Reuters

címke rss

Soros György XXX évesen meghalt - a Reuters véletlenül lehozta a nekrológot

Gazdaság2013.04.19, 10:39

Véletlenül közzétették a befektető előre megírt nekrológját, amelyben ragadozónak nevezik.

Robotok is fényképezik a londoni olimpiát

Techbázis2012.07.24, 11:12

Lehetetlen helyekről, eddig nem látott pozíciókban örökítik majd meg a sportolókat az olimpiai stadionokban felszerelt robot-fényképezőgépek. Robotokkal viszont nem feltétlenül érvényesül a több szem többet lát elve, és a fotós is elveszítheti igazi kapcsolatát az eseménnyel.

Számokba fulladnak Orbánék

Gazdaság2012.05.30, 11:33

Egyelőre adós maradt a kormány a két évvel ezelőtt kitűzött fő gazdasági célok megvalósításával. Az államadósság a magánnyugdíjvagyon államosítása ellenére ugyanott áll, ahol a kormányváltás után volt. A két évvel ezelőtt ígért lendületes gazdasági növekedés helyett recesszió közelében van a gazdaság, a munkanélküliség növekedett.

A forint miatt kamattartást vár a piac

Gazdaság2012.05.24, 17:35

A 7 százalékos alapkamat szinten tartását valószínűsíti a Reuters friss felmérése, amely 0,5 százalékos recessziót jósol erre az évre.

A nyugalmat keresik a gyilkolni tanuló iráni nindzsanők

Nagyvilág2012.04.04, 11:23

Orgyilkoshadseregnek kiálltotta ki több újság is azt a több ezer nőt, akik a nindzsa harcművészetnek hódolnak Iránban. A gyilkos fegyverekkel gyakorlatozó, fekete csuklyás asszonyok azt állítják, hogy ők csak sportolók, akik a lelki egyensúlyt és az önbecsülést keresik. A WikiLeaks-táviratokban diplomaták arról írtak, hogy az iráni nindzsák egyáltalán nem olyan ártatlanok, mint ahogy azt a jó hírnevükért folytatott perekben állítják.

Fociőrült Viktátorként említi Orbánt a Reuters elemzése

Itthon2012.01.16, 10:01

Futball-hasonlatokkal tüzdelt hosszú elemzést tett közzé Orbán Viktorról illetve a magyarországi gazdasági és politikai helyzetről a Reuters. A cikk szerint Orbánt a pályán mindig keményen megy előre, a politikában azonban túl messzire vitte a versenyszellem, és éppen azt igyekszik elkerülni, hogy piros lapot kapjon miatta Magyarország.

Angolszász divat tagadni a klímaváltozást

Időjárás2011.11.16, 14:50

A "trendszkeptikusok" magát a globális felmelegedés tendenciáját is tagadják, a "tulajdonítási szkeptikusok" elfogadják ugyan a klímaváltozás valóságát, de természetes okoknak tulajdonítják. A klímaszkepticizmus elsősorban angolszász jelenség a Reuters hírügynökség médiakutató intézetének munkatársai szerint.

Egyre valószínűbb az eurózóna felbomlása egy londoni elemzőközpont szerint

Gazdaság2011.09.16, 16:06

Görögország valószínűleg egy éven belül csődbe jut, miután felőrölte az euróövezeti tagországok türelmét, de az euró feladásának esélye mindössze egy az öthöz - derül ki a Reuters hírügynökség által gazdasági szakértők körében végzett felmérésből.

Matolcsynak megfelel a 180 forinton rögzített frankhitelárfolyam

Gazdaság2011.05.20, 15:10

A Bankszövetség és a kormány képviselői pénteken tárgyaltak a devizahitelek árfolyamának rögzítéséről. Az egyeztetésen a szerdán még 160 forintos frankhitelárfolyamot indítványozó Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter már elfogadhatónak tartotta a 180 forintos árfolyamra tett bankszövetségi javaslatot. A hétvégén várhatóan nem születik meg az egyezség, legkorábban a jövő kedden jöhet létre megállapodás.

Szíriában nyoma veszett a Reuters hírügynökség két tudósítójának

Nagyvilág2011.03.28, 00:39

A Reuters libanoni származású munkatársai több napot forgattak Szíriában. Szombat este vesztette el a kapcsolatot velük a Reuters szerkesztősége, alig egy órával azt megelőzően, hogy a két újságírónak a tervek szerint át kellett volna lépnie a szíriai-libanoni határt.

