részvény

címke rss

Szétverték az Apple részvényeit

Archívum2019.01.04, 11:41

Az Apple csütörtökön 6 éve nem látott egynapos zuhanást produkált a tőzsdén, miután a vállalat bejelentette, visszafogja a termékeladásokra vonatkozó előrejelzését. A pofon akkora volt, hogy széles körben érintette a teljes amerikai tőzsdét.

Milyen jövő vár a szupersztár részvényekre?

Archívum2019.01.03, 13:10

A tavalyi év egyik legizgalmasabb eseménye az amerikai technológiai sztárvállalatok részvényeinek mélyrepülése volt. Míg 2018 elején ezek a papírok voltak a csúcson, és mindenki igyekezett lecsapni rájuk, az év végére az összes sztárvállalat medvepiaci tartományba csúszott. Vajon 2019-ben felállhatnak a pofonokból a gigászok?

Kiemelkedően teljesített tavaly a magyar tőzsde

Gazdaság2019.01.03, 13:08

Az év utolsó hónapja kissé lanyhább kereskedést és egy helyben toporgó árakat hozott a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényszekciójában, ám az év egészében a BÉT így is sokkal jobban teljesített, mint a legtöbb európai börze. Miközben ugyanis 2018 a feltörekvő piacokon erősebb, míg a fejlettebb piacokon mérsékeltebb áresést hozott, a pesti parkett ezzel szemben az év egészét tekintve pluszban tudott maradni.

Milliárd dollárokat veszített saját magán az Apple

Techbázis2018.12.29, 15:34

Kész csődnek bizonyult a vállalat részvényvásárlási programja.

Ezek lehetnek 2019 legjobb befektetési tippjei

Archívum2018.12.30, 09:26

A Wall Street őszi rossz hangulata kitarthat 2019-ben is – mondják a Bank of America technikai stratégái. Ennek fényében a banknál megfogalmaztak három olyan befektetési ötletet, amellyel szerintük előnyt lehet majd kovácsolni a félelmekből.

Ki is volt igazából a Wall Street farkasa?

Gazdaság2018.12.29, 13:10

Az ötvenes éveiben járó Jordan Belfort az Egyesült Államok egyik leghírhedtebb csalója. A volt bróker összességében 200 millió dollárt lopott az ügyfeleitől, a csúcson 76 millió dolláros vagyonnal rendelkezett, heti 760 ezer dollárt vitt haza, és Coco Chanel egykori jachtján szeretett vitorlázni. Munkatársai óriási bónuszokat kaptak, és nem volt ritka a drog és a prostituáltak sem a vállalat mindennapjaiban. Bemutatjuk a Wall Street farkasának, Jordan Belfortnak az igaz történetét.

Szupersztárok érkeznek a tőzsdékre jövőre

Archívum2018.12.27, 20:41

A 2018-as év erős tőzsdére lépési (IPO) aktivitást hozott össze, melyet elsősorban a nagy üzletek értékei hajtottak. Az ázsiai térség egyértelműen uralta az évet, és ez a trend jövőre is kitarthat. Ezzel együtt a piac nagyon várja az olyan sztárok lépéseit, mint az Uber vagy az Airbnb.

A káoszban is lehet keresni a részvénypiacon

Archívum2018.12.21, 15:13

Miközben az amerikai részvénypiacot folyamatosan ütik a befektetők, felmerül a kérdés, a homokzsákok építése mellett vannak-e még olyan területek, ahol kedvező lehetőségek kínálkoznak. Több nagybank elemzője is úgy gondolja, Ázsiában érdemes keresgélni.

Megroggyant a japán befektetési óriás

Gazdaság2018.12.19, 12:27

A tokiói tőzsde történetének legnagyobb elsődleges részvénykibocsátását hajtotta végre a SoftBank Group távközlési- és internet szolgáltató. Kis híján ez lett minden idők legnagyobb IPO-ja, ám a cég tőzsdei debütálása elég gyengére sikerült, mert zárásra jókorát zuhant az árfolyama.

A legnagyobbakat is elérte a medve

Archívum2018.12.18, 15:51

A legnagyobb amerikai papírok közül több is hivatalosan medvepiaci tartományba csúszott vissza az elmúlt időszakban, és a lista napról napra egyre bővül, ahogy tart az év végi eladási hullám. Íme, a lista a legnagyobb papírokról, amelyek már legalább 20 százalékot estek a legutóbbi csúcsaikhoz képest.

