Sauber

címke rss

A Saubernél nem biztosak a túlélésben

Gphírek2014.09.19, 18:21

Monisha Kaltenborn nem tudja garantálni, hogy az anyagi gondokkal küzdõ svájci istálló 2015-ben is ott lesz a rajtrácson. A Saubberrel korábban kapcsolatba hozott kanadai milliárdos most a Marussiára vetette ki a hálóját.

Kudarcba fulladhat a Sauber megmentése

Gphírek2014.09.10, 13:06

A divatguru Lawrence Stroll állítólag azt fontolgatja, hogy felvásárolja a küszködõ svájci istállót. Egyes források szerint azonban a tárgyalásoknak máris vége szakadt.

A Saubernél megértik az elkeseredett Gutiérrezt

Gphírek2014.08.27, 18:15

A mexikói versenyzõ a Belga Nagydíj idõmérõjén elszenvedett mûszaki hibája után azt mondta, elfogadhatatlan a helyzetük a megbízhatóság szempontjából. A fõnöke megérti a csalódottságát.

A bátorság hiányzik a Sauberbõl

Gphírek2014.08.11, 15:40

Monisha Kaltenborn agresszívabb hozzáállást vár el a fejlesztések terén, hiszen alapból nem tartja rossznak az autójukat. Szerinte a Ferraritól is több technikai segítséget kérhettek volna.

A Sauber kitart a gyenge Ferrari motor mellett

Gphírek2014.08.08, 10:33

Kaltenborn szerint a hajtáslánc is felelõs a Sauber mélyrepüléséért, ugyanakkor elismeri, õk is terveztek már jobb autót. Bíznak a motorszállítójukban, nem gondolkodnak a váltáson.

Kobajasi: Bármikor kirúghat a Caterham

Gphírek2014.07.18, 15:59

A japán tudja, hogy a csapatnál történt változások miatt az õ jövõje sincs biztonságban. A Saubernél is változások várhatóak, Sutil menedzserét a Caterhamnél látták.

Gutiérrez rajtbüntetést kapott Maldonado felökleléséért

Gphírek2014.07.06, 19:31

Három hellyel kell hátrébbról indulnia a Német Nagydíjon. A mexikói kiesett, Maldonado folytatni tudta a versenyt az ütközés után.

Sauber: Nem sokat ér az új költségcsökkentési tervezet

Gphírek2014.06.21, 12:17

Monisha Kaltenborn szerint a héten megszavazott költségcsökkentési intézkedések nem sokat változtatnak majd a csapatok helyzetén. Horner nem érti az elégedetlenkedést, szerinte az istállók egyöntetûen szavazták meg az új szabályokat.

Több istálló is felszólalt az ügyfélautók ellen

Gphírek2014.06.20, 14:36

A Sauber és a Mercedes vezetõi is úgy vélik, hogy az egymástól vásárolható kasztnik ártanának a Forma-1-nek. Wolff szerint ez csak akkor lehet jó megoldás, ha nem lenne elég konstruktõr.

Gutiérrez kihagyja az idõmérõt

Gphírek2014.06.07, 18:09

Az utolsó edzésen a falnak ütközött, és az autója annyira megsérült, hogy nem lehet megjavítani a Kanadai Nagydíj idõmérõjéig.

A kisebb csapatok nem csökkentenék a pénteki edzésidõt

Gphírek2014.06.07, 17:47

Szerintük nem feltétlenül csökkennének a költségek az egyetlen pénteki edzés bevezetésével, és a szerényebb létesítménnyel rendelkezõ csapatok komoly hátrányba kerülhetnének miatta. Paddy Lowe szerint létezik olyan megoldás, ami mindenkinek jó.

Továbbra is szeszélyesen viselkedik a Sauber autója

Gphírek2014.05.21, 18:10

A csapat barcelonai fejlesztései nem váltak be, Adrian Sutil szerint Monacóban is van miért aggódniuk.

