show

címke rss
Hétórás vonatút és megkínzott japánok: a történelem legfurább tévéműsorai

Hétórás vonatút és megkínzott japánok: a történelem legfurább tévéműsorai

Ugyan évről évre egyre kevesebben néznek tévét, egykor legalább akkora jelentősége volt ennek a készüléknek az életünkben, mint a mai okoskütyüknek. A szórakoztatás céljából a műsorkészítők néha egészen elvetemült ötleteket is megvalósítottak, ezekből szemezgettünk.

Fenékpaskolás árulta el a TV2 show-jának kiesőjét

Tévé2021.01.04, 09:45

A Varjú, a Diszkógömb, a Tigris, a Baba és a Méhecske lépett fel a TV2 show-jában, a Nicsak, ki vagyok? középdöntőjében, a két tippelő csapat, a hat zsűritag a Babát akarta mindenképp a fináléban látni, neki nem kellett már fellépnie többet ezen az estén. A Varjú, a Tigris és a Diszkógömb is mehetett tovább, az első kör végén tehát a Méhecskének kellett levennie a maskarát. Róla annyit lehetett tudni, a rejtélyes versenyző közlése alapján, hogy Király Viktor egyszer megpaskolta a fenekét – viszont ő azt állította, hogy rendes fiú, nem tesz ilyet nőkkel, de egy műsorban Karsai Zitának a hátsóját megfogta. De tényleg ő volt? Nézze megg ...

Egyértelműen felismerték a Nicsak, ki vagyok? szereplőjét a zsűritagok

Tévé2020.12.20, 21:40

Újabb leleplezés volt a Nicsak, ki vagyok?-ban, ezúttal a Vihar vette le a jelmezét.

Talmácsi Gábornak nézték Radics Gigit a TV2 show-jában

Tévé2020.12.20, 20:34

Újabb produkciókkal folytatódott a TV2-n a Nicsak, ki vagyok?, az első leleplezett versenyző Radics Gigi volt. 

Rémisztő alakok jönnek a Nicsak, ki vagyok?-ba - fotók

Tévé2020.12.20, 12:50

Folytatódik a TV2 népszerű show-ja, négy új versenyzővel, három leleplezéssel, egy továbbjutóval. A Pók, a Molylepke és a Vihar egyértelműen lehetnének szereplők egy horrosorozatban is, de alighanem az is riadtan ébredne, aki a hatalmas Babával álmodik. Hogy kik vannak a maskarák mögött, ma este kiderül a TV2-n.

Luxusfeleség bújt meg a Macskanő jelmeze alatt, a Varjú továbbjutott a Nicsak, ki vagyok?-ban

Tévé2020.12.06, 22:25

A titokzatos Varjú továbbjutott a középdöntőbe, a Macskanő pedig lelepleződött. Csősz Bogi volt a maskara alatt, ezzel pontot szerzett az Ábel-Király-Csonka trió a TV2 műsorában. 

Erotika a színpadon: Jennifer Lopez és Maluma produkciójától leesik az állad - Videó

Life.hu2020.11.24, 11:43

Az idei American Music Awards a koronavírus-járvány miatt nem a pompáról és a vörös szőnyeges vonulásokról szólt, hiszen csupán néhány sztár jelent meg személyesen a gálán.  Ám mindezek ellenére elképesztő fellépéseknek lehettek szemtanúi a zenerajongók.

Tizenegy év után befejezi a show-ját egy ismert műsorvezető

Tévé2020.11.18, 16:23

Conan O'Brien jövőre otthagyja jelenlegi csatornáját – és ezzel a műsorát –, az HBO Maxon láthatjuk majd.

Különleges, látványos döntővel búcsúzik a Sztárban Sztár hetedik évada

Tévé2020.11.07, 08:54

November 8-án rendhagyó sztárduettekkel, különleges extra produkciókkal és rengeteg izgalommal jön a Sztárban Sztár döntője, ahol kiderül, hogy a tizenegy hetes küzdelem és megannyi felejthetetlen átalakulás után, 2020-ban végül Tóth Andi, Szabó Ádám vagy Vastag Csaba nyeri majd el a Magyarország legsokoldalúbb előadója címet. A fináléban a már kiesett versenyzők is ismét visszatérnek, hogy egy közös dallal búcsúzzanak a nézőktől - közölte a TV2.

