Sanghaj

címke rss

Sanghaj Budapestre költözik

Kultúra2018.06.18, 17:15

Elbűvölő Sanghaj címmel egy izgalmas programsorozat érkezik Budapestre, melynek célja a két város, Sanghaj és Budapest kapcsolatának erősítése, a sanghaji kultúrának bemutatása. A június 15-én nyíló és egy héten át nyitva tartó programnak az a Ybl Budai Kreatív Ház ad otthont.

Nem rúgták ki a Tesla vezért a rekordméretű bukás miatt

Gazdaság2018.06.06, 12:15

A Tesla fennállása óta legnehezebb időszakán van túl. Ezt a cég vezetője Elon Musk mondta, akinek egy pillanatra megingott a vezérigazgatói pozíciója. Most úgy tűnik, hogy a kívánt mennyiséget le tudja gyártani a vállalat a Model 3-ból, ráadásul egy kínai gigaüzemet is bejelentett a techóriás.

Ennyire még egyetlen országban sem féltek az élményparkoktól

Gazdaság2018.05.29, 11:17

Komoly makroökonómiai kockázatként értékel jelentésében az egyik kínai központi fejlesztési ügynökség több tartományi nagyberuházást. Elsősorban az eladósodás kapcsán intenek óvatosságra, és arra figyelmeztetnek, több, felesleges fejlesztést látnak, amelyek indokolatlan párhuzamosságot teremthetnek egy-egy régióban. Meg is nevezték a lokális gazdasági növekedést fenyegető legnagyobb veszélyforrást: a gombamódra szaporodó tematikus kalandparkok szétzilálhatják a gazdasági menetelést.

Atlétikai Gyémánt Liga: Márton Anita hatodik lett Sanghajban

Sport2018.05.12, 16:47

Öten is megelőzték Márton Anitát súlylökésben az atléták Gyémánt Liga-sorozatának második állomásán, Sanghajban.

Egy autó a tömegbe hajtott Sanghajban

Nagyvilág2018.02.02, 10:41

Az autó nagy sebességgel hajtott a Starbucks kávézó előtt álló tömegbe, Sanghaj belvárosában, kínai idő szerint reggel 9 óra körül.

Kínai szakemberekkel erősít a Google a mesterséges intelligenciáért

Gazdaság2017.12.14, 13:33

Sanghajban épült meg a Google első ázsiai telephelye, ahol mesterséges intelligenciával kapcsolatos kutatásokat folytat majd a cég – írja a CNBC a Google mögött álló holding, az Alphabet bejelentése alapján.

Megnyílt a Shanghai Tower, a világ második legmagasabb épülete

Gazdaság2017.12.12, 16:22

A több mint két évig tartó bürokráciai útvesztő után Kína legnagyobb felhőkarcolója, a Shanghai Tower csendben megnyitotta kapuit. Több mint hatvan vállalat immáron 128 emeleten foglal helyet, olyan illusztris bérlőkkel, mint az Ant Financial, ami az Alibaba vezérének, Jack Mának a tulajdona.

Megnyílik az eddigi legnagyobb Starbucks

Gazdaság2017.12.06, 11:17

Jelenleg több mint 10 ezerrel több Starbucks van az Egyesült Államokban, mint Kínában. Azonban az ázsiai ország a tervek szerint tíz éven belül már első lesz, hiszen 17 óránként avat új üzletet a vállalat. Szerdán épp a világ legnagyobb Starbucksa nyitja meg kapuit Sanghajban.

Egyik magyar váltó sem jutott döntőbe a rövidpályás gyorskorcsolya-Vk-n

Sport2017.11.11, 12:07

A magyarok közül az 500 méteren elért ötödik helyével Liu Shaolin Sándor szerepelt a legjobban szombaton a rövidpályás gyorskorcsolyázók olimpia kvalifikációs világkupa-sorozatának Sanghajban zajló harmadik állomásán, amelyen sem a férfi, sem a női váltó nem jutott döntőbe.