Már jövõre versenyezne a Sauber tesztpilótanõje

Gphírek2015.08.30, 09:54

A korábbi autókkal tesztelõ Simona de Silvestro bízik benne, hogy hamarosan az idei Saubert is vezetheti. Nem bánja, hogy idén egy bajnokságban sem fog versenyezni.

Sauber: A nagy csapatoknak kötelességük segíteni

Gphírek2014.04.18, 11:50

Monisha Kaltenborn, a svájci istálló csapatfõnöke szerint a nagyobb csapatoknak támogatniuk kellene a kisebbeket a költségplafon bevezetéséért folytatott harcban.

Nem készülnek sztrájkra a fizetésükre váró versenyzõk

Gphírek2014.04.17, 15:38

Hülkenberg tagadta, hogy a versenyzõk szövetsége drasztikus lépésre készülne, de elismerte, hogy a jelenlegi helyzet nem tesz jót a Forma-1-nek. Grosjean már megkapta a fizetését a Lotustól.

Maldonadót háromszorosan büntették az ütközés miatt

Gphírek2014.04.06, 21:18

A futamon letöltött stop&go mellé kapott 3 büntetõpontot is, a Kínai Nagydíj idõmérõje után pedig 5 hellyel hátrébb sorolják majd a rajtrácson. Gutiérrez jól van, de a helyi kórházban is kivizsgálták.

Túl nehéz autója miatt küszködik a Sauber

Gphírek2014.03.28, 06:28

A svájciak versenyzõi elismerték, hogy a C33 tömege jóval a minimális határ felett van. Sutil úgy véli, a magassága miatt körönként fél másodpercet is veszíthet Gutiérrezzel szemben.

Öthelyes rajtbüntetés vár Bottasra és Gutiérrezre

Gphírek2014.03.15, 05:51

Ki kell cserélni a váltójukat az idõmérõ elõtt, ami automatikusan büntetés von maga után. A Lotus és a Marussia szombat reggel megszegte a munkastopot.

Svájci versenyzõnõ csatlakozott a Sauberhez

Gphírek2014.02.14, 14:17

Simona de Silvestro az elmúlt négy évet az IndyCarban töltötte, de 2015-ben már a Forma-1-ben szeretne versenyezni. A Sauber segít neki a felkészülésben.

Bahreinre kap új aerocsomagot a Sauber

Gphírek2014.02.04, 13:03

Jerezben még átmeneti aerodinamikát használtak, ezért a gumik felmelegítésével is akadtak gondjaik, és egyelõre küszködtek a brake-by-wire rendszerû fékekkel. Eddig azonban elégedettek.

A Sauber kevésbé sokkoló autóval rukkolt elõ

Gphírek2014.01.26, 17:37

A svájciak elrontották az online bemutatót, a C33-asról már a hivatalos idõpont elõtt kiszivárgott egy kép. Az orrkúpja jelentõsen eltér az eddig bemutatott autókétól.

Van der Garde a Sauber tartalékja lett

Gphírek2014.01.21, 10:51

Miután a Caterham nem hosszabbította meg a szerzõdését, a svájci istállónál kötött ki. Azt ígérik, több teszten és pénteki edzésnapon is vezetni fog.

Sutilt nem nyomasztja Hülkenberg jó formája

Gphírek2014.01.13, 13:08

Miután helyet cseréltek, tavaly rendszeresen pontot szerzõ honfitársa nyomdokaiba kell lépnie a Saubernél, de ezt nem érzi plusz tehernek.

Sutil nem akar tovább várni a dobogóra

Gphírek2014.01.08, 14:06

Hetedik idényében végre felállna a pódiumra, de egyelõre nem tudja, ehhez elég gyors lesz-e az autója. Szerinte a Force India túl korán állt le a fejlesztésekkel 2013-ban.

Gutiérrez marad a Saubernél, Szirotkin tesztpilóta lesz

Gphírek2013.12.21, 10:52

Maldonado és Pérez választásának köszönhetõen a mexikói újonc megtarthatja a helyét. Kobajasi a Caterhammel térhet vissza.