Két páros kihagyja a Dancing With The Stars szombati show-ját

Tévé2020.10.23, 08:22

Titokzatos bejelentés jött a produkciótól: "Egy váratlan fordulat miatt két páros most nem lép a táncparkettre... Hogy kik azok, hogy mi történt, szombat este 20 órakor kiderül" - áll a szövegben. Gabriela Spanic édesanyja egy hete hunyt el, rajongói nagyon bíznak abban, hogy nem az ő párosuk az egyik, amely kihagyja a szombati fellépést. 

Ők távoztak másodikként a Dancing with the Stars műsorából - Videó

Life.hu2020.10.18, 06:10

A Dancing with the Stars második élő show-ja igazi hollywoodi élményt nyújtott. A versenyzők híres filmslágerekre táncoltak.

Az exatlonosok fele ott szurkolt a Dancing With The Starsban - fotó

Tévé2020.10.12, 14:07

Nem csupán üres szöveg volt az, hogy a TV2-es sportreality-jének bajnokai összetartanak: amióta vége a második évadnak, többször is találkoztak a sportolók, közös hétvégi programokra mennek gyakran az exatlonosok. Most épp az volt az apropó, hogy Tóth Dávid indult a csatorna táncos show-jában (a fotón középen táncpartnerével), a régi lakó- és csapattársak pedig szép számban meg is jelentek, hogy támogassák, biztassák. A Harcsa Norbi által megosztott képről hiányzik ugyan pár bajnok, de sokan ott vannak: Busa Gabi, Szabó Dorottya, Koloszár Enikő, Kempf Zozo, Mórádi Zsolt is, többek között.

Három ilyen ronda nőt még nem láttam! - Őrült este a Sztárban sztárnál

Tévé2020.10.11, 22:11

Volt pár nagyszerű előadás és néhány kegyetlen pillanat az adásban, főleg, amikor három férfi női együttes alakított, a Bestiák nevű formációt próbálták feltamasztani. A hetet - másodjára - Horváth Boldi nyerte.

Hírességek tucatjai fordultak meg a Dancing With The Starsban

Tévé2020.10.11, 18:12

Pamela Anderson két évadban is táncra perdült, Heather Mills, aki Paul McCartney felesége volt, modell pedig úgy vállalta a táncot, hogy egy 1993-as baleset után amputálni kellett egyik lábát. Az USA-ban lassan a 30. évad jön, Lengyelországban már lement 24 szezon. Buzz Aldin űrhajós és Martina Navratilova is vállalta a táncos megmérettetést. Az Egyesült Királyságban, Strictly Come Dancing címen 17 évadnál tartanak.

Gelencsér Timi és új partnere remek párost alkot - Fotó

Life.hu2020.10.08, 15:00

Gelencsér Timi és táncpartnere, Hegyes Bertalan szombaton egy egész ország előtt bizonyítják tánctudásukat. 

Látta már Marsi Anikót egészen rövid hajjal?

Tévé2020.10.02, 20:28

Mint korábban írtuk, Marsi Anikó is indul versenyzőként a TV2 táncos show-jában, de egy hete már egy másik táncossal készül. "Gondoltátok volna, hogy Anikó levágatja rövidre a haját a Dancing With The Stars műsor kedvéért?" - kérdezte a posztjában Szabó Gábor, az új táncpartner, de csak viccelődött, mert valójában parókát húzott a Tények híradósa. 

Nehézbombázó, vadállat vagy! – Tóth Andi varázsolt a Sztárban sztárban

Tévé2020.09.27, 22:14

Sok remek produkció végén Tóth Andi Tina Turnerként lépett fel a show-ban, imádta a zsűri.

Megnyerte a Sztárban sztár adását az énekes, aki a koronavírusos Pély Barna helyett ugrott be

Tévé2020.09.21, 09:35

Színvonalas produkciókkal folytatódott a show a TV2-n, de Pély Barna pozitív tesztje miatt nem tudott megjelenni a stúdióban.

Sztárban sztár: Szabó Ádám nyerte a hetet, megvan az új kieső

Tévé2020.09.07, 17:45

Ezúttal is voltak meghökkentő produkciók, Szabó Ádám megint remekelt. 

