Papp László Budapest Sportaréna

címke rss

Idén a BS-ben lesz a Kelet-Nyugat kosárgála

Sport2003.11.05, 13:51

A Kelet-Nyugat gálák 15 éves történetében az idén először a 8000 férőhelyes Budapest Sportaréna ad otthont a hagyományos évzáró kosárlabda-eseménynek.

Papp László nevét veheti fel a BS

Sport2003.10.18, 16:00

Gyurcsány Ferenc gyermek-, ifjúsági és sportminiszter kezdeményezi, hogy a Budapest Sportarénát a csütörtökön elhunyt háromszoros olimpiai bajnok ökölvívóról, Papp Lászlóról nevezzék el. Az ötlet a politikai körökben is kedvező fogadtatásra lelt, a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség országgyűlési képviselőcsoportja és Mádl Ferenc is üdvözölte a javaslatot.

Tévés csúcs lesz a budapesti atlétikai vb-n

Sport2003.10.13, 13:34

Bár a 10. fedett pályás atlétikai világbajnokságot majd csak jövő március 5-7. között rendezik meg a Budapest Sportarénában, már az ország 200 pontján láthatók a vb-t reklámozó óriásplakátok, a bérletek pedig már megvásárolhatók az eseményre. A napokban véglegessé vált a vb menetrendje is. S azt előre leszögezhetjük, hogy a vb-n "tévés csúcs" lesz, a világ televíziós társaságai fokozott érdeklődést mutatnak az esemény iránt.

Szerdától rg-vb az Arénában

Sport2003.09.23, 15:06

A versenyzők hétfőn már a pódiumedzéseken ismerkedtek a Budapest Sportarénával, kedden is ezt teszik, szerdán reggel 9.30-tól pedig hivatalosan is megkezdődik a 26. ritmikus gimnasztika világbajnokság. Amelynek különleges jelentőséget ad az a tény, hogy a sportágban kizárólag ezen a versenyen lehet olimpiai kvótákat szerezni a jövő évi athéni játékokra.

Witt, Laudrup és Papin jön a BS-be

Sport2003.09.12, 13:32

Négy sportrendezvény kapott helyet az idén átadott Budapest Sportaréna második, őszi szezonjának programjában. Szeptember 24-én a ritmikus gimnasztikázók világbajnokságát rendezik, egy hónappal később a Futballcsillagok gálájára várják a dán Brian Laudrupot és a francia Jean-Pierre Papint is. Decemberben Katarina Witt jégshow keretében lép fel, míg a Kelet-Nyugat kosárgálára december 20-án kerül sor.

Jól sikerült a budapesti rg-vébé főpróbája

Sport2003.08.15, 15:37

A szeptember 24-28. közötti budapesti ritmikus gimnasztika világbajnokság szervezőbizottsága és a Budapest Sportaréna is jól vizsgázott a vb tesztversenyén. A versenyzők közül pedig a legjobban a világ- és Európa-bajnok orosz Alina Kabajeva, aki biztosan szerezte meg az aranyérmet.

Teljes állami tulajdonban a Budapest Sportaréna

Sport2003.08.13, 16:09

A hétfői közgyűlés után a magyar állam 100 százalékos tulajdonába került a Rendezvénycsarnok Rt., a részvénytársaság a Budapest Sportaréna tulajdonosa. Az alkalmazott pénzügyi-jogi technika nem igényel többletráfordítást az állam részéről - tájékoztatta az [origo]-t a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium.

Szerdán lesz a budapesti rg-vb főpróbája

Sport2003.08.11, 18:18

A Budapest Sportarénában szerdán 15 órától hat nemzet - Oroszország, Szlovákia, Azerbajdzsán, Görögország, Németország és a házigazda Magyarország - versenyzőinek részvételével rendezik meg a szeptember végi ritmikus gimnasztika világbajnokság főpróbájának számító tesztversenyt. A vb-re eljön a tornasport legendája, a szovjet színekben négyszeres olimpiai bajnok Ludmilla Turiscseva is.

