Sopron
címke rss- kapcsolódó címkék:
- foci
- magyar foci
- kosárlabda
- Magyarország
- Győr
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Mezey reméli, lendületben marad az Újpest
Három nehéz idegenbeli bajnoki fellépésen van túl az Újpest, amelyből nagyon jól jöttek ki a lila-fehérek, hiszen Debrecenből és Sopronból egy-egy pontot hoztak el, míg a lendületesen futballozó Zalaegerszeg otthonából győztesen távozott Mezey György csapata. Szombaton a Pécset látja vendégül az Újpest, két hét múlva pedig az Üllői útra látogat. A szakmai igazgató bízik benne, hogy együttese lendületben marad.
A sereghajtó látogat az Üllői útra
Győr-Videoton mérkőzéssel pénteken megkezdődik az Arany Ászok Liga 14. fordulója, amely ezúttal igazi rangadó nélkül bonyolódik le. A listavezető Ferencváros az utolsó helyen álló Békéscsabát fogadja, az MTK Pécsre, a Debrecen Sopronba utazik.
A sérült Juhárt Bergmann pótolhatja
Szombaton Zalaegerszegen három sárga lapja miatt semmiképpen nem játszhat az Újpest védője, Juhár Tamás, ám a válogatott játékos nem csak emiatt szomorkodhat, hiszen lehet, hogy hosszabb pihenőre kényszerül. A hátvéd a Debrecen és a Sopron ellen is olyan ütéseket kapott, hogy végül bordatörést szenvedett.
Kikapott Sopronban a címvédő MTK
A labdarúgó Arany Ászok Liga 12. fordulójának zárómérkőzésén a Sopron hazai pályán 2-1-re legyőzte az MTK Hungária együttesét. Veresége ellenére továbbra is élen áll a tabellán a bajnokcsapat, a Sopron hatodik.
Sikeredző ült a dombóvári kosárkispadra
Dinnyés Attila menesztését követően két mérkőzés erejéig Bálind József ügyvezető igazgató vezette a Gunaras KC Dombóvár férfikosárlabda-csapatát, amelynek élére csütörtökön igazi sikeredző, a Kaposvárt 2001-ben bajnoki aranyéremhez segítő Földi Sándor került. Erősített a Sopron is: a klub szerződtette új irányítóját, a Debrecenből, illetve Kecskemétről ismert Clint McDanielt.
Kirabolták a kosárszövetség irodáját
A hétvégén ismeretlen tettesek behatoltak a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének irodájába, és számítógépeket raboltak el onnan.
BEAC-kosárbravúr a Szeged ellen
A BEAC-Újbuda bravúros győzelmet aratott a Szeviép-Szeged felett a nőikosárlabda NB I első fordulójában. Az előző idényben 11. helyen végzett egyetemisták már 24 ponttal is vezettek a válogatott Kajdacsival felálló, legutóbb 6. szegediek ellen, s előnyüket a telt ház buzdítása közepette sikerült megőrizniük.
Sima MTK-siker a Debrecen elleni rangadón
Az Arany Ászok Liga tizedik fordulójának rangadóján a gyenge formában lévő Illés és Silva nélkül kezdő MTK - meglepően könnyedén - 2-0-ra legyőzte a Debrecent. Tamási Zoltán hetedik percben szerzett fejesgóljával Békéscsabán 1-0-ra nyert az Újpest, a Ferencváros Gera Zoltán találatával szintén egy góllal diadalmaskodott a győri zöld-fehér rangadón. Siófokon megszerezte második győzelmét a ZTE, a Videoton pedig otthon verte a Sopront, s már második a tabellán a Csank-csapat. A Pécs ponttal távozott Szombathelyről.
Vereségekkel készül soproni kosárcsapat
Két felkészülési mérkőzésen is nagyarányú vereséget szenvedett a Gambrinus Brno együttesétől az Euroleasing Orsi Sopron nőikosárlabda-csapata Csehországban. Natalia Hejkova együttese 72-40-re és 83-47-re kapott ki a nyolc Eb-ezüstérmest felvonultató hazai gárdától.
Nehezen nyert az Albacomp
A férfikosárlabda-NB I vasárnapi játéknapján a bajnokesélyes Albacomp mindössze öt ponttal nyert a Szolnok ellen, míg az újonc Pécs hosszabbításos meccsen verte a Sopron együttesét.
Először nyert a ZTE, otthon vesztett az Újpest
A kilencedik fordulóban megszerezte első pontjait, s mindjárt 4-0-ra nyert a Zalaegerszeg a Haladás ellen az Arany Ászok Liga szombati játéknapján. A Videoton Újpesten győzött, a Pécs és a Sopron otthon tartotta a három pontot a Győr, illetve a Balaton ellenében.
Pintér nem foglalkozik a kritikákkal
Nyáron debütált az élvonalban edzőként Pintér Attila, a Ferencváros hajdani válogatott középhátvédje, ráadásul sikeresen. A Sopron fiatal, 37 éves szakvezetőjét két alkalommal mégis kritizálták a kollégák túlzottan védekező taktikája miatt.
