pártpolitika
címke rss- kapcsolódó címkék:
- parlament
- Fidesz
- MSZP
- belpolitika
- Országgyűlés
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Jobbik-MSZP koalíciót lát Kövér
Minisztereket is elszámoltatna Kövér László, a Fidesz választmányi elnöke, ha kormányra kerül a Fidesz 2010-ben. Kövér egy "látens" MSZP-Jobbik választási koalíciót is elképzelhetőnek tart.
Kovács László megfontolná a miniszterelnök-jelöltséget
A Világgazdaság Online-nak adott interjújában Kovács László uniós biztos azt mondta: fontolóra venné a miniszterelnök-jelöltséget. Kovács uniós biztosi mandátuma október végén jár le, és nincs benne az első háromban azon a listán, melyen az MSZP lehetséges biztosjelölteket ajánlott a kormányfőnek.
Egy fillér nélkül térne vissza Torgyán József
Visszatérne az aktív politizáláshoz Torgyán József egykori Kisgazda-elnök, aki biztos benne, hogy új pártja könnyedén átugorja az öt százalékos küszöböt. Torgyán szerint visszatérését az emberek akarják, kampánystratégiája pedig az lesz, hogy sokat beszél a tömegek előtt.
Lemondatná a Fidesz a csepeli nyugdíjast megkárosító szocialistát
A Fidesz szerint Gulyás G. Gábor csepeli szocialista politikus megkárosított egy csepeli nyugdíjast. Az idős embernek Gulyás volt az ügyvédje, a perben megnyert 200 ezer forintot viszont nem adta át neki. Hiába perelte be Gulyást, az ellenzéki párt szerint az összeget nem fizette vissza. A csepeli szocialisták visszautasították a vádakat.
Koalíciót ajánl a Fidesznek az MDF
Kibékülne, sőt, akár koalíciót is kötne a Fidesszel az MDF. Herényi Károly, a párt elnökségi tagja szerint "csúnya dolgok" történnének, ha a Fidesz egymaga kerülne hatalomra. A párt politikai tanácsadója, Somogyi Zoltán pedig arról írt publicisztikát, hogy a legnagyobb ellenzéki pártnak szüksége van a minőséget képviselő MDF-re, a másik alternatíva ugyanis csak a Jobbik lehet.
- címkék:
- Herényi Károly
- pártpolitika
- Fidesz
- MDF
- Címkefelhő »
Szonda Ipsos: Már három és félszeres a Fidesz-előny
Váratlanul, jelentősebb politikai eseményhez nem köthetően nagyra nőtt a Fidesz előnye a pártok között: szeptemberről októberre 11 százalékponttal nőtt az ellenzék előnye az MSZP-vel szemben - derül ki a Szonda Ipsos felméréséből, amelyet a Népszabadság közöl. Az MSZP tíz százalékon áll, míg a Jobbik
Öt jelöltet ajánl EU-biztosnak az MSZP
Veres János volt pénzügyminisztert, az MSZP parlamenti frakcióvezető-helyettesét javasolja első helyen a párt országos elnöksége az EU-biztosi posztra - jelentette be Lendvai Ildikó pártelnök kedden. A párt összesen öt embert ajánl a kormányfő figyelmébe, köztük van Kovács László jelenlegi EU-biztos is, de csak a negyedik helyen.
Csúsztatásokkal kezdi kampányát a Fidesz
Nagyvonalúan kerekít, pár dolgot összemos, és kész tényként kezeli folyamatban lévő büntetőeljárások vádlottjainak bűnösségét - van jónéhány csúsztatás a Fidesz hétfőn megjelent tájékoztató füzetében. A kiadvány az "önnek is joga van tudni" fordulattal vezeti be a Gyurcsány- és a Bajnai-kormány egy-egy, a Fidesz szerint vitatható döntését.
- címkék:
- pártpolitika
- Fidesz
- Címkefelhő »
Feloszlatták a Fidesz váci alapszervezetét
Feloszlatta a Fidesz váci alapszervezetét a párt országos választmánya október 5-i hatállyal. A választmány az állandósult belső nézeteltérésekkel indokolta a döntését.
- címkék:
- Vác
- pártpolitika
- Fidesz
- Címkefelhő »
Orbán szerint még nem dőlt el Molnár Oszkár jelöltsége
Orbán Viktor szerint még nem döntöttek arról, hogy elindítja-e egyéniben a Fidesz Molnár Oszkárt, a cigányokra vonatkozó mondatai miatt többször támadott fideszes polgármestert. Kövér László választmányi elnök szerint Molnár mondatai felmerülhetnek azon a találkozón is, ahol a párt vezetése meghallgatja a képviselőjelölteket.
Maradnak még a BKV-vezetők, elnapolták a döntést
Elnapolta hétfő este a Fővárosi Közgyűlés a BKV-vezetők visszahívásáról szóló javaslatot, ezért egyelőre maradnak helyükön az igazgatótanács és a felügyelőbizottság tagjai. A zárt ülésen állítólag még a koalíciós pártok sem tudtak megegyezni az új jelöltek személyéről.
Csendben üzent a Fidesz vezetése a beindult Pávának
Hivatalosan egy fideszes politikus sem minősíti Páva Zsolt, Pécs fideszes polgármesterének e heti akcióját, amellyel kiebrudalta a helyi vízmű üzemeltetőit a cégtől. A polgármester egy közeli munkatársa szerint azonban kapott üzeneteket Páva a korábban az önkormányzati privatizációs szerződések felülvizsgálatát ígérő Fidesz vezetésétől. Páva annak ellenére csapott le a vízműre, hogy azt az ő korábbi polgármestersége alatt privatizálták, és előre számolt azzal is, hogy emiatt többmilliárdos kártérítésre kötelezhetik a várost.