Alakul Rafael Nadal és Roger Federer kínai párbaja

Sport2017.10.13, 17:53

Szombaton összejöhet az álomdöntő vasárnapra. A teniszvilág mindig kiemelten várja a Nadal-Federer csúcstalálkozókat, de tekintve, hogy a legutóbbi áprilisi mérkőzésük óta újra ők állnak a világranglista első és második helyén, ez még különlegesebb lenne. Sanghajban az ATP Masters 1000 tornán közel kerültünk a 38. párbajukhoz, mert az első kiemelt Rafa Nadal a szezon egyik legjobb összecsapásán 6:4, 6:7, 6:4-re legyőzte Grigor Dimitrovot és Roger Federer sem botlott Richard Gasquet ellen (7:5, 6:4), a negyeddöntőben.

Honfitársa búcsúztatta a hetedik kiemeltet a sanghaji tenisztornán

Sport2017.10.10, 16:21

A hetedik helyen kiemelt spanyol Pablo Carreno a második fordulóban búcsúzott az 5,9 millió dollár (1,56 milliárd forint) összdíjazású sanghaji keménypályás férfi tenisztornán.

Megemeltek és odébb toltak egy 135 éves sanghaji templomot

Travelo2017.11.24, 10:32

Megemeltek és odébb toltak egy 135 éves sanghaji templomot

Férfimegőrzővel újított egy kínai bevásárlóközpont

Techbázis2017.07.29, 15:22

Rendkívül népszerűek a videojátékokat kínáló pavilonok.

Jöhet a Sanghaj-Budapest légijárat

Travelo2017.10.16, 16:10

Jöhet a Sanghaj-Budapest légijárat

Egyéves a sanghaji Disneyland

Gazdaság2017.06.16, 15:29

Több mint 11 millió látogatót fogadott a sanghaji Disneyland az első évben, jóval meghaladva a várakozásokat.

Teherautó helyett biciklivel szállítanak Sanghajban: Fotók!

Archívum2017.05.04, 17:38

Elképesztő fotósorozat látott napvilágot Sanghajban élő futárokról, akik a fizika törvényeit meghazudtolóan fuvarozzák a nehezebbnél nehezebb szállítmányokat. 

Megszúrtak egy franciát Sanghajban, Párizsban tüntettek a kínaiak

Nagyvilág2017.03.31, 12:34

A francia nagykövetség fokozott éberségre szólította föl a Sanghajban lévő franciákat, miután késsel megszúrt egy kínai egy francia állampolgárt. Nem kizárt, hogy az erőszakos tettnek köze van ahhoz a párizsi tüntetéshez, amelyet amiatt tartottak, mert egy rendőr lelőtt egy kínai férfit intézkedés közben.

Egyre több külföldi cég húzza le a rolót Kínában

Gazdaság2017.02.03, 13:38

A világ legnagyobb merevlemezgyártója, a Seagate bezárta üzemét Szucsouban, Sanghajtól nem messze. Ezzel 2000 munkahely szűnt meg. A cég attól tart, hogy az ország a jövőben ellenségesebben bánik majd a külföldi vállalatokkal.

Sanghaj focistákra költheti az F1-es nagydíj árát

Gphírek2016.12.16, 17:04

Malajzia és Szingapúr után a Kínai Nagydíj jövője is megkérdőjeleződhet, mivel a helyiek a drága F1-es nagydíj árát inkább focisták elcsábítására költenék. Az első kiszemelt már meg is van.

A tengeri Selyemút fontos kikötője volt Sanghaj

Archívum2016.12.11, 16:15

Már több mint ezer éve a kínai tengeri Selyemút fontos kereskedelmi és kikötőközpontja volt Sanghaj - derült ki a kelet-kínai városban végzett régészeti feltárásokból.

A kínaiak lopják a brit műalkotásokat

Unikornis2016.11.28, 19:12

Már a második brit művész vádolja azzal a kínaiakat, hogy plagizálják a műveit.

Magyar kulturális hét Sanghajban

Kultúra2016.11.04, 17:40

A Müpa szervezi a Magyar Kulturális Hetet Kína legrangosabb művészeti seregszemléjén, a Sanghaji Nemzetközi Művészeti Fesztiválon. 2016. november 6. és 12. között bemutatják a CAFe Budapest Fesztiválon nagy sikerrel előadott Bartók-műveket: A kékszakállú herceg várá-t és A csodálatos mandarin-t, és fellép a Muzsikás Együttes, Baráti Kristóf, Várdai István, Balog József és Roby Lakatos is.