A jegybank sem tudja megmenteni az amerikai részvénypiacot

Archívum2018.12.17, 12:53

A múlt hét egy újabb brutális eladási hullámot hozott, és ezzel 38 éve nem látott rossz decemberi kezdés jött össze az amerikai részvénypiacon. Bár a héten összeül a jegybank és kamatdöntő ülés lesz, egyes közgazdászok szerint ez sem lesz elég ahhoz, hogy visszapattanjak az árfolyamok.

Brutális vállalati adósságok fenyegetnek

Archívum2018.12.17, 14:12

Az idei év második felének piaci mozgásait jelentős részben az USA és Kína között fennálló kereskedelmi konfliktussal kapcsolatos aggodalmak és fejlemények határozták meg. Van azonban egy olyan kockázati tényező, amelyre sokkal kevésbé figyelnek a piaci szereplők. A hatalmas vállalati adósság azonban sokkal nagyobb fenyegetést jelenthet.

Hullámvasúton a tőzsdék

Gazdaság2018.12.17, 15:52

A hét elején Európában tovább szakadtak az indexek, mivel továbbra is erősen negatív volt a globális hangulat. Kontinensünkön erre még rátettek egy lapáttal a francia gazdaság növekedésével kapcsolatos aggodalmak, mivel az igen erőteljes tüntetések negatív hatással lehetnek az ipari termelésre a francia jegybank szerint - emeli ki a Takarékbank heti pénzpiaci összefoglalója.

Rekord összeget vontak ki az amerikai részvényalapokból

Gazdaság2018.12.15, 18:26

Rekord mennyiségű összeget húztak ki az elmúlt héten a befektetők az amerikai részvényalapokból, de több milliárd dollárnyi tőkét vontak ki a kötvénypiacról is, ahogy a kockázatkerülés egyre inkább fokozódott.

Amíg a fogyasztók vásárolnak, van remény az USA-ban

Archívum2018.12.12, 16:07

Miközben egyre több figyelmeztetés érkezik az amerikai gazdaság jövőjével kapcsolatban, a Goldman Sachs szerint addig van remény, amíg a fogyasztók továbbra is aktívan vásárolnak. Vagyis a belső fogyasztás lehet a legfontosabb tényező az USA számára.

Megjöttek a legfrissebb részvénypiaci jóslatok

Archívum2018.12.11, 15:50

Az amerikai részvénypiac jelentős fordulatot vett hétfőn, ahogy a befektetők, az év végéhez közeledve, elkezdték fölmérni, milyen tényezők fogják befolyásolni a portfólióikat 2019-ben. Ebből a szempontból külön izgalmas, hogy a napokban négy friss jóslat is érkezett a piac jövőjével kapcsolatban.

Hongkong lehet a tőzsdei bevezetések idei királya

Archívum2018.12.10, 13:55

Hongkong igen jó úton halad ahhoz, hogy az idei évben a kezdeti nyilvános részvénykibocsátások (IPO) királya legyen, ugyanis nem sokkal, de maga mögött hagyta New Yorkot a tőkebevonások tekintetében. Ezzel együtt viszont a frissen tőzsdére lépett cégek igen gyengén teljesítenek.

Miért zuhantak a tőzsdék?

Gazdaság2018.12.10, 12:29

A múlt hét elején világszerte szárnyaltak a részvénypiacok, miután Donald Trump amerikai elnök és Hszi Csin-ping kínai államfő megállapodtak, hogy az USA 90 napig elhalasztja a 200 milliárd dollárnyi kínai termék 10 százalékos vámjának 25 százalékra emelését. Cserébe Kína több amerikai élelmiszert, energetikai és ipari terméket vásárol, valamint csökkenti az Egyesült Államokban készült autók 40 százalékos vámját.

Részvényeket von ki az MNB a tőzsdéről

Gazdaság2018.12.10, 10:41

Jogsértések miatt, a tőzsdei szereplőktől elvárt tájékoztatási kötelezettség elmulasztásáért a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elrendelte a Közép-Európai Gázterminál Nyrt. (KEG) részvényeinek törlését a tőzsdei terméklistáról december 18-tól - az MNB. A befektetőket a törlésről a Budapesti Értéktőzsde Zrt. honlapján tájékoztatta.

