párt

címke rss

Ellenzékbe vonul a lengyel Polgári Platform

Nagyvilág2005.11.03, 20:45

Ellenzékbe vonul a lengyel jobboldal második legerősebb pártja, a liberális Polgári Platform (PO), amelynek vezetői a várakozásnak megfelelően az új, jobboldali kisebbségi kormány elleni szavazásról döntöttek csütörtökön.

Zöld pártot szervez a Védegylet alapítója

Itthon2005.09.30, 15:55

Élő Lánc Magyarországért néven zöld pártot hoz létre október elején Lányi András író, a Védegylet nevű civil szervezet egyik alapítója. Az [origo] által megkérdezett politológus szerint a környezetvédelmi mozgalmaknak Magyarországon nincs tradíciója.

Saron mellett állt ki a Likud Netanjahuval szemben

Nagyvilág2005.09.26, 23:23

Borotvaélen táncoló győzelmet aratott Ariel Saron izraeli miniszterelnök Benjamin Netanjahuval szemben a kormányzó Likud párt központi bizottságában a pártelnöki, egyben kormányfőjelölti választások időpontjáról tartott szavazáson - jelentette hétfőn éjszaka az izraeli rádió és a közszolgálati televízió.

Hiller Gyurcsányt javasolja kormányfő-jelöltnek

Itthon2005.09.23, 16:27

Gyurcsány Ferencet javasolja az MSZP miniszterelnök-jelöltjének Hiller István pártelnök. A jelöltségről a párt jövő februári kongresszusa dönt.

Merkelt újraválasztották a CDU/CSU-frakció élére

Nagyvilág2005.09.20, 19:34

Csaknem százszázalékos eredményt ért el Angela Merkel, a német konzervatív pártok (CDU, CSU) kancellárjelöltje a keddi frakcióvezető-választási ülésen. Merkel nem csak a CDU és a CSU közös parlamenti frakciójának a vezetője, de a kereszténydemokrata párt (CDU) elnöke is.

Koalíciós megbeszélések Németországban

Nagyvilág2005.09.20, 07:40

Folytatódnak Berlinben a parlamenti választásokat követő koalíciós megbeszélések. A tárgyalások egyelőre csak puhatolózóak, hivatalosan csak később kezdődnek meg. A vasárnapi választáson kevesebb, mint egy százalékkal győztek a konzervatív pártok, de kormányzóképes többségre nem sikerült szert tenniük.

Schröder nem teljesítette célját

Nagyvilág2005.09.13, 16:03

A szegény sorsú, apa nélkül felnövő marxista idealistából kifinomult ízlésű tévésztár-kancellár lett. Schröder 1998 óta kancellár, a második menete azonban már nem túl sikeres. A pangó német gazdaságot nem sikerült felráznia, ráadásul sok, hagyományosan a pártjához, az SPD-hez hű tartományban elvesztették a helyi választásokat.

Megkezdődött az elnökválasztás Egyiptomban

Nagyvilág2005.09.07, 07:39

Megkezdődött szerda reggel az elnökválasztás Egyiptomban. Az afrikai országban szinte senki nem kételkedik abban, hogy az ország ügyeit már huszonnégy éve irányító, hetvenhét éves Hoszni Mubarak lesz ismét az államfő. Sokan attól tartanak, hogy az elnök pártja meghamisítja az eredményeket.

Szexista párt támogatásáért ítélték el a holland államot

Nagyvilág2005.09.07, 15:37

Szexista párt támogatásáért ítélte el szerdán Hollandiát az egyik hágai bíróság. Az ítélet szerint a holland állam jogtalanul támogatott egy olyan pártot, amely évek óta megtagadja, hogy nőket vegyen fel a soraiba.

Esélytelenek pályáznak Mubarak 24 éves hatalmának megdöntésére

Nagyvilág2005.09.07, 13:26

Kicsi az esélye, hogy bárki is megszoríthassa Hoszni Mubarak jelenlegi elnököt Egyiptom első, demokratikusnak mondott, többindulós elnökválasztásán. A szavazáson nem vehetnek részt sem külföldi, sem belföldi független megfigyelők. Mubarak kilenc kihívója közül ráadásul csupán kettőt tekintenek némiképp számottevőnek. Egyikük a legnagyobb ellenzéki párt jelöltje, amelynek hét tagja van a 444 tagú parlamentben.

Hungarista riportot készített az al-Dzsazira

Itthon2005.08.16, 07:22

Magyarországról készített riportfilmet az al-Dzsazira arab hírtelevízió. A film az Új pártok Magyarországon címet kapta, de csak radikális mozgalmak képviselőit szólaltatták meg benne. Bácsfi Diána, a Magyar Jövő Csoport vezetője Hitlert és Szálasit éltette - írja a Népszabadság.

Kímélik nagyágyúikat a pártok

Itthon2005.08.15, 10:58

A 2006-os országgyűlési választások egyéni indulóit a két legnagyobb párt már jórészt kijelölte. A Fidesz szinte minden olyan jelöltjét lecserélte, aki 2002-ben nem győzött, az MSZP-ben viszont esélyt kaphatnak többen a négy éve lemaradtak közül is. Nagy párharcok nem várhatók, az óvatos pártok nem indítják országosan ismert politikusaikat egymás ellen. Mivel a győztesek szinte mind automatikusan újra indulnak, nagyon sok új arc valószínűleg 2006 után sem lesz az Országgyűlésben. 