Szakítás után egymással verseng a tévében Tóth Andi és Szabó Ádám

Tévé2020.08.17, 12:44

Mindketten a Sztárban sztár idei versenyzői – külön érdekesség, hogy amikor igent mondtak a TV2-nek, még egy párt alkottak.

Sztárban sztár: Vastag Csaba, Pély Barna, Fésűs Nelly, Curtis is versenyben

Tévé2020.08.17, 12:36

Augusztus 30-án 18:50-től elstartol az ország legnagyobb házibulija, a Sztárban Sztár. A TV2 népszerű showműsorának hetedik évada megújult zsűrivel, és újabb tizenkét híresség látványos és szórakoztató produkcióival színesíti majd a vasárnap estéket. Tíz héten át többek között olyan ismert nevek is bizonyítják majd sokoldalúságukat, mint Pálmai Anna, Opitz Barbi, Péter Szabó Szilvia, Pély Barna és Vastag Csaba.

16 évad után leállt egy időre a kedvelt tévéműsor

Tévé2020.06.22, 22:37

A So You Think You Can Dance 17. évadja biztosan csúszik a Fox közlése alapján. A formátum itthon a TV2-n ment egykor, Megatánc címen.

Koronavírus tesztnek vetik alá a TV2 Nicsak, ki vagyok? műsorának stábját

Life.hu2020.04.22, 08:49

A temérdek nézői levélnek köszönhetően a TV2 vezetősége úgy döntött, hogy egy adás erejéig visszatér a műsor, és a Szuperdöntő keretében végre kiderül, kiket rejt az a hat maszk, akik a Nicsak, ki vagyok? - a rejtélyek színpada adásaiból továbbjutottak.

Nagy változás jön a TV2 vasárnap estéjében

Tévé2020.03.21, 15:46

A Nicsak, ki vagyok? - a rejtélyek színpada show-műsor vasárnap a TV2-n a vírushelyzet miatt ezúttal felvételről kerül adásba.

Sikítoztak Ördög Nóra gyerekei, amikor meglátták

Tévé2020.03.09, 11:42

A TV2 műsorvezetője volt az egyik maszk mögött a Nicsak, ki vagyok?-ban, de erről ők nem tudtak.

Majka női ruhában kénytelen zsűrizni ma este a TV2-n

Tévé2020.02.23, 17:16

Vasárnap 18.50-kor tér vissza a TV2-re a Nicsak, ki vagyok? a második adással, négy új fellépővel.

Először nyerte női versenyző a Sztárban sztárt

Tévé2019.11.25, 12:26

Janicsák Veca, Király Linda, Ganxsta Zolee és Rigó Jancsi is fellépett a TV2 show-jának utolsó adásában, amelyen eldőlt, ki nyerte ezt a sorozatot. A már kiesettek is visszatértek, jó hangulat volt a stúdióban – nézze meg a képeket is!

Visítva nevettek a nézők a különös fellépésen

Tévé2019.11.13, 09:38

Az America's Got Talent című show-ban bukkant fel egy fiatalember, aki a Tequila című dalt „énekelte".

Sztárban sztár leszek: Tóth Gabi még egyben, megvan az elődöntő mezőnye is

Tévé2019.11.10, 21:57

Tasnádi Bencének jó estéje volt, elsőként jutott tovább, így ő már biztosan ott lesz az elődöntőben. Molnár Dániel búcsúzott ebből az adásból, a fináléban majd visszatér egy közös produkcióra. A stáb drukkol a hatalmas hassal érkező Tóth Gabinak, hogy ne induljon el a szülés a show vége előtt.  

Depeche Mode-dal tért vissza Majka és Curtis

Tévé2019.11.03, 22:10

A TV2 vasárnap esti show-jában, a Sztárban sztár leszek!-ben jelentek meg újra együtt, közel másfél év után.

Szandi és lánya, Blanka cirkuszi fellépéssel ünnepelték a halloweent: elképesztő képsorok

Life.hu2019.11.02, 08:24

Szandi és lánya közösen hódolnak légtornász szenvedélyüknek. Az énekesnő a Csak show és más semmiben került közelebbi kapcsolatba ezzel a rendkívül nehéz és veszélyes sportággal.

