Paul Hembery

címke rss

Az esõgumik módosítását kérik a versenyzõk

Gphírek2014.10.16, 15:53

Vettel szerint a pilóták a zuhogó esõben is inkább az intermediate abroncsokat használják, ami növeli a Bianchiéhoz hasonló balesetek kockázatát. A Pirelli azt ígéri, megvizsgálják a lehetõségeket.

A Pirelli bármit csinál, úgysem jó

Gphírek2014.10.13, 13:37

Paul Hembery szerint nem a gumiválasztáson múlt, hogy az idény egyik legunalmasabb versenyét láthattuk Szocsiban. Massa úgy véli „elfogadhatatlan” a Pirelli interlagosi gumiválasztása.

A Pirelli már 2016-ra 19 colos kerekeket gyártana

Gphírek2014.09.05, 21:53

Ha rajtuk múlik, a Forma-1 ezt az utat követi, de hangsúlyozzák, hogy a döntés nem az õ kezükben van. A 2015-ös gumik szerkezetével már elkészültek.

Át kellene tervezni az autókat a 18 colos gumikhoz

Gphírek2014.07.10, 20:11

Teljesen máshogy viselkedett rajtuk a Lotus a teszten, mint a mostani 13-asokkal. A Pirelli még nagyobb kerekeket szeretne, de elismerik, hogy van egy ésszerû határ.

Már 2016-ban jöhetnek a nagy felnik az F1-be

Gphírek2014.07.09, 18:40

A Pirelli készen áll arra, hogy a tervezettnél egy évvel korábban bevezessék a Silverstone-ban tesztelt nagyobb abroncsokat. Az elsõ kipróbáláskor a várakozásoknak megfelelõen viselkedtek a gumik.

Ilyenek lesznek a 18 collos F1-es kerekek

Gphírek2014.07.11, 14:10

A Pirelli nyilvánosságra hozott két CGI-t és egy videót az alacsony profilú gumikról, amelyeket a szerdai tesztnapon próbálnak ki a 2014-es Lotusszal, egyelõre kizárólag kísérleti jelleggel. Az olasz cég F1-es programját irányító Paul Hembery ennél még nagyobb ugrást is elképzelhetõnek tart a jelenlegi 13-as kerekekhez képest.

18 collos F1-es gumikat tesztel a Pirelli

Gphírek2014.07.05, 11:40

A silverstone-i szezon közbeni teszten próbálják ki a nagyobb abroncsokat, amelyek 2017-ben kerülhetnének bevezetésre. A Pirelli a 2015-ös idényre is változtatna a gumijain.

Ecclestone nem aggódik a csökkenõ nézettség miatt

Gphírek2014.06.05, 17:17

Bár sokak szerint a Forma-1-nek ki kellene használnia a közösségi média elõnyeit, Ecclestone szerint ez csak rövid ideig érdekelné a közönséget. Paul Hembery szerint az F1-nek meg kell értenie, mit akarnak a rajongók.

A Pirelli is szélesebb gumikat akar

Gphírek2014.06.03, 15:52

Paul Hembery nyitott rá, hogy újragondolják a leszorítóerõ és a mechanikus tapadás közötti egyensúlyt.

Pérez: Kínosan kicsi a különbség az F1 és a GP között

Gphírek2014.05.09, 21:19

Az utánpótlás-szériában a pole pozíciót megszerzõ Stephane Richelmi ideje kevesebb mint 4 másodperccel volt lassabb Hamilton legjobb körénél, Pérez szerint ez már kínos. A Pirelli viszont nevetségesnek tartja, hogy az abroncsaikra fogják a lassulást.

A Pirellinek segítség a szezon közbeni tesztelés

Gphírek2014.04.30, 18:51

Paul Hembery szerint hatalmas elõrelépés, hogy az idén nem hároméves autókkal kell tesztelniük a jövõ évi abroncsokat. Vizes pályán azonban több gyakorlásra lenne szükségük.

Túl veszélyes lehet a gumimelegítõk betiltása

Gphírek2014.04.04, 19:53

Paul Hembery kételkedik benne, hogy 2015-ben érvénybe léphet a gumimelegítõk tiltására vonatkozó szabály, szerinte több idõre lenne szükség a biztonsági problémák megoldásához.