Nagykoalíció lesz Bulgáriában

Nagyvilág2005.08.15, 17:05

Hat héttel a választások után úgy tűnik, hogy sikerül kormányt alakítani Bulgáriában. A győztes szocialisták megállapodtak az eddig kormányzó jobboldallal, és a török kisebbség pártjával.

A kormánypárt nyert Etiópiában

Nagyvilág2005.08.09, 19:29

Melesz Zenavi miniszterelnök pártja nyerte meg a májusban tartott etiópiai parlamenti választásokat az országos választási bizottság keddi bejelentése szerint, de az ellenzék máris elutasította az eredményt.

Kigyulladt egy olajfúró-torony Indiában

Nagyvilág2005.07.27, 21:14

Három ember életét vesztette és 45 eltűnt szerdán egy olajfúró-tornyon pusztított tűzben India nyugati partjainál.

Princess Superstar: csak egy maradhat

Partytár2005.07.15, 15:01

A végén még kiderül, hogy a New York-i rapperfiúk és -lányok nem csak arról tudnak magyarázni, hogy nekik milyen rossz, hogy egyébként miért jó a nagy autó, az óriási aranyfux, és legfőképp, hogy ők a legkeményebbek a világon. Legalábbis Princess Superstar egy távoli jövőben játszódó sci-fi-vel állt elő, My Machine néven, amely egyébként is teljesen más, mint a keleti partról származó szokványos hiphop-lemezek.

Az ellenzék vezet Albániában

Nagyvilág2005.07.04, 07:50

Az exit poll eredmények szerint az ellenzéki Albán Demokrata Párt vezet az vasárnap tartott albániai válsztásokon. Vasárnap éjjel még mindkét nagy párt győztesnek hirdette magát. Az albán központi választási bizottság vasárnap késő estig semmifajta hivatalos vagy nem hivatalos eredményt nem hozott nyilvánosságra, viszont mindkét magát győztesnek hirdető pártvezért megintették.

Schröder reformprogrammal nyerné a választást

Nagyvilág2005.07.03, 20:38

Gerhard Schröder kancellár eddigi reformpolitikájának következetes végrehajtásával és az azt kiegészítő új szociálpolitikai juttatásokkal akarja megnyerni a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) az őszre várt előre hozott választásokat - derül ki a párt elnöksége által a hét végén elfogadott programtervezetből. A dokumentimot, amely a Bízunk Németországban címet viseli, hétfőn kell jóváhagynia a párt megyei és tartományi vezetőiből álló "kiskongresszusnak".

Több száz illegális bevándorló ért partot Szicíliában

Nagyvilág2005.06.30, 19:40

Mintegy négyszáz illegális bevándorló ért partot két hajóban csütörtökön Szicília szigetén, egy részük a végsőkig legyengült állapotban.

Feloszlatják az orosz Nemzeti-Bolsevik Pártot

Nagyvilág2005.06.29, 19:52

Egy orosz bíróság szerdán elrendelte a harsány botrányairól ismert Nemzeti-Bolsevik Párt (NBP) feloszlatását. A párt régióközi társadalmi szervezetként került bejegyzésre 1993-ban.

Kommunista utódpárt nyert Bulgáriában

Nagyvilág2005.06.25, 23:29

A bolgár parlamenti választásokon az exit poll-adatok szerint az egykori kommunista párt utódpártja, az ellenzéki Bolgár Szocialista Párt szerepelt a legjobban, a szavazatok 30,7-32,1 százalékát szerezte meg. Az eddigi kormánypárt, Szimeon Szakszkoburggotszki miniszterelnök Nemzeti Mozgalma kénytelen beérni a szavazatok 19,5-21,1 százalékával.

Előrehozott választások lehetőségét szondázza a német államfő

Nagyvilág2005.06.21, 21:19

Az esetleg idő előtt - 2006 helyett már az idén - megtartandó németországi választásról konzultált kedden Berlinben Horst Köhler államfő a német pártok és parlamenti frakciók vezetőivel. Az esetleges idő előtti voksolás a szociáldemokrata párt országos veresége következménye.

MSZP-s fellegvárat próbál bevenni Szijjártó

Itthon2005.06.19, 13:22

Szijjártó Péter fideszes országgyűlési képviselő lett a párt győri csoportjának vezetője. Győrben 1990 óta nem volt jobboldali polgármester.

Százhetven párt működik Magyarországon

Itthon2005.06.18, 12:37

Tavaly és idén összesen 8 új politikai tevékenységű szervezetet jegyeztek be Magyarországon. Megalakult többek között a Magyar Autósok és Motorosok Pártja, az Internetes Demokrácia Pártja, a Harmadik Erő, a Kisemmizettek Pártja és a Kölcsönös Gazdasági Segítség Pártja.

Gyurcsány átvette az MSZP irányítását

Itthon2005.06.13, 16:24

Gyakorlatilag Gyurcsány Ferenc miniszterelnök átvette az MSZP irányítását Hiller István pártelnöktől. A szombati kongresszuson ugyanis kiderült, hogy a párt választási bizottságának a kormányfő lesz az elnöke, Hiller István pártelnök pedig az elnökhelyettese. Hiller hétfőn elismerte, hogy lényegében a miniszterelnök irányítja a pártot a választási időszakban.