Ázsiai szexrabszolganőkről megemlékező múzeum nyílt Sanghajban

Travelo2017.10.06, 13:24

Ázsiai szexrabszolganőkről megemlékező múzeum nyílt Sanghajban

Így ütközött össze majdnem két utasszállító

[origo] utazás2016.10.18, 14:32

Csak 19 méterre volt a felszálló gép az útját keresztezőtől.

Nem volt elég a 165 hely előny a világranglistán

Sport2016.10.09, 15:29

A 16. helyen kiemelt uruguayi Pablo Cuevas már a nyitókörben kiesett az 5,4 millió dollár összdíjazású keménypályás sanghaji férfi tenisztornán.

A kínaiak is megkapták a maguk Disneylandjét

[origo] utazás2016.06.15, 18:55

Hongkong, Párizs és Tokió után Sanghajba is exportálta világhírű témaparkját a Walt Disney, de Kínában a konkurenciával is számolnia kell.

Robbanás rázta meg a sanghaji nemzetközi repteret: Több ember megsérült!

Life.hu2016.06.12, 18:44

Többen megsérültek, amikor robbanás történt a sanghaji nemzetközi reptéren. Valószínűleg petárdák robbantak fel, de van olyan sajtóhír, miszerint házi készítésű robbanóanyag volt.

Robbanás a sanghaji reptéren: szándékos támadás volt

Nagyvilág2016.06.12, 17:43

Többen megsérültek, amikor robbanás történt a sanghaji nemzetközi reptéren. Az első hírek szerint egy csomagban petárdák robbanhattak fel, de utóbb kiderült, hogy egy házi készítésű robbanóanyag volt.

Itt az új Disneyland nagy dobása

[origo] utazás2016.05.10, 13:14

Hivatalosan csak június 16-án nyílik a sanghaji Disnelyland, de a próbaüzem már napok óta tart. A közösségi médiában mindenesetre máris megjelent egy videó, amely a vidámpark egyik fő látványosságáról készült. A Tron-filmek látványvilágát idéző vasúton (TRON Lightcycle Power Run) valóban szédületes az utazás.

Tűz ütött ki a sanghaji repülőtéren

Travelo2017.10.12, 14:13

Tűz ütött ki a sanghaji Hungcsiao nemzetközi repülőtér alagsorában, ketten meghaltak és négyen megsérültek - jelentette pénteken a People's Daily című kínai napilap.

Tűz ütött ki a sanghaji reptéren

Nagyvilág2016.04.29, 08:11

Tűz ütött ki a sanghaji Hungcsiao nemzetközi repülőtér alagsorában, ketten meghaltak, és négyen megsérültek – jelentette a People's Daily című kínai napilap.

Születőben az új vidámpark nagyhatalom

Archívum2016.04.10, 12:50

A tervek szerint júniusban nyit a sanghaji Disneyland, amely a vállalat egyik legnagyobb globális dobása lesz a vidámparkok terén. Ezzel pedig megszülethet Ázsia új Disney Park nagyhatalma.

Emelte a tétet a nagy piramisra feljutó német fiú

[origo] utazás2016.03.25, 06:48

Ezúttal egy sanghaji tornyot mászott meg, de itt is elkapták.

Tologassa ide-oda a csúszkát, és leesik az álla

[origo] utazás2016.02.02, 08:00

Nyolc várost mutatunk régen és ma. Van, ahol rá sem lehet ismerni a korábbi látképre.

Összeakadt a szárnya a két Airbusnak

[origo] utazás2016.01.27, 15:30

Videó is készült a balesetről, amely a sanghaji repülőtéren történt.

A szmogot is csökkenti az új sanghaji Disneyland

Travelo2017.10.13, 09:47

A kínai szárazföld első Disney-élményparkja június 16-án nyílik meg. A Shanghai Disney Resort miatt több mint 150 kiemelkedően környezetszennyezőnek minősített vállalatnak kell elköltöznie vagy bezárnia.

Sanghajban elmarad a szilveszteri ünnepség

Life.hu2015.12.30, 15:26

Nem tartják meg idén a nagy szabadtéri szilveszteri ünnepséget Sanghajban, miután tavaly egy tömegszerencsétlenség több tucat ember halálát okozta.

