Renault F1
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Forma-1-es hír
- Honda Racing F1
- McLaren
- WilliamsF1
- Giancarlo Fisichella
- Legfrissebb
- Legrégebbi
A motorgyártók összeesküdtek a Red Bull ellen
Helmut Marko szerint nem véletlen, hogy senki nem akart nekik motort adni. Horner úgy véli, jövőre is a Mercedes fogja uralni a mezőnyt.
Briatore kizárja, hogy Alonso a Renault-hoz igazoljon
A hamarosan a Renault kezébe kerülő csapat ügyvezetője szerint a francia gyártó tiszteletben tartja majd a jogelődje által kötött szerződéseket.
Távozik az Infiniti, a Red Bull főszponzora
Miután a Renault gyári csapat indítása mellett döntött, kivonják a konszernhez tartozó, prémium kategóriás autógyár hirdetéseit a Red Bulltól. Óriási összeg csoportosul át Enstone-ba.
Nincsenek biztonságban a Renault versenyzői
Carlos Ghosn, a Renault első embere szerint csak januárban dőlhet el, hogy a már bejelentett Pastor Maldonado és Jolyon Palmer vezeti-e majd a Renault autóit vagy egy francia pilóta kap lehetőséget.
Ecclestone megmentette a Renault-t, de nem veti el az ügyfélmotort
Megváltóként üdvözölték az enstone-i dolgozók a Renault visszatérését, amihez Bernie Ecclestone pénzügyi ajánlata is kellett. Az alternatív erőforrás bevezetése továbbra is napirenden marad.
A Renault három év múlva lehet sikeres
A vezérigazgató tisztában van vele, hogy nem fognak azonnal versenyeket nyerni. Szorosabb lesz az együttműködésük az Ilmorral.
TAG nevű Renault motorokkal folytatja a Red Bull
Pénteken megerősítették, hogy jövőre is a franciák erőforrásait használják, de azokat a svájci óragyár nevére keresztelik.
A Lotus nem készül B-tervvel
A jelenlegi többségi tulajdonos szerint a csapat akkor is életben marad, ha a Renault nem vásárolja vissza , de Gerard Lopez szerint már másfél hónapja nem kell B-terven gondolkodniuk.
A Red Bullnak túl drága lett volna dobbantania az F1-ből
Horner szerint Mateschitz azért döntött a maradás mellett, mert rengeteg pénzt fektetett a sportba az elmúlt években. A Renault a jövő hét előtt biztosan nem tesz bejelentést.
Ecclestone miatt megint kiszállással fenyegetőzik a Renault
A BBC szerint már a Lotusszal és a Red Bull-lal is megegyeztek, de Ecclestone-nal továbbra is vitáznak a pénzdíjakról. Az enstone-i gyárban már együtt dolgoznak a Renault és a Lotus emberei.
Megmenekült a Red Bull: lesz motorjuk jövőre
Christian Horner megerősítette, hogy sikerült megegyezniük egy gyártóval, hamarosan hivatalos bejelentést is tehetnek. Valószínűleg egy Mario Illien közreműködésével kifejlesztett Renault motort fognak használni.
A Red Bull visszatér a régi Renault motorhoz
Daniel Ricciardo kipróbálta az új változatot Brazíliában, de nem vált be. A Renault így az új turbót ki sem tudja próbálni.
A Renault az idényzáróig dönt a Lotus felvásárlásáról
A Lotus tartozásai miatt halogatják a bejelentést a franciák, és közben még mindig nem tudják biztosan, hogy maradni akarnak-e az F1-ben.
Még mindig nem biztos, hogy a Renault marad az F1-ben
Először a saját jövőjükről kell dönteniük, csak ezután foglalkoznak a Red Bull ügyével. Ricciardo Brazíliában még csak egy részben továbbfejlesztett motort használt.
Ricciardónak az új motorral sem volt könnyebb előznie
Az agresszív taktika sem segítette a mezőny végéről induló ausztrált, Danyiil Kvjat pedig Nico Hülkenberg mögé ragadt be. Jobb eredményre nem is számítottak Brazíliában.
A Red Bull nem akar lelépni: beneveztek 2016-ra
Már nem fontolgatják a kiszállást, ezt Brazíliában Christian Horner is megerősítette. Hamarosan bejelenthetik, hogy a Renault partnereként folytatják, Ricciardo szerint ez az Interlagosban bevetett motor teljesítményén is múlhat.
Még mindig nem biztos, hogy a Renault megveszi a Lotust
Matthew Carter, a csapat ügyvezetője szerint bíznak benne, hogy a felvásárlás megtörténik, de a biztonság kedvéért a Mercedes motorjához is megtervezik az autójukat.
Illien cáfolja, hogy vele menekül meg a Red Bull
A hírek szerint a Mercedes egykori motorguruja segített a D-specifikációjú Renault motor kifejlesztésében, amelyet a Red Bull márkajelzés nélkül használhat jövőre. A svájci mérnök azonban nem tud erről.