Hillert és az SZDSZ-t büntetnék az MSZP-sek

Itthon2005.06.08, 15:41

Dühösek és sértődöttek a szocialisták az SZDSZ-re az elnökválasztás miatt. Sokan "bosszút állnának", mert úgy érzik, "orrba vágta őket az SZDSZ, amit nem lehet balga mosolygással, tétlenül nézni". Ezért van, aki újraértelmezné a koalíciós szerződést és az összes szabad demokrata államtitkárt kirúgná. Bár Hiller István nem akar távozni a párt éléről, több párttársa szerint viszont a kongresszuson le kellene mondania.

Alulról nyomnák át Szilit az SZDSZ-en a szocialisták

Itthon2005.06.03, 13:35

Az MSZP a megyékben próbálja Szili mellé állítani az SZDSZ politikusait. Szombaton a párt Országos Tanácsa a köztársasági elnök-választást is megvitatja, és az MSZP abban reménykedik, hogy a küldöttek még befolyásolhatják a párt vezetését. Van olyan SZDSZ-es politikus, akinek ígértek valamit, ha Szili mellett érvel.

Sólyom elfogadta a Fidesz elnöki jelölését

Itthon2005.05.27, 21:13

Sólyom László a civil szféra jelöltjének tekinti magát az államfőválasztáson, az esélyeit egyelőre nem latolgatja, de bármelyik parlamenti frakció tagjaival szívesen találkozik, ha erre felkérik.  Sólyom korábban az [origo]-ban azt mondta: eddig egyik párt sem kérte fel a poszt elvállalására, így nem tartja magát jelöltnek.

Szonda: a Fidesz vezet a kisebb településeken

Itthon2005.05.26, 07:07

Nem volt jelentős változás a két nagy párt támogatóinak arányában az elmúlt hónapban - derül ki a Szonda Ipsos legfrissebb közvélemény-kutatásából, melyet a Népszabadság ismertet. A Fidesznek 28, az MSZP-nek 23 százalékos a támogatottsága az összes választókorú körében.

Példaképet állít a nők elé a Fidesz

Itthon2005.05.24, 16:46

Várhatóan új alelnöke lesz a Fidesznek. Pelczné Gáll Ildikó nő, vidéki, családos, sikeres a szakmájában, és szívesen politizál. E tulajdonságaiért szemelték ki a párt vezetői, hogy a választások előtti évben sokat szerepeljen.

A lengyel kormányfő is belépett az új pártba

Nagyvilág2005.05.08, 13:11

Demokrata Párt néven új centrista párt alakult Lengyelországban, s vasárnap jelezte csatlakozását Marek Belka miniszterelnök is. A miniszterelnök márciusban lépett ki addigi pártjából, a kormánykoalíció legnagyobb erejéből. A pártot az utóbbi időben számos korrupciós botrány tépázta meg.

Újra Guido Westerwelle a német liberálisok elnöke

Nagyvilág2005.05.05, 19:06

Ismét Guido Westerwellét választották a liberális német Szabad Demokrata Párt (FDP) élére csütörtökön a párt kölni kongresszusán. A főtitkári poszton Dirk Niebel Cornelia Piepert készül felváltani. Pieper az FDP egyik alelnöke lett, a másik kettő: Andreas Pinkwart és Rainer Brüderle.

Főszereplők

Nagyvilág2005.05.04, 16:15

Tony Blair, a többszörösen is rekorder munkáspárti vezér Nagy-Britannia iraki háborúban való részvételén csúszhat el. Kemény retorikájú konzervatív kihívója, Michael Howard önmagában nem jelent komoly fenyegetést Blairnek, akinek pártjától főként az egykori BBC-újságíró, liberális demokrata Charles Kennedy lophat el szavazatokat.

Szaporodnak a fura kispártok

Itthon2005.05.10, 13:06

Összesen 197 párt működik jelenleg az országban. Egy részük azonban csak papíron létezik, hiába próbált kapcsolatba lépni az [origo] és korábban az Állami Számvevőszék is több szervezettel, nem lehet azokat elérni a megadott címen. A nyilvántartásból kiderült: létezik még a Hazafias Népfront vagy a kommunista párt, és van Magyar Királyság Párt is. Többen furcsa nevet válaszottak: ilyen szervezet például az Emberek Jobblétét Teremtők Újszövetség Pártja, a Földlakók Élet Igazság Béke Szabadság Pártja vagy a Magyar Nemzeti Kisemberek Pártja.

Mind többen fordulnak el a pártoktól

Itthon2005.04.25, 07:30

Egyre többen fordulnak el a pártoktól - derül ki a Szonda-Ipsos legutóbbi közvélemény-kutatásából. A bizonytalanok aránya már 42 százalékos - olvasható a Népszabadságban.

Négypárti egyeztetést akar az SZDSZ az államfőről

Itthon2005.04.22, 14:57

Négypárti egyeztetést kezdeményez az SZDSZ a köztársaságielnök-jelöltről. A párt azért akar egyeztetni, mert minél szélesebb konszenzust akar, ugyanakkor nem akarja hátba támadni koalíciós partnerét, az MSZP-t. Az MDF ugyanis azt javasolta, hogy a három rendszerváltó párt, a Fidesz, az SZDSZ és az MDF közösen jelöljön köztársasági elnököt.

Új párt elnöke lett Jörg Haider

Nagyvilág2005.04.17, 15:14

Hivatalosan is pártelnök lett ismét Jörg Haider karintiai tartományi elöljáró (miniszterelnök), miután vasárnap Klagenfurtban a Szövetség Ausztria Jövőjéért (BZÖ) nevű új párt vezetőjévé választották. A BZÖ alig két hete az Osztrák Szabadságpártból (FPÖ) szakadt ki, amelynek egykor Jörg Haider volt az országos elnöke.

