sikkasztás

címke rss

85 milliós sikkasztással gyanúsítanak egy ügyvédnőt

Itthon2003.10.15, 15:58

A rendőrség őrízetbe vett egy debreceni ügyvédnőt, akit azzal gyanúsítanak, hogy 85 millió forintot sikkasztott. A rendőrség szerint a nő 10 ügyfelétől különböző címeken vette át a pénzt, amelyet a vizsgálat eddigi eredménye szerint sajátjaként költött el.

Sikkasztó bírósági végrehajtó pere

Itthon2003.10.09, 20:28

Másodszori tanúmeghallgatásokat követően a Zalaegerszegi Városi Bíróság Lemléné Bita Mónika vezette tanácsa csütörtökön elnapolta a több tízmilliós csalással és sikkasztással vádolt P. József barcsi önálló bírósági végrehajtó ügyének tárgyalását.

Bácskai kérésére készített feljegyzést Kulcsár

Itthon2003.10.06, 17:22

A rendőrség Kulcsár Attilának tulajdonított levelet kapott, amelyben az álbróker korrupcióval és sikkasztással vádolja volt főnökét, Rejtő E. Tibort, a K&H Bank volt vezérigazgatóját. Az [origo] információi szerint Kulcsár a feljegyzést Bácskai János, a Szervezett Bűnözés Elleni Koordinációs Központ felfüggesztett vezetőjének kérésére készítette. Kulcsár csak akkor vállal hivatalos tanúvallomást, ha tanúvédelemben részesül, mert állítása szerint fél Tasnádi Pétertől.

Vádemelési javaslat Baktalórántháza volt vezetői ellen

Itthon2003.10.03, 16:12

Lezárta a nyomozást a rendőrség és vádemelési javaslattal küldte az ügyészségre az aktákat Baktalórántháza volt polgármestere és jegyzője ügyében. A két egykori városvezetőt és négy társukat százmilliós sikkasztással és okirathamisítással gyanúsítják. A rendőrök szerint a közmunkára szánt pénzeket nem fizették ki.

Az utóbbi négy évben nem csaltak az Eurostatnál

Gazdaság2003.09.25, 09:22

Az Európai Unió statisztikai hivatalánál, az Eurostatnál történt sikkasztásokról készült jelentések miatt egyre többen követelik azt, hogy fejek hulljanak az Európai Bizottságban. A jelentéseket szerdán nyújtották be a bizottságnak, és csütörtökön tárgyalja őket az Európai Parlament. Egyes információk szerint 1999 óta nem történt visszaélés a hivatalnál.

Brókerbotrány: nem indul vizsgálat Kőbányán

Itthon2003.09.15, 17:20

Leszavazta a X. kerületi önkormányzat hétfői, rendkívüli ülésén a képviselő-testület MSZP-SZDSZ-es többsége a helyi ellenzék javaslatát, így nem vizsgálják az önkormányzat és Andó Sándor MSZP-s polgármester kapcsolatát a K & H-csoporttal, valamint Kulcsár Attilával, a sikkasztással gyanúsított brókerrel. A Fidesz azt is vizsgálta volna, támogatta-e Kulcsár a helyi MSZP kampányát. A polgármester elismerte, többször találkozott Kulcsárral önkormányzati vezetőként, azonban állítja: kampánypénzt nem kapott tőle. A gyanúsított brókerrel kizárólag hivatalos ügyekben, az önkormányzatot képviselve tárgyalt.

Még a brókerbotrány előtt kikérdezték a rendőrök Kulcsárt

Itthon2003.09.08, 18:25

A Pannonplast-üggyel kapcsolatban a rendőrség már június végén, két alkalommal is meghallgatta Kulcsár Attilát. Mivel azonban a K & H Equities brókercég tevékenységét még nem vizsgálták, a később sikkasztással meggyanúsított brókert akkor csak tanúként hallgatták meg. A Pannonplast-ügyben végül megtagadták a nyomozást.

Előzetesben a K&H-ügy három gyanúsítottja

Itthon2003.09.08, 09:21

A Pesti Központi Kerületi Bíróság előzetes letartóztatásba helyzete Rejtő E. Tibort, a K&H Bank volt vezérigazgatóját, Garamszegi Gábort, a Betonút Rt. volt vezérigazgató-helyettesét  és Bitvai Miklóst, az Állami Autópályakezelő Rt. volt vezérigazgatóját. Rejtőt és Garamszegit sikkasztással, Bitvait sikkasztással és magánokirat-hamisítással gyanúsítja a rendőrség. Szökés, elrejtőzés, illetve a büntetőeljárás megnehezítése veszélye miatt helyezte a bíróság előzetes letartóztatásba a gyanúsítottakat. Ez ellen mindhárman fellebbeztek.