Homályos az idén várható hiány a piac szemében

Gazdaság2011.02.17, 16:35

Erősen megosztott a piac az idei hiány számítása miatt azért, mert nem lehet tudni az államhoz kerülő nyugdíjvagyon hasznosítási módját, a strukturális reformok mikéntjét, illetve ezeknek az idei hiányra gyakorolt hatását. A Reuters piaci felmérése szerint több intézmény azt várja, hogy 5 százalékos többlet lesz, mások a célul kitűzött 3 százalék körüli hiánnyal kalkulálnak.

Aki át akar verni egy fotóval, az meg is fogja tenni - Szlukovényi Tamás, a Reuters korábbi fotóigazgatója

Fotó2011.01.19, 14:09

Háborús övezetbe csak önként jelentkező fotóriportereket küldenek, és a külföldi tudósítókat háromévente cserélik, hogy ne kényelmesedjen el a szemük. A Kanadában élő szakember szerint, aki át akar verni valakit egy fotóval az meg is fogja csinálni, annak ellenére, hogy a Reuters szabályzata olyan szigorú, hogy egyetemi tananyaggá vált. Szlukovényi Tamással, a Reuters nemzetközi hírügynökség tavaly novemberben leköszönt fotóigazgatójával abból az alkalomból beszélgettünk, hogy ő vezeti az idei Magyar Sajtófotó Pályázat zsűrijét.

Megemelte a kamatot a jegybank

Gazdaság2010.11.29, 16:12

A jegybank monetáris tanácsa kétéves szünet után hétfőn 25 bázisponttal 5,5 százalékra emelte az április óta változatlan alapkamatot. A forintárfolyamon alig látszott meg a jegybanki döntés, az euró jegyzése csak rövid időre tudott 280 forint alá menni.

Vártnak megfelelő a szeptemberi infláció

Gazdaság2010.10.12, 09:43

Szeptemberben 3,8 százalékos volt az éves infláció - közölte a Központi Statisztikai Hivatal. A várakozásoknak gyakorlatilag megfelelő inflációt az idényáras élelmiszerek ára mellett a háztartási energia felfelé húzta, de a cukor és a péksütemények olcsóbbak lettek. A nyugdíjasok kosarába tartozó termékek ára 4 százalékkal nőtt.

Magyarország csökkentené devizaadóssága részarányát

Gazdaság2010.09.23, 19:55

Magyarország az államadósságon belül a devizaadósság arányát 30-35 százalékra akarja csökkenteni néhány éven belül a jelenlegi 49 százalékról, és inkább a biztonságosabb belföldi finanszírozás felé akar elmozdulni - mondta el Pleschinger Gyula, az Államadósság Kezelő Központ Zrt. (ÁKK Zrt.) vezérigazgatója a Reutersnek.

Marad az alapkamat az elemzők szerint

Gazdaság2010.08.19, 15:56

Az elemzők nem várják a jelenlegi 5,25 százalékos alapkamat változását a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsának hétfői kamatdöntő ülésétől, s az év végén is ezen a szinten marad az irányadó kamatláb - áll a Reuters által készített csütörtökön közzétett felmérésben.

Reuters: Tartást várnak a magyar jegybankároktól

Gazdaság2010.07.16, 18:51

A jelenlegi 5,25 százalékos kamat szinten tartását várják a monetáris tanács hétfői ülésétől a Reuters által megkérdezett makroelemzők, akik szerint a nemzetközi befektetői hangulat és az IMF-fel és az EU-val való megállapodás függvényében az év végéig még 25 bázisponttal mérséklődhet a kamat.

Reuters: Az új kormánytól függ a forint sorsa

Archívum2010.03.05, 11:25

A Reuters legfrissebb felmérése szerint a régiós devizák közül a zloty és a cseh korona erősödése várható, a forint helyzete pedig elsősorban az új kormány intézkedéseitől függ.

Erős Fidesz-kormányban bíznak a Reuters magyar elemzői

Archívum2010.02.11, 19:10

Huszonhárom gazdasági elemzőt kérdezett meg a magyar választások esélyeiről a Reuters brit hírügynökség, amely elemző cikkben foglalkozott a magyarok gazdasági kilátásaival csütörtökön. A hírügynökségnek minden elemző azt mondta, hogy egy reformokra képes, erős Fidesz-kormány lenne a legjobb az országnak, de csak töredékük bízik abban, hogy a párt kétharmadot tud szerezni a választásokon.