Változtatott tavalyi gumiválasztásain a Pirelli

Gphírek2014.03.03, 14:40

Bejelentették, hogy melyik keverékeket fogják használni az elsõ négy nagydíjon. Ausztráliában a keményebb, Bahreinben a lágyabb irányba tolták el a csúszkát.

Továbbra is pátyolgatásra szorulnak a gumik

Gphírek2014.02.25, 18:48

Bár a Pirelli keményített a keverékeken, a nagy nyomaték miatt a hátsó abroncsokat könnyû elhasználni.

Kevesebb lett a vezetést nehezítõ gumitörmelék

Gphírek2014.02.22, 16:41

A Pirellinél azt tapasztalták a tesztelés során, hogy az elmúlt években sok bosszúságot okozó gumitörmelék mennyisége jelentõsen csökkent az aszfalton. Idén az abroncsok túlmelegedése helyett éppen a kihûlésük lehet probléma.

A Pirelli csalódott a Red Bullban

Gphírek2013.12.23, 15:31

A gumigyártó szerint az osztrákok panaszkodása miatt alakult ki annyi vita a gumik körül 2013-ban. Úgy véli, nem õket kellett volna hibáztatni a gyorsan elhasználódó gumikért.

Kevesebb gumitörmeléket akar a Pirelli

Gphírek2013.12.09, 17:04

A versenyzõk panaszkodtak az ideális ív mellett szétszóródó darabkákra. A Pirelli lépni akar, különben a turbómotorok miatt tovább romolhatna a helyzet.

A Pirelli decemberben Bahreinben tesztelne

Gphírek2013.11.22, 19:23

Megpróbálnak szerezni egy 2011-es autót egy decemberi tesztre, hogy az eddiginél frissebb modellel vizsgálhassák a gumikat. A Brazil Nagydíj esõs idõjárása megfosztotta a csapatokat attól, hogy kipróbálják a jövõ évi abroncsokat - ez elsõsorban az aerodinamikai szakemberek munkájának árthat.

A Pirelli ultimátumot adott az F1-nek

Gphírek2013.11.16, 21:10

Ha nem teszik kötelezõvé a két kerékcserét a versenyeken, mindenhová olyan gumikat fognak szállítani, amelyekkel egyetlen bokszkiállás is elég lesz.

A Kumho Forma-1-es gumikat tesztelt Barcelonában

Gphírek2013.11.05, 16:17

A koreai gyártó állítólag érdeklõdik a Forma-1-es szereplés iránt, szeptemberben már egy háromnapos tesztet is végrehajtottak. A Pirelli azonban biztos benne, hogy sikerül véglegesíteniük a szerzõdésüket.

A Pirelli azzal fenyegetõzik, hogy kiszáll az F1-bõl

Gphírek2013.10.25, 17:44

A gyártónál úgy érzik, képtelenek lesznek megfelelõ abroncsokat gyártani a 2014-es szezonra, ha a hivatalos téli tesztek elõtt nem próbálhatják ki a gumikat. Hembery szerint még nincs túl késõ.

Pirelli: Most már tennünk kell valamit

Gphírek2013.10.09, 12:18

Paul Hembery-nek elege van abból, hogy a Pirelli nem tudja tesztelni a 2014-es abroncsokat, ezért változtatásokat követel. Christian Horner egyetért Webber és Alonso koreai kritikájával.

A Pirelli visszaszólt Alonsónak és Webbernek

Gphírek2013.10.06, 15:31

Ahogy azt Webber megjósolta, az elfékezéssel indokolják a futófelület hirtelen leválását Pérez autóján. Paul Hembery vasárnap reggel elnézést kért Alonsótól, amiért letorkolta a gumikkal kapcsolatos kritikája miatt, a verseny után viszont megint kritizálta a kritikákat.

Alonso után Webber is kiakadt a Pirellire

Gphírek2013.10.06, 12:49

A gumiproblémákkal tûzdelt Koreai Nagydíj után Webber és Alonso is kifakadt. Az ausztrál úgy gondolja, a KERS-e gyulladt ki a Sutillal való ütközése után. 

Még öt évig maradhat az F1-ben a Pirelli

Gphírek2013.10.01, 11:26

Bár a WMSC múlt heti közleménye elsõ olvasásra azt sugallta, hogy egyelõre csak jövõre biztosa szerzõdésük, úgy tûnik, valójában 2018-ig hosszabbítottak.

