pályázat

címke rss

A Fővárosi Közgyűlés a budapesti olimpia mellett

Itthon2007.06.28, 19:27

A 2020-as olimpiai pályázat benyújtására irányuló első komolyabb lépésnek nevezte, egyúttal pozitív, egyöntetű és határozott véleménynyilvánításként értékelte Demszky Gábor főpolgármester a Fővárosi Közgyűlés csütörtöki határozatait.

Olajozottan dőlt a pénz a Zuschlag-ügy gyanúsítottjaihoz

Itthon2007.06.28, 13:42

Olajozottan működő pénzszerző rendszert mozgatott a háttérből az ügyészség által nagy értékű csalással meggyanúsított Zuschlag János volt MSZP-s képviselő. A vallomásokból kiderül: a csalással gyanúsított politikusnak sok esetben már oda se kellett szólnia, hogy mikor melyik alapítvány nyerjen a pályázaton, az érintettek tudták, hogy mikor melyik fiktív szervezetet hozzák ki győztesnek. Az ügyben több mint száz tanút kihallgattak, köztük köztisztviselőket is. Az ügyészség szerint tovább nőhet a gyanúsítottak köre.

Nem érdekli a menesztett orvosokat a mobilitás program

Állás 20112007.06.20, 08:34

Eddig mindössze négyen jelentkeztek az Egészségügyi Minisztérium kezdeményezésére kiírt orvos mobilitási programra. A pályázatra a kórházkapacitás-szűkítés miatt elbocsátott szakemberek jelentkezhettek. A napokban azonban közel hatezer egészségügyi dolgozó kapta kézhez felmondólevelét - írja a Világgazdaság.

Pályázat középiskolai kutató tanároknak

Mindentudás egyeteme2007.06.15, 11:36

Meskó Attila, az MTA főtitkára, az ME korábbi előadója szeptember 28-i határidővel középiskolai kutató pedagógusok számára írt ki pályázatot.

A Carion használhatja a Vasas-telepet

Ingatlan2007.06.15, 17:50

A Carion Holding Vagyonkezelő Zrt. nyerte a Vasas Fáy utcai ingatlana egy részének hasznosítására kiírt tendert. A pályázati bizottság és a Vasas SC elnökségének 2007. május 22-i határozata alapján pénteken hivatalosan is kihirdették a pályázati eljárás eredményét.

Eladó a Ferenc körúti laktanya

Gazdaság2007.06.14, 07:46

A Kincstári Vagyoni Igazgatóság (KVI) meghirdette a több éve eladási listáján szereplő, Ferenc körút és Üllői út sarkán lévő Mária Terézia laktanyát. A másfél hektáros területen álló, több mint 44 ezer négyzetméteres műemlék ingatlan értékesítésére azonban most először írtak ki pályázatot.

T�zsd�re k�sz�l�ket t�mogat az �llam

Gazdaság2007.06.13, 15:14

�jra meghirdeti a t�zsdei bevezet�sre k�sz�l� gazdas�gi t�rsas�goknak sz�l� p�ly�zat�t a Gazdas�gi �s K�zleked�si Miniszt�rium a Budapesti �rt�kt�zsde Zrt. k�zrem�k�d�s�vel. A t�mogat�sra ki�rt p�ly�zat a m�r k�t �ve elind�tott program folytat�sa.

"Az olimpia elsősorban nem pénzkérdés"

Archívum2007.06.12, 07:37

A labdarúgó Európa-bajnoki pályázat látványos kudarca után újra fellángoltak a viták arról, nem kerget-e délibábot a 2020-as olimpia megpályázásáért lobbizó, egyebek mellett az ország legnagyobb vállalatait maga mögött tudó BOM. A szervezet vezetője, Szalay-Berzeviczy Attila - a Budapesti Értéktőzsde elnöke - úgy véli, pénzügyileg távolról sem megvalósíthatatlan a budapesti olimpia, még a magyar gazdaság jelenlegi helyzetében sem.

Öt vevőjelölt is akadt az MSZP székházára

Itthon2007.06.01, 15:45

Néhány hét múlva kiderülhet, ki vásárolhatja meg az MSZP Köztársaság téri székházát, miután öt jelentkező pályázatát is érvényesnek találta a bírálóbizottság. Az épületet az veheti birtokba, aki a legtöbbet és a legkedvezőbb feltételekkel kínálja. A párt 2009-től az István utcába költözik, addig az I. kerületben bérelnek irodát.

Persányi visszatér az állatkert élére

Itthon2007.05.31, 12:04

Persányi Miklós lett a Fővárosi Állat- és Növénykert megbízott főigazgatója, amíg el nem bírálják a posztra már kiírt pályázatot - erről a kormánypárti képviselők szavazataival döntött csütörtöki rendkívüli ülésén a fővárosi önkormányzat kulturális bizottsága.