Három gólt szerzett, mégis kikapott a ZTE
Az Arany Ászok Liga nyolcadik fordulójának vasárnapi játéknapján a Ferencváros hazai pályán 3-0-ra legyőzte a Pécset, a már dobogós Debrecen pedig Békéscsabán 2-1-re diadalmaskodott. Győrben hét gólt láthattak a nézők, az utolsót a 90. percben, ami a még mindig pont nélküli Zalaegerszeg 4-3-as vereségét jelentette. Az MTK egy pontot szerzett Székesfehérváron, s ez elég volt ahhoz, hogy élen maradjon az Egervári-csapat - a Videoton viszont visszaesett a negyedik helyre. A Haladás-Sopron mérkőzésen nem született gól.
Továbbra is pont nélküli a ZTE
Hazai pályán 2-1-es vereséget szenvedett a Ferencvárostól a 2001-2002-es labdarúgó-bajnokság győztese, a Zalaegerszeg, így hét fordulót követően is pont nélkül utolsó az Arany Ászok Ligában. A Békéscsaba kétszer is egyenlített a vendég Videoton ellen, így megosztoztak a pontokon a csapatok a Viharsarokban.
Pető Zoltán szívesen gondol Ronaldóra
Színes és kacskaringós pályafutást tudhat maga mögött a jelenleg Sopronban futballozó Pető Zoltán. A Debrecen saját nevelésű játékosa szerepelt az 1996-os atlantai olimpián, később megfordult Belgiumban, a Geel együttesében, majd a az MTK és az Újpest színeiben is futballozott a balhátvéd. Sőt, akárcsak anyaegyesületével, a DVSC-vel, az Újpesttel is Magyar Kupát nyert, az MTK-val pedig tavaly bajnokságot. Noha a kék-fehérek marasztalták Petőt, ő a korábbi sérelmek miatt inkább a Sopron invitálását fogadta el.
Lipcseiék letaszították a csúcsról a Sopront
Az Arany Ászok Liga hatodik fordulójának vasárnapi zárt kapus mérkőzésén a Ferencváros két idegenlégiós, Jovic és Sasu találataival viszonylag simán verte a Sopront. A vendégek az első helyről visszaestek az ötödikre, míg a Fradi négy pontjával továbbra is utolsó előtti a táblázaton. Szombaton az Újpest Győrben ikszelt: Kovács Zoltán, a lila-fehérek támadója szerint győzelmet szalasztottak el. A Pécsett újabb vereséget szenvedő ZTE középpályása, Vincze Ottó úgy véli: már jól játszottak a zalaiak - ennek ellenére még mindig nincs pontjuk.
Mihalecz Pécsett, Kiprich az Újpest ellen debütál
A labdarúgó Arany Ászok Liga 6. fordulójában Mihalecz István és Kiprich József személyében két új edző debütál a kispadon: előbbi Bozsik Pétert váltotta Zalaegerszegen, utóbbi Varga Zoltán helyét foglalta el Győrben. Az éllovas Sopron szakvezetője, Pintér Attila fradistaként is a három pontért megy az Üllői útra, míg az Újpest válogatott játékosa, Farkas Balázs bevallotta: álma az újpesti bajnoki cím.
Mégis NB I-es lesz a Postás-udód
Bár az utóbbi hetekben kétszer is felmerült a megszűnés lehetősége, végül happy enddel zárult a Röhnisch-Foton Sopron története, és a nőikosárlabda-csapat mégis elindulhat az NB I A csoportjában.
Pintér Attila élre vezette a Sopront
Érdekesen alakul az Arany Ászok Liga tabellája, ugyanis a hét végén a - forduló előtt még éllovas, most már "csak" harmadik - Pécset verve a Sopron vette át a vezetést. A csapat edzője, Pintér Attila úgy véli, hogy magyar játékosokkal is lehet eredményt elérni. A második helyet a lassan talán újra magára találó MTK foglalja el, Halmai Gábor szerint a kék-fehérek a Celtic elleni kudarcot már kiheverték, és megindulnak felfelé. A Videoton-Balaton derbi pikantériáját az adta, hogy a tavaly még a siófokiakat trenírozó Csank János ült a hazaiak kispadján, és a három tizenegyest hozó meccsen végül a szerencsés fehérváriak nyertek. A szakvvezető nem ...
Bozsik állásába került a debreceni ZTE-zakó
Az Arany Ászok Liga ötödik fordulójának nyitómérkőzésén a Békéscsaba otthon 2-2-es döntetlent játszott a Haladással. A Zalaegerszeg Debrecenben súlyos vereséget szenvedett, így nem is meglepő, hogy a mérkőzés után Farkas Imre, a ZTE vezetőségének a tagja elmondta: a vereség és a nulla pont miatt Bozsik Pétert elküldik a klubtól. A Sopron 3-1-re legyőzte az éllovas Pécset, s élre állt a táblázaton, míg a Győrt 4-1-re verő MTK a második helyre jött fel. A Videoton 2-1-re győzött a Balaton ellen, érdekesség, hogy mindhárom gól tizenegyesből született. Az Újpest-Fradi csúcsrangadót hétfő este rendezik.