- címkék:
- Páva Zsolt
- Pécs
- pártpolitika
- Fidesz
- Címkefelhő »
Angoltudása miatt mentegetőzött Manchesterben Dávid Ibolya
Dávid Ibolya MDF-es pártelnök is felszólalt a brit Konzervatív Párt konferenciáján Manchesterben. Dávid angoltudása miatt mentegetőzött, és udvarolt a jövő évi brit választások várható nyertesének.
Még keresné a pénzt a gyermekétkeztetésre az MSZP
Ötmilliárd forintot kellene átcsoportosítani a jövő évi költségvetésben ahhoz, hogy ne a gyermekétkeztetés finanszírozását kelljen drasztikusan csökkenteni - az MTI információi szerint ennek megoldására kérte a kormányt az MSZP. A kormánypárt frakciójában hétfőn vitát váltott ki, hogy a jövő évi költségvetés ezen a területen spórolna.
Horváth lehet az MSZP főpolgármester-jelöltje
- címkék:
- Horváth Csaba
- pártpolitika
- Címkefelhő »
Szijjártó: 2014-ig nem lesz kisebb parlament
Új alapokra helyezett szlovák-magyar viszonyt, adócsökkentést, a polgári törvénykönyv felülvizsgálását és a költségvetés visszavonását ígéri a Fidesz kormányra kerülése esetére - az ellenzéki párt terveiről Szijjártó Péter, a Fidesz elnöki stábjának vezetője beszélt az MTI-nak adott interjúban. Szijjártó szerint a kisebb parlamentre még várni kell majd, leghamarabb 2014-től csökkenhetne a képviselők száma.
7,5 percet kap a Jobbik a parlamentben
Ötnapos ülést tart a jövő héten az Országgyűlés, felszólalhatnak az EP-képviselők is: 2,5 percet kap Bokros Lajos (MDF), és 7,5 perc jár a Jobbik képviselőinek. Hétfőtől péntekig a költségvetésről lesz szó a parlamentben.
Orbán megy a Ma reggelbe, az MSZP-sek nem
Nem vesznek részt az MSZP vezetői az MTV új reggeli műsorában, amíg a közszolgálati tévé kuratóriuma nem foglal állást a Nap-kelte megszüntetéséről. A szocialisták szerint nem bojkottról, hanem egy átmeneti helyzetről van szó. Orbán Viktor, a Fidesz elnöke azonban közel három év után pénteken szerepelni fog az MTV reggeli műsorsávjában.
Még az MSZP sem tudja, kit akar EU-biztosnak
Bár az MSZP pénteken az új uniósbiztos-jelöltekről is egyeztet Bajnai Gordon kormányfővel, az [origo]-nak nyilatkozó szocialista vezetők szerint még az sem dőlt el, a kormánypártban kit látnának szívesen új EU-biztosként. Az újrázásra pályázó Kovács László jelenlegi biztos és Veres János volt pénzügyminiszter számít erős jelöltnek, de más nevek is felmerültek, akik között önjelöltek is vannak.
Orbánról mesél a tupírozott hajú Dávid Ibolya
Bár már évek óta feszült a viszony Orbán Viktor és Dávid Ibolya között, az MDF-elnök hamarosan megjelenő Playboy-interjújából az derül ki, hogy közös kormányzásuk idején még jóban voltak egymással. Az egyik magazinfotón szokatlan, feltupírozott frizurával megjelenő Dávid beszélt például arról, hogy 1998-ban Orbán kifejezetten őt akarta miniszternek, pedig az MDF-ből hárman is aspiráltak a kormánytagságra.
Hallgatagon méricskéli a jelölteket Orbán
Vidéken, egy kerek asztal körül ülve hallgatja meg egyesével Orbán Viktor Fidesz-elnök azokat, akiket a párt várhatóan elindít a következő parlamenti választáson. A beszélgetések résztvevői az [origo]-nak azt mondták, hogy Orbán keveset kérdez, inkább csak hallgatja a partnereit. Fideszesek szerint a kormányzásra készülő Fidesz-elnök így térképezi fel a lobbiérdekeket, a potenciális jelölteknek pedig hízeleg, hogy kapnak egy kis figyelmet.
Kóka-ellenes képviselő foglalta el Fodor Gábor helyét
Valószínűleg nem csökken az SZDSZ-frakció megosztottsága az után sem, hogy hétfőn letette a képviselői esküt Ikvai-Szabó Imre, aki a lemondott Fodor Gábort váltja a parlamentben. Ikvai-Szabó főpolgármester-helyettesként és az új pártvezetés tagjaként is szemben áll Kóka János frakcióvezetővel.
Elképedt az MSZP Sólyom sydney-i beszédén
Elképesztőnek tartja az MSZP, hogy Sólyom László köztársasági elnök sydney-i látogatásán arról beszélt, Orbán Viktor választási győzelme esetén visszaállítaná a bezárásra ítélt kinti főkonzulátust. A kormánypárt szerint az államfő nem fejezheti ki pártszimpátiáját. A Köztársasági Elnöki Hivatal főosztályvezetője szerint azonban Sólyom csak tolmácsolta, mit hallott a Fidesz elnökétől a kérdésről.
- címkék:
- Sólyom László
- pártpolitika
- MSZP
- Címkefelhő »
Orbán ígéretét vitte Sydneybe Sólyom
Sólyom László köztársasági elnök arról beszélt sydney-i látogatásán, hogy Orbán Viktor megígérte, ha a Fidesz kerül kormányra, újra kinyitják a helyi magyar főkonzulátust, amit a takarékoskodás jegyében készül bezárni a Külügyminisztérium. Sólyom beszélt erről Bajnai Gordon kormányfővel is, de ő az államfő szerint nem tett határozott ígéretet erre.
- címkék:
- Sólyom László
- pártpolitika
- Címkefelhő »
Magyar Nemzet: Gyurcsány visszatér a kampányban
Főként vidéki rendezvényeken kampányolna az országgyűlési választások előtt Gyurcsány Ferenc korábbi miniszterelnök - írja a Magyar Nemzet. A lap szerint szinte biztos, hogy Gyurcsány a választások után fontos posztra pályázik majd, így lehet, hogy főpolgármester-jelölt lesz.