Megvannak a budapesti rg-vb jegyárai

Sport2003.07.31, 17:35

A szeptember 24-28-ai, budapesti ritmikus gimnasztikai vb-re, amely a sportág egyetlen olimpiai kvalifikációs versenye, a legdrágább napi belépő 3000, a legolcsóbb 1500 forintba kerül, a diákoknak viszont csak 500 forintot kell fizetniük. A vb augusztus 13-ai tesztversenye pedig ingyenesen tekinthető meg a Budapest Sportarénában, ahol ekkor a sportág jelenlegi legnagyobb egyénisége, az orosz Alina Kabajeva is főpróbát tart.

Piros pont a budapesti atlétikai vb-nek

Sport2003.07.23, 13:29

A legkisebb hiányosságot sem találva, abszolút pozitív benyomásokkal utazott el Budapestről a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) delegációja, amely a 2004-es fedett pályás világbajnokság előkészületeiről folytatott tárgyalásokat a vb szervezőbizottságával.

Átadták az Aréna atlétikai pályáját

Sport2003.07.18, 18:00

Nyolc hónappal a 2004. évi budapesti fedett pályás világbajnokság előtt a Budapest Sportarénában elkészült a nyolc sávos atlétikai pálya. Ám az Aréna zsúfolt programja miatt a pénteki átadás után szinte azonnal le is bontják a pályát, az elemei a raktárba kerülnek, így az IAAF (Nemzetközi Atlétikai Szövetség) hétfőn Budapestre érkező vezetői már csupán videofelvételen és fényképeken láthatják.

Szekszárdi Duna-híd: egy hét, három átadás

Itthon2003.07.03, 15:56

A szekszárdi Duna-hidat háromszor adják át egy hét alatt: először a kivitelezők adták át, majd az ellenzék, végül hivatalosan a kormány nyitja meg pénteken. Történt már hasonló, a Budapest Sportarénát hasonló módon, ugyanebben a sorrendben avatták fel.

Robbie Williams és Placebo Budapesten

Kultúra2003.06.28, 21:47

Robbie Williams, a Placebo és a Deep Purple is koncertezik Budapesten idén ősszel.

Már üzemel az rg-vb honlapja

Sport2003.05.08, 17:42

Már hozzáférhető a szeptember 19-29-ei, Budapesten rendezendő ritmikusgimnasztika-világbajnokság honlapja. A sportág aktuális hírei mellett számos fontos tudnivalót is megtalálnak a weblapot böngészők.

Elégedett az Arénával a Nemzetközi Tornaszövetség

Sport2003.05.07, 17:22

A Nemzetközi Tornaszövetség (FIG) vezérkara elégedett a szeptemberben Budapesten rendezendő ritmikusgimnasztika-világbajnokság előkészületeivel. Budapesti látogatásán Eggle Ambruzzini, a FIG Ritmikus Gimnasztika technikai bizottsága olasz elnöke, André Gueisbuhler főtitkárhelyettes, valamint Philippe Silacci médiaigazgató egyaránt pozitívan nyilatkozott helyszíni tapasztalatairól.

Reális helyezést ért el a hokiválogatott

Sport2003.04.22, 12:29

Hétfőn befejeződött a Budapest Sportarénában rendezett divízió I-es jégkorong-világbajnokság, amelyen a csoda mellőzésével a magyar válogatott a harmadik helyet szerezte meg. A szurkolói várakozásokkal ellentétben ez az eredmény nagy siker, hiszen a két klubcsapatra épülő nemzeti csapat a sokkal jobb játékerőt képviselő kazahoktól és az A csoportból éppen kipottyanó lengyelektől szenvedett csak vereséget.

Képgaléria a hokivébéről

Sport2003.04.19, 17:41

Április 15-én megkezdődött az új Budapest Sportarénában a divízió I-es jégkorong-világbajnokság. Az [origo] minden nap friss képekkel szeretne kedveskedni a sportág szerelmeseinek, azoknak, akik szorítanak a magyar válogatott sikereiért.

