Ross Brawn
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Forma-1-es hír
- Mercedes GP
- Michael Schumacher
- Nico Rosberg
- Lewis Hamilton
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Schumacher autója lassú volt az egyenesben
A Mercedes utánajár, miért ért el gyengébb végsebességet Rosbergnél. A csapat egyébként elégedett, mivel megint sikerült spórolnia a gumikkal.
Rosberg 2013-ig hosszabbított a Mercedesszel
Nico Rosberg még legalább két évig a Mercedes versenyzője marad, miután új, több évre szóló szerződést kötött jelenlegi csapatával. Pedig arról pletykáltak, hogy tárgyal a Ferrarival.
Az FIA ellenőrizheti a csapatok költekezését
A csapatok szövetsége, a FOTA a szétesés határára került a túlköltekezéssel kapcsolatos vádakból eredő feszültség miatt. Abu-Dzabiban kulcsfontosságú tárgyalás vár rájuk.
Brawn szerint az ügyfélautók árthatnak a Forma-1-nek
A Formula One Commission csütörtöki ülésén számos kérdés kerül terítékre, köztük a csapatok közötti technikai együttműködés is. Ross Brawn nem tartaná jó ötletnek az ügyfélautók engedélyezését.
Brawn máris kiskapuktól tart a 2012-es szabályzatban
Ross Brawn attól tart, hogy az autók kipufogójára vonatkozó új szabályok sem tudják megakadályozni, hogy néhány csapat a kiskapukat kihasználva jusson előnyhöz.
- címkék:
- Ross Brawn
- Forma-1-es hír
- Címkefelhő »
Még nem tudják, mitől rázkódott Schumacher autója
Ahogy a koreai Q2-ben kihajtott a bokszból, a Mercedes azonnal rázkódni kezdett, s bár a csapatnál meggondolták, hogy kihívják kereket cserélni, végül nem tették meg. Így tovább sem jutott.
Brawn: A csapatok szívességet kérnek a névcseréért
A Mercedes csapatfőnöke arra panaszkodik, hogy egyes istállók különböző szívességeket kérnek a Lotus és a Renault névváltoztatásához adott beleegyezésükért cserébe.
Brawn: Nem biztos, hogy a DRS jót tett az F1-nek
Ross Brawn szerint az idény végén meg kell vizsgálni, milyen hatással volt a DRS az idei versenyekre. Szerinte a Pirellinek nagyobb szerepe volt abban, hogy izgalmasabb lett a küzdelem.
Brawn: Vettelnek egy rosszabb autóval is bizonyítania kell
Ross Brawn, a Mercedes GP csapatfőnöke szerint Sebastian Vettel számára a legnagyobb F1-es kihívás az lesz, amikor egy lassabb autóval kell felvennie a versenyt a riválisokkal.
A friss gumikban bízik a Mercedes
Michael Schumachert Lewis Hamilton, Nico Rosberget pedig egy műszaki hiba hátráltatta a Japán Nagydíj időmérőjén. Rosberg csak a 23. helyről indulhat, de még így is optimista, mert az összes szett gumija új.
Pirelli: Megfosztjuk a nézőket a show-tól
A Pirelli motorsport igazgatója, Paul Hembery szerint nem jó, hogy a csapatok a gumikkal spórolnak az időmérőkön.
Schumacher szerint nem passzol a Mercedeshez Szuzuka
A hatodik és hetedik helyet megszerző Mercedes GP végül elégedetten zárta a pénteki napot Szuzukában, bár délelőtt még rossz volt az autójuk balansza.
A Mercedes gatyába rázná a költségkorlátozási egyezményt
Miután komolyan vették a leépítést, aggódnak amiatt, hogy más élcsapatok a nem elég szigorú ellenőrzést kihasználva túlköltekeznek.
Aldo Costával és Geoff Willisszel erősít a Mercedes
A Ferrari menesztett technikai igazgatója és a Red Bull technikai gárdájának exfőnöke is a Ross Brawn által irányított csapathoz igazolt.
A Mercedes javulásra számít az utolsó futamokon
Ross Brawn szerint Szingapúrban megfelelően működtek a Mercedes legújabb aerodinamikai fejlesztései, a következő versenyeken pedig még nagyobb előrelépésre számít.
Schumacher gumit spórolt a "taktikus" időmérőn
A Mercedesnél elégedettek a szingapúri rajthelyeikkel, mert úgy érzik, kihozták az autójukból a maximumot. Schumacher szurkol Vettelnek.
