részvény

címke rss

A világ második legnagyobb sörgyártója jöhet létre

Archívum2001.11.28, 13:53

December harmadikán a belga Interbrew ajánlatot tesz a South African Breweriesre - írta szerdán a Financial Times. A dél-afrikai sörgyártó cég jelenlegi piaci értéke 4,9 milliárd dollár, de a hír kiszivárgása után a vállalat részvényeinek árfolyama mintegy 10 százalékot erősödött. Később az Interbrew azonban azt közölte, hogy az adásvételről nem döntöttek. Mindkét vállalatnak komoly magyarországi érdekeltségei vannak.

A Molt és a Richtert nem adja el az állam

Archívum2002.05.29, 14:02

A közeljövőben nem tervezik sem a Mol, sem a Richter állami tulajdonban lévő részvényeinek értékesítését mondta László Csaba pénzügyminiszter. A privatizációs szervezet új menedzsmentje két hónap alatt dolgozza ki a legnagyobb állami tulajdonú vállalatok, illetve cégcsoportok sorsával foglalkozó vagyonpolitikai koncepciót.

Halálhírre részvény-árfolyamemelkedés

Archívum2002.05.27, 17:21

A hírre, miszerint Gianni Agnelli, a FIAT tiszteletbeli elnöke elhunyt, meredeken emelkedni kezdett az olasz vállalat részvényének árfolyama. Az elnök testvére azonban cáfolta a lapértesülést.

A posta átvette a Postabankot

Archívum2002.04.03, 10:41

A Népszabadság értesülései szerint a Magyar Posta megkapta a Postabank még állami tulajdonban lévő részvényeit több mint 22 milliárd forint értékben, amelynek köszönhetően 97 százalékra nőtt a posta tulajdonrésze a pénzintézetben. A részvények tőkeemelés formájában kerültek a postához az intézményt felügyelő Közlekedési és Vízügyi Minisztériumtól.

Lengyelországban visszaállamosítják a szczecini hajógyárat

Archívum2002.05.16, 14:42

A lengyel kincstárügyi minisztérium megnöveli részesedését a gondokkal küszködő szczecini hajógyárban, átvéve az üzem igazgatótanácsi tagjainak részvényeit, és ezzel megváltozik az igazgatóság, és a felügyelőbizottság összetétele is - közölte csütörtökön Wieslaw Kaczmarek kincstárügyi miniszter. Ez az első visszaállamosítás Lengyelországban a rendszerváltás óta.

Leminősítés után zuhanásba kezdett a Vivendi

Archívum2002.05.07, 15:49

A technológiai és médiarészvények kedd délelőtti olcsóbbodását a főbb nyugat-európai piacokon nem kis részt a Vivendi Universal árfolyamvesztése ösztönözte. A francia-amerikai médiavállalat részvénye csaknem 7,5 százalékot veszített délelőtt a párizsi értéktőzsdén, miután hétfő este az amerikai Standard and Poor's A3-ra rontotta A2-ről a vállalat rövid távú adósságának osztályzatát.

Vodafone: túl a 101 milliomodik előfizetőn

Archívum2002.04.25, 16:34

A Vodafone brit távközlési konszern a március végén zárult 2001/2002-es üzleti évében 22 százalékkal 101,1 millióra növelte előfizetői számát világszerte, a piac azonban ennél is többet várt, és ez meglátszott a cég részvényén.

Tinédzser tőzsdemanipulátor

Archívum2002.04.30, 08:44

Az amerikai tőzsdefelügyelet (SEC - Securities and Exchange Commission) egy 17 éves fiatalembert gyanúsít azzal, hogy több mint 91 ezer dollár haszonra tett szert részvények manipulálásával.