Sutil helyet cserélt Hülkenberggel

Gphírek2013.12.13, 16:33

A Force Indiától elküldött német a Forma-1-ben maradhat. A Sauber csak késõbb fogja bejelenteni, ki vezetheti a második autójukat.

Átment az FIA töréstesztjén a Sauber új autója

Gphírek2013.12.11, 19:30

A svájci istálló elsõként jelentette be, hogy a C33-as névre keresztelt 2014-es autójuk átesett az FIA kötelezõ töréstesztjein.

Hülkenberg visszatér a Force Indiához

Gphírek2013.12.03, 18:47

Csak egy évet töltött a Saubernél. Egyelõre nem hozták nyilvánosságra, hogy ki lesz a csapattársa, de valószínûleg Pérezt igazolják le.

Egyesülhet a Marussia és a Sauber

Gphírek2013.11.29, 13:00

Mindkét csapat anyagi gondokkal küzd, ez lehet a megoldás. Michael Schumacher aggasztónak tartja a Forma-1 gazdasági helyzetét.

Újabb mérnökök váltanak csapatot a télen

Gphírek2013.11.28, 19:49

A Saubertõl távozik a fõmérnök Tom McCullough, a Williamstõl pedig a vezetõ versenymérnök, a Toro Rossóhoz átigazoló Xevi Pujolar, megnyitva ezzel az utat Rob Smedley elõtt.

Maldonado a Sauberrel is tárgyal

Gphírek2013.11.22, 16:13

A Lotus helyett a Force India vagy a Sauber is lehet a következõ állomása a karrierjében, miközben Adrian Sutil burkoltan, de egyértelmûen utalt rá, hogy õ már megállapodott a Force Indiával.

Hülkenberg megállapodhatott a Force Indiával

Gphírek2013.11.19, 15:52

Eric Boullier megérti, ha a német nem tud tovább várni a Lotus ügyeinek tisztázódására. Hülkenberg szerint kezd hiteltelenné válni a Quantum Motorsports folyamatos ígérgetése.

Hülkenbergnek a Saubernél biztosan lesz helye

Gphírek2013.11.18, 02:04

A német még mindig a Lotus döntésére vár, de jelenlegi csapata is fenntart neki egy helyet. Maldonado szintén Räikkönen helyére pályázik, és optimista az esélyeit illetõen.

Hülkenberg visszautasította a Lotust

Gphírek2013.11.13, 13:48

A Lotus szerette volna, ha õ helyettesíti Räikkönent az utolsó két versenyen, de a német nem fogadta el az ajánlatukat. Valsecchi lehet a befutó.

Még nem biztos Szirotkin helye a Saubernél

Gphírek2013.11.12, 16:25

A svájciak hamarosan döntenek a 18 éves orosz sorsáról. A McLarentõl távozó Pérez a Force Indiánál nézhet új állás után.

Hülkenberget akarja a Lotus potenciális befektetõje

Gphírek2013.11.04, 11:38

A Lotus 35 százalékát megvásárolni tervezõ Quantum Nico Hülkenberg szerzõdtetését támogatná, azonban az üzlet meghiúsulása esetén a csapat Pastor Maldonado mellé teheti le a voksát. Teljes a káosz a versenyzõpiacon.

Gutiérrez befogná Hülkenberget

Gphírek2013.10.15, 16:32

Japánban megszerzett elsõ pontjai után arra törekszik, hogy a csapattársát is megszorongassa. Hálás a Saubernek, amiért türelmesek voltak vele.

Furcsa büntetést osztottak ki az idõmérõ után

Gphírek2013.10.12, 12:06

A Forma-1 történetében elõször azt a büntetést szabták ki a sportfelügyelõk az egyik versenyzõre, hogy az idõmérõn elkövetett vétsége miatt a futam elején át kell hajtania a bokszutcán. A bûnös Charles Pic, aki nem állt meg a piros lámpánál.