Munkába álltak a Renault emberei a Lotusnál
A francia autógyártó hivatalosan még mindig nem vásárolta vissza korábbi csapatát, de úgy hírlik, már több alkalmazottjuk a jövő évi Lotus fejlesztésével foglalkozik. Visszatér a korábbi csapatfőnökük is.
Márkajelzés nélküli Renault motor mentheti meg a Red Bullt
A jelenlegi formában nehéz lenne folytatniuk az együttműködést, de a franciák így is kisegíthetik az egyre nehezebb helyzetben lévő istállót. Mexikóban Horner is utalt az alternatív megoldásra.
Megizzasztja a csapatokat a motorok légszomja Mexikóban
A Renault arra számít, hogy a példátlan tengerszint feletti magasságban fekvő mexikói pályán visszaesik majd a motorok teljesítménye, ezért a csúcsra kell járatni a turbót.
Palmer: A Lotus nem csak a pénzemért szerződtetett
A brit sokáig aggódott a jövője miatt, hiszen nem tudhatta, hogy a Lotus egyáltalán ott lesz-e a 2016-os mezőnyben. Az istálló helyzete továbbra sem tisztázódott, de bizakodva várják a Renault segítségét.
Ricciardo: Nem éri meg berakni az új Renault motort
Az ausztrál pilóta szerint a franciák új erőforrása nem hoz annyi többlet teljesítményt, hogy képes legyen ellensúlyozni a rajtbüntetés hatását. A Renault-nál is elismerik, hogy a csapatokkal közös döntést kell hozniuk az új motor sorsáról.
A Renault hiába készíthetett új motort a Red Bullnak
A Toro Rosso biztosan nem veti be az idén, a Red Bull viszont még dönthet úgy, hogy bevállalják a rajtbüntetéseket, és kipróbálják, mire jutott motorszállítójuk a fejlesztési zsetonok többségének felhasználásával.
Newey: Kiszorítják az F1-ből Red Bullt
A legendás tervező szerint helyrehozhatatlanul megromlott a kapcsolat az istálló és a Renault között, ráadásul abban sem bízik, hogy a franciák lényeges javulást érnek el 2016-ra. A Renault is kételkedik a folytatásban.
Ecclestone: A nulláról kell újraírni az F1 szabályait
Nem tartja jónak, hogy a szabálykönyvet régóta csak toldozgatják. Továbbra is biztos benne, hogy a Red Bull ott lesz a rajtrácson 2016-ban, szerinte Mateschitz sem akar kiszállni.
Ecclestone győzködi a Renault-t, hogy adjon motort a Red Bullnak
A franciák nem szívesen folytatnák az együttműködést az őket régóta szapuló istállóval, de a Red Bull kiszállásának sem örülnének. Ha megmentik a csapatot, Ecclestone garantálja a kiemelt státuszt a gyári csapatnak.
A Renault kész megmenteni a Red Bullt
Mégis a Renault ügyfele maradhat a Red Bull és a Toro Rosso, miután Szocsiban a Ferrari is elutasította a megkeresésüket. Sebastian Vettel szerint óriási sokk lenne, ha korábbi csapatai kiszállnának az F1-ből.
Red Bull: Évek kellenének a Renault felzárkózásához
Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke kizárta, hogy jelenlegi beszállítójuk ügyfelei maradjanak, és kijelentette, nem hiszi, hogy a Renault nyilvános kritizálása rontja a megítélésüket más gyártóknál.
Női pilótájuk a Lotust okolja a teszt elmaradása miatt
Carmen Jordá szerint a Lotus anyagi gondjai miatt nem próbálhatja ki az istálló F1-es autóját, de így is elégedett, és fél éven belül igazi autóval is pályára lépne. Pastor Maldonado a Renault érkezését várja.
A Lotusnak remek jelöltjei vannak Grosjean helyére
A Renault-val együtt döntenek majd az új versenyzőről, a McLaren fiatal tesztpilótái is szerepelnek a listájukon. A helyettes csapatfőnök az eljegyzéshez hasonlította a jelenlegi kapcsolatukat a francia gyártóval.
A Renault nem hagyja csődbe menni a Lotust
Kifizetik a csapat tartozását a hétfői bírósági tárgyalás előtt, rögtön utána pedig a tulajdonosváltást is bejelenthetik.
Ecclestone nem érti, mire vár a Renault
A Lotus reméli, hogy hétfőig meg tudnak egyezni a franciákkal a tulajdonosváltásról, ellenkező esetben csődeljárás is indulhat ellenük. Maldonado szerződése segíthet nekik a túlélésben.
A Lotus végleg leállt az idei fejlesztésekkel
Minden erejükkel a 2016-os autóra koncentrálnak, és ezen az sem változtat, ha a Renault elkötelezi magát a felvásárlásuk mellett. A Lotus csapatfőnök helyettese már nyíltan arról beszél, hogy „fantasztikus lenne” az F1 számára, ha a franciák ismét gyári csapatot működtetnének Enstone-ban.
A Renault tagadja, hogy elfogynak a motorjai
A Red Bull az Olasz Nagydíj után attól tartott, hogy a Renault az idény végére kifogy a motorokból, de a franciák szerint ez „elképzelhetetlen”. Maldonado egyelőre nem aggódik a jövője miatt.