Lehet, hogy már megvan a Sztárban sztár leszek! idei nyertese

Tévé2019.10.28, 09:13

Misurák Tünde múlt héten is remekelt, most vasárnap varázsolt, ezzel nagy esélyessé lépett elő, nem lennénk meglepve, ha megnyerné ezt az évadot.

Gwyneth Paltrow "teniszedző" fantázianévvel dobott piacra vibrátort

Life.hu2019.10.04, 14:34

Gwyneth Paltrow Jimmy Kimmel vendége volt, és bár beszélgetésük átlagosan indult, egy ponton érdekes fordulatot vett.

Ákos, Rúzsa Magdi és a Halott Pénz is nyert a Petőfi Zenei Gálán

Tévé2019.08.21, 08:09

Idén is Zamárdiban, a STRAND Fesztivál nyitónapján, augusztus 20-án rendezték meg a IV. Petőfi Zenei Díj átadóját, ahol nagyszabású, 120 perces élő show keretében, 11 kategóriában díjazták a hazai könnyűzenei élet legnépszerűbb előadóit. Az év női előadója Rúzsa Magdi, a férfi előadó Ákos lett, az év akusztikus koncertjét a Bagossy Brothers Company adta. Életműdíjat kapott Nagy Feró, díjat adott át Fábry Sándor. A Follow The Flow a Nem tudja senki című videoklip díja miatt örülhetett, a legjobb zenekar pedig a Halott Pénz lett. Az eseményt élőben követtük. Képeket itt talál nagy mennyiségben.

Elképesztően mókás show-t adott elő egy kisiskolás csapat - videó

Tévé2019.05.28, 15:53

A Britain's Got Talent nézői láthatták, benne egy Sebestyén Balázs-imitátorral.

Botrány: újraszámolták a pontokat az Eurovíziónál

Tévé2019.05.25, 14:18

Emberi hiba történt a közlemény szerint.

Megvan a Csak show és más semmi királya és királynője

Tévé2018.12.15, 09:15

Tíz hét után vége a nagy show-nak. Este tíz felé kiderült, hogy Tatár Csilla lett a harmadik, tényleg nagyon ügyes volt. Másodiknak Baronits Gábor futott be némi meglepetésre. De ki nyert? Mindjárt kiderül.

A zsűri egyik kedvence esett ki a Sztárban Sztárból

Tévé2018.11.26, 07:38

Majdnem Kállay-Saunders volt a kieső, de megúszta.

Balhé az X-Faktorban: Gáspár Laci és Puskás Peti élő adásban ment egymásnak

Life.hu2018.11.19, 09:48

Senki sem gondolta volna, hogy az X-Faktor élő adása máris hatalmas veszekedéssel kezdődik. Gáspár Laci és Puskás Peti a kamerák előtt veszett össze, és a színfalak mögött is folytatták a vitát.

Tolvai Reni fél percre felizgatta Stohl Andrást

Tévé2018.11.12, 07:12

Sári Évi hatalmasat énekelt, Hien habfürdőt vett Rihannaként, Pintér Tibor Tenya pedig szórakoztatóan hozta David Hasselhoffot a Sztárban sztár november 11-i adásában.

Sztárban Sztár: Torres Dani számára ért véget a műsor

Life.hu2018.11.05, 10:24

A Sztárban Sztár hatodik évadának negyedik élő adásában Torres Dani esett ki, ő kapta a legkevesebb szavazatot a nézőktől.

Sztárban sztár: Liptainak jól beszólt Majka és Stohl András is

Tévé2018.11.05, 08:28

Szépen osztották egymást a zsűritagok a TV2 show-jában. A kissé bántó Claudia-beszólással, poénnal megtalált Majka szerint ötven év múlva már nem fognak emlékezni zsűritársára, majd amikor Liptai félig komolyan azt mondta, hogy soha nem ivott és nem szívott, Stohl szólt oda, hogy ne hazudjon. Utóbbinak börtönben töltött időszakán élcelődtek később, de közben azért színvonalas produkciók is mentek.

Király Viktor kiesése előre el volt döntve az amerikai Voice-ban?