Gondban a pénzpiacok, kiábrándultak a befektetők - gazdasági lapszemle

Gazdaság2010.02.05, 07:10

Az eurózóna, azon belül is az úgynevezett prefériaországok problémáiról és a rossz befektetési hangulatról cikkeznek a világ vezető gazdasági lapjai.  

Hétfőn 6 százalékra csökkenhet a kamat

Archívum2010.01.21, 16:22

Hétfőn 25 bázisponttal 6 százalékra csökkentheti az alapkamatot a magyar jegybank - derül ki a Reuters felméréséből.

Reuters: J�het a 6 sz�zal�kos kamat

Gazdaság2009.12.17, 19:36

A piac szerint�h�tf�n a jelenlegi 6,50 sz�zal�kr�l�6 sz�zal�kra cs�kkenti alapkamatot a Magyar Nemzeti Bank�- der�l ki a Reuters h�r�gyn�ks�g felm�r�s�b�l, amely szerint a piac elemz�k a j�v� �vi gazdas�gi n�veked�st optimist�bban l�tj�k, mint a jegybank.

Sérülékeny az európai növekedés

Gazdaság2009.12.09, 16:26

Az eurózóna gazdasága tovább erősödik a negyedik negyedévben, de a növekedés üteme lassulhat jövőre, mert az Európai Központi Bank (EKB) nem folytatja monetáris és fiskális élénkítő csomagját - vélik a Reuters által megkérdezett elemzők.

Uniós eljárás indult a Reuters ellen

Archívum2009.11.12, 17:03

Versenyjogi vizsgálatot indított az Európai Bizottság a Thomson Reuters hír- és pénzügyi adatszolgáltató ügynökség ellen, mert azt gyanítja, hogy sajátos kódrendszerével hátrányos helyzetbe hozza versenytársait.

MNB-kamatcsökkentésre számítanak az elemzők

Archívum2009.10.16, 14:43

Újabb 50 bázispontos kamatcsökkentést várnak piaci elemzők a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsától hétfőn.

Javuló bizalom a régió felé

Archívum2009.08.11, 15:41

A következő fél évre vonatkozóan határozottan javult, mind a saját üzleti környezetük mind a gazdaság egészének megítélése Kelet-Európában működő külföldi cégek körében - ez derül ki Thomson Reuters OeKB kedden kiadott Közép és Kelet Európai Üzleti Környezet felméréséből.

Reuters: túlpörögtek a régiós devizák

Archívum2009.07.02, 20:04

Gyengülnek a közép-európai devizák a következő három hónapban, miután az utóbbi hetekben "túlpörögtek" a Reuters által megkérdezett elemzők szerint.

A piac szerint marad a kamat

Gazdaság2009.06.18, 15:11

A piaci szakértők szerint hétfőn nem változik a magyar alapkamat - derül ki a Reuters legfrissebb felméréséből.

Elemz�k 2014-re v�rj�k a magyar eur�t

Gazdaság2009.05.29, 21:36

Magyarorsz�g 2014-ig nem csatlakozik az eur�z�n�hoz - v�lik a Reuters �ltal megk�rdezett szak�rt�k.

Egyel�re n�vekv� infl�ci� v�rhat�

Gazdaság2009.04.20, 11:55

Ideiglenesen megemelked� infl�ci�ra, az eur� 2013-ban a jelenlegin�l sokkal er�sebb forint mellett t�rt�n� bevezet�sre sz�m�tanak a Reuters �ltal megk�rdezett elemz�k. Szerint�k a jegybank h�tf�n nem m�dos�t az alapkamaton, �s csak 2010-ben v�rhat� a gazdas�g minim�lis b�v�l�se.

Internetes generációváltás miatt dübörög a Twitter

Archívum2009.04.08, 13:14

A népszerű mikroblog-szolgáltatás hihetetlen növekedést produkált az elmúlt hónapokban. Februárban 10 millió látogató érkezett az oldalra, ezzel 700 százalékos növekedést mutatott az elmúlt év hasonló időszakából származó adatokhoz képest. A internetes közösségi élet szinte minden területén megkerülhetetlenné vált szolgáltató rendkívüli növekedésére a comScore kutatása adhat magyarázatot.

