részvény

címke rss

Nem megoldás, ha a mostani krízishelyzetben bezárjuk a tőzsdét

Gazdaság2020.03.18, 16:55

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) közleményt adott ki az elmúlt időszak hatalmas tőzsdei zuhanásait követően, a koronavírus-járvány piacokra gyakorolt hatásával kapcsolatban. Hangsúlyozzák: a rendkívüli volatilitás és árfolyammozgások mellett továbbra is transzparensen és a szabályoknak megfelelően működik a magyar tőkepiac.

Hatalmasat buktak a technológiai titánok

Gazdaság2020.03.17, 13:33

Hétfőig több mint ezer milliárd dollárt veszítettek a piaci értékükből a legnagyobb amerikai technológiai vállalatok a februári csúcsaikhoz képest. Ezzel már csak két cég tudta tartani az ezermilliárd dolláros álomhatár fölötti értéket.

Az amerikai tőzsde elbukta a teljes tavalyi nyereségét

Gazdaság2020.03.17, 14:04

Ismét fekete hétfő volt az amerikai tőzsdén, aminek következtében a nagy indexek több mint 10 százalékos esésekkel zártak. Ezzel az 1987-es „fekete hétfő" óta nem látott rossz napot szenvedett el a Wall Street, és az amerikai indexek már a teljes tavalyi emelkedésüket elbukták.

Ez történt múlt héten a magyar tőzsdén a koronavírus árnyékában

Gazdaság2020.03.16, 12:18

Múlt hétfőn nyolc havi mélypontra és a 20 százalékos medvetartományba zuhantak az európai indexek, majd a hét további napjaiban a folytatódó pánikhangulat és az összeeső olajárak még inkább erősítették a negatív piaci trendet - írja a Takarékbank heti tőke- és pénzpiaci összefoglalója. A BUX sem kerülhette el a méretes esést: a múlt héten 17 százalékkal értékelődött le a Budapesti Értéktőzsde indexe, a hazai cégek piaci kapitalizációja pedig összesen 1449 milliárd forinttal csökkent egyetlen hét alatt.

Lépett az amerikai jegybank, rendkívüli intézkedéseket jelentettek be

Gazdaság2020.03.16, 09:37

Az amerikai jegybank vasárnap ismét váratlan kamatcsökkentést jelentett be, kiegészítve azt néhány jelentős gazdaságélénkítő lépéssel. Az amerikai határidős indexek azonban erre elég szokatlanul reagáltak: akkorát zuhantak, hogy le is állt a kereskedés. Közben hétfőn Ázsiában is mínuszok uralták a napot, ahogy megjöttek az első makrogazdasági adatok Kínából, melyek alapján már legalább első körben felmérhetők a koronavírus hatásai.

Így fordíthatjuk a javunkra a munkaerőhiányt

Gazdaság2020.03.13, 14:09

Az utóbbi időben rengeteget hallani a munkaerőhiányról, aminek következtében megnövekedett az igény a humánerőforrás-szolgáltatásokat kínáló cégek iránt. Már be is lehet fektetni egy ilyen cégbe a Budapesti Értéktőzsdén, ugyanis bevezették a BÉT-re annak a Pensum munkaerő-kölcsönző cégnek a részvényeit, amely nemzetközi terjeszkedést és forrásbevonást tervez - heti befektetési ötletek.

1987 óta nem volt ilyen zuhanás a világ tőzsdéin

Gazdaság2020.03.13, 13:07

Hatalmas szakadások voltak csütörtökön a világ tőzsdéin, fokozva az eddigi részvénypiaci lejtmenetet. A londoni FTSE és az amerikai Dow Jones index egyaránt 1987 óta nem látott mínuszokat ért el.

A medve rácsapta az ajtót a piacokra

Gazdaság2020.03.12, 12:58

Szerdán ismét súlyos zuhanásokat produkáltak a világ tőzsdéi, az amerikai Dow Jones index pedig belépett a medvepiaci tartományba. Ez azt jelenti, hogy a mutató több mint 20 százalékot gyengült a legutóbbi csúcsához képest.