Kőbánya MSZP-s polgármesterét támadja a Fidesz K&H-ügyben

Itthon2003.09.05, 17:32

A X. kerületi Fidesz Andó Sándor kőbányai MSZP-s polgármestert támadta több korábbi pénzügyi döntése miatt. A Fidesz szerint gyanús, hogy Andó többször is a K&H Bankkal és annak cégeivel akart szerződni. A Fidesz ezt összefüggésbe hozza azzal, hogy később, a 2002-es önkormányzati választások előtt, szerintük a kerületi MSZP "soha nem látott méretű" kampányba kezdett. Andó Sándor azt elismeri, hogy talákozott Kulcsárral, de azt állítja: nem kapott kampánypénzt a sikkasztással gyanúsított brókertől.

Az ügyészség cáfolja, hogy Kulcsár szökését segítették volna

Itthon2003.09.04, 17:41

Tagadta a Fővárosi Főügyészség azt a lapértesülést, hogy a hivatal egyik osztályvezető ügyésze kiszivárogtatta korábban a tv2 riporterének a Kulcsár Attila ellen tervezett nyomozás részleteit. A Népszava szerint ugyanis azért sikerült idejében külföldre szöknie a sikkasztással gyanúsított brókernek, mert a riportertől előre értesült az ügyész terveiről.

Állítólag vallott a pénzmosással vádolt szír férfi

Itthon2003.09.01, 21:44

A távirati iroda információi szerint sem az ORFK Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatósága (SZBEI), sem az ORFK nem hallgatta ki hétfőn a pénzmosással gyanúsított szír állampolgárságú férfit, a Magyar Televízió Híradójának értesülése szerint viszont vallomást tett a K & H bank brókercégénél történt sikkasztás kapcsán előzetes letartóztatásba vett férfi.

Cikkgyűjtemény a brókerbotrányról

Itthon2003.08.29, 16:30

Rendőrségi nyomozás és bankfelügyeleti vizsgálat indult az utóbbi napokban kipattant brókerbotrány miatt. Az eddigi gyanú szerint akár több milliárd forinttal is károsulhatott 60-70 ügyfél a K&H Equities brókercég valószínűleg jogsértő befektetési gyakorlata miatt. Az ügy fő gyanúsítottja Kulcsár Attila, aki ellen nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki, mert nem ment el gyanúsítotti kihallgatására. Később őrizetbe vettek egy szír férfit is, akit azzal gyanúsítanak, hogy felvette az elsikkasztott pénz egy részét. Korábban lemondott a K&H Bank vezérigazgatója a botrány miatt. A sikkasztás gyanújával indult gazdasági ügyből politikai bootrány ...

Kulcsár több ügyfelét figyelmeztette

Itthon2003.08.10, 22:46

Kulcsár Attila, a K&H Bank több milliárdos sikkasztással vádolt ügyvezetője a pénzintézetnél indult vizsgálatok idején figyelmeztette néhány korábbi ügyfelét: vigyék át pénzüket másik bankhoz. Legtöbbjük számára ekkor derült ki, hogy pénzüket nem a megállapodásoknak megfelelően fektették be, sokan pedig szembesültek azzal, hogy kevesebb pénz van számlájukon, mint amennyiről tudtak. A figyelmeztetett ügyfelek közül ezután többen ügyvédhez fordultak, mert attól tartottak, hogy tettestárs lesz belőlük.

A bankvezetőknek járt a MeH belépő

Itthon2003.08.05, 08:51

1998 és 2002 között 800, a kormányváltás után 400 belépőt adtak ki. A listákon szerepel az összes nagyobb bank vezetője. Rejtő E Tibornak, a K & H Bank lemondott vezérigazgatójának mindkét időszakban állítottak ki igazolványt - tudta meg a Népszabadság. Szombaton derült ki, hogy a milliárdos sikkasztással gyanúsított brókernek, Kulcsár Attilának is volt belépője a kancelláriára.

Vizsgálat indult Kulcsár belépője miatt

Itthon2003.08.04, 13:11

Kiss Péter kancelláriaminiszter vizsgálatot rendelt el a Miniszterelnöki Hivatalban annak kiderítésére, hogy kik rendelkeznek állandó belépővel a minisztériumba. Szombaton ugyanis kiderült, a milliárdos sikkasztással gyanúsított brókernek, Kulcsár Attilának is volt belépője a kancelláriára.