Fitch: 1,5 százalékos lesz a cseh visszaesés

Gazdaság2009.03.30, 17:35

Csehország hazai összterméke 1,5 százalékkal csökken az idén, mielőtt jövőre összeszedi magát, mondta az európai Fitch Ratings hitelminősítő térségi igazgatója, David Heslam csütörtökön a Reuters hírügynökségnek.

Reuters: kamattart�st v�rnak az elemz�k

Gazdaság2009.02.19, 23:09

A Reuters h�r�gyn�ks�g �ltal megk�rdezett elemz�k t�bbs�ge szerint a Magyar Nemzeti Bank h�tf�i �l�s�n megszakad a november �ta tart� kamatcs�kkent�si sorozat, de k�s�bb - id�n - �jra folytat�dik. Az �j elemz�i konszenzus szerint 2009-ben 3,5 sz�zal�kos lehet a gazdas�g visszaes�se. A h�ten bejelentett �faemel�s n�mileg megemeli a fogyaszt�i �rindexet az elemz�k szerint, de az �ves �tlagos infl�ci� a k�vetkez� h�rom �vben a 3 sz�zal�kos k�z�pt�v� c�l k�zel�ben maradhat.

Nem sínylik meg a válságot a hírügynökségek

Gazdaság2009.03.13, 16:41

A gazdasági válságot "rettenetes módon megszenvedik" a pénzügyi szolgáltatók és az újságok is. Azt lehetne várni, hogy az őket kiszolgáló hírügynökségek szintén bajban vannak, ez azonban nincs így, áll a The Economist pénteki elemzésében.

Magyarország felkerült a válságtérképre

Gazdaság2009.02.10, 01:14

Magyarország is szerepel azon a világtérképen, amelyet a Reuters készített a világgazdasági válság hatásainak ellensúlyozását célzó, jelentősebb gazdaságösztönző lépésekről. A listán a világ legerősebb gazdaságai szerepelnek, a kevés kivétel egyike a Kelet-Közép-Európát egyedül képviselő Magyarország.

Közép-Európában jöhet a feketeleves

Gazdaság2009.02.05, 17:50

A kelet-közép-európai térségnek már most borzalmasak a növekedési kilátásai, és a térségnek nem csupán egy "sima" recesszióval kell számolnia, mert a belőle való kilábalás és a növekedési pályára visszaállás évekig fog tartani - áll a Reuters honlapján.

Zsugorodik a szolgáltató szektor az EU-ban

Gazdaság2009.02.04, 11:00

Az euróövezeti szolgáltatások Reuters kezelte beszerzőmenedzser-mutatója januárra 42,2 pontra javult a decemberi 42,1 pontról, de elmaradt a január végén kiadott, 42,5 pontos előzetes becsléstől, közölték szerdán. A januári mutató nyolcadik hónapja jelezte a teljesítmény csökkenését rendre az előző hónaphoz képest ötven pont alatti értékekkel, de januárban a visszaesés kissé lassult.

Bukta a negyedévet a Motorola

Gazdaság2009.02.04, 18:42

Veszteséget jelentett a Motorola legutolsó negyedévéről, továbbá az is kiderült, hogy a mobiltelefonok piacán az ötödik helyre esett vissza. A cég új pénzügyi vezetőt is váltott - írja a Reuters.

Szlovákia csökkenti GDP előrejelzését

Archívum2009.02.03, 17:20

A szlovák pénzügyminisztérium 2,4-2,5 százalékra csökkenti idei gazdaságnövekedési előrejelzését a korábbi 4,6 százalékról, mondta egy meg nem nevezett bennfentes kedden a Reuters hírügynökségnek.

A gyengülő forint növeli az adóskockázatot

Archívum2009.02.02, 19:09

A forint gyengülése növeli a magyar bankok adóskockázatát, és ettől közvetve nyomás alá kerülhet a szuverén adósosztályzat, mondta az amerikai Standard & Poor's nemzetközi hitelminősítő vezető felzárkózó piaci elemzője, Kai Stukenbrock hétfőn a Reuters hírügynökségnek.

Ism�t 291 forint f�l�tt j�rt az eur� �ra

Gazdaság2009.01.29, 20:32

Az eur� �rfolyama cs�t�rt�k�n az esti �r�kban hosszabb ideig 291 f�l�tt volt a bankk�zi devizapiacon. A Portfolio.hu azt k�z�lte, hogy r�viddel 18 �ra el�tt t�rt�nelmi m�lypontra ker�lt a forint az eur�val szemben. A Dow Jones Newswires �ltal k�z�lt Thomson Reuters bankk�zi devizapiaci t�bl�zata szerint azonban az eur� napi cs�csa 291,30 forint volt cs�t�rt�k�n 19.50-ig.