A nagy cégek lassítják a saját részvényeik visszavásárlását

Gazdaság2020.03.10, 15:50

Az amerikai vállalatok visszafogták a saját részvényeik visszavásárlását, ami azt jelenti, hogy lelassul a részvénypiaci emelkedés eddigi egyik legfőbb motorja. A februári adatok szerint ugyanis az egy évvel korábbi szinthez képest a felére esett vissza a saját részvényvásárlások üteme.

Letarolták hétfőn a világ tőzsdéit

Gazdaság2020.03.10, 09:03

A részvénypiacokat is elérte hétfőn az olajpánik, aminek eredményeként az olajárak 20-30 százalék közötti zuhanása mellett masszív eladási hullám uralta a tőzsdéket. Az európai börzék többsége 8-10 százalék közti mínuszban zárt, míg az USA-ban már a kereskedés is olyan hatalmas eséssel indult, hogy bekapcsolt az automatizmus, amely felfüggesztette a kereskedést.

Világszerte sorra dőlnek be a tőzsdék

Gazdaság2020.03.09, 21:05

Hatalmas esésekkel kezdődött a hét a nemzetközi tőzsdéken, a koronavírus globális terjedésével kapcsolatos aggodalmak miatt a befektetők világszerte szabadulnak a részvényektől. Pénteken az USA-ban már kiadós zuhanás volt, majd ma hajnalban az ázsiai börzék is jókora veszteségeket szenvedtek el. További negatív fejlemény, hogy az olajár 1991 óta nem látott mértékben - 30 százalékkal - esett, miután Szaúd-Arábia és Oroszország között árháború robbant ki.

Régen volt ilyen nehéz hetük a tőzsdéknek

Gazdaság2020.03.06, 12:55

Pénteken tovább folytatódhat az amerikai részvénypiac szakadása, miután a Wall Street csütörtökön is mínuszos napot produkált. Ha a hét utolsó napja is csökkenést hoz, akkor a tőzsde 14 éve nem látott negatív sorozatot érhet el. Ennek azonban a shortolók kimondottan örülnek, mivel ők hatalmas pénzeket kaszáltak az elmúlt időszakban.

Már a WHO is figyelmeztet, hogy nincs ok pánikra a piacokon

Gazdaság2020.03.02, 15:47

Nyugalomra intette a világpiacokat az Egészségügyi Világszervezet (WHO) vezetője. A szervezet főigazgatója azt követően nyilatkozott vasárnap, hogy a múlt héten hatalmas, pánikszerű eladási hullám söpört végig a világ tőzsdéin a koronavírus-járvány miatt.

Mit hozhat a brexit a brit részvénypiacon?

Gazdaság2020.02.28, 12:45

A brexit ellenére is lehet pénzt keresni a brit részvényekkel, erre a megállapításra jut elemzésében Bene Zsombor, a K&H senior portfolio menedzsere - heti befektetési ötletek.

A 2008-as válsághoz hasonló mélyrepülés a tőzsdéken a vírus miatt

Gazdaság2020.02.28, 12:48

Csütörtökön ismét hatalmasat zuhantak az amerikai részvényindexek, de pénteken Ázsiában, majd az európai nyitáskor is folytatódott a mélyrepülés. Közben az olajár tavaly január óta nem látott alacsony szintre zuhant. Egyre világosabb, hogy a koronavírussal kapcsolatos pánik komoly károkat okoz a pénzügyi piacokon.

Nagy bajban lehet az F1-ben is érdekelt legendás autógyártó

Gazdaság2020.02.27, 11:33

Csaknem 12 százalékkal esett az Aston Martin részvények ára a londoni tőzsdén a csütörtöki kereskedés kezdetén arra a bejelentésre, hogy távozik a cég pénzügyi vezetője az igen rosszul sikerült tavalyi év után.