Kínába látogat a tajvani ellenzék vezetője

Nagyvilág2005.04.09, 15:39

Kínába látogat májusban Lien Csan, a legnagyobb tajvani ellenzéki párt, a Kínai Nemzeti Párt (a Kuomintang - KMT) elnöke - közölte szombaton a párt szóvivője. Hasonló látogatásra több mint fél évszazada nem került sor.

Az SZDSZ szerint más államfőjelöltek is szóba jöhetnek

Itthon2005.04.09, 19:43

Az SZDSZ úgy értékeli, az MSZP "szabad mandátuma" a köztársaságielnök-jelöltről zajló kétpárti egyeztetésen lehetővé teszi annak végiggondolását, kik jöhetnek még szóba - mondta Horn Gábor, a párt szóvivője.

Haiderék népszerűbbek a Szabadságpártnál

Nagyvilág2005.04.08, 14:26

Az Osztrák Szabadságpárt volt vezetője, Jörg Haider vezette Szövetség Ausztria Jövőjéért (BZÖ) elnevezésű új párt megalakulása után pár nappal már népszerűbb a választók körében, mint az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ). A szélsőjobboldali kijelentéseiről elhíresült politikus hétfőn hagyta el a Szabadságpártot és alakított saját pártot.

Egyelőre nincs közös államfőjelöltje a koalíciónak

Itthon2005.04.07, 17:32

Nem sikerült megállapodniuk az államfőjelöltről csütörtökön a koalíciós pártoknak. Az MSZP továbbra is ragaszkodik Szili Katalin személyéhez, az SZDSZ számára pedig elfogadhatatlan, hogy pártpolitikust jelöljön a koalíció. A tárgyalások pénteken folytatódnak.

Nem mond le testületileg a cseh kormány

Nagyvilág2005.04.06, 16:45

Nem nyújtja be testületileg a lemondását a Stanislav Gross vezette cseh kormány, miután szerdán a kisebbik koalíciós párt erre irányuló javaslatát a miniszterek többsége elvetette.

Az SZDSZ kész egyeztetni a köztársaságielnök-jelöltről

Itthon2005.04.02, 17:58

Kész az egyeztetésre az SZDSZ az MSZP-vel a köztársaságielnök-jelölt személyéről. Kuncze Gábor pártelnök elmondta: természetesnek tekinti, hogy egyeztetnek a nagyobbik koalíciós párttal.

Szétesett a hárompárti cseh kormánykoalíció

Nagyvilág2005.03.30, 20:27

Kilép a hárompárti cseh kormánykoalícióból a Kereszténydemokrata Unió-Csehszlovák Néppárt (KDU-CSL). Erről a párt országos közgyűlése döntött szerdán este Prágában.

Új elnöke van az MSZP roma tagozatának

Itthon2005.03.25, 19:46

Dógi János, a Cigány Szervezetek Országos Szövetségének elnöke lett az MSZP roma tagozatának új elnöke - jelentette be pénteken a szocialista párt országos roma tagozata.

Ismert magyar nevek a szlovákiai ügynöklistákban

Nagyvilág2005.03.19, 19:07

Ismert szlovákiai magyar személyiségek nevei szerepelnek a pénteken nyilvánosságra hozott szlovák ügynöklistán. A nyugat-szlovákiai ügynöklistán szerepel a Magyar Koalíció Pártjának alelnöke. Duka Zólyomi Árpád már lemondott a pártban betöltött tisztéről.

Pártot vált a lengyel miniszterelnök

Nagyvilág2005.03.19, 15:44

Megerősítette Marek Belka lengyel miniszterelnök, hogy kilép pártjából, és csatlakozik a májusban újjáalakuló centrista párthoz. Noha pártja, a mélyponton lévő Baloldali Demokrata Szövetség (SLD) megpróbálta maradásra bírni, Belka kijelentette: tartva magát a korábbi forgatókönyvéhez, május 5-én benyújtja kormánya lemondását a szejmnek.

Csúfosan elbukhatnak Kuncze ellenfelei

Itthon2005.03.19, 13:35

Pártelnököt és új ügyvivői testületet választ szombati tisztújító küldöttgyűlésén a kisebbik kormánypárt. A párt elnökségéért három jelölt indul: Fodor Gábor, Kis Zoltán és Kuncze Gábor. Abban mindenki egyetért az SZDSZ-ben, hogy keményebbnek kellene lenni. Várhatóan megváltozik az SZDSZ neve is.

Kevés SZDSZ-es csodálkozik Kuncze magabiztosságán

Itthon2005.03.18, 16:01

Szombaton három jelölt közül választanak elnököt az SZDSZ küldöttei. A legtöbben úgy tartják, hogy a pártot 2001 óta vezető Kuncze Gábor magabiztos nyilatkozatai megalapozottak, és a következő választásokon is ő vezeti a pártot. Ugyanakkor a tagság egy része elégedetlen, és határozottabb, illetve népszerűbb politizálást vár.

Változást akarnak az MSZP hívei

Itthon2005.03.17, 15:44

Az MSZP honlapján található szavazás szerint elégedetlenek pártjukkal a szocialista szimpatizánsok. A legtöbben, a látogatók 65 százaléka az "Itt az ideje a változásnak" válaszra kattintott. A pártra leginkább kedvező választ csak a szavazók 11 százaléka választotta. Február közepétől csütörtök kora délutánig 3670-en voksoltak.

