Sean Penn
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Charlize Theron
- Scarlett Johansson
- válás
- szakítás
- Madonna
- legfrissebb
- legrégebbi
Nagy siker Sean Penn legújabb filmje Cannes-ban
Sean Penn rendezőként feledtetni tudta új filmjével, az öt évvel ezelőtt elszenvedett bukását a cannes-i fesztiválon: az Arany Pálmáért versenyző Flag day című melodrámát - amelyben az amerikai sztár gyerekeivel, Dylan Penn-nel és Hopper Jack Penn-nel együtt is játszik - hosszú tapssal jutalmazta a díszbemutató közönsége.
Ezt mindenképp tudnia kell, ha Sean Penn-nel akar dolgozni
Sean Penn közölte: addig nem kezdi el új sorozata, a Gaslit forgatását, amíg minden stábtag meg nem kapja a koronavírus elleni védőoltást.
Szex, erőszak és drogok - így kerültek börtönbe világsztárok
Mint a korábbi összeállításunkban bemutattuk, a rockzene mindig is kéz a kézben járt az önpusztítással, számos előadó azonban nem csupán saját magára, hanem a környezetére is veszélyt jelentett. A filmszínészek szintén nem az önmegtartóztató életmódjukról híresek: Robert Downey Jr. pályája például majdnem ráment a drogokra, Michelle Rodriguez nem csupán a Halálos iramban-filmekben szeret száguldozni, ráadásul a valóságban nitró helyett alkohollal turbósítja a motort, Sean Penn pedig sorra üti le a lesifotósokat.
Válik 32 évvel fiatalabb feleségétől a népszerű színész: alig egy évig voltak házasok
Sean Penn és 32 évvel fiatalabb színésznő kedvese válnak alig egy év házasság után.
- címkék:
- Sean Penn
- válás
- Címkefelhő »
Így forgat Sean Penn az ukrán hadsereg egyik támaszpontján - fotók
- címkék:
- Sean Penn
- Címkefelhő »
Mozikban Mel Gibson és Sean Penn régóta várt filmje - videó
Január 27-én kerül a magyar mozikba A professzor és az őrült című film, aminek az ősbemutatója 2019-ben volt, de még az amerikai premier is sokat csúszott a 2016-os forgatáshoz képest a rendező, Farhad Safinia és a sztárszínész Mel Gibson a gyártócéggel vívott jogi csatározásai miatt.
- címkék:
- Sean Penn
- Mel Gibson
- Címkefelhő »
Tragikus forgatási balesetben vesztette el az apját Jennifer Jason Leigh
Közép-Kelet-Európából vándoroltak ki az ősei, Sean Penn mellett tanulta az orális szexet, 39 kilóra is lefogyott egy szerep kedvéért, és filmeken keresztül beleleshetsz a kapcsolati válságaiba is. 60. születésnapját ünnepli Jennifer Jason Leigh, ebből az alkalomból pedig összegyűjtöttünk róla egy nagy adag érdekességet.
Sean Penn dokumentumfilmet forgat Ukrajnáról: a színész gyalog jutott el a határig
A 61 éves hollywoodi színész, Sean Penn az orosz-ukrán háborúról készít dokumentumfilmet.
Sean Penn a lengyel határra tartó menekülőkkel együtt hagyta el Ukrajnát
Az ukrajnai háborúról dokumentumfilmet készítő Sean Penn egy Twitter-üzenetben számolt be róla, hogy gyalogosan, az orosz katonai invázió elől a lengyel határ felé tartó menekülőkkel együtt hagyta el az országot.
- címkék:
- Sean Penn
- Címkefelhő »
Brad Pitt újra szerelmes - kollégája exével randizgat
Paul Wesley volt feleségével, a 29 éves Ines de Ramonnal szűrte össze a levet az Oscar-díjas sztár.