Benzingõz kapott lángra a Sauber garázsában

Gphírek2013.10.12, 10:27

Esteban Gutiérrez autóján azért csaptak fel látványos lángcsóvák az idõmérõn a garázsban, mert lángra kapott egy kis benzingõz. Az õ autója nem sérült meg, Jean-Eric Vergne-é viszont igen, miután kigyulladtak a fékjei.

Hülkenberg október végéig hajlandó várni a Lotus válaszára

Gphírek2013.10.09, 13:19

A korábbi rossz tapasztalatai miatt a német minél elõbb szeretné tudni, hol versenyezhet jövõre. Nem tartja problémának a gyakori csapatváltást.

Hülkenberg újabb lépést tett a Lotus felé

Gphírek2013.10.06, 12:30

Õ maga nem tulajdonít nagy jelentõséget a jövõje szempontjából annak, hogy Koreában legyõzte Alonsót és Hamiltont, de úgy hírlik, egyre esélyesebb a Lotus felszabaduló pilótaülésére.

A Sauber hosszabbított a Ferrarival

Gphírek2013.10.04, 12:52

A várakozásoknak megfelelõen a Sauber az olaszok motorjaival vág neki a 2014-ben kezdõdõ turbókorszaknak.

Jövõre két orosz is lehet az F1-ben

Gphírek2013.10.01, 14:47

A 18 éves Szergej Szirotkin már egy ferraris teszttel készül a jövõ évi debütálására, és az erõs támogatókkal rendelkezõ Vitalij Petrovnak is nagy esélye van a visszatérésre.

Barrichello a Sauberrel térhet vissza az F1-be

Gphírek2013.09.27, 12:21

A 41 éves brazil azt állítja, némi edzés után képes lenne újra a Forma-1-ben versenyezni. Kovalainen pedig a Caterhamhez térhet vissza.

Hülkenberg jókor villoghatott a Ferrarinak

Gphírek2013.09.08, 19:40

Épp a legjobb helyen és pillanatban futotta idei legsziporkázóbb versenyét: a Ferrari egyik pilótaülésére Räikkönen mellett õ is esélyes. Nem tagadja, hogy lecsapna a lehetõségre.

Hülkenberg a pályafutását menthette meg a bombakörrel

Gphírek2013.09.07, 18:08

A német reméli, hogy a monzai idõmérõn elért szenzációs eredménye könnyebben álláshoz juttathatja 2014-ben. Õ sem érti, hogyan tudott ilyen jó kört futni.

Nem hosszabbít tartalékpilótájával a Sauber

Gphírek2013.09.06, 14:18

Az egyik legtehetségesebbnek tartott fiatal pilóta, Robin Frijns állás nélkül maradt, miután a Sauber úgy döntött, nem hosszabbítja meg a lejáró szerzõdését. A csapat nem akarta feleslegesen magához láncolni õt.

Így kapnak szét és raknak össze egy F1-es autót

Gphírek2013.09.02, 13:33

Érdekes gyorsított felvétel a Saubertõl arról, hogy mi történik egy F1-es autóval két verseny között. Hazaszállítják, szétszedik, összerakják, elviszik - videó négy percben.

A Ferrari a Sauberhez protezsálhatja be Bianchit

Gphírek2013.08.28, 14:58

A Ferrari szeretné, ha a francia jövõre már nem egy sereghajtó csapatnál versenyezne. A Sauber lehet az elsõ számú opció, amit elõsegíthet, hogy a csapat minden bizonnyal 2014-tõl is a Ferraritól fog motorokat vásárolni.

A Lotus a hosszabb tengelytávú autót és a passzív DRS-t sem veti be

Gphírek2013.08.23, 18:51

A hosszabb tengelytávú autót el sem vitték a Belga Nagydíjra, ahol az elsõ edzésnap részben esõs idõjárásából fakadó adathiány miatt valószínûleg úgy fognak dönteni, hogy a passzív DRS-t sem tartják meg a hétvége további részére. A Sauber viszont talán beveti az autó légellenállását csökkentõ eszközt.