Bush továbbra is terrorszervezetnek tartja a Hezbollahot

Nagyvilág2005.03.15, 21:39

Az amerikai elnök szerint az Egyesült Államok változatlanul terrorszervezetnek tekinti a libanoni Hezbollahot, amely azonban politikai fősodor egyik pártjává válhat a közel-keleti országban.

Megnyílt a Dunakanyar-út

Archívum2005.02.25, 14:23

A váci Göncöl Szövetség a Dunakanyar bal partjának kulturális és természeti értékeit bemutató ökoturisztikai útvonalat állított össze. A Dunakanyar-út látogatóit Verőcén, Kismaroson, Nagymaroson, Zebegényen, Szobon, Márianosztrán, Kóspallagon és Szokolyán át információs táblák kísérik. A nevezetességekről, látnivalóikról egy zsebkönyv is mesél.

Gallup: Stabil a Fidesz előnye

Itthon2005.02.22, 11:39

A Fidesz 8 százalékponttal vezet az MSZP előtt a teljes népességen belül - derül ki a Gallup februári felméréséből. Fontos változás, hogy egyre többen kialakítják politikai preferenciájukat: februárra újra 36 százalékra csökkent a pártok között választani nem tudók aránya, ez a mutató tavaly augusztus óta nem volt ilyen alacsonyan. A Gallup felmérése a két országértékelés előtt készült.

IRA tagságukat cáfolják a Sinn Fein vezetői

Nagyvilág2005.02.21, 20:24

Észak-Írország első számú katolikus pártja, a Sinn Fein három vezetője hétfőn cáfolta azokat a vádakat, hogy tagjai lennének az Ír Köztársasági Hadsereg (IRA) törvényen kívüli szervezetnek. A cáfolatot az váltotta ki, hogy az ír kormány az IRA vezérkari tagjaiként azonosította a Sinn Fein három vezetőjét.

Megváltoztatná nevét az SZDSZ

Itthon2005.02.19, 15:12

Az SZDSZ nevének megváltoztatásáról szóló ajánlást fogadott el a párt Országos Tanácsa - jelentette be Pető Iván szombaton. Az ajánlás szerint párt neve Szabad Demokraták Szövetsége - Magyar Liberális Párt lesz.

Bud Spencer képviselő lesz

Nagyvilág2005.02.17, 11:36

Bud Spencer az áprilisi olasz önkormányzati választásokon a Forza Italia színeiben debütál a politikusi pályán. Silvio Berlusconi pártjának hosszas rábeszélés után sikerült megnyernie a népszerű olasz színészt.

A síita szövetség győzött Irakban

Nagyvilág2005.02.13, 15:54

A síita pártokat tömörítő Egyesült Iraki Szövetség (UIA) győzött az iraki választásokon. Második helyen a kurdok végeztek, míg az amerikaiak által támogatott Ijád Allávi iraki kormányfő nevével fémjelzett Iraki Lista csak a harmadik lett. A győztes szövetség valószínűleg koalícióra lép majd a kurdokkal, akik megkaphatják az elnöki posztot.

Ciprusi görög politikus látogatott Törökországban

Nagyvilág2005.02.10, 22:07

Hivatalos látogatást tett egy ciprusi görög politikus csütörtökön Törökországban, amire 1963 óta nem volt példa. Utolsó hivatalos ciprusi látogatóként, az akkori államelnök, Makariosz érsek járt a Boszporusz partján.

A kormányoldal győzött Dániában

Nagyvilág2005.02.09, 01:17

A jobbközép dán kormánykoalíció pártjai és szövetségeseik győztek a skandináv országban rendezett parlamenti választásokon a voksolás véglegesnek tekinthető, szerdára virradóra közzétett eredménye szerint.

Volt Fidesz-szóvivő lesz Hiller utóda

Itthon2005.02.07, 14:40

Bozóki András politológus lesz az új kulturális miniszter, jelentette be hétfői sajtótájékoztatóján Gyurcsány Ferenc miniszterelnök. Bozóki - a Magyar Narancs egyik alapítója - 1988-93 között a Fidesz tagja volt, 1990-ben rövid ideig a párt szóvivőjeként dolgozott. Korábban tagja volt Medgyessy Péter volt miniszterelnök informális tanácsadói körének, ahová Gyurcsány hívta meg.

Kuncze: az SZDSZ nem állít közös listát senkivel

Itthon2005.01.29, 16:35

Nem készül senkivel közös lista állítására a Szabad Demokraták Szövetsége, a 2006-os parlamenti választásokra - jelentette ki Kuncze Gábor a párt Országos Tanácsának ülését követő sajtótájékoztatón szombaton.

Palotaforradalom a Munkáspártban

Itthon2005.01.28, 20:48

A pártból való kilépésre szólította fel a vele szembehelyezkedő Vajnai Attila alelnököt, Fratanoló János elnökségi tagot, valamint híveiket a Munkáspárt központi bizottsági ülésén Thürmer Gyula pártelnök. A rebellis munkáspártiak tavaly aláírásgyűjtési akcióval rendkívüli tisztújítást szerettek volna elérni a pártban.

