rák (betegség)
címke rss- Legfrissebb
- Legrégebbi
Húszezer forintot ér egy élet Kínában
Naponta többszázezer kínai iszik mérgező anyagokkal teli ivóvízet, eszik olyan élelmiszert, amit elszennyezett földben termeltek, a nagyvárosok lakossága pedig egész nap szennyezett levegőt szív. A kínai kormány eddig nem kényszerítette környezetvédelemre a gazdaságot hajtó gyárakat, de miután kénytelen volt beismerni, hogy egész falvak halnak ki daganatos betegségekben, néhány szigorítást is bevezettek.
Túlélte a rákot, mégis tovább dohányzik az énekes
Ahogy arról korábban a Life.hu is beszámolt, Rod Stewart orvosai 12 évvel ezelőtt rákos elváltozást találtak az énekes pajzsmirigyén. Akkor egy 4 órás műtétet, valamint 6 hónapnyi lábadozást és hangtornát követően a sztár legyőzte a halálos kórt, most azonban megint az életével játszik.
Meghalt a népszerű magyar zenész
Hétfő hajnalban, daganatos betegség következtében meghalt Lehoczki Károly zenész, a Kistehén zenekar egykori dobosa
40 másodperc alatt omlott össze Komár László
Az volt az utolsó kívánsága Komár Lászlónak, hogy halála előtt, születésnapján még találkozhasson kislányával, Karolinával, de volt felesége ezt megtiltotta. Miután a haldokló énekes ezt megtudta, 40 másodperc alatt összeomlott a szervezete - tudta meg a Life.hu a Frizbi felvételén.
Felesége elárulta, miben hunyt el Komár László
A legendás rock and roll énekes hónapok óta a nyirokmirigyrák végső stádiumában szenvedett, de eltökélten harcolt a gyilkos kórral, amely nyilvánosságra hozását felesége engedélyezte. Ezt a tragikus folyamatot szeptember végétől sajnos felgyorsította tüdőembóliás rohama - írta Blikk.
"Kit érdekel, hogy csúnya-e vagy sem, a lényeg, hogy tud élni" - Szintia agydaganatból gyógyult fel
Milyen nyomot hagy egy rákos betegségből felgyógyult kisgyermek lelkében a rettegés, hogy talán hónapjai vannak hátra az életéből? Hogyan lehet elfelejteni a halálfélelmet és a fájdalmas, hosszú hónapokon át tartó kezeléseket? Kérdések, melyekről soha nem beszélünk, pedig legalább olyan fontosak, mint a fizikai gyógyulás - a Life.hu riportere dr. Bakos-Tóth Mária onko-pszichológussal és egy agydaganatból felgyógyult kislánnyal, Szintiával beszélgetett.
Agydaganat miatt halt meg egy 6 éves kislány - Justin Bieber feleségének tartotta magát
Elhunyt az a 6 esztendős, ritka agydaganatban szenvedő amerikai kislány, aki annyira rajongott Justin Bieberért, hogy a kedvéért az őt kezelő bostoni kórház orvosai és nővérei jelképes esküvőt is szerveztek.
Összecsapnak a szülői gének
Ha egy genetikai egység képes elkülönülni a többitől, általában ádáz harc alakul ki közöttük a túlélésért. Ilyen figyelhető meg többek közt az önző kromoszómáknál, a szülői DNS-eknél, sőt a saját DNS-t tartalmazó mitokondriumoknál is.
Varázslövedékeket is fejlesztenek a rák ellen Debrecenben
A célzott daganatterápia és tumordiagnosztika egyre fontosabb szerepet kap az orvosi ellátásban. Az új módszerek kutatásában élen jár a Debreceni Egyetem Biofarmácia tanszéke.
Nem rémhír: így vezet a túlsúly rákhoz
A rák kialakulásának esetleges rizikófaktorainak egy részén nem lehet változtatni, ilyen pl. a testmagasság és a születési súly, de van egy pár, amin igen: ilyen többek között a túlsúly, amely nemcsak daganatot okozhat, de több betegség kialakulásához is hozzájárul.