Új vállalat-felvásárlási szabályozás készül az unióban

Archívum2002.01.10, 17:02

Az Európai Bizottság várhatóan áprilisban terjeszti elő újabb javaslatát a vállalat-felvásárlásokat szabályozó közösségi irányelvre - közölte Frits Bolkestein, a testület belső piaci ügyekért felelős tagja csütörtökön. A tervek szerint az ajánlattevők akkor kapnák meg a megvásárolni kívánt vállalat feletti ellenőrzési jogot, ha a részvények legalább 75 százalékát megszerzik, és a fennmaradó részért a felvásárlást megelőző 6-12 hónap legmagasabb árfolyamának megfelelő összeget fizetnek.

A vártnál nagyobb a Compaq nyeresége

Gazdaság2002.04.19, 13:24

Az elemzői várakozásokat meghaladó, 44 millió dolláros, részvényenként 3 centes tiszta nyereséggel zárta az év első negyedét a világ második számítógépgyártója, az amerikai Compaq. Elemzők részvényenként 1 cent profitot valószínűsítettek.

A Bertelsmann visszavonta vételi ajánlatát

Archívum2002.03.19, 10:33

A német Bertelsmann médiacsoport kedden megerősítette, hogy visszavonta a még kinn lévő RTL-részvényre tett, részvényenként 44 eurós ajánlatát, mert a kisrészvényesek közül sokan elfogadhatatlannak tartotta az árat.

Nyereségéből terjeszkedik az Apple

Archívum2002.04.18, 11:45

A személyi számítógépei iránti erős kereslet ellenére szerény nyereséget jelentett a mostani üzleti éve második negyedéről az amerikai Apple Computer Inc. számítógépgyártó. A kaliforniai vállalat tiszta nyeresége 40 millió dollár (egy részvényre 11 cent), az egy évvel korábbi 43 millió dollár (egy részvényre 12 cent) helyett. Elemzők korábban részvényenként 10 cent profitot valószínűsítettek.

Vártnál jobb Nokia-eredmény

Archívum2002.04.18, 13:26

A mobiltelefonból piacvezető Nokia csütörtökön 0,19 eurós egy részvényre jutó nyereséget jelentett az első negyedévről. Ez jobb volt 0,15-0,17 eurós elemzői várakozásoknál, de kevesebb a tavalyi első negyedévi 0,22 eurónál. A finn cég a második negyedévre 0,18-0,20 eurós részvényenkénti nyereséget jósolt önmagának.

Újabb repülőgép-katasztrófa - zuhanó tőzsdeindexek

Archívum2002.04.18, 19:57

Zuhanni kezdtek a fő európai és amerikai tőzsdeindexek azután, hogy egy repülőgép csütörtök délután belecsapódott egy milánói felhőkarcolóba. A részvények közül a légitársaságok részvényárfolyama csökkent leginkább. A hír tovább drágította a nyersolaj, valamint az arany árfolyamát is. A kezdeti pánikot azonban enyhe megnyugvás követte a hírre, hogy a katasztrófa nem egy újabb terrorhullám kezdete. Az indexek kezdtek visszaállni a balesetet megelőző szintre. 

Tartja magát a tervhez a Coca Cola

Archívum2002.04.16, 16:54

A Coca-Cola kedden közölte, hogy az első negyedévben 801 millió dollár, részvényenként 40 cent nyereséget ért el az egy évvel korábbi 863 millió dollár részvényenként 35 cent után. A vállalat árbevétele 3 százalékkal nőtt az idei első negyedévben a tavalyi első negyedévhez viszonyítva.

Kivették a UPC-t az amsztedami tőzsdeindexből

Archívum2002.02.14, 15:04

Csütörtökötől nem szerepelnek a legnagyobb európai kábeltévé-szolgáltató, a UPC részvényei az amszterdami értéktőzsde AEX-indexén, mert a papírok értéke a két évvel ezelőttinek háromszázad részére esett vissza. A 10 milliárd eurós adósságot felhalmozó társaság részvényeinek ára a két évvel ezelőtti technológiai eufória csúcspontján meghaladta a 80 eurót, mára azonban 0,26 euróra esett vissza. 