Kulcsárnak belépője volt a kancelláriára

Itthon2003.08.02, 18:06

A K&H sikkasztással gyanúsított ügyvezető igazgatója állandó belépővel rendelkezett a Miniszterelnöki Hivatalba (MeH) - közölte szombati számában a Magyar Nemzet. A cikk megjelenése utáni vizsgálat igazolta, hogy Kulcsár Kodela László volt humánpolitikai helyettes államtitkártól kapta a belépőt. Kodela tájékoztatása szerint Kulcsár Attila azért kapott fényképes belépőt a hivatalba, mert a K&H Bankot képviselte több tárgyaláson is. Kulcsár a bank ügyvezetőjeként - brókerként folytatott tevékenységétől függetlenül -, hivatalos minőségben igényelte a belépőkártyát.

Sikkasztás gyanúja a Terézvárosban

Itthon2003.07.31, 20:18

Feljelentette a Terézvárosi Vagyonkezelő Rt. volt vezérigazgatóját a VI. kerület szocialista polgármestere is, mivel "mandátuma leteltével Ispánki László nem tudott elszámolni nagy mennyiségű készpénzzel" - nyilatkozta Verók István polgármester csütörtökön.

Újabb letartóztatások várhatók a K&H-ügyben

Itthon2003.07.31, 11:54

Feltehetően Kulcsár Attila több munkatársát, és a kivételezett befektetői kör több tagját is meggyanúsítják a sikkasztásokkal kapcsolatban - írja a Magyar Hírlap. Az ORFK közleménye szerint azonban nem terveznek újabb gyanúsításokat. A nyomozók már azonosítottak több személyt, akik felvettek, feltehetően a sikkasztásokból származó hatmilliárd forintot.

Tovább nyomoznak Bácskai ellen

Itthon2003.07.31, 16:59

A maffiaellenes központ vezetője ellen nem készül megszüntetni az eljárást a Katonai Ügyészség, cáfolva az erről szóló újsághírt. Bácskai János tábornokot a K&H brókebotránnyal összefüggésben gyanúsítják bűnpártolással. Eközben a rendőrség állítólag azonosította a sikkasztással szerzett pénzt felvevő külföldieket, és ezáltal közel kerülhet az ügy irányítóihoz.

Elbocsátották a pénzmosást gyanítókat a K&H Equities-től

Itthon2003.07.25, 09:41

A Magyar Hírlap információi szerint jelentős pénzmosási ügyeket titkolhattak el a K&H brókercégénél. A törvényes előírásoknak látszólag megfelelő visszaéléseket felfedező munkatársakat elbocsátották - írja az újság. A brókercég ügyvezetője, a milliárdos sikkasztással gyanúsított Kulcsár Attila csütörtökön nem járult hozzá gyorsított kiadatásához, jóllehet egy nappal korábban még ennek ellenkezőjéről nyilatkozott.

Bizonytalan, mikor kerülhet haza Kulcsár

Itthon2003.07.25, 15:58

A bécsi tartományi bíróság megerősítette, hogy nem akar hozzájárulni gyorsított kiadatásához Kulcsár Attila. A milliárdos sikkasztással gyanúsított bróker ennek ellenére még rábólinthat erre a jövő heti bírósági döntéskor. Ha beleegyezik, 40 napon belül hazakerülhet, ha nem, nem lehet megjósolni, mennyi ideig tart az eljárás. Közben felmerült: a K&H Equitiesnél gyorsan elbocsátották azokat a munkatársakat, akik sejtették, hogy pénzmosás folyik a társaságnál.

Bárándy aláírta Kulcsár kiadatási kérelmét

Itthon2003.07.23, 17:04

Bárándy Péter igazságügy-miniszter aláírta a K and H Equities sikkasztás gyanújával Bécsben fogva tartott brókerének, Kulcsár Attilának kiadatási kérelmét. A tárca a kérelmet csütörtökön átküldi az osztrák igazságügyi minisztériumnak.

A bécsi Operánál ejtették csapdába Kulcsárt

Itthon2003.07.18, 14:51

A bécsi Opera előtt fogták el csütörtök este Kulcsár Attilát az osztrák és a magyar rendőrök közösen. A K&H Equities milliárdos sikkasztással gyanúsított brókerét a nyomozók csalták az Operához este hét órára. Tóth András, a Nemzetbiztonsági Hivatalt felügyelő államtitkár szerint Kulcsár üzelmeit már két évvel ezelőtt le kellett volna buktatnia a PSZÁF-nek.

Bécsben elfogták Kulcsár Attilát

Itthon2003.07.18, 09:55

Bécsben elfogták Kulcsár Attilát, a K & H Equities brókerét, akit több milliárdos sikkasztással gyanúsít a nyomozó hatóság. Kulcsár ellen azt követően adtak ki  nemzetközi elfogatóparancsot, hogy nem jelent meg a csütörtökre tervezett rendőrségi kihallgatáson, oda csak ügyvédjét küldte el.

