Petőfi Irodalmi Múzeum
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Demeter Szilárd
- kiállítás
- irodalom
- fesztivál
- magyar irodalom
- Legfrissebb
- Legrégebbi
A virtuális térbe költözik a Petőfi Irodalmi Múzeum
A Petőfi Irodalmi Múzeum folyamatosan frissülő digitális tartalmakkal igyekszik – a koronavírus terjedése miatti korlátozások ellenére – továbbra is láthatóvá tenni kiállításait és gyűjteményeinek anyagait.
Kedden ünneplik a magyar széppróza napját
Sokszínű gálaműsorral ünnepli a magyar széppróza napját a Petőfi Irodalmi Múzeum, a Petőfi Irodalmi Ügynökség és a Magyar Írószövetség kedden Budapesten.
Idén rendezik a tizedik versmaratont
Élő felolvasásokkal, beszélgetésekkel, a Költők Futásával és irodalmi hajóúttal is várja az érdeklődőket az idén immár tizedszer megrendezendő Versmaraton, melynek központi rendezvényét április 8-án tartják a Petőfi Irodalmi Múzeumban.
A kultúra nem az önmagukat gettókba záró elit terepe
Ahogy arról már beszámoltunk, január 19-én elindult a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) által életre hívott Petőfi Irodalmi Ügynökség (PIÜ) gyűjtőportáljaként a Hajónapló című online kulturális műsor. A Hajónapló szerkesztőinek az a célja, hogy elmerüljenek a magyar kulturális életben, megmutatva, ők hogyan látják ezt. Demeter Szilárd, a PIM főigazgatója a következőképpen jellemezte a Hajónaplót: „a magyar nyelvterület egyik legszabadabb szerkesztősége, amely sem nem objektív, sem nem független, viszont szabad". Szerinte az a műsor szerkesztőinek a feladata, hogy „álljanak bele a kortárs magyar kultúrába, éljék a kortárs magyar kultúrát,, ...
Demeter Szilárd: A magyar irodalom infrastruktúrájának megújítására kaptam megbízást
Egyebek mellett a magyar irodalom és könyvkultúra infrastruktúrájának megújítását, valamint az anyanyelvi kultúrával foglalkozó intézményeknek közös otthont adó Magyar Nyelv Háza felépítését tűzte ki célul a Petőfi Irodalmi Múzeumot (PIM) vezető Demeter Szilárd, akit januártól újabb két évre a nemzeti könyvtár, a magyar könyvszakma és irodalmi közgyűjtemények integrált fejlesztéséért felelős miniszteri biztossá neveztek ki.
Kiválasztották a Térey-ösztöndíjasokat
Negyvenöt alkotó kapja meg két évre a középgenerációs (35-65 év közti) írókat megcélzó Térey-ösztöndíjat - közölte a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) kedden az MTI-vel.
Az új segesvári régészeti kutatásokat láthatjuk a PIM-ben
Kiállítás nyílt a segesvári harctéren folytatott régészeti kutatásokról
Kamarakiállítás nyílt a segesvári harctéren folytatott régészeti kutatásokról Ki mondaná, hogy e hely csatatér? címmel szerdán Budapesten, a Petőfi Irodalmi Múzeumban (PIM).
Új tárgyakkal bővült a Petőfi Irodalmi Múzeum gyűjteménye
Többek között Nemes Nagy Ágnes tanulmánykézirataival, Mándy Iván karosszékével és Kassák Lajos személyes dokumentumaival bővült idén a Petőfi Irodalmi Múzeum tárainak gyűjteménye.
A Petőfi-kultusz alakváltozásairól nyílik kiállítás a PIM-ben
A Petőfi-kultusz alakváltozásairól nyílik kiállítás a Petőfi Irodalmi Múzeumban (PIM), Budapesten.
