Semmelweis Egyetem

címke rss

Tudatosan tolta el magától a Schmitt-ügyet a kormány

Itthon2012.04.04, 14:14

Miniszterelnöki szinten folytak tárgyalások arról, hogyan kell kezelnie a kormánynak a Schmitt Pál lemondásához vezető plágiumügyet. Információink szerint Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter az Orbán Viktorral folytatott egyeztetés után döntött úgy, hogy visszadobja az egyetemnek azt a jelentést, amely megállapította, hogy Schmitt doktori dolgozata többségében másolat volt.

Nem kér az MSZP öleléséből Tulassay Tivadar

Itthon2012.04.04, 10:44

A fővárosi MSZP kedden jelölte budapesti díszpolgári címre a Semmelweis Egyetem rektorát, aki Schmitt Pál plágiumbotránya után mondott le posztjáról. A távozó rektor szeretne távol maradni a politikától.

Plágiumvád miatt lemond az SE rektorának testvére

Itthon2012.04.03, 16:35

Lemondott tisztségéről a Semmelweis Egyetem Habilitációs Bizottságának elnöke, Tulassay Zsolt egyetemi tanár. Az egyetem vasárnap lemondott rektorának testvére közleményben tudatta döntését, amely egy két éve szövegegyezés miatt visszavont tudományos cikkével függ össze.

Kétszázan tüntettek a Schmitt miatt lemondott rektor mellett

Itthon2012.04.02, 18:57

Körülbelül 200 ember vett részt azon a szimpátiatüntetésen, amelyen Tulassay Tivadar, a SE vasárnap lemondott rektora mellett szerveztek. Az egyetem dolgozói, oktatói és hallgatói tapssal köszöntötték a rektort, aki maga is beszédet mondott.

Lemond a Semmelweis rektora a Schmitt-botrány miatt

Itthon2012.04.02, 09:34

Lemondott posztjáról Tulassay Tivadar, a Semmelweis Egyetem rektora. A döntést azzal indokolta, hogy Schmitt Pál köztársasági elnök doktori címének visszavonása után a személyével szembeni bizalomvesztés árthat az egyetemnek.

Szijjártó: Az alaptörvényhez tartjuk magunkat

Itthon2012.03.30, 08:34

A miniszterelnök szóvivője szerint az alaptörvényt tiszteletben tartva kell eljárni azok után, hogy a Semmelweis Egyetem megfosztotta doktori címétől Schmitt Pált. Szijjártó Péter megismételte azt, amit Orbán Viktor mondott: az alaptörvény szerint a köztársasági elnök személye sérthetetlen. 

A fővárosi KDNP örül, hogy elveszik Schmitt doktoriját

Itthon2012.03.30, 09:15

Nemcsak az ellenzéki pártok, de a KDNP budapesti elnöksége is üdvözölte, hogy a Semmelweis Egyetem szenátusa megfosztja doktori címétől Schmitt Pál köztársasági elnököt. A kisebbik kormánypárt fővárosi vezetése szerint Schmitt Pál mellett azoknak is le kellene mondaniuk, akik abban ügyködtek, hogyan lehetne eltussolni ezt a botrányt. A Jobbik úgy tudja, hogy a Fidesz Martonyi János jelenlegi külügyminisztert szeretné államfőnek. Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője az ügyről azt mondta, nincs olyan véleménye, amit megoszthatna a nyilvánossággal.

Elveszi Schmitt Pál doktori címét az egyetem

Itthon2012.03.30, 10:50

A Semmelweis Egyetem szenátusa csütörtökön délután 33-4 arányban úgy döntött, hogy megfosztja doktori címétől Schmitt Pál köztársasági elnököt. Az indok: nem volt tudományos munka a doktori dolgozat mögött. Schmitt csütörtök későn este érkezik Budapestre külföldi látogatásáról, szerdán közölte, nem mond le.

Lelőtték Schmitt Facebook-oldalát

Itthon2012.03.29, 21:17

Az államfő hivatalos profilján elszabadultak az indulatok, az utolsó bejegyzéshez 444 hozzászólás érkezett, amelyek nagyrészt Schmitt Pál lemondását követelték.