Elkelt a Sauber egyik ülése 2014-re

Gphírek2013.08.23, 11:39

A csapat fõnöke egy osztrák lapnak megerõsítette, hogy a még csak 17 éves Szergej Szirotkin jövõre versenyzõi szerzõdést kap. Még nem is vezetett F1-es autót.

A Sauberhez megérkezett az új befektetõk pénze

Gphírek2013.08.15, 12:10

A csapat kijelentette, hogy a terveknek megfelelõen megkapták új orosz befektetõiktõl a beígért pénzügyi támogatás elsõ részleteit. Nem örülnek a valótlan híreknek. 

Kihátrálhatnak az oroszok a Sauber mögül

Gphírek2013.08.13, 12:22

A Bild értesülése szerint az orosz nemzeti repüléstechnikai intézet igazgatótanácsa a Sauber pénzügyi támogatása ellen szavazott, így továbbra is súlyos anyagi gondban maradhat a csapat.

A Sauber és a Williams sem állítja le idei autója fejlesztését

Gphírek2013.08.08, 14:31

Mindkét csapat várakozáson alul teljesít, de egyiknél sem fejezik be a 2013-as modell fejlesztését.

A Sauber túlélése nem forgott veszélyben

Gphírek2013.07.31, 15:16

Monisha Kaltenborn csapatfõnök kijelentette, hogy a csapat létezése az orosz vállalatokkal kötött megállapodás nélkül sem forgott volna veszélyben.

Orosz technika húzhatja ki a Saubert a csávából

Gphírek2013.07.27, 13:02

Az anyagi problémáik hátráltatták õket a 2014-es felkészülésben, de bíznak benne, hogy az orosz technológia megmenti õket. Sem Monisha Kaltenborn, sem Nico Hülkenberg helye nem forog veszélyben.

Hülkenberg: Baromság, hogy elhagyom a Saubert

Gphírek2013.07.25, 14:57

Más csapatokkal, köztük a Lotusszal is tárgyal, de tagadja, hogy a Saubernél a Magyar Nagydíj lesz az utolsó versenye. Azt viszont nem árulja el, hogy megkapta-e már a fizetését.

Orosz vállalatok mentik meg a Saubert

Gphírek2013.07.15, 19:56

Egy háromtagú orosz befektetõi csoport lett a csapat partnere, mûszaki vonalon is együttmûködésre lépnek. Jövõre egy fiatal orosz pilóta lehet a Sauber egyik versenyzõje.

Egymilló eurós tartozása van a Saubernek

Gphírek2013.07.12, 13:34

Svájci lapértesülések szerint számos beszállító nyújtott be követelést a Sauber ellen, az istálló tartozása az egymillió eurót is megközelíti.

Szerzõdést bontott Hülkenberggel a Sauber

Gphírek2013.07.07, 14:02

A pénzügyi nehézségekkel küszködõ Sauber állítólag már felbontotta a szerzõdését a német versenyzõvel, mert nem tudják fizetni a bérét, de Hülkenberg még teljesíteni fogja a szezont.

Súlyos pénzügyi gondban a Sauber

Gphírek2013.07.01, 14:46

A csapat akkora pénzhiánnyal küzd, hogy még versenyzõjük, Nico Hülkenberg májusi bérét sem tudták kifizetni. A Gazprom mentheti meg õket.

A McLaren a Saubertõl igazolt mérnököt

Gphírek2013.06.28, 14:05

Matt Morris eddig a Sauber fõtervezõje volt, hamarosan azonban már a McLarent fogja erõsíteni a mérnökök igazgatójaként. Nagy tapasztalata van a hajtásláncok tervezésében.

Hülkenbergnek fáj, ha leelõzi egy Force India

Gphírek2013.06.20, 13:49

A német a szezon során elõször elismerte, talán rosszul döntött, amikor a Sauberhez igazolt. Nem tagadja, hogy gyorsabba autóra számított a svájciaknál. 