Ideje hozzászokni a piaci hullámvasútakhoz

Archívum2018.12.07, 16:21

Ha manapság végigtekintünk a világpiacokon, a devizáktól a részvényeken át az olajig, mindenhol egyre növekvő bizonytalanságot láthatunk. Ez pedig abból látszik, hogy az árfolyamok egyre nagyobb kilengéseket mutatnak, és a Credit Suisse egyik elemzője szerint ezekhez a hullámvasútakhoz ideje lesz hozzászoknunk.

Ők a részvénypiac idei nyertesei és vesztesei

Archívum2018.12.07, 16:18

Miközben az amerikai gazdaság igen erős teljesítményt produkált idén, a munkaerőpiac hasított, a masszív adócsökkentések pedig felnyomták a vállalati profitokat, a részvénypiac összességében mégis kiábrándítóan szerepelt. Egy elemzés most összegyűjtötte, mely papírok voltak december elejéig az S&P 500 index legnagyobb nyertesei és vesztesei.

A Nike visszahódítja Amerikát

Gazdaság2018.12.07, 16:46

Izgalmas képet mutat a világ legnagyobb sportszergyártójának számító amerikai Nike részvényeinek technikai képe. A papírok árfolyama a 200 napos mozgóátlag felett tartózkodik, és kedvező részvénypiaci körülmények között innen emelkedés kezdődhet.

Saját részvények eladásával 1,75 milliárd forint nyereséget ért el a BIF

Gazdaság2018.12.05, 16:55

Saját részvényeket adott el a Budapesti Ingatlan Hasznosítási és Fejlesztési Nyrt. (BIF). Ezen a kibocsátói közleménye szerint 1,75 milliárd foint nyereséget realizált.

Egyre jobban kiéleződik a technológiai sztárok versenye

Archívum2018.12.05, 16:39

Miután az Apple közel egy évtizedig uralta az amerikai technológiai szektort, mára ott tartunk, hogy négyszereplős lett a nagy verseny, és egyre izgalmasabb, hogy melyik cég lesz a legértékesebb a piacon. Mindeközben az állás ma már szinte napról napra változik.

Hol állhat meg a mostani tőzsdei pánik?

Gazdaság2018.12.05, 12:39

Széles eladási hullám bontakozott ki a tőzsdéken. Az amerikai részvények nagyot estek tegnap, a Dow Jones 800 pontot zuhant, de az összes vezető tengerentúli indexnél 3-4 százalék közötti mínuszt láthattunk. Az élen a Nasdaq járt az esésben.

A részvénypiacon is beindul az ünnepi szezon?

Archívum2018.12.04, 15:23

Bár egyesek szerint a Mikulás-rali csupán egy mítosz, az elmúlt évek teljesítményei alapján a befektetőknek idén decemberben is van okuk reménykedni. Ha tehát valóban beköszönt a Mikulás-rali, akkor az amerikai tőzsdék is kedvező hangulatban zárhatják az idei évet. Jövőre azonban már érdemes lesz odafigyelni az erős ellenszelekre is.

Ismét a világ legértékesebb vállalata a Microsoft

Gazdaság2018.12.03, 15:44

Az Apple 2012 óta volt a világ legértékesebb vállalata, pénteken viszont a Microsoft megelőzte őket, ezzel pedig Bill Gates cége 2002 után ismét felülhet a trónra.

Elszabadulhat a Richter

Gazdaság2018.12.03, 14:18

Rendkívül fontos szinthez ért a Richter árfolyama: az elmúlt hónapok oldalazását követően sikerült a 200 napos mozgóátlag fölé kerülnie, amit erőteljes emelkedés követett a múlt héten.

Mikulás előtti rali a tőzsdéken

Gazdaság2018.12.03, 12:03

Noha elmaradt a nemzetközi piacok teljesítményétől, a múlt héten folytatódott a BUX emelkedő trendje. Szinte minden nap magasabban zárt, így az egy hét alatt elért 1,9 százalékos emelkedéssel pénteken már áttörte a 40000 pontos értéket a hazai tőzsdeindex – emeli ki a Takarékbank heti pénzpiaci összefoglalója.

Az idei lenne a legrosszabb év a történelemben?

Archívum2018.11.29, 12:26

Az idei év igen komoly hullámzásokat hozott a piacokon, majd ahogy beköszöntött az ősz, az október és a november erőteljes eladási kedvet mutatott. Ami különösen érdekes 2018-ban, hogy egy mérés szerint az idei év a legrosszabb volt a történelemben – de legalábbis az 1900-as évek kezdete óta.