- címkék:
- Gyurcsány Ferenc
- pártpolitika
- MSZP
- Címkefelhő »
Villája miatt lemondatná Oszkót a Fidesz
Az épülő villája körüli hercehurca miatt lemondásra szólította fel Oszkó Péter pénzügyminisztert a Fidesz. Az ellenzéki párt szerint Oszkó tudatosan törvényt sértett, amikor az építési engedéllyel szembemenve változtatott épülő budai háza tervein, a miniszter szerint viszont nem erről van szó.
Szonda: Egy hajszállal javult a politikusok megítélése
Megállt szeptemberben a politikusok megítélésének hónapokon át tartó romlása - derül ki a Szonda Ipsos legfrissebb közvélemény-kutatásából, melyet a pénteki Népszabadság ismertet. Egy hajszállal szinte valamennyi politikus népszerűsége emelkedett. A népszerűségi listát továbbra is Sólyom László államfő vezeti.
A kormány szerint nem jár fizetés Hunvaldnak
Nem jár fizetés előzetes letartóztatásban lévő polgármestereknek - közölte az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium. A VII. kerület azért utalja változatlanul az előzetesben ülő Hunvald György polgármester fizetését, mert az MSZP-s többségű képviselő-testület szerint nincs joguk a fizetés felfüggesztésére.
Az MSZP-sek jogértelmezésén múlik Hunvald fizetése
A VII. kerület azért utalja változatlanul az előzetesben ülő polgármester, Hunvald György fizetését, mert a képviselő-testületnek nincs joga a fizetés felfüggesztésére - állítja a kerületi MSZP. Lövétei István alkotmányjogász szerint a képviselő-testület a teljes fizetést valóban nem vonhatná meg, azt azonban jelentősen csökkenthetné, ha akarná.
Kilépett az SZDSZ-ből Sándor Klára
Újabb tag lépett ki az SZDSZ-ből. Sándor Klára szerda este, az ATV adásában jelentette be távozását. A párt parlamenti frakciójának ugyanakkor továbbra is tagja marad.
Századvég-Forsense: Három párt jutna be a parlamentbe
Továbbra is jelentős előnye van a Fidesznek az MSZP-vel szemben a Századvég és a Forsense legfrissebb felmérése alapján. A két legnagyobb párton kívül csak a Jobbiknak lenne esélye az 5 százalékos parlamenti küszöb átlépésére a támogatottság alapján, ha most tartanák a választásokat.
Az MSZP szóvivője lesz Budai Bernadett
- címkék:
- pártpolitika
- MSZP
- Címkefelhő »
Tisztújítást tartott a választásokra készülő LMP
Döntött a 2010-es országgyűlési választásokra való felkészülés menetrendjéről az LMP, amely a hétvégén tartotta tisztújító kongresszusát. Elfogadták a párt új alapszabályát, és hamarosan országos zöld kampányt indítanak.
- címkék:
- pártpolitika
- választás 2010
- LMP
- Címkefelhő »
Bérplafont javasol az MSZP az állami cégeknél
Az MSZP kezdeményei, hogy állítsanak be bérplafont a válság idejére a többségi állami és önkormányzati tulajdonú vállalatok és a közmédiumok vezetőinél. Lendvai Ildikó, az MSZP elnöke azt is bejelentette: javasolják, hogy a közszférában titoktartási kötelezettség címén csak nagyon indokolt esetben lehessen pénzt felvenni. A Fidesz szerint a szocialisták csak úgy tesznek, mintha ők harcolnának a saját maguk által kifizetett óriási végkielégítések és juttatások ellen.
Orbán: Másik költségvetést csinálunk
A Fidesz-kormány hatályon kívül fogja helyezni a költségvetést - jelentette ki a Hír TV-nek adott interjújában Orbán Viktor Fidesz-elnök. Másikat fogunk alkotni helyette - ígérte.
Távozik Budai Bernadett kormányszóvivő
Novemberben távozik posztjáról Budai Bernadett kormányszóvivő - közölte az MTV Híradója. Budai jövőre egyéni képviselőjelöltként indul a IX. kerületben.
- címkék:
- Budai Bernadett
- pártpolitika
- Címkefelhő »
Medián: Kicsit kevésbé népszerűtlen a kormány
Kissé javult a kormány megítélése, Bajnai Gordon kormányfő népszerűsége is növekedett, de alapvetően nem változtak a pártok közötti erőviszonyok - derül ki a Medián szeptemberi felméréséből. A biztos szavazók több mint kétharmada továbbra is a Fideszt támogatja.
A nagy öregekre fúj a szétmálló SZDSZ
Szétmállik, kétségbeesetten kapaszkodik, gúny tárgya - az SZDSZ vidéki tisztviselői szerint ilyen állapotban van a szabad demokrata párt. Többségük nem vár csodát, teljes szétesésre számít, ami miatt a korábbi húzóarcokat, Kuncze Gábort, Pető Ivánt, Magyar Bálintot hibáztatják. A párt széthullásának oka, hogy évekig kerülgették a belső feszültségek megoldását. A párt hajdú-bihari elnöke szerint az SZDSZ "menthetetlen".
- címkék:
- pártpolitika
- SZDSZ
- Címkefelhő »
Átment a nemzetbiztonsági bizottságban Juhász kinevezése
Személyeskedésektől sem mentes vita után hat igen és öt nem szavazattal döntött úgy az Országgyűlés Nemzetbiztonsági bizottsága, hogy támogatja Juhász Gábor kinevezését a polgári titkosszolgálatokat felügyelő tárca nélküli miniszteri posztra. A testület keddi ülésén a szocialista képviselők mellett az SZDSZ-es Gulyás József is támogatta Juhász kinevezését, míg az öt fideszes képviselő nemmel szavazott.