Brókerbotrány: az Autópálya Kezelő is feljelentést tesz

Itthon2003.07.17, 16:57

Büntetőfeljelentést tesz az Állami Autópálya Kezelő Rt. a K&H Equitiesnél történt sikkasztás gyanúja miatt. Az állami vállalat 13 milliárd forintját kezelte a brókercég. Eddig két károsult tett feljelentést az ügyben. 

15 milliós óvadékot szabtak ki Kecskeméten

Itthon2003.07.11, 12:57

Nem tud fizetni, ezért előzetes letartóztatásban marad az a sikkasztással gyanúsított férfi, akit a bírák tizenötmillió forintos óvadék ellenében helyeznének szabadlábra Kecskeméten. A 35 éves férfi ellen azért indult eljárás, mert a gyanú szerint 122 millió forint értékű fűtőolajat sikkasztott el.

Ismert személyek is érintettek a több milliárdos sikkasztásban

Itthon2003.07.10, 08:16

Kedden több számítógépet is lefoglalt a bankfelügyelet a K&H Equitiesnél, miután kiderült, a korábban becsült több százmilliós helyett, több tízmilliárd forintos veszteség érhette a befektetőket a brókercégnél feltárt visszaélések miatt. A Magyar Hírlap úgy tudja, hogy még egyetlen károsult sem jelentkezett kárigényével a cégnél. A Népszabadság szerint pedig a károsultak 60-70 fős listáján ismert személyiségek is szerepelnek. A Világgazdaság úgy tudja, hogy a károsult ügyfelek között megtalálhatók a Pannonplast-felvásárlásban nyertes szereplők is. Az ügy egyik felelőse, a brókercég vezetője már elismerte a visszaéléseket.

Brókerbotrány: rágalmazás miatt feljelentik Rogánt

Itthon2003.07.10, 18:23

Jegesy András ügyvéd, Lamperth Mónika belügyminiszter férje rágalmazás miatt feljelenti Rogán Antalt. Az ellenzéki politikus ugyanis szerdán azt állította, hogy az ügyvéd havi egymillió forintos megbízási szerződést kötött korábban a K&H Equities brókercéggel, amely állami pénzeket forgatott, a szerződést azonban nem mutatta be. Eközben Rogán a pénzügyminiszter felelősségét is felvetette a brókercég körüli botrány kapcsán. Szerinte ugyanis László Csaba korábbi munkahelye, a K&H Bank több milliárd forint értékben kapott állami megbízásokat. Az MSZP az újabb elenzéki vádak után visszatámadott: szerintük vezető fideszes politikusok kappcsolatban ...

A belügyminisztert támadja a Fidesz egy sikkasztási ügyben

Itthon2003.07.09, 17:52

A Fidesz szerint a belügyminiszter is érintett lehet férje ügyvédi szerződése miatt a K&H Equities brókercég körüli, sikkasztás gyanújával indult büntetőeljárásban. Lamperth Mónika férje, Jegesy András ügyvéd ugyanis Rogán Antal szerint havi egymillió forintos megbízási díjat kapott attól a brókercégtől, amely 13 milliárd forint közpénzt is forgathatott. Az érintettek azonban tagadják a vádakat: Jegesy szerint semmi nem igaz Rogán állításaiból. A belügyminiszter is azt állítja: férjének nem volt szerződése a céggel. Az ügyben nyomozó rendőr sem talált Jegesy nevével ellátott szerződést a szerdai házkutatáson.

Vizsgálják a PSZÁF-elnök szerződéseit

Itthon2003.07.08, 20:10

Több százmilliós sikkasztás gyanúja miatt indított eljárást az ORFK Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatósága (SZBEI) a K&H Equitiesnél. A nyomozást azt követően rendelték el, hogy a Pannonplast-ügyet vizsgáló Nemzetbiztonsági Hivatal bűncselekményre utaló jeleket is talált a cégnél. Nyomozás indult a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeleténél kötött vitatott szerződések ügyében is. A büntetőeljárás ismeretlen tettes ellen indult, ugyanakkor a gyanút valójában a felügyelet vezetője, Szász Károly által aláírt szerződések vetették fel.

Sokmilliós sikkasztás egy kaposvári bankban

Itthon2003.05.29, 14:40

64 millió forintos sikkasztás alapos gyanúja miatt indított eljárást egy kaposvári banki alkalmazott ellen a rendőrség. Az 52 éves nő az elmúlt években több ügyfél lekötött betéteit egy másik banknál vezetett saját lakossági folyószámlájára utalta.

