pénzügy
címke rss- kapcsolódó címkék:
- devizapiac
- bank
- gazdaság
- Magyarország
- hitel
- legfrissebb
- legrégebbi
Egyre kockázatkerülőbbek a biztosítók
A megtakarítások jelentős része a rövid távon nem kamatérzékeny - életbiztosítási és nyugdíj-előtakarékossági - konstrukciókba áramlott az év első felében. A háztartások pénzügyi eszközeinek 7,5 százaléka feküdt életbiztosításban. A biztosítók eddig is konzervatív befektetési politikát folytattak, de az elmúlt fél évben az eddigieknél is jobban kerülték a kockázatokat - olvasható a Magyar Nemzeti Banknak a pénzügyi stabilitásról szóló legújabb jelentésében.
Bírálta a kampányfinanszírozás rendszerét az ÁSZ
Rossz a választási kampányok pénzügyi szabályozása, és kevés a képviselőjelöltenként a kampány során elkölthető 1 millió forint - mondta Kovács Árpád, az Állami Számvevőszék elnöke csütörtökön. A szervezet vezetője közölte azt is, hogy jövőre 4,2 milliárd forintos költségvetési támogatásból mintegy 8000 milliárd forint felhasználását ellenőrzik majd a számvevők. A sajtótájékoztatón elhangzott: az ország 3200 önkormányzata közül 300 végez érdemi gazdálkodást.
Az euró eredményei elmaradnak a várttól
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója szerint az euróövezetbeli pénzügyi integráció sikeres ugyan, de az eredmények elmaradtak a várttól.
- címkék:
- euró
- devizapiac
- pénzügy
- IMF
- Európai Unió
- Címkefelhő »
Ayrton Senna nevében csalt egy brókercég
Pénzügyi visszaélések miatt a New York-i tőzsde 429 millió dollárra bírságolta azt a brókercéget, amely 1992 és 1994 között a brazil Forma-1-es pilóta, Ayrton Senna nevében kereskedett.
- címkék:
- Ayrton Senna
- pénzügy
- brókercég
- Címkefelhő »
A vállalatok forgalmának 2,3 százaléka banki költség
A gazdálkodó szervezetek pénzügyeinek bonyolításában három bank játszik jelentős szerepet, a vállalatok átlagos banki költsége forgalmuk 2,3 százaléka - állapítja meg a GFK Hungária Piackutató Intézet. A banki szolgáltatások közül a beruházási hitelek, a folyószámla kölcsönök és az elektronikus bankolás iránt a növekszik legnagyobb mértékben az igény a jövőben.
Jogszabályok
- címkék:
- tőzsde
- értékpapír
- befektetés
- árutőzsde
- pénzügy
- IM
- Címkefelhő »
A Siemens túl van a nehezén
Májusig néma a számvevőszék
A választásokig nem ad ki ellenőrzéseiről készült jelentést az Állami Számvevőszék (ÁSZ) - tudta meg a Magyar Hírlap. Az első ellenőrzési anyag - vélhetően az M3-as autópálya-beruházás pénzügyi folyamatainak vizsgálatáról - csak május végén jelenik majd meg.
Oroszországban életbe lépett a pénzmosás elleni törvény
Február 1-től Oroszországban életbe lépett a pénzmosás elleni új törvény, amely szerint a 600 ezer rubelnél - mintegy 22 700 euró - nagyobb értékű pénzügyi műveleteket a jövőben szigorúan ellenőrzik.
Az IMF további hiteleket ígér Argentínának
A washingtoni székhelyű nemzetközi pénzügyi szervezetek hétfőn kifejezték készségüket arra, hogy segítsenek Argentínának leküzdeni súlyos válságát, miközben Carlos Ruckauf argentin külügyminiszter látogatást kezdett az amerikai fővárosban. Az argentin fővárosban hétfőn újabb tüntetések zajlottak.