Újpesten mozdulhat el a nullpontról a Fradi
Merőben szokatlan módon vasárnap és hétfőn rendezik a labdarúgó Arany Ászok Liga 5. fordulóját, s a legnagyobb érdeklődéssel várt Újpest-Ferencváros találkozóra a jövő hét első napjáig kell várni. A forduló rangadóját azonban Sopronban játsszák, ahol a harmadik helyen álló hazaiaknál a listavezető Pécs vendégeskedik.
Kigolyózták az új soproni kosárcsapatot
A Női Hivatásos Alszövetség határozata alapján a másodosztályban sem szerepelhet ősztől a csődbe ment Soproni Postásból alakult Röhnisch-Foton Sopron kosárlabdacsapata.
Szentes mozgékony DVSC-t akar
Ahogy a bajnokságban, úgy a nemzetközi kupában is közepesre lehetett értékelni a DVSC eddigi szereplését. A pontvadászatban Újpesten kikapott, a Haladás ellen győzött, majd a Sopronnal döntetlent játszott a Loki, míg az UEFA-kupa selejtezőjében 1-1-re végzett Szentes Lázár alakulata a litván Ekrenas otthonában.
Pintér Attila örül a debreceni pontszerzésnek
Hajnali fél ötre ért haza a mintegy 650 kilométerre lévő Debrecenből a Sopron együttese, ám nem tűnt olyan hosszúnak az út, mivel Pintér Attila gárdája pontot rabolt a hajdúsági fővárosból. Az eddig kivétel nélkül idegenben pályára lépett, a következő fordulóban pedig Zalaegerszegre látogató soproniak fiatal trénere az [origo] megkeresésére örömének és bosszúságának is hangot adott.
Kovács Zoltánt feldobta Gellei meghívója
Három mérkőzésen lőtt négy góljával vezeti a góllövőlistát Kovács Zoltán, aki a szombati, ZTE elleni 2-0-s újpesti győzelemből is duplával vette ki a részét. Az Újpest centere nem titkolta, nagyon felvillanyozta őt, hogy több mint három év után ismét meghívót kapott a Szlovénia elleni fellépésre készülő válogatott keretbe.
Újpesten már pontot szereznének Keneseiék
Pénteken és szombaton rendezik a labdarúgó Arany Ászok Liga harmadik fordulóját, amelynek az egyik legérdekesebb és legkiélezettebb találkozójára várhatóan Újpesten kerül sor, ahová a tavalyelőtti bajnok, ám jelenleg még pont nélküli Zalaegerszeg látogat. Az éllovas MTK a második Pécset fogadja, a Haladás a Balatonhoz, a Fradi pedig Békéscsabára utazik, míg a Videoton a Győrt, a Debrecen pedig a Sopront látja vendégül.
Welton Silva megtalálta góllövő cipőjét
Három meccsből három győzelemmel kezdte az MTK futballcsapata a 2003-2004-es idényt: ebből kettőt a bajnokságban, egyet a BL selejtezőjében arattak Egervári Sándor mesteredző tanítványai. Talán a szombati, zalaegerszegi 1-3 a legértékesebb ezek közül, hiszen mégiscsak a 2002-es bajnokot fektette két vállra idegenben a Hungária körúti alakulat. A csapat legjobbja ezúttal is - miként a Sopron, majd a HJK Helsinki ellen - Welton Carlos Silva, a 25 éves brazil center volt. Welton egy gólt rúgott - korábban a Sopronnak is egyet, a HJK-nak pedig kettőt -, s még legalább három másikat szerezhetett volna.
Rajtol a magyar futballbajnokság
Pénteken este 20 órakor útjára indul a labda az MTK Hungária körúti pályáján, ahol a bajnokcsapat a Matáv-Sopron együttesét fogadja. Azt ugyan nem lehet mondani, hogy a 2003-2004-es évad nyitányát nyugodt körülmények vezetnék fel, az elmúlt idény zárófordulójának botrányai ugyanis továbbra is foglalkoztatják a sportág vezetését és a közvéleményt.
Pintér Attila senkitől sem fél
Javában készül a Sopron együttese a bajnok MTK elleni bajnoki nyitányra. Pintér Attila, a soproniak 38 éves trénere szeretne ponttal vagy pontokkal távozni a Hidegkuti-stadionból.
Bognár György: Nem sikkasztottam
A MATÁV Futball Sportszolgáltató Kft. hétfőn feljelentette a július 11-én menesztett Bognárt Györgyöt, mert a volt klubigazgató nem kezdte meg az általa okozott kár megtérítésére vonatkozó részletfizetést. Az egykor 50-szeres válogatott labdarúgó, az MTK és a Sopron korábbi edzője még a jogi lépés előtt reagált a sikkasztási vádakra, illetve elmondta történetét.
- címkék:
- Bognár György
- foci
- magyar foci
- MTK
- Sopron
- Címkefelhő »
Csak három bajnokin lesz zárva a Fradi-stadion
A Magyar Labdarúgó Liga fellebbviteli bizottsága a december 31-ig történő stadionbezárás helyett úgy határozott, hogy a Ferencvárosnak csak három bajnoki mérkőzést kell zárt kapuk mögött rendezni az Üllői úton - adta hírül az FTC honlapja. Ez azt jelenti, hogy a zöld-fehérek a Videotont, az MTK-t és a Sopront fogadják szurkolók nélkül. Az ítélet jogerős.