Túl van a Schmitt-vitán a doktori tanács

Itthon2012.03.29, 13:01

Eredetileg délelőtt 11-re hívták össze a Semmelweis Egyetem doktori tanácsának rendkívüli ülését, ahol az államfő doktori  disszertációjának ügye volt a napirendi pont. Csütörtök délelőtt azonban kiderült, hogy negyed tizenegykor már az eredményről számolnak be.

Ki mivel védte Schmitt megbukott dolgozatát?

Itthon2012.03.29, 17:34

A plágiumvád "minősíthetetlen bulvárkacsa", a köztársasági elnök doktorija pedig "hiánypótló munka" - ezekkel védték Schmitt Pál gyanúba keveredett doktoriját januárban. Schmitt Pál egy hétig nem szólalt meg azok után, hogy plágiummal gyanúsították meg, de hivatala, a Semmelweis Egyetem rektora és a miniszterelnök szóvivője sietve kiállt mellette a botrány kirobbanása után.

Plágiumügy: Schmitt is felelős az MTA-elnök szerint

Itthon2012.03.29, 09:09

Pálinkás József politikai indíttatásúnak nevezte a plágiumügyet, és szerinte a politika és a tudomány szereplőinek közös érdeke és felelőssége, hogy rövid időn belül lezáruljon.

A rektori hivatalban maradnak a tiltakozók

Itthon2012.03.28, 18:57

Éjszakára is a Semmelweis Egyetem Rektori Hivatalában marad tucatnyi tiltakozó. A Hallgatói Hálózat ugyanis ülősztrájkot hirdetett az államfő doktori címének visszavonásáért.

Schmitt Pál lemondását követeli az ellenzék

Itthon2012.03.27, 15:44

A Fidesz és a KDNP is szűkszavű közleményben jelentette be, hogy a Schmitt Pál kisdoktori disszertációját vizsgáló bizottság jelentésével lezártnak tekintik a dolgozat eredetiségéről szóló vitát. Az ellenzéki pártok azonban lemondásra szólították fel az államfőt a jelentés miatt. A Jobbik röhejes következtetésekről beszél, a Demokratikus Koalíció áruházi tolvajokról beszél, Schmitt minden ellenzéki párt szerint lopott.

Schmitt Pál plagizált, mégis megússza

Itthon2012.03.27, 14:36

A Schmitt Pál köztársasági elnök kisdoktori dolgozatát vizsgáló bizottság egy nappal korábban nyilvánosságra hozta jelentését. Eszerint Schmitt doktori dolgozata jelentős részét másolta, a forrásokat nem megfelelően jelölte meg. A jelentés készítői ennek ellenére nem az államfőt marasztalják el, hanem az egyetemet, mondván, a szövegazonosságot nem tárta fel időben, ezért a dolgozat szerzője azt hihette, hogy értekezése megfelel az elvárásoknak. A Schmitt-dolgozat egyik opponense az [origo]-nak korábban ugyanakkor azt mondta, hogy voltak formai kifogásai a munkával kapcsolatban, és ezeket jelezte is.

Az opponensre kenik Schmitt Pál plágiumát

Itthon2012.03.27, 11:13

A bizottság szerint szakszerűtlen volt a források felhasználása a köztársasági elnök dolgozatában, de a hiányosságokra már az előopponensi véleményben fel kellett volna hívni Schmitt Pál figyelmét, ez viszont nem történt meg - írja a Magyar Nemzet. A bizottság szerint a dolgozat megfelel az 1992-es egyetemi szabályoknak. Az egyetemi szabályzat 1992-ben semmit nem írt arról, hogyan kell kezelni a forrásokat.

Verekedés miatt intézkedtek a rendőrök a szülészeten

Itthon2012.02.09, 08:33

Balhézni ment húsz ember szerdán a SOTE szülészeti klinikájára egy blogbejegyzés szerint. A SOTE egyik recepciósa azt mondta, két család verekedett össze, de gyorsan szétválasztották őket. Egy embert a mentő vitt el, hármat pedig a kiérkező rendőrök.