A Sauber sportszerûtlenséggel vádolja Bottast

Gphírek2013.05.29, 17:36

A Sauber sportszerûtlenséggel vádolta Valtteri Bottast, amiért félrehúzódott Kimi Räikkönen elõl Monacóban, megteremtve neki a lehetõséget, hogy elvegye az utolsó pontot Nico Hülkenbergtõl.

Még lassításban is gyors egy F1-es kerékcsere

Gphírek2013.05.08, 16:03

A Sauber lassított, nagy felbontású videóján jól látszik a szerelõk összehangolt munkája.

A Sauber nem dobja ki Gutiérrezt

Gphírek2013.05.06, 17:11

Peter Sauber szerint a mexikói elsõsorban azért küszködik, mert nem jutott elég tesztlehetõséghez. Nico Hülkenberg munkájával elégedett a csapat.

Hülkenberg nem bánta meg, hogy a Sauberhez igazolt

Gphírek2013.04.30, 13:07

A Force Indiától a Sauberhez átigazoló versenyzõ nem sajnálja, hogy a váltással a jelek szerint rosszabbul járt, mintha maradt volna tavalyi csapatánál.

Hülkenberg többet vár a Saubertõl

Gphírek2013.04.13, 10:07

A német versenyzõ fejlesztéseket vár csapatától, hogy elõrébb lépjenek a mezõnyben. Kínában már érzi a javulást.

Hülkenberg beváltotta a Sauber reményeit

Gphírek2013.03.28, 18:28

A csapat szerint a Malajziai Nagydíjon, amikor a Lotusokkal harcolt, bebizonyította, hogy érdemes volt leszerzõdtetni a Force Indiától.

Vákuum volt Hülkenberg tankjában

Gphírek2013.03.22, 04:07

A Saubernél pontosan megértették, hogy az autójában miért romlott el az üzemanyag-rendszer az Ausztrál Nagydíj után, de a biztonság kedvéért változtattak módszereiken is.

Új kasztnit kap Hülkenberg

Gphírek2013.03.19, 12:07

Az autójában valószínûleg megrepedt az üzemanyagtartály Ausztráliában, ezért teljesen új vázzal kell indulnia a hétvégi Malajziai Nagydíjon.

Kobajasi hosszútávú versenyeken folytatja

Gphírek2013.03.14, 12:20

A Saubertõl elküldött japán idén egy Ferrari 458 Italiát vezethet a Hosszútávú Világbajnokság (WEC) futamain.

Gutiérrez óvatosságra törekszik Melbourne-ben

Gphírek2013.03.07, 11:57

A Sauber újonca nem akar villogni élete elsõ Forma-1-es futamán, a verseny biztonságos befejezése lesz a célja. A gumikkal még nem bánik olyan jól, mint szeretné, de felkészültnek érzi magát a debütálásra.

A Sauber jó vásárt csinált Hülkenberggel

Gphírek2013.02.18, 11:48

Igaz, hogy elõször nem fért be az autójukba, de a visszajelzéseivel máris jó benyomást tett rájuk.

A Sauber nem volt elégedett Gutiérezzel

Gphírek2013.02.14, 13:37

Peter Sauber bevallotta, hogy csapata tavaly nem volt folyamatosan megelégedve Esteban Gutiérezzel, aki az idei évtõl versenyzõként szerepelhet a csapatnál. Monisha Kaltenborn nem aggódik amiatt, hogy két új pilótával kezdik a szezont.

Baleset ihlette a Sauber trükkjét

Gphírek2013.02.05, 11:47

A csapat rendkívül szûkre szabta a C32 oldaldobozait, és Matt Morris fõtervezõ elárulta, azután találták ki ezt a megoldást, hogy Sergio Pérez baleset szenvedett a két évvel ezelõtti monacói idõmérõn.

Gyönyörû lett az új, grafitszürke Sauber

Gphírek2013.02.02, 16:36

A C32 orráról is eltüntették a törést, a tavalyi modellhez képest a legnagyobb változás mégis az rajta, hogy az oldaldobozok feltûnõen keskenyek, továbbá fehér helyett grafitszürke lett az alapfestés.