Ki megy ma? - Keller, Vilotic
Valószínűleg Pécsre szerződik a Ferencváros ballábas, veterán játékosa, Keller József. Az MTK Győri Jánost és Horváth Leventét kölcsönadta a másodosztályú Bodajknak. Vilotic mégsem szerződött Sopronba, de nem lett a Videoton kapusa a ghánai Dossey sem.
Bognár György távozott Sopronból
Távozott posztjáról Bognár György, a Matáv FC-Sopron labdarúgóklub igazgatója. A korábbi válogatott középpályás nem kívánt nyilatkozni váratlanul jött távozása okairól.
- címkék:
- Bognár György
- foci
- magyar foci
- Sopron
- Címkefelhő »
Újpest-Debrecen rangadóval rajtol fociszezon
A Magyar Labdarúgó Ligában elkészítették az NB I alapszakaszának a sorsolását. A nyitóforduló rangadóján az Újpest a Debrecent fogadja. A bajnok MTK-nál a Matáv-Sopron vendégeskedik, míg a Ferencváros Siófokon a Balaton FC otthonában lép pályára.
Ki megy ma? - Vilotic, Halgas
Pető Zoltán és Hanák Viktor után újabb védőt igazolt a Sopron NB I-es futballcsapata. Csiszár Ákos váratlan viszavonulása után azonnal "lépett" a soproniak vezetősége, a klub az eddig a Videoton védelmét erősítő szerb Dejan Viloticot szerződtette egy esztendőre. A légiósnak a fehérvári klubnál lejárt a szerződése, így a Sopronnak nem kellett fizetnie érte.
Sok a bizonytalanság a soproni futballban
Kifejezetten érett játékosokat igazolt a Sopron együttese, egyelőre mégis sok a bizonytalanság a keretet illetően. Legalábbis így vélekedik Bognár György, a Matáv-Sopron klubigazgatója. Újpesten viszont a megerősödő lilák jó hangulatban várják a nyitányt.
Svéd támogatója lehet a Postásnak
Pécsett tárgyalt a múlt héten Füzy András, a Soproni Postás Sportkör elnöke. Soproni Postás néven ugyan nem valószínű, hogy indul nőikosárlabda-csapat a következő évadban a bajnokságban, ám Füzy szeretné, ha a bajnoki ezüstérmes utódaként rajthoz állna egy soproni együttes. Erre van is esély, hiszen egy svéd sportszergyártó cég hajlandónak mutatkozik a soproniakkal történő együttműködésre.
- címkék:
- kosárlabda
- Pécs
- Sopron
- Postás
- Címkefelhő »
Felavatták a Hűségkutat Sopronban
A Hűségkutat pénteken Kiss Péter kancelláriaminiszter avatta fel Sopronban, aki ünnepi beszédében hangsúlyozta, hogy az emlékmű a magyar nemzet egységének jelképe, s kifejezi a közös akaratot, hiszen két kormány támogatásával épült fel. Hozzátette: ez azt is tükrözi, hogy a nemzet akarata nem függ a kormányoktól, s egyben reményt ad arra, hogy nem egymással szemben, hanem egymást támogatva megyünk az Európai Unióba.
Egyesítik erőiket a soproni kosárcsapatok
Ami a hölgyeknél elképzelhetetlen lenne, az megvalósult a férfiaknál. A soproni kosárlabdasport két meghatározó együttese, az élvonalbeli Soproni Ászok és a SMAFC együttese egyesült, anélkül, hogy feladták volna kettős státusukat.
- címkék:
- kosárlabda
- Sopron
- Soproni
- SMAFC
- Címkefelhő »
Rutinos labdarúgókkal tárgyal a Pécs
Ha minden jól megy, a 2003-2004-es labdarúgó-bajnokság kezdetére már villanyfény mellett esti mérkőzéseket is rendezhet az élvonal újonca, a PMFC, amely a hírek szerint több rutinos labdarúgóval szeretné megerősíteni az együttest.
Pintér Attila a Sopron új edzője
Szerdán eldőlt, hogy a továbbiakban Pintér Attila, a Ferencváros korábbi válogatott labdarúgója lesz Komjáti András utódja a Sopron futballcsapatának a vezetőedzői posztján.
Kínai-magyar embercsempész-bandát füleltek le
Összesen 155, zömében kíni és arab menekültet szöktetett át vagy kísérelt meg átszöktetni a magyar-osztrák határon egy 27 tagú embercsempész banda. A magyar és kínai állampolgárokból álló bűnszövetkezet három tagját még keresik. Az ügyben a napokban fejeződött be a nyomozás.
- címkék:
- Budapest
- Sopron
- menekült
- embercsempész
- banda
- Címkefelhő »
Győzelemmel búcsúzott a Kispest
A Dunaferr elleni 4-1-es győzelemmel búcsúzott a Kispest a Borsodi Ligától, míg a Sopron a hajrában szerzett gólokkal fordított Székesfehérváron, a Videotonnal szemben. A Békéscsaba-ZTE összecsapás 1-1-es döntetlenre végződött.