Győzelemmel kezdte a hokivébét a magyar válogatott

Sport2003.04.16, 13:08

A magyar jégkorong-válogatott győzelemmel mutatkozott be a Budapest Sportarénában a Divízió I-es világbajnokságon: Jan Jasko szövetségi kapitány csapata 0-2-ről fordítva 4-2-re nyert Hollandia ellen.

Még lehet jegyet kapni a Románia elleni hokiderbire

Sport2003.04.16, 13:13

Nem sikerült megtölteni a Budapest Sportarénát a magyar jégkorong-válogatottnak a divízió I-es világbajnokság nyitónapján. A hollandok elleni debütálás kicsit nehézkesre is sikeredett, hiszen a csapat az első harmadban kétgólos hátrányt szedett össze, s még 40 perc után is Hollandia vezetett 2-1-re. A 4-2-es siker ellenére azonban érhették csalódások a szurkolókat.

Hollandia ellen kezd a hokiválogatott

Sport2003.04.15, 13:13

Kedden délután kezdetét veszi az idei, Divízió-I-es jégkorong-világbajnokság, amelynek egyik csoportját Budapesten (a másikat Zágrábban) rendezik az újjáépített Budapest Sportarénában. A magyar válogatott ellenfele Kazahsztán, Lengyelország, Litvánia, Románia és Hollandia lesz, a bemutatkozásra éppen az utóbbi ellen kerül sor.

Szinte zártkörű lesz a budapesti atlétikai vb

Sport2003.04.11, 18:04

A Budapest Sportaréna maximum 12 500 fős befogadóképességű, de atlétikai verseny rendezése esetén csupán 7000 néző számára van hely a lelátókon. A jövő évi, március 5-7-i közötti 10. fedett pályás világbajnokságon biztosra vehetően mindennap telt ház lesz a BS-ben, ám a nagyközönség számára mindössze napi 3300 jegy, illetve bérlet kerül értékesítésre.

Új sportcsarnokot terveznek a BS közelében

Itthon2003.04.08, 16:09

Magántőkéből új sportcsarnok épül a Puskás Ferenc-stadion - és így a Budapest Sportaréna - közelében a sportminisztérium tervei szerint. Az új létesítmény legfeljebb 5-6 ezer néző befogadására lenne alkalmas. A csarnok építése független a Puskás-stadion átalakításától, amelyről már április közepén dönthet a kormány.

Újra van műjég a BS-ben

Sport2003.04.04, 13:59

Az április 15-én kezdődő divízió I-es jégkorong világbajnokságnak otthont adó Budapest Sportarénában kijavították a korábbi műszaki hibát, és újra van műjég. Csütörtökön került a próbafagyasztás során víz az elektromos rendszerbe, ezért keletkezett rövidzárlat.

EU-kamionok járják az országot

Nagyvilág2003.04.03, 14:26

Az Európai Unió Kommunikációs Közalapítvány (EUKK) az uniós népszavazás előtti hétvégén minden megyeszékhelyen zenés programokat szervez. A roadshow hat kamiont mozgat, 9-én pedig a Budapest Sportarénában lesz a fő program.

Elolvadt a BS műjege

Sport2003.04.03, 21:20

Nem sikerült a jégkorong-világbajnokság fagyasztási főpróbája a Budapest Sportarénában, miután üzemzavar miatt elolvadt a műjége. Az április 15-én kezdődő divízió I-es jégkorong-világbajnokságra készülő magyar válogatott közben Dunaújvárosban 2-1-re győzött Norvégia együttese ellen.