Recesszióba süllyedhet a horvát gazdaság

Gazdaság2009.01.29, 16:15

Egy évtized óta először csökkenhet az idén a horvát bruttó  hazai termék (GDP), az államháztartási hiány vártnál nagyobb bővülése mellett - állapította meg a Reuters, negyedéves felmérése alapján.

Világszerte leépít a Metro

Gazdaság2009.01.20, 17:10

A német Metro kereskedelmi hálózat 2012-ig 15 ezer embert akar elbocsátani nagyszabású átalakítási programja keretében, ez a globális személyi állomány 5 százaléka, mondta a Reuters hírügynökségnek egy vállalathoz közel álló, meg nem nevezett tájékoztató.

Bulgáriának óriási kárt okozott a gázhiány

Gazdaság2009.01.20, 17:00

Katasztrofális kárt okozott a bolgár gazdaságnak az orosz gázhiány - nyilatkozta még a bolgár gazdasági és energiaügyi miniszter a Reutersnak. Petar Dimitrov nem kívánt jóslatokba bocsátkozni, hogy a gázhiány miatti közvetlen kár milyen mértékben fogja vissza a balkáni ország gazdasági növekedését, de közölte: munkahelyek szűnnek meg, csökken az ország bevétele és zsugorodnak a piacai.

Bankállamosítás jöhet Amerikában

Archívum2009.01.19, 15:13

Az Egyesült Államok eddig ódzkodott a bankállamosítás Európában bevettnek számító szokásától, de a legfrissebb intézkedések arra utalnak, megváltozhat a témában eddig követett tengerentúli gyakorlat. Egyes pénzintézetek máris érzékelik a kormányzati nyomást.

Hitelezésre kap állami kölcsönt a Chrysler

Archívum2009.01.17, 11:30

Az amerikai kincstár 1,5 milliárd dollárt ad kölcsön a Chrysler pénzügyi ágazatának új autókölcsönzési ügyletekre és az eladások növelésére. A kölcsönt a detroiti óriás öt éves futamidőre kapja - írja a Reuters.

Kamatcs�kkent�st v�rnak az elemz�k

Gazdaság2009.01.16, 15:46

Az elemz�k t�bbs�ge 50 b�zispontos jegybanki alapkamat-cs�kkent�st v�r h�tf�n, �s arra sz�m�t, hogy 2009 december�re 7,0 sz�zal�kra esik az alapkamat, mik�zben az infl�ci� a janu�ri 3,3 sz�zal�kr�l az �v v�g�re 2,75 sz�zal�kra s�llyed - �ll a Reuters p�nteken k�z�lt janu�ri felm�r�s�ben.

Négyezer embert bocsát el a Motorola

Archívum2009.01.15, 07:37

Munkaerejének 6 százalékát, azaz mintegy 4000 embert építi le a Motorola. A cég indoklásában a gazdasági válságra és a rossz negyedéves eredményekre hivatkozott. A telefoneladások visszaesése miatt a Motorola előrejelzése veszteséget jósol az utolsó negyedévre - írja a Reuters.

Óriási vállalati botrány Indiában

Archívum2009.01.07, 21:02

Egymilliárd nem létező dollár - ennyit hamisított cége könyveibe az egyik vezető indiai szoftvercég első embere. Az eset az egész indiai gazdaságot megrázhatja, sokan máris az amerikai Enron-botrányhoz hasonlítják a Satyam elnökének mesterkerdéseit.

Félelmetes hiánnyal számolhatnak Amerikában

Gazdaság2009.01.07, 08:57

Akár az 1 billió (1000 milliárd) dollárt is elérheti az amerikai költségvetési hiány a 2009-es évben. Az amerikai politikusok szeretnék rávenni a lakosságot, hogy növeljék fogyasztásukat, ezzel segítve a gazdaságot, és úgy tűnik a költségvetési tervezéssel példát is mutatnak.

A jegybank mielőbb lazítani akar

Archívum2009.01.05, 23:36

A Magyar Nemzeti Bank amilyen hamar csak lehet, csökkenteni akarja a kamatokat, mert az infláció mérséklődése és a recesszió alacsonyabb kamatszintet indokol. A kamatcsökkentésnek azonban nem szabad megzavarnia a pénzpiaci stabilitást - fejtette ki a Reutersnek Simor András, az MNB elnöke.