Hétfőn választják meg Szili utódát
Hétfőn kezdődik az Országgyűlés őszi ülésszaka. Az első napon a képviselők megválasztják a parlament új elnökét, valamint szavaznak az új polgári törvénykönyvről is.
Hivatalosan is lemondott Fodor Gábor
Benyújtotta lemondását képviselői mandátumáról Fodor Gábor, az SZDSZ korábbi elnöke. A politikus az SZDSZ kudarcával végződött EP-választás miatt mondott le a pártelnökségről és a képviselői székéről is. Fodor egy rövid megszakítással a rendszerváltás óta tagja volt a parlamentnek, most azt mondta, becsületbeli okokból nem tudja folytatni.
Új arcokkal indul a választásoknak az MSZP
A jövő évi választásokon induló egyéni MSZP-s jelöltek harmada új ember, aki körábban nem indult képviselői címért - jelentette be a párt elnöke pénteken. A szocialista párt már jelöltjeinek 80 százalékát kiválasztotta, és a hónap végéig teljes lesz a lista.
Fintorogva fogadták Bajnai szereplését a pártok
Kritikusan értékelték a Bajnai Gordon magyar és Robert Fico szlovák miniszterelnök közötti csütörtöki találkozót az ellenzéki parlamenti pártok, amelyek több kézzel fogható eredményt vártak volna a tárgyalástól. A találkozó után megszólalt a szlovák radikális Jan Slota is, aki most "a magyarországi szlovákok kiirtásával" hozakodott elő.
Pokorninak bocsánatot kell kérnie Szilvásytól
Pokorni Zoltánnak bocsánatot kell kérnie Szilvásy Györgytől, viszont nem kell kártérítést fizetnie - így döntött a Fővárosi Bíróság csütörtökön. Az elsőfokú ítélet szerint Szilvásy nem fenyegette meg 2007-ben a HVG Online szerkesztőjét, ezért az őt ezzel meggyanúsító Pokorni megsértette a jó hírnevét.
Kiteszi az MDF szűrét az Európai Néppárt
Kizárná tagjai közül az MDF-et az Európai Néppárt, mert az MDF-es Bokros Lajos nem az ő frakciójukhoz csatlakozott az Európai Parlamentben. Az MDF tagságát már fel is függesztette a Néppárt választmánya.
Kétszer bukott szerdán az általános ombudsman
A cigánybűnözéssel kapcsolatban tett korábbi kijelentése miatt jár rá a rúd Szabó Máté általános ombudsmanra, akinek szerdán két parlamenti bizottság is elutasította a 2008-as beszámolóját. A képviselők Szabó jelentését nem kifogásolták, a cigánybűnözéses interjút azonban többen is felhánytorgatták neki. Végül a kormánypárti képviselők miatt az ombudsman beszámolója az emberi jogi és az alkotmányügyi bizottság előtt is elbukott.
Hagyó étvágyáról szól az MSZP-sek szerint a BKV-botrány
Túl rámenősen akart a fővárosi MSZP arca lenni Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes és nem számított rá, hogy a párton kívül és a párton belül is megpróbálják elgáncsolni - ez a BKV-botrány tanulsága az [origo] által megkérdezett, különböző pártokhoz tartozó budapesti politikusok szerint. A Hagyó pozícióvesztésével végződő konfliktusba, a jövő évi fővárosi választási lista kevés biztos helyére és a főpolgármester-jelöltségre hajtó MSZP-sek is beszálltak.
Decemberben választ kormányfő-jelöltet az MSZP
Lendvai Ildikó pártelnök javaslatára december 12-én tartja kongresszusát az MSZP, ahol választási programot és miniszterelnök-jelöltet is választanak. Vannak olyan szocialisták, akik szerint a BKV-botrány többet árt, mint a 13. havi nyugdíj elvétete.
Hatodszor fut neki az elnökválasztásnak a köztévé
Ismét tévéelnököt próbál választani pénteken a Magyar Televíziót felügyelő közalapítvány kuratóriuma. A választásnak immár hatodszor futnak neki, de sikerre most sem számítanak, mivel a kuratóriumi elnökség pártpolitikai megosztottsága miatt egyik jelölt sem esélyes kétharmados többségre.
Székely Ferencet jelölik a köztévé elnökének
A szocialista és szabad demokrata delegáltak által támogatott Székely Ferencet jelölte pénteken az MTV kuratóriumi elnöksége a köztévé vezetőjének. A végső szót a nagykuratórium mondja ki, amely délben kezd ülésezni.
Megint nem sikerült tévéelnököt választani
Székely Ferencet sem választotta meg a köztévé elnökének a közmédiumot felügyelő közalapítvány nagykuratóriuma pénteken. A Magyar Televíziónak közel két éve nincs elnöke, ez már a hatodik, eredménytelenül végződő pályázat volt.
Bajnait akarja kormányfőjelöltnek egy MSZP-s vezető
Az MSZP Pest megyei szervezetét vezető környezetvédelmi miniszter, Szabó Imre közölte, hogy meg szeretné győzni Bajnai Gordont, korábbi fogadkozása ellenére mégis vállalja el a miniszterelnök-jelöltséget az MSZP kampányában. Ő az első szocialista vezető, aki maradásra szólította Bajnait.
- címkék:
- Bajnai Gordon
- pártpolitika
- MSZP
- Címkefelhő »
Nekünk adná néhány évét Orbán
"Ha az emberek is úgy akarják, az életemből szívesen áldozok arra néhány évet, hogy helyreüssük azt, amit a szocialisták tönkretettek" - jelentette ki Orbán Viktor egy honlapján megjelent videofelvételen. Orbán szerint az ősz legnagyobb kérdése, hogy a Fidesz fel tud-e készülni a kormányzásra.