Citigroup: 37 százalékkal növelte nettó nyereségét

Archívum2002.04.15, 18:17

Az Egyesült Államok elsőszámú pénzügyi szolgáltatója, a Citigroup Inc. 37 százalékos nettó nyereség-növekedést ért el az első negyedévben. A New York-i székhelyű cég, amely banki, biztosító- és bróker-tevékenységet végez több mint 100 országban, nettó 4,84 milliárd dollárt, részvényenként 93 centet keresett az első negyedben az egy évvel korábbi 3,54 milliárd dolláros, részvényenként 69 centes nyereség után.

Japánban havonta 2000 vállalat megy csődbe

Archívum2001.12.14, 13:38

Japánban a csődök száma novemberben elérte a világháború utáni időszak ötödik legmagasabb szintjét, és a helyzet még rosszabbodik, mert a bankok mind szigorúbban bánnak az adósokkal, miközben a befektetők szabadulni igyekeznek a bajba jutott cégek részvényeitől.

Rekordveszteség a kanadai Nortelnél

Archívum2002.01.18, 15:16

Rekordveszteséggel zárta a tavalyi évet a kanadai távközlési hálózatokat építő Nortel Networks: a 27,3 milliárd dolláros mínusz részvényenként 8,56 dollár veszteséget jelent.

Az Aegon-csoportot elkerülte a recesszió

Archívum2002.03.07, 15:33

Tavaly 16 százalékkal növelte profitját a hollandiai székhelyű Aegon NV biztosítási csoport, részvénye mégis esésnek indult a 2002-re adott, meglehetősen borúlátó előrejelzés miatt.

László Csaba: a tőzsdének is kedvező gazdaságpolitikára van szükség 

Archívum2002.03.29, 14:19

László Csaba, az MSZP pénzügyminiszter-jelöltje egy pénteki sajtótájékoztatón a tőzsde fellendülését nevezte az egyik legfontosabb feladatnak, és ennek érdekében a szocialisták növelnék a tőzsdei kínálatot, és ösztönözné a keresletet, például a magán nyugdíjpénztári befizetések 8 százalékra növelésével. László Csaba elmondta, hogy pártja eltörölné az árfolyamnyereség-adót, és a tartós állami tulajdonú cégek kisebbségi részvényeit pedig tőzsdére vinné. 

Bukaresti igen a szovátai gyógyfürdő-privatizációra

Archívum2002.03.28, 08:50

A román szenátus közel féléves vizsgálódás után arra a következtetésre jutott, hogy a törvényeknek megfelelően került a szovátai gyógyfürdőtársaság magyar szakmai befektetők birtokába. A Danubius Rt. romániai leányvállalata, a Salina Invest Rt. tavaly 1,9 millió dollárért megvásárolta a szovátai gyógyfürdőtársaság részvényeinek 82,17 százalékát, és kötelezettséget vállalt arra, hogy két éven belül további 5 millió dollárt költ fejlesztésekre.

Négyszáz éves a részvény

Archívum2002.03.21, 08:03

Kerek évfordulót ünnepelhettek szerdán a világ tőzsdéi, napra pontosan 400 éve jelent meg a világon az első - tulajdonosi viszonyt megtestesítő - részvény. Ekkor, azaz 1602. március 20-án alakult Amszterdamban a kor első számú "multija", az Egyesült Kelet-indiai Társaság (VOC).

Bizonytalan a HP-Compaq fúzió sorsa

Archívum2001.11.07, 14:20

Könnyen lehet, hogy a Hewlett Packard (HP) - Compaq fúzió ötletgazdája, Carly Fiorina befejezi pályafutását, mint a Hewlett-Packard vezérigazgatója, ugyanis a cég társalapítója, William Hewlett a Compaq megvétele ellen fog szavazni. Fiorina tervének nyilvánosságra hozatala óta a HP részvényei 27 százalékot zuhantak a börzén.

Túlértékeltek lehetnek az amerikai részvények

Gazdaság2002.03.11, 13:22

Az amerikai részvények többsége jelenleg túlértékelt, és amennyiben a gazdaság fellendülése késik a piaci várakozásokhoz képest, az árfolyamok süllyedhetnek - áll a Nemzetközi Fizetések Bankja (BIS) legújabb elemzésében. A központi bankok bankjának hétfőn kiadott negyedéves jelentése szerint a tőkepiacok nagyjából túljutottak az amerikai Enron energiakonszern csődje okozta megrázkódtatáson.

