Scuderia Ferrari
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Forma-1-es hír
- Sebastian Vettel
- Kimi Räikkönen
- GPhírek
- Fernando Alonso
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Leclerc az F1 megkésett rajtja ellenére sem számít a Ferrari feljavulására
Az eredetileg márciusra tervezett idénynyitó előtt úgy tűnt, a Ferrari a Mercedes és a Red Bull mögé szorult, és Charles Leclerc nem számít arra, hogy ez júliusig megváltozik. A Red Bull fejlesztésekbe kezdett, de náluk is elmaradások vannak.
Häkkinen: A rengeteg kritika elvette Vettel lelkesedését
Mika Häkkinen úgy véli, az utóbbi időben Sebastian Vettel már kevésbé lelkesedett a csapaton belüli munkáért, mint az első, Ferrarinál töltött éveiben. A kétszeres világbajnok szerint a német pilóta elég fiatal ahhoz, hogy 2020 után is folytassa pályafutását, ugyanakkor örülne neki, ha a 32 éves versenyző a továbbiakban szorosabb kapcsolatot tartana a szurkolókkal.
Egyszer megúszta, most Vettel jövőjébe kerülhet, hogy ütközött csapattársával
Tíz évvel ezelőtt történt az egyik legemlékezetesebb ütközés csapattársak között. Sebastian Vettel és Mark Webber a 2010-es Török Nagydíjon csapott össze, de nem csak a Red Bullnál mérgesedett el a csapaton belüli rivalizálás.
Smedley: A tavalyi volt Vettel legjobb szezonja az F1-ben
Érdekes kijelentést tett a Forma-1-ben több mint 20 évig dolgozó, ezalatt nyolc évet a Ferrarinál lehúzó Rob Smedley. Szerinte tavaly láthattuk a valaha volt legjobb Sebastian Vettelt.
Elképesztő ajándékot kapott Kimi Räikkönen
Még egy Forma-1-es világbajnok életében sem számít gyakorinak, hogy olyan ajándékot kap, mint amilyennel Kimi Räikkönent örvendeztette meg a Ferrari a minap.
Ricciardo: Évek óta egyeztettem a Ferrarival
Daniel Ricciardo elárulta, hogy a Ferrari vele is folytatott egyeztetéseket arról, hogy Sebastian Vettel utódja legyen Maranellóban, ezek a beszélgetések pedig egészen addig tartottak, amíg nem írt alá a McLarenhez.
Massa: Nem csak Vettel hibája, hogy a Ferrari 2008 óta nem nyer
A Ferrari egykori pilótája, Felipe Massa védelmébe vette az év végén távozó Sebastian Vettelt. A brazil veterán szerint a Scuderiánál mindig hiányzik valami a végső sikerhez.
Látványosan megújulhat a Ferrari az ausztriai szezonnyitóra
A gyárleállás ellenére javulhat a Ferrari idei autója, mire Ausztriában újra pályára lép a mezőny. Az SF1000-es több részterületén is komoly változások történhetnek.
Másfél évtizede tart Hamilton és Vettel történelmi csatája
Már az F3-as Európa-bajnokságban összecsapott a Forma-1 jelenlegi mezőnyének két legsikeresebb pilótája. Áttekintjük Lewis Hamilton és Sebastian Vettel emlékezetes ütközeteit.
Névtelen informátoroknak indított feljelentő platformot az FIA
A Nemzetközi Automobil Szövetség létrehozott egy online felületet, ahol a szabálysértéseket tudomásukra lehet hozni. A szervezet a nap 24 órájában fogadja a bejelentéseket, de leszögezték, hogy a platformot csak jó szándékkal szabad igénybe venni.
Az Aston Martin is opció lehet Vettelnek?
A legtöbben a Mercedest, esetleg a Renault-t tartják elképzelhetőnek, mint Sebastian Vettel következő csapata, David Coulthard szerint azonban akad még egy istálló, amely illene a négyszeres világbajnokhoz.
Leclerc: Nem leszek első számú pilóta a Ferrarinál
Rosszul gondolják, akik szerint Carlos Sainz szerződtetésével a Ferrari első számú pilótát csinál Charles Leclerc-ből. A monacói versenyző állítja: meg kell majd küzdenie a spanyollal.
A futamot törölték, de a Ferrari pilótája így is száguldozott Monacóban
Monacóban mindennapos látványnak számítanak az egzotikus sportautók, az azonban még arrafelé is ritka, hogy valaki 240-nel repesszen egy utcai Ferrarival a házak között. Charles Leclerc azonban pont ezt tette.