- címkék:
- Orbán Viktor
- pártpolitika
- Címkefelhő »
A szezonkezdés miatt hívta magához Orbánt Sólyom
Közel egyórás négyszemközti megbeszélést folytatott kedd reggel Orbán Viktor Fidesz-elnök és Sólyom László köztársasági elnök. A találkozót Sólyom kezdeményezte a politikai szezonkezdés miatt - közölte az elnök egyik munkatársa, aki szerint hamarosan lesz hasonló megbeszélés Bajnai Gordon miniszterelnökkel is.
Bajnai az MSZP elé viszi költségvetési terveit
Hétfőn a teljes MSZP-frakció is megismerkedhet a kormány 2010-es költségvetési tervezetével, amelyről Bajnai Gordon kormányfő már jó előre megmondta, hogy takarékos és szigorú lesz. A kiszivárgott információk szerint a legtöbb területre kevesebb pénz jut majd, de az egészségügy nagyjából ugyanannyit kap, mint idén, a közbiztonságra pedig még többet is fognak költeni.
Apró gesztusokkal úszta meg Bajnai az MSZP-s balhét
Kisebb viták voltak, az MSZP frakciójának többsége azonban felsorakozott Bajnai Gordon 2010-es költségvetési javaslata mellett a képviselőcsoport hétfői ülésén. Az [origo]-nak a tanácskozáson részt vevő szocialista képviselők ezt a válság diktálta kényszerpályával és a hosszú távú politikai előnyökkel indokolták, de szerintük az is jót tett, hogy már augusztus eleje óta dolgoztak a kompromisszumos javaslatokon.
Csak egy fideszes tiltaná be a melegfelvonulást
A Fidesz szerint nem a párt álláspontját, csak saját magánvéleményét közölte egyik országgyűlési képvislőjük, amikor a melegfelvonulás betiltását kérte a fővárosi rendőr-főkapitánytól. Ékes Ilona szerint a homoszexualitás mentális sérülés.
Nézőpont: Csökkent a Jobbik népszerűsége
Jelentősen csökkent a Jobbik támogatottsága: míg a júniusi európai parlamenti választás után a teljes népesség 9 százaléka támogatta, augusztus végére 5 százalékra csökkent a párt tábora - derül ki a Nézőpont Intézet felméréséből. A kutatás szerint az MSZP támogatottsága tíz százalék alatt maradt, míg a Fideszre 37 százalék voksolna.
Katona Béla váltja Szilit az Országgyűlés élén
Szili Katalin helyett Katona Bélát javasolta hétfőn házelnöknek az MSZP elnöksége. Szili az MSZP július eleji kongresszusán jelentette be, hogy szeptemberben lemond házelnöki posztról.
Makacskodó MSZP-vel kell egyezkednie Bajnainak
Az MSZP azt várja a kormánytól, hogy a jövő évi költségvetési megszorítások ne veszélyeztessék az olyan szolgáltatásokat - egészségügy, tömegközlekedés -, amelyekkel az emberek naponta találkoznak. Erről az MSZP frakcióvezetője azután beszélt, hogy a képviselőcsoport a kormányfővel tárgyalt a jövő évi büdzséről.
Orbán már rakosgatja a mozaikokat
Olyan államot képzelnek el, ahol az emberek nem előírásokat követnek, hanem a bíróságon szereznek érvényt igazuknak. A szocialistákétól gyökeresen eltérő kormányzati stílust akarnak, puritán kormányzati struktúrát szeretnének kiépíteni. Azt ígérik, megmondják az igazat, ha kell, akkor azt is, ha valami nem megy. Az [origo] a Fidesz vezető politikusait faggatta arról, hogyan néz ki az Orbán Viktor által meghirdetett új kor. A tervrajz még vázlatos, de úgy őrzi Orbán, mint a hétpecsétes titkot.
Lendvai: Két-három MSZP-s távozhat a kormányból
Ősszel távoznak a kormányból azok a politikusok, akikre az MSZP a választási kampányban számít. Lendvai Ildikó pártelnök nem nevezte meg a korméánytagokat, csak azt mondta, két-három emberről van szó.
Kókával tárgyalt az SZDSZ új elnöke
Tárgyalt egymással az SZDSZ két vezetője, Kóka János frakcióvezető és Retkes Attila elnök. A két politikus azután állt szóba egymással, hogy az elnök nyíltan Kóka lemondását követelte, és a parlamenti frakció és a pártvezetés viszonya elmérgesedett.
Nem ad többé kampánytanácsokat a Political Capital
Leépíti magyarországi kampánytanácsadói tevékenységét a Political Capital Institute, amely a jövő évtől csak politikai elemzéssel, településmarketinggel, illetve stratégiai tanulmányok készítésével foglalkozik majd. Távozik a cég igazgatói székéből Somogyi Zoltán, és az MDF-nek a jövőben egy önálló tanácsadó testület keretében dolgoznak a cég munkatársai.
Így tették lejtőre Magyarországot III. - Harag és a kettős bukás
A pénzügyminisztert falhoz szorították, megszorító csomagját pedig néhány nap alatt kiherélték. Így telt 2003 nyara, amikor a szocialisták dühösen szembesültek vele, hogy nem osztogathatnak tovább, az észérvekre azonban csak annyi volt a válaszuk, hogy "baszdmeg, ezt nem lehet elmondani az embereknek". Az ősbűnnek kikiáltott "jóléti rendszerváltásról" szóló cikksorozatunk befejező része.
Szégyenfalra küldené az MSZP a bepanaszolt bankokat
Szégyenfalon tenné közzé az MSZP azoknak a bankoknak a listáját, amelyekre sok panasz érkezik. A kormány alig pár napja állapodott meg egy magatartási kódex kidolgozásában a bankokkal, de a szocialista párt szerint át kellene venni a szégyenfal Angliában bevált gyakorlatát.