Kosheen és dZihan & Kamien a Volton
Az erőfeszítéseknek hála valódi tömegrendezvénnyé nőtte ki magát a Volt Fesztivál. A már másodízben a Lővérekben, összesen pedig tizenegyedszerre megrendezett Volt Hyperspace-re vágyóktól a nosztalgikus úttörőkig, Majka Papára kíváncsiaktól Korai Öröm-rajongókig mindenkit megpróbál Sopronba csábítani. Ehhez az említetteken kívül a Kosheen, a szintén nagy visszatérő Tito & Tarantula, dZihan és Kamien, valamint Cari Lekebush nyújt majd némi segítséget.
Bozsikot éltették a ZTE szurkolói
A KHFC sorsa Zalaegerszegen pecsételődött meg a hét végén, amikor is Kenesei mesterhármasával a "Zete" legyőzte a fővárosiakat, eközben pedig a Békéscsaba győzni tudott a hajrára teljesen leeresztett Sopron vendégeként, a szépszámú kispesti szurkolósereg pedig Egerszegen el is siratta csapatát. A zalai 90 perc során a hazai publikum harsányan ünnepelte a csapattal tavaly, a klub történetében első ízben, bajnoki címet nyert trénerét, Bozsik Pétert, akivel a ZTE vezetői nem hosszabbítottak szerződést. A távozó szakvezetővel a Kispest elleni meccsen tapasztalt hangulatról, és csapata utóbbi hetekben mutatott jó formájáról beszélgettünk.
Meszlényi távozik Sopronból és a válogatottól
Amint azt egy korábbi nyilatkozatában Meszlényi Róbert már pedzegette, a Soproni Postást a 2002-2003-as évadban fennállása legelőkelőbb helyezéséig, a bajnoki ezüstéremig vezető fiatal szakember távozik Sopronból és a magyar női válogatottól, melynek élén Rátgéber László szövetségi kapitány munkáját segítette másodedzőként.
Kenesei kiejtette a Kispestet
Kenesei Krisztián mesterhármasával 3-1-re verte a Kispestet a Zalaegerszeg a Borsodi Liga 31. fordulójában, és mivel a Békéscsaba is győzött Sopronban, eldőlt, hogy a Dunaferr mellett a Honvéd búcsúzik az élvonaltól.
Dzunics először lehet bajnok
A népszerű kaposvári kosaras pályafutása első bajnoki aranyát szerezheti a csütörtökön kezdődő bajnoki döntőben, mert még szülőhazájában, Szerbia-Montenegróban sem jutott a legfényesebb érem osztályrészéül a május 30-án 39. születésnapját ünneplő remek bedobónak. Brane - ez Branislav beceneve - tizedik szezonját játssza hazánkban, korábban a Zalaegerszeg és a Falco csapatával is az ezüstéremig jutott, Kaposváron a második évét tölti, s végre a csúcsra juthat.
Eldőlhet a bajnoki cím, búcsúzhat a Kispest
A Borsodi Liga hét végi, 31. fordulójában sok kérdés eldőlhet. Amennyiben a Fradi nyer és az MTK kikap, az aranyérem a zöldeké lesz, míg a biztos kieső Dunaferr mellett a Kispest is búcsúzhat az élvonaltól, feltéve, hogy kikap Zalaegerszegen, a Békéscsaba pedig pontot szerez Sopronban.
Tüskét három hónap után elküldte a Paranaense
Amikor a kacsaszintű pletyka valósággá vált, sokan irigyelték Tüske Rolandot, a szombathelyi Lombard FC labdarúgóját. A Tatabányán és Sopronban is megfordult játékos ugyanis szerződést kapott a két évvel ezelőtti brazil bajnoktól, az Atletico Paranaense együttesétől, amely pénteken közleményben tudatta vele, többet nem öltheti magára a klub mezét.
Nyílttá tette a bajnokságot a Fradi-verő Siófok
Kiesési rangadót veszített a Dunaferr labdarúgócsapata a Borsodi Liga 29. fordulójában, miután 2-0-ra kikapott Békéscsabán - a Kispest pedig nyert Fehérvárott - s leszakadt vetélytársaitól. A felsőházban a Siófok simán nyert az Üllői úton, az MTK pedig debreceni győzelmével két pontra megközelítette a listavezető zöld-fehéreket.
Megmenekülhet a Soproni Postás
Az évadzáró vacsorák szezonját éljük női kosárlabdában. Az immár hétszeres magyar bajnok MiZo-Pécsi VSK kedden tartotta ünnepi bankettjét egy remek villányi borpincében, az ezüstérmes - és ezzel története legfényesebb sikerét elkönyvelő - Soproni Postás játékosai és vezetői pedig Meszlényi Róbert edző édesanyjának Sopron környéki présházában búcsúztatják szerdán az eredményekkel és hányattatásokkal teljes 2002-2003-as évadot.
Nem esett gól az örökrangadón
A mérkőzés nagy részében emberelőnyben játszó MTK hazai pályán nem tudott gólt lőni a Ferencvárosnak, így tovább csökkentek az esélyei, hogy utolérje a listavezetőt. Az Újpest idegenben vetett véget a Siófok sikersorozatának, a Debrecen Győrben ikszelt, a Zalaegerszeg otthon verte a Videotont, a Sopron Dunaújvárosból hozta el a három pontot.