A Fidesz Alkotmánybírósághoz fordult az MNB-törvény miatt

Gazdaság2005.01.24, 17:18

Az Alkotmánybírósághoz fordult hétfőn a Fidesz gazdasági kabinetjének vezetője, Varga Mihály, és a kabinet egyik tagja Hargitai János, mert alkotmányellenesnek tartják a Magyar Nemzeti Bankról szóló törvény módosítását - közölte az ellenzéki párt.

Szétesett a Centrum párt

Itthon2005.01.04, 07:02

Szétesett a Kupa Mihály nevével fémjelzett Centrum: a Harmadik Oldal Magyarországért, a Magyar Demokrata Néppárt és a Zöld Demokraták ugyanis 2004. december 31-vel kiléptek a pártszövetségből. Kupa Mihály, a szervezet elnöke azonban úgy nyilatkozott, hogy nem kapta meg a kilépésről szóló levelet - írja a Népszabadság.

Négy tárcát kapott az RMDSZ

Nagyvilág2004.12.27, 11:48

Egy miniszterelnök-helyettesi poszt mellett három tárcát kap az új alakuló román kormányban az RMDSZ.  A magyar párt felügyeli majd az informatikai, a kereskedelmi és az infrastruktúráért felelős minisztériumokat. Az új kormányról szerdán szavaz a román parlament, a kormánytagok csütörtökön teszik le az esküt.

Szonda: decemberben javult az MSZP megítélése

Itthon2004.12.17, 07:24

Kissé csökkent a Fidesszel szimpatizálók aránya a népszavazási kampányban, de a párt állandó szavazói a korábbinál is elszántabbá váltak - írja a Népszabadság a Szonda Ipsos felmérése alapján. A nagyobbik kormánypárt pozícióin kicsit javítottak a kormányban és a pártban történt változások.

Nastase és pártja győzött Romániában

Nagyvilág2004.12.01, 14:00

Hat százalékos különbséggel Adrian Nastase elnökjelölt kormányfő Szociáldemokrata Pártja nyerte a vasárnapi romániai parlamenti választásokat. A szoros eredmény miatt azonban a párt egyedül nem lesz képes kormányt alakítani. Az ugyancsak vasárnap tartott elnökválasztást is Nastase nyerte, ám itt sem szerzett jelentős előnyt. Decemberben ezért második fordulóban mérkőzik meg a második helyen végzett Traian Basescu ellenzéki jelölttel.

Gallup: jön fel az MSZP

Itthon2004.11.18, 11:14

Az MSZP szimpatizánsainak száma hét százalékkal nőtt novemberben, míg a Fideszé 2 százalékkal csökkent, így a nagyobbik ellenzéki párt támogatottsága 28 százalék, a szocialistáké pedig 25 százalék a felnőtt lakosság körében - derül ki a Gallup adataiból. A felmérés szerint azok között, akik számára a politika túl bonyolult, 10 százalékkal több a Fidesz-szimpatizáns. A véleményformálók körében viszont a Fidesz-szavazók vezetnek a szocialista-szimpatizánsokkal szemben.

Román párt színeiben is indul a MPSZ

Nagyvilág2004.11.01, 11:30

Nem vesz részt szervezetten a november 28-i parlamenti választásokon a Magyar Polgári Szövetség (MPSZ), de tagjait támogatja abban, hogy egyénileg a Népi Akció pártja (AP) színeiben szerepeljenek a választásokon - közölte hétfői számában a Krónika című erdélyi napilap.

A republikánusok néggyel több elnököt adtak

Nagyvilág2004.10.30, 12:54

Több mint száz éve a republikánus vagy a demokrata párt delegálja az Egyesült Államok elnökét. Az elnökválasztási rendszer a 18. század vége óta szinte változatlan, de a két meghatározó párt többször is átalakult. A republikánusok eddig néggyel több elnököt adtak, mint a demokraták, ám utóbbiak közül eggyel több elnököt választottak meg második ciklusra is.

Orosz milliárdos pártja lett az első a litván választáson

Nagyvilág2004.10.25, 01:15

Az orosz származású Viktor Uspakis milliárdos Munka Pártja nyerte el a legtöbb mandátumot a litván választáson. Úgy tűnik azonban, hogy ennek ellenére nem kerülhet kormányra, mivel a második helyezett jobboldali koalíció és a jelenleg kormányzó szociáldemokrata-szociálliberális pártok koalíciója várhatóan közösen alakítanak kormányt.

2006-ban is Demszky az SZDSZ főpolgármester-jelöltje

Itthon2004.10.14, 14:24

Két év múlva is lesz önálló főpolgármester-jelöltje az SZDSZ-nek, és azt biztosan ismét Demszky Gábornak fogják hívni - jelentette ki a párt egyik ügyvivője, Horn Gábor.

A kormánypárt győzött az ausztráliai választásokon

Nagyvilág2004.10.09, 14:18

John Howard kormányfő konzervatív pártja győzött a szombati ausztráliai parlamenti választásokon, az ellenzéki Munkáspárt elismerte vereségét. Howard ezzel már sorozatban a negyedik kormányzati ciklusát kezdheti meg - írja a CNN.

Nagyot bukott a vajdasági magyar párt

Nagyvilág2004.10.05, 18:34

A vajdasági parlamenti választások második fordulóját a Demokrata Párt nyerte ugyan, de az első fordulóval összesített eredmények szerint a végső győztes a Szerb Radikális Párt lett. A választások egyértelmű vesztese a Vajdasági Magyarok Szövetsége. A párt polgármestereinek és tartományi parlamenti képviselőinek száma kétharmadára csökkent a szavazás eredményeképpen. Érdekes fejlemény ugyanakkor, hogy több nem nemzeti alapon szerveződő párt magyar politikusa is jól szerepelt a választáson.