Ellentmondó hírek keringenek Orbán bizalmasának emirátusi útjáról

Itthon2012.02.02, 20:25

A Miniszterelnökség szerint magánútra érkezett, egy helyi beszámoló szerint azonban a Semmelweis Egyetem küldöttségének vezetőjeként tárgyalt a héten az Egyesült Arab Emírségekben Habony Árpád, Orbán Viktor tanácsadója. A Jobbik úgy tudja, hogy a tanácsadó Rogán Antal fideszes politikussal utazott Abu-Dzabiba. A Semmelweis Egyetemen nem tudnak arról, hogy képviseletükben bárki az Emírségekben lenne.

Remélem, nem kell szégyellnem a doktorimat - Schmitt Pál évfolyamtársai a plágiumügyről

Itthon2012.01.25, 12:33

1992-ben Schmitt Pál volt az egyetlen a Testnevelési Egyetemen doktoráló tíz ember közül, aki kihagyta a hivatkozásokat a disszertációjából - derült ki az [origo] által megtekintett doktori dolgozatokból. Az abban az évben doktori címet szerző kutatók most azt mondják, alapvető követelménynek tekintették a hivatkozást. A plágiumügyet egyikük szerint azért kellene nagyon gyorsan lezárnia a Semmelweis Egyetemnek, mert az az ott doktoráltak teljesítményét is leértékelheti.

Nem tudni, ki vizsgálja Schmitt Pál plágiumgyanús disszertációját

Itthon2012.01.25, 15:32

Titokban tartja a Semmleweis Egyetem annak a tényfeltáró bizottságnak az összeállítását, amely megvizsgálja Schmitt Pál köztársasági elnök plágiumgyanús disszertációját. A testületnek március 28-ig kell jelentést készíteni arról, az államfő 1992-es értekezése megfelel-e egy kisdoktori disszertáció követelményeinek, vagy valóban külföldi tanulmányok összeollózásával készült-e az államfő doktori értekezése, miként azt a hvg.hu kiderítette. Tóth Miklós, az egyetem testnevelési és sporttudományi kara, a volt Testnevelési Egyetem dékánja a titkolózást azzal indokolta, hogy a kutatók szeretnének nyugodt körülmények között vizsgálódni, hoggy ...

Titkos bizottság vizsgálja Schmitt plágiumgyanús disszertációját

Itthon2012.01.25, 14:44

Csak két hónap múlva, március végén mondja meg a Semmelweis Egyetem, hogy Schmitt Pál valóban plagizálta-e 1992-es disszertációját. Az egyetem az ügyet vizsgáló bizottság tagjainak nevét sem árulja el, állítólag azért, hogy zavartalanul dolgozhassanak.

A szakértők nem kérnek a Schmitt-dolgozat kivizsgálásából

Itthon2012.01.21, 12:35

Kétséges, hogy a Semmelweis Egyetem a jövő héten fel tudja-e állítani a köztársasági elnök doktori értekezésének elkészítését vizsgáló szakértői testületet.

MOB-tagok előtt védte disszertációját Schmitt Pál

Itthon2012.01.19, 17:11

Az általa vezetett Magyar Olimpiai Bizottság több tagja előtt védte meg doktori disszertációját 1992-ben a plágiummal gyanúsított Schmitt Pál. Az ötfős bizottságból volt, aki nem is olvasta az elmúlt napokban sokat támadott értekezést, igaz, erre semmi sem kötelezte. A bizottság akkori elnöke szerint tényleg "becsúszhattak hibák". A Semmelweis Egyetem kedd óta vizsgálja, miként lehet szinte azonos a doktori dolgozat 180 oldala egy bolgár sportdiplomata néhány évvel korábban megjelent könyvével. Az államfő az óta elismerte, "törzsanyagként" használta a bolgár tudós francia nyelvű tanulmányát.