Kedden kezdődik a PesText Nemzetközi Irodalmi Fesztivál
A visegrádi országok és Törökország irodalma, valamint a nem magyarul alkotó magyar szerzők állnak a kedden kezdődő, első PesText Nemzetközi Irodalmi Fesztivál fókuszában. A szeptember 28-ig tartó programsorozat a Petőfi Irodalmi Múzeumban (PIM), a Lumen Kávézóban és az A38 hajón várja az érdeklődőket.
Magda, a Szabó - Ősbemutatót tartanak a Petőfi Irodalmi Múzeumban
Ki is volt Szabó Magda valójában? Erre a kérdésre keresi a választ a Magda, a Szabó című színházi est, amelynek ősbemutatóját szombaton tartják a Petőfi Irodalmi Múzeumban.
PesText: fókuszban a visegrádiak és Törökország irodalma
A PesText szervezői olyan nyitott fórumot álmodtak meg, ahol sokféle alkotó képes szabadon beszélgetni egymással. Ízelítőt adni a világirodalom gazdagságából, nem megkerülve az aktuális kérdéseket sem. A PesText egy vérbeli városi fesztivál, mely behálózza Budapest belvárosát. Nem az új könyvmegjelenések alakítják a programot, hanem az izgalmas szerzők találkozásai. A fesztiválon különös figyelmet fordítanak a visegrádi országok irodalmára és a nem magyarul alkotó magyar szerzőkre.
Fődíjat nyert a Magyar Nemzeti Múzeum Sanghajban
Nagydíjat és egy arany fokozatú elismerést kapott a Magyar Nemzeti Múzeum (MNM) a Sanghajban megrendezett AVICOM F@IMP 2.0 online multimédia fesztiválon, amelyen díjakat nyert a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM), a Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum (Skanzen) és a Néprajzi Múzeum is.
Illusztrációs fesztivált rendeznek a PIM közreműködésével
Először rendezik meg a Budapesti Illusztrációs Fesztivált a Graphifest keretében október második felében. A cél a hazai illusztrációs művészetek megújítása, a legjobb pályaműveket a Petőfi Irodalmi Múzeumban (PIM) és a Magyar Képzőművészeti Egyetemen állítják ki.
A PIM-hez került a Nemzeti Tehetséggondozó
Demeter Szilárd főigazgató beszélt arról, hogy a PIM tulajdonosi joggyakorlásába került a média területén dolgozók továbbképzéséért felelős, eddig az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) keretein belül működő Nemzeti Tehetséggondozó Nonprofit Kft.
André Kertész fotóiból nyílt kiállítás a Petőfi Irodalmi Múzeumban
André Kertész (1894–1985) párizsi tartózkodásának emlékeit megörökítő fotói mellett levelek, képeslapok, dokumentumok és a művésszel készült interjúk is szerepelnek azon a kiállításon, amely André Kertész – A kamera poétája címmel szerdán nyílt meg a Petőfi Irodalmi Múzeumban.
Nemzetközi irodalmi fesztivált rendeznek ősszel Budapesten
PesText Nemzetközi Irodalmi Fesztivált rendeznek ősszel Budapesten. A szeptember végén zajló esemény fő célja a világirodalom fókuszba állítása, illetve a magyar irodalom nemzetközi kapcsolatainak erősítése.
- címkék:
- Petőfi Irodalmi Múzeum
- Címkefelhő »
Margó Fesztivál a Petőfi Irodalmi Múzeumban
Idén június 12-16. között rendezik az elsősorban kortárs magyar irodalmat ünneplő Margó Irodalmi Fesztivált a Petőfi Irodalmi Múzeumban.
A PIM kezelésébe kerül és megújul a Magyar Írószövetség székháza
A Petőfi Irodalmi Múzeum kezelésébe kerül és teljesen megújul a Magyar Írószövetség Bajza utcai székháza.
Együttműködési megállapodást kötött a PIM a külhoni magyar irodalmi műhelyekkel
Együttműködési megállapodást kötött a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) a külhoni magyar irodalmi szervezetekkel és műhelyekkel kedden, a nemzeti összetartozás napján.