A Parlament előtt a Soproni Postás ügye
Parlamenti interpellációja után szeretne választ kapni a Soproni Postás nőikosárlabda-csapatával kapcsolatos kérdésekre Szijjártó Péter, győri fideszes országgyűlési képviselő.
Farkas csodát tett az Albacompnál
1998 és 2000 között háromszor nyert magyar bajnokságot az Albacomp férfikosárlabda-csapata, aztán Farkas Sándor edző Sopronba távozott a GYSEV női együtteséhez (ahol tavaly ilyenkor bajnoki aranyérem koronázta meg tevékenységét), s vele az eredményesség is távozott Székesfehérvárról. A klubvezetés április elsején, a legutolsó pillanatban hívta vissza régi sikerei színhelyére a GYSEV-től máig tisztázatlan körülmények között szinte elmenekült szakvezetőt - még éppen időben ahhoz, hogy a playoff első körében a bajnok Atomerőmű ellen diadalra vezesse az alapszakasz hajrájában jócskán megroggyant benyomást keltő Albacompot.
A GYSEV-é a bronzérem
Soknak bizonyult az első mérkőzésen összeszedett tizenkilenc pontos hátrány, így kedden a DKSK női kosarasai csak annak örülhettek a hazai környezetben lejátszott találkozón, hogy nyertek a GYSEV ellen, mégis ellenfelük léphetett fel a képzeletbeli dobogó harmadik fokára.
- címkék:
- kosárlabda
- GYSEV
- Sopron
- DKSK
- Címkefelhő »
Győrött is megőrizte veretlenségét a Siófok
Továbbra is tart a Siófok labdarúgócsapatának fantasztikus, rájátszásbeli sorozata. Csank János együttese Győrött sem szenvedett vereséget, csupán egy tizenegyes fosztotta meg a gárdát a győzelemtől. A Fradi gólt sem lőtt Debrecenben, mégis pontot szerzett. A Videoton Sopronban nyert 2-0-ra, a Zete nem kegyelmezett a Békéscsabának.
Folytatódik a siófoki csoda
Csank János együttese továbbra is veretlen a Borsodi Liga rájátszásában, ráadásul a kék-sárgák a Ferencváros elleni hazai sikert követően ezúttal a másik bajnokaspiráns, az MTK ellen gyűjtötték be a három pontot. A Kispest ismét kikapott, ezúttal a címvédő Zalaegerszegtől, míg a Sopron 0-2-ről mentett pontot Békéscsabán.
Postást vehet a Fradi
Érdekes információval rukkolt elő az egyik megyei napilap. A Dunántúli Napló a nőikosárlabda-bajnokság elődöntőjében érdekelt MiZo-PVSK kapcsán említette meg, hogy a Rátgéber-csapat döntőbeli ellenfele, a Soproni Postás valószínűsíthetően jövőre új tulajdonost kap.
Győrben nyert az MTK, Újpestet vert a Fradi
A labdarúgó NB I 25. fordulójának nyitó mérkőzésén az alsóházat vezető Zalaegerszeg elsősorban a duplázó Kenesei Krisztiánnak köszönhetően 3-2-re nyert a sereghajtó Dunaferr otthonában. Másik két meccs is 3-2-es végeredményt hozott: az MTK Illés révén fordított Győrben, a Sopron pedig a második játékrészben három találatot szerezve dolgozta le a Kispest kétgólos előnyét. A csúcsrangadón a Fradi 2-1-re legyőzte az Újpestet, a Debrecen ikszelt a Siófokkal, a Videoton pedig 3-0-ra verte a Békéscsabát.
Kosárelőny a PVSK-nál és a Postásnál
A MiZo-PVSK és a Soproni Postás nőikosárlabda-csapata megnyerte első mérkőzését a két győzelemig tartó bajnoki elődöntőben. A pécsiek a GYSEV-et, a Postás a Diósgyőrt verte biztosan.
- címkék:
- kosárlabda
- Diósgyőr
- GYSEV
- PVSK
- Sopron
- Postás
- MiZo-PVSK
- Címkefelhő »
A Siófok megállította a Fradit
A bajnoki címre hajtó Ferencváros küzdelmes mérkőzésen vesztett az egyre acélosabb Siófok otthonában a Borsodi Liga felsőházában, míg az első osztályú tagsága meghosszabbításáért küzdő Kispest-Honvéd újabb lépéssel került közelebb céljához, miután legyőzte a Videotont.
Közlekedés - csütörtök
- címkék:
- Budapest
- Sopron
- Hegyeshalom
- közlekedés
- Címkefelhő »
Közlekedés - szerda
- címkék:
- Budapest
- Sopron
- Hegyeshalom
- közlekedés
- Címkefelhő »
Békéscsabán bukott, sereghajtó a Kispest
A Borsodi Liga 23. fordulójában a Békéscsaba Megyesi három góljával legyőzte a Kispestet, s ezzel a két együttes helyet cserélt a táblázat alján. A Sopron hazai pályán nem tudta megverni a vitatható körülmények között egyenlítő Dunaferrt. A Videoton a ZTE ellen nyert, az Újpest-Siófok meccsen nem született gól.