Tovább zuhannak a tőzsdék, és nem csak a koronavírus miatt

Gazdaság2020.02.26, 12:30

Az elmúlt két kereskedési napon hatalmas zuhanásokat szenvedtek el az amerikai részvényindexek. A közvetlen kiváltó ok a koronavírus okozta pánik, ám egy elemzés szerint ennél sokkal több tényező áll a háttérben.

A járvány miatt egyre több tőzsdei bevezetést halasztanak el

Gazdaság2020.02.26, 10:48

A kínai koronavírus terjedése miatt több vállalat is úgy döntött, hogy elhalasztja tőzsdére lépését, mivel a befektetők a járvány terjedése miatt biztosabb eszközökben, például az aranyban keresik pénzük helyét – összegzi a Marketwatch.

Beszakadt az amerikai tőzsde, hihetetlen pénzeket buktak a nagy techcégek

Gazdaság2020.02.25, 12:34

Két éve nem látott egynapos esést produkáltak hétfőn az amerikai tőzsdék, ahogy eluralkodott a koronavírus-pánik a befektetők körében. A zuhanások eredményeként a nagy technológiai cégek összesen több mint 230 milliárd dollár buktak – csak hétfőn.

A múlt héten felülteljesített a hazai tőzsde

Gazdaság2020.02.24, 18:27

Noha a múlt héten a koronavírus terjedésével és annak negatív gazdasági hatásaival kapcsolatos aggodalmak határozták meg a nemzetközi hangulatot, a hazai részvénypiac felülteljesített a héten elért 1,9 százalékos nyereségével. A kedvező hazai hangulatot az előző héten megjelent, vártnál lényegesen jobb negyedik negyedéves GDP növekedési adat – amely egyúttal az Európai Unió leggyorsabb növekedésének is bizonyult – mellett az alapozhatta meg, hogy az S&P pozitív kilátást adott a hazai hitelbesorolásnak - olvasható a Takarékbank heti tőke- és pénzpiaci összefoglalójában.

Kik kerestek eddig a koronavíruson?

Gazdaság2020.02.21, 18:10

Miközben a koronavírus-járvány negatív hatása egyre jobban látszik a világgazdaságon, a részvénípiacokon a vevők kerültek többségbe, a legfontosabb indexek új csúcsokat értek el - áll a K&H Alapkezelő összefoglalójában. A járvány miatti félelem azon is látszik, hogy a menedéket nyújtó eszközök, például az arany iránt nagyobb a kereslet - heti befektetési ötletek.

Kilőtt az űrvállalat részvényeinek az ára

Gazdaság2020.02.19, 14:00

A Virgin Group űrrepülési leányvállalatának részvénye több mint húsz százalékkal nőtt, és ezzel Richard Branson cégének részvényárfolyama a hét minden napján emelkedett.

A zöld befektetések forradalma elárasztja a piacokat

Gazdaság2020.02.14, 14:32

A pénzügyi piacokon egy ideje már szó van a zöld forradalomról, de a legfrissebb adatok szerint ez a folyamat mára beért, és várhatóan még jó ideig velünk is marad. Ez pedig azt is jelentheti, hogy talán már meg is van a legújabb megatrend a részvénypiacokon.

Tízéves mélyponton a Nissan árfolyama

Gazdaság2020.02.14, 12:28

A japán autógyártó nemrég közétette a negyedéves adatait, amelyből kiderült, hogy több mint tíz év után először zárták veszteséggel. Emellett az egész idei évre is bemutatták az előrejelzésüket, amely alapján 2020 lesz az elmúlt 11 év leggyengébbje a vállalat számára.

Az Amazon-vezér 4 milliárd dollárnyi részvényt adott el az utóbbi napokban

Gazdaság2020.02.14, 10:32

Jeff Bezos, az Amazon e-kereskedelmi vállalat alapítója és vezérigazgatója az elmúlt 11 napban közel 4,1 milliárd dollárnyi részvényét értékesítette – írja a CNBC.