Jövőre is hallhatjuk még a medve üvöltését

Archívum2018.11.28, 14:21

Az idei év több komoly felfordulást is hozott a nemzetközi piacokon. Elon Musk Twitter-üzenetei a padlóra küldték a Teslát, a bitcoin a csúcsra tört, majd összeomlott, a korábban rekordokat döntő olajár pedig szintén beszakadt. Ráadásul ősszel beütött a részvénypiacok mélyrepülése is, és vannak olyan Wall Street-i stratégák, akik szerint a következő év ennél csak még izgalmasabb lesz.

Hova tegyük a pénzünket 2019-ben?

Archívum2018.11.26, 14:26

A részvénypiacnak és a feltörekvő gazdaságoknak elég kemény évük volt idén, de ez jövőre alapjaiban változhat meg – mondja friss 2019-es előrejelzésében a Morgan Stanley amerikai nagybank. A pénzintézet elemzői emellett átfogó jóslatot adtak a jövő évre nézve.

A Telekom volt a sztár, tovább szakadt az Apple és az olajár

Gazdaság2018.11.26, 12:33

Annak ellenére, hogy folytatódott a lecsúszás a nemzetközi részvénypiacokon, a BUX igen jól tartotta magát, még 0,1 százalékot emelkedni is tudott a múlt hét folyamán.

Meddig emelkedhet a Magyar Telekom?

Gazdaság2018.11.23, 16:56

Hosszú idő után ismét felforrósodott az elmúlt hetekben a már-már alvórészvénynek számító Magyar Telekom piaca. A múlt héten a felvásárlási pletykák fűtötték a ralit, majd a napokban ismét erősödésnek indult az árfolyam.

Megmenti a Mikulás a részvénypiacokat?

Archívum2018.11.22, 15:07

Az Egyesült Államokban csütörtökön ünneplik a hálaadást, amely a részvénypiacon is nagy napnak számít. Ekkor veszi kezdetét ugyanis az a periódus, amelyet „mikulásralinak" szoktak nevezni. Az elmúlt időszak részvénypiac esései után most az a kérdés, vajon a Mikulás képes lesz-e megmenteni az indexeket.

Elesett az utolsó technológiai sztárpapír is

Archívum2018.11.21, 12:31

Először fordult elő kedden, hogy az amerikai technológiai szupersztárokat tömörítő FAANG csoport minden egyes tagja hivatalosan is medvepiaci tartományba süllyedt. Az utolsó papír, amely még tartotta magát, az Apple volt, de a legutóbbi kereskedési napon már az iPhone gyártója is átlépte a küszöböt. Érdemes elkezdeni menekülni vagy éppen most kell bevásárolni?

Beszakadtak az amerikai techcégek papírjai

Archívum2018.11.20, 12:04

A Netflix részvényei elég nagyot estek ahhoz, hogy három év után úgynevezett „halálkereszt" alakzatot produkáljon a papír. A vállalat a harmadik a technológiai sztárok körében, amely összehozta a halálkeresztet, ráadásul a következő áldozat már maga a Nasdaq Composite Index lehet.

A profitok sem tudták lenyomni az uralkodó pesszimizmust

Archívum2018.11.19, 13:58

Az S&P 500 vállalatai 2010 harmadik negyedéve óta nem produkáltak a mostanihoz hasonló profitnövekedéseket, azonban a befektetőket ez jelenleg kevésbé foglalkoztatja. Az elmúlt időszak részvénypiaci eladásai ugyanis azt mutatják, a szereplők inkább a makrogazdasági kockázatokra figyelnek.

Az Apple bedöntötte a világ tőzsdéit, pletykára drágult a Telekom

Gazdaság2018.11.19, 12:00

A nemzetközi trendekkel szembe menetelve, emelkedett a hazai tőzsdeindex a múlt héten. A hét első két napján még lefelé tartottak a hazai részvények, azonban a várakozásokat lényegesen felülmúló hazai GDP adatok hatására szerdán kilőttek az árfolyamok. Így óriási forgalom mellett a világ tőkepiacai között a BUX az egyik legjobb teljesítményt mutatta fel - olvasható a Takarékbank heti pénzpiaci összefoglalójában.

Ide menekülnek a szupergazdagok a vihar elől

Archívum2018.11.16, 13:00

Bár a szupergazdagok ma már inkább pesszimisták a pénzügyi piacokkal kapcsolatban, mégis igen jól pozícionálták magukat ahhoz, hogy kibírják az esetleges viharokat – derül ki a Tiger 21 befektetési klub adataiból. Mindeközben a napokban az is világossá vált, milyen vállalatokra szavaz a legendás piaci guru, Warren Buffett.