Pirelli: Nem a gumik miatt tért vissza a Red Bull-uralom

Gphírek2013.09.17, 16:24

Paul Hembery szerint az idény közepén megváltoztatott gumiknak semmi közül ahhoz, hogy Vettel elhúzott a bajnokságban. A hátralévõ futamokon is vár izgalmakat.

Még öt évig a Pirelli maradhat a Forma-1 gumiszállítója

Gphírek2013.09.09, 16:14

Az Autosport értesülései szerint rövid idõn belül új szerzõdést kaphat a Pirelli, amely a 2018-as szezon végéig szólhat.

Alonso is defektet kapott, de a Pirelli nem aggódik

Gphírek2013.08.23, 18:55

Silverstone után Spában is gond volt a gumikkal, Vettel jobbhátsó kerekérõl látványosan levált a futófelület. Paul Hembery szerint a pályán szóródhatott szét valami, ami beszorult a padlólemez és a gumi közé.

Pirelli: A Mercedes végleg megoldhatta a gumiproblémáit

Gphírek2013.07.29, 14:50

A gumigyártó szerint fordulópontot jelenthet a németek idényében, hogy a hungaroringi hõségben sem volt gondjuk a túlmelegedéssel. A Red Bull már eddig is a bajnoki esélyesek közé sorolta a Mercedest.

Érdes új aszfaltot szeretne a Hungaroringre a Pirelli

Gphírek2013.07.28, 11:26

Az idei Magyar Nagydíjat követõen megkezdhetik a mogyoródi pálya újraaszfaltozását. A Pirellinél azt szeretnék, ha nem a ma megszokott sima, unalmas versenyeket produkáló burkolat kerülne rá.

Rendes tesztprogramot követel a Pirelli

Gphírek2013.07.23, 14:05

Paul Hembery folytatja a lobbizást azért, hogy a télen reprezentatívabb körülmények között is kipróbálhassák az új gumikat, amire a szabálymódosítások és a turbómotorok miatt most különösen szükség lesz.

A Hungaroring nem túl izgalmas, de fontos

Gphírek2013.07.22, 14:46

A Pirelli nagyköveteként dolgozó Jean Alesi mindig szeretett a Magyar Nagydíjra jönni, bár a pályát nem találja túl izgalmasnak. A gumikopás szempontjából sok múlik majd a hõségen.

A Pirelli a csapatok paranoiája miatt kesereg

Gphírek2013.07.10, 19:39

A gyanakvás megnehezíti az õ munkájukat is, Paul Hembery szerint ennek változnia kell.

A Pirellit nem érdekli, melyik csapatnak kedvez

Gphírek2013.07.05, 13:37

Nico Rosberg szerint a Pirelli új gumijainak köszönhetõen felborulhat az eddigi erõsorrend, amibõl akár a Mercedes is profitálhat. A Pirelli az egyenlõ esélyek helyett inkább a biztonságot tartja szem elõtt.

Bojkotthoz vezethet, ha maradnak a gumiproblémák

Gphírek2013.07.05, 13:01

A Német Nagydíjtól kezdve határértékeket vezet be az FIA az autókon engedélyezett kerékdõlésre és guminyomásra, és megtiltják, hogy a jobb és bal oldali hátsó kerekeket felcseréljék. Ha megint gumiproblémák lesznek, a versenyzõk bojkottot hirdethetnek.

A Mercedes elégedett a Pirelli hozzáállásával

Gphírek2013.07.04, 10:16

Toto Wolff bízik benne, hogy a gumigyártó a jövõben pontosabban meghatározza a guminyomás és a kerékdõlés optimális mértékét.

Kis híján leállították a futamot a defektek miatt

Gphírek2013.06.30, 20:47

Charlie Whiting elismerte, megfordult a fejében, hogy a sorozatos defektek miatt piros zászlóval megszakítsa a Brit Nagydíjat.

Mi van, ha valakit fejbe talál egy szétszakadó gumi?

Gphírek2013.06.30, 19:35

A Brit Nagydíjon jelentkezõ defektsorozat lehetett az utolsó csepp a pohárban. Az FIA válságértekezletre idézte be a Pirellit, a gumikon szinte biztosan muszáj lesz változtatni. Adrian Newey szerint ez már egyértelmûen biztonsági probléma.