HVG: A következtetések rész is fordítás Schmitt kisdoktorijában

Itthon2012.01.19, 13:14

Nemcsak a törzsadatokat, hanem a következtetések részt is átemelte kisdoktori disszertációjába Schmitt Pál Nyikolaj Georgiev korábbi munkájából - írja a hvg.hu csütörtökön. A köztársasági elnök korábban azt állította, hogy a 180 oldalnyi törzsanyagon túl 30-35 oldalnyi saját véleményt is írt, utóbbi a hvg.hu szerint mindössze hat oldal, és fordítás.

Kivizsgálja az egyetem Schmitt Pál plágiumügyét

Itthon2012.01.18, 08:43

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Semmelweis Egyetem, hogy kivizsgálja Schmitt Pál kisdoktori disszertációja létrejöttének körülményeit. Ez a bizottság vizsgálja majd, hogy plagizált-e az 1992-ben leadott doktori disszertációjában az államfő. Az egyetem Testnevelési Karának dékánja már magához is vette a dolgozatot.

A szerzői jogra hivatkozva tiltják Schmitt dolgozatának másolását

Itthon2012.01.13, 14:07

Ketten felügyelték a Semmelweis Egyetemen az [origo] munkatársát, amikor kezébe vette Schmitt Pál doktori disszertációját. A dolgozatot el lehetett olvasni, megengedték jegyzetek készítését, az olvasható felvételek készítését azonban megtiltották. Az egyetem munkatársai szerint ezt nem engedi a szerzői jogok védelméről szóló jogszabály.

A dékán nem kételkedik Schmitt Pál doktorijában

Itthon2012.01.14, 10:14

Védelmébe vette a plágiummal vádolt államfőt a testnevelési kar dékánja, aki szerint nincs ok azt feltételezni, hogy Schmitt Pál disszertációját nem az akkor érvényes szabályoknak megfelelően bírálták el. A dékán szerint a szakértők akkor megfelelőnek találták az értekezést, és így adták meg a doktori címet Schmittnek.

Egymilliárdot buknak magyar cégek egy állami megrendelésen

Gazdaság2011.10.24, 12:10

Az állami megrendelésekkel sincs szerencséje a lánctartozások által sújtott magyar építőiparnak: egy tavaly, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) által leállított PPP-beruházáson bő egymilliárdot buknak a kivitelezők. Az előző kormány illetékes minisztériuma által jóváhagyott projekt az NFM szerint tele van szabálytalanságokkal. A beruházó a megkötött szerződésre hivatkozik, és negyvenmillió eurós perre készül.

Harctéri sebek ellátását gyakorolja a NATO Budapesten - videó

Egészség2011.09.09, 11:39

NATO katonák gyakorlatoznak szeptembertől a Semmelweis Egyetemen, ahol a katonák egészségügyi kiképzést kapnak.

Schmitt maradásra bíztatta az orvostanhallgatókat

Itthon2011.09.04, 13:21

A külföldre vándorlás helyett Magyarországon való maradásra bíztatta Schmitt Pál köztársasági elnök az elsőéves orvostanhallgatókat a Semmelweis Egyetem tanévnyitóján.

Tűz volt a SOTE Nagyvárad téri épületében

Itthon2010.10.03, 09:58

Valószínűleg egy faxgép gyulladt ki a SOTE elméleti tömbjének negyedik emeletén vasárnap reggel. A tüzet eloltották, senki nem sérült meg.

Stabil, de életveszélyes az újinfluenzás kismamák állapota

Itthon2009.11.29, 09:35

Még mindig életveszélyes állapotban van az a két H1N1-vírussal fertőzött kismama, akiket Budapesten kezelnek. Egyiküket újra kellett éleszteni. Szegeden is ápolnak egy H1N1-gyel fertőzött kismamát, november óta mélyaltatásban tartják.

Elsőként tört be a SOTE a német oktatási piacra

Állás 20112008.09.08, 08:27

A Semmelweis Egyetem az első külföldi felsőoktatási intézmény, amelynek sikerült fiókot nyitnia Németországban. Hamburgban, a német város egyik közkórházával alapított képzést Asklepios Medical School néven. A tandíj borsos, évi 14 400 euró (mintegy 3,5 millió forint), ám a végzősök után kapkodnak a német kórházak és magánklinikák - írja a Népszabadság.

