Michelle Rodriguez
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Vin Diesel
- Paul Walker
- Lost
- Dwayne Johnson
- kékfény

Háromszor is megjárta már a börtönt a Halálos iramban-filmek sztárja – 10 érdekesség a 45 éves Michelle Rodriguezről
Három kultúrához is kötik a gyökerei, 350 rivális elől szerezte meg az első szerepét, 33 éves koráig vezetni sem tudott, és van kedvenc testrésze. Ezekről, és sok más érdekességről olvashatsz cikkünkben a 45. születésnapját ünneplő filmcsillag, Michelle Rodriguez kapcsán.
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Szex, erőszak és drogok - így kerültek börtönbe világsztárok
Mint a korábbi összeállításunkban bemutattuk, a rockzene mindig is kéz a kézben járt az önpusztítással, számos előadó azonban nem csupán saját magára, hanem a környezetére is veszélyt jelentett. A filmszínészek szintén nem az önmegtartóztató életmódjukról híresek: Robert Downey Jr. pályája például majdnem ráment a drogokra, Michelle Rodriguez nem csupán a Halálos iramban-filmekben szeret száguldozni, ráadásul a valóságban nitró helyett alkohollal turbósítja a motort, Sean Penn pedig sorra üti le a lesifotósokat.
Amikor a kemény csaj is ellágyulhat: ma 43 éves Michelle Rodriguez
Nem sokkal a Halálos iramban kilencedik részének bemutatója után, ma, július 12-én ünnepli a 43. születésnapját Hollywood kemény csaja, Michelle Rodriguez.
Négy özvegy gengszter: Oscar-díjasok parádéja
Négy nő, akikben nincs semmi közös – pusztán egy dolog: az adósság, ami halott férjeik alvilági tevékenysége után maradt. Napjaink Chicagójában, egy zaklatott korban Veronica (az Oscar-díjas Viola Davis), Alice (Elizabeth Debicki), Linda (Michelle Rodriguez) és Belle (Cynthia Erivo) maguk kívánják alakítani sorsukat; együtt igyekeznek változtatni szorult helyzetükön és biztosítani jövőjüket, szembeszállva néhai férjeik ellenségeivel. Az Oscar-díjas Steve McQueen (12 év rabszolgaság) rendezésében és a Holtodiglan szerzője, Gillian Flynn forgatókönyvéből készült, bűnnel, szenvedéllyel és korrupcióval átitatott film további szereplői CColin ...
Michelle Rodriguez Olaszországban szexiskedik, mutatjuk a 10 legjobb fotót
- címkék:
- Michelle Rodriguez
- Címkefelhő »
40 éves lett Hollywood legkeményebb csaja: Michelle Rodriguez legfontosabb szerepei
Ma ünnepli negyvenedik születésnapját a dominikai és Puerto Ricó-i származásó Michelle Rodriguez, aki általában vagány, akciózásban is élen járó nőket alakít a mozivásznon — és teszi ezt sokszor a filmvilág legsikeresebb, legnagyobb szabású produkcióiban. Az ünnepi alkalomból összegyűjtöttük a legjelentősebb szerepeit!
Dögös képeken Hollywood legkeményebb csaja
Világsztárok, szexi modellek és két Han Solo egy helyen
Még egy olyan sokat tapasztalt színésznő, mint Penelope Cruz is izgul a saját filmpremierjén. Stinget viszont az sem zavarja, ha fotósok százai mászkálnak a háta mögött, miközben a Palais lépcsőjén adja elő a Message in a Bottle-t. Az Elizabeth Taylor kezdeményezésére létrejött jótékonysági rendezvény, az amfAR partiján hemzsegtek a sztárok, Michelle Rodrigueztől kezdve Pierce Brosnanig, de az olyan csodaszép modellekből sem volt hiány, mint a magyar Mihalik Enikő. A Solo: Egy Star Wars-történet alkotói is végigvonultak a Croisette-n, Cate Blanchett pedig a gyermekrabszolgaság felszámolásáért folytatott harc fontosságáról beszél. Náávai ...
Michelle Rodriguez megmutatta a mellét és a tetkóját - fotók
- címkék:
- Michelle Rodriguez
- Címkefelhő »
Sztárok, akikről nem tudtad, hogy leszbikusak: Michelle Rodrigueztől Jennifer Hudsonig
Egyes sztárok felvállalják, ha esetleg a másik nemhez (is) vonzódnak, mások pedig igyekszenek ezt titokban tartani, teljesen felelegesen. Sajnos az ismertség átka, hogy a palástolni próbált dolgaik mindig kiderülnek, így az is, ha a világhírű hölgyeket nem egy férfi, hanem egy másik nő hozza lázba. Íme, azok a hírességek, akikről nem tudhattuk eddig, hogy leszbikusak!