- címkék:
- pártpolitika
- bankfelügyelet
- Címkefelhő »
Fico elutasította a nyelvtörvény magyar bírálatát
Közösen tiltakozik az MSZP, az SZDSZ, a Fidesz és a KDNP a szlovákiai államnyelvtörvény módosítása ellen, amely miatt akár 5000 euróra is büntethetik azt, aki nem megengedett körülmények között beszél magyarul. A négy párt közös nyilatkozatban szólítja fel a törvény megváltoztatására Szlovákiát, és Brüsszelt is megpróbálják a nyomásgyakorlásra rávenni. A szlovák államfő pedig pénteken már aláírta a törvény módosítását, Robert Fico miniszterelnök pedig hétfőn kijelentette: a szlovák kormány nem hátrál meg, a nyilatkozattal pedig a magyar politikusok mindent határt túlléptek.
Csáberejében bízva építkezne Szili
Meglepetést okozó bejelentése óta nem sok minden változott a házelnökségről távozó Szili Katalin életében, de szeptemberig még amúgy is kitölti napjait a protokoll. Ismerői szerint azonban amint megszabadul a hivatali béklyóktól, ismét elemében lesz, mert ő az a típus, aki "tényleg odamegy az emberekhez". Állítólag bográcsozás közben is kiválóan politizál, de kérdés, hogy pusztán beszélgetésekkel sikerül-e elérnie célját, a baloldal megújítását.
- címkék:
- Szili Katalin
- Pécs
- pártpolitika
- MSZP
- Címkefelhő »
Így tették lejtőre Magyarországot I. rész - Az ígéretözön és előzményei
Megrészegült szocialisták, félszívvel aggályoskodó szabad demokraták és egy erőtlen, a számokkal is hadilábon álló kormány. Ők voltak a főszereplői az úgynevezett jóléti rendszerváltásnak, amely az egyik legfontosabb oka annak, hogy Magyarország gazdasága végzetesen legyengült, a világválságban a csőd szélére jutott, és sokak megélhetése veszélybe került. Az [origo] cikksorozatban tárta fel, mi zajlott az ősbűnnek kikiáltott hat-hét évvel ezelőtti döntések hátterében.
Szonda: Vona és Fodor népszerűsége egyforma
A magyarok csaknem fele ismeri Vona Gábort - a Jobbik vezetője az EP-választás után megjelent a népszerűségi listán, és a középmezőnybe került. Népszerűsége - bár erősen megosztja a választókat - Fodor Gábor korábbi SZDSZ-elnökével egyenlő. Sólyom László államfő és Orbán Viktor Fidesz-elnök tovább növelték előnyüket a lista élén - írja a Népszabadság a Szonda Ipsos felmérésére hivatkozva.
- címkék:
- pártpolitika
- belpolitika
- Címkefelhő »
Lemondatnák Kókát az SZDSZ ügyvivői
Távozásra kéri az SZDSZ ügyvivői testülete Kóka Jánost, a párt frakcióvezetőjét. A testület pénteki ülésén úgy döntött, a megosztottság felszámolása érdekében Kóka mondjon le, és nevezze meg utódját. Pénteken került nyilvánosságra egy körlevél, amelyben Retkes Attila, a párt új elnöke támogatást kért az SZDSZ ügyvivőitől.
Magyar Bálint is nekirontott Retkesnek
Pető Iván volt pártelnök után újabb régi SZDSZ-es bírálja nyíltan Retkes Attilát, a párt új vezetőjét. Magyar Bálint korábbi miniszter szerint Retkes nem alkalmas a helyzet megoldására, csak azt tudta megtenni, hogy a szélsőjobboldal vádjait ragasztotta a pártra. Magyar szerint az SZDSZ számára már nincs feltámadás.
- címkék:
- Magyar Bálint
- pártpolitika
- SZDSZ
- Címkefelhő »
Pető szerint antiszemita toposzokat ad elő Retkes
Az SZDSZ egyik veterán politikusa, Pető Iván a Magyar Narancsnak azt mondta, hogy a párt új elnöke, Retkes Attila antiszemita toposzokat adott elő bemutatkozó beszédében. Pető ezt kifejtve az [origo]-nak azt mondta: a Retkes által használt olyan kifejezések, mint az urbánus vagy a vidéki gyökértelenség az SZDSZ-t támadó antiszemita vádakban szokott felbukkanni.
Orbán tanácsadója nem számít nagy visszacsinálásra
Nem biztos, hogy a Fidesz miután hatalomra kerül, mindent vissza fog csinálni a Bajnai-kormány megszorításaiból - mondta a HVG-nek Szapáry György tekintélyes közgazdász, Orbán Viktor Fidesz-elnök egyik tanácsadója. Az interjúban Szapáry beszélt arról, hogy jelentős adócsökkentésre van szükség, amely átmenetileg a jelenleginél nagyobb megszorítással járna.
- címkék:
- Szapáry György
- pártpolitika
- Fidesz
- Címkefelhő »
Medián: alig változott a pártok támogatottsága
A politikusok népszerűsége változott az európai parlamenti választás után készült felmérések eredményeihez képest, a pártok támogatottsága azonban kevésbé - derül ki a Medián legfrissebb kutatásából. A Jobbik erősödött, elnökét, Vona Gábort pedig többen ismerik.
Az SZDSZ önfelemésztése ellenére sem lép ki Horn
Nem lép ki az SZDSZ-ből Horn Gábor, a párt képviselője, aki szerint még lehet változtatni az "önfelemésztő" folyamaton. A politikus ugyanakkor bírálta a párt új elnökét.
Szonda: háromszoros előnye van a Fidesznek
Háromszor annyian támogatják a Fideszt, mint az MSZP-t a Szonda Ipsos legfrissebb felmérése szerint. Az MSZP-re 21 százalék, az SZDSZ-re egy százalék voksolna.