Nem ússzuk meg a négy kiállásos versenyeket

Gphírek2013.06.17, 14:16

A Pirelli figyelmeztet rá, hogy óhatatlanul akadnak majd olyan pályák, ahol szélsõséges bokszstratégiára lesz szükség. Jobban szerették volna, ha változtathatnak a gumikon.

A Pirelli beleszólna a szabályokba

Gphírek2013.06.13, 14:20

Paul Hembery reméli, hogy a csapatok végre ráeszmélnek, milyen kevés segítséget kap a Pirelli a gumik fejlesztéséhez.

Brawn vállalja a felelõsséget a botrányos tesztért

Gphírek2013.06.08, 17:42

Vállalja a felelõsséget a Mercedes gumitesztjéért, de attól nem tart, hogy emiatt veszélybe kerül a pozíciója. A Pirelli már várja, hogy ismertethesse az álláspontját a bíróságon.

Silverstone-ban már bevetné az új gumikat a Pirelli

Gphírek2013.06.04, 11:46

A kevlárpalástos abroncsokat ezen a hétvégén, Kanadában még csak tesztelni fogják. Az üzemi hõmérsékletük csökken, de a Pirelli reméli, hogy a csapatoknak nem lesz kifogása ellenük.

A Pirelli a Mercedesre fogja a szabálytalanságot

Gphírek2013.05.31, 17:43

Azt állítják, õk nem kértek idei autót a titkos barcelonai teszthez. Az F1 gumiszállítója közleményben érvelt a vitatott gyakorlás szabályossága mellett.

A Pirelli a botrány ellenére közel a hosszabbításhoz

Gphírek2013.05.28, 09:10

Bernie Ecclestone Monacóban találkozott az új szerzõdésre váró Pirelli elnökével, aki reméli, hogy hamarosan aláírhatják a megállapodást.

Súlyos büntetés várhat a Mercedesre a gumiteszt miatt

Gphírek2013.05.26, 22:19

Rosberg gyõzelme nem forog veszélyben, de a monacói sportfelügyelõk háromórás tárgyalás után az FIA felé továbbították a titkos gumiteszt ügyét. A Pirelli csak azon az alapon kapott engedélyt a tesztre, hogy az autót õk üzemeltetik, nem maga a Mercedes - márpedig nem így történt.

A Red Bull titkos gumiteszt miatt óv a Mercedes ellen

Gphírek2013.05.26, 13:30

A riválisok kiakadtak, mert kiderült, hogy a Pirelli a Spanyol Nagydíj után egy idei Mercedesszel háromnapos, 1000 km-es tesztet bonyolított le, amelyen részt vett Nico Rosberg és Lewis Hamilton is.

Kiszállással fenyegetõzik a szerzõdésre váró Pirelli

Gphírek2013.05.24, 13:07

A gumigyártó még mindig nem tudja, hogy 2014-ben is az F1 gumiszállítója lehet-e, de túl sokáig már nem tudnak várni. A vállalaton belül már kitûztek egy belsõ határidõt.

A Force India tovább tiltakozik a gumik módosítása ellen

Gphírek2013.05.23, 16:53

A Force India szerint a gumigyártó még kis változtatással is befolyásolná az erõsorrendet. Valószínûleg nem fogják megvétózni, de a Pirelli szeretné, ha õk is elégedettek lennének.

Nem segíthet a Red Bullnak a Pirelli

Gphírek2013.05.21, 15:46

Az FIA a szabályzatra hivatkozva megtiltotta nekik, hogy a túl soknak tartott kerékcsere miatt módosítsanak, mert a szezon közben csak a biztonsági problémákat szabad orvosolni. Ez a Red Bull mellett a Mercedesnek is rossz hír, de beletörõdnek.

Mégis változtat a gumikon a Pirelli

Gphírek2013.05.14, 15:24

A Kanadától bevetésre kerülõ új gumik ötvözni fogják az elmúlt három év abroncsainak tulajdonságait, és tartósabbak lesznek. A Pirelli állítja, nem a Red Bull nyomására változat, és az erõsorrend várhatóan nem borul fel.