Nincs nyereség: csalódást okozott a Lyft

Gazdaság2020.02.12, 14:09

Noha a Lyft több mint egymilliárd dolláros árbevételt ért el az elmúlt negyedévben, a vállalat részvénye mégis esni kezdett a gyorsjelentés közzététele után. A befektetők ugyanis csalódásként értékelték, hogy a fuvarmegosztó cég profitjára még jó ideig várni kell.

A tőzsdék már kiheverték a koronavírus keltette pánikot

Gazdaság2020.02.10, 12:44

Továbbra is a  koronavírus terjedésével és gazdasági hatásaival kapcsolatos aggodalmak határozták meg a múlt hét elejének kereskedését a világ tőzsdéin, azonban később a figyelem a vállalati negyedéves eredmények felé fordult, így a piacok a hét második felében szinte teljesen ledolgozták a kezdeti esést, sőt egyes börzék újabb történelmi csúcsra ugrottak - írja a Takarékbank heti tőke- és pénzpiaci összefoglalója.

Sokat hozhat idén a konyhára a futball-Eb az Adidasnak

Gazdaság2020.02.08, 14:14

A nemzetközi tőzsdék hosszú emelkedő szakaszon vannak túl, ezért a szakemberek szerint nem árt az óvatosság. Egyedi részvénysztorik azonban mindig akadnak, amelyekre érdemes lehet odafigyelni, ezek közül ajánlanak most négyet az Equilor Befektetési Zrt. elemzői - heti befektetési ötletek.

Jeff Bezos megint eladott egy nagy csomag Amazon-részvényt

Gazdaság2020.02.07, 16:37

Az elmúlt hét során Jeff Bezos, az Amazon alapítója és vezetője összesen 3,5 milliárd dollár értékben adott el vállalatának részvényeiből. Bezos ezzel négy nap alatt a kezében lévő Amazon részesedés nagyjából 3 százalékát adta el.

Összeomlott a Tesla a nagy menetelés után

Gazdaság2020.02.06, 13:57

Hatalmasat zuhant szerdán a Tesla részvénye, miután az elektromos autókat gyártó vállalat óriási ralit hajtott végre a megelőző napokban. Csak egy rossz hír kellett, és a befektetők máris büntettek.

Fellélegeztek a piacok, mert végre jó hír érkezett Kínából

Gazdaság2020.02.06, 13:55

Meglódultak az ázsiai tőzsdék, ahogy csütörtökön kiderült, Kína felére csökkenti az egyes amerikai termékekre kirótt pótvámokat. Ez pedig igencsak ráfért már az indexekre, főleg a kínai tőzsdére, az elmúlt napok bizonytalanságai után.

Tényleg a Tesla az autóipar csodája?

Gazdaság2020.02.06, 10:25

Kedden ismét hatalmasat emelkedett a Tesla részvényárfolyama, és már egyre többen kérdeznek rá, hogy épp egy csodával határos felfutás vagy egy óriási buborék kezd-e kibontakozni a befektetők szeme előtt.

Egy nap alatt 20 százalékot szárnyalt a Tesla

Gazdaság2020.02.04, 14:23

Hat éve a legnagyobb egynapos emelkedést hozta a Tesla részvénye, ahogy a papír hétfőn majdnem 20 százalékot izmosodott. Ezzel elég keményen indult a hét a Tesla ellen fogadó shortolóknak, akik így egyetlen nap alatt 2,5 milliárd dollárt veszítettek.

Változások lesznek a Wizz Airnél a brexit miatt

Gazdaság2020.02.04, 11:57

A Wizz Air Holdings Plc legnagyobb részvényese, a légivállalat szakmai befektetője, az Indigo Partners befektetési cég 12,5 millió részvényt adott el a diszkont légitársaságból a hétfői záróárhoz képest 3,5 százalékos diszkontáron.