A Mercedes 2013-ban lenne világbajnok
Ross Brawn szerint jövőre az első háromban végeznek majd, de a változatlan szabályok miatt a Red Bull továbbra is lépéselőnyben lesz velük szemben.
Az FIA kérte, hogy Schumacher fogja vissza magát
Ross Brawn az FIA kérésére intette óvatosságra Michael Schumachert, a német azonban úgy érzi, tisztán versenyzett Lewis Hamilton ellen. A brit sem panaszkodik rá.
Schumacher ferraris mérnöke is a Mercedeshez szerződhet
A Ferraritól az előző idény végén menesztett Chris Dyer fontolgatja a visszatérését a Forma-1-be, elképzelhető, hogy Aldo Costa mellett ő is a Mercedeshez csatlakozik.
A Ferrari kirúgott technikai igazgatója a Mercedeshez mehet
Aldo Costa a Mercedesnél ismét együtt dolgozhat Ross Brawnnal, aki nem cáfolta meg az olasz érkezéséről szóló híreszteléseket.
Nagy dilemma elé állítja a csapatokat a dupla DRS-zóna
Az időmérőn korlátlanul használható DRS miatt a csapatok a szokásosnál nagyobb leszorítóerő mellett dönthetnek Monzában, ez azonban a versenyen visszaüthet.
Brawn szerint nem jó variálni a gumiszabályokkal
Bár a Pirelli változtatni akar, Ross Brawn még legalább egy évet adna a jelenlegi gumiszabályoknak. Javaslata szerint a megmaradt szetteket a következő futamon kellene felhasználni.
- címkék:
- Ross Brawn
- Forma-1-es hír
- Pirelli
- Címkefelhő »
Schumacher élvezte a "vadászatot"
A német az utolsó helyről az ötödikig tört előre a Belga Nagydíjon, megelőzve csapattársát is. Nico Rosberg a verseny elején vezetett, végül a 6. pozícióban ért célba.
Schumacher: Három keréken nem megy!
Michael Schumachert látszólag nem viselte meg, hogy az időmérő edzés elején elszenvedett baleset miatt az utolsó helyről kell rajtolnia Spában. Nico Rosberg egy Ferrarit és egy McLarent megelőzve az 5. helyet szerezte meg.
Schumacher egy jó eredménnyel ünnepelné a 20. F1-es évfordulóját
Pontosan húsz évvel ezelőtt, 1991. augusztus 25-én vett részt Michael Schumacher élete első Forma-1-es versenyén a Belga Nagydíjon, ahol egy kört sem tudott teljesíteni műszaki hiba miatt. A hétszeres világbajnok egy ennél sokkal jobb eredménnyel szeretné megünnepelni a két évtizedes jubileumát a hétvégi futamon.
Közel az új tesztelési megállapodás
Ross Brawn elárulta, hogy az új rendszerben a négyből egy előszezoni tesztelést az egyik korai futam utánra tennék át.
A Mercedes GP-től kapott műkezet egy fiú
Matthew Jamesnek egy születési rendellenesség miatt hiányzott a kézfeje. Írt a Mercedesnek, amely közbenjárt egy művégtagokra szakosodott cégnél, hogy segítsen neki.
Brawn pártolja az elektromotorokat
Szerinte azok képviselik a jövőt, és Ecclestone-nal ellentétben úgy véli, a motorhang hiánya sem leküzdhetetlen probléma.
A Mercedes közeledett az élcsapatokhoz
Ross Brawn azt állítja, az adatok tanúsága szerint folyamatosan dolgozzák le a hátrányukat, de hat hónapos lemaradásban vannak a fejlesztések terén.
A Ferrari volt technikai igazgatójával erősítene a Mercedes
A Mercedes gyári csapatának főnöke, Ross Brawn állítólag megkörnyékezte a Ferrari májusban leváltott technikai igazgatóját, Aldo Costát, hogy csatlakozzon hozzájuk.
Alonso is felköszöntötte Buttont 200. nagydíján
Versenyzők és csapatfőnökök szombat este a McLaren motorhome-jában gyűltek össze, hogy felköszöntsék a 200. Forma-1-es versenyét a Magyar Nagydíjon ünneplő Jenson Buttont. Minden süti elfogyott.
Az iskolapadból az autósportba - egyetemisták sikere Silverstone-ban
Az évente megrendezett Formula Studentből, amelyre az egyetemisták csapatainak saját versenyautót kell építeniük, már olyan szakemberek nőttek ki, mint Michael Schumacher versenymérnöke, Andy Shovlin. A magyarok az idén is jól szerepeltek a silverstone-i megmérettetésen.