Obama 310 milliárdos adócsökkentést tervez

Archívum2009.01.05, 09:51

Barack Obama megválasztott amerikai elnök 310 milliárd dolláros adócsökkentést tervez gazdaságélénkítő csomagja részeként - írja a Reuters.

Amerikai bankot venne a Citigroup

Gazdaság2008.12.31, 14:57

Amerikai bankh�l�zatot kaparinthat meg a Citigroup. A bank�ri�s a Chevy Chase vezet�s�g�vel t�rgyal a region�lis amerikai p�nzint�zet felv�s�rl�s�r�l - �rja a Reuters internetes oldala.

T�z sz�zal�k a jegybanki alapkamat

Gazdaság2008.12.31, 13:18

Az elemz�i v�rakoz�soknak megfelel�en 10,50 sz�zal�kr�l 10,00 sz�zal�kra cs�kken keddt�l a jegybanki alapkamat - d�nt�tt h�tf�n, kora d�lut�ni �l�s�n a Magyar Nemzeti Bank Monet�ris Tan�csa. Az elemz�k szerint a test�let a j�v� �v v�g�ig 7,00 sz�zal�kra m�rs�kli az alapkamatot.

A Facebook kitiltja a szoptatós képeket

Archívum2008.12.31, 13:55

A Reuters beszámolója szerint a felhasználók körében felháborodást váltott ki az, hogy a Facebook közösségi oldal működtetői eltávolítják azokat a képeket, melyen kismamák láthatók babáik szoptatása közben - de csak ha az anyuka melle is látszik a fotón.

Chilében terjeszkedne a Wal-Mart

Archívum2008.12.23, 14:29

A világ legnagyobb kiskereskedelmi lánca, a Wal-Mart 2,66 milliárd dollároos ajánlatot tett Chile legnagyobb áruházláncáért, a D&S-ért - tájékoztat a Reuters.

Közelít az Aeroflot a Malévhez

Archívum2008.12.22, 17:50

Majdnem 50 százalékot szerezne a Malévban az orosz Aeroflot az orosz állami bank a VEB nevében - tájékoztat a Reuters internetes oldala.

A Barclaysé a Lehman alkusz-üzletága

Archívum2008.12.22, 20:25

Az amerikai csődbíróság jóváhagyta Barclays Capital 1,27 milliárd dollár készpénzből és további biztosítékokból álló ajánlatát, melyet a londoni székhelyű pénzintézet a Lehman Brothers alkuszüzletágára tett. Az elfogadott ajánlat teljes névértéke 5,7 milliárd dollár volt - tájékoztat a Reuters.

Hétfőn folytatódhat a kamatfaragás

Archívum2008.12.18, 11:55

Csökkentést várnak a Reuters által megkérdezett elemzők a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsának hétfői ülésétől - áll cég sajtóközleményében.

Kevesebb mobilt adnak majd el jövőre

Archívum2008.12.17, 12:02

Annak ellenére, hogy a mobiltelefon az egyik legnépszerűbb elektronikus ketyere az átlageberek körében, a Reuters beszámolója szerint jövőre kevesebb készüléket adnak majd el a gyártók.

Litvánia kér hitelt, de nem az IMF-től

Gazdaság2008.12.12, 15:54

Litvánia, miután a kedvezőtlen piaci feltételek miatt elhalasztotta tervezett eurókötvény kibocsátását, arra készül, hogy egy európai banktól 90 millió euró hitelt vegyen fel - közölte egy, az ügylethez közel álló, de névtelenséget kérő forrás a Reuters hírügynökséggel.

Kínai gyártó érkezik Európába

Auto2008.12.11, 12:29

Az ázsiai Great Wall Motors megegyezett a bolgár Litex céggel, hogy a jövőben közösen gyártsanak Bulgáriában autókat, feltehetően az európai piacra - jelentette a Reuters.

Barroso: a britek euróról suttognak

Archívum2008.12.01, 07:34

A pénzügyi válság újra az euró bevezetése felé hajtotta Nagy-Britanniát José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke szerint. A krízis kihangsúlyozta az euró fontosságát az Egyesült Királyságban - olvasható a Reutersen.

