rablás

címke rss

Vascsővel és kaszapengével rabolt a hajdúböszörményi férfi

Itthon2023.03.08, 11:53

A vádirat szerint a 21 éves férfi korábbról ismerte a férfit akit megtámadott, ő ugyanis ismerőseinek árult különböző SIM kártyákat. A későbbi rabló is vett tőle. Szeptember 7-én aztán egy vascsővel megjelent a házánál, ahol a szomszéd felőli kerítésen át bemászott az udvarra. A férfi a kertben talált egy 70 centis kaszapengét, amit szintén magához vett, és bement a házba, és a tévét néző férfihoz lépett.

Közös iszogatás után kirabolta friss ismerősét egy fiatal férfi Miskolcon

Itthon2023.03.06, 18:50

A 25 éves miskolci férfi az utcán ismerkedett meg egy másik férfival, akivel aznap este több szórakozóhelyen is együtt ittak. Amikor a frissen megismert férfi hazafelé tartott, a másik férfi elkísérte, majd útközben rátámadt, megütötte, és elvette a mobiltelefonját. Ezután a bankkártyáját és a PIN-kódot próbálta megszereznie, ám egy járókelő megzavarta, így elmenekült.

Álrendőrök raboltak ki egy miskolci férfit az otthonában

Itthon2023.03.06, 14:30

Két férfi csuklyában, baseball ütőkkel felszerelkezve ment el egy miskolci házhoz, ahol úgy dörömböltek az ajtón, mintha rendőrök lennének ás át akarnák kutatni. A tulajdonos beengedte őket, majd őt bezárták a fürdőbe. Ezek után megkeresték az értékeket és elmenekültek.

Viperás támadók: megdöglesz k*csög

Itthon2023.03.02, 16:39

Ítéletet hozott a Tatabányai Törvényszék annak a két férfinak az ügyében, akik viperával megtámadták és kirabolták az egyik ismerősüket Tatabányán. 

Franciakulccsal támadott meg egy férfit egy kiskunhalasi nő

Itthon2023.03.01, 16:56

Elfogatóparancs alapján kapták el a rendőrök azt a nőt, aki franciakulccsal ütötte meg barátját, hogy hozzájusson a pénzéhez, majd mielőtt elmenekült, az ajtót is rázárta. Ugyanez a nő korábban több helyről is lopott a városban, még a saját ismerőseitől is. A legtöbb esetben társai is voltak, akik közül két férfit már kihallgattak, egy nőt pedig még keresnek a rendőrök.

Brutális támadás történt a Bosnyák téri templomnál – videó

Itthon2023.02.27, 13:39

Kilencévnyi fegyházbüntetést kapott rablás miatt az a 34 éves férfi, aki két éve Budapesten megtámadott egy nyugdíjast. Az ítélet még nem jogerős.

Késsel fenyegetett, majd kirabolt egy nőt a 6-os villamoson egy férfi: 7 év fegyházra ítélték

Life.hu2023.02.24, 22:59

Hét év fegyházbüntetésre ítélt a bíróság egy férfit, aki késsel fenyegetve rabolt ki egy külföldi nőt Budapesten, a 6-os villamoson - közölte a Fővárosi Főügyészség pénteken az MTI-vel. Az ítélet nem jogerős.

Orosz bűnözők kiraboltak egy milliós luxusórákat áruló Andrássy úti üzletet

Itthon2023.02.23, 13:47

2014. novemberén három orosz férfi rohamozott meg egy Andrássy úton található, luxusórákat forgalmazó üzletet. Leütötték a biztonsági őrt, megbilincselték az eladókat, ezután kalapáccsal szétverték a vitrineket, és ami a kezük ügyébe került, magával vitték. Az okozott kár értéke közel 110 millió forint volt. Ezután negyedik társukkal együtt elhajottak. Az elkövetők közül ketten jelenleg Csehországban töltik börtönbüntetésüket, ahol hasonló bűncselekményt követtek el. Ez esetben nemcsak hogy fegyházba kerülhetnek, de hosszú évekre kitilthatják őket Magyarországról is.

Fényes nappal támadt egy mozgássérült, idős asszonyra egy debreceni férfi

Itthon2023.02.21, 11:44

Hosszú évekre fegyházba kerülhet az a debreceni férfi, aki 2020 októberén egy debreceni lakótelepen rabolt ki egy mankóval közlekedő nyugdíjast.

Így él most a nyolc éven át fogságban tartott Natascha Kampusch

Life.hu2023.02.20, 16:02

A világ egyik legmegdöbbentőbb esete Natascha Kampusch nevéhez fűződik. Az osztrák lányt gyermekként rabolták el és 8 évig tartották fogságban.