Tévé2018.10.31, 10:45

Nem nyerhetett, de nem is maradt benne tüske. A Maroon 5 énekese, Adam Levine is mindent megígért, de végül nem lett semmiféle közös munka.

Hamarosan zárul a jelentkezés A Dalra

Tévé2018.10.30, 16:00

November 8. éjfélig lehet jelentkezni a Duna Televízió dalválasztó show-jának jövő évi mezőnyébe.

Kállay-Saunders Andrással és Freddie-vel gyerekeket lehet riogatni

Tévé2018.10.29, 07:21

A Sztárban sztárban tizenegy énekes volt még versenyben ezen a vasárnap estén, mindenki iparkodott, de nem minden zsűritag ájult el a produkcióktól. Ahogy az várható volt, Szőcs Reni esett ki, cudar feladatot kapott. A harmadik show-t a TV2-n némi meglepetésre Torres Dani nyerte. 

Ördög Nóra feneke kapott szerepet a show elején

Tévé2018.10.26, 21:59

Mindenki tisztességesen felkészült a Csak show és más semmi harmadik adására, de nem véletlen, hogy a bohóckodó mixerek, Pápai Jociék nem kaptak annyi pontot a zsűritől, mint Eke Angéla és Veréb Tamás, akik komoly erőt, kitartást igénylő előadással rukkoltak elő.

Szőcs Renáta sírva fakadt, Tenya megmutatná a síró bohócot

Tévé2018.10.22, 13:32

A második show-ban majdnem kipottyanó Star Academy-nyertes feszült volt még a Sztárban sztár élő adása után is, Pintér Tibor pedig megríkatná a tévézőket.

Pintér Tibor megrémítette, Gesztesi meghatotta a Sztárban sztár zsűrijét

Tévé2018.10.22, 07:32

Lement a show második idei adása, akadtak viccesebb és látványosabb produkciók, mindenki odatette magát. Nagyban függ a pontozás attól, kinek milyen feladat jut: nyilván egy Szécsi Pállal nehéz kiesni, egy kevésbé ismert külföldi dallal viszont nem lehet nyerni. A végén Odett és Szőcs Renáta ácsorgott izgatottan Tilla mellett, utóbbi mehetett tovább.

Vasvári "Luxus" Vivi újabb tévéshow-ba ment

Tévé2018.10.21, 11:29

Visszatért a Viasat3-ra, de nem a Feleségek luxuskivitelben című realityt folytatják.

Tolvai Reni rettentő szép melleit dicsérte Claudia, Majka kemény volt

Tévé2018.10.14, 22:57

Lement az első 2018-as Sztárban sztár-adás, sok remek produkcióval. Majka és társai korábban úgy szórták magas pontszámokat, mint bolond pék a lisztet, de ebből elege lett a rappernek, szinte csak ötösöket adott, a korábbi kilencek, tízek helyett. Kállay-Saunders András nyerte az első felvonást, kieső most nem volt.

Gesztesi Károly elmondta, mit vár Liptai Claudiától a Sztárban sztárban

Tévé2018.10.14, 11:32

Erős mezőnnyel indul a sikeres show hatodik évadja vasárnap este.

Szandi és Vastag Csaba erotikus produkciójától elájult a zsűri

Tévé2018.10.13, 07:42

40 pontot, a maximumot kapták a Csak show és más semmi első adásában.

Michael Jackson egy román tévéshow-ban: elájult a zsűri

Tévé2018.09.26, 16:11

Ebben a Voice-ban kellemetlenül teátrális a zsűri.

Elképesztő fejeket vágva lopta el a show-t a bokszbíró - videó

Sport2018.09.10, 13:14

A WBC betöltetlen váltósúlyú világbajnoki övéért lépett ringbe szombaton Danny Garcia Shawn Porter ellen, aki végül taktikus csatában – a pontozók szerint legalábbis – alulmaradt ellenfelével szemben. Ám hiába hozott jó bunyót a meccs, a nézőket sokkal inkább a játékvezető, Steve Willis „produkciója” nyűgözte le.