Nők golyóztak ki egy férfit az állásinterjúról

Itthon2008.07.31, 11:49

A betegfelvételi iroda munkatársai nem akarnak férfival dolgozni - ezzel utasítottak el egy állásra jelentkező férfit a Semmelweis Egyetem Szemészeti Klinikáján. A munkát kereső bepanaszolta az intézményt az Egyenlő Bánásmód Hatóságnál, amely megállapította: neme miatt diszkriminálták a férfit.

Speciális mentő ügyében vizsgálódik az ÁNTSZ

Itthon2008.06.24, 07:00

Vizsgálatot indít az ÁNTSZ kilenc olyan beteg haláláról, akiket a Semmelweis Egyetem orvosai szerint talán meg lehetett volna menteni egy speciális mentőautó segítségével - számolt be róla a keddi Magyar Nemzet. A különleges, mozgó intenzív osztályhoz hasonlító járművek magyarországi működését korábban több helyről is kritika érte.

Férőhelyhiány miatt utaztatják a koraszülötteket

Itthon2008.06.06, 06:46

Férőhelyhiány miatt egyre gyakrabban kell 100-150 kilométeres távolságra utaztatni a koraszülötteket - írja a pénteki Magyar Nemzet a Semmelweis Egyetem egyik oktatóját és a Peter Cerny Alapítvány vezetőjét idézve. Az Egészségügyi Minisztérium tagadta, hogy rendszeres lenne a férőhelyhiány.

Antal Imre kórházban

Tévé2008.04.15, 11:10

A művészt súlyos állapotban szállították kórházba, jelenleg a SOTE radiológiai osztályán fekszik.

Nőtt a calicivírussal fertőzöttek száma

Itthon2008.03.10, 12:28

Negyvenegyre emelkedett a calicivírussal fertőzött betegek száma a Semmelweis Egyetem I. Belgyógyászati Klinikáján. A látogatási tilalmat fenntartják - közölte az intézmény sajtóreferense.

A műszívvel esélyt adtunk az életre - vendégünk volt Merkely Béla kardiológus professzor

Vendégszoba2008.02.26, 07:35

Nulláról ötven százalékra emelkedett a túlélési esélye annak az 58 éves férfinek, aki elsőként kapott műszívet Magyarországon, a Semmelweis Egyetem Ér- és Szívsebészeti Klinikáján. A páciens lépésről-lépésre javul, de maximum fél-egy év van arra, hogy igazi, átültethető szívet találjanak neki. A tapasztalatok szerint ennek sikerülnie kell - mondta az [origo] Vendégszobájában Dr. Merkely Béla professzor, a Semmelweis Egyetem Kardiológiai Központjának igazgatója, akit a betegről, a műtétről és a jövő műszíveiről is kérdeztek olvasóink.

Kutató diákok Magyarországon - Eördögh Márton: Milyen öregkorra számíthatok?

Tudomány2007.10.05, 10:41

A Kutató Diákok Országos Szövetsége (KutDiák) a tudományos kutató munkát vegző középiskolás diákokat, tudományos diákköreiket, mentoraikat és korábbi kutató diákokat fogja össze 1999 óta,  kiemelkedően tehetséges középiskolás diákok számára biztosít kutatási lehetőséget a legjobb hazai kutatóhelyeken. Sorozatunkban olyan diákokat mutatunk be, akik kutatási eredményeikkel elismerést vívtak ki hazánkban és külföldön egyaránt.

Elővették Molnár Lajos régi kórház-ötletét

Itthon2007.07.31, 17:56

Annak a mamutkórháznak az ötletét vette elő a fővárosi önkormányzat, amelyet évekkel ezelőtt még Molnár Lajos volt egészségügyi miniszter dolgozott ki. A tervek szerint a Nagyvárad téren felhúzott komplexumba költözhetne a Szent László, a Szent István, a Merényi és a Heim Pál kórház, valamint a SOTE egy része. Arról, hogy a terv megvalósul-e, októberben születhet döntés.