Áldozata karját is eltörte a budapesti rabló - videó

Itthon2023.02.19, 20:46

A szomszéd gáncsolta el az utcán menekülő fegyveres rablót, aki betört egy idős házaspár otthonába szombat reggel Budapesten - tudta meg a TV2 Tények. 

Hamvakat loptak el egy családi házból

Life.hu2023.02.15, 22:18

Az angliai Paisley-ben élő Stephen Burgess egy kisebb tűzeset miatt egy barátjánál húzta meg magát. Amíg nem volt otthon, betörtek a lakásába.

Elképesztő, hogy támadtak meg egy érdi nyugdíjast

Itthon2023.02.14, 15:31

A 35 éves férfi vizet kért az idős asszonytól, majd benyomta az ablakot, beugrott a lakásba és kirabolta az asszonyt, aki félelmében odaadta a megtakarított pénzét is. A férfinek ez nem volt elég, elvette az ékszereit és minden más értékét is.

Hangszóró miatt támadt egy kisgyerekre egy férfi Bátyán

Itthon2023.02.09, 10:57

Meglökött, megfenyegetett, és kirabolt egy gyereket Bátyán. A kisgyerek hangszóróját vette el.

Sorozatos lopások és rablások miatt került börtönbe egy őrhalmi fiatal

Itthon2023.02.06, 17:01

A salgótarjáni rendőrök eredményesen javasolták a letartóztatását annak a 22 éves férfinak, aki az elmúlt három hónapban több helyről is lopott, illetve rabolt Salgótarjánban és a fővárosban is.

Kocsmában raboltak ki egy asszonyt Nagykanizsán

Itthon2023.02.06, 09:34

Rablással gyanúsítanak egy surdi nőt amiatt, amit az egyik nagykanizsai kocsmában tett.

A falhoz nyomott egy nőt Óbudán, aztán azt üvöltötte neki, hogy meg fogja ölni – videó

Itthon2023.02.03, 12:14

Egy 26 éves férfi odalépett egy nőhöz Óbudán, a falhoz szorította, majd megfenyegette, hogy megöli, ha nem adja oda neki az értékeit. Közben a 29 éves női társa őrködött.

Megkéseltek egy gyereket Miskolcon

Itthon2023.01.30, 11:07

Egy fiú és a barátja az egyik miskolci busszal utazott, amikor egy háromfős banda egyik tagja elvette a fiú ezüstláncát és aztán meg is verte. Miután leszálltak a buszról, megint megverték, majd a barátját az egyik támadó megszúrta egy késsel.

Fiatalok raboltak ki egy bőcsi nyugdíjast

Itthon2023.01.27, 16:28

Néhány órán belül kézre kerítették a rendőrök azt a három kamaszt, akik bőcsi házában támadtak rá egy idős nőre.

Nyugdíjasokat rabolt ki egy háromtagú kamaszbanda Budapesten

Itthon2023.01.27, 14:02

Fiatalkorúak börtönre, illetve javítóintézeti nevelés várhat két kamaszra, akik 2019-ben idős asszonyokat löktek fel Budapesten, majd ellopták a táskájukat, és elszaladtak vele. Az egyik áldozatuk később a kórházban meg is halt. Mivel harmadik társuk a rablások idején még 12 éves sem volt, kora miatt nem büntethető.

Drogdíler testvérpárt buktatott le egy vevőjük Szobon - videó

Itthon2023.01.27, 12:14

Fegyveres rablás miatt kezdtek el nyomozni a pest vármegyei rendőrök, azonban végül egy drogdíler testvérpárt fogtak el, akiktől ültetvényt és fegyvereket is lefoglaltak. Az elfogásukról videót is készült.

Pénzszállítót támadtak meg az autópályán Potsdam közelében

Nagyvilág2023.01.25, 14:37

Többször rálőttek egy pénzszállító autóra szerda reggel - írta a Bild.

Gyerekek akartak kirabolni egy babakocsit toló asszonyt Szentesen

Itthon2023.01.25, 13:06

A szentesi rendőrök elfogtak két fiatalt, akik egy asszonyt próbáltak meg kirabolni a városban. Mindkettejük ellen eljárás indult.

Van még pénzed, add ide – üvöltötte a rabló a nyílt utcán, a XIX. kerületben

Itthon2023.01.25, 10:43

Kiraboltak egy férfit vasárnap hajnalban. Munkából tartott haza amikor egy férfi odalépett hozzá, késsel a kezében és pénzt követelt.

A fürdőszobába zárta áldozatát, amíg kirabolta őket

Itthon2023.01.20, 16:35

Ruha vásárlás ürügyén csalta egy férfi az áldozatát egy ismerőse házába, majd amíg a férfi ruhát próbált, addig a rázárta az ajtót és kirabolta.

Kis híján agyonvertek egy idős házaspárt egy szomolyai kézműves boltban

Itthon2023.01.19, 09:40

Egy idős asszonyt és egy idős mozgáskorlátozott férfit is brutálisan elvert egy férfi egy szomolyai kézműves boltban. A Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa végleges ítéletet hozott az ügyben.