Több polgármesteri széket is elvesztett a VMSZ

Nagyvilág2004.10.04, 09:39

Biztosnak tűnik, hogy Ada után két további magyarok lakta településen, Magyarkanizsán és Csókán is elveszítette a polgármesteri széket a legnagyobb délvidéki magyar párt, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ), de Szabadkán is fennáll a kudarc veszélye, itt akár néhány szavazatnyi különbség dönthet. 

Dávid Ibolya maradt az MDF elnöke

Itthon2004.09.25, 18:48

Az MDF országos gyűlése 322 igen szavazattal, 91 nem és 6 érvénytelen voks mellett Dávid Ibolyát választotta ismét a párt elnökének. Dávid szerint amennyiben stratégiájukat végre tudják hajtani, akkor 10 százalék körüli eredményt érhetnek el a következő választáson.

Szonda: továbbra is vezet a Fidesz

Itthon2004.09.21, 07:44

Továbbra is tartja magát a Fidesz 17 százalékpontos előnye a biztos pártválasztók körében, a kisebb pártok támogatottsága nem változott - írja a Népszabadság a Szonda Ipsos felmérése alapján.

MSZP roadshow Sopronban

Itthon2004.09.14, 22:44

A szocialista párt szervezeteinek megújítását, a döntéshozatal hatékonyságának javítását és a baloldaliság erősítését egyaránt hangsúlyozták bemutatkozó beszédeikben az MSZP elnökjelöltjei kedden Sopronban.

Megkezdődött a republikánus elnökjelölt-állító pártkonvenció

Nagyvilág2004.08.30, 21:46

Hétfőn kezdetét vette New Yorkban a Republikánus Párt négynapos jelöltállító konvenciója, amelynek csütörtöki zárónapján a küldöttek hivatalosan is a párt elnökjelöltjévé választják George Bush amerikai elnököt.

Szili: Nem volt mit tennünk, Medgyessy menthetetlen lett

Itthon2004.08.29, 20:55

"Nincs köztünk személyes ellentét" - jelentette ki a pártelnökségre pályázó Szili Katalin Gyurcsány Ferencre vonatkozóan egy tévéinterjúban. Az országgyűlés szocialista elnöke, kifejtette, hogy ő változáspárti, és azt szeretné, hogy az MSZP a mérték pártja legyen. Medgyessy Péter miniszterlenök távozásával kapcsolatban azt mondta, hogy nem volt mit tenniük, mivel a koalíciós partnernek elfogyott a bizalma.

FT: Brezsnyev és Blair között választanak a szocialisták

Itthon2004.08.25, 13:56

Leonyid Brezsnyev egykori szovjet vezető fiatalabb kiadása vagy egy Tony Blair-szerű politikus között választhatnak szerdán a magyar szocialista párt tagjai - írja a Financial Times az új magyar miniszterelnökjelölt-választással kapcsolatban.

Megfelezik a tajvani parlamentet

Nagyvilág2004.08.23, 13:21

225 főről 113-ra csökkentik a tajvani parlament létszámát, a hétfőn elfogadott törvény három év múlva lép életbe. Elemzők szerint a változás főként a két nagyobb tajvani pártnak kedvez.

Kiss Péter: honnan jön és mit akar?

Itthon2004.08.23, 12:11

Kiss Péter a szocialista párt legegyenletesebben emelkedő politikusa volt az elmúlt évtizedben. Pályájában törés sosem volt, jó tempóban lépkedett egyre feljebb.

Gyurcsány: Nincsen lefutva ez a mérkőzés

Itthon2004.08.23, 17:52

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök-jelölt azt mondta egy megbeszélés előtt újságíróknak: bátrabb kormányzásra, egy határozottabb irányt megfogalmazni képes kormányfőre és arra van szükség, hogy tudja az ország, hogy hova megyünk. Gyurcsány arról nem beszélt, mik a konkrét elképzelései, ha kormányfőnek jelölné pártja. Csak annyit mondott erről: "Azok támogatását bírom, akik azt gondolják, hogy változtatni kell." Közölte azt is, hogy nincs lefutva a közte és Kiss Péter közötti mérkőzés.

Gyurcsány harcol és harcra provokál

Itthon2004.08.20, 17:04

Gyurcsány Ferenc az [origo] értesülése szerint ringbe száll a miniszterelnöki posztért. Az üzletemberből lett politikusról azonban korábban - a pártra nem jellemző határozottsága miatt - még lelkes támogatói is úgy vélték, hogy képtelen lenne első emberként összefogni a pártot. Gyurcsány portréjából az is kiderül, hogy szeret "harcolni": ismerősei szerint akkor érzi legjobban magát, amikor vitatkozik.

Hadat üzen Anettka pártja

Nyárigo 20042004.08.18, 15:17

Az Anettka Párt hadat üzen a megélhetési politizálásnak - hangzott el a mai sajtótájékoztatón, amelyen Fehér Anettka médiaszemélyiség bejelentette az Anettka Párt megalakulását. A párt egyedi irányvonalat képvisel a magyar politikai palettán: nem lesz sem jobb-, sem baloldali, ugyanakkor nem kíván centrumpárttá válni sem - hangoztatta a műsorvezető.