Az MTK-nál a kupaindulás az alapcél
Mivel a Siófok kivételével csupa kiesés ellen hadakozó együttes - Békéscsaba, Dunaferr, Kispest, Sopron - ellen játszott tavasszal az MTK, érthetően bosszúsak a kékek hívei, mivel a kedvencek a Kispest és a Siófok legyőzése mellett három döntetlent jegyeztek. Ebből kétszer komoly előnyt adtak le, Békéscsabán 0-2-ről, a hét végén Dunaújvárosban 0-3-ról egyenlített az ellenfél, ennek következtében az MTK kénytelen volt átadni a vezetést a tabellán a Ferencvárosnak.
A Siófok és a Győr jutott a felsőházba
A Borsodi Liga alapszakaszának utolsó fordulójában a Zalaegerszeg kikapott Siófokon, így a címvédő csak az alsóházban, míg a nehéz anyagi helyzetben lévő Csank-csapat, valamint a Kispesten idei első győzelmét begyűjtő Győr a legjobbak között folytathatja a bajnokságot. A listavezető MTK fél óra elteltével már három góllal vezetett Dunaújvárosban, végül mégis be kellett érnie egy ponttal, így a Videotont hazai pályán legyőző Ferencváros újra a tabella élére állt.
A hazai kosárcsapatok nyertek a férfi NB I-ben
A férfikosárlabda-NB I szerdai játéknapján csak hazai győzelem született: a Szombathely a Paksot, a Szolnok a Körmendet, a Kaposvár a Zalaegerszeget, az Albacomp a Sopront, a Debrecen a Szegedet, a Kecskemét pedig a Dombóvárt verte.
A GYSEV új edzője még nem ismeri a magyar mezőnyt
Munkába állt a GYSEV-Orsi nőikosárlabda-csapatánál Natalia Hejková, az új szakvezető. A pályafutása során korábban a Ruzomberok csapatával két Euroliga-elsőséget szerző szakember kedd este tartotta első edzését Sopronban.
Sopronban nyert, alapszakasz-győztes a PVSK
A vendégek nyerték a GYSEV-Pécsi VSK rangadót a nőikosárlabda-NB I alapszakaszának záró fordulójában. A soproniaknál a rájátszásra Natalia Hejková veszi át a szakmai munka irányítását.
Zalaegerszegen bukott az Albacomp
A férfikosárlabda-NB I szombati játéknapján a Zalaegerszeg az Albacomp (81-67), a Szeged a Dombóvár (90-86), az Atomerőmű a Szolnok (89-77), a Körmend pedig a Szombathely (72-63) ellen nyert hazai környezetben. A Debrecen és a Kaposvár idegenben diadalmaskodott: előbbi a Kecskemét (95-105), utóbbi a Sopron (52-72) otthonában.
GYSEV-Postás csúcsrangadó Sopronban
Csütörtökön a bajnoki alapszakasz végkimenetele szempontjából döntő fontosságú bajnokit játszik a két kiváló soproni nőikosárlabda-csapat, a jelenleg második Soproni Postás és a harmadik helyezett GYSEV-Orsi.
Életfogytiglani fegyház Soproni Ági megöléséért
Helybenhagyta az elsőfokú bíróság tavalyi ítéletét a Legfelsőbb Bíróság Soproni Ági gyilkosainak perében. A színésznő fiát gyilkosságra való felbujtásért, barátját pedig gyilkosságért életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélték. Az ítélet szerint a fiú legkorábban 40, társa 35 év múlva helyezhető feltételesen szabadlábra.
Paksot vert a Kaposvár, Fehérváron nyert a Körmend
Újabb rangadót nyert a férfikosárlabda-bajnokságban a címvédő Atomerőmű SE ellen pályára lépő Kaposvári Klíma-Vill KK. A Körmend a listavezető Albacomp otthonában diadalmaskodott, a Dombóvár a Szolnokot, a Kecskemét a Sopront győzte le hazai pályán.
Búcsúzott az Euroligától a GYSEV és a PVSK
Befejezte szereplését a női Euroligában a GYSEV és a PVSK kosárlabdacsapata, miután a két győzelemig tartó negyeddöntő harmadik mérkőzésén előbbi Brnóban, utóbbi pedig Bourges-ban szenvedett vereséget.
A hét futballmagyarjai (március 10-16.)
Nem véletlen, hogy e heti válogatottunkban négy Videoton-játékos is helyet kapott, ugyanis a Bicskei Bertalan egykori szövetségi kapitány által vezényelt fehérváriak tavasszal még százszázalékosak, s a múlt héten mindkét meccsüket megnyerték, szombaton például a címvédő ZTE-t győzték le 3-0-ra idegenben. Ezúttal kiemeltünk egy második vonalbeli produkciót is: az NB I B-s Büki TK csatára, Bausz Róbert öt gólt szerzett a Monor elleni találkozón.