Bűnözők tartják rettegésben a luxusba belefulladó milliárdos sztársportolókat

Sport2023.01.18, 05:55

Az elmúlt időszakban már "trenddé" vált, hogy a betörők híres sportolók, illetve családtagjaik házába törnek be egy kis készpénz, ékszer, vagy egyéb értéktárgyak eltulajdonításának reményében. A rablók pontosan tudják, hogy a jól fizetett sportolók otthonában biztosan nagyobb értéket találnak, mint egy átlagembernél. Emiatt vannak olyan sportolók, akik már készülnek is erre, akár kutyákkal védve az értékeiket, na meg a családtagjaikat. Utóbbit azért is ki kell külön emelni, mert sajnos több esetben is előfordult, hogy testi erőszaktól sem riadnak vissza a bűnözők a gyors meggazdagodás reményében. Úgy néz ki, a sportolóknak továbbra ...

Brutálisan megvertek egy idős asszonyt Újbudán – videó

Itthon2023.01.17, 17:00

Egy 20 éves férfi rátámadt egy idős asszonyra az otthonában, mert el akarta vinni az értékeit. Pár nappal korábban egy másik emberrel egy idős férfit raboltak ki az utcán, amiről egy felvételt is közzétettek. 

Egy férfi brutálisan megvert majd kirabolt egy idős asszonyt Újbudán

Itthon2023.01.12, 15:20

Egy budapesti férfi becsengettet egy idős asszonyhoz Újbudán, majd brutálisan megverte és kiszakította a fülbevalóit, valamint a nyakláncát. A férfi korábban egy társával együtt egy idős férfit rabolt ki a nyílt utcán.

Fél órán belül két férfira is rátámadt az esztergomi vasútállomáson

Itthon2023.01.12, 10:51

Kedden, késő este hívták a rendőröket azzal, hogy egy férfi kirabolt egy utast az esztergomi vasútállomáson. Az áldozat, már a helyszínen elmondta a kiérkező rendőröknek, hogy egy férfi odament hozzá, és pénzt és cigarettát kért tőle. Amikor nem adott neki, elvette a zsebében lévő telefonját. Amikor pedig visszakérte, a támadó ütni kezdte.  

Fegyverrel rabolt ki több embert egy férfi Tatán

Itthon2023.01.11, 17:32

Egy tatai férfi több házba is bötört. Minden alkalommal a házigazdákra fegyvert fogott és arra kényszerítette őket, hogy adják oda neki az értékeiket. Az egyik esetben arra is rávette a tulajdonost, hogy a kocsijával vigye ki a vasútállomásra.

Lelőtte a pisztollyal fenyegetőző rablót, majd visszaadta a pénzt a vendégeknek a texasi férfi

Life.hu2023.01.10, 21:31

A símaszkos férfi ki akarta fosztani az étterem vendégeit, de amikor hátat fordított, egyikük több lövést leadott rá. 

Rendőrök vetettek véget egy székesfehérvári sorozatbűnöző ámokfutásának

Itthon2023.01.10, 16:45

A székesfehérvári rendőrök javasolták annak a 31 éves férfinak a letartóztatását, aki egyetlen nap alatt több embert is bántalmazott, és kirabolt a városban.

Rambo-kést szorítottak a sztárbringás torkához, százmilliós zsákmánnyal távoztak a rablók

Sport2023.01.10, 15:08

Elképesztő részletek derültek ki a sztárbringás Mark Cavendish kárára még 2021 novemberében elkövetett rablásról.

Megdöbbentő: otthonából raboltak el egy 14 éves lányt Nagytalmácson

Life.hu2023.01.09, 19:29

A 14 éves lányt vasárnap éjszaka rabolták el: az elkövetőket a rendőrség jelenleg is keresi.

Testvérpárt raboltak ki Szolnokon

Itthon2023.01.09, 15:25

Egy szolnoki játszótéren rátámadt két férfi egy testvérpárra. Megverték őket, közben pedig elvették az értékeiket. A rendőrök gyorsan elfogták a rablókat.

Kirabolta volt barátnőjét egy férfi Kiskunhalason

Itthon2023.01.09, 14:44

Egy 19 éves kiskunhalasi lány tett bejelentést január 8-án a rendőrségen arról, hogy néhány órával korábban volt élettársa kirabolta. A férfit még aznap elfogták, és őrizetbe vették.

Életfogytiglani fegyházbüntetést kért az ügyészség a 94 éves asszonyt megerőszakoló testvérpárra

Life.hu2023.01.09, 15:24

Életfogytig tartó fegyházbüntetést és közügyektől eltiltást indítványozott az ügyészség egy borsodi kistelepülésen történt emberölés vádlottjaira azzal, hogy a bíróság a feltételes szabadságra helyezés lehetőségét zárja ki - tájékoztatta a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség hétfőn. Korábbi információk szerint a gyilkosságot Hegymegen követték el.