Eörsi István kilépett az SZDSZ-ből

Itthon2004.08.15, 17:31

Eörsi István író, az SZDSZ Országos Tanácsának tagja és a párt egyik alapítója vasárnap közölte, hogy kilépett a Szabad Demokraták Szövetségéből, és erről levélben értesítette Kuncze Gábort, a párt elnökét.

Dávid lemondását követeli az MDF-es ellenzék

Itthon2004.08.14, 15:33

Lemondásra szólította fel Dávid Ibolya pártelnököt az MDF belső ellenzékének tartott Lakitelek-csoport szombati közleményében. A csoport tagjai elfogadhatatlannak tartják Dávid vezetői stílusát és úgy vélik, hibákat követett el a párt vezetésében, ezért távoznia kell.

SZDSZ-es miniszterek is távozhatnak

Itthon2004.08.05, 12:11

Az augusztus végére tervezett kormányátalakításkor SZDSZ-es miniszterek is távozhatnak. A párt személyi kompromisszumokra is kész, jelentették be csütörtökön.

Medgyessy Péter balra dőlt

Itthon2004.08.03, 14:02

Medgyessy Péter kormányzási ciklusa felénél új szövetségi rendszert épít ki az MSZP-vel. Mostanáig erősen támaszkodott azokra a politikusokra, akik kevésbé kötődtek a párthoz, inkább személyéhez kapcsolódtak. Úgy tűnik azonban, hogy most az MSZP konzervatívabb, balszárnyával köt szövetséget, míg korábbi szövetségesei a pártban próbálnak pozícióhoz jutni, hogy visszaszerezzék befolyásukat.

Befagyasztották a Brit Nemzeti Párt bankszámláit

Nagyvilág2004.07.17, 02:27

Zárolta a legnagyobb brit szélsőjobboldali párt számláit a betéteket kezelő bank, miután a párt vezető tisztviselői a BBC tévé titokban készült felvételein az iszlámot gyalázó, az iszlám hívők kiirtásával fenyegetőző kijelentéseket tettek.

A Fidesz szerint újra szövetségre kényszerül az MDF

Itthon2004.07.12, 13:09

Mind a Fidesz, mind az MDF Lakitelek Munkacsoportjának tagjai tagadják, hogy bármiféle együttműködés lenne közöttük. A fideszes politikusok úgy látják: akár bejön a lakitelkiek számítása, akár nem, az MDF a következő választáson is kénytelen lesz együttműködni a nagyobbik ellenzéki párttal.

Hende átül a Fideszbe

Itthon2004.07.04, 14:24

Év végétől a Fidesz frakciójának tagja lesz Hende Csaba, aki június végén lépett ki az MDF-ből és ült át a párt frakciójából a független képviselők közé. Hende vasárnap jelentette, hogy felvették a Fidesz szombathelyi szervezetéhez is. Az MDF egykori alelnöke csak 6 hónappal a kisebbik ellenzéki párttól való kilépése után ülhet át a Fideszhez.

Megbukott a cseh kormány

Nagyvilág2004.06.26, 18:02

Lemondott pártelnöki és kormányfői tisztségéről Vladimír Spidla. A Cseh Szociáldemokrata Párt az európai parlamenti választáson a 24 mandátum közül csak kettőt szerzett meg, s a pártok között az ötödik helyen végzett.

Kovács: mozgósítási vereség az EP-választáson

Itthon2004.06.26, 20:56

A szocialista párt EP-választási vereségének hátterét elemezte szombaton az országos választmány. A part elnöke az MSZP szervezettségét összehasonlítva a Fideszével, úgy vélte: a polgári körök nagyon fegyelmezett eszközt jelentenek a jobboldali párt kezében.

Diákok takarítják a Balaton déli partját

Nyárigo 20042004.06.24, 10:20

Háromszáz legénykét és ifjú hölgyet fogtak munkára, mivel már tavaly is szorgalmasan dolgoztak: ezúttal is diákok takarítják, tisztítják a Balaton déli partját június 28-tól augusztus 20-ig.

Hende Csaba kilépett az MDF-ből

Itthon2004.06.23, 15:09

Hende Csaba szerdán kilépett az MDF-ből és a párt országgyűlési képviselőcsoportjából. Döntésének okát az "MDF politikai irányvételének elbizonytalanodásában és a párton belül kialakult viszonyokban" jelölte meg. Hendének a házszabály szerint legalább fél évig független képviselőnek kell lennie.

Képek a hétvégi Vekeri-tó Fesztiválról

Nyárigo 20042004.06.22, 12:40

Fellépett az Anima, a Zanzibar, a Hooligans, a Kispál - de a legnagyobb buli a Tankcsapda és a Motörhead koncertjén volt. Újra ezrek és ezrek szórakoztak a 15 hektáros területen, a Vekeri-tó partján.

A dinoszauruszokkal egyidős élő halfajt fedeztek fel

Tudomány2004.06.18, 10:55

Brazília déli partjainál olyan halfajra bukkantak, amely 180 millió éve változatlan formában él a tengerekben, s a mai cápákkal áll rokonságban.

Harmadik lett a svéd EU-ellenes párt

Nagyvilág2004.06.14, 01:58

A svédországi EP-választáson több mint 14 százalékkal harmadik lett a Júniusi Lista nevű párt, mely kifejezetten a vasárnapi szavazás kedvéért alakult, és Svédország kilépését szorgalmazza az EU-ból. Győztek a kormányzó szociáldemokraták, de megerősödött a jobbközép ellenzék.