Hétszeresen körözött férfit kaptak el a rendőrök

Itthon2003.04.25, 15:07

Hétszeresen körözött férfit fogtak el a rendőrök egy közúti ellenőrzés során. A többek között csalás és sikkasztás gyanúja miatt keresett férfi ráadásul hamis papírokkal igazolta magát.

Kezdődik az emberöléssel vádolt Nógrádi Ádám pere

Itthon2003.04.03, 14:36

Hétfőn kezdi tárgyalni a Pest Megyei Bíróság az egykori parlamenti olajbizottság tanúja, Nógrádi Zsolt öccsének, Nógrádi Ádámnak a büntetőperét. Nógrádit saját édesapja megölése mellett többek között lopással, magánokirat-hamisítással, sikkasztással és fogolyszökéssel is vádolják.

Letartóztatták a volt boszniai külügyminisztert

Nagyvilág2003.03.26, 10:39

Csalás és sikkasztás vádjával New Yorkban letartóztatták Muhamed Sacirbeget, Bosznia-Hercegovina volt külügyminiszterét.

Százmilliós sikkasztással gyanúsítanak egy volt polgármestert

Itthon2003.01.23, 10:49

Százmillió forintot meghaladó értékű sikkasztással gyanúsítják a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Baktalórántháza volt polgármesterét. Vida Károlyt a rendőrség őrizetbe vette, az ügynek azonban több gyanúsítottja is van.

Nem nyomoznak a Globex-ügyben

Itthon2002.11.29, 07:08

Megtagadták a nyomozást bűncselekmény hiányában a Globex-ügyben - tudta meg a Népszabadság. A Globex Holding Deutschland AG követeléskezelője tízmilliárd forintot meghaladó kárt okozó sikkasztás és lopás miatt tett feljelentést ismeretlen tettesek ellen. A feltételezés szerint 1998-ban törvénytelenül szerezték meg a társaságnak azokat a részvényeit, amelyek a Hotel Rózsadomb Rt.-ben lévő tulajdonhányadát igazolták.

Másodfokon enyhítették Lissák büntetését

Itthon2002.10.03, 14:01

A Fővárosi Bíróság egy év nyolc hónap felfüggesztett börtönbüntetésre méréskelte két év nyolc hónap letöltendő börtönről Lissák Marcell büntetését. Körmendy-Ékes Judit, az ORTT elnökének férjét sikkasztással, csalással és közokirat-hamisítással vádolták.

Vádirat a Nógrádi-ügyben

Itthon2002.10.02, 21:42

Elkészült a vádirat, melyben tizenegy bűncselekmény elkövetésével vádolják Nógrádi Ádámot. A Bács-Kiskun megyei főügyészség vádpontjai alapján a soltvadkerti férfinak emberölés, lopás, sikkasztás, rongálás, közokirat hamisítás, bűnpártolás, lőfegyverrel való visszaélés és fogolyszökés miatt kell a bíróság előtt megjelennie.

Külföldi feljelentés Globex-ügyben

Itthon2002.09.25, 14:46

A Globex cégcsoport kárára elkövetett több mint tízmilliárd forintos lopás és sikkasztás miatt tett külföldi feljelentés ügyében vizsgálódik a rendőrség. A feljelentést a Globex Holding Deutschland tette.

Havi 200 ezres mobilszámla az In-Forrás vezetőjénél

Itthon2002.09.12, 09:17

Hét hónap alatt 1,4 millió forintért telefonált, és 389 ezer forintot költött üzemanyagra a Miniszterelnöki Hivatal által az előző ciklusban alapított In-Forrás Kht. ügyvezetője - írja a Népszabadság. Az ügyben Keller László tett feljelentést, és sikkasztás alapos gyanúja miatt indult nyomozás.

Főbe lőtte magát Borsodivánka polgármestere

Itthon2002.08.13, 15:27

Saját vadászpuskájával főbe lőtte magát a Bosod-Abaúj-Zemplén megyei Borsodivánka polgármestere, miután sikkasztással gyanúsították meg a rendőrök. A férfi azonnal meghalt.

Felmentette a bíróság Cser Ágnest

Itthon2002.07.12, 18:44

Bűncselekmény hiányában, jogerősen felmentette pénteken a Pesti Központi Kerületi Bíróság Cser Ágnest a sikkasztás bűntettének a vádja alól.

Millenáris Kht.: sikkasztás a gyanú

Itthon2002.07.04, 08:09

A rendőrség Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóságára beérkezett az összes eredeti munkaszerződés a Millenáris Kht. távozott ügyvezetőjének több tízmilliós kifizetése ügyében. A Magyar Hírlap úgy tudja, a nyomozók szerint az iratok megalapozhatják a kifizetést intéző államtitkárral, Bártfai Bélával szemben a sikkasztás alapos gyanúját.

