Recep Tayyip Erdogan
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Törökország
- Szíria
- Orbán Viktor
- Vlagyimir Putyin
- kurdok
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Előrehozott választást javasol a török kormánypárt
Az eredetileg tervezett időpontnál több mint négy hónappal hamarabb tarthatnak választásokat Törökországban. A kormánypárt szerdán azt javasolta, hogy júniusban tartsák a választásokat, november helyett. A korai időpontra az államfőválasztás körüli huzavona miatt lehet szükség.
Egymillió török tüntetett az iszlám ellen
Az iszlámista kormány lemondását követelte közel egymillió tünetető vasárnap Isztambulban. A demonstrálók attól tartanak, hogy veszélybe kerülhet a világi török állam, ha a kormányzó iszlámista párt adja az új államfőt. Szombaton erre figyelmeztetett a hadsereg is.
Iszlámfóbia miatt lehet elnök a török külügyminiszter
A miniszterelnök helyett a külügyminiszter lesz a török kormány államfőjelöltje. A jelenlegi köztársasági elnök, Ahmed Necdet Sezer mandátuma májusban jár le, a parlamentnek addig kell megválasztania az utódját. Törökországban komoly aggodalmakat keltett, hogy esetleg a közismerten iszlám gyökerű Recep Tayyip Erdogan miniszterelnököt jelölik a posztra, akitől sokan a világi államot féltették. Abdullah Gül külügyminiszterrel kapcsolatban nem voltak ilyen mértékű félelmek.
Törökök tízezrei tüntettek a világi államért
Közel százezer ember vonult az utcára a török fővárosban szombaton, hogy a világi állam megtartása mellett, és a jelenlegi iszalmista kormányt vezető Recep Tayyip Erdogan elnökké választása ellen tüntessen. Erdogan ellenzéke ugyanis azzal riogat, hogy az iszlám gyökerű politikus államfővé választásával megerősödik a vallás befolyása a politikába. Ahmet Necdet Sezer jelenelegi álamfő mandátuma májusban jár le, utódjáról a parlament szavaz.
Ankara segítene az iraki rendőrök és katonák kiképzésében
Törökország kész segítséget nyújtani az iraki rendőrök és katonák kiképzésében, hogy ezzel is hozzájáruljon a szomszédos ország stabilitásának megteremtéséhez - közölte Recep Tayyip Erdogan török kormányfő csütörtökön Ankarában azt követően, hogy iraki kollégájával tárgyalt.
Munka és koplalás ütötte ki a török kormányfőt
Feltehetően leesett a vércukorszintje, ezért lett rosszul a török kormányfő kedden, miközben szolgálati autójával a parlamentbe tartott. Recep Tayyip Erdogant - külügyminisztere szerint - a megfeszített munka és a ramadán alatti koplalás ütötte ki. A kormányfőt este már haza is engedték.
Kullancsnak ábrázolták, perel a török kormányfő
Beperelt egy szatirikus lapot Recep Tayyip Erdogan török kormányfő, mert az újság egyik karikatúrája kullncsként ábrázolta. Erdogán korábban az összes hasonló pert elvesztette.
A török kormányfő ellen terveztek merényletet
Török lapértesülések szerint Recep Tayyip Erdogan miniszterelnök elleni merénylettervet leplezett le a rendőrség. Az állítólagos merénylők, a feltételezések szerint ultranacionalisták voltak.
Robbantottak egy török üdülőhelyen
Robbantásos merénylet történt egy török üdülőhelyen. Az eddigi beszámolók szerint vélhetőleg öngyilkos merénylő hajtott végre robbantást az üdülővárosban. Négy halálos áldozata volt a detonációnak.
Ankara segítséget ígér a közel-keleti békefolyamat előmozdításában
Törökország kész arra, hogy megtegyen minden tőle telhető a közel-keleti békefolyamat előmozdítása érdekében, ha Izrael és Palesztina kéri segítségét - jelentette ki hétfőn Rámalláhban Recep Tayyip Erdogan török miniszterelnök, aki a nap folyamán Mahmúd Abbász palesztin elnökkel tárgyalt.