- címkék:
- Petőfi Irodalmi Múzeum
- Címkefelhő »
Az Osvát-hagyaték eddig ismeretlen darabjait mutatták be a PIM-ben
Osvát Ernő (1876-1929), író, a Nyugat egykori szerkesztője hagyatékának eddig ismeretlen darabjait mutatták be szerdán Budapesten a Petőfi Irodalmi Múzeumban, a PIM-ben.
Az A38 Hajóra települ a Petőfi Irodalmi Múzeum
Közös programsorozatot indít PIM a Hajón címmel a Petőfi Irodalmi Múzeum és az A38 Hajó. Az első zenés és irodalmi program május 7-én, kedden lesz.
Elkezdődött a Versmaraton a Petőfi Irodalmi Múzeumban
Elkezdődött a Versmaraton a Petőfi Irodalmi Múzeumban (PIM) csütörtökön Budapesten. A költészet napi rendezvényen 60 kortárs költő 12 órán át szaval Az év versei 2019 című antológiából.
Páger Antal hagyatéka a Petőfi Irodalmi Múzeum - Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet gyűjteményébe került
Páger Antal színművész hagyatéka a Petőfi Irodalmi Múzeum - Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet gyűjteményébe került.
Fél napon át fognak szavalni a múzeumban
Kortárs költők szavalják verseiket tizenkét órán át a kilencedik alkalommal meghirdetett Versmaratonon a Petőfi Irodalmi Múzeumban a költészet napján.
Feltárják a segesvári csatateret, ahol elesett Petőfi
Együttműködési megállapodást írt alá a Petőfi Irodalmi Múzeum valamint a Honvédelmi Minisztérium (HM) Hadtörténeti Intézete a segesvári csatatér régészeti feltárására kedden, Budapesten.
Közösen tárja fel a segesvári csatateret a Petőfi Irodalmi Múzeum és a Hadtörténeti Múzeum
Együttműködési megállapodást írt alá a Petőfi Irodalmi Múzeum és a Honvédelmi Minisztérium (HM) Hadtörténeti Intézet és Múzeum a segesvári csatatér régészeti feltárására kedden Budapesten.
Demeter Szilárd: A magyar kultúrát meg kell erősíteni
Ha kultúrharcról van szó, akkor az nem a magyar kultúrán belüli pozícióharcokról szól, hanem arról, hogy a magyar kultúrát, a nemzeti kultúrát meg kell erősíteni, meg kell védeni – jelentette ki az Echo TV A nyolcas című műsorában, G. Fodor Gábor vendégeként Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója.
Az Ady Endre temetéséről készült felvételek a Petőfi Irodalmi Múzeum kiállításán is láthatóak lesznek
A Petőfi Irodalmi Múzeum Ady Endre halálának 100. évfordulója alkalmából rendezett emlékkiállításán láthatóak lesznek azok az elveszettnek hitt filmfelvételek, amiket a Magyar Nemzeti Filmalap Filmarchívuma publikált a gyászszertartás századik évfordulóján.
Demeter Szilárd véglegesen a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója
Véglegesítették Demeter Szilárdot a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) főigazgatói tisztségében – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma.
Ady Endre-kiállítás nyílt a Petőfi Irodalmi Múzeumban
Ady bűvöletében négy napon át
Pontosan száz évvel ezelőtt, 1919. január 27-én hunyt el az egyik legnagyobb magyar költő, Ady Endre. A Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) négynapos mini fesztivállal tiszteleg a művész előtt.
Nem halott fehér férfiak termése
Demeter Szilárd írót decemberben nevezték ki a Petőfi Irodalmi Múzeum új, ideiglenes főigazgatójának. Terveiről, irodalomról, irodalmi és politikai vitákról is kérdeztük.