Egy vagyont veszíthet a Red Bull a Renault kirúgásával
Két jelentős szponzor is távozhat a Red Bulltól, ha a szerződés lejárta előtt megszabadulnak a Renault erőforrásoktól, és mivel a Mercedes nem ad nekik motort, újabb partnerek csatlakozásától is eleshetnek. A Renault-hoz köthető Infiniti és Total a gyári istállóhoz pártolhat át.
A Lotus cáfolja, hogy kihagyhat nagydíjakat
Már hétfőn felmerült, hogy csődeljárás indul a Lotus ellen, de az enstone-i istálló állítólag a Renault képviselőinek segítségével egyelőre megmenekült. A szingapúri szabadedzések alatt ismét meghallgatáson kell részt venniük, de az ügyvezetőjük szerint az F1-es szereplésük nincs veszélyben.
A Red Bullnak a Ferrari lehet az egyetlen választása
Biztosnak tűnik, hogy idő előtt felbontják a szerződésüket a Renault-val, de a Mercedes nem akar nekik motorokat adni. A németek féltik az előnyüket, a Daimler elnöke is ellenzi az ötletet.
A Renault csúszni fog az erősebb motor bevetésével
Eredetileg az Orosz Nagydíjra vitték volna el a fejlesztett erőforrást, de valószínűleg nem fognak időben elkészülni. Lehet, hogy a csapatok idén már egyáltalán nem szerelik be az új motort.
A Lotus a Renault nélkül is kihúzza az idény végéig
Az istálló vezérigazgatója „garantálja”, hogy a csapat elutazik Szingapúrba és a szezon hátralévő versenyeire. A helyettes csapatfőnök is bizakodik, szerinte hamarosan bejelenthetik a tulajdonosváltást.
Három Renault motort is cserélni kell a hétvégén
Max Verstappen autójának kivételével minden Renault motort használó pilóta kénytelen rajtbüntetéssel számolni Monzában, ahol egyébként sincsenek jó esélyeik. A Red Bull próbálja csökkenteni visszaesést, és már Szingapúrra terveznek.
Nem fizet Maldonado szponzora a Renault-pletykák miatt
A Lotus kamionjai elindultak Monzába, de 50 millió dollár hiányzik a csapat költségvetéséből. Ha nem találnak megoldást, a jövő héten csődeljárás indulhat a brit istálló ellen, amit a Renault mégsem igyekszik annyira felvásárolni. A fejlesztések teljesen leálltak.
Honda: 25 lóerővel jobbak vagyunk a Renault-nál
A japánok főnöke megint optimista nyilatkozatot adott: szerinte a franciákat már egyértelműen lehagyták, az idény végére pedig a Mercedeshez is közel kerülhetnek. Az egyedi motorelrendezés megnehezítette a dolgukat, de nem változtatnak.
Döntött a Renault, gyári F1-es csapatot indítanak
A francia autógyártó korábbi csapatát, a Lotus néven versenyző enstone-i istálló többségi tulajdonát vásárolja vissza, és legalább tíz évig önálló alakulattal vesznek részt a Forma-1-ben. Visszatér Alain Prost, Romain Grosjean biztosan marad, Pastor Maldonado helye egyelőre kérdéses.
A Red Bull majdnem megszerezte Hamiltont
2012 végén ez a lehetőség is felmerült, de a csapat bízott a saját nevelésű versenyzőiben. A Red Bull szeretné hallani a Renault terveit, mielőtt a saját jövőjéről döntene.
A Force Indiát is megkörnyékezte a Renault
A csapatfőnök Vijay Mallya elárulta, a Renault velük is tárgyalna a többségi tulajdonrész megvásárlásáról. A Force India egyelőre megfontolja a lehetőséget, a döntésre valószínűleg még sokáig várni kell.
A Red Bull már fel is bonthatta a szerződését a Renault-val
Már 2016-ban a Mercedes erőforrásait szeretnék használni, de korántsem biztos, hogy ezt sikerül elintézniük. Ecclestone szerint a Mercedes jobban teszi, ha szükség esetén odaadja a motorjait a Red Bullnak.
A Red Bull októberig utolérheti a Ferrarit
Ha a Renault új motorja beváltja a hozzá fűzött reményeket, Ricciardo szerint a Red Bull egy szintre kerülhet a Ferrarival. Az idény elején a kasztnijuk sem működött megfelelően, de egyre többször ki tudják belőle hozni a maximumot.
A Red Bull elvárja a Renault kiemelt támogatását
A Red Bull a Renault-val kötött megállapodása alapján elvárja, hogy „prémium csapatként” kezeljék őket akkor is, ha a franciák gyári istállót indítanak. Christian Horner nem zárta ki, hogy 2017-től új motorszállító után néznek, de a Mercedes szerint egyelőre nem tárgyalnak. A Ferrari aggódik.
A Toro Rosso még hisz a Renault feltámadásában
A technikai igazgató James Key megérti, hogy a Red Bull mérges a franciákra, de szerinte a Renault mindent megtesz a sikerért. Verstappen úgy érzi, nem volt korai az F1-es debütálása.