Nabucco: haladás a válság ellenére

Gazdaság2008.11.26, 00:09

A Nabucco gázvezeték építésének a terveknek megfelelően és a nehezebb gazdasági környezet ellenére 2010-ben el kell kezdődnie - jelentette ki kedden a Reutersnek nyilatkozva Reinhard Mitschek, a Nabucco konzorcium ügyvezető igazgatója.

A Reuters kiszáll a Second Life-ból

Archívum2008.11.24, 15:11

A hírügynökség visszahívta tudósítóját a virtuális világból, és a Google is bejelentette, hogy felhagy hasonló próbálkozásaival.

Marad a kamat az elemz�k szerint

Gazdaság2008.11.20, 17:55

Az elemz�k szerint a monet�ris tan�cs v�ltozatlanul hagyja az alapkamatot h�tf�i �l�s�n - der�l ki a Reuters cs�t�rt�k�n k�zz�tett novemberi felm�r�s�b�l. �nmag�ban az alapkamat mozgat�sa nem oldana meg semmit.

Már az EBRD is segítene Kelet-Európán

Archívum2008.11.14, 17:59

A pénzügyi válság miatt a kelet-európai gazdasági átalakításban korábban jelentős szerepet játszó Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank, az EBRD átértékelheti stratégiáját és aktív szereplője maradhat az említett térségnek - nyilatkozta a Reuters hírügynökségnek a bank Csehországért, Magyarországért, Szlovéniáért és Szlovákiáért felelős igazgatója.

Elérhető az Audi milliós eladási célja

Archívum2008.11.10, 11:41

Újra megerősítette a Volkswagen a 2008-as eladási céljait a prémium márkájánál, az Audinál. Mindemellett a karácsonyi leállást meghosszabbíthatják - ahogy a Reuters írja - elővigyázatosságból.

Már 12 áldozata van az észak-oszétiai robbantásnak

Nagyvilág2008.11.07, 14:14

Már tizenkét halálos áldozata van annak az öngyilkos merényletnek, amely az észak-oszétiai Vlagyikavkazban történt csütörtökön. A Reuters az utóbbi hónapok legsúlyosabb kaukázusi merényleteként jellemzi a robbantást.

Elérhetetlen gazdasági célok Obama előtt

Gazdaság2008.11.06, 00:01

Az amerikai elnökválasztás győztese, Barack Obama az Egyesült Államokban az 1930-as évek óta nem tapasztalt, súlyos gazdasági gondok megoldása elé néz, amikor januárban átveszi hivatalát. A Reuters hírügynökség csokorba szedett néhányat ezek közül, és ismertette Obamanak ezekre adott válaszát.

A briteknél a videojáték beelőzi a CD-t

Archívum2008.11.05, 22:30

A jelenlegi eladási adatok alapján a brit kereskedők arra számítanak, hogy az idén Nagy-Britanniában a videojátékok lekörözik majd  például a zenével vagy filmmel kapcsolatos termékeket, ezzel a szigetország legnépszerűbb szórakozási formájává növik ki magukat - írja a Reuters.

Z�gr�b nem t�rgyal a Mollal, �talak�tj�k az INA-t

Gazdaság2008.10.31, 17:53

A horv�t korm�ny elhalasztotta a megbesz�l�seket arr�l, hogy a horv�t INA olajt�rsas�g �llami r�szv�nyeit Mol-r�szv�nyekre cser�lj�k, id�zett p�nteken, neve eml�t�se n�lk�l, egy horv�t korm�nyillet�kest a Reuters h�r�gyn�ks�g. Ugyanakkor �talak�tj�k az INA szerkezet�t, lev�lasztj�k a g�z�zlet�gat, a Mol pedig el�v�s�rl�si jogot adna Horv�torsz�gnak az �ltala birtokolt INA-r�szv�nyekre.

Jó üzlet az olaj, prosperál a British Petrol

Archívum2008.10.28, 11:00

A British Petrol a harmadik negyedévben az elemzők várakozásait felülmúlva 148 százalékos profitemelkedést jelentett be, így nyersége 10,029 milliárd dollárra nőtt - írja a Reuters internetes oldala.

Bekebelezi a Porsche a Volkswagent

Gazdaság2008.10.27, 08:31

Hamarosan közel 75 százalékos részesedést szerezhet a Porsche Holding a Volkswagenben (VW) azzal a céllal, hogy megkössenek egy profittranszfer megállapodást. Ezzel a Porsche teljes ellenőrzést szerezne a VW pénzáramlása felett - írja a Reuters.