Megerőszakolt, kirabolt, majd brutálisan meggyilkolt egy idős asszonyt egy borsodi testvérpár

Itthon2023.01.09, 12:11

Élete végéig fegyházban maradhat az a két testvér, akik 2020 novemberén betörtek egy idős asszonyhoz, majd többször megerőszakolták, megverték, kirabolták, és súlyos, életveszélyes sérülésekkel, eszméletlen állapotban magára hagyták a jéghideg padlón fekve. Az asszony nem élte túl a kegyetlen támadást. 

Kirabolt egy gyereket egy férfi Kaposváron

Itthon2023.01.09, 11:50

Börtönbe kerülhet az a férfi, aki kirabolt egy kamaszt Kaposvár belvárosában.

Agyonlőtt egy vendég egy fegyveres rablót egy houstoni étteremben - videó

Nagyvilág2023.01.08, 09:54

Agyonlőtt egy fegyveres rablót egy vendég egy houstoni étteremben. A símaszkos bűnöző megfenyegette a békésen vacsorázó embereket, egyikük viszont nem hagyta magát. A rendőrség ki akarja hallgatni, de a férfi eltűnt, írja a Fox News. 

Csavarhúzóval rabolt ki egy nyugdíjast egy fiatal Budapesten

Life.hu2023.01.07, 18:20

A budapesti rendőrök őrizetbe vették azt a tizenéves fiút, aki a gyanú szerint szilveszter napján rabolt ki egy idős nőt Erzsébetvárosban. A tinédzser azonban hibázott: az áldozata fenyegetéséhez használt csavarhúzót az asszony táskájában felejtette.

Két kiskorú rabolt Nagykőrösön: a kamaszok egy kisfiút és egy idős házaspárt támadtak meg

Life.hu2023.01.07, 17:54

A nagykőrösi fiatalok egy idős párra és egy kisfiúra támadtak, azóta letartóztatásban vannak.

Kalapáccsal verte szét nője fejét a családírtó

Itthon2023.01.05, 15:02

A lúgos orvos, a baracsi családírtó és a soroksári futónő gyilkosa is tíz éve csapott le, Tompa Esztert pedig húsz éve ölték meg hónapokkal azután, hogy közel félmilliót zsámányoltak az aszódi pénzszállítós rablók. Ez csak öt a legbrutálisabb, legkegyetlenebb, legembertelenebb bűncselekmények közül, amelyeknek idén lesz az évfordulója.

Pár száz forintért raboltak ki egy embert Egerben

Itthon2023.01.05, 10:23

Az Egri Járási Ügyészség összesen három rabló ellen emelt vádat. Az egyik esetben egy férfi és a gyerek társa rabolt ki egy férfit Hevesen. A másik esetben egy férfi Egerben támadt rá egy gyalogosra, akitől mindössze pár száz forintot és egy régi telefont tudott megszerezni.

Megtámadtak egy gyereket Hatvanban az utcán

Itthon2023.01.04, 15:34

Egy aszalói férfi előbb egy másik férfit, majd egy fiút próbált meg kirabolni Hatvanban. A fiútól sikerült pénzt szereznie.

Gyerekekre támadtak egy bajai játszótéren

Itthon2023.01.03, 15:51

Egy 57 éves, bajai férfit fenyegetéssel és zsarolással próbált cigrettát és alkoholt szerezni egy fiatalokból álló társaságtól, és amikor nem kapott, elvette a telefonjaikat.

Csavarhúzóval rabolt egy tizenéves fiú Erzsébetvárosban

Itthon2023.01.03, 08:21

A budapesti rendőrök őrizetbe vették azt a tizenéves fiút, aki a gyanú szerint Szilveszter napján kirabolt egy idős nőt Erzsébetvárosban. A fiú csavarhúzóval fenyegette az asszonyt, amit menekülés közben a nő táskájában felejtett.

Álarcos fegyveresek akarták kirabolni a híres focista családját

Life.hu2023.01.02, 20:04

A walesi fociválogatott csapatkapitánya épp Katarban játszott a focivébén, amikor felesége nagynénjét megpróbálták kirabolni.

Sokk: ezt művelték Vajna Timi házával a rablók - Fotó

Life.hu2022.12.29, 10:52

A rendőrség és a biztosítók általában nem győzik hangsúlyozni, hogy az ünnepek alatt fokozottan legyünk résen, hiszen ilyenkor megugrik a betöréses esetek száma. Egy rablóbandának manapság meg se kottyan kilesni, ha nem vagyunk otthon, pláne, ha úticélunkat a közösségi médiában is feltárjuk.