Tasnádi felesége feljelentette férjét és a gondozót

Itthon2002.07.02, 15:19

Tasnádi Péter felesége feljelentette azt a gondozónőt, akinek segítségével férje elvitte közös gyermeküket tőle. A nő ellen sikkasztás miatt indul eljárás, mivel elvitte magával az alkalmazottak kifizetésére rábízott 305 ezer forintot. A feleség Tasnádit is fel akarta jelenteni kiskorú elhelyezésének megváltoztatása miatt, ám bírósági döntés hiányában az apának is ugyanannyi joga van a gyermekhez, mint az anyának, ezért a rendőrség ebben az ügyben nem indított eljárást.

Két rendőr alezredes bíróság előtt

Itthon2002.06.19, 08:49

Sikkasztással és közokirat-hamisítással vádolja az ügyészség a Győr-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság egyik osztályvezetőjét és helyettesét, akik egy privát lőtéren, ám a rendőrség fegyvereit és lőszereit igénybe véve, több száz civilnek tartottak felkészítést a fegyvertartási engedély megszerzéséhez. A két alezredes és két rendőr beosztottjuk a fegyverismereti vizsga vezetőiként biztosítottak kedvezményeket. Nemcsak a rendőrök üthetik meg a bokájukat, hanem azok is, akik így jutottak engedélyhez.

Két rendőr alezredes bíróság előtt

Itthon2002.06.19, 08:49

Sikkasztással és közokirat-hamisítással vádolja az ügyészség a Győr-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság egyik osztályvezetőjét és helyettesét, akik egy privát lőtéren, ám a rendőrség fegyvereit és lőszereit igénybe véve, több száz civilnek tartottak felkészítést a fegyvertartási engedély megszerzéséhez. A két alezredes és két rendőr beosztottjuk a fegyverismereti vizsga vezetőiként biztosítottak kedvezményeket. Nemcsak a rendőrök üthetik meg a bokájukat, hanem azok is, akik így jutottak engedélyhez.

6 milliárd a kár - megkezdődött a Globex-per

Itthon2002.06.03, 15:22

Összesen 177 tanú, 10 vádlott, 6 milliárd forintos kárösszeg, 2 és fél órás vádirat - ezek a számok jellemzik a hétfőn kezdődött Globex-per bonyolultságát. Vellai Györgyi - akit többek között 65 rendbeli sikkasztással és hűtlen kezeléssel vádolnak - tagadja bűnösségét.

Hétfőn kezdődik a Globex cégvezetőinek pere

Itthon2002.06.02, 12:14

Hétfőn kezdődik a Globex-ügy büntetőpere a Fővárosi Bíróságon. A két volt vezető ellen 1998-ban indult nyomozás kiderítette, hogy Vellai Györgyi és Vajda László sikkasztással jelentős, összességében több mint hatmilliárd forintos anyagi kárt okozott a cég ügyfeleinek, sok száz kisbefektetőnek és több önkormányzatnak. Az összes kár eléri a 7,2 milliárd forintot. A bíróság továbi nyolc vádlott esetében hoz majd ítéletet. A per során több mint száz tanút fognak meghallgatni. Vellai és Vajda tavaly óta szigorított házi őrizetben van.

KGI: a pazarlás változatlanul folyik

Itthon2002.05.25, 09:33

A jelek szerint az új kormányra marad a Környezetgazdálkodási Intézetben (KGI) történt esetleges pénzügyi visszaélések tisztázása: a sikkasztás, illetve hűtlen kezelés miatt 2000 őszén indult nyomozás határideje a jövő hétfőn lejár, anélkül, hogy a hatóságok közelebb kerültek volna a megoldáshoz. A Népszabadság információi szerint annak a lehetősége is felmerült, hogy az intézetet megszüntetik, jelenlegi formájában ugyanis biztosan nincs szükség a környezetvédelmi tárca háttérintézményére.

KGI: a pazarlás változatlanul folyik

Itthon2002.05.25, 09:33

A jelek szerint az új kormányra marad a Környezetgazdálkodási Intézetben (KGI) történt esetleges pénzügyi visszaélések tisztázása: a sikkasztás, illetve hűtlen kezelés miatt 2000 őszén indult nyomozás határideje a jövő hétfőn lejár, anélkül, hogy a hatóságok közelebb kerültek volna a megoldáshoz. A Népszabadság információi szerint annak a lehetősége is felmerült, hogy az intézetet megszüntetik, jelenlegi formájában ugyanis biztosan nincs szükség a környezetvédelmi tárca háttérintézményére.