Visszaesett a profit, leépít a Yahoo

Archívum2008.10.22, 20:19

A hasonló kaliberű árbevétel ellenére élesen esett a Yahoo profitja - derül ki a Reuters internetes oldalán meggtalálható harmadik negyedéves jelentés összefoglalójából.

Leépítést tervez a magyarországi Audi

Archívum2008.10.21, 11:34

Az Audi 20 százalékos leépítést tervez a részmunkaidős alkalmazottak közt magyarországi részlegében. A második legnagyobb magyar exportőr a pénzügyi válsággal indokolja a lépést - írja a Reuters.

Visszahúzta iparága a Caterpillart

Archívum2008.10.21, 18:22

A Caterpillar az amerikai, az európai és az ázsiai térség gyengébb gazdasági teljesítését nevezi meg profitja 6,4 százalékos visszaesésének okaként harmadik negyedéves jelentésében - tájékoztat a Reuters internetes oldala. A közlemény hozzáteszi, hogy a bányászati és építészeti gépekkel foglalkozó cég a fejlődő piacokon jól teljeseített.

Kínát is lelassítja a válság

Gazdaság2008.10.20, 07:36

A vártnál jóval alacsonyabb lett a harmadik negyedévi gazdasági növekedés Kínában köszönhetően a világban uralkodó bizonytalanságnak - írja a Reuters. A világ negyedik legnagyobb gazdasága így is 9 százalékkal bővült az egy évvel ezelőtti állapothoz képest.

Reuters: kamattartást várnak az elemzők

Archívum2008.10.17, 15:25

Az elemzők szerint hétfői ülésén változatlanul hagyja az irányadó kamatot a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa - derült ki a Reuters pénteken közzétett októberi felméréséből.

Mosonyi: A Molnak nincsenek hitelgondjai

Archívum2008.10.16, 11:04

A Molnak 2010 végéig rendelkezésére áll a finanszírozásához szükséges minden pénzügyi eszköz - mondta Mosonyi György vezérigazgató a külföldi tudósítóknak tartott sajtóértekezlet alkalmából a Reuters tudósítójának.

A Fed a Washington Mutual csődjét vizsgálja

Archívum2008.10.16, 07:40

Az amerikai jegybank nyomozói vizsgálatot indítottak a Washington Mutual összeomlásával kapcsolatban - tájékoztat a Reuters internetes oldala.

India lehet a befektetések jövője

Gazdaság2008.10.15, 11:39

Betört az indiai piacra a Royal Bank of Scotland (RBS). Várakozásai szerint India növekedése folytatódik, sőt gyorsul is, a bank intenzíven növekvő nyereségre számít a kedvező gazdasági környezetben a következő öt év során - írja a Reuters.

A forintról cikkezik a világsajtó

Gazdaság2008.10.15, 21:26

A magyar pénzügyi helyzettel foglalkozik a nemzetközi sajtó. Két holland lap és a Reuters is terjedelmes írásokat közölt a forintpiac gyengüléséről, a BUX eséséről és a magyar fizetési mérleg hiányáról. A Bloomberg hírügynökség Magyarországot címben is kiemelte - Dubaj és Oroszország mellett -, mint olyan országot, amelynek tőzsdéje különösen sokat vesztett szerdán.

A p�nz�gyi v�ls�g ak�r Nobel-d�jat is hozhat

Gazdaság2008.10.14, 16:22

Sok n�v vet�d�tt fel az idei k�zgazdas�gi Nobel-d�j oda�t�l�se el�tt. Az id�zetts�gi mutat�k alapj�n hatan es�lyesek a Thomson Reuters �sszes�t�se szerint, de rajtuk k�v�l m�g legal�bb k�tszer ennyi n�v forog a k�ztudatban. Mindenesetre a p�nz�gyi v�ls�g �rny�k�ban fel�rt�kel�dhet a megj�solhatatlan piacok viselked�s�nek vizsg�lata.

Fékezett a Pepsi

Gazdaság2008.10.14, 19:55

Az amerikai piacon fájdalmasan csökkenő üdítőeladások miatt a Pepsi Co. negyedéves jelentésében közzétett profit elmarad a New York-i várakozásoktól - tájékoztat a Reuters internetes oldala.

Kaszált a Johnson & Johnson

Archívum2008.10.14, 14:55

A gyógyászati berendezések és a fogyasztási termékek hajtották a várt fölé a Johnson & Johnson harmadik negyedéves profitját - írja a Reuters internetes oldala.

Előző
Következő