A saját szülei se ismernek rá az SZDSZ-re
Az egyik szerint nyegle a modora, mások szerint a kisgazdásodás felé vette az irányt, és van olyan is, aki felkészületlennek tartja - így vélekedik több SZDSZ-alapító a párt új elnökéről, a nemrég még teljesen ismeretlen Retkes Attiláról. A párt vergődését azonban nem az ő számlájára írják, hanem többek szerint már 15 évvel ezelőtt megkezdődött a mélyrepülés, csak sokáig tartott.
Konrád György kilépett az SZDSZ-ből
Nem tetszik az SZDSZ új vezetése Konrád Györgynek, az SZDSZ egykori alapítójának, ezért hétfőn kilépett a pártból. Konrád szerint az új elnök, Retkes Attila nyegle modorban beszél elődeiről, és helytelenül lép fel a frakció tagjaival szemben is. Konrád mellett a szabad demokraták tucatnyi régi tagja, alapítója szintén bejelentette, hogy kilépnek a pártból.
Retkes: Kókát kizárhatják az SZDSZ-ből
Ha Kóka János frakcióvezető továbbra sem hajlandó lemondani posztjáról, akkor fegyelmi eljárás indul ellene, melynek vége a pártból való kizárás is lehet - jelentette ki hétfőn reggel Retkes Attila, az SZDSZ új elnöke. Retkes közölte azt is, hogy nem lesznek leszámolások a pártban.
Tízezren határolódtak el interneten a Jobbiktól
Egy hónap alatt tízezer aláírás gyűlt össze a Nem az ÉN Nevemben mozgalom honlapján, amelyet az Európai Parlamentbe bejutott Jobbik elleni tiltakozásul indítottak civilek. Az aláírók azt jelentik ki, hogy őket a Jobbik három mandátumot szerzett politikusa nem képviseli.
Kirobbantani is alig lehet Kókát
Nem sok eszköz van az új SZDSZ-elnök Retkes Attila kezében ahhoz, hogy elzavarja a parlamenti frakció éléről Kóka Jánost. A képviselőcsoportban többen is kiállnak a frakcióvezető mellett, és ugyan Retkes felvetette a pártból való kizárást is, ez még Kóka egyik ellenfele szerint sem jó ötlet.
Félgőzzel támad az ügyeletet tartó Fidesz
Orbán ugyan a hétvégén ismét nekirontott a kormánynak, de a Fidesz az utóbbi hetekben annyira visszafogott lett, hogy még a szocialistáknak is feltűnt. Hirtelen abbahagyták az offshore-ozást, és még a parlamenti ülésszak utolsó napjaiban is csak félgőzzel dolgoztak. A párt frakcióigazgatója szerint csak arról van szó, hogy ügyeleti rendszerben dolgoznak nyáron.
A rendőrség fellépést ígér az újjáalakult Gárdával szemben
Bűncselekményt követ el, aki a bíróság által feloszlatott Magyar Gárda vezetésében részt vesz - közölte a rendőrség azt követően, hogy a Jobbik szombati tüntetésén bejelentették a Gárda újjáalakulását. A szervezetet július 2-án oszlotta fel jogerősen a bíróság.
- címkék:
- pártpolitika
- Jobbik
- Magyar Gárda
- Címkefelhő »
SS-video miatt tesz feljelentést Kóka János
Büntetőfeljelentést tesz Kóka János egy olyan videofelvétel miatt, amely őt SS egyenruhában ábrázolja - közölte az SZDSZ frakcióvezetője.
- címkék:
- Kóka János
- pártpolitika
- SZDSZ
- Címkefelhő »
Retkes Attila az SZDSZ új elnöke
Retkes Attilát választották meg vasárnap az SZDSZ elnökének a párt rendkívüli tisztújító küldöttgyűlésén. Az új elnök győzelmi beszédében szavahihető SZDSZ-ről beszélt, Kóka János frakcióvezetőt pedig felszólította, hogy minél hamarabb mondjon le, de Kóka nem hajlandó távozni. Retkes bocsánatot kért többek között a korrupciós ügyekért, a határon túli magyarság elhanyagolásáért, valamint a párt egyes vezetőinek arroganciájáért.
- címkék:
- Fodor Gábor
- pártpolitika
- SZDSZ
- Címkefelhő »
Megnevettetik Szilit a róla szóló találgatások
Szili Katalin szerint megmosolyogtatóak azok a találgatások, amelyek szerint azért mondott le a házelnöki posztról, mert kormányfő, illetve az MSZP elnöke szeretne lenni. A szocialista politikus erről vasárnap a Kossuth Rádióban beszélt. Szili múlt héten jelentette be, hogy szeptemberben lemond a házelnöki posztról.
- címkék:
- Szili Katalin
- pártpolitika
- MSZP
- Címkefelhő »
A rosszkedvű SZDSZ utolsó csatája jöhet
Vannak, akik már szégyellik a pártot, vannak, akik még a hatalmi harcokkal vannak elfoglalva, és vannak, akik már nem is 2010-re gondolnak - rossz hangulatban választ elnököt vasárnap az SZDSZ. Az elnökjelöltek az ellentétek feloldásáról beszélnek ugyan, de az ő szavaikból is kiderül, a feszültségek szinte feloldhatatlanok. Ha a legesélyesebb jelölt nyer, még problémásabb lesz a párt és a frakció viszonya.
- címkék:
- pártpolitika
- SZDSZ
- Címkefelhő »
Bokros csak egy csepp volt a pohárban az MDF-szakadároknak
Több MDF-es még koccintani sem voltak hajlandó Bokros Lajos sikerére, de a pártból tömegesen kilépők számára a liberális közgazdász feltűnése csak egy ok volt a sok közül. A távozók elégedetlenek azzal, ahogy szerintük Dávid Ibolya és szűk stábja elszakadt az antalli iránytól. A kilépők szerint tovább fogyatkozik majd a tagság, az MDF viszont azt közölte: mindössze arról van szó, hogy egyesek még egy utolsót akarnak rúgni a pártba.