Küzdelmek közepette megmarad-e Sainz és Leclerc barátsága?
Carlos Sainz elárulta, Charles Leclerc-rel jobb viszonyban van az átlagosnál, és a futamok előtt sokszor szokott vele beszélgetni. A két pilóta kapcsolata 2021-től válik igazán érdekessé, amikor csapattársak lesznek a Ferrarinál.
A Ferrari már télen megkereste Sainzcot, hogy igazoljon Vettel helyére
Carlos Sainz elmondta, hogy a Sebastian Vettel utódját kereső Ferrari már a tél folyamán felvette vele a kapcsolatot, majd részleteket is elárult a tárgyalások menetéről.
Sainz egyelőre nem gondol a Ferrarira, meghálálná a McLaren bizalmát
A Ferrarihoz való átigazolása ellenére Carlos Sainz továbbra is teljesen arra koncentrál, hogy megállja a helyét a McLaren színeiben, ezzel mondana köszönetet a csapatának.
Fia szerint Enzo Ferrari győzni akart Indianapolisban is
Pénteken ünnepli 75. születésnapját Enzo Ferrari második fia, Piero, aki 1965 óta maga is az autógyár dolgozója, jelenlegi alelnöke. Az elmúlt évtizedek során több emlékezetes pillanatot is megélt.
Wolff furcsállja, hogy ilyen hamar döntés született Vettel sorsáról
A Mercedes csapatfőnöke elárulta, nem lepte meg Sebastian Vettel és a Ferrari szakítása, azon viszont csodálkozik, hogy a Scuderiánál ilyen korán döntés született.
Zsarolásnak indult, de Amerika még a Ferrarinak is túl nagy falat lett
A Ferrarinál nemrég bejelentették, vizsgálják annak a lehetőségét, hogy a jövőben belépjenek az IndyCarba. Ennek kapcsán felidézzük az alkalmat, amikor a maranellóiak komolyan kapcsolatba kerültek az akkor még CART-nak hívott sorozattal.
Jean Todt: Schumachert jobban támogatta a Ferrari, mint Vettelt
Jean Todt, a Ferrari egykori csapatfőnöke kijelentette, szerinte az ő időszakában a Ferrari egységesen beállt Michael Schumacher mögé, Sebastian Vettelt viszont 2015 óta kevésbé támogatták az istállónál. Az FIA elnöke úgy véli, a négyszeres világbajnok jó autóban ismét képes lehet a csúcsra érni.
Vettel már akkor is Red Bull-lal nyert, amikor még a Toro Rossót vezette
Az előszezoni tesztek óta sokan vádolják a Racing Pointot azzal, hogy lemásolták a tavalyi Mercedest. A jelenleg érvényben lévő szabályok szerint ez már jó ideje tilos, ennek ellenére néhányszor előfordult, hogy egy modell több csapatnál is megjelent.
Egykori csapattársa örülne Alonso visszatérésének
Eltérő véleménnyel van Fernando Alonso két korábbi csapattársa a spanyol pilóta esetleges visszatéréséről. Romain Grosjean örömtelinek tartaná, ha Alonso újra az F1-ben versenyezne, de kételkedik az autó versenyképességében, erre tapintott rá Jenson Button is.
Buttont sokkolja, hogy a Ferrari lemondott Vettelről
A 2009-es világbajnok Jenson Button nem érti, hogy a Ferrari miért nem akarja megtartani Sebastian Vettelt, és úgy véli, Carlos Sainz leigazolása révén sem lesz nyugodtabb a légkör a Scuderiánál.
Vettel csak bomlasztaná a Mercedest, de ingyen vonzó lehet
A Forma-1-ben a Williams, a McLaren és a Red Bull színeiben versenyző David Coulthard nem tartaná bölcs dolognak a Mercedes részéről, ha Lewis Hamilton mellé leigazolnák Sebastian Vettelt, egy opciót azonban el tud képzelni, amelyikben a Daimler igazgatótanácsa komolyan fontolóra venné a négyszeres világbajnok szerződtetését.
Búcsúturné vagy feszült belharc lesz Vettel hattyúdala a Ferrarinál?