Beszakadt a kínai tőzsde, ahogy az ünnep után kinyitottak a piacok

Gazdaság2020.02.03, 12:35

Több mint 7 százalékot zuhant a kínai tőzsde hétfőn, miután az ünnepi szezon után először nyitottak ki a piacok. Az esések szerte Ázsiában érezhetők voltak, noha a kínai jegybank még vasárnap bejelentette, 1200 milliárd jüannyi tőkét pumpál a gazdaságba, hogy támogassa a likviditást. Ezzel párhuzamosan kiderült, négy éve először csökkent Kína ipari szektorának nyeresége 2019-ben.

A tőzsdéket is megfertőzte a koronavírus

Gazdaság2020.02.03, 12:12

A nemzetközi tőzsdéket a múlt héten lefelé nyomták a koronavírus járvánnyal kapcsolatos negatív hírek, s ennek megfelelően a hazai részvények is esésnek indultak.

Mi jöhet az elmúlt 20 év legvadabb bikapiaca után?

Gazdaság2020.01.31, 17:46

Rekordnövekedésnek lehettünk szemtanúi a 2019-es évben a tőzsdéken. Az év során nem realizálódtak a várt kockázatok, így az utóbbi 20 év egyik legnagyobb növekedését láthattuk. Ugyan az év során többször is megerősödtek a félelmek, és enyhe negatív hullámok is elindultak, de összességében semmi nem tudta megállítani a bikapiacot - emeli ki az Equilor Befektetési Zrt. által a tőke- és pénzpiacok idei kilátásairól készült elemzés. Az eszközárak növekedéséhez ráadásul a nagy jegybankok lazító politikája is jelentősen hozzájárult, így a 2018. év végi korrekció rövid életűnek bizonyult. 2020-ban is jelentős politikai és gazdasági eseményyek ...

Jeff Bezos volt felesége rengeteg Amazon-részvényt adott el

Gazdaság2020.01.28, 11:53

Jeff Bezos volt felesége, MacKenzie Bezos, 400 millió dollár értékben adott el Amazon-részvényeket, amit volt férje, Jeff Bezos jelentett be a tőzsdefelügyeletnek, aki válási megállapodásuk értelmében szavazati jogot gyakorol az asszony tulajdonában álló részesedési papírok felett - írja a CNBC.

Hónapok óta nem kapott ekkora pofont a Wall Street

Gazdaság2020.01.28, 12:47

Október óta nem látott eséseket szenvedtek el hétfőn az amerikai tőzsdeindexek, ahogy a befektetők világszerte megrémültek a kínai koronavírus lehetséges hatásaitól. Ráadásul egy elemzés azt is kimutatta, hogy az amerikai vállalatok különösen sérülékenyek lehetnek a vírusból adódó gazdasági kockázatokkal szemben.

A koronavírus mozgatta a múlt héten a tőzsdéket

Gazdaság2020.01.27, 11:18

Döntően a Kínában kitört, tüdőgyulladást okozó koronavírussal kapcsolatos hírek mozgatták a piacokat a múlt héten, a hazai tőzsde azonban egyes napokon szembement a nemzetközi piacokkal.

Beszakadt a kínai tőzsde a koronavírus miatt

Gazdaság2020.01.23, 14:28

Egyetlen nap alatt 3 százalék körüli eséseket produkáltak a kínai tőzsdék, ahogy a befektetők egyre jobban aggódnak a koronavírus terjedésének gazdasági hatásai miatt. Közben csütörtökön más ázsiai mutatók is érezhető gyengüléseket hoztak össze.

500 millió dolláros klímaalap indul a BlackRock vezetésével

Gazdaság2020.01.22, 15:52

Kezdetben 500 millió dolláros privát befektetési alappal indulna az a csoport, amely a BlackRock vezetésével a klímaváltozással összefüggő infrastruktúrát támogatná a feltörekvő piacokon.

A kereskedelmi megállapodás jót tett a tőzsdéknek

Gazdaság2020.01.20, 14:11

A múlt héten megszületett a megállapodás első fázisa az Egyesült Államok és Kína közötti kereskedelmi háborúban. Ez az esemény pozitívan hatott a világ tőzsdéire, igaz, a hatás korlátozott volt, mert az egyezmény megtörténtét a piacok javarészt már előre beárazták.