Elégedetlen helyzetével a Sauber tesztpilótája

Gphírek2013.01.29, 13:40

A WSR-bajnok Robin Frijnsnek nem tetszik, hogy sem a téli teszteken, sem a pénteki szabadedzéseken nem vezetheti majd a Saubert. Nehéz évre számít, de a csapat szerint erre szüksége van a továbblépéshez.

Pérez: A McLarennél nem lesz elég a jó stratégia

Gphírek2013.01.10, 14:30

A mexikói tisztában van vele, hogy a mezõny egyik legjobb csapatánál más hozzáállással kell versenyeznie, mint a Saubernél. Szerinte nem csak rajta múlt, hogy tavaly az utolsó hat futamon nem tudott pontot szerezni.

Február 2-án mutatják be az új Saubert

Gphírek2013.01.03, 17:12

A McLaren és a Force India után a Sauber is nyilvánosságra hozta, hogy mikor leplezi le idei modelljét. Távozó versenyzõje, Sergio Pérez szerint akár a gyõzelemért is harcolhatnak vele.

A Ferrari és a Mercedes átment a törésteszteken

Gphírek2012.12.28, 12:52

A Sauber után újabb két csapat 2013-as modellje teljesítette sikeresen az FIA kötelezõ töréstesztjeit. A hírek szerint a Mercedes elsõsorban a váltón és az oldaldobozokon változtat.

Pérez reális esélyt lát a 2013-as bajnoki címre

Gphírek2012.12.13, 21:00

A mexikói úgy érzi, a Forma-1 legjobb csapatához szerzõdött, ezért az idény elejétõl a futamgyõzelmekért száll harcba. Azt állítja, az év végi eredménytelenségének semmi köze a McLaren-es szerzõdéshez.

Pérez számára nem ismeretlen a nyomás

Gphírek2012.12.03, 17:50

Bár Martin Whitmarsh szerint a mexikói el sem tudja képzelni, mi vár rá a McLarennél, Pérez nem érzi magát teljesen felkészületlennek. Button szeretne vezéregyéniség lenni a csapatnál.

Gutiérrez nem biztos benne, hogy felkészült az F1-re

Gphírek2012.11.23, 19:45

A 2013-tól a Saubernél versenyzõ Esteban Gutiérrez szerint még túl korai megítélni, hogy milyen teljesítményre lehet képes a következõ szezonban. A Sauber tagadja, hogy csak a Telmex támogatása miatt szerzõdtették.

Gutiérrez a Saubernél, Pic a Caterhamnél 2013-ban

Gphírek2012.11.23, 15:00

A Sauber várakozásoknak megfelelõen a tartalékpilótáját léptette elõ, a Caterham pedig több évre szerezte meg a Marussia francia tehetségét. Heikki Kovalainen és Kamui Kobajasi így valószínûleg versenyzõülés nélkül marad a 2013-as szezonban.

McLaren: Pérez szerzõdtetésében van kockázat

Gphírek2012.11.08, 15:46

Martin Whitmarsh elismerte, egyelõre nem tudják megítélni, milyen teljesítményre lesz képes Sergio Pérez egy élcsapat autójában.

Pérez nem tudhatja, mekkora teher vár rá a McLarennél

Gphírek2012.11.07, 12:06

A McLaren csapatfõnöke, Martin Whitmarsh kijelentette, a fiatal mexikói versenyzõnek egyelõre fogalma sem lehet róla, mekkora nyomás alatt vezetnek a wokingiak pilótái.

Grosjean: Egyik ütközésnél sem én hibáztam

Gphírek2012.11.04, 18:21

A francia szerint egyszerûen peches napja volt Abu-Dzabiban, kétszer ütközött, de egyik incidensnél sem tehetett volna semmit. Di Resta szerint is Pérez okozta a négyautós ütközést a 39. körben.