Bitcoin: most dőlhet el a kriptovaluta jövője?

Gazdaság2018.11.16, 16:37

A bitcoin a hét közepén szignifikánsan letört egy fontos támaszszintet, amely eddig hosszabb ideig gátat szabott a kriptovaluta további esésének. A napokban azonban az árfolyam durván beesett a 6000 dolláros szint alá. Egyes piaci elemzők szerint az elkövetkező hetek árfolyammozgásai határozhatják meg, hogy milyen irányt vesznek a cég részvényei a jövő évben.

Ennél rosszabb helyzetben már nem lehet a Snap

Gazdaság2018.11.15, 15:41

A Snapchat nevű népszerű alkalmazást üzemeltető céget, a Snapet, beidézte az amerikai tőzsdefelügyelet és az igazságügyi minisztérium. A vádak szerint a Snap félrevezette a befektetőket és valótlan információkat közölt nekik a vállalat IPO-ja (Kezdeti Nyilvános Kibocsátás, vagyis a tőzsdei bevezetés) során.

Kétszámjegyű árbevétel-növekedés a magyar járműgyártónál

Gazdaság2018.11.15, 11:18

A Rába Járműipari Holding Nyrt. konszolidált árbevétele az első kilenc hónapban 12,5 százalékkal, a harmadik negyedévben 11 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit - áll a társaság gyorsjelentésében, amelyet a BÉT honlapján publikált.

Búcsút mondhatunk a hozamoknak?

Archívum2018.11.13, 13:19

Megugrott a Goldman Sachs medvepiaci indikátora, amely historikusan nullás hozamokat vetít előre a következő 12 hónapban. A pirosan villogó jelzés ezzel együtt jelentős tőkekivonást is jelez a következő időszakra.

Kiábrándító állapotban vannak az európai cégek

Archívum2018.11.12, 13:27

Az európai vállalatok három éve nem látott kiábrándító eredményeket tettek közzé eddig a mostani gyorsjelentési szezonban. Elsősorban a gyenge gazdasági teljesítmény és az emelkedő költségek nyomták le a profitokat, miközben a befektetői bizalom is megcsappant az olasz költségvetési válság és a brexit következtében.

Megmondta a befektetési guru, hogy mit kell most venni

Archívum2018.11.12, 13:26

A feltörekvő piaci részvények mára annyira olcsók lettek, hogy elkezdtek vételi lehetőséget jelenteni a befektetőknek – mondja Mark Mobius, a legendás feltörekvő piaci guru. Az elmúlt időszak félelmei ugyanis eladási hullámot indítottak be a térségben, és Mobius szerint most érdemes lehet lecsapni a papírokra.

Féléves magasságokban a BUX

Gazdaság2018.11.12, 14:43

A hazai gyorsjelentések hatására a budapesti tőzsde teljesítménye élesen elvált a nemzetközi piacoktól. Miután az előző héten a Mol eredménye meghaladta a várakozásokat, a befektetők a többi blue chipet is venni kezdték. A forgalom többször is kimagasló volt.

Szárnyalnak az OTP-részvények

Gazdaság2018.11.09, 11:17

Minden soron megverte a várakozásokat az OTP, rekordbevételt és rekord korrigált profitot érve el. Teljesen indokolt az OTP részvények szárnyalása, a jövőben további emelkedésre lehet számítani. A harmadik negyedévben a nettó kamatbevétel 12,3 százalékkal 153,9 milliárd forintra nőtt, felülmúlva a 150,5 milliárdos várakozásokat, az összes bevétel szintén 12,3 százalékkal 227,7 milliárd forintra nőtt, meghaladva a 223 milliárd forintos várakozásokat.

Amerika választ – mi lesz a tőzsdével?

Archívum2018.11.06, 12:57

Akár komolyabb zavarokat is okozhatnak a piacon a kedden esedékes amerikai félidős választások. A történelmi tapasztalatok azonban azt mutatják, hogy a második világháború utáni időszakban a tőzsde általában jól reagál a szavazásra.

Újra felragyoghat a technológiai papírok csillaga

Gazdaság2018.11.06, 14:49

Ahogy az amerikai részvénypiacon az októberi eladási hullám a technológiai szupersztárok papírjait is elérte, mára eljutottunk odáig, hogy akár vételi lehetőségként is lehet tekintetni a gyengülésekre. Egy elemző szerint különösen az Apple részvényére érdemes odafigyelni.