Hallgat a 750 millió dolláros sikkasztással vádolt dolgozó

Archívum2002.02.08, 14:03

A legnagyobb ír kereskedelmi bank, az Allied Irish Bank a jövőben Dublinba költözteti treasury-osztályát és devizakereskedéssel foglalkozó részlegét - döntött több órás csütörtök esti válságtanácskozásán a pénzintézet igazgatósága. Szerdán került nyilvánosságra, hogy a bank amerikai leányvállalatának egyik alkalmazottját 750 millió dolláros sikkasztással vádolják.

Új eljárás a volt fideszes tanácsadó ellen

Itthon2002.03.26, 13:35

Hatályon kívül helyezte kedden a Legfelsőbb Bíróság a Varga Tamás egykori fideszes tanácsadó ügyében a Fejér Megyei Bíróságon született jogerős ítéletet. A megyei bíróság felmentette a sikkasztással kapcsolatos vádak alól Vargát. A férfi 1990-92 között a Fidesz gazdasági tanácsadója volt, több büntetőper is indult ellene, többek között csempészet és okirat-hamisítás miatt. Varga jelenleg külföldön bujkál, ellene elfogatóparancsot adtak ki.

Szakértők szerint nem állnak meg a Tasnádi elleni vádak

Itthon2002.03.21, 15:04

Két szakértő szerint megalapozatlanok a Tasnádi Péter elleni gazdasági bűncselekmények miatt emelt vádak - derült ki a büntetőper csütörtöki tárgyalásán. A Tasnádi ügyvédjei által felkért szakértők szerint a sikkasztás vádja felületesség eredménye lehetett. "Ha nem igazak a vádak, akkor menjen börtönbe az ügyész" - kiáltotta Tasnádi.

750 millió dolláros sikkasztás egy ír banknál

Archívum2002.02.06, 16:34

Közel 750 millió dollárt sikkasztott az írországi Allied Irish Bank (AIB) amerikai leányvállalatánál John Rusnak, a bank egyik alkalmazottja. A pénzintézet az FBI-jal közösen vizsgálatot indított, amely kiderítette, hogy a banki alkalmazotton kívül külső személyek is részt vettek a csalásban. Az AIB vezérigazgatója és az ír miniszterelnök megnyugtatták a dolgozókat és a részvényeseket, hogy az AIB-t nem fenyegeti a Barings bankház 1995-ös összeomlásához hasonló targédia. 

12 évet kaphat Szabadi a vádirat alapján

Itthon2002.02.01, 16:00

Elkészült a vádirat Szabadi Béla ügyében. A Fővárosi Főügyészség hűtlen kezeléssel, sikkasztással és csalással vádolja a volt államtitkárt. Halmazati büntetéséként akár 12 évet is kaphat Szabadi.

Egymilliárdos sikkasztás miatt jelentették fel Rapcsák Andrást

Itthon2001.12.21, 06:58

Mónus Áron hódmezővásárhelyi író sikkasztás bűntettének alapos gyanúja miatt följelentést tett december 11-én a helyi városi ügyészségen Rapcsák András ellen.

Az ügyészségen a benzinnel visszaélő rendőrök ügye

Itthon2001.12.18, 12:55

Sikkasztással gyanúsítják a Köztársasági Őrezred több tagját. A gyanú szerint saját zsebre tankoltak a szolgálati autók üzemanyagkártyáival. Az ügyészség napokon belül dönt arról, megindítják-e a nyomozást.

Sikkasztással gyanúsítják Terry Blacket

Itthon2001.12.17, 16:08

Egy német állampolgárságú nő ötmillió forintért jelentette fel Terry Blacket, mivel állítólag lakásvásárálásra átadta neki a fenti összeget, ám a transzvesztita nem vásárolt lakást, és a pénzzel sem tudott elszámolni. Terry Black állítja: az ügyben ő is károsult, mert ő is lakást vásárolt volna, azonban ismerőse, aki ehhez a német nőnek és neki is segítséget ígért, elhunyt, annak üzlettársa pedig eltűnt mindkettejük pénzével.

Volt postai dolgozó rámolta ki a pénzszállítót

Itthon2001.12.10, 15:39

Postai alkalmazott volt az a férfi, aki munkanélküli társával kirabolt egy pénzszállító autót idén márciusban, és elvitt több mint 95 millió forintot. Az 57 éves férfi és bűntársa ellen sikkasztás alapos gyanújával indítottak eljárást. A rendőrség további letartóztatásokat tervez az ügyben.

Megszüntették a rendőrségi eljárást Kisbandi ellen

Itthon2001.12.04, 21:20

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) bizonyítottság hiányában megszüntette a Lakatos András - alvilági nevén Kisbandi - ellen folytatott 25 rendbeli csalás és egy rendbeli sikkasztás miatt elrendelt eljárást.