Fölényesen nyert a Fradi, pontot vesztett az MTK
2-0-s vezetésről vesztett pontot az MTK a Békéscsaba otthonában a Borsodi Liga huszadik fordulójában. A tavasszal szárnyaló Videoton ezúttal Zalegerszegen győzött 3-0-ra, míg a Debrecen 1-1-es döntetlent játszott Siófokon, a Sopron pedig 0-1-ről fordítva magabiztosan verte a Dunaferrt. A szombati játéknap utolsó találkozóján a Ferencváros 5-2-re kiütötte a Győrt, s így egy pontra megközelítette az MTK-t.
Debrecenben bukott a Fradi, újra élen az MTK
A 19. forduló után újra az MTK vezet a Borsodi Ligában, mivel a Ferencváros 2-0-ra kikapott Debrecenben, Illésék viszont legyőzték a Kispestet. A Dunaferr meglepően magabiztosan verte a Békéscsabát, a Siófok Újpestről, a ZTE Győrből rabolt pontot, a Videoton nyert a Sopron ellen.
Eszméletét vesztette a bíróságon Soproni Ági fia
Nem hirdetett ítéletet a Legfelsőbb Bíróság Soproni Ági gyilkosainak perében, mert a színésznő fia rosszul lett a csütörtöki tárgyaláson. Első fokon a fiút gyilkosságra való felbujtásért, barátját pedig gyilkosságért életfogytiglani szabadságvesztésre ítélték tavaly. A per folytatása március 26-án várható.
Kiütéssel nyert a Sopron és a Videoton
Nem járt szerencsével az idén először füves pályán mérkőző Békéscsaba labdarúgócsapata a Borsodi Liga 18. fordulójában, miután hazai környezetben 5-0-ra kikapott a Soprontól. Az MTK nehezen, a hajrában szerzett góllal győzte le a Siófokot, a ZTE nagy csatában verte a Debrecent.
Leégett egy gyertyaraktár Sopronban
Mintegy tíz kamionnyi gyertya és mécses gyulladt ki kedden késő este egy soproni raktárban, az egykori fűtőerőmű területén. A tűzoltók egész éjszaka dolgoztak, szerda reggelre sikerült a lángokat eloltaniuk. Személyi sérülés nem történt, a keletkezett kár meghaladja a 100 millió forintot.
Kigyulladt egy soproni gyertyaraktár
Hatvan tűzoltó oltja azt a nagy kiterjedésű tüzet, ami kedden este kilenc óra után keletkezett Sopronban egy gyertyaraktárban.
- címkék:
- Sopron
- tűzoltó
- tűz
- Címkefelhő »
Kupabravúrra készül a Postás
Megérkezett Sopronba a Postás régóta várt amerikai centere, Quacy Barnes, aki azonmód át is buszozott leendő játékostársaival az ország másik végébe, Miskolcra a Magyar Kupa négyes döntőjének helyszínére, ahol a bajnoki listavezető soproniak a rendező DKSK ellen játszanak a fináléba jutásért.
Átigazolási körkép - jöttmentek a Borsodi Ligában
Kicsit késve, jó néhány héttel a jobb európai bajnokságok után, de március 7-én, ha a liga, az MLSZ és az időjárás is úgy akarja, végre elrajtolhat a Borsodi Liga tavaszi idénye. Akad csapat, amelyet a szünetben meglegyintett a csőd szele, de azért a legtöbb helyen a klubvezetők ezúttal is meglepték szurkolóikat egy-két (néhol egy csapatra való) új szerzeménnyel. Körképünkben róluk, valamint a harcba szálló együttesek kilátásairól olvashatnak.
Vavra nem kell a Debrecennek
Dávid Zoltánt leigazolta a DVSC labdarúgócsapata, a cseh Jiri Vavrát viszont nem, a szerdai, Sopron elleni kupameccset pedig az Oláh Gábor utcai stadion helyett a Vágóhíd utcai sporttelepen rendezik, ide azonban biztonsági okokból csak négyezer nézőt engedhetnek be a rendezők.
Idegenben nyert a Pécs és a GYSEV az Euroligában
A nőikosárlabda-Euroliga tizennegyedik, azaz utolsó csoportfordulójában mind a két magyar együttes idegenben győzött: a PVSK 80-74-re nyert a francia Tarbes ellen, a GYSEV pedig 74-72-re verte az olasz Schiót. A férfi NB I-ben a Zalaegerszeg 93-83 diadalmaskodott a Kaposvár ellen, míg az Atomerőmű 84-54-re győzött Sopronban. A Magyar Kupában a Kecskemét otthon hét ponttal kikapott a Szolnoktól.
Római-kori kiállítás Sopronban
"Higiénia és orvoslás a római kori Pannóniában" címmel magyar és osztrák régészeti múzeumok anyagából nyílt kiállítás február 23-án, vasárnap a soproni Lábas-házban.
- címkék:
- Pannónia
- kiállítás
- orvoslás
- Sopron
- Címkefelhő »
A Kaposvár megtörte a szolnoki kosaras sorozatot
A férfikosárlabda-NB I tizenhatodik fordulójában a Kaposvár idegenben győzte le a négy mérkőzés óta veretlen Szolnokot, az Atomerőmű a Szegedet, a Szombathely az Albacompot, a Zalaegerszeg a Dombóvárt verte hazai pályán, a Debrecen Sopronban nyert.