A show-t innentől kezdve Cristiano Ronaldo produkálja Olaszországban

Sport2018.08.18, 10:47

Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 2018/19-es rajtát szörnyű esemény árnyékolja be, amely miatt nem lesz teljes az első forduló. Az olasz labdarúgóliga vezetése ugyanis elfogadta a Genoa és a Sampdoria kérését, a kedden történt tragédia miatt. Mint ismert, leszakadt az A10-es autópálya egyik hídjának egy része, legkevesebb 42 embert halt meg a balesetben. Így elhalasztják a két genovai csapat hétvégi bajnoki mérkőzését. A tragédia árnyékában mindenkit a portugál világklasszis, Cristiano Ronaldo bemutatkozása tart lázban, aki a nyár szenzációjaként igazolt a nyáron a Real Madridtól a Juventushoz.

Így készül a legundorítóbb hot-dog, amit senki nem enne meg - videó

Tévé2018.08.15, 08:36

Egy tévéshow-ban került elő, mutatjuk videón!

Hamarosan visszatér a Sztárban Sztár, megvannak a szereplők

Tévé2018.08.14, 11:01

Öt sikeres évad után 2018-ban visszatér a Sztárban Sztár. Hatvanegy ismert énekes, negyvenhat élő show, közel ötszáz átalakulás, kilenc díj, ez a TV2 sikerműsora számokban. De nincs megállás, hiszen az utánzás nagymesterei idén is elhozzák az ország legnagyobb házibuliját.

Kényszerzubbonyt húztak rá, lángoló kötélen lógatták vérszomjas aligátorok fölé - videó

Tévé2018.08.07, 11:06

Az America's Got Talent mindig is szerette csúcsra járatni a drámát.

Meg nem mondaná, hogy ez a táncosnő már 71 éves!

Tévé2018.08.01, 17:39

Az America's Got Talent rendre meglepi a nézőket.

Hamarosan kiderül, kik a szereplői a Csak show és más semminek

Archívum2018.07.25, 11:09

Az idei év legnagyobb durranásának harangozta be a TV2 új showműsorát, a Csak show és más semmit. Most egy videót is közzétettek, melyből már meg lehet tippelni, vajon milyen hírességek lesznek a szereplői.

Így portyázta végig Magyarországot Buffalo Bill 1906-ban

Travelo2019.03.28, 18:52

Tudták, hogy a múlt század elején egy igazi amerikai világsztár szétturnézta Magyarországot? Ráadásul nem a mait, hanem a Trianon előtti Nagy-Magyarországot Aradtól Versecig. Mindenütt hatalmas tömeg fogadta a vadnyugat első igazi csillagát, Buffallo Billt és népes csapatát. 

Forró viaszt öntött a szemeire, pengeéles karddal hadonászott a stúdióban

Tévé2018.07.04, 14:07

Vannak extrém mutatványok az America's Got Talentben.

Rémisztő és káprázatos, amit ez a fickó művelt a tehetségkutatóban

Tévé2018.06.26, 18:15

Mintha egy horrorfilmből lépett volna elő.

Lement A Nagy Duett elődöntője, megvannak a kiesők

Tévé2018.05.28, 07:34

Folytatódott A Nagy Duett, az este elején még öt pár versengett, a végére négy maradt.

Férjhez ment a hazai X-Faktor második helyezettje

Tévé2018.05.18, 00:05

Antal Timi élete legboldogabb napjait éli.

Vajna Timi erotikus show-n járt Cannes-ban: fotó (18+)

Archívum2018.05.17, 10:57

Úgy tűnik Vajna Timi nagyon jól mulat a filmfesztiválon, és a hivatalos program után is: erotikus show-n járt, amiről természetesen felvételeket is mutatott. 

Még egyszer az Eurovízióról: mégis mit pontozott a zsűri?

Tévé2018.05.14, 16:08

Idén különösen feltűnő volt, hogy egészen mást hallott a zsűri, és mást a közönség.

Erotikus show és újabb kiesők A Nagy Duettben

Tévé2018.05.13, 22:09

Erdélyi Tímea és Gönczi Gábor, illetve Wolf Kati és Fodor Rajmund kapták a legkevesebb pontot a nézőktől a május 13-i adásban.

Itt vannak a részletes eurovíziós közönségszavazatok: Szerbia, Románia szerette a magyarokat

Tévé2018.05.14, 08:29

Sokan hiányolták a részletes közönségszavazatok bemutatását az Eurovíziós Dalfesztivál végén. Nekik segítünk most.