Nem lesz szilveszteri ünneplés Sanghajban

Travelo2017.10.12, 13:31

Nem tartják meg idén a nagy szabadtéri szilveszteri ünnepséget Sanghajban, miután tavaly egy tömegszerencsétlenség több tucat ember halálát okozta - adta hírül szerdán a kínai média a kelet-kínai metropolisz helyi kormányzatának bejelentésére hivatkozva.

Sanghajban elmarad a szilveszteri ünnepség

Nagyvilág2015.12.30, 12:15

Nem tartják meg idén a nagy szabadtéri szilveszteri ünnepséget Sanghajban, miután tavaly egy tömegszerencsétlenség több tucat ember halálát okozta.

Sanghaj mesterséges heggyel zöldíti a várost

Tudomány2015.12.28, 13:45

A távol-keleti metropoliszt könnyű felismerni modern építményeiről és felhőkarcolóiról. Kína kereskedelemi és gazdasági központja majd 20 millió embernek ad otthont és munkát, akik bizonyára örülnek, hogy a beton- és üvegdzsungel hamarosan természetes színezetet kap. 

Mi?! Macskaürüléket etettek meg emberekkel lelkes állatvédők

Archívum2015.12.18, 18:03

Hat állatvédő került bíróság elé Sanghajban, mert megvertek két embert, és arra kényszerítették őket, hogy macskaürüléket egyenek.

100 m-re sem lehet látni Sanghajban a szmogtól

Travelo2017.10.12, 13:57

Az idei év legsúlyosabb füstködje ereszkedett Sanghajra - számolt be a Shanghai Daily című napilap keddi online kiadása.

Itt próbálhatja ki a világ leggyorsabb liftjeit

[origo] utazás2015.12.02, 09:34

Már a középkori városok is folyton azon versengtek, ki tud magasabb tornyot építeni. A rekordot akkoriban az angolok tartották a salisbury-i katedrális 123 méter magas csúcsával, manapság viszont inkább a Közel- és Távol-Keleten ambicionálják az égbe törő építményeket. Mivel pedig az ember nem mászik fel gyalog a 160. emeletre, a mai felhőkarcolókban igen fontos szerep jut a lifteknek. Minél magasabb egy torony, annál gyorsabb felvonó illik hozzá. Ezek ma a világ leggyorsabb liftjei. 

Fedezd fel Sanghaj bizsergető kettősségét! Bánovics Marcsi modell elkalauzol

Life.hu2015.11.26, 11:08

Bánovics Marcsi másfél éve él Sanghajban. Férjét munkája szólította a nagyvárosba, az egykori modell pedig vele tartott. És milyen jól tette, hiszen egy varázslatos világnak lett a részese. Egy helyi lakos szemével mutatta be nekünk a várost, kedvenc helyeit, és azokat a látnivalókat, amelyeket egy turistának feltétlenül meg kell néznie.

Kínai repülőgép akarja lenyomni az Airbus-t és a Boeing-et

Travelo2017.12.11, 17:55

Bemutatták a kínai állami repülőgépgyártó, a COMAC első C919-es típusú utasszállító repülőgépét Sanghajban. A 158 üléses modell az Airbus és Boeing légi járműivel kívánja felvenni a versenyt.

150 üzemet zárnak be a Disney vidámpark miatt

Travelo2017.10.11, 16:58

A kiemelkedően környezetszennyezőnek ítélt üzemeknek be kell zárniuk, vagy el költözniük az épülő sanghaji Disney Resort, a kínai Disneyland környékéről.

Városok, amiket a kínaiak lekoppintottak

Travelo2017.12.11, 08:54

Angol kisvárosi hangulat hamis viktoriánus házak közé építve, mini Manhattan kínai felhőkarcolókkal és az Eiffel-torony mása sok ezer kilométerre az eredeti példányától. Városhamisítás ipari méretekben Sanghajtól Pekingig.

Kínai tőzsdepánik: prémium piac, prémium árazással

Gazdaság2015.07.27, 19:05

Az elmúlt hetekben a tőzsdei hírfolyamok egyik vezető híre a kínai belső piacokat tömörítő Shanghai Composite index összeomlása, azok után, hogy az azt megelőző évben 150 százalékos menetelésen ment keresztül az ottani piac. Ugyanakkor nem árt tisztázni néhány fontos dolgot az ottani történésekkel kapcsolatban, mert csak így lehet az összefüggéseket a helyén kezelni, illetve akár befektetési döntéseket is meghozni.