Répássy Róbert

címke rss

Répássy: Közepes összefoglaló Werber tanulmánya

Itthon2003.03.03, 16:50

Egyhetes vita után hétfőn délben a parlamenti frakciók képviselői elolvashatták Ron Werber tanulmányát a Miniszterelnöki Hivatal átszervezéséről. Az MSZP kampánytanácsadója 10 ezer dollárt kapott az anyagért, amely Répássy Róbert fideszes képviselő szerint közepes színvonalú. Ráadásul nem tartalmaz személyes adatokat, pedig korábban Szekeres Imre államtitkár éppen személyiségi jogokra hivatkozva tagadta meg a Fidesz képviselőinek, hogy betekinthessenek az írásba. A tanulmányt két kormánypárti képviselő is elolvasta, szerintük viszont professzionális munkáról van szó, amely számos hasznos és újszerű megállapítást tartalmaz, 19 pontbaan ...

Az MSZP szerint túlszámláztak az Orbán-kormány szövegírói

Itthon2003.03.18, 17:59

Közösen tekintette meg az Euroatlantic cég és a Miniszterelnöki Hivatal közötti szerződéseket Répássy Róbert fideszes és Juhász Gábor szocialista képviselő, a látottakból azonban teljesen más következtetéseket vontak le. Juhász szerint százmilliókat bezsebelő, viszont alig-alig teljesítő cégről van szó, Répássy viszont úgy véli: ez az ügy lufi, amit a kormányoldal fújt fel. Az Euroatlantic céggel még az Orbán-kormány idején kötöttek szerződést többek között beszédírásra, díjazásának egy részét azonban már a jelenlegi kormány fizette ki.

Parlamenti kritika a kormány luxusautói miatt

Itthon2003.03.24, 17:02

Répássy Róbert fideszes képviselő hétfői interpellációjában kifogásolta, hogy a Miniszterelnöki Hivatal a takarékosságra tett ígéretét megszegi. Példaként említette a MeH létszámának másfélszeresére növelését, és a 400 luxusautóra kiírt közbeszerzési pályázatot.

Répássy: jogellenesen jártak el Postabank-ügyben

Itthon2003.05.05, 18:01

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatósága egyik vezetőjének munkájáról kérdezte a belügyminisztert Répássy Róbert fideszes képviselő. A politikus szerint Papp Csaba jogellenesen járt el Princz Gábor egykori Postabank-vezető ügyében.

Magyar lemondását követeli a Fidesz

Itthon2003.05.28, 17:33

Rogán Antal és Répássy Róbert fideszes képviselők azzal vádolják az Oktatási Minisztériumot (OM), hogy az elmúlt hónapokban több korrupciógyanús ügy is történt a tárcánál. Az ellenzéki politikusok többek között azért háborodtak fel, mert a tárca munkatársai egy magáncég meghívására luxusszállóban töltöttek egy hétvégét, és a miniszter is egy informatikai vállalat költségén utazott az Egyesült Államokba. Az OM képviselői tagadják a fideszes képviselők állításait.

A Cisco-szerződéseket követeli a Fidesz Magyartól

Itthon2003.06.02, 17:33

Répássy Róbert fideszes frakcióvezető-helyettes kérdést intézett a kormányfőhöz: az hány napot kell még várni, hogy állást foglaljon az Oktatási Minisztériumnál felmerült korrupciógyanús ügyekben. A kérdésre Magyar Bálint miniszter válaszolt, aki megismetelte szombati állítását, miszerint valóban történtek hibák, ugyanakkor kijelentette: Répássy csúsztat a Sulinet ügyével kapcsolatban. Egy másik fideszes képviselő, Pósán László is az oktatási tárcához fordult, hogy megkapja azoknak a szerződéseknek a másolatát, amelyeket a Cisco informatikai világcéggel kötöttek.

Répássy: Nem voltak elég nyitottak a megszűnő Fidesz-szervezetek

Itthon2003.06.03, 17:20

A belső viták és pozícióharcok miatt kezdeményezte a Fidesz Országos Választmánya a párt két budapesti és szombathelyi szervezetének feloszlatását. Répássy Róbert választmányi alelnök az [origo]-nak azt mondta: nem megbüntetni akarták a most feloszlatott szervezeteket, hanem azt akarták megelőzni, hogy a széthúzás veszélyeztesse a jövő évi európai parlamenti választások sikerét.

Fidesz: A Cisco-szerződés ellentmond a miniszternek

Itthon2003.06.04, 16:38

Nyilvánosságra hozta az Oktatási Minisztérium honlapján az összes, a Fidesz által vitatott Cisco-szerződést. Répássy Róbert fideszes képviselő értelmezésében a dokumentumokból az derül ki, hogy csak egy nyolcmillió forint értékű licencet engedett el az informatikai cég, a Magyar Bálint által emlegetett 180 milliós ajándékot pedig még az Orbán-kormány idején kötött szerződés alapján adta a cég. Az Oktatási Minisztérium kitart a miniszter korábbi állítása mellett: az aláírt szerződés több százmillió forintot ért.

Nem indul eljárás összeférhetetlenség miatt Magyar ellen

Itthon2003.06.27, 14:31

A Magyar Bálint összeférhetetlensége miatt eljárást kezdeményező fideszes képviselők saját magukat cáfolták meg beadványukban, ezért megszüntette az eljárást Géczi József Alajos, a parlament mentelmi bizottságának elnöke. Répássy Róbert és Nyitrai Zsolt másik beadványával kapcsolatban, amelyet Magyar házvásárlásának ügyében tettek, mindkét féltől adatpótlást kér a bizottsági elnök.

A kormányüdülők miatt Kiss Péterhez fordult a Fidesz

Itthon2003.07.30, 17:42

Répássy Róbert fideszes képviselő felszólította Kiss Péter kancelláriaminisztert, hogy adjon nyilvánosan magyarázatot arra, miért nem ismerhető meg a kormányüdülőkről készült Kehi-jelentés tartalma. A politikus szerint a Kehi-jelentés foglalkozik azzal az üdülővel is, amit Gyurcsány Ferenc sportminiszter lízingel. Répássy szerint ha ez így van, akkor Kiss Péter fedezi Gyurcsányt.