Itt vannak az idei Eurovíziós Dalfesztivál nagy esélyesei

Tévé2018.05.07, 17:59

Május 8-án indul az idei dalverseny, ezúttal is két elődöntő, egy döntő vár a tévézőkre. A magyar induló, az AWS annyiban különb, mint a fellépők többsége, hogy egyedüliként a mezőnyben metált játszik, így számíthat a keményebb rockzene híveinek voksaira.

Tóth Andi a melleiről beszélt

Tévé2018.05.03, 10:08

A Nagy Duett szereplője, az X-Faktor volt nyertese sokat látható jelentős dekoltázzsal, de ezzel persze semmi probléma nincs.

Tóth Andi kitette a melleit és megvadult, Erdélyi Timi hatalmasat énekelt

Tévé2018.04.29, 23:25

Véget ért a 2018-as A Nagy Duett harmadik adása, a zsűri szinte csak tíz pontokat adott, senki nem volt szigorú ezen az estén.

Kiderült, ki lesz az X-Faktor női mentora

Tévé2018.04.26, 12:20

Hosszú hetek sejtelmeskedése után kiderült, hogy nem lesz váltás a zsűrinél, marad Radics Gigi.

Felállva tapsolták A Nagy Duett megrendült kiesőit

Tévé2018.04.22, 21:40

Pumped Gabo kis híján elsírta magát a színpadon, amikor kiderült, hogy ők az első kiesők, de Marcellina sem így tervezte a visszatérést úgy harminc évvel hazai sikerei után. Lement a TV2 show-jának második adása, kilenc pár még versenyben van.

Ma már kiesik két ember A Nagy Duettből

Tévé2018.04.22, 12:43

Este jön az idei évad második show-ja, és a bemelegítő hét után ma már búcsúzni fognak a nézők egy párostól. A Marcellina-Gabo duett végzett a lista végén egy hete, nekik duplán izgalmas lesz az este.

A Nagy Duett: egészséges halálfélelem és színes buli

Tévé2018.04.15, 21:52

Liptai Claudia elégedetten konstatálta, hogy „egészséges halálfélelmet" lát a versenyzők arcán a start előtt, holott itt nem vérre megy a küzdelem. Akadt pár zeneileg is élvezhető produkció, volt pár hamis, de jókedv lengte be az egészet: harmadik lett Rózsa György és Csobot Adél, másodiknak Kamarás Ivánék futottak be, az estét Horváth Tamás és Balázs Andi nyerte.

Hatalmas siker a Piramis, a legnézettebb műsor

Tévé2018.03.28, 11:41

Március 27-én a TV2 népszerű vetélkedője, A Piramis mindhárom releváns (18-59, 4+, 18-49) célcsoportban erősebb volt, mint a Konyhafőnök új évada az RTL-en.

Smink nélkül tíz évet vígan letagadhat a világhírű énekesnő

Tévé2018.03.28, 09:25

Christina Aguilera 1980-ban született, 37 éves, decemberben lesz 38. Nagyjából húsz éve alig láttuk szemfesték, rúzs, alapozó, púder nélkül, de most kiderült, hogy 10-15 évet is letagadhat natúr formájában. Előbb jöjjön két új kép, majd lapozzon, és mutatjuk a meghökkentő, sminkelés nélküli képeket.

Liptai sziporkázott, bemutatott pár furcsa párost

Tévé2018.03.27, 14:37

Két hét múlva startol A Nagy Duett újabb, hatodik évadja: a sajtóeseményen az újabb szülése óta csak ritkán látható Claudia jó formában volt, szokásos szarkasztikus humorával, frappáns riposztjaival ellopta a show-t a celebek elől. Nézze meg a vasárnap esti TV2-es műsorra készülő sztárokról készült galériánkat!

Rutinos TV2-es vezeti A Nagy Duettet Till Attila helyett

Tévé2018.03.21, 16:33

Pár név már ismert a mezőnyből is.

A 10 legszörnyűbb próbálkozó az énekes tehetségkutatóból

Tévé2018.03.12, 20:31

Március 11-én elrajtolt az American Idol 16 évadja, nosztalgiázzunk a legrosszabbakkal!

Előző
Következő