Három csapatnál is szokatlanul kínos időszakot hoz Sebastian Vettel és a Ferrari szakítása. A 2020-as szezon még el sem kezdődött, de Vettel, Carlos Sainz és Daniel Ricciardo is tudja, hogy nincs jövője a jelenlegi csapatánál. A fiatalabbak ezt aligha bánják, de mi lesz a négyszeres világbajnokkal?
Ferrari: Vettelből nem veszett ki a versenyzés iránti szenvedély
Mattia Binotto úgy véli, Sebastian Vettel még mindig lelkesedik az F1 iránt, ezért jövőre is marad a sorozatban. A Ferrari csapatfőnöke úgy véli, Carlos Sainz leigazolásával reagáltak a világ változásaira, és egy viszonylag fiatal, megbízható csapattársat hoztak Charles Leclerc mellé.
A totális kudarcba fulladt Vettel-Ferrari-együttműködés története
Sebastian Vettel úgy távozik a Ferraritól, hogy nem érte el azt, amiért a maranellóiakhoz szerződött: nem tudott barátja és mentora, Michael Schumacher nyomdokaiba lépve saját dinasztiát építeni a legendás csapattal. De mi vezetett a szakításhoz a gyümölcsözőnek induló kapcsolatban?
Ferrari: Vettellel nem egyeztek a céljaink
Mattia Binotto, a Ferrari csapatfőnöke továbbra is csodálja Vettelt, de úgy véli, a helyes döntést hozták meg azzal, hogy 2020 után nem folytatják a közös munkát.
Lehet-e belháború a Ferrarinál?
Carlos Sainz szerződtetésével a Ferrari vezérkara bizonyította, hogy az utóbbi egy évben nem véletlenül hangoztatták: a jövő csapatát építik. A történelem legjobb ralipilótájának fia valóban az egyik legizgalmasabb tehetség, akinek pályafutása újabb csavarhoz érkezik: a vörösök jövőjének kikiáltott Charles Leclerc-rel kell farkasszemet néznie. Vajon mi sülhet ki ebből az átigazolásból?
A Ferrari vizsgálja az IndyCar-részvétel lehetőségét
A Forma-1-es költségplafon bevezetése miatt a Ferrari komolyan foglalkozik annak a lehetőségével, hogy más versenysorozatban is elinduljon. Az egyik opció, amelyet vizsgálnak, az IndyCar.
Egykori főnöke nem veszi vissza Vettelt, de nem aggódik a jövője miatt
Christian Horner kijelentette, rendkívül kicsi a valószínűsége, hogy Sebastian Vettel visszatérjen a Red Bullhoz. Az energiaitalosok csapatfőnöke szerint azonban egykori pilótájának így sem kell aggódnia a jövője miatt. Sajtóértesülések szerint a négyszeres világbajnok nagyot kockáztat, és vagy a Mercedeshez igazol, vagy visszavonul.
Ferrari: Sainz érkezésével összeáll a lehető legjobb páros
Mattia Binotto, a Ferrari csapatfőnöke kijelentette, Carlos Sainz érkezésével a lehető legjobb pilótapárossal fognak nekivágni a 2021-es szezonnak. Mind a spanyol versenyző, mind a McLaren hálás a másik félnek az elmúlt bő esztendőért, de kiemelték, hogy ebben az idényben még közösen küzdenek a lehető legjobb eredmény eléréséért.
Nem jön Hamilton, sem Alonso, Sainz a befutó a Ferrarinál
A Ferrari bejelentette, hogy Carlos Sainz lesz Sebastian Vettel utódja. A spanyol pilóta az idei szezont még a McLaren színeiben teljesíti, jövőre csatlakozik Charles Leclerc-hez. Ezzel eldőlt, hogy Lewis Hamilton 2021-re nem igazol a vörösökhöz.
A Ferrari alelnöke nem hibáztatja Vettelt a szakítás miatt
Piero Ferrari, az autógyár alelnöke váláshoz hasonlította Sebastian Vettel távozását a Ferraritól, de ezért nem hibáztatta a négyszeres világbajnokot, aki az év végén elhagyja a Scuderiát.
Verstappen sejti, hogy melyik volt csapattársa megy a Ferrarihoz
Max Verstappen leszögezte, ő nem igazol a Ferrarihoz, kitart a Red Bull mellett, azt viszont gyanítja, hogy melyik korábbi csapattársa érkezik majd a maranellói istállóhoz.
Mi lesz Sebastian Vettellel?