Hivatalos: A Sauber leigazolta Hülkenberget

Gphírek2012.10.31, 10:48

A csapat megerõsítette, a korábbi szóbeszédnek megfelelõen a német pilóta 2013-tól náluk folytatja a pályafutását. Lehet, hogy jövõre mindkét versenyzõt lecserélik, de csak késõbb jelentik be Hülkenberg csapattársát.

Zsigerbõl döntöttem: egy udvarias szivar búcsúja

Gphírek2012.10.30, 14:18

Peter Sauber szinte észrevétlenül sajátított ki magának egy jókora szeletet a Forma-1 történelmébõl. A legendás csapatfõnök most azzal a tudattal vonulhat a háttérbe, hogy a nagy neveket is felemésztõ mezõnyben csaknem húsz éven át sikerült életben tartania a csapatát. Az [origo] F1Híreknek azt mondta, többnyire zsigerbõl döntött, amikor új tehetségeket válogatott.

A Sauber máris megszerezné a WSR új bajnokát

Gphírek2012.10.26, 13:47

Ha jól szerepel novemberben, a fiatal versenyzõk tesztjén,jó esélye lesz a Saubernél valamilyen állásra Robin Frijnsnek, a Formula Renault 3.5 idei bajnokának.

Pérez kihagyhatja az Indiai Nagydíjat

Gphírek2012.10.25, 15:50

Meghûléssel küzd, lehetséges, hogy a Sauber a szintén mexikói Esteban Gutiérrezt indítja helyette a hétvégén.

A Sauber nem csak kinevelni szeretné a tehetségeket

Gphírek2012.10.24, 14:43

A svájciak abban bíznak, sikerül megtartaniuk idei jó formájukat, így a jövõben hosszabb távon is vonzó csapattá válhatnak a versenyzõk számára.

Sauber úgy véli, megfelelõen gondoskodott az utódlásáról

Gphírek2012.10.23, 17:38

A Forma-1-es csapatának élérõl leköszönõ Peter Sauber úgy gondolja, Monisha Kaltenborn személyében megfelelõ utódot talált. Reméli, hogy semmi sem fog hiányozni neki a sportágból.

Kobajasi szomorú, amiért szponzort kell szereznie

Gphírek2012.10.12, 05:41

A Sauber japán versenyzõje keserûen nyilatkozott arról, hogy jövõre szponzorra van szüksége, ha a Forma-1-ben akar maradni.

Nõi csapatfõnöke lett a Saubernek

Gphírek2015.08.30, 10:15

Az alapító Peter Sauber 69. születésnapján visszalép, és átadja a helyét a Forma-1 elsõ nõi csapatfõnökének, Monisha Kaltenbornnak.

A McLarent nem aggasztják Pérez hibái

Gphírek2012.10.10, 17:08

Bár a Japán Nagydíjat saját hibája miatt kellett feladnia, a McLaren nem aggódik a mexikói tapasztalatlansága miatt. A Sauber már hozzászokott Pérez hibáihoz.

A Sauber a Mercedesre vadászik

Gphírek2012.10.09, 16:21

A csapat fõtervezõje lehetségesnek tartja, hogy megelõzzék a konstruktõri tabella ötödik helyezettjét, pláne úgy, hogy a Mercedes vélhetõen már nem fog nagy fejlesztéseket bevetni.

A dobogó sem garantálja Kobajasi pilótaülését a Saubernél

Gphírek2012.10.08, 17:04

A Sauber vezérigazgatója szerint a japán szuzukai harmadik helyezése egyáltalán nem garantálja, hogy a csapatnál maradhat, hiszen nem egy futam alapján ítélik meg a képességeit.

Kobajasi nem mert gondolni a dobogóra

Gphírek2012.10.07, 13:08

Nagyon örül F1-es karrierje elsõ dobogós eredményének, különösen azért, mert hazai pályán szerezte. Nem volt könnyû feladata, az utolsó etapjában taktikai hátrányban volt Jenson Buttonhoz képest.