A parlamentet is otthagyja Fodor Gábor
Második alkalommal távozik önként a parlamentből Fodor Gábor, az SZDSZ leköszönő elnöke, aki pénteken jelentette be, szeptemberben lemond képviselői mandátumáról. Fodor 1993-ban egyszer már otthagyta a parlamentet, miután kilépett a Fideszből. Most azt mondta, döntésének oka, hogy nem tud együtt dolgozni Kóka János frakcióvezetővel.
- címkék:
- Fodor Gábor
- pártpolitika
- SZDSZ
- Címkefelhő »
Szabálytalanul választhat új elnököt az SZDSZ vasárnap
Az SZDSZ jószolgálati és etikai bizottsága szerint szabálytalanul hívták össze a párt vasárnapi küldöttgyűlését, így az ott hozott döntések is szabálytalanok lesznek. Az ülésnek nincs időrendje, és a tavalyi küldöttek döntenek majd, ami ellentétes a párt alapszabályával - állítja a bizottság.
Áfaemelés járulékcsökkentésért
A kormányfő az adórendszer átalakításának, illetve a gazdasági aktivitás élénkítésének egyik kiemelt elemként említette a munkaerőre, illetve a vállalkozásokra rakodó terhek enyhítését a válságkezeléssel foglalkozó rendkívüli parlamenti ülésnapon. E megoldás egybecseng a reálszféra régi törekvésével, a munkaadói érdekképviselet régóta lobbizik ugyanis azért, hogy a 2006-ban "átmenetileg" bevezetett adóemelés terhét végre enyhítse a kormány. A megoldás technikailag nagyon egyszerű: az adóbevételeken belül kell átrendezést végrehajtani, hogy az államháztartás egyensúlytalansága ne növekedjen, mégpedig úgy, hogy az áfakulcsok emelése kkompenzálná ...
Az alpolgármester vérző orráról vitáznak Fóton
Feljelentette Fót MSZP-s alpolgármestere a település fideszes polgármesterét, mert szerinte egy konnektorral a polgármester úgy arcon vágta, hogy vérezni kezdett az orra. A Fidesz szerint viszont véletlenül történt minden, és csak színlelt a szocialista politikus.
- címkék:
- Fót
- pártpolitika
- Címkefelhő »
Még a kisgazdák is csak ámulnak az SZDSZ végjátékán
Választói faképnél hagyták, belviszályok gyengítik, és még az is lehet, hogy darabokra hullik. A Torgyán-féle kisgazdapárt történetét másolja most a régi nagy rendszerváltó párt, az SZDSZ. Még a pártbotrányokban edzett régi kisgazdák is azt mondják, túlélési tanácsot igazából nem tudnak adni, szerintük a szabad demokratáknak mindenképp végük.
- címkék:
- pártpolitika
- SZDSZ
- Címkefelhő »
Bajnai átugrál a lövészárkon Sólyomhoz
Komoly erőfeszítéseket tesz Bajnai Gordon, hogy normalizálja a Gyurcsánytól megörökölt fagyos viszonyt Sólyom László köztársasági elnökkel. Közel kétheti rendszerességgel jár a Sándor-palotába, hogy tájékoztassa Sólyomot a kormány terveiről, a találkozók közül csak az elsőről értesítették a nyilvánosságot. Ez sem elegendő azonban minden konfliktus elsimítására: voltak olyan intézkedések, amelyeknek az államfő megpróbált keresztbefeküdni.
Lehúzta a rolót a mosonmagyaróvári MDF
Felfüggesztette tevékenységét a mosonmagyaróvári MDF-szervezet, amíg a párt elnöke, Dávid Ibolya és képviselője, Herényi Károly nem tisztázza magát az ügyészségi gyanú alól. A helyi elnök lemondott, négyen kiléptek a pártból.
Szili lemondott, Bajnai józanságra intett az MSZP-kongresszuson
Szili Katalin bejelentette, hogy szeptemberben lemond a házelnöki posztról, Bajnai Gordon miniszterelnök józanságra intett, Lendvai Ildikó pártelnök pedig lelkesíteni próbált az MSZP zárt ajtók mögött zajló kongresszusán, ahol a szocialisták a számukra csúfos eredménnyel záruló EP-választás utáni helyzetet elemezték. A kongresszuson személyi kérdések alig kerültek elő, de döntöttek a kormánypártot a választásokig irányító választási bizottság kibővítéséről. Az [origo] tudósítása a kongresszusról
- címkék:
- pártpolitika
- MSZP
- Címkefelhő »
Aki a legkevésbé égette meg magát - Szili Katalin lehetőségei
Szili Katalin a szombati MSZP-kongresszuson bejelentette, hogy lemond a parlament elnöki posztjáról, és mindenféle tisztség vállalása nélkül a baloldal megújításán fog dolgozni. Egyelőre nem világos, mik a hosszútávú tevei, és ugyan előnyt kovácsolhat abból, hogy a Gyurcsány-korszakban belső ellenzéki volt, de saját politikai kudarcait is cipelnie kell magával.
- címkék:
- Szili Katalin
- pártpolitika
- MSZP
- Címkefelhő »
Bezárkózva néznek magukba a szocialisták
Lesz-e bármilyen következménye a csúfos európai parlamenti választási eredménynek és mihez kezd a párt a 2010-es választásokig - erre a két kérdésre keresi a választ az MSZP szombati, zárt ajtók mögött zajló kongresszusán. A több száz szocialista küldött szimbolikus helyszínen, egy mozdonyfordítóban gyűlik össze, hogy megvitassák, hogyan lehetne megállítani a párt mélyrepülését. Az [origo]-nak nyilatkozó szocialista politikusok csak abban értettek egyet, hogy változtatni kell, de míg van, aki a fiatalítástól várja az eredményeket, más szerint ez kevés lesz a szavazók visszaszerzéséhez.
- címkék:
- pártpolitika
- MSZP
- Címkefelhő »