil, amelynek megjelentetése a cég történetének egyik legnagyobb dobása. Hogy bejön-e a Steve Jobs cégének a mobiltelefon "újrafeltalálása", azt még nem tudjuk - de a készülékről már szinte mindent.
Itt a fürge Apple-böngésző Windowsra is
Steve Jobs az Apple kaliforniai fejlesztői konferenciáján mutatta be a cég böngészőjének windowsos változatát. Az új Safari XP-n és Vistán egyaránt működőképes, s bárki ingyenesen letöltheti a béta verziót.
Bill Gates és Steve Jobs egy színpadon
A két rivális számítógépes guru nem gyakran találkozik egymással a nyilvánosság előtt, így a D 2007 konferencián megejtett nyilvános vitájukat - vagy inkább beszélgetésüket - méltán nevezhetjük történelmi eseménynek.
Steve Jobs leszámolna a másolásvédelemmel
Az Apple-vezér arra kéri a kiadóvállalatokat, hagyjanak fel a letölthető zenék másolásvédelemmel való ellátásával, mert az úgysem akadályozza meg a kalózkodást, a piacnak viszont árt.
Az első inteles Mac lassabb a vártnál
Steve Jobs az Intel-alapú gépek bemutatóján azt ígérte, az új iMac kétszer gyorsabb lesz elődjénél, az első gyakorlati szoftveres tesztek viszont rácáfoltak erre.
Bemutatták a Macek új generációját
A MacWorld Expo nevű kiállításon Steve Jobs, az Apple első embere bemutatta a cég új generációs számítógépeit. Valóra vált a több mint fél évvel ezelőtt bejelentett ígéret: az új modellek a korábbi IBM helyett Intel processzorral működnek, és bár áruk lényegében változatlan, jóval gyorsabbak elődeiknél.
Mobiltelefonba építették az új iPodot
Az Apple szerdán két új termékkel rukkolt elő: Steve Jobs, a cég első embere személyesen fedte fel a fátylat az első iPod-mobiltelefonról, illetve a népszerű zenelejátszó Nano típusjelű, extra vékony új változatáról.
Disney-filmekkel startolhat a videós iPod
Az Apple még hallgat, de a kiszivárgott információk szerint ősszel piacra kerül a videolejátszós iPod, és a cég főnöke, Steve Jobs a Disney-vel is tárgyal filmek és tévéműsorok átvételéről.
Olcsó számítógéppel előzne be az Apple
A MacWorld Expo kiállításon Steve Jobs, az Apple elnöke bejelentette a cég eddig legolcsóbb, ötszáz dollárba kerülő számítógépét, a Mac minit. Az alsó árkategóriás komputer mellett a gyártó egy új, száz dolláros iPod zenelejátszót is bemutatott.
Daganatműtéten esett át Steve Jobs
Ritkán előforduló rákos daganatot távolítottak el Steve Jobs, az Apple elnök-vezérigazgatója testéből. A sikeres műtét és néhány hét pihenés után Jobs szeptemberben áll újra munkába.
- címkék:
- Steve Jobs
- rák
- daganat
- Apple Inc.
- Apple
- Címkefelhő »
Nagyképernyős notebook az Apple-től
A péntekig tartó MacWorld Expo első napján az Apple vezére, Steve Jobs többek között egy nagyképernyős noteszgépet, illetve a cég saját webböngészőjét mutatta be.
Jobs elbúcsúztatta a Mac OS 9-et
"Kérem, adózzunk egy perces néma felállással öreg barátunk, a Mac OS 9 emlékének" - kezdte előadását Steve Jobs, az Apple vezérigazgatója a cég éves fejlesztői konferenciáján.
Az Apple áremelését megértéssel fogadták a felhasználók
Japánban, a MacWorld Tokyo 2002 kiállítás megnyitásakor elmondott beszédében Steve Jobs, az Apple vezérigazgatója közölte, kénytelenek 100 dollárral megemelni a legújabb iMac gép árát a komponensek árának drámai megugrása miatt.
Sok apró újdonság a MacWorld Expón
A szokáshoz híven Steve Jobs, az Apple vállalat elnöke nyitotta meg az idei nyári MacWorld Expót. A bemutatott újdonságok között azonban nem voltak ott a várt lapos képernyős iMac számítógépek, valamint távol maradt a grafikus tervezőprogramjairól ismert Adobe is.
Csillagászati magasságokban a főnöki juttatások
Az Egyesült Államokban az elmúlt években több alkalommal is rekordot döntöttek a vállalatvezetői honoráriumok. A legutóbbi, közel 1 milliárd dolláros jutalmat Steve Jobs, az Apple elnöke vihette haza. A befektetőkkel való érdekegység jegyében persze jelentős arányban részvények vagy részvényopciók formájában kerültnek a zsebekbe a mára kilenc számjegyűvé terebélyesedett dollárösszegek, az ösztönzésnek e formája azonban több esetben eredmény nélkül marad.