Sebastian Vettel és a Ferrari szakításának bejelentése még úgy is sokak számára meglepően hatott, hogy jó ideje számítani lehetett rá. A nem is olyan régen még a legfényesebb csillagként jegyzett négyszeres világbajnok körül elfogyott a levegő a maranellói darálóban – de vajon csak ott, vagy az egész F1-ben?
Már meg is van Vettel utódja a Ferrarinál?
Több név is kering a Forma-1-es közvéleményben azzal kapcsolatban, hogy a Ferrari kivel pótolná az év végén távozó Sebastian Vettelt. Nem feltétlenül a legsikeresebb jelölt lesz a befutó.
Vettel: Nincs meg a közös akarat, hogy folytassuk a Ferrarival
Sebastian Vettel tagadja, hogy anyagi természetű vita miatt távozik 2020 végén a Ferraritól. Mattia Binotto csapatfőnök szerint közös megegyezésre jutottak, Charles Leclerc köszönetet mondott.
Sebastian Vettel győzelmei a Ferrarinál - Galéria
Nagy meglepetés: Vettel az év végén elhagyja a Ferrarit
Nem tudott megállapodásra jutni a négyszeres világbajnok Sebastian Vettel és a Ferrari, az F1-es mezőny második legsikeresebb pilótája az év végén elhagyja a sportág leghíresebb csapatát.
Vettel iránt két rivális csapat is érdeklődik
Két istálló is érdeklődik Sebastian Vettel szolgálatai iránt a Ferraival kapcsolatban rendszerint jól értesült olasz Leo Turrini szerint. A négyszeres világbajnoknak hamarosan döntenie kell a jövőjéről.
Ricciardo: Még mindig nem tettem le arról, hogy világbajnok legyek
Daniel Ricciardo kijelentette, továbbra is az a célja, hogy vb-címmel a birtokában vonuljon vissza a sportágtól. Sajtóértesülések szerint erre jövőre a McLaren színeiben tehet kísérletet, amennyiben Carlos Sainzot leigazolja a Ferrari.
A Renault nem hagyná annyiban a Ferrari motorbotrányát
A Renault csapatfőnöke szeretne tisztán látni a Ferrari tavalyi F1-es motorját érintő botrány kapcsán, azért is, hogy elkerüljék az esetleges szabálytalanságot.
Sajtóhírek szerint a Ferrari még semmilyen ajánlatot nem tett Vettelnek
Korábban arról szóltak a hírek, hogy Sebastian Vettel elutasította a Ferrari szerződéshosszabbítási ajánlatát, a legújabb fejlemények szerint azonban a Scuderia még ajánlatot sem tett.
Még a Ferrari is megérzi az F1-es bevételek elmaradását
Nagy csapásnak nevezte Louis Camilleri, a Ferrari ügyvezető igazgatója, hogy a Forma-1 leállása miatt elmaradnak a sportághoz köthető bevételeik. Úgy vélte, ezt most el kell fogadni, de remélte, hogy jövőre minden visszaáll a normális kerékvágásba.
Massa a Ferrarinál elsőre ellenszegült az Alonsót segítő csapatutasításnak
A 2006-tól 2012-ig a Ferrarinál versenyző Felipe Massa felidézte, hogy miként indult közös időszaka a kétszeres világbajnok Fernando Alonsóval, és a maranellóiak miként próbálták meg már a szezon elején a spanyol mögé parancsolni őt.
Elátkozott éllovasok és a Stewart-Ford győzelme a legjobb 1999-es futamon
Legendás versenyek felvételeivel pótolja a kimaradó futamokat az M4 Sport, ezúttal az 1999-es Európa Nagydíjat élheti át újra. Összefoglaló az előzményekről és a körülményekről.
- címkék:
- Mika Häkkinen
- Rubens Barrichello
- David Coulthard
- Eddie Irvine
- Jackie Stewart
- Johnny Herbert
- Forma-1 magazin
- Giancarlo Fisichella
- Heinz-Harald Frentzen
- Ralf Schumacher
- Jarno Trulli
- Prost-csapat
- Stewart-Ford
- Forma-1-es hír
- McLaren Racing
- Benetton Formula
- Jordan
- Williams
- Scuderia Ferrari
- Címkefelhő »
Hamilton mégis a Ferrarié lesz? Egy bennfentes biztos ebben
Eddie Jordan kijelentette, Sebastian Vettelnek az év végén távoznia kell a Ferraritól. Az egykori csapatfőnök úgy véli, Lewis Hamilton 2021-től a maranellóiak pilótája lesz.