Brawnt a fiatal Schumacherre emlékezteti Rosberg
A Mercedes csapatfőnöke bízik abban, hogy az idei pilótapárossal vághatnak neki a 2012-es szezonnak is.
A Mercedes szerint bevált az új kipufogó
Ross Brawn csapatvezető szerint a Silverstone-ban bevezetett új kipufogó bevált, és még további fejlesztések is érkezni fognak.
Rosberg: Silverstone fordulópont lehet a Mercedesnek
Nico Rosberg reméli, hogy a silverstone-i remek versenytempó után tovább javul a Mercedes, és felzárkózhatnak az élmezőny csapataihoz.
A McLarent durván sújtotta a diffúzortiltás
Ezzel magyarázzák, hogy a silverstone-i időmérőn gyengék voltak. A csapatok vasárnap reggel ülnek össze eldönteni, hogy ejtsék-e a tilalmat. Martin Whitmarsh "paranoiától" tart.
Brawn: Az FIA jogosan tiltotta a trükkös diffúzorokat
Ross Brawn szerint az FIA-nak cselekednie kellett, hiszen a befújt diffúzorok miatt több csapat is óvást nyújtott volna be.
A Mercedes nem bánkódik az eső miatt
A Mercedes csapatfőnöke és versenyzői is elégedettek a Brit Nagydíj esős edzésein mutatott teljesítményükkel, de az majd csak száraz pályán derül ki, hogy mennyit érnek az új fejlesztéseik.
Schumacher továbbra sem akar visszavonulni
Michael Schumacher továbbra sem gondolkozik azon, hogy 2012 előtt otthagyja a Forma-1-et, szerinte teljesítménye folyamatosan javul.
Brawn cáfolja, hogy Schumacher hosszabbít
A hétszeres világbajnok nyilatkozatát arról, hogy hosszú évekbe telik feljuttatni a csúcsra egy csapatot, sokan a hosszabbítási szándékára tett célzásaként értelmezték. Brawn szerint tévesen.
Nem akarnak decemberben versenyezni az F1-es csapatok
Ross Brawn, a Mercedes GP csapatfőnöke ismét nyomatékosította, hogy nem örülne, ha a Bahreini Nagydíj miatt december közepére csúszna a szezon vége.
A Mercedes az első ötbe várja magát Barcelonában
A pilóták és a csapat vezetői is elégedetten nyilatkoztak a Spanyol Nagydíjon bevezetett új alkatrészekről a Mercedes GP istállónál.
Schumacher: Nem találtam a ritmust
A hétszeres világbajnok nem volt elégedett a mindent eldöntő utolsó körével a Q3-ban.
Brawn: Jól kell időzíteni a szezon előtti fejlesztéseket
A Mercedes GP csapatfőnöke szerint az istállóknak át kell gondolniuk, mire használják ki a szezon előtti tesztek adta lehetőségeket.
- címkék:
- Ross Brawn
- Forma-1-es hír
- Címkefelhő »
Schumacher az elromló hátsó szárny miatt hibázott
Nico Rosberg a rajtrács negyedik helyét szerezte meg, Michael Schumacher viszont a hátsó szárny meghibásodása miatt a kvalifikáción elfékezte magát, ezért csak a 14. helyről indulhat. A Mercedes GP-nél már látják a fényt az alagút végén, Rosberget pedig vasárnap a dobogóra várják.
Boldog a formajavulástól a Mercedes
Délutánra határozottan feljavult a két Mercedes a sanghaji pályán, Nico Rosberg csak 2,5, Michael Schumacher pedig 4 tizeddel maradt csak el Sebastian Vettel Red Bulljától.
Schumacher: Nagyon várom a hétvégét
A Mercedes GP a várakozásokon alul teljesített a világbajnokság első két futamán, ezért nem meglepő, hogy mindenképpen bizonyítani szeretnének Sanghajban.
A beállításokat okolja a Mercedes GP
Ross Brawn szerint a Mercedes GP nem találta meg a helyes egyensúlyt az Ausztrál Nagydíjra, ezért gyengélkedett Michael Schumacher és Nico Rosberg is.
A Mercedes GP elfelejtené az Ausztrál Nagydíjat
Schumachert Alguersuari, Rosberget Barrichello ütötte ki az év első versenyén, egyik pilóta sem ért célba műszaki problémák miatt. Rosberg és a vezetők a csapat honlapjának nyiltkoztak.
Haug a KERS-t hibáztatja Schumacher 11. helyezéséért
A Mercedes GP vezetősége jobb időmérős szereplést várt csapatától a jól sikerült tesztidőszak után.