Mennyit érnek az ötforintos részvények?

Archívum2002.03.06, 07:46

Újabb fordulat várható a Postabank-kisbefektetők és az állam közti perekben. Megkérdőjeleződhet ugyanis az egyik pernyertes kisbefektető perképessége, mivel nem volt tulajdonában Postabank-részvény, amikor az állam töredékére - 10 ezer forintról 5 forintra - csökkentette az értékpapírok névértékét.

Palotás pert nyert a Postabank-ügyben

Archívum2002.01.24, 18:21

Palotás János a Postabank részvényein elszenvedett veszteség miatt pert nyert a magyar állam ellen. A Fővárosi Bíróság ítélete szerint az államnak 360 millió, részvényenként 10 621 forint kifizetéséről szóló szerződést kell kötnie Palotás Jánossal.

A Be lehúzza a rolót

Techbázis2002.03.05, 13:05

A BeOS fejlesztője hivatalosan is bejelentette, hogy március tizenötödikén feloszlatja magát, és kivezetteti részvényeit a Nasdaqról.

Az UPC 113 millió euró kamattal marad adós

Archívum2002.02.01, 13:52

Európa második legnagyobb kábeltévé-szolgáltatója a United Pan-Europe Communications (UPC) pénteken nyilvánosságra hozta a mintegy 7,5 milliárd eurót kitevő adósságának megszűntetését célzó terveit . A társaság új részvények kibocsátásával próbál csökkenteni adósságán. Az UPC közölte, hogy nem tud eleget tenni pénteken esedékes több mint 110 millió eurónyi kamatfizetési kötelezettségének.  

BAT profit: a magyar költségvetés negyede

Archívum2002.02.26, 10:08

A világ második számú dohányipari csoportja, a British American Tobacco (BAT) 2001-ben 36 százalékkal növelte adó előtti profitját. A cigarettagyártó cég adó előtti profitja 2,86 milliárd font (1112,2 milliárd forint) volt tavaly, az egy részvényre jutó profit pedig 9 százalékkal 61,82 pennyre emelkedett, összhangban az elemzői várakozásokkal.

A trenddel szemben a Cisco Systems

Archívum2001.11.06, 10:25

A technológiai részvények az elmúlt pár napban némi rugalmasságot mutatnak köszönhetően annak az általános várakozásnak, miszerint az amerikai jegybank (Federal Reserve - Fed) keddi ülésén 50 bázispontos kamatcsökkentéssel 2 százalékra mérsékli az irányadó kamatlábat. A szektor papírjait ugyancsak fölfelé tolja a Cisco harmadik negyedéves eredménye, melyet hétfőn hoztak nyilvánosságra a kereskedés vége után. A várakozások szerint a Cisco pozitív mérlegről számolt be, két centtel magasabbról, mint azt az elemzői konszenzus prognosztizálta.

Csődöt jelentett az amerikai szupermarket-lánc

Archívum2002.01.22, 17:32

Kedden bírói csődvédelmet kért az Egyesült Államok második legnagyobb kiskereskedelmi hálózata, a Kmart. A bejelentésre összeomlott a cég részvénye a New York-i értéktőzsdén.

Tőzsdére vonulnak a török futballklubok

Archívum2002.02.11, 10:21

Ezentúl nem csak a pályán, hanem az értékpapírpiacon is szurkolhatnak kedvenc csapataiknak a török futballrajongók és befektetők, ugyanis pénteken a Besiktas és a Galatasaray részvényeit is bevezették a törökországi tőzsdére.

Az internetes cégek piaci értéke 90 százalékkal csökkent

Archívum2002.02.06, 17:35

A két évvel ezelőtti csúcspontról máig csaknem 90 százalékkal zuhant az amerikai internetes vállalati szektor részvényeinek tőzsde értéke - áll a Moody's Investors Service szerdai összefoglalójában.