Skardelli György: Folyami követ mintáz az új BS

Vendégszoba2003.03.28, 16:36

Skardelli György, a Budapest Sportaréna tervezője volt az [origo] Társalgójának vendége. Az építész szerint az új BS és környezete tulajdonképpen egy metafora alapján készült. Ennek a metaforának a szereplője egy folyami kő volt, és néhány üvegkristály. Megtudhattuk azt is, hogy az Aréna 41 ezer négyzetméter alapterületű, 180 méter hosszú, 130 méter széles, az egész létesítmény alapterülete pedig 130 ezer négyzetméter.

Fél év múlva rg-vébét rendez Budapest

Sport2003.03.24, 14:04

A Budapest Sportarénában hétfőhöz napra pontosan fél év múlva, szeptember 24-én kezdődik a 2003. esztendő papíron legrangosabb magyarországi világversenye, a 26. ritmikus gimnasztikai világbajnokság.

Késedelmi kötbért fizethet az új BS kivitelezője

Sport2003.03.22, 16:28

A Volán, a Posta és a Sportmúzeum épületein még kivitelezési munkák folynak, s nem készültek el teljes mértékben a buszpályaudvar közúti és gyalogos kapcsolatai sem. Egyebek mellett ezért tagadta meg a GYISM a közbenső átvételi igazolás kiadását a Budapest Sportaréna közvetlen környezetével, az úgynevezett emeltszintű városi térrel kapcsolatban.

Paul McCartney Budapesten lép fel

Kultúra2003.03.17, 18:57

Paul McCartney, elsőként az egykori Beatlesből, magyar közönség előtt lép színpadra május 15-én a Budapest Sportarénában. A koncertet kifejezetten Sir Paul kérésére iktatták be a turné állomásai közé; jegyek szerdától kaphatók, feltehetően nem túl hosszú ideig.

Megnyitották a Sportarénát

Itthon2003.03.13, 12:28

Bár csütörtökön ünnepélyesen átadták, de még mindig nincs teljesen kész a Budapest Sportaréna. Csütörtök és péntek este kulturális jellegű programokkal nyit meg a nagyközönség előtt a BS: lesz rock-, illetve komolyzenei koncert. Amikor teljesen kész lesz - várhatóan március végén -, akkor tartanak egy még ünnepélyesebb megnyitót. A kivitelezőnek várhatóan százmillió forintos nagyságrendű kötbért kell fizetnie a csúszásért.

Működik a BS, csak kicsik az öltözők

Itthon2003.03.11, 15:55

A parlament ifjúsági és sportbizottságának tagjai kedden a helyszínen tekintették meg a hivatalosan már üzemkész Budapest Sportarénát. A legtöbb képviselőnek tetszett az új BS, néhányuk szerint azonban túl kicsik az öltözők, és a gránitlapok lehelyezése is hagy kívánnivalót maga után. Az épületre hétfő este adta ki az átadás-átvételi engedélyt a minisztérium, a helyszínen azonban még mindig folyik az építkezés.

Botránysorozat kísérte az új BS építését

Itthon2003.03.11, 15:57

Amióta tavaly ősszel kiderült, hogy a Budapest Sportarénát építő Bouygues francia cég nem jól építette meg az épület tetejét, így azt vissza kell bontatni és emiatt hónapokkal csúszik az épület átadása, szinte folyamatosak a politikai viták a csarnok körül. Jánosi György sportminiszter szerint a problémák egyik oka, hogy rossz szerződést kötött elődje, Deutsch Tamás a kivitelezőkkel, nincs tisztázva pontosan, mit is lehet követelni a Bouygues-tól. A volt miniszter viszont úgy véli, Jánosi egyszerűen nem tud azonosulni az üggyel, ezért támadja őt folyamatosan. Legkevesebb 26 milliárd forintba és másfél évbe került a Budapest Sportaréna.