Demeter Szilárd a Petőfi Irodalmi Múzeum új, ideiglenes főigazgatója
Az Emberi Erőforrások Minisztere megbízta Demeter Szilárd írót a Petőfi Irodalmi Múzeum ideiglenes főigazgatói tisztségének ellátásával.
Szombaton adják át az idei Hazám-díjakat
Idén hét, értékmentésben és értékmegőrzésben nagyon aktív személyiség kapja meg a Hazám-díjat. A XXI. Század Társaság elismerését november 10-én, szombaton adják át a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeumban.
Garázsba áll a PIM Arany-busza
16 hónap alatt 30.000 kilométer, 250 helyszín, 95.000 látogató.
Prőhle Gergely távozik
Újabb kollekció a hazai műkincsvagyonban az MNB értékmentő programjában
Újabb kollekcióval gyarapodott a hazai műkincsvagyon a Magyar Nemzeti Bank értékmentő programja jóvoltából.
Virrasztást tartanak Kányádi Sándor emlékére
Virrasztást tartanak a Petőfi Irodalmi Múzeumban Kányádi Sándor emlékére. Az esten barátai, pályatársai és tisztelői is részt vesznek majd.
Kezdődik az idei Margó Irodalmi Fesztivál
Több mint hatvan programmal, szerzői estekkel, felolvasásokkal, színházi produkciókkal és koncertekkel várja a közönséget a szerdán kezdődő 11. Margó Irodalmi Fesztivál a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeumban.
Monodrámában mutatják be Szabó Magda Az ajtó című regényét
Havas Judit előadóművész monodrámában mutatja be Szabó Magda Az ajtó című regényét, az írónő és Emerenc kapcsolatát október 16-án a Petőfi Irodalmi Múzeumban Budapesten.
Az országjáró Arany-busz kiállítása minden, csak nem könyvszagú
Túlvilági átjáró, slam poetry és szentivánéji hajsza
A Múzeumok Éjszakáján, június 24-én éjjel az ország összes múzeuma elkövet mindent, hogy érdekes programokkal csábítsák magukhoz a látogatókat. A felsorolhatatlan gazdagságú kínálatból kedvcsinálóként három budapesti múzeum programjait mutatjuk be részletesebben.
Jókai Anna-emlékest lesz a Petőfi Irodalmi Múzeumban
A múlt héten meghalt kétszeres Kossuth-díjas írónő emlékére rendez estet a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum csütörtökön.
Átadták az év múzeumának és kiállításának a díját
A Múzeumok Majálisa alkalmából átadták az év múzeumának és az év kiállításának a díjait. Az év múzeuma a sátoraljaújhelyi Kazinczy Ferenc Múzeum lett.
A sátoraljaújhelyi Kazinczy Múzeum lett az év múzeuma
A Petőfi Irodalmi Múzeum főosztályaként működő sátoraljaújhelyi Kazinczy Ferenc Múzeuma nyerte el Az év múzeuma 2016 pályázat fődíját; Az év kiállítása pedig a Bajor Gizi Színészmúzeum Simándy-tárlata lett.
Toldi Miklós videójátékkal emlékeznek Arany Jánosra
Interaktív kiállítással gondolkodik a Petőfi Irodalmi Múzeum Önarckép álarcokban című kiállításán Arany Jánosról. Így emlékeznek a költőre.
- címkék:
- Petőfi Irodalmi Múzeum
- Címkefelhő »
Június elején jön a Margó Irodalmi Fesztivál
Nádas Péter, Tóth Krisztina és Peer Krisztián is fellép a kilencedik, nyári Margón. Június 7-11-ig a Petőfi Irodalmi Múzeumban lesz a fesztivál.
Soha nem látott Rejtő-szövegeket adtak ki
Eddig kiadatlan, kisebb terjedelmű Rejtő Jenő-szövegekkel, levéltári dokumentumokkal és fotókkal teli emlékkötet jelent meg a Szépmíves Kiadó és a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) gondozásában.