Új termék a budapesti tőzsdén

Archívum2002.02.01, 11:34

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) február 1-től új terméket kíván bevezetni a magyar azonnali piacra. Az új, QQQ nevű instrumentummal a BÉT szabadpiaci részvényszekciójában lehet kereskedni majd, de a többi részvénnyel azonos kereskedési, letéti és elszámolási feltételek mellett.

Új cég a Cesky Telekomért vívott harcban

Archívum2002.01.10, 14:03

A német Deutsche Telekom és a brit-francia Orange is pályázik a cseh állami tulajdonú Cesky Telecom meghirdetett 51 százalékának megvásárlására. Az Orange, amely jelenleg a France Telecomhoz tartozik, a cseh távközlési vállalat 51 százalékos tulajdonú mobilszolgáltatója, az Eurotel iránt érdeklődik elsősorban. Az Orange szóvivője csütörtökön azt mondta, hogy részvényt adnak, de készpénzt nem.

Csökkenő nyereség az Oracle-nél

Archívum2001.12.15, 18:24

Az új programlicencek eladásának csökkenése miatt 549,5 millió dollárra esett vissza az Oracle Corporation tiszta nyeresége a júniussal indult pénzügyi éve második negyedében, az egy évvel korábbi 622,8 millió dollárról. Az egy részvényre jutó profit így 10 cent volt, szemben az tavalyi év hasonló időszakában elért 11 cent helyett.

Emelkedik a hatvan-hetven éves autócsodák ára

Gazdaság2001.12.10, 08:26

Vagyonunkba sok minden beleférhet: készpénz, bankbetét, részvény és állampapír, drágakövek vagy hétvégi telek. Ám aki az antikot kedveli, a nagyszülők ékszerei és barokk festmények mellett veterán autó vásárlására is gondolhat, pláne, ha befektetési céllal vásárolja - egy legalább 50-60 éves, működőképes oldtimer értéke csak növekedni fog az évek során.

Újra Ford a Ford élén

Archívum2001.10.30, 17:06

Kedden bejelentik, hogy a 44 éves Bill Ford váltja fel a Ford vezérigazgatói posztján a cégtől távozó Jacques Nassert - értesült a CNN. A Ford család tagja legutóbb 1979-ben vett rész a cég irányításában: akkor mondott le II. Henry Ford a vezérigazgatói posztról. A család egyébként a cég szavazati joggal bíró részvényeinek 40 százalékát birtokolja.

A felügyelet még nem hagyta jóvá a Pick vételi ajánlatát

Archívum2001.11.26, 10:33

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) újabb harminc nappal meghosszabbította az Arago Pick részvényekre szóló vételi ajánlatának jóváhagyására indult eljárást.

Jelentősen csökkent a KLM profitja

Archívum2001.11.01, 12:50

Az előző évi azonos időszakról jelentett 118 millió euróról - részvényenként 2,52 euróról - 72 százalékkal 27 millió euróra (részvényenként 0,56 euró) zuhant a holland KLM légitársaság nettó eredménye a cég üzleti évének szeptemberrel zárult második negyedében. A cég a szeptember 11-i eseményeket követő négy napon 25-30 milliós veszteséget szenvedett el.

Kevésbé vonzó az állampapír a külföldieknek

Archívum2001.11.22, 10:07

Jelentősen csökkent a külföldiek által birtokolt állampapír-állomány szeptember végéig, ugyanakkor a hitelintézetek számottevően növelték állampapír-piaci befektetéseiket - állapítja meg a Magyar Nemzeti Bank elemzése az értékpapírok harmadik negyedévi tulajdonosi megoszlásáról. A dokumentum szerint a tőzsdén fordított folyamat játszódott le: a külföldiek a fő vásárlók, de a hazai pénzügyi vállalatok is növelték részvénybefektetéseiket. Szeptember végén a tőzsdei részvények összpiaci értéke 2404,7 milliárd forintot ért el, szemben a június végi 2687,39 milliárd forinttal.