Fiatal kutatók nyomában - 10 éves a Bolyai-ösztöndíj

Tudomány2007.05.29, 14:34

Fiatalok, tehetségesek, valamint érdekes és fontos munkát végeznek. Legtalálóbban valahogy így jellemezhetnénk azokat a kutatókat, akiknek a munkáját a Magyar Tudományos Akadémia a Bolyai János Kutatási Ösztöndíjjal támogatja. Egy nemrég lezajlott konferencia kapcsán rovatunk felkereste néhányukat. Ismerkedjen meg velük Ön is!

Sztrájkot fontolgatnak az orvosegyetemek

Itthon2007.05.17, 08:04

Az egészségügyi ellátásban áprilisban bevezett változtatások miatt ellehetetlenítve érzik magukat az orvosi egyetemek, ezért sztrájkra készülnek - írja a Népszabadság.

A 37 éves recepciós túl öreg volt a klinikának

Itthon2007.03.01, 13:49

Megsértette az egyenlő bánásmód követelményét az a klinika, amelyik azért utasított el egy 37 éves álláskeresőt, mert túl idősnek találták a recepciós munkakör betöltésére. Az [origo] által megkérdezett pályatanácsadó szerint a munkáltató azt gondolhatta, hogy csak az alkalmas recepciósnak, aki csinos és fiatal. A tapasztalatok szerint harmincasoknál nem jellemző, de 40 felettieknél gyakran előfordul, hogy álláskeresésnél túl idősnek tartják őket.

Jönnek a méhnyakrák elleni védőoltások - vendégünk volt Szánthó András nőgyógyász

Vendégszoba2006.12.08, 08:15

"A magyarországi elterjedés függ attól, hogy bekerül-e a védőoltás a serdülők egyéb államilag támogatott védőoltásai közé, illetve hogy a szexuálisan aktív népesség védőoltását milyen arányban fogja támogatni az egészségbiztosítás. Az eredmények mindenesetre nagyon meggyőzőek a szakember számára is." Vendégünk volt Dr. Szánthó András, a Semmelweis Egyetem nőgyógyász-onkológusa, aki a chat végén hangsúlyozta: a méhnyakrák elleni védőoltással a rendszeres nőgyógyászati rákszűrés nem veszít jelentőségéből.

Hazai kutatók jelentős eredménye az immunitás vizsgálatában

Tudomány2006.12.04, 14:19

A "hét legforróbb közleményeként "jelent meg Dr. Mócsai Attila és munkatársainak cikke az immunológia tudományának legnagyobb tekintélyű szaklapjában, a Nature Immunology-ban. A Semmelweis Egyetem és a San Fransisco-i University of California kutatóinak közös munkája a szaklap decemberi számát gazdagítja. A kutatók egy olyan sejten belüli jelátviteli ("kommunikációs") folyamatról derítettek ki új részleteket, amely alapvető jelentőségű lehet a gyulladásos folyamatok megértésében.

Ismét Budapesten a világ vezető immunológusai

Tudomány2006.10.08, 18:50

Vasárnap este hatkor megkezdődött Budapesten a II. Nemzetközi Immungenomikai és Immunomikai Kongresszus. Az előadásokban olyan sokakat érintő témák szerepelnek, mint a rákkutatás, a transzplantáció, az autoimmunitás, az allergia, a védőoltások vagy a genomikai alapon történő gyógyszerfejlesztés. A kongresszushoz kapcsolódóan a világon először tartanak nemzetközi szintű tanácskozást a rejtélyes "hulladék-DNS"-ről.

Pelenkákkal tüntettek az otthoni szülésért

Itthon2006.04.09, 09:46

Az otthonszülés választhatóságát követelő petíciót adtak át a SOTE nőgyógyász főorvosának péntek délelőtt. Az Otthonszülés Napjának Szervező Bizottsága által összehozott demonstráción körülbelül 200 szimpatizáns: dúlák, kismamák, apák és otthon született kisgyerekek vett részt. A szülők pelenkákat tűztek ki a klinika kerítésére, a szónok máglyarakással kínálta az egybegyűlteket, míg a gyerekek a bokáig érő sárral voltak elfoglalva.