Deutsch elment Jánosihoz a BS-vita miatt

Itthon2003.03.07, 14:56

Deutsch Tamás volt sportminiszter személyesen kereste fel utódját, Jánosi Györgyöt, hogy tisztázzák a Budapest Sportarénáról kettőjük között kirobbant vitát. Deutsch szerint ugyanis Jánosi csúsztatott és rossz fordításra hivatkozott, amikor azt állította, hogy egy titkos záradék szerint semmilyen új nagy sportlétesítményt nem építhet az állam a fővárosban a következő 10 évben. Jánosi elismerte, hogy a szerződés egésze s nem csak ez a része volt titkos, de a tartalma mellett kitart.

Egy év múlva kezdődik a budapesti atlétikai vb

Sport2003.03.05, 13:57

A Budapest Sportarénában március ötödikéhez pontosan egy évre kezdődik a 10. fedett pályás atlétikai világbajnokság. A korábbi hírekkel ellentétben a vb előtt főpróba versenyt is rendeznek: a 2004. február 21-22-ei nyílt magyar bajnokságon várhatóan több külföldi sztár is teszteli majd a pályát.

Az új BS alkalmas a hokivébé megrendezésére

Sport2003.02.24, 16:44

A Magyar Jégkorong Szövetség értesítette a Budapest Sportaréna üzemeltetőjét: a csarnok alkalmas az április 15. és 21. között sorra kerülő divízió I-es világbajnokság megrendezésére.

Elégedett a Sportarénával a jégkorongszövetség

Sport2003.02.21, 13:16

Tapasztalatainak többségével elégedett, és csupán kisebb hibákat talált az április 15. és 21. között sorra kerülő jégkorong divízió I-es világbajnokság tervezett helyszínén, a Budapest Sportarénában a nemzetközi szövetség marketingigazgatója, Kimmo Leinonen.

Két és fél millió dollár az atlétáknak a budapesti vb-n

Sport2003.02.20, 16:03

Március 14-16. között a 9. fedett pályás atlétikai világbajnokságra kerül sor Birminghamben, de már a 10. vb házigazdája, Budapest is gőzerővel készül a jövő évi rendezésre. A 2004-es esztendő legrangosabb hazai világversenyének sajtóbizottsága csütörtökön állította össze az első hírlevelét, amelyből a legérdekesebb információ az, hogy a dobogósok között közel 2,5 millió dollárt osztanak ki.

Jégrevü is lesz a Budapest Sportarénában

Sport2003.01.29, 14:42

A Budapest Sportaréna háromnapos megnyitóünnepségének a programja már végleges, de az időpontja még kérdéses. Mindezt a létesítményt építő és üzemeltető francia Bouygues cég vezetői szerdán sajtótájékoztatójukon közölték, amelyen beszámoltak a csarnok várható idei programjáról is. Az első sportesemény az április 15-21-e közötti divízió 1-es jégkorong-vb lesz.

Márciusra elkészül az új BS

Itthon2003.01.13, 17:06

Március 15-re készül el a Budapest Sportaréna, vagyis a korábban tervezettnél három hónappal később. A kivitelező cég a késésért cserébe 2 milliárd forint értékben vállalt többletberuházást.

Kötbér helyett fejlesztések az Arénát építő cégtől

Itthon2002.12.29, 14:02

A sportminiszter szerint kedvező feltételeket sikerült kicsikarni a Budapest Sportarénát építő francia cégtől a hétfői szerződésmódosítás előtt. Jánosi György úgy véli, a kötbért csak hosszú pereskedés útján lehetett volna megfizettetni a cégtől, amely nem készítette el időre a létesítményt. A miniszter szerint az állam így is jól jár majd: a cég több műszaki beruházását vállalt, és magasabb bérleti díjat is fog fizetni.

Elengedi az állam a Budapest Aréna kötbérét

Itthon2002.12.28, 07:41

A Budapest Sportarénát az eredetinél több mint két hónappal később, február 24-én kell átadnia a kivitelező francia cégnek. Az állam eltekint a csúszás miatti mintegy 1,8 milliárd forint kötbértől, ugyanakkor ez több mint 2 milliárd forintnyi kedvezményt jelent az államnak - írja a Magyar Hírlap.

Előző
Következő