Börtönbüntetésre ítélték a sikkasztó ügyvédnőt

Itthon2001.11.19, 17:24

Két év nyolc hónap letöltendő börtönbüntetésre és három év közügyektől eltiltásra ítélte, továbbá véglegesen eltiltotta az ügyvédi hivatás gyakorlásától a 80 milliós sikkasztással vádolt egykori ügyvédnőt a hétfőn kihirdetett elsőfokú, nem jogerős ítéletben. A vádlott enyhítésért fellebbezett, így a büntető per másodfokon folytatódik majd a Fővárosi Bíróságon.

Nem ment el az ítélethirdetésre a sikkasztással vádolt ügyvédnő

Itthon2001.11.19, 16:21

Távol maradt egy 80 milliós sikkasztással vádolt egykori fővárosi ügyvédnő elsőfokú ítéletének hétfőre kitűzött kihirdetéséről, és emiatt még akár előzetes letartóztatásba is kerülhet.

Elítéltek egy fegyverekkel üzletelő rendőrtisztet

Itthon2001.10.03, 15:43

Folytatólagosan és üzletszerűen elkövetett, lőfegyverrel és lőszerrel való visszaélés, valamint sikkasztás és hűtlen kezelés miatt 4 év négy hónap börtönbüntetést kapott Molnár Attila, a Baranya megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi technikai osztályának volt megbízott alosztályvezetője, fegyverszakértő. A vádirat szerint a neki vizsgálatra és gyűjteményi tárolásra átadott fegyverek közül öt év alatt 85-öt értékesített, s ehhez időnként társak segítségét is igénybe vette.

Egy mázsa efedrinnek veszett nyoma a patikában

Itthon2001.09.28, 09:13

Sikkasztás alapos gyanúja miatt számíthat felelősségre vonásra egy kecskeméti gyógyszertár vezetője, miután közreműködésével alig egy év alatt több mint száz kilogramm efedrin került illetéktelen kezekbe. Az efedrin számos gyógyszerkészítmény alapanyaga, ám egyik fő alkotója a szintetikus kábítószereknek, így például a metaamfetaminnak is.

Megcsapolták a raktárbázist

Itthon2001.09.09, 23:04

A Népszava értesülése szerint várhatóan októberre készíti el a debreceni katonai ügyészség azt a vádiratot, amelynek egyelőre négy nyíregyházi katona és három civil személy, valamint egy budapesti nyugállományú tiszt a főszereplője. A honvédségi raktárbázis készleteinek megcsapolására szerveződött csapat csalással, sikkasztással több tízmilliós saját hasznot zsebelt be négy év alatt.

Ősszel már nyomkövetővel járkálhatnak a házi őrizetesek

Itthon2001.08.03, 14:04

Tavaly július 1-je óta alkalmazzák a házi őrizetet. Egyelőre még csak kevés előzetesben lévő személy van házi őrizetben, mivel a rendőrségnek nincs elég kapacitása ellenőrizni a gyanúsítottakat. Az ismertebb gyanúsítottak közül jelenleg a vesztegetéssel gyanúsított Székely Zoltán független országgyűlési képviselő és a Globex két sikkasztással vádolt vezetője van házi őrizetben. Hamarosan Magyarországon is bevezetik a karpereces nyomkövetőt, ami jelzi, ha a gyanúsított letér a számára kijelölt útvonalról.

Házi őrizetben a Globex vezetői

Itthon2001.08.01, 16:17

A bíróság a védők kérésére engedélyezte, hogy az előzetes letartóztatásból kiengedjék a Globex két vezetőjét, akiket többek között sikkasztással vádolnak. A cég által okozott összes kár 7,2 milliárd forint.

Putyin szerint óriási pénzek folytak ki a Gazpromból

Archívum2001.06.19, 16:26

Vlagyimir Putyin orosz elnök szerint "őrületes pénzek" szivárogtak el a Gazprom gáztársaságtól a cég korábbi vezetője, Rem Vjahirjev korszakában, de a Kreml nem kezdeményez vizsgálatot sikkasztás vagy egyéb bűncselekmény gyanújával. Az elnök szerint a cég korábbi üzleteinek felülvizsgálatát a megfelelő szervekre kell bízni. Az Üzleti Negyed egy korábbi cikkben beszámolt arról, hogy a cégcsoporthoz szorosan kötődő vállalatok vezetősége hogyan juttatta rokonait fillérekért részesedéshez ezekben a cégekben.

Már majdnem az egész Tasnádi család ellen rendőrségi eljárás folyik

Itthon2020.02.17, 10:19

Adócsalásban való bűnpártolás vétségével gyanúsítja a rendőrség Tasnádi Juditot, Tasnádi Péter feleségét.

Előző
Következő