Ezért ugrottak meg a szájmaszkokat gyártó kínai cégek részvényei

Gazdaság2020.01.20, 13:00

Számos kínai gyógyszeripari vállalat részvénye lőtt ki a koronavírus terjedésének hírére Kínában. Az emberek tucatszámra vásárolják a szájmaszkokat a több mint száz megbetegedést okozó vírus miatt.

Az amerikai részvénypiac úgy pörög, mintha 1999-et írnánk

Gazdaság2020.01.14, 14:49

Az amerikai részvénypiac ma egyre jobban hasonlít arra, amilyen állapotban 1999-ben volt. A részvényárfolyamok töretlenül emelkednek, miközben a vállalatok nem teljesítenek jobban, csak a tőzsdei értékük drágul. Jelenleg még nagyon pörög a buli a tőzsdén, de a 20 évvel ezelőtt kipukkadt internetbuborék intő jel lehet.

Újabb milliárdokat kaszált a rekordüzlettel a szaúdi olajóriás

Gazdaság2020.01.13, 13:26

A Saudi Aramco újabb 3,8 milliárd dollárt keresett az egyébként is világrekorder kezdeti nyilvános kibocsátásával. Olyan nagy volt ugyanis a kereslet a vállalat részvényei iránt, hogy a cégnek hozzá kellett nyúlnia a 450 millió részvényes „tartalékhoz" is.

Befektetési trendek Magyarországon: az Ipar 4.0-tól a szuperállampapírig

Gazdaság2020.01.10, 12:40

A 2018-ban tapasztalt kisebb megtorpanást követően a 2019-es év stabil emelkedést hozott mind a hazai, mind az amerikai és nyugat-európai tőkepiacokon. A hazai befektetési célpontokat elemezve a BÉT Akadémia legutóbbi rendezvényeinek előadói egyebek között megállapították, hogy Magyarországon a számbeli előremozduláson túl a befektetők lehetőségeinek bővülése jellemezte az elmúlt időszakot, aminek eredményeképpen elmondható: minden korábbinál több opció áll ma a rendelkezésükre - heti befektetési ötletek.

Hasít a Tesla. Megduplázódott a részvény árfolyama

Gazdaság2020.01.08, 13:43

Miközben Elon Musk kedden azt ünnepelhette, hogy megkezdődik a Tesla Model Y autójának kínai gyártása, a versenytársak valószínűleg inkább a fejüket fogják. A Tesla részvényárfolyama ugyanis megduplázódott az elmúlt hat hónapban, aminek köszönhetően a vállalat piaci értéke megközelítette a General Motors és a Ford együttes értékét.

Nehéz év vár idén az Apple-re

Gazdaság2020.01.07, 15:23

Valószínűtlen, hogy az Apple 2020-ban is megismétli a tavalyi szárnyalását a részvénypiacon – mondják a Deutsche Bank elemzői. Bár a vállalat alapjai erősek, a Wall Street jelenlegi várakozásai szerint a részvény árfolyama már nehezebb helyzetbe kerülhet.

Visszatértek a korábbi arany évek a magyar börzére

Gazdaság2020.01.07, 17:04

Sikeres évet zárt tavaly a Budapesti Értéktőzsde (BÉT), amely jelentős emelkedéssel történelmi csúcsot állított be. A pozitív nemzetközi hangulatban a magyar részvények legtöbbje sokat emelkedett, és a budapesti parkettre visszatértek a korábbi "arany évek", mert a BUX-nak ismét sikerült két számjegyű növekményt elérnie. Az év utolsó hónapja ugyanolyan jól sikerült a BÉT parkettjén, mint a 2019-es év egésze. A részvénypiac felfelé tartott, és az emelkedésben ezúttal is a rekordot rekordra halmozó OTP játszotta a vezető szerepet. Decemberben a bankpapír újabb 8 százalékkal fejelte meg egész éves kiváló teljesítményét. Az összesített ...